Egy táskával indultam el hazulról...

Telihold van. Vagyis valami hasonló. Csodaszép. Jól esik nézni, ráadásul alig várom a 11 óra magasságát, mert olyankor besüt az ablakomon. Várom, s megfürdőzök ezüstös fényében.
Az ég is felhő mentes. Csodálatos az égbolt… Egész emelkedett, ám melankólikus hangulatba kerültem tőle, és borzasztóan írhatnékom támadt. :D

A megérzéseim néha nem csalnak. Tegnap végül várnom kellett. 5 előtt egy hangyányival küldtem Carla-nak az sms-t, hogy kész vagyok, jöhet. Felöltöztem, befejeztem a kávémat, ami nagyon finom volt, ám már pingvinek táncoltak az utolsó kortyon, visszavittem a csészét,és elköszöntem. A pultos csaj, úgy köszönt el, hogy még látjuk egymást. Tudom, hogy apróság, de mosollyal töltött el.
Mikor bandukoltam a találkozó pontra, ami kb. 5 percnyire sem volt, találkoztam a boltos csajszival is, összemosolyogtunk. Ezzel a záró mosollyal volt teljes a fogalmam sincs milyen nevű városban című fejezetem. :D

Találtam egy padot, ami egy elhagyatott régi bolt elejében volt, s nem esett az eső. Az út, kb 15-20 perc a CICD-ből. Fél órát vártam, s úgy döntöttem, ideje Bobbynak írnom. Írtam neki, hogy nem tudom, hogy Carla megkapta e az sms-emet, de mostmár nagyon fázom, tudna e nekem infót adni. Kaptam az sms-t, hogy küldi Carlat. Hát, kedveském a konyhában bíbelt, és nem volt nála a telefon. Szóval egy laza 50 percet várakoztam, amivel nem volt baj, csak kicsit átfagytam. Felvettük Dávidot, és igazából jól jött ki a dolog, mert Ő meg nem tudott sms-t írni, mert lemerült a telefonja, szóval már Ő is a találkahelyen volt, és jöttünk vissza.

Persze a meleg zuhany volt az első, nem is kérdés. Helyre is tett, utána semmi bajság nem volt. Kölkök, vacsi, kölkök bezárása, és elvonulás. Begépeltem az irományomat. Közben teáztam egyet, majd a koktélomat iszogattam – kálcium és magnézium pezsgőtabletta- , meg vacsi utáni nasinak ettem egy kis vitamint tablettát, biztos ami biztos, nem akarok beteg lenni. Amúgy is, a szoba is egy kicsit hűvös.

Miután végeztem, úgy döntöttem olvasok picit. Kaptam egy regényt a neten keresztül, az a címe, hogy a Kis Darázs. Hát, kólázás és hajnalig olvasás lett a vége, néha nevetéssel, néha záporozó könnyekkel. Fél egy körül, mikor elfogyott a kólám is, gondoltam elmegyek fogat mosni, akár mennyire nem volt kedvem hozzá, és ezen felbuzdulva gyorsan kikapcsoltam a gépet, mert muszáj volt ágyba feküdnöm.

Hajnali 3, és az a – már bocsánat – BUZI tűzjelző vinnyogott. A vicces az, hogy a szobámba, pontosan a fejem felett a plafonon van az a csodabogár. A vicces, hogy még így is azt hittem először, hogy álmodom, vagy hogy az ébresztőm, és visszaaludtam. Csak az zavart, hogy nem akar abbamaradni, és még mindig azzal álmodok, és már álmomban akartam felkelni, hogy abbamaradjon. Nagyon vicces volt. Mikor felébredtem, és realizáltam a dolgot, elnevettem magam, tényleg jó alvókám van.

A múltkori alkalommal, Almu keltett, mert nem keltem fel rá, s mezítláb, minden nélkül vonultam ki. Most már gyakorlottabb voltam. Happy – a plüsskutyám - , a bőrdzsekim, és tangapapucs. Teljesen nagylányhoz illő módon, nem? :D

Nos, ezek után beszélj angolul…bár, annyira nagy baj, nem volt vele..szerintem magyarul sem ment volna jobban.. :D Egyébként jó hangulatban fagyoskodtunk a konyha előtt… ami úgy 3 és 5 perc közöttnyire van innét.  Aztán Eszkimó Péter hozta a hírt: nincs tűz, mehetünk aludni. Hurráság. :D

Átfagytam. Bebújtam az ágyba, fejemre húztam a hatalmas takaróm – mert szerencsére tényleg az van - , összekucorodtam Happyvel, és leheltem, leheltem, leheltem. Aztán meg krákogtam a sok lehelés miatt. :D De a hatás nem maradt el, befűtöttem, és már aludtam is újra. :D

Reggel a másik vinnyogott…az ébresztő. Csak 10 perc, kérlek..csak 10 perc. Nem Cintia, ki kell kelni az ágyból. Ki keltem, és realizáltam, hogy nincs fűtés, és borzasztóan hideg a szoba. Visszafeküdtem és a fejemre húztam ismételten a takarót. Szerencsére megébredtem 10 perc után. Óvatosan kidugtam a lábujjamat a takaró alól, és nem..nem volt melegebb. 7:05…na  még egy 10 perc, jó lesz a negyed 8-as kelés…:D És megint az a vinyákolás. Az ablakpárkányon tartom a telefont, hogy ki kelljen kelnem az ágyból. Elég is volt a vinyákoló hangból erre az éjszakára, meg megmagyaráztam magamnak, hogy tulajdonképpen, ha 10-kor kelnék, akkor is ilyen nehezen menne, és jó lenne, ha nem kéne reggel megint rohanni, persze mindezt hangosan.  Visszaszámoltam, 3…2…..1…és mintha hideg zuhany alá állnék, kipattantam az ágyból, és már be is volt ágyazva. Behúztam a függönyöket, felöltöztem, kihúztam a függönyöket.  Egyébként este is ugyan ezt csinálom. Bejövök, összehúzom a függönyöket, levetkőzöm, elmegyek tusolni, kenceficék ha éppen olyanom van, felveszem a pizsim, és már húzom is el a függönyt. Máskép hogy tudnám köszönteni az éjszakai holdfényt, és a reggeli első fénysugarakat. :D

Szóval hála a sikeres ébredésnek, egész időben végeztem a reggeli harmattúrámmal, s még volt időm enni is. Csaltam, vittem egy szál cigit reggelre, de azért arra már nem volt időm. Viszont a morning spot előbb fejeződött be, így utána megiszogattam a teácskámat, és elszívtam a cigit. Közben Bobby elhívott..ejj mondom, mi a bajság. Semmi, csak megbeszéltük mit fogok csinálni, merthogy a store-ba voltam. Vizes ruha teregetés a szellemházban, meg rendrakás – ez a mi szemét meg a mi nem az kiválogatása. Megláttam a nagy fehér zsákokat. Tartottam a választól, de azért megkérdeztem, milyen munkát végeztem hétfőn. Bobby csak elmosolyodott..annyit mondott, hogy volt köztük nagyon jó, de volt benne félelmetesen szar is. Úgy döntöttem, az arányok most nem fontosak. :D:D

Átöltöztem, és már ott is voltam. Mivel nem voltak zsákok, amibe le tudnám szedni a régi száraz ruhákat, a rendszerezéssel kezdtem, közben néha Tamásnak besegítettem. Úgy volt, hogy festhetek is konténert, de végül az elmaradt. Megjött az Ősz, s itt olyan szeszélyes az Ősz, mint a tavasz. Ma csak 4szer, vagy 5 ször volt zuhogó eső, és napsütés. Durván 20 perc – fél óránként váltották egymást. Mint valami szerelmi tánc, s éppen ki az energikusabb. Kár, hogy a gyermeküket, a szivárványt nem láttam. De biztos volt valahol… :D

Olyan szinten sikerült rendszereznem, hogy külön lett amiben a tollak vannak, amiben a papírok, amiben az olló, a tűk és a filcek, csináltam külön helyet a zsákoknak, szatyroknak, és az ékszertartót felcsavaroztam az asztal oldalára. Mikor Bobby meglátta, mosolygott s annyit mondott, hogy VERY NICE…aztán közölte, hogyha a kütyükből csinálunk boltot, Én fogom berendszerezni.
Végre, nem csak a saját életemben van haszna a beteges rendszerezési mániámnak,annak, hogy mindent rendszerbe látok. Úgy örültem, mint elemiben a csillagos 5-ösnek. :D

A vásárló brigád még sehol, nincs zsák, Én már jóformán kidíszítettem a raktárat, festeni nem tudunk. Hát, kerestem nagyobbacska, zsákot, és csináltam Dávidnak kicsi ruhás zsákokat… úgy is hasznosak, azokkal lehet az üres helyeket kitömködni.

A ruhákkal kapcsolatban kezdek érdektelen lenni. Fel-fel szisszenek egy jobb darab láttán, de ennyi. Néha felpróbálom, csak úgy a hecc kedvéért, s mindig az jut eszembe, ha az övemet nem hoztam el, amire már ki tudja mióta vágyom, akkor minden más le van pupukálva. :D No meg a „kell valami innét” érzést teljesen kielégíti a kikukázandó cuccokból való mazsolázgatás. :D

Ebéd után neteztem kicsit, s a zsákok is megérkeztek. Irány a szellemház. Izgatottan léptem be.

Múltkor megnéztem a másik helységet is napló ügyben, persze, ahogy az várható volt, semmi.
Mikor bementem, feltűnt, hogy az egyik kisebb szobába, le vannak esve a ruhák. Mondanám, hogy huzat, csakhogy az ablakok 90%-a itt be van fedve.
Nevetnem kellett. Az elmém, az agyam megint játszani akar. Hát jó, szeretem a játékot,szóval akkor kezdjük. Tudtam, tudtam, hogy megint a napló lesz a lényeg. De hol? tettem fel hangosan a kérdést, először magyarul, majd angolul is a biztonság kedvéért. Körbe néztem, és semmi potenciális lehetőséget nem láttam. Aztán belenéztem az ablakba – írtam, itt a szobákra egy kisebb szobából nyíló ablak néz – s egy hosszú fekete hajú nőt láttam szigorú tekintettel. (Ezek úgy jelennek meg a fejemben, mint egy fénykép, vagy amikor elképzelsz valamit. Csak annyi a különbség, hogy jön magától.) Jól van, elnézést, mondtam hangosan, és kivonultam a szobából.

Elkezdtem leszedni a ruhákat a másik teremben, amikor sípolást hallottam. Abból a szobából.  Nem hiszem el – károgtam el magam hangosan, még időm sem volt betépni a penész szagtól. Oda mentem, körbe néztem, és mintha az egyik sarokból jött volna. Végignéztem, egy radiátor. Megnéztem mögötte. Megint hangos megjegyzést tettem, hogy legalább addig sípoljon, amíg meg nem találom a megfelelő helyet. Ekkor, mintha meglöktek volna hátulról, előre estem, és ahogy kitettem a kezem, az előttem lévő fal megkongott, s a sípolás abba maradt. Elkezdtem kopogtatni a falat..nem fal volt, hanem lemez. Mögötte üres térrel.  No neee, Én teljesen meggárgyultam..nagyon átvettem a hely szellemét, ez így nem lesz jó. Ekkor elkezdtem körbekopogtatni a falat, az ablakok alatt. Elérkeztem a sarokhoz, s ez volt az egyetlen egy hely, ahol ki lehetett volna nyitni. A zár az a fajta, amikor a luk közepén egy négyzet alak van. És ekkor megint egy bevillanó kép, de ez már egy magyarázó gondolattal. Két naplót írt, mert tudta, hogy tudják, hogy naplót ír. Az egyiket a wc-be rejtette el, a másikat, pedig az ágya mellett a vaslemez mögé. Örvendek, pedig amikor megnéztem legutoljára a wc-ket, gondoltam ez a téma lezárva. De az agyam dolgozik… bár, ha őszinte akarok lenni – és miért ne akarnék - , szeretem, hogy beteg az agyam. :D :P A lényeg, hogy felálltam, és annyit mondtam, ismételten két nyelven: Rendben, ha véletlenül találok egy ilyen szerszámot, az első alkalommal, amikor lehetőségem lesz, kinyitom. De nem fogok direktbe ilyen szerszámot keresni. Legyen ez az egyesség. A jel, hogy nem a fantáziám szüleménye ez az egész, az az lesz, hogy „véletlenül” találok egy ilyen szerszámot. Ha pedig a fantáziám dolgozik, akkor a történetnek itt van vége, nagyon élveztem, de elég, mert még a végén elfajul, és lebontom a házat. :D

Ekkor kimentem, folytattam a munkát, és 2 perc múlva, nagy ricsajjal jöttek a többiek. Hozták a kacatokat a lomtárba. Utána nagy volt a nyüzsgés, így nem volt több haluzás. Még akkor sem, amikor megfogtam azt a ruhát, aminél múltkor volt az a bálos bevillanás. Semmi... bár azt hiszem, ennyi elég volt mára. :D

4 órási szünetre későn mentem egy picit, így csúsztam egy picit a visszamenetellel a munkához. Meg megláttam Nilsont, a kutyut, akit tök ritkán látok, muszáj volt megdögönyöznöm, meg rohangálni vele. Aztán kicsaltam az esőbe játszani, szaladgáltunk. Eszkimó Péter megkért, tereljem be a helyére. Aham, persze. Azt hitte játszunk, szóval mikor elértem volna, kijátszott. Úgyhogy az lett a vége, hogy zuhogó esőbe kutyát kergettem. Majd az egyik dán srác – Ő is mostanába jött, mint a bulgár, és neki sem tudom a nevét - , megjelent, és simán rácsatolta a pórázt.  Csak nevetni tudtam…

Mikor indultam volna vissza, Gábor elkapott, hogy megmutatja,hogy kell tüzet rakni a kandallóba az ebédlőbe. Nem volt kérdés, hogy igen a válaszom. Segítek, tanulok, dolgozom. Elmentünk a talicskáért, és menet közben megkaptam az első ledorgálásomat, merthogy Bobby kérdezte, hogy mit csinálok. Gábor mondta, hogy megmutatja nekem, a tűzcsinálás fortélyát, Én meg vigyorogva bólogattam, mint egy 6 éves, aki most csinált valami rosszaságot, de fogalma sincs róla. Bobby annyit mondott, a store-ba dolgozol, gyere ide. Nagy mosollyal átadtam Gábornak a talicskát, és közöltem Bobbyval, hogy még nem fejeztem be a munkát a szellemházba, folytatom.  Mondta, hogy oké, és utamra engedett. Na, a bűntudat is olyan volt, mint amit az 5 évesek éreznek.  Egy ideig zavart, aztán rájöttem, hogy becsületesen dolgozok, és nem hereverzétem, csak nem a megfelelő munkát végeztem.  Erről bevillant egy gyerekkori sérelem. Általános iskolás voltam, és napközis. Egyik nap, az egyik lány lebetegedett, és ezért bent maradt a terembe. Miután kimentünk, és aggódtam érte, és visszamentem megnézni. Azt mondta, jól van, csak nem jó egyedül. Ekkor megvillant a villanykörte a fejem felett. Jó, akkor itt maradok, kitakarítom a termet, szórakoztatom a beteget, és legalább tuti nem lesz semmi baja. Így is volt. (Tényleg a jó szándék vezérelt, hiszen kint sütött a nap, semmi okom nem volt bent maradni. Illetve de, a fent írtak, de semmi más, Önnös ok.) Mikor bejött a tanító néni, jól le lettem cseszve, hogy nem kéreckedtem be, nem kértem engedélyt, és különben is. Teregetés közben kidurcogtam magam, és feldolgoztam az akkori sérelmeket. Valahol jogos volt, csak nem így kellett volna. De biztos fáradt volt már a tanító néni. Azt hiszem, most bocsájtottam meg. Ekkor minden rossz érzés tovaszállt. :D

Hat órára, a munka végére beállítottam az ébresztőt, bár tudtam, hogy nem fogok végezni. Amilcar látogatott meg, mondta, hogy malawi takarítás van. Persze, most hogy nincs study day, az open weekend miatt, és melózni kell, ráadásul késésbe vagyok, most nem felejtik el a többiek, hogy takarítás van. Bezzeg egy héttel ezelőtt… de nem is baj, biztos elodáztam volna a dolgot, szóval…

Végül fél7-re végeztem. De legalább befejeztem a munkát. Nem szeretek semmit befejezetlenül hagyni. Az olyan, mintha csak fél munkát végeznék… Visszafelé elkapott Zu és Amilcar, Ők már végeztek. Mondom Oké, Én is most végeztem, csak a másik munkával. 10 perc türelmet kérek, ígérem, hogy ki lesz takarítva a nappali és a mosó szoba is.

Elbattyogtam a szobáig – tényleg battyogtam, egy kicsit már fáradt voltam - , s előhúztam egy szál cigit. Kiültem egy székre, az ablakom elé, és hangosan énekeltem, miközben szívtam a cigit. Egyszer megjelent Amilcar. Hogy minden oké-e, nem látszom vidámnak. Mondtam, persze, csak fáradt vagyok.  – meg épp valahol nagyon messze jártam - . Azt mondja, hogy Ő segít nekem. De édes vagy, de te már ledolgoztad a magadét, ez az Én részem. Nem baj, Ő ma vezetett, Ő segít ha akarom. Rajtad áll, mondtam, és végül tényleg segített.

Vacsitájm, s elküldtem kajálni, mert Én, ha már a kezembe van a porszívó, kiporszívózom a szobám is, mert a gumicsizma és a levágott fű maradvány jó spanban vannak, ha nyirkos az idő, szóval tiszta fűszál a szobám, és nagyon zavar. Kérdezte, hogy tegyen a félre nekem kaját. Cuki, hogy ilyen figyelmes, de mondtam, hogy nincs rá szükség. Mivel nem voltam igazából éhes, nem gondolom, hogy szükség lenne rá. Legalább jobban fog esni a reggeli holnap. :D  

Befejeztem a szobám, aztán megláttam a régi szobám is. Mert hogy ugye abból nyílik most a privát szobám, és igazából keresztül járkálok rajta. Azt is kiporszívóztam.  Idő volt, a porontyoknak kajci jár. Vártak, de most nem jöttek utánam. Megráztam a kajás dobozt, és már járt is a kis lábuk. Megetettem mindenkit, meg megitattam, Hvalát megölelgettem úgy, ahogy minden reggel és este szoktam, mikor megyek a hátsó játszótérre a többi bébikémhez.

Aztán nem bírtam ki, muszáj voltam vizet adni a növényeknek. Én nem tudom, ezek hogy éltek meg eddig.  Fogtam magam, és a labirintusban – amiben már kiismerem magam :D – mindenhol meglocsoltam a virágokat. Kis hálásak. A kedvencem már a múltkori locsolást is meghálálta, csodaszép virágot hozott. :D  Bobby előtt „lebuktam”. Rám szólt, hogy pihenő idő van. Mondtam neki, hogy tudom, de a virágok meg szomjasak. Azt mondta, hogy Ő szokott vizet adni nekik. Hiszek neki, csak nem gondolom, hogy az összesnek. :D Visszacaflattam a gumicsizmámért, merthogy zokniban locsoltam, mivel  most lett takarítva a Malawi, és Árpi és Dávid az egész folyósót felporszívózta, így gondoltam nem trappolom össze. Visszamentem a szobámhoz, hogy letusolok, és majd netezek az ebédlőben. Aztán változott a terv. Klió, a cica, aki nagyobb az anyucijánál, a nyomomba eredt. Megvakargattam, de nem tágított. Így, ismét bementem egy szál cigiért, ismét kiültem a székre és macskát dögönyöztem. Elszívtam a cigit, és csak dögönyöztem a cicust, dögönyöztem.  Hát, ebből már nem lesz netezés, gondoltam, így elmentem, bezártam a csibéket, aztán elmentem a lap-topomért az ebédlőbe. Az ajtó előtt megláttam Szasát, az öreg kutyust. Levágódtam mellé. Őt is agyon simiztem. :D Majd visszatértem a szobámba a lepimmel.

Rituálé szerűen behúztam a függönyöket, összecsíptettem, levetkőztem, és siettem a zuhany alá. A fejem búbjától, a talpam aljáig, alaposan megsikatoltam magam. Még a fogkefét is bevittem a zuhany alá, ürügy, hogy tovább élvezhessem a zuhanyzás adta örömöket. Visszajöttem, benyunyáztam magam (értsd: testápolóztam), felvettem a füleses pizsimet,ami hálóing, de sebaj, meg a levágott szárú harisnyát, amit pizsigatyának használok, s kihúztam a függönyöket. Bekapcsoltam a gépet, és rájöttem, hogy teát akarok inni. Az írás mellé jól szokott esni. :D Bőrdzseki, tangapapucs, irány az ebédlő.

Mónikát elkaptam, születésnapja van ma. Bár beteg, így a szobájában kuksolt. Szegénykémnek nem a legsikeresebb születésnapja. De lesz ez majd így se. :D Visszafele Amilcarral dumcsiztunk megint egy picit, aztán leültem, és írok.

Fura, milyen kis megszokásaim lettek..de ezek se perc alatt ki tudnak alakulni. 3 napja költöztem be..bocsi, 4. És a második nap, mintha már így csinálnám évek óta, kialakult ez a függöny húzogatós megoldás.  Bár lehet a holdnak is köszönhetem. Meg szerintem  az írást is. Ahogy telik a hold, úgy írok részletesebben, agyalósabban, hosszabban.  :D (a saras bakancsát neki, 5. oldalnál járok már megint. :D)

Fél 11..kb fél, max egy óra, és bevilágít majd a hold. Jujj, nagyon várom. Olyan szép, főleg ilyenkor, mikor teli. :D

Szerintem el is búcsúzom, addig olvasok egy kicsit. :D Nagyon..nagyon érdekes az a könyv. A történet rideg és mégis szép, a nyelvezete meg zseniális. Nem tipikus.  Egyes szám első személyben mesél egy kislány. Egy kemény életet élő, és mégis csodákat látó….– természetet és állatot tisztelő - . Nehéz róla beszélni, soha nem fogom tudni visszaadni…Olvasni kell. :D

Csókolom! :D

6:55-re állítottam az ébresztőt. Az első csörgésre megébredtem, gondoltam 10 perc még jár….7:35-ös szundi volt a következő, ami mint egy dinamit, robbantott ki az ágyból. Megint elaludtam, de már egész jól meg a hogyan készüljünk el 10 perc alatt című fejezet a reggeli praktikákból. :D

Pontban 8-ra értem az ebédlőbe, az etetésből. Ez azt jelentette, hogy szendvicset még gyorsan tudtam csinálni – pékáruba felvágott 2 másodperc - , ám megenni….

A morning spot alatt nem akartam enni…de győzött a poci, mivel filmeztünk, úgy gondoltam, nem lesz nagy probléma, ha falatokat tördelek, és hamizok egyet. Így is volt…fél óra alatt ettem meg a szendót…:D

Játszós ruhába kezdtem a reggelt, mivel a vasárnapi beszélgetésekből az derült ki, hogy a hét elejét itt töltöm a CICD-ben. Mintha nem tudnám, hogy itt nem úgy működnek a dolgok, hogy minden csak akkor biztos, amikor már túl vagy rajta, naívan hittem is a dologban. Morning spot után kiderült, szórólapozás. :D

Átöltöztem, bedobtam egy fél literes üveget – persze vízzel - , meg a konyhába 2 öklömnyi házi zsemlét. (Azt hiszem, Tamás játszadozik mostanába ezzel. :D) S már indultunk is.

Legutóbbi tapasztalataim alapján, ha nekiállok, úgy 4 – 4,5 óra alatt kiszórom az 1000db szórólapot. Ez jól hangzik, de utána 3,5 óra here-vere vár rám, ami mondjuk napsütéses időben nagyon fain, viszont esőben…s később hóban…nem túl baráti. Így úgy döntöttem, lassítok, megpróbálom értelmesen beosztani az időm. :D

3 órára, (5 óra alatt) bejártam a kicsiny városkát. Bár tény, hogy szórólapom még maradt, de ajtó nem maradt, ahova bedobhattam volna a gyönyörű, citromsárga lapocskákat.

Megint nagyon élveztem. Láttam vadászrepülőket. Megálltam, s mint a gyerek a legó vár előtt, ámultam. Eszembe jutott, mikor mentem Birmingham-be, s az úton láttunk egy vadászrepcsit gyakorlat közben – zuhanás, pörgés, ilyenek  -.
Láttam egy pár hónapos kiscicust, akinek a kerítés megmászás úgy sikerült, hogy belekapaszkodott az aljába, és belemeresztette a fába a körmeit. Aztán megállt, és csak nézett, kb. úgy, hogy miért is rohanok Én most el? Azt hittem, megzabálom. Volt egy már kifejlett fekete cicus is, aki az ajtó előtt állt. Oda értem, és elkezdett nyávogni, s valahogy így hangzott volna, ha tudott volna beszélni: Tessék engem beengedni, nagyon hideg van idekint, és az ajtó zárva. Egyem meg. Megdögönyöztem, felmelegítettem kicsit, és tovább álltam.
Ma is volt két angyalkám. Az egyik, egy öreg bácsika, aki mikor kerestem, hogy hol is raktak ki az autóból, kérdezte, hogy elvesztem-e, esetleg tud e segíteni. Annyira meglepődtem, annyit mondtam, köszönöm, csak próbálom megtalálni, merre induljak el. :D
A másik postás személyében mutatkozott meg. Az egyik ház előtt beszélgetett az ablakmosó bácsikával, s Én meg azt hittem, Ő a tulaj. Megkérdeztem, adhatok e szórólapot, mire a postás elvette és bedobta az ajtón. Lefagytam, vigyorogtam, és megköszöntem… Még háromszor találkoztam vele, az egyik alkalommal egy házhoz indultunk. Elkérte a szórólapot, hogy majd Ő bedobja. Nagyon cuki volt. :D

Ahogy dolgoztam, megláttam egy templomot. Gondoltam, ha előbb végeznék, benézek majd. Sajnos, az, hogy mindit tárt kapukkal várnak a templomok, nem igaz. Zárva volt. De a kertet végig jártam.

Áztatós eső volt, egész nap, s persze az Én esőkabátom, hogy nehogy vizes legyen „otthon” maradt.  Tapsvihart Cintiának.  :D

Persze a fél liter víz sem volt elég…

Mivel eleinte csak fenyegetett az eső, gondoltam igyekszem, hátha a nagyobb zuhét megúszom. Mikor kezdtem, még a napocska is nyújtózkodott, néha megsimogatott, s folyamatosan magamra kellett szólni, hogy ne rohanjak. Időm mint a tenger. Egyik begyorsításomnál gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megakadályozni, figyelmeztetni magam. A következő gyorsításomnál, segített az élet választ adni. Egyszerűen térdre rogytam. :D De nem ez volt az egyetlen bénáskodásom ma. Megfejeltem egy fellógatott virágtartót, és szórólapot akartam dobni az áramdobozkába. (Miért, tök ugyan úgy nézett ki, mint a postaláda, ráadásul a házszám is rajta volt, pont olyan magasságban, mint ahogy a postaládák szoktak lenni, és közel azon a helyen… :D)

Mikor végeztem, nem vágytam másra, mint innivalóra s egy szál cigarettára. Egész út alatt nem láttam egy boltot sem, így, miután zárva találtam a templomot, úgy döntöttem, átsétálok vagy akár átstoppolom magam a következő városkába. Aztán ahogy caflattam, olvasgattam a feliratokat. Fish shop, ilyen étterem, olyan amaz, és feltűnt, hogy városi raktár. Alatta a felsorolás: könyvek, játékok, üdítők, stb. A boltnak a neve az volt, hogy : RAKTÁR. Hogy lehet ilyen nevet adni? Egyébként CSAK 4szer mentem el addig mellette.

Mikor bementem, és innivalót választottam, az volt az elhatározásom, hogy 1 literest fogok venni, mert van félliteres, és 2 literes üvegem is, de az egyik túl sok, a másik túl kevés, szóval ideje beszerezni egy közötte lévőt, hamár pénzt költök. A választék óriási volt: Kóla, kóla, kóla…és amikor jobban körbenéztem, mit találtam még: KÓLÁT. Szóval, mindenki egyet tippelhet, mit vettem végül. Egyébként a fene se gondolta, de mocskosul jól esett. Meg hozzácsaptam egy doboz cigit.

Mikor kiértem a boltból, realizáltam, hogy akár hogy nézem, még mindig minimum 100 percem van, és az eső biza esik. Ekkor szinte fénybe borult nem messze tőlem egy buszmegálló, csalogatva, hogy ott majd jó száraz maradok. Oda értem, végre letettem a popsim, elszívtam egy szál cigit. Majszoltam a zsemléimet, amikor realizáltam, hogy biza nincs meleg. Hiába a két gatyó, ez nem fog menni sokáig.

A lehetőségek: bedörömbölök a templom ajtaján, ami vagy hideg vagy nem. Vagy iszok egy kv-t a közeli étteremszerűségben. Nem volt nehéz dönteni. Beszambáztam, és közöltem, hogy egy nagy forró kávét szeretnék. Leültem, és nekiálltam írni… szerencsére mindig van nálam toll, meg legalább egy A4-es oldalnyi üres papír. („másolói” közbeszólás: Annyira belejöttem az írásba, hogy ez mellé, még 6 db. szórólapot is fel kellett használnom. :D)

Volt egy ajtónyílás (az a levélbedobó bizgera), ami fordítva működött. Föntről kellett lefelé nyitni. Zseniális, a szórólapozók álma szerintem…Mindent megfordítanak az angolok, ezt miért nem tudták rendszeresíteni? A nyílásról jutott eszembe, legutóbbi alkalommal egy kezembe maradt. :D Pont egy-két töröttet látva azon gondolkodtam, a legcikibb ami történhet velem. A gondolat után, kb. 3 utcával arrébb már meg is történt. :D

És az írással már el is telt egy óra. Még egy pár sor, és máris eltelik a következő, és szólhatok. :D

A zene nagyon kellemes itt. Ahogy felfedeztem, nem rádió hanem valami zenei csatorna, vagy klipp válogatás inkább, mert nincs benne száj jártatás. Egész sok, már retrónak számító angol dalocska is ment. Néha úgy énekeltem volna… :D

A zenéről jut eszembe, az új fülesem, amit festegettem, nem vált be. Még jó, hogy magammal hoztam, a régi, egy oldalas, fülbedugós verziót. Szórólapozáshoz az a tökéletes. :D

Imádom, hogy sok időm van gondolkodni. Tudom, annak kéne inkább örülni, ha sokat beszélnék angolul, de úgy gondolom, mindennek eljön a maga ideje. :D Csak úgy ömlenek a gondolatok, vélemények, tervek.

A templom után a hitről gondolkoztam nagyon sokat. Arról, hogy úgy gondolom, bárki bármilyen vallást választ magának, a lényege ugyan az. Mindenki valami megfoghatatlan felé hajt fejet. Csak a megvalósítás más úton történik. Szerintem csak egy a fontos. Hogy magunkénak érezzük, azt, amit választottunk.
Az Én vallásomról annyit, hogy az alap, hogy természet alapú, hogy mindennek lelke van, még a tárgyaknak is. Hiszek a megfoghatatlanban, a magasabb erőben, energiában. Hogy minek nevezzük, vagy hogy egynek tekintjük vagy sem, a lényegen nem változtat. Tény, hogy a dualitás nekem fontos, hiszen, ha úgy fent, mint lent, akkor fent is két nem, jó és rossz, stb.
Úgy mondanám, hogy saját vallásom van,amiben az eddigi ismereteim  azon részei egyesülnek, amit magamévá tudok tenni, s teljes átéléssel, a sejtjeimmel is hiszek benne. Hiszem, hogy ha jót teszek, azt egyszer, valahogy, valamikor visszakapom, ha nem is ugyan abban a formában, s ha rossz akkor persze azt is, ugyan úgy.

Tudom, hogy sosem leszek igazán jó, de abban biztos vagyok, hogy ha megpróbálom, mindig lehetek egy kicsit jobb magamnál. S ez alatt apró, piciny dolgokat értek.
Példák, hogy érthető legyen: A szél, az egyik ház előtt felborította a kaspót, s kiborult belőle a virág. Visszaállítottam. Tegnap este, alig vártam, hogy Ősökkel végre beszéljünk, s mikor beszáguldottam a wc-be, hallottam, hogy mintha folyna a wc. Otthagytam,s három lépés után visszamentem megcsinálni. Ezek az apró dolgok tesznek jobbá egy picivel…hogy nem megyek el olyan dolgok mellett, aminek nagyobb jelentősége és következménye egyik esetben sem lesz (értem ezalatt, hogy megcsinálom vagy sem), de csak egy mozdulatba kerülnek.

A way című film az ítélkezésről gondolkodtatott el.  Nem akarok többé ítélkezni. Nem tudhatom, mi van a háttérben, s úgy gondolom, mindenki megérdemli a bizalmamat, hogy ne feltételezzem róla egyből azt, hogy a rosszindulat vezérli őket. Filmbeli példa, hogy a csaj megütötte a főszereplőt, mert egy szituáció úgy hozta. Kiderült, verte a férje. Ösztönös önvédelem volt.

Azért lett ez annyira fontos nekem, mert itt a CICD-ben, mindenki vagy elmenekült, vagy keres valamit, vagy változtatni akar. Senkinek nem tudsz semmit a múltjáról, és családként éltek együtt.
Kicsit született feleségek „kép” jut eszembe, amikor mindegyik hölgyemény háta mögött van valami…egy kés, egy bilincs, stb.

A kérdés, amit ez magával vonzott magamban, hogy Én mi elől menekültem el, ha menekültem, és mit keresek itt.

Sok-sok dolog van. Menekülni a mókuskerék elől menekültem, és a kudarcaim elől, ami az Önismeret hiányából fakadt, hogy mindig valami olyanba fogtam bele, ami végül nem adott örömet. De leginkább keresni jöttem. Keresni magamat. A vágyaimat. Az álmaimat. Megismerni embereket, sorsokat, s tanulni belőlük, fejlődni általuk. Azt sem tartom kizártnak, hogy valami előző élet beli dolognak is köze van a dologhoz.

Ezek mellett nagyon jó dolgom volt otthon. S mindig kérdés volt bennem, miért Én kaptam meg a szerencsésebb életet? Mivel vagyok másabb, mint azok az emberek, akik szenvedtek mellettem? SEMMIVEL!

Azzal, hogy önkénteskedem, hogy feladtam az otthon kényelmét, a hálámat szeretném kifejezni, és utólag megdolgozni a szerencsémért.

Meg szeretném tudni, hogy meg tudom e őrizni a mosolyomat és a hitemet a nehézségekben is. Hogy megtudom e találni a boldogságot mindenhol. Jöttem, hogy megéljem a magaslatokat  és a mélységeket…mert lesz még boxzsákotölelekéssírok. Ez biztos. Megismerni az „ördögöt” és az „angyalt” magamban. Megismerni, mit is szeretek és mi az amit csak hittem hogy szeretek. (Pl.: Imádom a kertet, az írást – nem szeretem a marketinges dolgokat…)

Fura, Én itt ömlengek, leírom mit és hogyan gondolok, és olyan érzés fogott el, hogy milyen önző, hogy magamról beszélek, rólatok meg nem tudok semmit.

Zoltánnal való beszélgetéseim során tapasztaltam először azt, hogy azzal, hogy mesélt és az megjelent a fejemben, kicsit az Ő élményei az Én élményeimmé is lettek. Azzal, hogy mesélt, Én is élményekkel lettem gazdagabb, pedig ott sem voltam. Új fajta ismeret és érzés volt ez, ami újabb gazdagság érzettel töltött el.

Senkit nem akartam közel engedni magamhoz, mégis, tulajdonképpen mindenki belopta magát a szívembe. Egy mozdulattal, egy tekintettel, ez mondattal, egy mosollyal, vagy csak azzal, hogy itt van.

Kicsit hasonlít a szerelem érzethez. Olyan, mintha mindenkibe szerelmes lennék egy kicsit. Férfiakba, Nőkbe, Fákba, Állatokba, a helyekbe, amiket kialakítottam magam körül, az írásba. A világ összes dolgába, a foghatóakba és a foghatatlanokba…Mindenbe és mindenkibe.

Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani. Remélem nem állapot marad, hanem eggyé válok vele, s a természetemmé lesz. Tetszik az, ahogy mostanában megélem a dolgokat, ahogy látom a világot. Tetszik az a világ, amit teremtettem.

Újabb 50 perc telt el. Enyhe szófosás, már megint…:D

Rám jött, hogy bocsánatot kérjek. De nem szeretnék. Nem szeretnék többet bocsánatot kérni azért, aki vagyok. A döntés a tiétek, hogy elolvassátok – e ezeket a sorokat, vagy sem. Nem, ez már nem az Én hatásköröm. Inkább így: Remélem élveztétek soraimat, elnézitek a helyesírási hibáimat s a néha cikázó gondolataimat, bízom benne hogy néha sikerül gondolatot ébresztenem bennetek, vagy „csak” mosolyt csalni az arcotokra. Vagy csak annyi, hogy nem bánjátok azt az időt, amit ezen sorok olvasásával töltöttetek. Engem már ez is teljesen boldoggá tesz. :D

Egy kérés: Akinek van kedve és ideje, írjon nekem pár sort, hogy mi van vele. Hogy minek örült mostanában, vagy épp mi fájt neki. Hogy mi gondolkoztatta el, vagy milyen élménye volt. Tudni szeretnék rólatok.  :D

Még nem tudom, mi vár ma rám, ha jól érzem, egy kis fagyoskodás, de most búcsúzom. Remélhetőleg 20 perc, és itt a vasparipa.

Homlokcsók mindenkinek!

https://www.youtube.com/watch?v=nS63wdSrUh4

Kétszer is megébredtem szombat reggel, de azért 7:05-ig ágyban maradtam.  Amikor először megébredtem, nem akartam elfelejteni az álmom. De csak sikerült… :D Így megy ez. :D

Megetettem a Drágákat, aztán az ebédlőben kötöttem ki. Neteztem egy kicsit, mert a reggel megint csak 8:30kor indult. A DI -osoknak building hétvégéjük volt, így mindenki itt maradt a CICD-ben. Hangulatos volt. Úgy volt, hogy konténert javítok. Persze itt semmi sem biztos, így fél nap kertészkedés után kerültem a storeba, és a konténerek egyik „alkatrészét” festettem,illetve inkább mártogatásnak nevezném. Meg a végén igazából már 3-an festettünk. :D
Kipróbáltam milyen a hegesztés. Nagyon élveztem… :D igazából, úgy az egész napot. :D Becsúszott egy ping-pong party is… Cuki volt Gábor is, meg Tamás is…nem aláztak ronggyá.. :D
A kajáról meg ne is beszéljünk. Ilyenkor 5-ször eszik a nép, és nagyon sok a falatka szendvics, meg a süti… Egyszerűen lehetetlen nem enni :D
Vacsoránál kicsit elszeparálódtam.  Jó volt átgondolni a napot. Meg nagyon rácuppantam, hogy megtanulok furulyázni. Nézegettem kottákat, meg videókat youtube-on.

Este hamar ágyba kerültem…

Vasárnap fél1-ig aludtam. Na jó, nem egy huzamba, mert ugye vannak csirkéim. Pizsire bőrdzseki, meg gumicsizma, ágyból kelt, frissen kócolt haj. :D Szexii….. :D De nem igazán érdekelt, csak az, hogy visszakerüljek az ágyamba. :D
Aztán végül megnéztem egy filmet. The Way,(Zarándok út)…(VIKICA, NEKED KÖTELEZŐ, és tudni fogod, miért! :) )

A store-ba van egy akkora tű, mint majdnem a lábam. Nekiláttam, és megvarrtam vele a nagytáskám, mert a legutóbbi utazást egy kicsit megsínylette. :D Nagyon vicces volt :D
Utána mostam, Almut búcsúztattam, meg segítettem neki – Ő ment „helyettem” Birminghambe, a shop-ba. Szerintem neki tetszeni fog. :D

Aztán beszéltem a tanárokkal, meg még előtte Almuval, és megnyertem a szobáját. Szóval fél 4-től 7-ig kitakarítottam, meg belaktam. :D Raktam ágytakarót a falra díszítésnek, képeket, blue-tech gyurmaragasztóval a pillangós hajcsatomat, meg ilyenek. Szépen belaktam… végre van személyes terem. Imádom!! :)

Este, vacsi után mosogatás, utána meg Ősökkel randi. Már rég beszéltünk. Jól esett…:D
Azt hiszem, valaki elfelejtette, hogy Ő zárja az főépületet. Lekapcsoltam a villanyt, bezártam az ajtókat… amiket tudtam.

Miután elvonultam a szobámba, elmentem pancsizni. Ez most olyan, kötelező fürdeni zuhanyzás volt, így nem is a kedvenc zuhanyzómba, hanem a közelebbibe mentem. De hát az új szobába nem aludhatok első este piszkosan. :)

Fürdés után befeküdtem az ágyba, és csak nézegettem a szobát. Élveztem. Van egy zenelejátszó masinám, meg klasszikus zenei cd-m. Gondolom kitalálható, hogy a kettejük táncát élveztem, meg a hold fényének sugarait, melyek bevilágították a szobámat. Mosolyogva aludtam el… ismét. :D

Meg tényleg, hogy is felejthettem el: Ebédnél felfedeztem egy új srácot. Gondoltam jó fej leszek, bemutatkozom. Hát, tényleg Önmagam adtam. Vagy 3 széken átestem… de már tudta, hogy hozzá megyek. Aranyos volt, nem nevetett ki. Én meg már megszoktam, és tök természetesen haladtam tovább. :D

Mikor mentem a hatalmas tűért…kukáztam picit – a store-ba, természetesen. Néha jó dolgok vannak benne. Így is volt, találtam egy fejhallgatót. A picurit nagyobb fajtát. Babarózsaszín… sebaj, gondoltam, majd kreatívkodom. Este lefekvés előtt így is tettem. A babarózsaszínből csináltam sötét csillogós rózsaszínt. Gratulálok Cintia, sokkal jobb…. :D:D (ma már kék színű….:D)

Jó volt a szobámban ébredni. Kis jazz-el indult a reggel. :D

Storba voltam ismét, kepszlekelni (fogalmam sincs angolul, hogy kell leírni, és nem tudom mi a magyar megfelelője….ciki, de ez van. Kepszlek, oszt kész. Én tudom, miről van szó :P :D)

Árpival dolgoztam együtt…élveztem. Dumcsiztunk, meg beszéltem szegénykémnek, ha kellett, ha nem. Élveztem a második gyerekkorom. Felrohanni a sok zsákból épített domb tetejére… felugrálni a zsákra. Merthogy a kepszlekelés azt takarja, hogy a kicsi zsákokat, belerakod egy veled egy magas fehér zsákba. :D Mivel minél többet kell belerakni, és néha ugráltam a tetején…:D Fárasztó, de élveztem. :D ... és ismét sok-sok cucc, amit úgy megkíván az ember. Örülök, hogy írok róla. Őszintén szólva, megkönnyíti a becsületességet… Egy tilinkót hoztam el, amit elkértem… Persze Eszkimó Péterhez mentem, mivel zene őrült Ő is, nem volt kérdés, hogy elhozhatom.  – azért ott vannak az ördögszarvak…hiába, Én is ember vagyok. :D - Meg valami kézrémes tubusban testápolót… az is a kukába került volna.

Reggel kilenckor realizáltam, hogy Én fogok megint ebédet csinálni. Halál. Inkább nem is gondoltam rá. Röviden: 4 szer szólaltattam meg a tűzjelzőt – ez van, ha összespanolok a tűzhellyel. 2 dolgot akartam melegíteni, azt elégettem. Ráadásul, Oszvaldóval főztem volna, akinek fontos meetingje volt.  Én alapból 15 perccel később indultam főzni, utána meg kb. pánikolva fel-alá járkálva, tágra nyílt szemekkel kerestem a helyem. Kitaláltam, hogy krumpli, mert az jó. De nem tudom használni a krumplimasinát. Oké, berongyoltam az ebédlőbe, mert ott DI-osok tanultak épp. Oké, Cuba szépen megmutatta a masinát…pucoltunk krumplit. Ekkor megjelent Oszvaldó. Zárójelben jegyzem meg, végül nem lett krumpli készítve az ebédre. Szóval, Oszvaldó végül jött, csinált valami szószt, Én csináltam tésztát. Meg a salátát. De az is vicces volt, Én pánikolva mondtam, hogy nincs ötletem, mit csináljunk. Mintha, nem tudom, zuhanna a repülőgép… Rám nézett Oszvaldó, megfogta a kezem, és megkérdezte, a saláta menni fog? Mondtam igen, a reakció csak ennyi volt: Akkor kezd el. :D Emellett volt két fajta leves, és ennyi. Mikor feltálaltuk, láthatóan kevés volt, ezért elszaladtam gyümölcsöt darabolni. Gondoltam mentem a menthetetlent . A vacsoránál kiderült, hogy a gyümit vacsoránál szokták feltálalni. Cintia, 10 pont a konyhai teljesítményre. Azt hiszem nincs mese, csinálnom kell egy pánik kezelő kiskönyvet, amiben mondjuk van pár recept ilyen esetre:D Egyébként nem voltam képes ott maradni ebédre. Inkább nem ettem. :D Hát, nő létemre egy katasztrófa vagyok a konyhában… legalábbis, ami a nagy üzemi konyhát illeti. De tényleg… otthon, ha csak magamra főztem, sosem volt ilyen baj…. :D (shrek macska tekintet,benne egy hatalmas kérdéssel:ugye azért szerettek?:D)

Meló után nagyzuhanyzó, hajmosás, pancsi hegyek. Mikor visszaértem, realizáltam, hogy van privát terem. Elhúztam a függönyöket, megint választottam egy kis jazz-t, bezártam az ajtót, és élveztem, hogy mezítelenkedhetek. Táncoltam, ugráltam. Meztelenül. A szabadság mámorító hatással volt rám… . A hajamat feltűzdeltem, hogy szebben bungyorodjon, és be testápolóztam magam. Táncikoltam.  Aztán megálltam a tükör előtt. Rég nem láttam magam teljes alakos tükörben, hát még meztelenül.  Nézegettem.  Nem, még mindig nem tetszik. De még mindig az enyém. Talán először nem zaklatott fel az, amit látok. Nem akadtam ki, vagy csordultak ki a könnyeim… és kezdtem el tervezgetni a diétámat. Egyszerűen csak elmosolyodtam. Lesz ez még másmilyen is. Tudom, de majd akkor, ha eljön az ideje. Most nem ez a fontos. :D
Megfordultam, hogy megnézzem a tetoválásom. Azt is rég láttam. Aztán feltűnt, hogy kék festékes a fenekem. Nem igazán akar lekopni a karomról sem. Ezzel semmi más bajom nincs, minthogy a szerdai uszoda kilőve.: D
Riszáltam magam még egy kicsit, már inkább dallamosabb zenére, megszárítottam a hajam, és nem sok kedvvel, de felöltöztem.

Irány a vacsi, kajci után etetés. Egy kis időt loptam magamnak pötyögésre, aztán irány a music est.

Valljuk be, Wendy, Kevin és még egy két ember nélkül… jól éreztük magunkat, de zeneileg nem ez volt a legügyesebb este.:D

Most csak úgy vagyok. Hegedű szól a magnóból, az egyik picurka lámpa ég, éppen annyira, hogy halványan bevilágítsa a szobát... Ilyenkor, lefekvés előtt, még be-bevillannak képek a napból. Arcok, mondatok, tekintetek. Találkozok néha furcsa tekintetekkel…:D Szerintem néha azt gondolják, nem vagyok normális…:D De nem is baj, néha Én sem érzem magam annak,de azt hiszem, ettől vagyok boldog.

Tök nem ide vág, de ahogy oldalra néztem, megláttam a színes ceruzákat, és nem tudok másra gondolni, minthogy tök jól néznek ki, így a tartóban az asztalomon. :D

És a színes ceruzákról a szivárvány jutott eszembe, a szivárványról meg egy saját gondolat, amit lehet már leírtak előttem, de még nem olvastam sehol:

„ A szivárvány csodájához napfényre és esőre is szükség van.” Mészöly Cintia Veronika

Szóval, 3 napja próbálok írni, de csak kedden sikerült egy kicsit. Akkor szakadt meg az írás, amikor Zu, Gábor és Filippe berongyoltak, hogy az erdőben alszunk ma, nagyjából olyan kijelentéssel,hogy nem volt nagyon más választásom.

Szóval a részlet, aztán majd valahogy felveszem a fonalat, valahol. :D

Szuperságos nap volt a mai. Szárnyalgattam, nevetgéltem. Ma igazán jól éreztem magam.

A reggel késve, és nehezen indult. 7:40 kor keltem, és rohantam, hogy még be tudjak kapni pár falatot. Aztán kiderült, hogy az élet, csak fél9 kor kezdődik, mert study day van. Még gyakorlatilag csukott szemmel, oda vágódtam Gábor mellé az ebédlőbe. Kifaggattam a chili szósz recepttel kapcsolatban, meg fogalmam sincs, szegénykémet mivel szórakoztattam, mert egy picit még aludtam. :D

A nap a green housba kezdődött. Ületettünk, meg elvoltunk. Az összes Gaia ott volt, a hangulat kiváló volt. Utána takarítás. Jó hangulatban telt. Hol „régi” Dáviddal, dumcsiztunk – katonaságról..nem kellett volna lennie, de kérte - , hol Asaval nevetgéltünk. Egyszer közöltem vele, hogy nem szívesen seperném körbe – Ő meg még a tanteremből is kirongyolt, máskor ahogy sepertem felkapcsolta a villanyt, és elnevettem magam, hogy jééé, látok. :D Meg hasonlók.
Utána Origamiztunk… kicsi, négyzet alakú „dobozkákat” hajtogattunk csíráztatáshoz, újságpapírból.
Aztán jött a study-s időszak. A fejemre volt írva, hogy mennyire szeretem, de Wendy kacagva kezelte. Aztán elmeséltem neki, hogy nem a tanulással van bajom, hanem a nyelvi problémákkal. Mondta, hogy ez normális, de legalább tanulom a nyelvet. Jogos…A bajom, hogy azért csináljuk, hogy megkönnyítsük a DI-os időszakot, de tuti újra fogom írni akkor, mert addig sokat fog fejlődni az angolom. Legalább is remélem. Szóval feleslegesnek érzem kicsit. De az az egy óra belefért.

Ebéd, ebéd után neteztem kicsit. Ülök a terembe, várom a folytatást, és Asa szól, hogy meeting a dining hall-ban. Oda érek, és mit hallok? a chicken girl megérkezett…igen, tegnap Zu, ma Almu passzolta le végül. Nem is bántam, mert egyrészt hiányoztak, másrészt reggel a green hause-ba kérdezte Wendy Almut, hogy adott e az ottani csirkéknek kaját. És mi volt a válasz? Még nem…9 órakor. Itt volt az első pillanat, mikor összenéztünk Wendyvel, és egyszerre kérdeztük: WHY?
Aztán ez a kérdés még felmerült, mikor ültetni akartunk, és a virágtartók elvileg méret szerint lettek összerakva, gyakorlatilag pedig csak be lettek dobálva. Azt hiszem, rendszerezésből ötösre vizsgáztam, mert Én kaptam meg a feladatot. :D

Utána az újságokat szedtük szét, helyszínek szerint. Miután befejeztük, Én bementem az osztályterembe netezni, meg taskot írni, meg pötyögni, mi is történt velem. 5 körül megjelent Wendy, és elkezdte a virágokat rendezni. Kérnie sem kellett, hogy ott hagyjak mindent, és segítsek neki. Egy órát töltöttünk együtt. Beszélgettünk. Aranyos volt, néha megfeledkezett arról, hogy nem értem az angolt, Ő pedig vérbeli angol, és hadart. De a lényeget mindig értettem. Én is meséltem neki,  Ő is nekem. Kertről, virágokról, állatokról, Önmegismerésről, ilyesmiről. Kellemes volt, nagyon élveztem. És közben a növények is megváltak száraz leveleiktől. Mondtam is Wendynek, bár tanuló idő van, de Én most tanulok..a növényekről.

Ma nagyon sokat nevettem. Volt, hogy számoltam az újságot, és már másodjára felnevettem. Néztek rám, s csak annyit mondtam, bocsánat, de mindig nevetek magamon. De tényleg. Volt, hogy az ebédlőbe voltunk, kérdeztem Wendy-t, elhozhatom e a szobámba a gumicsizmát, mert akkor legalább nem kezdem a napot nedves cipővel, aztán ott maradtam. Kristofóró – Asa fia – valami iskolai feladatot hozott oda. Megnéztem, és örömkiáltásban fakadtam ki, hogy de jó, mindent értek. Nah, akkor nem csak Én nevettem. :D A virág rendberakós beszélgetés során, mondtam Wendynek, hogy tök sok szót tanultam ma, és visszamondtam. Tapsikoltam, és nevettem. Aztán mondtam neki, hogy bocsánat, olyan vagyok néha, mint egy bébi. Kedvesen rám mosolygott, és annyit mondott, sose baj, ha az ember tud örülni az apró dolgoknak. Tehát nagy baj nincs a reakcióimmal. :)

A mai nap szóba került a karácsonyi időszak, és a hazamenetel.  Sokat gondolkodtam rajta. Persze, szívem szerint hazahúznék. De érdeklődtem, ki mit gondol erről. Tanárt és diákot is kérdeztem. Az volt a válasz leginkább, hogy érdemes kipróbálni, milyen itt egy karácsony, nagyon családias,és a munkát jól meg fizetik az ünnepek alatt. Úgy érzem, maradni fogok. A kíváncsiság és az észszerűség nyerte meg ezt a játszmát.

6 órakor Malawi takarítás. Senki sehol, csak Wendy meg Én. Írtam egy rota-t, kinek mit kéne csinálni. Ebből az lett, hogy azt hiszem, egyedül Én „takarítottam.” Magamnak írtam be a növények locsolását – bár azt hiszem, a csirke felelősség mellé ezt is bevállalom, mert minden kipusztulóban van itt, és kezdem sajnálni a növényeket - , meg a nappalit. Tegnap már elkezdtem, gondoltam folytatom. Olyan szinten belemerültem, hogy a könyveket, a cd-ket, és a dvd-ket raktam csak rendbe. Könyveket méretek szerint, ahogy illik. CD-k, DVD-k egy helyre. :D Találtam füzeteket. Beleolvastam, magyarul volt írva. Egy leányzó írta. Versek, idézetek, irományok. 5db ilyen füzet volt. Kettőt elhoztam. Az egyikben olyan jegyzeteket írt, amilyeneket Én is. Mik a tervek és azok megvalósítása lépésről lépésre. Tényleg, mintha az Én egyik füzetemet lapoztam volna. A másikban egy-két iromány, dalszövegek. Aztán már 7:20 volt, a csirkék még nem ettek és Én sem, és mindjárt indulni kéne az uszodába, a cuccaim még a Gaia teremben, és sehol nem tartok.

Hát, így jár aki nincs ott időben. Nem tudom mi volt a vacsora, mert mire oda értem 7:30, mindent bepusztított a nép. Csupán olajban sült krumpliszerűség maradt, idő meg kevés. Bekaptam 3 karikát, és mentem is etetni.
Aztán szóltam Velének, hogy ne várjanak rám. Rájöttem, hogy nem akarok rohanni.

Lelassítottam. Hátra sétáltam a hátsó csirkékhez. Feltűnt, hogy az egyik nem jött kajálni. Végig néztem az egészet, nem találtam. Később visszamásztunk Wendyvel… kiderült, hogy az alvós helyükön volt. Ma nem volt éhes. :D Rég nem örültem ennyire annak, hogy nincs igazam. :D

Ez után elmentem zuhanyozni, és rájöttem hogy trikolor vagyok. Fehér cici, barnább mellkas, és sötét barna kar. :D:D

…Na és itt vágtattak be Zu-ék… mármint nem a zuhanyzóba, hanem a szobába :D

Fürdés után elvoltam. Olvasgattam a füzeteket. Volt benne egy nagyon kedves, és megható szöveg, ahol a leány a szerelemről írt. Hogy vágyik rá…olyanra, hogy ne tudjon másra gondolni. Elmosolyogtam.  Olvastam, hogy 24 országban szeretne élni, és a terveket, hogy honnét hova, évente változtatna, és 44 évesen Farm és Férj. Hasonló álmok. Én is világutaznék és Én is végül egy farm-on állapodnék meg. A férj részével még nem annyira barátkoztam meg, de hát nem lehet tudni. Aztán összeírtam nagyjából mit szeretnék majd küldetni magamnak…ekkor Almu megjelent Árpival, s elkérték a számítógépem, mert valami Net-jel erősítő kütyüt vett Almu, és az nem ment a gépén, és megnézték az enyémen. Aztán jött Dávid is… Beszélgettünk, gépeztünk, Én visszakaptam a gépem, pötyögtem kicsit, amikor is bevágtattak a srácok. 5 perc  sem kellett, és már készen is voltam,hogy menjünk az erdőbe aludni. Csak hogy közben Eszkimó Péter bekopogott, és hívatta Filippét. Aztán dumcsiztunk, meg vártunk… meg vártunk…meg vártunk. Dávid és Árpi lelépett, Almu is elkezdte a dolgát. Zu, Gábor meg Én vártunk. Aztán éjfél előtt egy picivel kérdeztem, hogy tényleg megyünk. Végül lefújtuk. Mindenki ment a szobájába. Még nyomogattam a gépet, mert gondoltam, azért megvárom Filippét. Negyed 1 körül jött, elmondtam neki mi a helyzet, és jó éjszakát kívántam…fél egykor bevágtat, hogy mégis megyünk. Közöltem vele, hogy felejtsen el, és menjen aludni, mert holnap vezetni fog, és különben is, fél 1 van. Gyakorlatilag kiraktam szegénykémet…5 perc se, és jön Gábor. Gondolták magyarul meggyőzőbb lesz. Tulajdonképpen rájöttem, nincs más választásom. Felöltöztem: pizsi gatyára gatya, hálóingre pulcsi meg kabát, meg kendő a nyakba. Hálózsák a kézbe, mehetünk.

Kimentünk, tüzet raktunk, beszélgettünk…jó hangulatban telt.

4 körül mehettünk el végül aludni, és 6kor keltünk. Kb. meg akartam halni, és nagyon-nagyon fáztam. 2 óra alvás. Visszarongyoltunk a CICD-be, elmentem lezuhanyoztam, hajat mostam, és befeküdtem egy picit az ágyba… 7:35, a macska rúgja meg! Elaludtam már megint! :D:D Nagyon gyors hajszárítás, ruha, ami épp kézre esik, sipirc etetni, és enni egy-két falatot. Meg szendvicset csinálni, mert újságkihordás van. :D Pont. Pont 8-at ütött az óra, amikor lenyeltem az utolsó falatot…és most halvány fogalmam sincs arról, mi volt a morning spot-on. :D De megvan..mini film Indiáról. A gyerekekről, akik a vasút mellett laknak. Feltűnt, hogy nincsen Gábor és Zu. Hát, morning spot után rongyoltam, és keltettem Őket.:D

Szeretek az utcán lenni. Imádom a frissen mosott ruha illatát a levegőben. Szeretem , hogy mindig látok egy pici részletet az életekből.
Adéllel még jobban összebarátkoztunk, Alice-el meg megvolt az első kontakt….és most megint nagyon részletekbe menően tudnék írni….de nem fogok… :D:D Annyit azért megemlítenék, hogy megint találtam egy csodaszép tollat. Alapvetően sötét barna, de az oldalán van egy zöldes-sárgás rész… nehéz elmondani. De a felemásfülű törpe nyuszit juttatta eszembe, aminek a fél füle zöld. :)

Hazaúton aludtam… fáradt voltam nagyon. Utána lezuhanyoztam, meg…nem emlékszem. Azt tudom, hogy vacsi után csirkét etettem, kiporszívóztam, mert mivel cipőkkel járunk be a szobákba, és tegnap egy hadsereg járt nálam, így el tudjátok képzelni, hogy nézett ki a padló. Amikor vittem vissza a porszívót, megláttam szerencsétlen növényeket, hogy mennyire szárazak. Végül végig jártam az épületet, és mindenhol meglocsoltam Őket.  Nem is tudtam, hogy van Aloe vera is van… meg egy gyönyörű is… majd lefotózom. :D Utána bezártam a csirkéket, visszaértem a szobámba, és már aludtam is. :D

10 órát aludtam. Nagyon jól esett, a 3 óra után. :D

A mai nap, csak kicsit késve érkeztem. Mert a felkelés, még így sem ment, hogy 10 órát aludtam. Ez úgy néz ki, életem végéig kísérteni fog. :D

A morning spot jó volt. Beszélni kellett mindenkinek, és nem haltam bele! :D:D:D Rájöttem, zavaromban mindig kiszúrok egy embert, és annak beszélek. Általában a tanárokat. :)

A reggel mosollyal indult. Kiengedtem a csirkéket,és futottak utánam. Azt hittem megzabálom Őket. Annyira mosolyogtam, hogy az ebédlőben meg is kérdezték, hogy miért nevetek..:D

Megérdeklődtem mit csinálok, mert fogalmam nem volt. Bobby mondta, hogy öltözzek át, a storba leszek. Örültem. De jó, kemény munka. De annyira nem. Vizes ruhákat teregettem, mint múltkor. Csak jóval többet. Én élvezem, bár egészen magányos. Nem baj, ilyenkor van időm Hvalázni. Mert mióta rájöttem, hogy nem kell alatta ülni ahhoz, hogy kommunikáljunk, amikor egyedül vagyok, nagyon egymásra tudunk hangolódni.  Mesél nekem.  Majd egyszer leírom, mert mindig csak egy kicsit mesél el belőle. Egy leányról szól, aki itt lakott a depressziós édesanyjával, mert meghalt az édesapja. Hát nem egy egyszerű történet, az tuti.
Ami még érdekes volt, hogy közölte, egy tánc sokat fog nekem jelenteni. Hogy miért, hogyan, kivel, mikor… annyit tudok, hogy az itt tartózkodásom alatt…
Egyébként esélyes, hogy annyit szipuztam a penész szagot, hogy beálltam tőle. Mert hogy találtam, egy csodaszép ruhát. Magam elé vettem, pörögtem egyet, és egy pillanatra bevillant, hogy nagy kastélyban vagyok, egy bálon. Annyira meglepődtem, hogy azonnal visszazökkentem. Utána hiába emelgettem magam elé ruhát… semmi…

Mindenhova ruhát pakoltam. De tényleg, még székekre, bútorokra is teregettem. Egy egész napot eltöltöttem ezzel, meg a száraz ruha leszedéssel, olyan mennyiség volt.  De még mindig nem egyszerű néha. Először egy kardigánt találtam, ami nagy, lezser… beleszerettem… aztán egy nadrágot, az a tipikus török gatyó feeling..rohadt jó színben és díszítéssel… a biztosítékot egy öv verte ki, ami szivárványszínű volt, és nagyon jól esne már egy másik öv, ráadásul sokáig kerestem ilyet, csak valamiért nem találkoztam vele. Felvettem, és a méretem. Gondoltam, egy kicsit magamon hagyom. Aztán rájöttem, hogy csak kísértem magam. Letéptem magamról, beledobtam egy zsákba, és elmentem másik helységbe teregetni… és nevetni fogtok, de ki csordult a könnyem. Mint a gyerek, aki meg lát valamit, és totálisan beleszeret. Az öv. Az volt a vég. De fejlődni jöttem, nem visszaesni. Kibírtam. Soha nem esett nehezemre becsületesnek lenni. Ma megkönnyeztem a becsületemet.

5 előtt egy picivel végeztem volna. De a csirkék, a viráglocsolás, a múltkori tovább takarítás miatt, úgy gondoltam, nem rohanok újabb melóért, hanem eltöltök kis időt a helyszínen ahol egész nap dolgoztam. Merthogy ugye, ez a szellemházban történik. Leültem, és csak kémleltem. Próbáltam figyelni az érzékeimet. 15 perc telhetett el, amikor rám jött, hogy végig kell újra sétálnom az épületen. Szobáról-szobára, helységről – helységre. Így is tettem. Az egyik szobába beléptem, és nevek kezdtek el peregni a fejemben. Először magyarok, aztán mindenféle. Elkezdtem keresgélni, tudtam, hogy valahol nevet fogok találni. Majdnem a legfelső polc alatt ezt a feliratot találtam: RHANDLEY (sajnos nem volt időm utána járni, hogy ez név-e, vagy sem.) Elmosolyodtam. Az érzékeim nem csaltak. Egy fürdő helységbe érkeztem. Kád, wc-k, piszoárok, minden. Megint bevillant egy kép. Napló, a wc tartály mögött. Elmosolyodtam, ez már beteg. Ettől függetlenül, egy helységet kivéve, ahol villany se és ablak sem volt, (de vagy 8 wc), megnéztem. Persze semmi.
Volt egy helység, amit halál szobának neveztem el. Nem véletlen. Ez és e melletti fürdő volt az egyetlen, ahol madártetemeket találtam. Volt, hogy csak csontváz, volt, hogy tollastól. Kicsit megrázó volt, hamar tovább álltam. Aztán jött egy nagyon picuri szoba. Kb. egy ágy, és egy beépített 2 ajtós szekrény lehetett a bútorzat.  Most két fotel és egy asztal volt ott. Leültem, megint próbáltam figyelni a reakcióimra. Megsimítottam a falat. A kezem felett egy picivel karcolás nyomok. Megnéztem, kb. egy féri kezének megfelelő méret, és egyértelműen kaparás nyom. Rendben van gondoltam, folytatom az utam. Ami érdekes volt ezután, hogy megfigyeltem a szobákat. És volt, hogy a nagyobb szoba mellett, egy kisebb szoba,a kettő között ablakkal. Szinte láttam magam előtt a doktorokat, meg a nővérkéket, ahogy megfigyelik a betegeket.

Befejeztem körutamat az épületbe, és indulni akartam a szeméttel visszafelé, amikor megfordultam, és eszembe jutott, hogy az ajtó mellett közvetlenül nem néztem meg a helységet. Ismét mosdó, wc-kkel, és mosdókagylókkal. 6 db wc-t néztem meg, hogy van e napló – persze nem :D - … Aztán ott volt az a tükör. Ki volt törve belőle egy darab. és ahogy az egyik sarkánál a fogatás meglazult, elfordult. Mégis tökéletesen összeillett az új részen. Nagyon érdekes volt, sokáig néztem. Néztem, hogy töri meg az arcom. Merengtem a tükörbe és lenéztem a csapra. Újra emeltem fel a tekintetem, amikor megláttam: T. Johnson… Név…amit, amit „kerestem”. De nem csak egyet találtam.

Íme a nevek:

1. T. Johnson
2. C. Thornton
3. P. Williams
4. A. Petty
5. D. Traynier
6. H. O’neil
7. L. Storp
8. P. Norris

Én tényleg megőrültem. :D Hagyján, hogy megcsináltam ezeket, még publikálom is. :D

 A nevek, műanyag névcédulákon vannak. Anno nekünk is volt otthon. Letéptem Őket...Beleraktam egy borítékba, mikor visszaértem. Egy kint maradt, és mielőtt befeküdtem az ágyba írni, akkor vettem észre.  P. Norris. Ő lesz az első, akinek utána járok, ha lesz időm. :D (később találtam még egyet: L.Storp, Ő is elkóricált. :D )

Befejeztem teljesen a munkát, és az épületjárást is, 5:45-re értem az ebédlőbe. Pont elkaptam Bobby-t. Néztem rá, mondtam, hogy végeztem. Ő meg mondta, hogy akkor végeztem mára. Hurrá, gondoltam úgy is van mit írnom bőven. Eljöttem, és bevágódtam a zuhany alá. Igyekeztem hamar végezni, mostanában sokat pacsáltam. 6 óra után pár perccel, már a szobámba is voltam. Leültem egy pillanatra az ágyra, és Almu pont megérkezett. Leült, kérdezett, beszélt, beszéltem. Aztán ránéztem az órára, bocsánatot kértem, és mondtam neki, hogy szeretnék felöltözni- egy törölköző volt csak rajtam - , mert 10 perc múlva vacsora. Mondta Ok, és végigbeszélgettük az öltözködésemet is. Hát nem unatkozom, az tuti :D 

Géniusszal mentem vacsorázni – Géniusz a lap-topom neve-. Kaja után csirkeetetés. A drágáim nem csípik az esőt, házhoz vittem a kaját nekik :D A hátsóknál voltak tojások. Megfogtam, és melegek voltak. Elkapott a bűntudat. Mi jogon veszem el. 5 nagy, egy pici. A picit otthagytam. Legalább ennyi… Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg ezért nem jött ki előző nap este kajálni a drága. Mi van, ha már elkezdtek fejlődni a kiscsirkék? – merült fel bennem a kérdés. Ebben a pillanatban kiesett a kezemből egy. Nem, nem volt benne kiscsirke…  Elvittem odébb, és egy növény alá maszatoltam az összetört tojást…

Jut eszembe, ami kimaradt: Ebédnél meglátogattam egy rövid időre Hvalát, hogy megölelgessem, ha már egész nap kommunikáltunk. Mikor odaértem, egy galamb szállt fel. Igen, lettek lakói. :D Lehet, hogy van köze ahhoz, hogy minden reggel és este egy fél marok kaját szórok oda? Vajon a fák szeretik, ha van lakójuk? Jót tettem, ha Én tettem, vagy rosszat? Mindenesetre Én örültem neki. :D

Mikor visszaérkeztem az ebédlőbe, elkezdtem írni. Aztán filmnézés volt a „csájníz”-ban, ott folytattam egy picit, mielőtt kezdtük a filmet. (Nekem lámpást adott a kezembe az isten..azt hiszem, ez volt a címe, vagy valami hasonló) Művész film volt…és ezzel a legtöbbet el is mondtam. Én szeretem. Angol felirattal néztük, de ha nem a saját nyelvemen nézem, tuti idegrohamot kaptam volna. Viszont jó volt látni, hogy mennyire egyszerűen fogalmaz az angol. Hogy milyen kifejezésre, mi az angol megfelelő. Szóval tanultam angolul is. Nevettem is. Meg vertem is a fejemet a falba.
Végül itt vagyok az ágyamban, hogy befejezzem az irományt. És éjfélt ütött az óra.

Szóval…Pusszantás Drágáim! …és Hajolaj (halolaj)!

Először van, hogy nem a szobám csendjében írom a blogomat. Körülöttem pörög az élet, videót néznek, az ebédlőben vagyok. Jól esik rájuk néznem.

Végre mosok. Ott tartottam, hogy fürdés után nem volt zoknim, 2 bugyim maradt, és az utolsó melltartó van rajtam. :D Éljen a kevés ruha, meg Birminghambe az egy mosógép 13 emberre. :D

Tegnap végül nem 4,5 órát utaztam, és nem vonattal. Nagyon élveztem.
10 óra után egy picivel értünk a busz pályaudvarra. Konkrétan volt 3 óra szabad időm. Leültem, az első óra hamar eltelt, konkrétan felfedeztem, feltérképeztem a terepet, és zenét hallgattam.
A második órában a tanulásé volt a főszerep. Szavakat tanultam, vannak szókártyáim, meg angol nyelvtan kiskönyvem, amit még Alexától kaptam.
A harmadik órában az ismerkedésé, és a röhögésé volt a főszerep.
Gondoltam egyet, és vettem egy doboz cigit, azon felbuzdulva, hogy megérdemlem, mert egyedül utazom, és sokat várakozok. Amíg kimentem dohányozni, a nagy táskám bent hagytam – úgy hogy lássam -, a kisebbet az értékeimmel vittem magammal. Mikor visszaértem, egy hölgy ült a „helyemen” sárga mellényben, és evett. Gondoltam elhúzom a táskám, de mondta, hogy jó helyen van. Miután elmentem, leültem a helyére. Leült mellém egy csajszi, és elkezdett szókeresőzni. Elnevettem magam, eszembe jutott a telefonom. De nem ez volt az egyetlen dolog. Utána észrevettem a free wifi feliratot, és majdnem elővettem a telefonom. :D Majd, egy fickó, hasonlóan nagy batár fehér telefonon beszélt, és pontosan előttem állt meg. Csak nevetni tudtam….De ez még nem minden. A buszon, amin utaztam, valakinek HTCje volt, és úgy döntött, végig sms-ezi az utat. És pontosan ugyan azt a hangot választotta, mint ami nekem volt az sms hangom. Ez nem is lenne baj, ha egy szórólapozós nap alkalmával, nem tettem volna tönkre a fülhallgatóm felét, és nem kellett volna egész úton hallanom… Ez olyan…Cintiás. :D

Mikor szálltam fel a buszra, a hölgy fogadott, aki a „helyemen” evett. Ő volt a sofőr. Összenevettünk, megismert. Felültem a buszra, és egy idősebb hölgy mellé ültem le. Nem sokat beszélgettünk, de megkérdezte meddig megyek, megkínált rágóval, Én meg szóltam neki, hogy szivárvány van, nézze.

A busz 20 perccel később indult, és még 20 percet késett. Közben smseztem Bobbyval, kiderült, hogy Winsteadig el kell jönnöm, itt vesznek csak fel. Nem bántam, izgalommal töltöttel, hogy fogok eljutni odáig. 6-ra kellett volna érkeznünk, 6:40-re sikerült. Körbenéztem, követtem a táblákat. Bevonaglottam egy jegypénztárhoz, kértem a jegyet, és a bácsi kedvesen közölte velem, hogy szerinte Én busz jegyet kérek, és Ő ha akar sem tud adni, csak vonatra. Upsz. Összenevettünk, és rájöttem, fingom nincs, hol vegyek jegyet.

Az első fiúcskát, aki egy pultnál volt, elcsíptem. Nagy mosoly, tudna e nekem segíteni. Hova megyek? – kérdezte. Winestead mondtam. Hogy hova? Soha nem hallott még róla. Leírattatta velem. Váo. Okos telefon elő, megnézte. Mondta, hogy az nem itt van a szomszédba, még vagy másfél óra. Mondom, tudom. De hol tudok jegyet venni – ez volt a második kérdésem is..jah a buszon, kaptam meg végre az információt, amire szomjaztam. Szerinte nincs busz, jegyezte meg, mindenesetre kérdezzem meg a walky-talky- s (nemtudomhogykellírni) fickót. Így is tettem.  Menetrend tábla, és megszületett, hogy 19:15 és megy a buszom. Szuperságos.

Amíg vártam, leszólított egy fickó. Nem sokat beszéltünk, lényegében megkérdezte hova megyek ekkora pakkal, Ő sem tudta hogy mi az a winestead, pedig ő tovább ment. Aztán mondtam neki, lehet Én ejtem rosszul. Megnéztük a táblát, és felkiállt. Á, winestead, nem, nem mondtad rosszul. Egyébként olasz vagy? Nem, magyar. Állt, vigyorgott, aztán elment cigizni.

Mikor felszálltam a buszra, egy nagyon kedves sofőr volt. Így, miután leültem, gondoltam egyet, és odamentem hozzá, megkértem, hogy ha nem jelent problémát, megköszönném, ha szólna, mikor kell leszállnom. Annyit mondott, hogy természetes, és be is tartotta a szavát. :D

Elindultam, már sötét volt. Egyszer Filippe és Zu érkezett a kiával :D

Mikor megérkeztem, olyan fél 9 körül, félretett vacsora és music est várt. Ettem, énekeltem kicsit, aztán izgulva indultam a szobám felé, vajon meg van e még az ágyam. És megvolt :D
Közben Dáviddal futottam össze. Kicsit meglepődött, hogy lát. :D Aztán amíg kipakoltam, dumcsiztunk egyet.

Nagyon élveztem az egyedül utazást, és azt, hogy volt benne kihívás a végén… megtört bennem a félelem, hogy használjam azt a kicsi angolt, amit már magamévá tettem. Már nem ijesztenek meg az idegenek,és a más nyelven beszélés. :D

Annyira élmény dús nap volt, hogy zsibongott a fejem…bár hulla voltam, és boldog, nehezen aludtam el. :D és olyan nehezen is keltem…

Ma reggel úgy készültem, hogy szórólapozni megyek. De nem. Kert! Tökéletes. Az érzet, hogy jól döntöttem, a csodálatos utazós nap után nem volt kérdés, de most még jobban megerősödött bennem.

Zuhogott az eső, és Én gazoltam. Azon gondoltam, valaha lesz e ezen kívül olyan munka, aminek még a „legalja” részét, a leghidegebb-nedvesebb időbe is kedvelni fogok, úgy hogy a szürkület sem tud urrá lenni rajtam. De tényleg. Zuhogó esőbe gazoltam az épület előtti kövek között, Énekeltem, vigyorogtam. Később pedig rendet rakni, meg rendszereznem kellett helységeket. (ahol a kerti cuccok vannak, wc, nappali,raktár szerűség…ilyenek…) Már nagyon hiányzott, a rendszerező mániám éhezett, szóval, ajándék volt. :D

Sokan megkérdezték, milyen volt Birmingham. Elmeséltem, hogy jó, és valahogy mindig kilyukadtunk oda, hogy élveztem a szoborpakolást, és hogy utáltam a shop-ot, és hogy maradhattam volna, ha….
A legtöbben tágra nyílt szemekkel néztek rám, mikor elmondtam, az egész story-t.
Bobby konkrétan meg kérdezte, miért nem maradtál Birmingham-be? Elmondtam, neki, és Ő reflexszerűen visszakérdezett: Miért ez jobb? Elmosolyodtam, és azt mondtam:lehet,hülye vagyok, lehet, baj van a fejemmel, de Én ezt nagyon élvezem. :D

KERTÉSZETET AKAROK TANULNI!!! :D:D:D

Ebéd szünetbe Almuval beszélgettünk. Reggel fájt a lába, így velem üzent, hogy nem jön dolgozni meg morning spotra. Persze Wendy hivatta, és lecseszte kicsit. Ezt adta ki magából…:D Én meg nyomattam belé a pozitív enerdzsit :D

Miután a szerszámost rendbe raktam, voltak cuccok, amit hátra kellett vinnem a greenhouse-hoz. Visszafele jövet alig vártam már, hogy legyen időm, oda rohantam Hvalához, megölelgettem. Gyakorlatilag úgy örültem neki, mint egy embernek…még puszit is adtam neki „véletlenül”. Örültem, hogy újra látom.

A vacsi finom volt, Zu visszaadta a csirkefelelősséget, de Almuval felesbe. (Lehet meg mondom neki, hogy ha nem akarja csinálni, akkor visszavállalom :D) Gáborral meg Adéllal chili szószt csináltunk..illetve csináltak, mert közben Filippének a mosogató társa eltévedt valahol, szóval segítséget kért. És annyiszor volt Önzetlen velem, hogy nem is gondolkodtam. Csak így Gábor chili szósz receptjéről maradtam le… sebaj, majd kifaggatom :D

Ma este nagyon fel voltam pörögve, kimostam mindent, még az ágyneműmet is. Fél 12 körül fejeztem be.  (most éjfél múlt… lassan csucsukázni kéne egyet, és igen, közben helyszínt váltottam..meg eltelt egy kis idő. :D)

Jut eszembe, beszéltem Wendyvel… azt mondta talán kaphatok privát szobát. Bobby ragaszkodik, hogy csak kétágyasat kaphatok. Meglátjuk.:D

Ami még érdekes, reggel ugye újra van morning spot-om. Egy filmet néztünk, egy szeméttelep és a modern művészet kapcsolatáról, emberi sorsokról…nehéz elmondani. Elég, ha annyit mondok: ma reggelt sírással és nevetéssel kezdtem. Ez is olyan… olyan pozitív élmény volt. Szeretem a dolgokat, amik megmozgatnak az érzelmi skálán.

Azt kell mondjam, örülök ennek a pörgésnek, ami itt van. Meg a sok embernek. Szeretek így élni.

…

és még mennyi minden vár rám… :D

Hmm, egyre inkább hagyom el a részletességet az írásomból. Nem baj. Legalább emészthetőbb. :D

Na jól van, fél 1, és Én már hulla vagyok, ráadásul holnap study nap..úgyhogy most mindenféle idézet, meg bölcselet nélküli zárás következik, röviden valahogy így:

PUSZI NEKTEK :D

„Ne alkudj meg, még akkor sem, mikor fáj önmagadnak lenned!”  Toby Keith

Jó kis kezdő idézet. Nem tudtam, hogy hogy kezdjem el a mai beírásomat, így elkezdtem gondolkodni, mi volt a fő témája, az elmúlt 3 napomnak, és hamar egyértelművé vált, hogy a döntés volt az. Így felkerestem a citatum.hu oldalt – ha idézet, akkor Ő a legjobb barátom -, és nézelődtem a témakörben.  Hát, a fenti sor pofán csapott. Nem volt kérdés, hogy Őt kerestem.

Legutóbb írtam, a nagy agyalós libikókámat, hogy mit akarok dolgozni,vagy mit nem. Igazából kár volt túl agyalni a dolgot. Tegnap a boltban dolgoztam…a végeredményen meg sem lepődöm.

Nagyon pozitívan álltam a dologhoz. Birgit leültetett, hogy ha tetszik a bolt, itt maradhatok Én is, csinálunk bankkártyát, és úgymond, 4 hónapra tuti állásom, és otthonom lesz.  Csináltam is egy mérleget, és a mérleg egyértelműen azt mutatta, hogy a „jobb” döntés, a maradás. Mégis, az a kevéske Önismeret, amim van, azt sugallta, hogy kérjek egy kis időt Birgittől. Annyit mondtam neki, hogy 3 napot szeretnék kérni. Annyi idő nekem bőven elég, hogy tudjam, akarom e csinálni, vagy sem.

Nem kellett 3 nap. Az első nap minden kiderült. Tényleg, nagyon-nagyon pozitívan próbáltam hozzáállni a dolgokhoz. A ruha cipeléseknél még nem volt semmi baj. A ruhák vállfára akasztása egy széken ücsörögve, már kezdte kiverni a biztosítékot, de úgy voltam vele nincsen semmi baj, kibírható, hiszen megérni itt maradni. A biztosítékot az csapta ki, amikor a bolt előtt 3 lépéssel, egy 50%-ot hirdető táblával stricheltem. Amikor megtudtam, hogy mit kell csinálnom, az első kérdésem az volt: Ez most komoly? Aztán amikor leváltottam Di-t, és ott álltam a táblával, elkapott a röhögő görcs. De konkrétan, fogtam a táblát, és a könnyeim folytak. Rég éreztem magam ekkora idiótának.  Fejemet nekidöntöttem a táblának, mikor felnéztem, és egy társaság jött. Rám néztek, elnevettem magam megint. Mutattam nekik a táblát, kb. szavakra sem volt szükség. Ők is velem nevettek… vagy rajtam? Ki tudja:D

Ez volt az a pont, amit égi jelnek vettem. Ha otthon lennék, természetesen nem lenne választásom. De azért jöttem ide, hogy a kezembe vegyem az életemet, és terelgessem a saját utamat. Megtehetem, hogy azt mondom, hogy Nem. És mondtam is…Ma, amit lehetőségem volt beszélni Birgittel, mondtam neki, hogy maradnék, de a boltos meló nem az Én világom, és ez az első nap kiderült, nincs szükségem többre. Elfogadta.

Egyébként utána még átkerültem egy kisebb boltba, ahol Ana van egyedül. Elkezdtem egy gőzölő – képzeljetek el, egy velem egy magas gépezet, ami egy „porszívófej szerűségben” végződik, amin van hat luk, és azon gőz jön ki - valamivel „vasalni” a ruhákat. Yep, nem szeretek vasalni, de most a fél karomat adtam volna egy vasalóért. 3 órát „vasaltam”, és ez az idő, olyan 12 darab felsőre volt elég. A fele körül Ana mondta, hogy nehogy már csak ezt csináljam, nézzem meg a könyveket, hogy milyen rendszerben vannak kirakva, és tegyek ki könyveket. Megnéztem. Se témában, se könyvméretben nem találtam semmi rendszert. Kiborult a bili, ismét röhögő görcsöt kaptam, és mondtam, hogy szeretnék vasalni, mert az jó. :D

Nem sokat beszélgettünk Anával, neki sok volt a dolga, Én meg elég beszámíthatatlan voltam. De amikor beszéltünk, próbált utalni arra, hogy nem elég egy nap. Én pedig próbáltam utalni rá, hogy tudom, hogy igaza van, de van, amit az ember érez, az első pillanatban.

A hazafele úton – jah, a slussz poén, Zoli is a boltban volt, Ő egész nap ruhákat pakolt vállfára – röhögtünk. Én ültem elöl, Ő vezetett, és nem tudtunk mást csinálni, mint nevettünk.

Szóval Önismeret vizsga ötös, de kicsit keserédes. Itt volt egy tökéletesen fényes jövőt lefestő lehetőség, és Én hátat fordítok neki.  De inkább az ismeretlen, mint az, hogy tudjam, 4 hónapig valami olyasmit fogok csinálni, amit igazából nem akarok. A munka a második otthon.  Alvás és otthon tekintetében, úgy tapasztaltam, bárhol jól tudom magam érezni… Tegnapi nap után nem volt kérdés. Ha a bolt az ára a maradásomnak, akkor biza nem maradok.

Ha mélyen magamba nézek, kicsit vonz az ismeretlen… ezért jöttem. Ha visszamegyek a CICD-be, még lesz lehetőségem elmenni Duramba, meg ki tudja hova.

A bolt előtti napokon, mint írtam a szobrokkal dolgoztunk. Bár iszonyatosan szervezetlen volt sok dolog, és nagyon viccesen volt megoldva, de nagyon élveztem. Rég fáradt el annyira a testem, mint ezekben a napokban. Volt, hogy 3 srác, plusz Én, közel 200 kg-os szobrokat cipeltünk, vagy épp raktuk fel egy térdig érő magasságba. Vagy beton kockákat cipeltem. Vagy békával cipeltünk több mint 500kg-okat. Nagyon sok súly volt, amit megmozgattunk a fiúkkal. Egyik nap, mindezt zuhogó esőben csináltuk. De Én imádtam. És az elismerésem Torbantól: „ A nők általában gyengék, de Te nem vagy annak mondható.” Repdestem. :D Hiába, ha nem Nőies munkák jönnek be, akkor a nem Nőies munkák jönnek be. Ezért jöttem. Ezt akartam. Hogy megtudjam, mit is akarok valójában. Minden érdekelt..hát most szépen húzogatom ki, hogy mi az, amit nem akarok csinálni többet az életemben. :)

Ha visszakerülök a CICD-be, 3 dolgot csinálhatok: Szórólap, Újságpapír, vagy kert.

A kertet imádom, az újság kihordással semmi bajom, szeretem, a szórólapozás, meg mindig kalandos. A szórólapozás mindig a szabadban, a váratlan események zuhagatában történik. Minden napra jutott egy angyalka eddig, aki 2 esetben is ablakmosó személyében jelent meg, csak az egyik esetben fiatalabb a második esetben idősebb kiadásban. Vagy egy kigyúrt macsó formájában, aki azzal poénkodott, hogy mennyivel egyszerűbb lenne gátfutóként átugrálni a kerítéseken, és csak bedobálni a szórólapokat. Vagy egy parkba sétáló kutya, aki odarohan hozzád, összepuszilgat, majd tovább áll. Vagy egy férfi, aki odaszól, hogy vettem e jegyet azért, hogy a füvön ülök. Vagy a férfi, aki elkéri a szórólapot, hogy bedobja a szomszédnak is. Angyalkák, vagy angyali tettek, amit nem tudsz elkerülni, csak nem észrevenni. Szórólapozás alatt láttam távirányítóval irányítható lakókocsit. Láttam kismacskát, aki az ablakban játszott. Imádom, mikor bedugom a papír végét, és már el is tűnik, mert a kutya a másik oldalt alig várja, hogy játszhasson. Mosollyal tölt el, amikor a kisfiú kutyaként ugat, mikor bedobom a szórólapot, hátha megijedek, és mikor elmegyek az ajtótól, megnézi, hogy megijedtem e. Szeretem látni az embereket, ahogy élik a mindennapjaikat.  Szeretem, hogy nap végén nem érzem a lábam, és meg akarok halni. Szeretem, hogy elfáradok. Szeretem, hogy a szabadban vagyok… Tudom, hogy télen nehéz lesz. Tudom, hogy egymást követő 3 hét, nehéz lesz. De inkább ez, minthogy be legyek zárva. :D

Este meg is kaptam az ultimátumot. Vonatjegyet a kezembe. Elmagyarázták, hogy merre sétáljak, hogy menjek, hogy kell átszállnom, amikor is Bea – szintén egy magyar lány – angyalként felajánlotta, hogy elvisz az állomásra. Nincs átszállás. Érkezésem Hullba olyan 6 körülre tehető, így esélyes, hogy fel tudnak venni, akik éppen arra dolgoznak. Minden adott, minden a kezem alá dolgozott… ilyenkor egy kicsit úgy érzem, visszaigazolás, hogy jól döntöttem.

Aztán persze jönnek a kérdések, hogy nem e adtam fel hamar. Hogy tudom-e, hogy ez a legjobban fizető lehetőség a Gaia időszak alatt. Hát, ha őszinte akarok lenni, az anyagi részét nagyon magasról lekakálom, mert nem ezért jöttem, hogy ezen aggódjak.
Hogy hamar feladtam? Az emberek 99%-nak szemében igen. A maradék 1, pedig meg fogja érteni, hogy csak a szívemet, és a vágyaimat követem. Hogy már nem akarok megfelelni, nem akarok más értékrendje szerint élni. Csak szeretném megismerni magam, szeretnék úgy döntéseket hozni, hogy azokat semmi ne befolyásolja, főleg nem a régi megfeleléskényszerem…

Úgyhogy, újra összekészítve a batyu… Ismét utazás, ezúttal vonatozom kicsit…úgy 4,5 órát. :D

és egy záró idézet:

„Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya. Évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot, az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.” Feldmár András

Imádom, hogy fenekestül megfordul a világ egy nap alatt. :) Bár néha olyan, mintha segget csinálnék a számból…:D A megérzéseim nem csaltak, úgy néz ki, egy hónapot itt töltök. Nem hivatalos, és ha hivatalos lenne, sem lenne biztosabb, mert itt ugye semmi sem biztos, de fogok dolgozni a boltban. Elvileg 2 hetet helyettesítek majd, úgy gondolom ennyi esélyt azért illik adni a dolognak, még a végén tetszeni fog. (Annyira ellenkeztem, hogy gondoltam, hogy meg fogom kapni… De lássuk, kíváncsian várom. :D )

– Kezdek kicsit belezavarodni, az irányítani akarom az életemet, és a jöjjön, aminek jönnie kell életérzésbe. Fura találkozás ez, még nem is nagyon tudok róla beszélni, egyelőre még csak tapasztalom... -

Ma a nap első felében folytattuk a csiszolgatást, meg a festegetést, utána meg mentünk a helyszínre. Egy hatalmas parkban van a kiállítás, némelyik szobor a szabadban, némelyik egy kisebb sátorban lesz.
400 db szobor… Nem tudom mennyit szedhettünk ma ki, de mint a filmekben, feszítő vassal kellett kinyitni a „csomagot”. Imádtam.  Rég cipekedtem ennyit, de nem bánom. Érzem a testem, a karom, és hogy bitang erős vagyok…:D

Mikor Torban (már tudom a nevét..a vicces, hogy reggel megkérdezte az enyémet..kölcsönösen felejtettük el egymás nevét. :P) jött értünk, hogy megyünk a parkba pakolni, csak fogtam magam, és beültem a kocsiba. Utána esett le, hogy magamon kívül semmi nincs velem. Eljöttem az „otthonomból”, telefon, kulcs, és irat nélkül, úgy, hogy azt sem tudom, hova megyek. Iszonyat szabadságérzet töltött el…:D

Zoltánnal beszélgettünk megint sokat, közösen vettünk egy doboz cigit. Így legalább senki nem dohányzik potyára, csakis együtt… jobb esetben reggel, meg este. Bár az első nap kissé mohóbbak voltunk. Ő is úgy dohányzik, mint Én. Hát, most jól esett a közös bűnözés. :D

Kicsit megakadtam most az írásban. Itt ülök a jegyzetek felett – az elején még papírra írtam pár napot- , és gondoltam belevetem magam, és leírom. Aztán rájöttem, hogy igazából nincs kedvem. Most nincs. Nincs meg, azaz ihletett állapot, amiben csak úgy ontom a szavakat.

Rajzolnék vagy zenélnék most inkább. Ahol nem kell szavakat használni, mégis sok mindent ki lehet fejezni.

A Zenéléshez már késő van – jut eszembe, elhoztam a furulyámat, és újra játszogatok rajta. Az a tervem, hogy van egy időszak, mikor egy táblával kell kimennünk 2 fontért újságot árulni, és koldulni. Nos, Én ekkor nem szendvicsemberként kéregetek, és tukmálom az emberekre az újságot, hanem zenélek. Miért ne? Csak egy két órás repertoárt kell begyakorolni, és ennyi. :D

Rajzolni meg nem tudok. Mielőtt ide jöttem, meg azóta is, nagyon sokat nézem a felhőket. És sokszor olyan mesefigurákat, vagy dogokat látok bele, amit tényleg jó lenne lerajzolni. Talán majd egyszer. :D

Azt hiszem kár tovább erőlködnöm, alszom egyet, az talán most hasznosabb… :)

Ez a zene elmesélni,hogy milyen hangulatban is vagyok: https://www.youtube.com/watch?v=V56zRgIfbx4

.....s a lány odasétált az ágyához, még a feneke sem ért le az ágyra,de már az igazak álmát aludta.....

Valahol ott hagytam abba, hogy Vasárnap van, megtaláltam a telefonomat, ami használhatatlan, Birminghambe készülök, és jól vagyok, köszönöm.

A folytatása a vasárnapnak meglepetéssel teli volt. Dávid, és Mónika hivatalosak lettek, egyik –pillanatról a másikra Duramba. Ami meglepett, hogy Mónika olyan, bocsi véletlenül megöleltelek módon, de megölelt búcsúzóul. Vacsiztam, megetettem a csirkéket – egy darabig utoljára - , s elriszáltam a popsim a szobámba, majd elmentem tusolni. A nagy zuhanyzóba… zene nélkül. Itt volt az első pont, ahol rájöttem, hogy azért aktívan használtam azt a csodamasinát. Nem maradt más, a víz csobogása volt a zeném, s ismételten áztattam magam.

Az ágyamon ülve harcoltam a rasztáimmal, amikor megjelent Zu és Filippe. Nagyon megleptek. Kedvelem Őket, talán Ők is engem, de még soha nem kerestek meg. Ott ültem, meglepetten, hálóingben, a hajamat tépve, tátott szájjal.

Hát Ti? – kérdeztem, s szerintem akkorák voltak a szemeim, mint a kisfiúnak, aki először lát legóvárat.
Csak azért jöttünk, hogy megnézzük jól vagy –e, mert hát ugye a telefonod. – jött a válasz. Váo. Elmagyaráztam az álláspontomat nekik, s azt, hogy mi az egyetlen ok, amiért felzaklat a dolog.

Beszélgettünk, aztán közölték, hogy mennek filmet nézni. Elindultak, és furán néztek rám, s Filippe közölte, hogy nem kéne valamit felvenned? Miért ? – kérdeztem ismét hatalmas szemekkel. Hát te is jössz, nem? Vagy ha nem akarsz…ohh, mondtam, hogy egy pillanat, és készen is vagyok.

Összekészülődtünk, mondták, hogy még cigiznek egyet. Mondtam, oké. És már kint is voltunk, és már kaptam is a cigit. Megköszöntem, folytatni akartam, de már jött a válasz. Ne aggódj, mi megosztunk mindent…

Így történt, hogy filmeztünk egyet, dumálgattunk, s éjfél környékén értem vissza a szobámba. Lefekvés előtt gondolkodtam, hogy tök jó kis hétvége volt. Aztán eszembe jutott a telefonom, s egy pillanatra elbizonytalanodtam. Aztán lelkiismeret-furdalás tört rám, mert nem éreztem rosszul magam a telefon miatt...Végül mosolyogva aludtam el, azzal a gondolattal, hogy azért van lelkiismeret-furdalásom, mert meg akarok felelni, mert a társadalom azt várná el tőlem, hogy érezzek valami negatívat a telefonnal kapcsolatban. – Miért bonyolítom ennyire túl a dolgokat? :D

Filmről, meg a túlbonyolításról jut eszembe. Előző hét vasárnap. A nagyon emelkedett hangulatos délután és este után, végül úgy döntöttem, filmezek egyet. Megnéztem, mi van a gépen és a telefonomon (mert akkor még volt), és rá találtam az Ádám almái című filmre. Eljött az a pillanat, hogy örülök, hogy nem vagyok filmkritikus.  A zseniális, és a zseniálisan szar is tökéletesen illik rá. A mondanivaló nekem iszonyatosan tetszett…de a tálalás..az már egy kicsit más tészta. Mint amikor valami étel nagyon finom, de úgy néz ki, mintha már kétszer kihányták volna.

Szóval ebben a filmben elhangzott egy kérdezz - felelek: „ Ha felfogja, hogy mi a valóság, abba bele is halhat? Igen – jött a válasz” Na, ebben a pontban ismertem magamra. Valószínűleg, ha az általam kialakított világot egyszer valaki összerombolná, belehalnék.  – és itt kitöröltem, egy hatalmas nagy katyvaszt, ami a megmagyarázása akart lenni a dolgoknak…  -

A film után, kilógtam, és csináltam egy cigit magamnak. Gondoltam egy ilyen film után megérdemlem. Furán éreztem magam utána, nem bántam, de azt hiszem, nem volt annyira szükségem rá, mint gondoltam.

Elmentem fogat mosni, és a tükörbe megláttam, hogy bajszosodom. Hát, rég voltam ennyire Nő, mint akkor, ott, a fürdőszobában. Gyakorlatilag, egy enyhe lefolyású pánikrohamot kaptam. Visszamentem a szobába, leültem az ágyra, és csak néztem magam elé, hogy most mi lesz, mert nincs nálam gyanta. Szinte megjelent a buborék a fejem felett ábrákkal: csipesz – túl hosszadalmas, így kipukkadt. Szikszalag – utána elképzeltem, hogy bevörösödik a helye, és hogy néznék ki – kipukkadt. Aztán jött a borotva… erősödni, és szúrni fog. De hát, nincs más megoldás… így fejlámpával a kezemben, a szobában lévő nagytükörnél, éppen hogy csak, de megváltam nem kívánatos szőrszálaimtól. Leültem az ágyra, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mekkora egy idióta tudok lenni, és nevetve megpróbáltam a megfelelő irányba hanyatt dobni magam, de mivel a folyamat kezdete után jutott eszembe, hogy az irányt korrigáljam, félig elkaptam a falat, és lefejeltem.  Zsibbadó fejjel, bajusztalanul, nevetve aludtam el.

Egyenlőre ennyit a nosztalgiáról, még lógok egy héttel :)

Jelen pillanatban Birminghamben vagyok. Illetve Hampton, amit ha jól értettem, tulajdonképpen Birmingham, de a lényeg, hogy ha valaki itt van, mindenki azt mondja, hogy Birmingham, és engem ez kielégít. Szóval itt vagyok. Teljesen más, mint a CICD. A beharangozó úgy szólt, hogy jobb. Én nem így gondolom. Egyszerűen csak más. Úgy élünk itt, mint egy nagy család. A „főnökök”, egy házaspár, Birgit és T…(már megint a nevek). Ők az anyuci és az apuci. Mi, többiek meg a gyerkőcök. 5 fiú, 4 lány.1 Litván ,2 magyar, 5 portugál és egy cseh(de erre  nem mernék esküdni).

Minden nyugodtabb, nincsenek reggeli morning spotok, nincsenek taskok, egy asztalnál elférünk vacsinál és reggelinél. Családiasabb.

Egyedül vagyok egy szobában, és van saját zuhanyzó a szobámban. Az egyetlen bibi, hogy ez az egyetlen egy működő zuhanyzó jelenleg, szóval mindenki itt fürdik… :) Nem mondhatom, hogy senki nem nyitja rám az ajtót :P

Az ide úton, láttam gyakorlatozó vadászgépet… olyan hangja volt, és olyan manővereket nyomatott… Imádom a repülőgépeket :D , és hogy fokozzam még a dolgokat, nem messze van innét a reptér, így a repülők gyakorlatilag 20 percenként itt repülnek el felettünk, kiengedett „lábakkal”, szinte megérinthetőek. :D ÁÁÁ, csudaszupi :D

Első körben Northhamptonban (vagy valami hasonló) álltunk meg, itt van a bolt, ahol Ana és Di dolgozik. Nem mondtam el Ana-nak, hogy jövök, azt hiszem – remélem – sikerült meglepnem. :)
Paullal – Ő a litván – jöttünk ketten, Asa és Bobby hozott minket autóval. Ők este vissza is mentek a CICD-be. Szóval, kaptunk egy kis szabadidőt Paullal, meg elemózsiára valót. Tesco-s 3szög szendvicset ettünk, utca zenét hallgattunk és beszélgettünk… meg röhögtünk… sokat. Csípem a srácot, egy igazi hippi jellem. Csak ne minden 3. szava lenne az, hogy „fuck”.
Ahogy megismerhettünk egy kis darabot Northamptonból és ezzel együtt Én egy kicsi szeletet kaptam újra Angliából, feltűnt, hogy rengeteg nemzetiség van itt. Az egy órás sétánk alatt láttam Indiaitól kezdve a csoki fiúkon keresztül, mindent. Pöttyel a homlokon, sállal a fejen, afro fonással a hajban. Ott voltunk mi CICD-sek, innen-onnan-amonnan,s egy csomó ember még, akikről semmit nem tudtam. Változatos, az egyszer biztos.

Mikor visszaértünk a boltba, még volt egy kis időnk. Kérdezgettem, végül besegítettem a boltban. Ruhát pakolásztam, ilyenek. Az aktuális otthonomba való ide úton, ami elvileg egy órás, gyakorlatilag van az 1,5 is, Bobby meg is kérdezte, hogy teszik e, dolgoznék e a shop-ban. Nem tudtam mit érzek pontosan a dologgal kapcsolatban, így azt mondtam, nincs bajom vele.
Aztán a mai nap folyamán rájöttem, hogy nem tudnék dolgozni ott.  3 sráccal maradtam itt a birtokon. George és Zoli (akivel egyébként egy hatalmasat beszélgettünk) szobrokat takarítgatta, bokrokat rendezték, mi Paullal nagy fa tákolmányokat csiszoltunk és festettünk. Merthogy kiállítást terveznek a szobrokból, és az azokat tartó pavilonokat – vagy mi a manónak hívják őket – csinosítottuk. A szabadban, mezítlábasan, hol napsütésben, hol a felhők árnyékában, nap végére totálisan mocskosan. Ez való nekem. A mocskos, kézzelfogható munka. Félelmetes beismernem, de szerintem nem tudom élvezni a 4 fal közötti és a szellemi munkát. Igen, a szellemit. El kell fogadnom azt, hogy nem szeretem az ezzel járó feszültséget és elvárásokat… Hát, éljen az Önismeret. :D

Szóval ma festegetés közben, indiánosra kent arccal, 20 percenként óriási repülőgépeket nézegetve, rájöttem… Nem leszek sokat Birminghambe. Mert ha lehetek is, valószínűleg csak olyan áron, hogy a boltba kell dolgoznom, Én pedig a promóciós meló óta vállalva, hogy mit szeretnék, lepasszolnám.

ÚÚÚrrrriiiisssttennn…..most esik le, hogy tanulom a „Nem”-et mondást. Azt hiszem, fejlődöm :D:D:D:D

Melóról jut eszembe, szórólapozás…az előző héten szórólapoztam…5 napból 3-at…kemény meló, de szabadban van,szóval…élveztem… meg szokás szerint ezernyi apró csodával találkoztam, mosollyal teli napok voltak… De azt hiszem, erről majd egy következő bejegyzésben…

Oldalra néztem, mellettem a füzetem. A borító hófehér, rajta van a nevem (legalul), hogy CICD (középen) és  az, hogy 2013. Aug. 03  - ?. Fogtam egy tollat, kiszámoltam a program végét, és a kérdőjel alá odaírtam: 2016. Január.  Úgy legyen.

…hasra vágódtam az ágyon, bekapcsoltam a gépem. Elkapott a ha nem írhatok, megőrülök érzés, mert tele a fejem. Winamp bekapcsol, véletlenszerűen rákattint egy számra. Egész találó, jól esik a fülemnek, lelkemnek. (Candy Duffler and Dave Stewart – Lily was here)

Egy hete már, hogy nem tudtam pötyögni, s azóta leírhatatlan mennyiségű dolog történt velem. De azt hiszem, először csak tegnap estéhez ugranék vissza. Vacsi előtt lehetett még, amikor Gábor (az egyik,mert több van), int, hogy menjek oda hozzá. Ma este tábortüzezünk, ha van kedved, csatlakozz.

Nem volt kérdés. Vacsi, csirke etetés, majd  Adéllal mosogattunk, - úristen de részletesen letudnék írni egy egyszerű mosogatást, de most elfojtom az érzést - . Utána átöltözés, találkozó a Nambíbia nevezetű épületnél. (és megint, csak lényegre törően, pedig …félelmetes)

Hosszú vastag naci, hosszú ujjú felső, pulcsi, bőrdzseki. Övtáska..Hmm, nem, nem kell övtáska. Mindek? Elég a telefon, azzal tudok világítani. (Miért, miért nem a fejlámpát??? Annyira ostoba tudok lenni időnként.)

Közeli erdőbe mentünk. Zu, és Filippe csinált egy kis erdei bunkert korábban. Nagyon jól nézett ki. Tüzet raktunk, és élveztük egymás társaságát. Beszélgettünk, zenét hallgattunk,játszottunk – és itt rájöttem, a lányok körülményesek - ,ilyenek. Nagyon – nagyon jól éreztem magam.

Hajnali 3 körül járhatott, amikor megindult a bagázs visszafelé. Nem találtam a telefonom. Az egyetlen dolog, amit hoztam magammal, és arra sem tudtam vigyázni. Ha őszinte akarok lenni, végre nem volt fontos. Nem nyomogattam. Csak világítottam vele. Pisilések után, mindig magam mellé tettem le. Hiba volt.

Filippe és Adél úgy készült, hogy marad. És „véletlenül” volt egy potyahálózsák. Telefon ide-oda, mindenképp maradtam volna. :D Meg is nyugtatott a tény, reggel az ébresztő csörögni fog, és meglesz a telefon. Jól bírja a strapát, nem lesz baja. (Szerintem ez a telefon, CSAK tűzálló nem volt.)
Próbáltuk csörgetni lefekvés előtt, de nem csörgött ki. Gondoltuk nincs térerőm.

Magunktól ébredtünk hét előtt egy kicsivel. A bunkerben aludtunk. Filippe megrakta a tüzet, és kitessékelt minket. Hűvös volt a hajnal nagyon.

10 perc kellett az első csörgéshez. Egy évtizednek tűnt. Számoltam: egy missziszipi, két missziszipi…és melegedtem a tűznél. 7 óra, és semmi hang…Nem baj, gondoltam van még egy beállítva – tudom, hogy nem volt értelme, de akkor ezt nem igazán fogtam fel - .

7:20, a csirkék éhesek. Visszasétáltam a CICD-be, telefon nékül. Megetettem a csirkéket, elmentem lezuhanyozni, mert ronggyá voltam fagyva, és a meleg víz elálmosított. Ledőltem az ágyra. Elbóbiskoltam, és azt álmodtam, hogy valaki jön be az ajtón, és szól, hogy véletlen elvitte a telefonom, tessék itt van. Felriadtam, de valahogy megnyugtatott ez a tény, legalább is annyira, hogy elhelyezkedjek alváshoz. Itt kezdődött, hogy minden egyes neszre felébredtem – szerintem még a 2 kilóméterre lévő ajtócsapódásra is, hogy hozzák a telefonom. Persze nem. 9-10 környékén meguntam.

Felöltözés,irány az erdő.  Adél és Filippe azonnal nekiálltak segíteni. Semmi.
A héten kaptam a hírt, hogy megyek Birmingham-be, valószínűleg hétfőn. Muszáj voltam visszamenni, összepakolni, mosni, ilyenek.

Beraktam egy mosást, aztán ezalatt összepakoltam a táskám. Az életem ismét egy táskában.
Amíg a ruhaszárítóba száradtak a ruhák, kiporszívóztam, rendet raktam…elbúcsúztam a szobától.

Nem hagyott nyugodni a telefon. Elmentem, végigkérdeztem a népet, nincs e náluk. Mónikát – nagyon-nagyon megkedveltem… és egyébként Ő a patakba esett bele  :) - , Barnát és Krisztinát konkrétan az ágyból szedtem ki.
Kiderült, Gábor(a másik) sem találta a telefonját – később meglett. Mónikánál volt. :D

Miután mindenkit alaposan kikérdeztem, levontam a következtetést, hogy biztosan lemerült a telefonom, és ott kell lennie valahol az erdőben. Nekem van időm, és megkeresem.  Elvégre, apával is vadásztam már a kőrös holtágának legaljáról karkötőt, és végül meglett. Sőt, ugyan itt vadásztam horgászbotot is. Az is meglett, és még a hal is rajta volt a horgon. :D

Ezzel a lelkesedéssel indultam el vissza az erdőbe – ismételten. Az erdő szélén megláttam Zu-t és Gábort (aki szólt) – egyébként Ők egy pár- , és Zu ahogy meglátott el kezdte mondani, hogy megtalálták a telefonomat, csak van egy kis probléma, a tűzben volt. És nyúlt a zsebébe. Én vigyorogtam, azt hittem humorizál. Hiszen az lehetetlen. Átjött az úton az Én oldalamra, és a kezembe nyomta a telefont, vagyis azt, ami maradt belőle. Leültem ott ahol voltam. Letettem magam elé a telefont, és néztem. Tudtam, de nem fogtam fel. Vagy felfogtam, csak nem akartam elhinni. Teljesen mindegy. Leültek mellém. Aranyosak voltak.

Az első mondat, ami elhagyta a számat: Van egy cigitek? Nem volt, pech. -  Bár rendes volt Gábor, mikor visszaértünk, kaptam tőle egyet, nem kellett kérnem. –  Felfogtam, és elhittem. Elindultak a könnyek. – egész nap fojtogatott – 2 perc. Ennyi volt. 2 perc alatt az agyam annyi okot talált, amiért így kellett lennie, hogy mint amikor a csapot elzárod, úgy apadtak el könnyeim. Utolértek Gáborék.

És innentől kezdve kb. 25 percen keresztül folyamatosan beszéltem. Trauma feldolgozás beszéddel.
Dávid is csatlakozott, s végül a két srác állt, és nézett, mert nem tudtak mit csinálni. Aztán közöltem velük, hogy elmegyek, mert ha itt maradok, nem fejezem be a beszédet soha. Marasztaltak, de tényleg, beszéltem volna, ameddig bírom szusszal. Keringtem, toporzékoltam egyet…és elindultam az ebédlőbe. Mert ugye stressz evő vagyok….3 falat virsli után rájöttem. Nem megoldás. Ettem egy kis gyümit, váltottam az emberekkel pár szót, és kivágtattam.

Persze, persze egy tárgy. Én értem. És nem is a telefon elvesztése zaklat fel. Azt már értem, hogy miért kellett. Sokat, nagyon sokat nyomkodtam. Szótár, Facebook… minden szar. Ahelyett, hogy gondolkodtam volna, vagy az életemet éltem volna itt, és nem posztolgatok. Ráadásul, folyamatosan a múltban voltam. Jujj, ezzel az volt az utolsó emlékem, azzal amaz. NEM. ITT VAGYOK.

Mielőtt idejöttem, tanítóm volt egy Sámánnő. Zsuzsa. A jelenben élés volt a fő téma. Külön kértem a tanítást erre. Hát csodálkozom, hogy ez lett a vége? A telefon a múlthoz kapcsolt… csatorna elvágva.

A legfájdalmasabb a dologban, csupán egy dolog: ajándék volt a szüleimtől a nagy kalandra. (Szeretlek titeket!) És az Ő zsebüket kurtítottam meg hiába. Ha Én fizettem volna, már csak bosszankodnék maximum, hogy nem lehetek ennyire béna. De nem.

Ráadásul, mivel egy hete nem tudtam írni, az utóbbi pár nap a telefonomba jegyzeteltem mi történt. Sok-sok kép is volt benne. ÉS AZ ÖSSZES KONTAKTOM. Jelentem, egy telefonszámom sincs.
A tökéletes múlt lezárás, nem igaz? :D

Elengedés… és holnap megint búcsúzom. Nem tudom mennyi időre. Érzéseim azt súgják, hogy sokáig leszek távol. Nem tudom miért. Ami biztos, nagyon vágytam rá, és megkaptam. :) Újrakezdés az újrakezdésben. Telefon nélkül. :D

Amikor még azt hittem, hogy elhagytam a telefont, írtam egy levelet Mamzinak és Papeskunak, amit végül nem küldtem el, íme:

Kedves Édesanyám, és Édesapám!

Nagyon szeretlek titeket.
Azt hiszem, ha az embernek valami a keresztje, akkor azt biza cipeli egy életen keresztül.
Tegnap este, nagyon jó kis baráti estét tartottunk, és biza megfizettem az árát. A telefonommal...
Igen, elhagytam. Igen, megint. Igen....Tudom...
Higgyétek el, ezt most Én sajnálom a legjobban...

Aztán persze, az égett telefonnal kicsit átfogalmazódott… Utána megint a facebook – mint aki nem tanult a leckéből -, szóval posztoltam a képét az égett telefonnak. Azt hiszem, így, szeptember elsején, az újrakezdés újrakezdésében kicsit át kell gondolnom és alakítanom dolgokat.

Megint visszamentem az erdőbe, mert Dávid kereste az ingjét, és Én amúgy is szerettem volna visszamenni. Leültem a kihűlt, épp csak egy picit parázsló tűzmaradvány mellé…és megláttam még egy-két darabkát a telefonomból. (Fura – nem volt időm még nevet adni neki. Pedig mindennek nevet adok. Mindennek oka van.)
És megszületett az elmélet. Valaki – vagy Én, vagy akárki valószínű belerúgta a tűzbe.

Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni. Ebből kiindulva teljesen mindegy, hogy ki volt a „végrehajtó”.

Ennyit az elmúlt 20 órámról…a hetet majd apránként pótolom. :D:D

És egy idézet, ezt most kerestem :D  :

„Az élet legnagyobb tudománya az el nem csüggedés, a remény megőrzése, az állandó újrakezdés.”

Csőgl János

Igazán borús reggelnek indult a szombat.  Hatalmas felhő telepedett a CICD-re, és hol könnyezett, hol sírt a drága… megalapozva ezzel a nap hangulatát. Felkelni sem nagyon akartam, s amikor kinéztem, még inkább visszabújtam volna az ágyamba. A reggel is fél órával később indult elvileg, de hát, vannak felelősségeim, kicsi csirkéim nem maradhatnak éhen, és bezárva. Összeszedtem magam, megetettem a lelkecskéimet, megreggeliztem.  (Reggeli alatt Marie megkért, hogy segítsek neki egy skype meetingbe… aztán beszélgettek, hogy ez a legszarabb hónap, meg majd szeptembertől indul be… Nem volt kedvem újra elmagyarázni, hogy nem a kevés érdeklődővel van bajom, hanem azzal, hogy nincs gyomrom a dologhoz…)

A morning spot-ot hamar rövidre zárta Asa, mindössze egy fél órás filmet néztünk meg. De az legalább mókás volt. :)

Bobbyval mentem a store-ba. Ő sem a legjobb hangulatába volt, neki esett Dávidnak. Elmentek, majd mikor visszatért Bobby, hátra vezetett egy raktár helység szerűségbe, és kiadta a feladatot: Rendszerezni. Könyveket egy helyre, cd-ket egy helyre. Váo, megörültem, nekem való feladat, kiélhetem rendszerező mániámat. Egy 10 perc sem telhetett el, amikor jön Bobby, mondja, hogy elnézést, de más lesz a feladatom. Gazolás. Úgyhogy, nekiláttam.

Drága Édesanyám és Édesapám. Köszönöm az esőkabátot. Nagyon – nagyon hasznos volt. :)

Később Dávid is csatlakozott. Hol pötyörgött, hol zuhogott… de csináltuk.

11-től hivatalos ebédkészítő voltam, egyedül… Hát mondanom sem kell, hogy ezernyi varia lefutott a fejembe, hogy kinek szóljak, kivel cseréljek, de végül összeszedtem minden bátorságomat, és el kezdtem agyalni, mit is főzhetnék. 11-kor bevágtattam a konyhába. Ilona, a kis törpillánk (kb.155 cm magas), bent főzőcskézett. No, mondom, megvan a segítség, ha valami elakadna. De nagyon főzött, levest, rizst, ilyenek. Azt mondta, a tanároknak csinálja, mert building hétvégéjük van. Aztán ezt is nekik, azt is nekik..Benéztem a hűtőbe, olyan ipari mennyiségű maradék volt, hogy megérdeklődtem, van e értelme 10 emberre főzni, amiből 4 tanár, és külön készül nekik a kaja. Hát nem. Visszamentem gazolni.
Azért a kaját meg kell melegíteni, szóval visszamentem egy órával az ebéd előtt. Tettem vettem, melegítettem, segítettem levest szűrni ilyenek…40 percet töltöttem el a konyhába, amit végig morgott Ilona. Nincs ezzel baj, de most nem igazán esett jól a lelkemnek, s egészen murci lett az Én hangulatom is. Csináltam egy teát, hátha…

Eljött az ebéd idő, s nekem már étvágyam sem volt. Egészen esőmentes idő volt, ledőltem a fő épület előtti padra, és vártam Marie-t, mert közben kiderült, hogy persze a meeting, hogy ne menjen semminek a kárára, ebédszünet alatt lesz. Szóval eldőltem, és bóbiskoltam egyet.(kb. 20 percet)

Jött Marie, mentünk, megcsináltuk.(egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy nem tudtam kiülni Hvala alá….)

Délutánra jobb időnk lett. Folytattam a kapirgászást, amibe a csirkéim is beszálltak. Egész délután ott ólálkodtak körülöttem, és hol az összerakott kupacaimat kaparták szét, hol előre mentek, és felkészítették nekem a terepet. :)

Tépkedtem a gazt, amikor is egyszer jön Wendy, hogy nagyon lassan haladunk Dáviddal.(Ő meg mosogatott ebéd után, úgy, hogy reggeli után senki nem volt beírva, így 2 széria volt az övé)
Nagyon sok pénz jár ezért, és mi nem dolgoztunk meg ezért igazából… - már megint a pénz... –

Itt angliában minden: nice és good, és minden ami nem az az: not nice, és not good.

Szóval, lényeg a lényeg: le lettem baszarintva. Kaptam egy ötletet, hogy lapáttal gyorsabb, mint kézzel. Ami igaz volt, most már tudom. Csak olyan hülye érzés volt, hogy a munka utolsó 1,5 órájában szólnak, hogy egyébként baromira lassú vagy, és így praktikusabb. Bár, kényelmetlenebb is.

Tehát a reggeli rossz ébredést, és a nyomi hangulatot, megspékelték egy kis morgással, majd egy lecseszéssel. NICE!

Meló után elmentem fürdeni – jó hosszan, csak a szokásos- , utána vacsoráztam. Megetettem a kotkodácsokat, összeszedtem a lepimet, elhúztam egy hangyányit netezni – borzasztó itt a net -, megnéztem a csirkéket helyükön vannak e már, bezártam Őket…és 9 óra után egy picivel már aludtam is. Előtte még Amilka nagyon beszélgetős hangulatába volt, aztán a végén már annyira nem voltam hangulatomnál, hogy mondtam neki, hogy nem igazán értem Őt, szar napom van, aludjunk. Gyakorlatilag elküldtem…

Vasárnap reggel…és ugyan úgy csörög az a nyomorult ébresztő és ugyan az a nyomorult időjárás….Összekaptam magam, de pizsamában mentem a körutamra, jóformán csukott szemmel. Kiengedtem a tollasokat, adtam nekik hamizni valót.
Találkoztam közben Marie-vel, aki meg is jegyezte: De korán. Mondtam neki, nem sokáig, befejeztem az etetést, és megyek vissza aludni.

Mikor visszaértem, nem bírtam aludni. Így elkezdtem írni…

Aztán letettem a gépet, fejemre húztam a takarót, látni sem akartam a szürkületet. Elaludtam…

10:45 körül kelhettem, a nap erőt vett magán, és győzedelmeskedett… Fogtam magam, fogat mostam, elkészültem. Elindultam reggelizni, útközben pedig raktam be egy mosást, az egyik üresen talált mosógépbe. :) Nagyon könnyednek, és kipihentnek éreztem magam. Szerencsére nyoma sem volt a tegnapi nyűgösségnek. :)

Visszajöttem, és ahogy pakoltam, feltűnt, hogy nincs meg a fogszabályzóm. Aztán megtaláltam…az ágy és a fal között. Ez új… minden éjszaka kikapom a számból, de általában szorongatom reggelig. Most nem.

Nekiálltam takarítani. Kinyitottam az ablakokat, elpakoltam egy-két cuccot, felkötöttem a függönyöket és kiporszívóztam… sokkal jobb. Megint alakítgattam rajta egy kicsit. :)

Tegnap nagyon sok fajta tollat találtam. Fácántollat, kakastollat, galamb tollat, valami varjú toll szerűséget, és még sorolhatnám. Vagy 6-7 fajta tollat. Úgyhogy fogtam magam, összeszedegettem őket, és beleraktam egy vázába. Tök szépen mutat. :)

Ma olyan átölelem, a világot érzésem van, pedig nem történik igazából semmi. Szóval, fogadjátok ölelésemet. A szavacskámra gondolok,és végig simítom a lábamon : "Minden(ki)" - t és ebben tényleg benne van minden, és mindenki.

Szeretlek titeket. Köszönöm, hogy voltatok, vagytok és lesztek nekem. :)

Később beültem az ebédlőbe netezni, mert ott egészen tűrhető a net minősége. Aztán megjelent Vele. Leült mellém, váltottunk pár szót, s mondta, hogy igyunk egy kv-t, és cigizzünk egyet. Mondtam, okés, de cigit nem kérek. Azt mondta, ne szórakozzak, és nem igazán fogadott el semmi magyarázatot. Tudta, hogy jól fog esni, és ha őszinte akarok lenni, nagyon is jól tudta. Aztán, mikor belevágott a mondanivalójába, értettem, miért is kell, a mind a ketten cigizünk hangulat. Lényege az volt, hogy úgy érezte, kerülöm hétfő óta. Mondtam neki, hogy rosszul érzi, bár tény, hogy a héten egyszer – kétszer elkapott napközben, és mikor megkérdezte, mit csinálok este, mindig azt mondtam, hogy majd meglátjuk. Elnézést kért, ha úgy érzem, hogy erőszakos volt. Mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen már. Nincsen semmi baj, egyszerűen csak nem tervezek előre. A másik, meg hogy nem szeretnék túl közel engedni magamhoz senkit. S ezzel le is zártuk a témát.
De ismét sokat köszönhetek neki, az alaphangulatom is emelkedett volt, de Ő még dobott rajta. Semmi mással, mint a társaságával. Olyan szinten meg tudja nyitni a beszélőkémet, mint senki más. Röhögcséltünk megint, kérdezte, miért bújok oly sokat a számítógép mögé. Mondtam neki, hogy nem bújok, csak blogot írok. Érdekelte. Annyit fogott fel, hogy nagyon sokat írok. Mosolygott… aztán fordítgattam neki részleteket belőle. :) Meg egyszer meglátta Hvala „szót”. Kérdezi, az mi. Elmeséltem neki. Mondta, hogy tudom mit jelent? Mondom persze. És elmeséltem – persze felületesen – Hvala történetét. Hogy ki szoktam ülni alá, beszélgetek vele, megölelgetem… Az a fura, hogy egy cseppet sem torzult el az arca. Egyszerűen elfogadta…
Elemeztük még az itteni helyzetet, mondtam, hogy a tegnapi nap, az hanyagolható lett volna. Elmondtam, hogy nem voltak velem megelégedve, és ez mennyire zavar. Azt mondta, sokszor felfújnak itt felesleges dolgokat, nem szabad felvennem Őket. Máskor jobb lesz, és ennyi…
Ekkor felállt, berohant, s visszajött egy fehér lappal. Hajtogatta, majd rakott bele pár darab szűrőt, pár darab cigi papírt, és egy kevéske dohányt. Majd oda nyújtotta. Mondom, nem, köszönöm. Nem akarok dohányozni, ezért nincs cigim, és nem fogom tudni visszaadni. (pedig, ha így folytatja, muszáj vagyok neki venni egy dobozzal). Azt mondta, nem érdekli. De gondolja, hogy egy olyan nap után, mint a tegnapi, igen is jól esett volna egy szál cigaretta. (Megint nem tévedett…)  és elrakatta velem…
Aztán Ő lelépett valahova Asaval meg a fiával.

Jut eszembe, mielőtt beültem netezni a konyhába, és sétáltam elkapott Amilka, hogy ne haragudjak, hogy tegnap nem vette észre magát, és nem lépett le, pedig látta rajtam, hogy nagyon fáradt és nyűgös vagyok. Meg hogy most elküldték Duramba 1-2 hétre, és ha már úgy is netezni indulok, jelöljem már be ismerősnek.  Ekkor jöttem rá, hogy nem Amilka, hanem Amilcar. :D

Elmentem a maradék ruhámért, a ruhaszárító masinához. Onnét ide vettem az irányt, a szobámba. Kezemben a kosár, amiben a ruháim,egy 2literes üveg, egy övtáska, amiben mindenem benne, meg a lepim. Karácsonyfa rulz. :) De sikerült. És nem esett ki semmi sem a kezemből :)

Elpakoltam a ruháim,pakolásztam,kikészítettem a ruhám holnapra majd csináltam magamnak egy magnézium – kálcium koktélt, gondoltam jól fog esni a szervezetemnek. Jut eszembe, mennyit tudok pakolászni :)

Elhatároztam, hogy vacsiig angolozok picit. Minap, mikor beszélgettem Rékával, mondtam, hogy nem láttam még túl sok fajta szobát (utána volt, hogy Amilka – aki mint kiderült Amilcar – körbevezetett), nem e mutatná meg az övét.  Megmutatta, és kb. az első szava az volt, hogy nem akarsz angyal kártyát húzni? Meglepődtem. Az ilyen jellegű dolgaimat otthon hagytam, csak a szívemben hoztam magammal. És valaki spontán belecsap? Mondtam neki persze, hamár így felajánlottad.:) Húztam, és elkezdtem elolvasni a leírást. Aham… vakartam a fejem rendesen. Nem sokat értettem sajnos belőle. Mondtam neki, reménytelen. Erre a reakciója, hogy úgy is elmegy Ő is Dániába, hozzam el magammal, aztán ha kell neki, visszakéri. Csodálatos. Egyébként Parasiel angyal kártyáját húztam. :)
Így izgalmas volt az angolozás. :)

Vacsi előtt benézett Dávid, váltottunk pár szót, aztán újra külön váltak útjaink.

A vacsora finom volt, nagyon jól esett. :D

Utána útnak indultam, a szokásos etető-itató körutamra.  Mikor mentem hátra, a hátsó kapirgálókhoz, összetalálkoztam Hvalával. Oda mentem, mosolyogtam rá, megöleltem, és tök ösztönösen lenyomtam egy puszit a törzsére. Utána elnevettem magam, szórtam egy kis csemegét elé, és közöltem vele, hogy lásson sok szépet. Tovább mentem. Aztán Hvala újból hozzám szólt, s megértettem tanítását. Nem ellökni akart, annyit akart, hogy megértsem, nem kötelező alá kiülnöm. Hogy a kapcsolatunk erősebb, és régebbi annál, hogy csak akkor legyen valós, ha Én mindig oda ülök alá. Ma nem ültem ki alá, s először nem csináltam ebből lelki problémát, s mikor odamentem, csak egyszerűen örültem neki. Ez volt a tanítás lényege. Hiszen nagyon jól tudta , hogy amikor újságot kihordani voltam gondoltam rá…azt is tudta, hogy ma is gondoltam rá, mikor a fényképeket osztottam meg a facebook-on. Mindent tudott…arra várt, hogy ne érezzem kötelességemnek bizonyítani, hogy fontos… Azt hiszem, kicsit félreértettem.. Ismét valami leírhatatlan boldogság kapott el… A kis fehér popsik megint villogtak a szemem előtt.:)
Mikor visszafele jöttem, nem akartam hinni a szememnek. Egy nyuszi nem tágított. Ott feküdt. Halkan lépdeltem, hogy meglessem. Mikor odaértem, hirtelen felmerült bennem. Hogy nem nyúlhatok hozzá, mert lehet beteg. Fura, sosem érdekelt ilyesmi, de most a felelősség, mint valami látomás, megjelent előttem. Mindennek oka van gondoltam, így nem értem hozzá. Aztán elkezdtem gondolkodni, ha beteg, hogy tudok rajta segíteni. Felálltam, nem is tudom miért, talán abban bízva, hogy az a plusz  140 centi, amivel magasabb vagyok, ha állok, közelebb segít valami magasabb tudáshoz. Hátraléptem, mert megbillentem, és a papucsom klaffogása felébresztette a nyuszi érzékeit, és elrohant. :) Semmi baja, illetve azt hiszem, vak volt a drága, mert nagyobb fűcsomó előtt hasalt le és húzta be füleit, úgy hogy éppen csak a feje érintette a fűcsomót. Szerintem a szaglása se lehetett az igazi. Vagy nem tudom.
De mindegy is, a lényegen, hogy vad nyuszit, soha nem fogok ilyen közelről látni, nem változtat. Csodálatosa volt. :) Aztán ahogy jöttem, nagyon sok fáról felszállt egy-egy madár. Csodaszép volt őket látni…S széles mosollyal tértem vissza a szobámba. :)

Leültem, és elkezdtem pötyögni. Ma gondolkodtam rajta, hogy mi lenne az okosabb, kérni egy privát szobát, vagy nyitottnak maradni, az új emberek felé, akik majd jönnek. Nem jutottam dűlőre. Aztán ahogy írogattam,hogy mi is történt velem a mai nap folyamán, bevillant, hogy lehet nem is vagyok egyedül, és azért nem tudom az egész szobát teletölteni az energiámmal. Mert itt magam körül oké, de a szoba másik fele az teljesen Cintia mentes. Aztán, ahogy ezen méláztam, a rádió egy pillanatra recsegett. Gondoltam magamban, ez teljesen normális. Aztán megint csinálta. Ezzel még inkább visszaigazolta számomra, hogy valami mechanikai hiba történt, de azért hangosan elengedtem egy mondatot számból, magyarul: Ha itt lennél vagy lennétek, akkor tovább recsegne. Persze semmi nem történt, el is mosolyogtam magamat, hogy már megint haluzok. :) Aztán felmerült a gondolat, hogy mi van, ha nem értik. Elkezdtem angolul mondani, és addig jutottam, hogy ha itt vagytok… és végül ki kellett kapcsolnom a rádiót, mert semmilyen adót nem tudtam befogni. :) Hihetetlen. Említették már, hogy vannak furcsaságok. Az épületegyüttesnek nagy történelme van, de mindenkinek azt mondtam: túl könnyen hiszek az ilyesmiben. Maradjunk annyiban, hogy ha tapasztalok majd érdekességet, akkor el is hiszem. Addig csak tetszik a dolog. :)
És tessék, 3 hét után beköszöntött az első furcsaság. :)

Elmentem tusolni egyet, természetesen a kedvenc zuhanyzómba. :) Utána elindultam bezárni a csirkéket, s összefutottam Dáviddal. Cuki volt, elkísért. Jajj, és „majd visszanő”, tudjátok, a csirke, aki néha a régi helyére megy aludni, már a második éjszaka jó helyre fekszik be. Tiszta büszke vagyok rá. :)
Aztán meg sokat beszéltem Dávidnak, majd megölelgettem, kapott egy cuppanóst az arcára, és bejöttem. Most írok, s talán belelesek valami filmbe. De leginkább aludni szeretnék. Holnap hosszú nap lesz, mert mint kiderült, nem kertben leszek, hanem szórólapozok…- Bármi jobb a promónál..:)

Cuppanóst mindenkinek! :)