Egy táskával indultam el hazulról...

Mivel a szerda éjszaka eléggé elhúzódott, szokás szerint szundi nyomogatással indult a reggel.
A 7:20-as ébresztőt is kinyomtam, gondoltam inkább nem eszek, de még egy picit muszáj aludnom. Ezt úgy el is határoztam, hogy nagyon mélyen sikerült visszaaludnom, mert a következő kép, hogy 23-körül Ana ébresztget, hogy Barna szólt, hogy most indulunk. Kérdem most? mondja, igen, most.

Fogat mostam, felöltöztem, elkészültem, megölelgettem Anát és 37 körül már a főépületnél is voltam. (3-5 perc a szobámtól az ebédlő :) ). Bementem az ebédlőbe, mert mondták, csináljak kaját. Csináltam egy szendvicset. Annyit kérdeztek, hogy ez komoly? És már pakolták nekem a kekszet, a gyümit..oké mondom, éhen halni már nem fogok. :)

Elindultunk. Szabad voltam. Mióta itt vagyok, 1-szer voltam házon kívül, másnap, mikor érkeztem, meg amikor uszodába megyünk, akkor kerülök ki innét egy órára. Most az egész nap az enyém volt…
(7-en indultunk neki, de az újságot 6-an hordtuk ki. Az egyik srác szórólapozott)

Újságot hordtunk ki, előfizetőknek. Rettenetesen élveztem. Hull városrészeit jártuk be.
Az első helyen, az első pillanatban, azt sem tudtam mit kell csinálni. Kaptam egy valag újságot, meg egy mini cetlit, számokkal. Ezek voltak a házszámok – rájöttem hamar:) - . Megnéztem, a sort a 186-os számmal kezdtem. Felnéztem, és a 4-es házszámnál voltam. Ami még viccesebb, hogy utoljára kaptam meg a pakkomat. :)

Elindultam, igyekeztem. Voltak helyek, ahol kézbe sikerült adnom, de a legtöbb esetben az ajtón keresztül. :) Odaérkeztem egy beugróhoz, ahol U alakban vannak házak. Elkezdtem pakolni. Mikor már a vége fele jártam, a nap első angyalkája köszöntött reám, fehér hajjal, görbe háttal, hatalmas kék szemekkel, és nagyon- nagyon sok szeretettel.
Mosolygott, és mondta: sajnos nincs csokoládém, csak ez a pici mentoszom, remélem szereti. Fogja, az Öné. Köszönöm…és már rongyolt az ajtaja felé…lefagytam. Álltam a markomban a 3 szem mentosszal, a hölgy pedig megfordult az ajtóban, és integetett…meghatottságomban könnybe lábadt a szemem…
Visszabaktattam, persze Én voltam az utolsó, ráadásul kevés újságot kaptam, nem jutott mindenhova. Azt mondta Krisztina, nem baj. Oké, Ők a nagyok. Barna pedig annyit mondott, mikor meglátott: vizes a tatyód. Remek, fél literes üvegem, amiből még egy kortyot nem ittam, félig üres volt. A táskám, az övtáskám, és a kajám egy része vízben úszott. Semmi baj. Beültünk a kocsiba, és nem bírtam becsukni az ajtót…aztán két magyar srác egyszerre: próbáld meghúzni a kart. És sikerült, az ajtó becsukódott. – meséltem a többieknek a nénit, mindenki meglepődött…azt hittem, ez ilyenkor tök normális dolog, de úgy néz ki, nem szokás… -
Jah, és a cipőm is megkóstolta a sarkam..de nagyon kényelmes volt. :)

A második helyen már rutinosabban mozogtam. Nem vittem már magammal, csak az újságot, meg az övtáskát, plusz egy tollat. Jó volt. Még maradt időm is a végén, és bolt is volt, így tudtam venni magamnak egy 2 literes vizet. Kellett is…

A harmadik helyen Barnával szórtuk ki a cuccost. Hamar végeztünk.

A negyedik helyen, úgy volt hogy Alex-al (aki lány)hordjuk ketten, de végül ketté szakadtunk.
Megint egy beugrót kerestem, amiről halvány fogalmam nem volt, hogy hol van. Megkérdeztem egy öreg nénikét, akinek egy szavát nem értettem, annyira halkan beszélt, de mégis megértettem minden szavát, mert elindultam…és jó irányba. Meglett a beugróm. Igen, ám, de ezek emeletes házak, emeletenként általában 2 ajtóval. Álltam az elsőnél, hogy komolyan, mi az anyámat mondjak, mikor becsengetek, be fognak engedni?Vakargattam a fejem tanácstalanul,amikor is egy újabb angyalka érkezett hozzám, kukás szerkóban, iszonyatosan helyes pofival. Megmutatott egy gombot, amit megnyomok és bejutok. Nyál csorgatva köszöngettem, és közöltem vele, hogy Ő a legjobb.
Itt történt még, hogy volt, hogy egy kislánynak adtam, volt, hogy próbáltam az ajtón benyomni (tudjátok, azon a levélnyíláson, itt divat), és kinyílt az ajtó. Berántottam, és újra kinyílt. Végül letettem mindent a kezemből, és a kilincset fogva tuszmákoltam be az újságot. :)

Az ötödik helyre nem kellett, csak 3 ember, itt nem jutottam ki az autóból.

A hatodik hely Beverly volt. Zseniális kis hely. Első körben 51 újságot kaptam. És egy teljes körutat és egy fél utcát. Még a körúton volt, hogy elkapott egy nénike beszélgetni. Csodálatos igazi britt angoljából nem sokat értettem, de az alapok azért mentek. Honnét jöttem, mit tanulok, de szép napunk van, Ő éppen pihen, mert olyan csodálatos ez a nap. Hol lakom most, mit csinálok, és újra mit tanulok. Hogy volt egy leány, aki Lengyel volt. Aztán itt volt egy rész, amit tényleg…semmit…aztán nagyon buta fejet vághattam, mert azt elcsíptem, hogy azt mondja, látom rajtad, hogy nem érted. Erre mondtam, hogy sajnálom, még tanulom a nyelvet. És ezzel utamra engedett.

A másik részen volt, hogy kézbe adtam. Ott 2 fickó is mondott valamit, de egyikük szavából sem értettem semmit…

Én végeztem először, de a kocsival 2-en elmentek másik városba, míg mi 4-en ebben a városban kihordjuk az újságot. Leültem vártam, Alex intett, hogy lenne még egy kis meló. Még 36 újság.
Hát jó, mondom persze. Az utolsó utcám utáni közvetlen utca. King street… Szerintetek? Csodapaloták, gazdag negyed. Itt volt, hogy hagyján, hogy a kapun be kellett mennem, de a ház ajtaja oldalt volt, szóval majdnem hogy hátra kellett mennem a kertbe. :)
Az egyik háznál nagyon beszélgettek, az ajtó mellett 10 méterrel. Mondom, mekkora illetlenség már bedobni az ajtón, muszáj lesz megszólalnom, csinálnom valamit. Állok, megmerevedve, hátha észrevesznek. Aztán halkan, mint aki már ott sincs, annyit mondtam: Elnézést… A fickónak azonnali reakciója ez volt: Mit akarsz eladni? Mondtam semmit, csak az újságot hoztam meg, és gondoltam oda adom. A hölgy, aki oda jött Kínai félvér lehetett, és nem győzött hálálkodni. A fickó meg vigyorgott, valószínűleg azon, hogy a végére semmi színem nem volt. :) – Utána olyan érzésem volt, mintha magyarul beszélgettünk volna. :) –
Visszaérkeztem a találkozó pontra, a többiek még ott voltak, a kocsi még nem. Beszélgettünk kicsit, megint szóba kerültek a tetkóim – erről már tök lazán beszélek.

Végül betértünk egy városkába, és hangosan megszólaltam. Jajj, ez tök hasonlít a legelsőre. Halk kacaj hallatszott fel, és egy mondat: Igen, mert ez pontosan ugyan az. :) És megkaptam a maradék házak listáját, és az újságokat. Most azok jártak körbe, akik az egyik helyszínnél a kocsiban voltak. :)

Hazafelé, a Tesco-nál volt a találkozó a szórólapos sráccal. Elmentünk pisilni, aki akart vásárolt, Én pedig a cseh kiscsajhoz csapódtam, akit Alíznak hívnak,és nagyon szimpi, meg Krisztinához, aki szintén cseh. Krisztina és Barna egy pár, ha jól emlékszem, még nem írtam. :)
Jöttünk kifelé, és bár Én nem vásároltam, csak Alíz – közben elhagytuk Krisztinát, mert Ő még molyolt, mi pedig legálisan megléptünk - , amikor az önkiszolgáló résznél megszólalt a hang, hogy club kártyát kér. Kérdeztem Alízt, vajon elfogadja a magyart? Mosolygott, hogy nem tudja. Én pedig minden bátorságomat összeszedve, oda mentem az eladó csajszihoz, és megkérdeztem. Annyit mondott, mindjárt kipróbáljuk. És kipróbáltuk, és nem. Megköszöntem, mosolyogtunk. Egy próbát megért…

Vártunk még egy kicsit,és amíg vártunk el kezdtem játszani a telefonon a szókeresővel –mivel a tesco parkolóban nem volt semmi érdekes – Gábor csatlakozott, és ketten folytattuk. Megjött a szórólapos srác, aki Péter (igen, Ők mind magyarok, és Alex és Barna is.) Ő is csatlakozott. Az útból annyi maradt meg, hogy röhögcsélünk, Barna megkérdezi, hogy szókeresőzünk-e , és hogy függőséget okoz ez a játék, valamint hogy kétszer megálltunk… A következő kép, hogy fordulunk be a CICD-be.

Fürdés, vacsi és állatetetés…és alvás...lett volna, ha nem lennék csirkefelelős. A csirke ólat 9kor zárjuk. Szóval, feltettem a szerdai napnak a történetét a netre, és bevillant Hvala. Ó, ebédidőbe jeleztek az érzékeim, eszembe jutott..meg akárhányszor, ha megláttam egy fűzfát…abból itt meg sok van:) De nem volt erőm kimászni – konkrétan a konyhában egy fotelben, lap-toppal az ölemben szunyókáltam, és keltem fel 5 percenként, hogy mikor zárhatom már be végre a tyúkokat…hosszú idő óta,először nem ültem ki Hvala alá. 9kor mentem a csirkeólba, mindenki a helyén – mert hogy ezek okos csirkék, és bemásznak a helyükre – kivéve egyet. Karint megkerestem, mondom neki, mi a bajság. Azt mondja, gyere velem. Melyik nincs meg, fogadjuk, hogy az, amelyik meg van csipkedve. Mondom pontosan. Akkor tudja, régebben máshol volt a helye, és szerinte oda ment aludni. És tényleg… ott volt. Kicsi szívem a bejárat előtt már összekucorodott. Bántották ott, de az ösztönei mégis oda viszik… Megköszöntem Karinnak, majd újdonsült „gyermekemmel” átbattyogtunk a másik ágyikóba. Bezártam Őket, visszamásztam a szobába, és csak azt éreztem, hogy aludni akarok. Lefeküdtem, és mikor mondani akartam, hogy Jó éjt rájöttem, hogy Ana már nincs. Egyedül vagyok a szobában. A 6 fős szobában.

Nesze neked, gondolkodtam, milyen lenne szobatárs nélkül. Anno álmodoztam nagyobb szobáról. Itt van. Mind a kettő teljesült. Máskor pontosabban kell kívánnom.. :)

Aztán a gondolat végére már aludtam is. :)

Másnap reggel tudván, hogy nincs, aki felébresztene,ha elaludnék,meg lettek csirkéim,az utolsó csöngésre, nagy nehezen kimásztam az ágyból. Elcsoszogtam reggelizni,útba estek a csirkék..már nyitva volt az ól ajtaja. Egy pillanatra megijedtem, hogy nyitva hagytam, de biztos voltam benne, hogy bezártam. Reggeli után kérdi tőlem Asa, hogy a másik tyúkok is kaptak enni meg vizet. Másik tyúkok? Miért vannak másik tyúkok? Igen, mondja…és elmentem felfedezni a többi gyerekemet is. Kérdeztem Bobby-t, hogy jól értettem, hogy máshol is vannak csirkék…de hol? És megmutatta. A green houseba…még  vagy 5-en vagy 6-an..így végre kaptak Ők is kaját..Kissé késve érkeztem a morning spotra, de nem „kaptam” ki.:) Davidnek volt egy előadása, egy kis beszélgetés utána, de hamar befejeztük, Bobby – aki kistanár, jófej, de nagyon gyorsan beszél és zárt szájjal … bár nálam rájött, hogy ezzel nem megy semmire – mondta, hogy induljunk, neki segítek a store-ba. Összeszedtünk egy pupozott bevásárló kosárnyi vizes ruhát, és elindultunk a Szellemházba. :) Kérdeztem, hogy segíthetek e a bevásárló kocsival manőverezni – mert elég fura, már rossz volt. - , azt mondta nem, tudja csinálni..elmosolyodtam…a következő percben egy kőhalomba vágtatott a kerék, és mozdulni sem tudott…de megoldottuk. :)
Megérkeztünk a szellemházba. A dolgom az volt, hogy a száradt ruhákat leszedjem, és bezsákoljam, a vizeseket meg kiteregessem. Hozzátette Bobby, hogy csak nyugodtan, nem kell kapkodnom – éreztem, hogy nincs elég munkája a számomra - .

Miután leszedtem a ruhákat, mérhetetlen kíváncsiság fogott el a házzal kapcsolatban. Így, mielőtt belekezdtem volna a nagy teregetésbe, gondoltam körbenézek. Bejártam az egészet. Furcsa volt látni, az elhagyatott mosdókat, a lomokkal telepakolt nagyobb szobákat, és az egész hűen fennmaradt kisebbeket. Találtam két darab nagyon sötét helységet, gondoltam azt meg hagyom későbbre. Hát… másra számítottam. Nem tudom, fennmaradt kínzóeszközökre, vagy valami hasonlóra… gondoltam, biztos a sötét szobákban.

Elkezdtem teregetni. Hát, életembe nem esett nehezemre becsületesnek maradni, de itt megszenvedtem vele. Tilos a ruhákból elvenni… Pedig hányszor eljátszottam a gondolattal, hogy senki nem venné észre.  Meg, mondták már, hogy ennek ellenére sokan hoznak el cuccokat… Találtam nagyon cuki dolgokat, azokat lefotóztam…aztán megint elgondolkodtam, egy csudijó kabát láttán… a következő pólón ez a felirat volt: Szeretet, becsület, szolgálatkészség… Gondolom, mondanom sem kell, hogy hatalmas mosoly lett az arcomon, és csak annyit suttogtam a levegőbe: Köszönöm. :)

Mikor bejfejeztem a munkát – nagyon sok ruha volt, volt köztük nagyon büdi, de volt, amelyikből még ömlött az öblítő illata - , megálltam, és megnéztem a kacatost. Mert hogy ilyenkor nem csak ruhát és cipőt dobnak ki az emberek, hanem mindent. És megakadt a szemem egy képen. Egy fiatal leányzó karol át, egy 3-4 év körüli kisfiút. Nem tudom miért, de egy ideig csak néztem…néztem…néztem…nem értem, hogy  került ide és miért nem tudom róla levenni a szemem.
Utána gondoltam meglesem még azt a két sötét szobát. Zseblámpa funkció a telefonon be, és kukucska…de semmi extra. Semmi félelmetes. Viszont visszafele találtam egy részt a padlón, ami felnyitható…mint a filmekben. De nem volt benne semmi…csak csövek.:)

Jelentkeztem a következő feladatért. A storba, a kacatosnál kellett kiválogatnom, hogy mi a szemét, és mi nem az. Mutogatta: Teásbögrék – szemét, műanyag csipkerózsika – az enyém, cd- cdk-hez, könyv – könyvekhez, neszeszer, tele körömlakkokkal – szemét..
Lefagytam ellilultam..Szemét??????De ezek hasznosak még!! – akkor vidd a szobádba, jött a válasz.
Fasza...Egy mániákus gyűjtögetőnek mondták azt, hogy viheted nyugodtan…

Egyik végletből a másikba. Zseniális. Az előbb a becsületemmel harcoltam, most meg a gyűjtögető mániámmal. Semmi – aztán meg Minden. :)

Végül a teáscsészéket – otthon gyűjtöttem – elhoztam, és később bevittem a malawi konyhájába (amit 10 perc alatt találtam meg, hogy hogyan jutok be oda). Persze elmostam. :)
A körömlakkokat (meg volt még benne egy-két kincs), egy poháralátétet, a Csipkerózsikát, egy képkeretet és egy porcelán mini kancsót hoztam el. Meg egy x-boksz-os félfüles mikrofont, de annak kicsi jackdugója. Jah, meg egy papírtartót – csiptetőset, meg egy nagyobb zárhatósat. :)
Ahhoz képest, hogy még mennyi mindent tudtam volna elhozni: hajvasalót, gyerek távolságjelzőt, meg ilyeneket, szerintem egész jó voltam…2 szatyorral megúsztam. :):$

Aztán kerestem Bobbyt. Sehol. Megkérdeztem Asa-t, azt mondta, elment, miért. Mondom neki, munka kéne. Mondta irány a konyha, kérdezzem meg Mónikát tudok e segíteni.  Feldaraboltam pár zöldséget, és ennyi. Mondta, hogy mehetek, köszöni a segítséget. (És finom lett az ebéd is, meg Ő csinálta a vacsit is, és az is hibátlan volt… sőt, az eddigi legjobb vacsi, amint 3 hét alatt ettem.  – jobb, ha nem vagyok ott mellette:) )

Utána megint üres járat, Bobby sehol. Fél óra volt ebédig. Azt eltöltöttem Rékával. Dumcsiztunk, erdei gyümölcsöt nasiztunk a természetes helyéről…

Ebéd után kiültem Hvala alá. Megölelgettem,és most víz volt nálam. Semmi extra nem történt.
Ahogy ültem alatta, és felhúztam a térdem, rám mászott egy pók…Őt néztem 25 percen keresztül, ahogy hálót szőtt a lábamon…le is filmeztem, és pont elkaptam, ahogy összekötötte a két térdemet. :) Zseniális volt, teljesen kikapcsoltam. :)

Aztán Én mosogattam. Ebéd közben már realizáltam, hogy mindenki eltűnt, de mosogatásnál rájöttem, hogy tényleg. Kb. 8 – 10-en lehettünk ebédnél. 1 kocsi kint, úgy 6 fővel, aztán ennyi a véglétszám.  Egy rész elment Dániába, egy rész Duramban, egy rész Birmingham-ben…szóval,kevesen vagyunk most nagyon.
Mikor kinyitottam a két ajtós ajtót, hogy kihúzzam a cuccost, amibe a szennyes cuccot pakoljuk, eszembe jutott, hogy vissza kéne menni és összeszedni a szanaszét hagyott csészéket, poharakat. Rávettem magam, és visszamásztam, de az ajtó becsukódott. Teli lett mindkét kezem, s mikor indultam az ajtó felé, elgondolkodtam, hogy a fene, le kell pakoljak majd az egyik kezemből, előbb is eszembe juthattak volna a poharak…aztán a huzat – vagy valami más – az egyik felét kinyitotta az ajtónak. Hangos köszönömmel száguldottam ki az ajtón, mielőtt az a valaki vagy valami meggondolná magát.:)

Ezek után, megint Bobby keresésére indultam, megint nem sok sikerrel. Asa mondta, menjek, csatlakozzak Mónikához, a torna terem mellett folytatja azt, amit Di-vel, meg Zu-val elkezdtünk szerdán - gaztalanítás. Örömmel csatlakoztam. Megbeszéltük mi van, és mindketten bedugtuk a fülünket.

2 dologra jöttem rá a gazolás alatt:
Az első, hogy a föld alatt van egy másik világ, amit a hangyák uralnak, és lehet egyszer átveszik az uralmat. Azok a fenevad vöröshangyák megint szétmartak. :D
A másik, hogy nem az a baj, hogy sok munka van akkor, ha hagyjuk, hogy a gaz elhatalmasodjon. Hanem az a gáz, hogy az otthont teremt állatoknak. Konkrétan lepkék repdestek ki a gazból, és hernyókat költöztettem máshova. Jajj, volt egy nagyon cukker… konkrétan a 3. fajta fára volt hajlandó lemászni rólam. Az első kettő nem tetszett neki. :)

Aztán volt egy rész, ahol az a szúrós kúszónövény nőtt…hát barátom, megharcoltam vele. Szét szurkált, hogy zabálnám meg. Aztán ahogy haladtam, észrevettem egy döglött madarat. Valószínűleg,valamelyik macska áldozatául eshetett… Nem bírtam ki, megfogtam a metszőollóval, és bevittem az erdőbe. Aztán elmásztam a kapáért, és kapáltam neki egy lyukat…a lyukba volt egy giliszta is…elástam. Aztán ahogy mentem vissza, rájöttem, hogy kapával nem is annyira szúr a növény. A  gazt, Én az erdőbe szoktam vinni. Olyan vissza a természetnek elmélet alapján. A szúrós növény lett a madárka koszorúja.

Véget ért a munka. Vissza a szobába, irány pacsálni. A nagy zuhanyzót választottam megint, de most teljesen más jellegű zenét raktam be, és a fürdés is más volt…megint volt vagy húsz perc, csak most végig táncoltam, és annak rendje-módja szerint, ahogy illik, csakis Cintiásan, megfeküdtem.:) De olyan hamar keltem fel, mintha valaki látna, s táncoltam tovább, mintha mi sem történt volna… :)

Finom vacsora. Kevés ember.

Vacsi után gyerkőclátogatás és etetés volt. Ilyenkor nem szoktuk megtalálni a fekete-fehér tyúkot a csibéivel. Gondoltam egyet, benézek, hátha Ők előbb vonulnak el aludni. És nyertem. Ott voltak. Raktam le egy másfél marék elemózsiát és odébb álltam. Aztán jöttek és Ők is ettek.
A green house-ba vettem az irányt. Hvala mellett elhaladva, felmerült egy gondolat, és elszórtam egy kevéske kaját, hátha lesz majd valaki arrafelé holnap.
Ahogy mentem tovább, nagy zörejt hallottam, és hatalmas por felhőt. A közvetlen mellettünk lévő területen arattak. Leraktam mindent, és oda szaladtam. Csodálatos volt nézni. Az a hatalmas monstrum, pont odaért, ahol Én álltam…szinte elértem. Mikor meglátott a sofőr, integetett, majd bekapcsolta a villogót…én pedig filmeztem és fotóztam felváltva. :) Aztán pont ott volt egy kanyar, ahogy Én voltam, és ahogy fordult, s annak rendje és módja szerint  beterített a porral…
Elkezdtem igyekezni a cuccok felé, amikor megláttam, hogy Hvala melletti kaját egy fácán eszegeti. Messze voltam, de kiszúrt…elszaladt, még lefotózni sem tudtam…Aztán mentem a kert felé, és fehér seggecskék villogtak – nyuszik hada rohant el előttem…egy egész család. :)

Oda értem a tyúkólhoz, és meglestem van –e tojás. És volt!4 darab!! És Én találtam meg!!!:)
Ahogy néztem, felborították a vizüket, viszont nálam kevés volt. Nem baj, tudtam, hogy van slag, ami be van vezetve az üvegház szerűségbe,szóval oda mentem, és elkezdtem keresni a másik végét… követtem a csövet… hát, át mindenen, vissza a tyúkól mellé, egy fehér ajtóhoz… kinyitom a fehér ajtót, és attól nem messze, kint árválkodott a csap… Örültem, hogy nem kell visszamennem a slag végéhez megtölteni a flakont, hanem meg tudtam oldani, hogy ott töltsem meg .

Hát, ez a manőver, kb. egy órásra sikeredett. :)

Bejöttem a szobába, benyomtam a gépet…és kopognak. Gyere be, mondom magyarul, mert Dávidra számítottam. De Amilka volt. Társaságra vágyott. Aztán beszélgettünk. Aztán megnyílt, sok mindent elmondott…ahogy dumcsiztunk, megemlítette, hogy nem akarok másik szobát. Kiürült egy-kettő. :)

Aztán elmentünk, meglestük Őket…bár fingom nincs, hol vannak. 2 nagyon tetszett. Kb. ugyan úgy néztek ki. Összefutottunk Péterrel, az eszkimóval. Kérdezte, mit csinálunk. Mondta Amilka, hogy csak megmutatja, hogy milyenek a kiürült szobák. Péter 2 milliószor közölte velünk, hogy mielőtt költözök, beszélni kell Wendyvel, és különben is, Ő szobát fog újítani. És ott hagyott minket.  Hát jó. Majd elválik. Amúgy sem akartam költözni, tényleg csak kíváncsi voltam. :)

Bezártam a gyerkőcöket, a tépett tollú, mától legyen a neve: Majd visszanő – csak vicceltem - , szóval a tépett tollú megint nem volt a helyén. Elmentem érte, megtutujgattam, és beraktam aludni.

Visszajöttem,megnéztem a kincseimet, elpakolgattam őket és azóta pötyögök. :)
Remélve, hogy nem hagytam ki semmit, most elzúzok aludni, mert hajnali fél1 van, és bár holnap Szombat, itt nem változik semmi. Ugyan úgy munka, ugyan úgy korán kelés. Csak még arról nincs fogalmam, hogy mit fogok csinálni. De imádom ezt. :)

Egyelőre bejön ez az életforma. Egyetlen, ami még mindig zavar, azaz angol. Jó lenne, ha jobban menne. Jó lenne tényleg mindent érteni. De hát..holnap lesz 3 hete hogy itt vagyok. És már mennyivel jobban megy.

Ölelés nektek! :)

Lássuk csak. Legutoljára ott zártam soraimat, hogy juppiiijjeeeee, kertész leszek nem sokára.( Bár hallanátok, ahogy megszólalt a fejembe a mondat utolsó része. Olyan népiesen, népdalosan. :))

A nap hátra lévő része, vigyorral teli volt. Persze voltak, akik megtaláltak, hogy miért adtam fel, kicsit korai volt, de Én tudom. És volt a másik oldal, aki pacsit adott, meg aki mondta, hogy le a kalappal, hogy eddig bírtam. – A dolgoknak több nézőpontjuk van. A dolgokat sosem fogja mindenki ugyan úgy látni. A dolgokhoz úgy kell viszonyulnunk, ahogy nekünk a legjobb… :) –

Az irodában eltöltöttem még azt a maradék időt, Marie kérdezte, hogy sikerrel jártam e és hogy mi lesz a munkám… Lehet nem volt szép dolog, de elmondtam, hogy a kertbe leszek, és hogy ezt szerettem volna csinálni, kb. mióta ide kerültem. :) Mosolyogva, enyhén nyersen jegyezte meg: akkor most boldog vagy, igaz. Nem akartam elgondolkodni rajta, hogy mit gondolhat most. Túl szép és kerek volt a világ, és honnét tudhatnám Én, hogy mit gondol?

Meló után örömködés Ősöknek..Jó kis találmány ez a skype..és már a saját fejem sem zavar az alsó sarokban. :)

Vacsi. Ülök az asztalnál Di mellett, Wendy oda sétál hozzánk, rámosolyog Di-re, majd rám, megfogja a vállam, és bemutat, mint új csirkefelelőst :) Szóval, vannak állatkáim.:) Ez annyit takar, hogy reggel  egy bizonyos részét kiengedem a csirkéknek, aztán este etetek, és visszazárom Őket.

Vacsi utánra, ugye be lettem fogva, Ana- Péter és Tamás társaságába. Hát, Péter nagyon belelkesült, az egyik kis termet berendezte hirtelen próbateremnek, és már a kezembe is volt a mikrofon. Váo. Hát, zavaromban rég énekeltem ennyire keveset és ennyire nagyon-nagyon rosszul :)

Ana sosem titkolta, hogy szereti a hangom. Akkor Én is, amikor nem hamis :)
Péter azt mondta, szerinte jó hangom van, semmi baj,annyi a dolgom, hogy  meg kell tanulnom használni . (Délelőtt, mikor nem sejtettem mi lesz este, elmesélte, hogy volt már vagy 7 zenekara itt…) amikor 40 perc próbálkozás után Wendy benyitott, Ana-val úgy üvöltöttünk fel, hogy jöjjön be, énekeljen velünk, hogy szegénykémnek választási lehetősége sem volt. Bejött, és énekeltünk.  Végül egy Utolsót, aztán egy utolsó – utolsó-t, meg egy utolsó- utolsó – utolsót is.

Későre járt, de még várt rám a másnapi dupla előadás, dupla pószterrel, és egyetlen betű nélkül.

Dávid lejött, mert az Ő taskjához ki kellett tölteni egy kérdőívet, és Ana nem fejezte be véletlenül. Aztán itt maradt, dumcsiztunk, Ő magyar szavakat tanult, mi portugálokat. Én hulla voltam, ahogy haladtunk a beszélgetésbe, mindig egy lépéssel közelebb kerültem az alváshoz. Hol egy betakarózással, hol egy lámpaoltással, hol egy kutyus ölelgetéssel – nem tudom mondtam e, hogy egyetlen egy dolgot tudtam hozni magammal, és a választásom egy plüsskutyus lett. A neve: Happy, és kb. két éve lakott már velem. - . Beszélgettünk, és Én egyre nagyobbakat pislogtam…a következő emlékképem, hogy kérdeznek valamit, és Én csak annyit hajtogatok, hogy nagyon sajnálom…Az álom, mint a nyári zápor, hirtelen elkaptott.

Persze, mivel nem tanultam, nem mondhatni, hogy túl mélyen tudtam aludni. Fel-fel riadtam, hogy neki kéne állni, nem leszek kész, úristen. Végül 7 előtt egy picivel sikerült. A szerencsém az volt, hogy study-s nap volt, így minden meg volt csúszva fél órával. Mivel este kikészítettem mindent, annyi volt a dolgom, hogy fogat mossak, valamit kezdjek a sörényemmel, és felöltözzek. 7:20 környékén már ültem a popsimon a főépületben, az osztályteremben, és próbáltam valamit kezdeni magammal.

Gyorsan eltelt az az egy óra, kb. semmire nem volt elég. De: egy pószterre, és egy-két magyar étel angol nevére. De hogy felkészüljek beszédre, meg ilyesmi? Semmi… Amikor befejeztem a pósztert, kiszaladtam rágcsálni egy picurit. 5 perc, és kezdődik a reggeli morning spot. Ma reggel ment el végül Wendy, így Asa volt ma velünk egész nap. Kérdi Dávidot, hogy Ő kezdi, vagy kezdje Di a másik oldalt. Dávid zseniálisan átdobta a labdát Di-nek, majd bejelentette, hogy mi együtt beszélnénk a kajákról…. Imádtam ezért. Nem tudta, hogy reggel előbb keltem, kiraktam elé a pósztert, és közöltem vele, talán egy kissé nyersen: Én megcsináltam a pósztert, Te beszélsz. :) Eljutottunk hozzánk. És persze Én szólaltam meg először angolul. És mit mondtam? Én tartom a pósztert, Te beszélsz. Gratulálok Cintia. Persze, azért igyekeztem részt venni az előadásban. Szerintem 3 mondat el is hagyta a számat. :)
Ami megmaradt, hogy Asa a végén megjegyezte,hogy a másik előadásnál muszáj lesz beszélnem. (Torpedó- egy lövés – talált és süllyedt.)

Reggeli morning spot után,egy óra takarító időt kaptunk. 3-an jutottunk az ebédlőre. Hamar eltelt az egy óra, kb. felpakoltam a székeket, és nekiálltam ablakot pucolni…6 nagy, 6 kicsi, plusz két  darab üveges ajtó… :)

Újra osztályterem. Újabb prezentáció. Kaptunk 1 órát az utómunkálatokra. Persze nem lettem kész, és természetes hogy az első előadás után, a második az enyém lett volna… mondom, lett volna. Szóltam, hogy nem készültem el. Asa egyszerű és teljesen jogos reakcióval állt elő. Annyit tett hozzá: Rendben, mindig ez szokott lenni az elején. De hidd el, azért tolunk titeket, mert kint Afrikába nem mondhatod, hogy nem készülök fel a holnapi előadásra, ha hirtelen prezentálni kell valamit. Ha kell, nem alszol, nem eszel. De amit meg kell csinálnod, azt meg kell csinálnod.  – Ebben a percben kicsit összeszégyelltem magam. Mondta Amilkának (portugál férfinév), hogy segítsen nekem, mert látja rajtam, hogy túlbonyolítottam a dolgot… és igaza volt…

Nagyon hálás voltam Amilkának. Tényleg át rágtunk mindent, segített, egyszerűsítettünk, sőt mikor végeztünk, még ki is kérdezte… persze először elhajtottam…aztán rájöttem, hogy igaza van. Ha neki nem mondom el, a többieknek hogy akarom?…jah, a témaköröm: Vitaminok és Ásványok

Ebédidőig maszatolhattunk ezzel. Utána Green time! :) Tudjátok, a study-napos munka. :) És Zu-val, meg Di-vel mentünk a tornatermet – ami egy kisebb épület – körül gazolni. Imádtam. Azt hiszem, Én voltam az egyetlen. :) Az egyetlen dolog, ami némi kellemetlenséget okozott, az a mondjuk, hogy az időhiány miatti át nem öltözésem. A slussz poén, hogy pont ma jutott eszembe a fehér, tarka virágmintás gatyámat felvenni. Nem volt gond egyébként, megúszta, csupán a derekam volt az ára. Merthogy nem térdelem, és nem ültem ez miatt… úgy 2 órán át gazoltunk…
Sok –sok állatkával találkoztam, meg sok-sok vöröshangyával. Utóbbiak elég harcias és csipkelődős kedvükben voltak…de ezernyi hangyacsípés inkább, mint a promóciós iroda. :D

Visszatértünk a Gaia terembe. A kérdés csak annyi volt: Di vagy Én?. Di fogta magát, kimászott, és ügyesen levezényelte az előadását, csak azt sajnálom, hogy semmire nem emlékszem, csak arra, hogy mantrázom magamban, hogy inkább égjek egy szar előadás miatt, mint azért, mert összerókáztam a tantermet…
Amilka is kimászott velem, és mint a súgógép ott volt… csak néha zárt szájú vagy túl hangos súgógép volt...vagy mind kettő egyszerre. De nagyon hálás vagyok mindenért neki. Lelkesedésből 5-ös. Szóval az előadás lement, életem leghosszabb 8-10 perce volt, merthogy idegességemben ledaráltam az „anyagot”. Kedves volt mindenki, vártam a nagy nevetés áradatot,  de semmi…mondjuk kímélve engem, kérdezni sem kérdeztek…bár az elcsukló hangból és a 10 perc zizgésből  - szerintem egy másodpercre sem voltam merev-, lehetett sejteni, hogy minden bajom van.

Remélem, ahogy jobb lesz az angolom, úgy múlni fog ez az izé, mert rohadt kellemetlen.

Bár jobban meggondolva, és a tegnap estét is hozzávéve, azt hiszem, félek emberek előtt szerepelni… Á, az a nyomorult megfelelni vágyás már megint. Nagyon gyúrnom kell rá. (Gondolkodtam sokat, mert időként előfordult, hogy akarva-akaratlanul egy társaság középpontjába sikerült kerülnöm…de más a tömegből kitűnni egy pillanatra, és más kiállni elé.)

Volt egy kis „üres” idő, Ana-ra vártunk, Ő nem ért még vissza. Oda léptem Asa-hoz. Valami fenomenálisan összetett angol mondatot sikerült összehoznom, de végül megértette Asa mit akarok. A kérdésem lényege az volt, hogy tud e valami praktikát, hogy gyorsabban fejlődjek. Röviden közölte: angolul csinálni mindent. Majd visszaültem a helyemre, és egy csodálatos interaktív előadás lett belőle... S mikor levontuk a konklúziót, belépett Ana.  Tökéletes időzítés. Asa-n látszott, hogy volt már sok információ, amit megosztott volna a világgal: pl. hogy miért kell portugálul, vagy magyarul beszélni…és egyébként tökéletesen igaza van. Ana előadott egyet, és irány Malawi épülettakarításra.

2 héttel ezelőtt is wc-t nyertem meg. Most is.:D De most sikerült valami olyan wc-t kapnom, amit 10 percig kerestem, hogy hol van, és mielőtt megtaláltam volna körülbelül 3 szobába simán benyitottam. :) De élveztem. A labirintusba való bolyongás során találtam 2-3 bezárt ajtót is, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet… Aztán meglett…egy elhagyatott kis mosdó. Rengeteg mocsokkal.

Azt sem tudtam, hogy kezdjek neki. Az egyik budi nem volt jó, és ez akkor esett le, amikor befújtam a wc takarítóval, és utána rájöttem, hogy nem tudom lehúzni. De nem tudom miért nem tűnt fel, amikor a wc tartálynak nem volt teteje. :) Átmentem a másikba..fogtam wc kefét, hogy kivakarjam, amikor megcsapott az az iszonyatos bűz... 2 mp-en belül, 2 csukott ajtón másztam keresztül. Szerintem volt 5 perc, mire elmúlt a hányingerem. Addig összegörnyedve küzdöttem. Na jó, oda vissza kell menni. Elrohantam a nagy wc-be, és megkerestem a legerősebb illatú takarítólöttyöt. Mély levegő, és ahogy beléptem már nyomtam is a flakont. Nem érdekelt, hogy semmi köze a wc spréhez. Életem legnehezebb wc takarításán estem túl.
Következő barátságom a zuhanyzós résszel kötettett. Csak annyit mondok, hogy 20 percet vakartam, és mikor le akartam zuhanyozni, kiderült, hogy nincs a zuhanyban víz….:) Csak nevetni tudtam…:D
Csapot mostam, felsepertem, felmostam…és nagyon örültem, hogy vége. A másik mini mosdót is megnyertem mellé, ami itt van a mi szobánkhoz nagyon közel. De ezt állandóan tisztán tartjuk, nem volt nehéz dolgom. Már vacsi tájm volt. Dávid porszívózott még(szőnyeg van a folyosón)…nem láttam senkit ilyen becsületesen felporszívózni, mint Őt.

Bár terveztem este uszodába menni, és tudom, hogy tök logikátlan uszoda előtt hajat mosni és fürdeni, de annyira dzsuvás és büdös voltam, hogy nem volt kérdés, hogy fürdök e. Utána összepakoltam úszáshoz, és irány az ebédlő.(Ana még akkor végzett a takarítással, Ő a „nappalit” nyerte meg.)

Belibbentem az ebédlőbe, és sok ember és méla csend fogadott. Lányos zavaromban, Di-től kérdeztem egy olyat, hogy hány csirkét kell majd megtalálnom. :):) Szép volt…

Kajciztunk, utána mindent végig jártunk Di-vel. Hol a kaja, stb.

Vele volt a sofőrünk az uszodába. Mivel akkor értek vissza bevásárlásból, mikor indulni „kellett” volna az usziba,Vele kért magának egy 10 percet. Azt hiszem, teljesen érthető. Úgyhogy, mivel ma semmire sem volt időm, egy pohár vízzel,egy szám erejéig bepattantam Hvala alá. Először tényleg csak odaültem..aztán rájöttem, amint hátradőltem, hogy valami fura. Áh, nem öleltem meg. Pótoltam eme hiányosságomat, kapott a vizemből, és máris minden rendben volt…
Tényleg csak egy szám idejére ültem le, nem akartam, hogy rám várjanak.

Elindultunk. Ana, Fernando, Vele, Barna és Én. Nem vettem valami úszósra a figurát. Lubickoltam, meg leginkább Barnával dumcsiztunk. Ki – hol - merre – mit. Végeztünk, és megint sehol senki. Visszamentem az öltözőhöz, és mintha Barna lett volna. Kérdeztem, Ő volt, mondtam, hogy nem tágítok, nem akarok hasonlóképp járni, mint egy hete.

Mikor öltöztem, valaki dúdolta a „some where, over the rainbow”-t, és belemászott a fülembe. Mikor Barnával kicaflattunk a kocsihoz, és ott voltak a többiek, feltört belőlem, és el kezdtem énekelni. Elmeséltem a többieknek, hogy miért, és Barna vigyorogva közölte, hogy Ő volt.:)

Visszatépettünk – Barna kimondta az igazságot, a promó hasonlít az mlm-hez - .
Beültünk még az ebédlőbe Anaval. ( Ő másik autóval jött, a squash-osokkal, Péter, az eszkimó nem adott neki más lehetőséget. :) ) Tamás elkezdte Ana-t gitározni tanulni, Én pedig beszélgettem egy picit, csináltam egy teát, és visszajöttem. (Útközben Amilkával találkoztam, faggatott milyen itt. Mondtam, hogy jól érzem magam, de mindenki azt mondja, hogy majd visszatérünk erre két – három hónap múlva…mert hogy nem fogok ennyire vigyorogni…Azt mondta, lehet, neki is az a baja, hogy hiányoznak a barátok, meg elfáradt.)

Jó volt úgy az ágyra nézni, hogy semmilyen beadandó, vagy előadás nem vár rám. Aztán kedvet kaptam írni.  Közben Dávid többször is meglátogatott. Felkerültünk a világhálóra: Szerencsére nem látszik a képen, hogy pizsibe vagyok, viszont a fejem sok mindenről árulkodik.:)

Hajnali 1 óra volt,mikor még  Ana sehol… megnézem, mert itt kiszámíthatatlanok az ajtók, és elvileg mosni indult a Mozambikba. Volt, hogy Dávid „mentette” meg,mert beszorult a zuhanyzóba…

El is mentem megkeresni…És meg is lett. Azt hiszem, jól esett neki az aggódásom. Teregettünk egyet a holdfényben. Csodálatos volt az éjszakai ég. Az első teliholdam itt….:) Aztán kidőltem.

Ölelés nektek!

Tegnap, miután elbúcsúztam, zenéltünk, énekelgettünk. :) Az érdekes csupán annyi volt az egészben, hogy 2-en voltunk diákok. Ana és Én. Összesen 12-en voltunk, mindig jönnek valahonnan máshonnan, más emberek, akikre még nem jöttem rá, hogy kik. :) Eltelt.

Mielőtt elindultunk volna a szobába, felfedeztem, hogy az ajtó támasza az ebédlőnek, egy kulcs, ami félelmetes hasonlóságot mutat a csuklómon lévő tetoválással. :)

Az estét ökörködve, énekelve, nevetve zártuk Ana-val.(olyan kétszemélyes spice girls-ként, Travoltatánccal spékelve:))

Reggel nehezen keltünk fel. Csak még 5-percet játszottunk, ami annyira sikeres volt, hogy 7:50-re értünk az ebédlőbe kajolni. Dávid sehol, gondoltam, megint kollektálni van...és nem, 8:05-kor nyitotta az ajtót az osztályteremben. Kicsit elaludt. Persze, most, hogy nem rohantam...meg sem vagyok lepődve :)

Wendy csodálatosan kezelte le a dolgot: Jól vagy Dávid? Igen, jól. Válaszolta Dávid és helyet foglalt. Ennyi... :)

Aztán elkezdtük a reggelt, és máris ott tartunk, hogy holnap egy 15-20 perces elődadást kell tartani...HOLNAP....Váo. Plusz a taskot is befejezni. Meg hozzá egy pósztert csinálni...Meglátjuk :), mindenesetre izgi, és adott a feladat :)

Átmásztam a promóba, és legnagyobb meglepetésemre Marie ott hagyta irodáját, és inkább velünk dolgozott egy irodába...:)Nem, nem, akkor sem reagálok erre a tettére semmit.

Még kaja előtt elkapott Marie. 7 pontba összeszedtük mi a teendőm,íme:
1. 2 db, újságot keresni, ahol feladhatok hirdetést, egymás után 2-3-szor. – azt hiszem,menni fog.

2. Egyetemisták –fórumok, gazdasági irodák – mert hogy ha valaki esetleg úgy gondolná, feladná a sulit, mi utat mutatunk neki…ez most komoly? Ha az embernek töke tele a világgal, és egy szépen körülnyalt dologba fut bele, persze, hogy ott hagyja..és Én ebbe asszisztáljak? ….Neee…(Azért megjegyezném, hogy nagyon drámaian kezelem a dolgot, ez sem egészséges, és ez sem a megfelelő gondolkodás, de ÉN ÍGY ÉREZTEM ÉS GONDOLTAM AKKOR, OTT, ABBAN A PILLANATBAN.)

3. Google ad. – hosszú, megcsinálható.

4. Pószter – kész is, végre megszültük a mini címet. Kérlek titeket, hála Tamásnak, az új cím: Küzdj a szegények oldalán. (régi: Harc a szegények oldalán.) De haladtunk. Szuper.

5. Saját közegembe hirdessem – NOOO NEEEEEMMMMM!!!!!SOHAAA!!!!Azt a pici privát szférámat, ami maradt, nem adom olyan dologért, amiért néha a nevemet is szégyellem adni – ez csúnya volt, sajnálom…..(Pedig nekem bejött, és élvezem…a magam módján, a magam nézőpontjából, a magam által teremtett világnézetből…)

6. Magyarországi Önkéntes szervezeteket találni, akik hirdetnek minket. - ….

7. Folyamatos hirdetésfrissítés – alap.

Ebéd után, elkaptam Rékát, „régi” Dávidot és Tamást, azzal a címszóval, hogy rájuk lettem uszítva. De tényleg. Marie kimondottan megkért, hogy beszéljek velük. – és ebből született a fent említett új mini cím. :)

Beszélgettünk, és szóba került, hogy miért nem szólok, ha ennyire nem szeretem a promót. Mondtam, hogy nem akarom feladni. Nem akarok még egy kudarcot. De másrészről, meg nem tudom csinálni..nem akarom azt a felelősséget, hogy utána valakinek nem tetszik, nem jön be….Tamás rábólintott, azt mondta, szerinte erre születni kell (és igen, ezt már mondta más is). Meg mesélték, hogy valaki 2 nap után azt mondta, hogy köszöni, ez nem neki való….Bátorítottak, ha nem jó, szóljak.

És ezt magyarázta nekem Ana. Ezt mondta, hogy álljak ki magamért, ha nem jó, akkor nem jó. Változtatni kell.

Csináltam egy teát – volt gyümis tea…váááá – s irány Hvala. Megölelgettem, örvendeztem neki, hogy finom erdeigyümis teánk van most. :)

Aztán elkezdtem gondolkodni a dolgon, amiről beszéltünk.

Mi számít feladásnak?Mi a jobb, ha nem vállalva véleményem, érzéseim, lapítok a fűbe, vagy ha felvállalom, hogy nem tetszik amit csinálok és nem szeretem? Kinek akarok megfelelni azzal, hogy nem mondok fel? Minek akarok megfelelni? Mi értelme megfelelni, ha nem vagyok tőle boldog? Mire is akar tanítani, ez a dolog, miért kaptam meg megint? És megvilágosodtam: Azért, hogy felvállaljam magam, a véleményem, az érzéseim, a gondolataim, az életem ezen területén is – munka –.

Megkönnyebbültem… Felálltam, és elriszáltam a popsim az ebédlőig, egy bátorító és nyugtató teáért – ami gyümis:P:D -.

Realizáltam, hogy 5 percem van, nincs időm vizet melegíteni, így maradtam a kv-nál… úgy is nagyon rég ittam kv-t.:) Közben, Péter, Ana és..pont Ő (nem tudom a nevét:( :) ) elkap, hogy üljek le, mert zene van, és Énekeljek. :) Cukik vagytok, de engem megölnek, ha nem megyek időbe. Rendben Cintia, de esti kajolás után, akkor itt. Hát jó,mondtam,csak most mennem kell :) Leléptem.

Újra iroda, és egy elhatározás. Jah, már csak a megfelelő pillanat kell, hogy közöljem Marie-vel, mire jutottam…

Mint aki bűnös, rá sem néztem, oda böktem valamit, és leültem a helyemre. Elkezdtem a munkát, majd mondtam neki, hogy azt a gúglis dolgot együtt kéne megcsinálni, mert nem vagyok biztos magamban, csak elméletem van a dologról.

Rábólintott, 1 órát kér, és kész. Rendben, mondtam.. 1 óra…Oké, oda elhatározás, túlélem majd valahogy.

Aztán kaptam egy levelet. Egy tanult Úri ember akart csatlakozni, de írásából kiderült, hogy egyből Afrikára gondol. Kérdezett előző csapatokról, kiről és mit tudunk, mik a tapasztalatok. Na itt tört minden. Megköszöntem érdeklődését, válaszoltam, hogy nem olyan egyszerű Afrikáig eljutni. Leírtam, hogy kb. 2,5 hete nyomtak be promózni, úgyhogy fogalmam sincs a régiekről. Annyit tudok pletyikből, hogy több az, aki ki sem jut. Valamint megírtam neki, hogy megölnének idebent, ha tudnák, hogy mit írok, de legjobb, ha ezzel a tudással valahol máshol keres megoldást. Megadtam a szervezet nevét, akikkel együttműködünk, esélyes, hogy hamarabb kijut úgy. Azt is leírtam, hogy nekem megfelelő ez az út, mert nyelvet szeretnék tanulni, stb. Minden lett ez a levél, csak nem egy szakemberhez méltó.

Bár a válasz, amit kaptam, nagyon kedves volt. Jól esett a lelkemnek.

Egy óra múlva hallom Marie-t. Akarnék felállni, nem sikerül. Mély lélegzetvétel, és ennyit mondtam, elcsukló, kislányos hangon: Mielőtt… Elmosolyodott, érezte mit szeretnék mondani. Szóval feladod, szegezte nekem kicsit durván a kérdést. De már olyan biztos voltam magamban, hogy nem tudott kizökkenteni ezzel. Mondtam neki igen, feladom. Miért? – kérdezte, némi érdeklődéssel a hangjában. (a többi inkább számonkérés volt).

Elmondtam, hogy ehhez egy speciális személyiség kell, meg ez nekem nagy felelősség a mások sorsáért, Én ebben nem akarok részt venni. Meg már most aggódok azon, ha valakit beszervezek, és nem tetszik neki. (erre az volt a válasz, hogy akkor elmegy – de ez nem ilyen egyszerű, már csak anyagi szempontból sem.)

Összességében diplomatikus volt, mondta, hogy jobb hogy szóltam, mintha csináltam volna, és nagyon szarul érzem magam, és mindenki rovására megy…majd egy pillanat múlva megkérdi, de ugye nem akarok hazamenni? Ó, mondom dehogy. :) Mondta, hogy Ok, beszéljek Wendy-vel, hogy van e más munka… meg sétáljak egyet, rám fér. Gondolom fal fehér voltam. Meg sajnáltam picit. Bízott bennem, és csalódást okoztam neki. De el kell fogadnom, hogy nem lesz soha olyan, hogy valaki ne csalódna, sérülne. Ilyen nincs.

Újabb adag tea, Wendy keresés. Elmondtam a problémám, hogy beszéltem Marie-vel. Wendy mondta, hogy igen, a promó nem egyszerű, és általában sokszor ez a vége, ne aggódjak ezen. A probléma, hogy milyen munkát adjon, mert hogy nincs szórólapozás most. Meg Ő is elmegy, csütörtökön... Ott volt Asa is. Megbeszélték, kilogisztikázták, hogy holnap ugye study nap, utána újságokkal fogok valamit csinálni, Pénteken a store-ba leszek..és jövő héten….A KERTBEN!!!!! ISTENEM, AMIRE VÁGYTAM. AMIT SZERETTEM VOLNA CSINÁLNI!!!!HIHHHHHETETLEN.

Megbeszéltük, kimentem és nem bírtam nem vigyorogni. Kérdezték, mi az? Szenvtelenül tudtam azt mondani: Feladtam a promót.

Nem éreztem, hogy tényleg feladtam volna. Főleg, hogy a legnagyobb ajándékot kaptam azért, hogy felvállaltam a döntésemet. A kertet. :)

A mai nap sem indult másképp, mint a tegnapi. Szervezetem ismét bejelentkezett a reggeli órákban, hogy ideje ébredni, és én ismét tudattam vele hogy: ALUDJÁL MÁÁÁÁRR!!!!!!!!!! :)

Nagyon aktívan álmodok..Izgalmas kis éjszakai vetítések :) A ma éjszaka, leginkább a képességeimet felülmúló feladatokkal álltam szembe, és győztem le saját magam. (Ne gondoljatok nagy dolgokra, csupán csak kötélmászásról, technikai feladatok megoldásáról volt szó. :) )

10kor ébredtem meg végül. Felöltöztem, és elmentem reggeli-ebédelni, ami még nem volt. Korán érkeztem. Sebaj, csináltam egy nagy bögre teát, és kiültem Hvala alá, úgy is kíváncsi voltam, most milyen lesz.

Odamentem, megölelgettem, leültem. És ültem. Nem történt semmi extra. Kapott szokásosan a teából, nem akartam semmit másképp csinálni. DE..semmi olyat nem tapasztaltam,mint eddig.

Visszajöttem a szobába. Ana kérdezte, hogy minden oké-e, mondtam, hogy persze, mert elég hülyén hangzott volna, ha azt mondom: Áh, semmi, csak azon gondolkodom, megbántottam e valamivel a Fát, akivel mostanában sokat beszélgettem, mert ma nem szólt hozzám… Úristen, ne már. :)...PEDIG DE…:D

Elmentem vasalni, mert tegnap éjszaka, hogy gyorsan végezzek, nagyon sok ruhát raktam bele a szárító gépbe, és biza gyűrött lett egy-két dolog. Utálok vasalni. Szerencsére 2 póló és egy gatya, itt befejeztem. Ez idő alatt, még valahogy össze is olajoztam a frissen mosott ruhát, ami rajtam volt. :D
Volt egy szoknyám még…azt inkább fogtam, bevizeztem, és kiraktam a szélbe.(azoknak, akik tudják: a zöld fehéret) A felsőt meg lekaptam magamról, és bár nem sok mindent hoztam magammal,venish szappanom van. SZERENCSÉRE. Volt-nincs enyhe olajfolt.

Utána, rám jött a berendezhetnék. Mostam magamnak ágyneműt, amit itt találtam. Ezzel kezdődött. Aztán azt átpakoltam, ide, emezt ide. De jó, itt van egy képkeret, nincsen képem, semmi baj, majd rajzolok. Nem, nem tudok rajzolni, akkor majd írok. Szóval, ahogy kutakodtam, közbe, találtam egy eldugott éjjeli lámpát, és egy tök jó kis festményt – hippy buszosat, szóval, pakolásztam, és végül minden otthonosabbá vált.  :)

Aztán 2-től Én voltam a hivatalos mosogató Lédi :) Nos, a tegnap esti sütis tányérokon át, a ma reggel 11-től – délután 2-ig összegyűlt tálon-evőeszközön és csészén át, a feltálaló tálcákon, tányérokon , bödönökön keresztül mindent. És ilyenkor egyedül vagyunk rá…
Gondolom nem is kell említenem, hogy eleinte meghalt, a mosogató masina- ami igazából csak fertőtlenít, de mégis sokat segít - . 20 percet nyünyürgézhettem, mire elhatároztam, hogy kérek segítséget. Andreia (direkt írom így, Portugál a lelkem) pont arra felé libbent. Mondom neki. Azt mondja, hagyjam lecsukva, aztán ha szerencsém van, elindul, de ilyenkor már nem szokott.
Elkezdtem átrendezni mindent, az alaposabb mosogatáshoz, és a mennyei hang, megszólalt. Elindult a masina… :D:D Végül kb. 2 óra alatt végeztem. :)

Aztán skype randi ősökkel, egy jó kis pacsa, körmöztem, varrtam, vacsiztam…

Visszajöttem a szobába, pizsit húztam, és olvasgattam, tanulgattam.

Ana egyszer jött, és ennyit értettem: fotót csinálni. Még kérdeztem is, hogy csak Én kellek, vagy masina is. Kiderült, hogy K. (nem tudom pontosan a nevét) csinált a honlapra képet. Tök jó, pizsiben pózolok. :)

Aztán beszélgettem Almuval, mondta, hogy mennie kell Duram-ba, hamarosan jön. Hát, tudtam, hogy ez egy ilyen játék, rendben. Aztán jött Ana. Mondta, hogy fura volt elköszönni Almutól, közel fél évre. Mennyire kérdem? Aztán mondja, hogy nem, Almu jön vissza, de Ő csütörtök magasságában elmegy Birmingham-be, és a Gaia program végéig nem jön vissza… Kicsordult egy- két könnycsepp a szememből. Megint búcsúzás, megint elválás, elengedés. Ő volt az egyetlen, akit igazából közel engedtem magamhoz (és emberi lény :) ).
Elmentem egy bögre teáért, és sétáltam egyet. Visszamentem, és dumcsiztunk. És megint kilyukadtunk oda, hogy nagyon egyféleképpen gondolkodunk. Hogy a jelenben kell élni, a pillanatnak. Hogy nem tudhatjuk, még az élet mit akar tanítani nekünk éppen most, de később meg fogjuk érteni, miért kell most elválnunk. Meg szóba jöttek a kapcsolatok is, és kb. ugyan úgy volt vele, mint Én. A saját útját akarta járni, ezért nem volt neki sem igazán kapcsolata. Szóval, megint találtunk pár közös pontot. Mondtam neki, nem is baj, hogy elmegy, fél év múlva legalább normálisan tudunk majd beszélgetni, mert jobban ki tudom majd magam fejezni angolul. Végül beszélgetve, az elfogadás hangulatában dőltünk be az ágyba, nem törődve holnappal, csak is az estével. :)

Újra korán csörren az óra…nem akarom. :) Az új ágyam, valami fenomenálisan puha, meleg, és otthonos. Nagyon jól esik most abban az ágyban aludni. Felkeltünk, elkészültünk, reggeli, meeting – újabb task - .

Rá kell jönnöm, attól még, hogy pozitívan gondolkodom a munkámban rejlő egyéb lehetőségekről, nem szeretem jobban. Nem várom jobban, hogy kezdhessem… De legalább nem murculok be tőle. :D:D

Valamint ma az internet portálok sem akartak velem együttműködni…nem egy lázadt, és nem engedte feladni a hirdetést, lefagyott, nem működött, ilyesmi…vicces. :)

11 órát ütött az óra, s Én hirtelen felindulásból felálltam. Körbenéztem, mire hivatkozva mehetnék ki 3 percre a napsütésbe. Megfogtam a bögrét, ami az asztalomon hevert. Elindultam teát csinálni. Megcsináltam a teát, indultam vissza. Egyszer Ana üvölt. Nincs kedvem főzni? Mert, hogy neki dolga lenne. Miért ne, reagáltam, csak beszélnem kell Marie-vel. Beleegyezett… Így történt, hogy Velével  csináltunk ebédet.

Zseniális volt. Röhögtünk, ökörködtünk, beszélgettünk. Gondtalanul… Meséltem neki mindenről, és Ő is. Konkrétan Ana-n kívül senkivel nem beszélgettem ilyen jót és ilyen nyíltan. Ökörködtünk, nevetgéltünk, olajos kézzel kergettem.
Elindult kifelé a konyhából, mondta gyere cigizzünk. Nem cigizek, reagáltam. Miért?- kérdezte. Őszintén?hangzott fel tőlem a kérdés, majd közöltem: Mert nincs. :) Nevetett, és a kezembe nyomott egyet.
Kiültünk cigizni. Mivel a pöttyös rucit vettem ma fel – irodába dolgozok, vagy nem?-, kilátszott a tetoválásom. Megfeledkezve magáról végighúzta rajta az ujját. Beleborzongtam…húú, sűrűn kérte az elnézéseket. Semmi baj, mondtam, csak rég értek hozzám. Zavartan nevettünk. Vissza a munkához,tovább beszélgettünk, Énekeltünk…jött egy lassabb szám, oda jött, megölelt, táncoltunk 3 lépést, majd közölte: valaki meg fog látni…nevettünk, és csináltuk tovább a dolgunk. :)
Mikor készen lettünk, odajött hozzám, megölelt, és megköszönte az együtt főzést. Természeten Én is, nem lehetett nem megköszönni, tényleg nagyon jól sikerült. :)
Aztán megjegyezte, jövő héten Ő írja össze az embereket, hogy ki mit csinál, nem e lenne baj, ha főznénk együtt jövő héten is. Dehogy mondom, aztán megmancsolta a karom, gyere szívjunk el még egy cigit. Mondtam neki, hogy nem. Ne viccelj mondta. Oké, de nem tudom, mikor fogok cigihez jutni, hogy vissza adjam a tartozásom, meg igazából nem akarok venni, szóval gondolkodjon, hogy hálálhatom meg. Több sem kellett, reakció: ÁÁ, nagyon fáj a hátam. :) Nevettünk egyet, majd közölte, hogy komolyan, ha gondolom, megnyomkodhatnám a hátát. Közöltem vele, hogy ezt azért átgondolnám. :)
Nagyon mókás volt, mikor vittük a kaját. - másik épületben van a konyha, és máshol az ebédlő - Két fémtálca maradt, amit megragadtam, és kézben vittem. Pöttyös ruci, feltűzött haj, szandál, két fémtálca…Oszvaldótól meg is kaptam, hogy ma igazi felszolgálás van, és hogy csinos vagyok – persze a z utómondat nem maradt el: mindig az vagy, de ma úgy igazán…ohh..tipikus pasi szöveg :P:)

A kaja..hát végül, ez sem lett a legjobb. :) Persze Vele is most kísérletezett – szerintem, így, hogy új ember van mellettük, úgy érzik, van kire fogni, ha szar :D - , és így is volt. Az egyik kajánk – tojásos krumpli – konkrétan nyers maradt.  :D Jah, meg elfelejtettünk gyümölcsöt vágni. Sebaj, vissza. Kaja be a sütőbe, gyümi darabol. :) Zseniális. J

Ebéd után, sétáltam Hvala felé. Az emelkedett hangulat miatt, most megfordult bennem, hogy ott maradok a társasággal, de nagyobb vágy volt Hvala közelsége. Leültem alá…megöleltem, megitattam, zenét hallgattunk…és elmagyaráztam neki, hogy amitől féltett, azt tegnap tökéletesen megéltem Ana-val, és mi lenne a ha a mának élnénk, és nyitna felém újra…ott maradtam még egy kicsit, aztán eljöttem..csendben, elfogadóan…nem akart megnyílni.

Visszamentem a kabátomért a konyhába, Vele a befejezetlen kajával bajlódott. Kérdezem, tudok valamit segíteni?de rá vágta, hogy nem. Aztán elmosolyodott, és közölte, hogy a háta még mindig fáj, és vacsi után ráér. Rámosolyogtam, vacsi után zene est van. Jöjjön Ő is, jó szokott lenni. Azt mondta nem szokott rajta részt venni. Közöltem vele, egy kis zene nem árt, ha jön, akkor megmasszírozom a hátát. Na ebbe beleszaladtam. Kezet nyújtott – nem sok választásom maradt, megráztam a kezét. Jövök egy vállnyomkodással neki. :D:D

Szóval ma úgy igazán megerősítették bennem a Nő érzését.

Fura, eddig..hogy mondjam, minden olyan „nemtelen” volt. Amikor beszélgettem valakivel, akkor a személyével beszélgettem, nem egy férfival vagy nővel. Érdekes volt, ma éreztem először a nemi különbséget. Nagyon érdekes...Egész sok jóképű fiatalember van itt. :)

Mondjuk, az embereket már nézegettem, meg a kapcsolatokat ,itt. Nagyon érdekes és sokszínű. Van olyan pár, akik le sem tagadhatnák, hogy együtt vannak… sokat vannak együtt, társaságban is. Aztán vannak a „halkabbak”, akikről csak onnét tudod, hogy egy pár, hogy látod Őket, mikor egymás mellé kerülnek, ahogy egymásra néznek, és észreveszed az óvatosan váltott csókjukat. Aztán van az a kategória, aki reggel kéz a kézben jelenik meg, esetleg sorban állás közben látod őket puszit váltani, aztán eltűnnek.  Van olyan is, akit ha nem láttam volna szájra puszit adni egymásnak, nem mondanám meg, hogy egy pár… meg persze van szerelmi 3-szög is… meg, olyan, akiről lerí, hogy tetszik neki a másik, de ezt nem akarja vagy meri mondani a másiknak…

Történt ma még, hogy Zu-nak elzsibbadt a lába, de Ő ezzel nem törődve elindult…végül a hátamon kötött ki, mert kificamította a bokáját… („magassarkú” szandiban, és miniruciban szambáztunk az ebédlő elé… :P:D) Aztán pihentettük, jegeltük, és most jobb. :)

Munka vége után, megint a köldökzsinóromat ápolgattam :) – Ősök skype randi… :D :D

Vacsi, és most úgy néz ki, nem megyek el a szobáig se, mert kezdődik a hétfő esti zene-bona, és Ana megkért, hogyha van kedvem maradjak, mert az utolsó zene estünk , együtt….

Szóval zárom is soraim, és átadom magam a zenei estnek… :)

Hatalmas Ölelés Nektek!

….és bocs az állandó szófosásért…. :P

Megjegyzés: Szombati iromány :)

Tegnap reggel óta erre a momentumra várok, hogy tudjak írni. Most itt van a perc, megteremtődött a lehetőség, és kb. 4szer már átírtam (ha nem többször) a kezdő mondatot…

Szombat egy óra van és egy bőrkanapén fetrengek egy chinese nevezetű épületben…Kitöröltem..
Azt hiszem, megtaláltam a nekem megfelelő helyet. Nem tudom, tudjátok e, ez anno elmegyógyintézet volt…kitöröltem.
Szombat van…és szabad… - itt megálltam és csak gondolatban tettem hozzá, hogy és baromira nem tudok mit kezdeni a hirtelen nagymennyiségű szabadidővel….kitöröltem.
Véééégre, tudok megint írni…ezt is kitöröltem, mert  idétlenül hangzik, és olyan, mintha vagy egy hónapja nem tudtam volna írni...

Ma reggelre nem állítottam be ébresztő órát. A testem emlékezett, hogy mostanában minden nap korán kelt, így 8kor megébredtem. Megköszöntem neki, hogy ilyen figyelmes, majd közöltem vele, hogy ez az Ő napja, addig alszik, ameddig jól esik. És ezzel visszaaludtam…

10körül volt a következő ébredés, nem tudom mikor, nem néztem az órámra. Ana is elkezdett mozgolódni, gondoltam megvárom, aztán együtt nekivágunk a mai napnak. Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma semmi kedvem angolul beszélni, meg angolról fordítani…

Most nagyon jól esne egy magyar társaság, egy üveg bor, egy pár szál cigaretta, és valami agyatekert beszélgetés, aminek valami világmegváltó gondolat a vége. :)

Ahogy a kívánságaim teljesülni szoktak mostanában folyamatosan, úgy ez az őszinte érzés is rányomta Ana szemére az álmot és nem ébredt fel végül. Vártam egy darabig, aztán meguntam. Elkészültem, és elmentem reggeli-ebédelni. Merthogy ilyenkor hétvégén, ezek egyben vannak.
Reggeli után visszatértem a szobámba, visszafelé úton lecsekkoltam – esélyem sincs nap közben mosni - , hogy majd este fogok mosni. Fogtam, kiraktam a hálózsákom a szélbe, hogy szellőzzön a drágám. Aztán, egy fura hiányérzet tört rám… Hvala… mindig ebéd után ülök alá…de ez most nem ebéd volt..illetve az is…fogtam magam, felöltöztem, mert hűvös van, csináltam egy teát, és már ott is voltam a tövében.

Furcsa volt, de ehhez vissza kell mászni a tegnapi naphoz.

Péntek reggel. Nehéz ébredéssel,de hurrá Péntek érzéssel indult, meg hatalmas izgalommal, 2 megbeszélés  is várt rám. :)
Ahogy megint az utolsó pillanatokban majszoltam a reggelit, eszembe jutott, hogy Dávid nem kopogott, és hogy az ebédlőben sem látom. Elsőre legyintettem, hogy biztos oka van, vagy már végzett csak nem láttam, vagy esetleg a töke tele velem, hogy sose készülök el… Aztán nem hagyott nyugodni a gondolat,így 8 óra előtt 5 perccel, felálltam, és elkocogtam a szobájáig, hátha elaludt. Dörömböltem, aztán benyitottam. Üres. Meglestem a mosdót, üres. Hát jó, akkor biztos dolga akadt.
Visszamentem, beosontam a reggeli meetingre – mert persze a szobánk a rancs másik végén, csak az oda út legalább 5 perc :) - , szóval elkéstem. :D
Még csak a bevezető beszélgetés volt,szóval semmiről nem maradtam le, és maradt pár percem lelkiekben felkészülni az az napi kisfilmre, hogy vajon mit értek belőle, és hát tudjuk, gyakorolni kell a Koncentrációt. Egész jól ment, nem mondom, hogy 100%-os voltam, de mondjuk már nem terveztem jövőt kisfilm nézése alatt, hanem a kilengés csak az angol nyelvtudásom hiányából fakadó morgolódásból fakadt. :)

9-től meló, lett volna… benyomtam a gépet, ami bekapcsolt, majd újra indult, majd szórakozott…

Fél 10-től takarítás volt, meg is lepődtem, mert az lett kiadva, hogy csak ott takarítsunk, ahol piszok van. :D Fejlődünk:)
Visszaültem a géphez, állt a rendszer. Megsimiztem, és közöltem vele, hogy tudom, hogy Péntek van, de azért nem kell ennyire hisztisnek lenni. Azt hiszem, megsértettem, hogy hisztisnek neveztem. Innétől kezdve, nem igazán tudtunk együtt működni. A wifivel hajlandó volt csatlakozni, de internetet már nem használta a kicsike. Hmm, rohangáltam egy kicsit, mert ki lett adva, hogy keressek meg valakit, hogy segítsen. Mondtam, hogy semmi baj, amúgy sem volt egy stabil rendszer, újra rakom ebéd után, és minden oké lesz. Nem jött be…rohangálásos emberkeresés az esőben.
 11kor volt az első telefonos interjúm. Tüneményes volt a kiscsajszi. Élveztem.
Mire befejeztem, az egyik gépet, ami van az irodába életre keltették. Ez azért vicces, mert az interjú előtt 2 géppel is próbálkoztunk, az egyiknek a képernyője volt rossz, a másiknál a géppel voltak bajok, szóval kettőből csináltunk egyet, aminek nem volt meg a jelszava. Szóval mire visszaérkeztem már volt jelszó.:)

Hát, nehéz volt úgy dolgoznom, hogy minden anyag az Én gépemen, nincs ékezet, stb. :)
Fogtam, inkább lementegettem a dolgokat a gépemről.

Aztán jött Filippe, hogy mi is a probléma a gépemmel. Vicces volt, hogy egy portugál srác, magyar rendszerrel akar megbirkózni. Mondtam neki, hogy nem kell, újrahúzom, de azt mondta, ez így most neki kihívás. Azt mondom, elhiszem. (Mielőtt valakiben megfordulna, igen, át akartuk állítani a nyelvet, de a rendszer nagyon makacs volt, és nem engedte :)….)

Eljött a Löncs tájm, irány az ebédlő. Nem igazán voltam éhes, így ettem pár falatot, és már készült is a tea, Hvalának meg nekem. A szokásos, megölelgettem, leültem az aljába..
Nem tudom, mitől kerülök ott valami más, meditatív állapotba, de folyamatosan olyan, mintha hallucinálnék. :)
Verőfényesen sütött a nap – pedig reggel megint zuhogott – és fújt a szél. Csak úgy táncoltak a fák.
Néztem Őket, aztán a fülemben valami nagyon lágy zene szólalt meg. Hvala előtt van egy kisebb placc, és ott látni kezdtem egy emberi formát táncolni – úgy nézett ki, mint amikor a rajzolók csak az emberek körvonalát rajzolják meg, de semmi részlet nincs - . Egyértelműen nő volt, és balettozott. Sose szerettem a balettot, de ez valami gyönyörű volt. Azt hiszem, ott sikerült megértenem a balett lényegét, mélységét és szépségét.  Később egy férfi karakter is csatlakozott. Olyan tánc volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Ha hallucináció volt, ha nem. Imádom a fantáziám. :) Mikor vége lett a számnak, már csak a női alak volt. Felnézett. Egy pillanatra láttam valami arcot, de csak egy pillanatra. Nem tudtam, mi volt ez. Fantázia?Kivetítés?Fák tánca? Én táncom a saját női és férfi oldalammal? Netalántán Én táncoltam Hvalával? Ezernyi ötlet és kérdés merült fel bennem.
 Ezek után kissé „zaklatottan” ám de vigyorogva tértem vissza a valóságba.

Elkezdődött a munkaidő. Vittem a kis lap-top újraélesztő felszerelésemet, és nekiláttam.

Közben, volt a második interjúm, Skype-on.  Mondjuk 3-as randi volt, Marie-vel. Szóval, meg lett oldva a probléma, hogy nincs gépem. Ez is nagyon jó volt, bár egy árva szót sem szóltam. A srácnak hibátlan angolja volt, mondjuk volt kint az USA-ban, szóval azt hiszem, érthető. Marie meg is dicsérte, és megjegyezte, hogy itt vannak, akik csak tanulják az angolt, és rám nézett. 10 pontos oltás és motiválás egy mozdulatban:)
Befejeztük, letettük a „telefont”. Beszélgettünk Marie-vel. A beszólása után muszáj volt mondanom, hogy igyekszem, hogy angolozgatok. Megjegyeztem, hogy játékosan jobban megy. Próbáltam a kiírogatni a szavakat, de azzal nem megyek sokra, mint ahogy  otthon sem mentem, de egy csomó szó van, amit itt használnak, és tök hamar megjegyzem, mert használják. Kérdezi, milyen játékra gondolok. Megmutattam neki. Tetszett neki, el is mentette a kedvencek közé. Erre: Ha már tanulgatok, legyen értelme is, meg hogy lássa, hogy fejlődök e, mi lenne ha 2 hét múlva csinálnánk egy írásbeli és egy szóbeli vizsgát… Mit mondhattam volna? Szóval, 2 hét múlva vizsgázom. Nem tudom miből, hogyan, csak azt, hogy írásbeli és szóbeli lesz. :) Zseniális feladatokat tudok magamnak teremteni. :)

Elbúcsúztunk. A számítógépem készült. A másik gépen azért váltottam pár szót a sráccal, írtam neki, hogy ne haragudjon, hogy nem szólaltam meg, megy egyebek. Beszélgettünk egy rövidet, aztán mindenki ment a maga dolgára. Merthogy az Én dolgom, hogy vacsit főzzek. Igen, Én is belettem osztva Gábor pajtással egy kis vacsorakészítésre…

Összekaptam magam, és már a konyhában is voltam. Feltűnt, hogy Mónika mintha főzne, de azért megkérdeztem, merre van Gábor. Pont előtte gondolkodtam, és beszéltük Marie-vel, hogy az is sokat jelentene, ha kevesebbet beszélnék magyarul.  Nesze neked, nem volt magyar szó.

Mónikáról tudni kell, hogy bájos, nincs megelégedve a külsejével és ezt az eszével próbálja kompenzálni. Pedig egyébként szerintem nagyon szép. Szóval Ő az, akivel eddig 1, max 2 mondatot váltottam, mert imád úgy beszélni, ahogy az „igazi” angolok. Hadarva, elharapva a szavak végét…

Zseniális, a feladat adott. Mivel először voltam a konyhába, úgy voltam vele, mindennek alárendelem magam, Mónika  a  szakács, én meg a kiskukta (vagy hogy a manóba hívják őket). Krumplit pakoltam ki egy zsákból, amit beraktunk egy „krumplimasinába”, ami megpucolja őket, de a masina most, hogy ott voltam, nem akart működni. – kipakoltam belőle. -  Mónika minden áron sült krumplit akart, így mondta, hogy akkor, hajrá, pucoljuk kézzel. Illetve Én,mert hogy Ő csinált minden mást. Mindent. A salátát, a vegetáriánus cuccot, a húst, mindent. Ő tudta. De nem mertem megszólalni, hogy Új krumplit pucolni is marhaság, és sült krumplinak sem alkalmas. A kudarc kettőnké. Szóval sodródtam. :) Egyszer beszállt a krumpli pucolásba. Kérdeztem tőle valamit, valami olyasmit, hogy tud e arról, hogy volt olyan, hogy esetleg nem volt ehető a vacsi…válaszolt…rámosolyogtam, és udvariasan elismételtettem vele…majd megint rá mosolyogtam, és közöltem vele: Én hülye vagyok angolból, szóval megtenné, hogy lassabban beszél, és egyszerűen. Hatalmas mosoly kerekedett az arcán, közölte, hogy semmi baj, itt mindenki így kezdi, és meg is voltak lepődve, hogy mikor ide jött, hogy milyen jó az Ő angolja. Szóval semmi baj, rendben, lassabban beszél.  Probléma letudva. Onnéttól kezdve, beszélgettünk.
(Többek közt, hogy akik jobban főznek, azok vannak többet a konyhába, és Ő bizony, sokat szokott konyhába lenni, úgyhogy örültem a megérzésemnek, hogy Ő a főnök:P….:) )

Eljött a krumpli felvágás ideje. Kérdezi, hogy csináltam e már ilyet. Mondom igen. És én hogy vágnám fel, mutassam meg. Hát mondom, nekem így tanította Édesanyám. Félbe, majd gerezdekre. Oké mondja, de ez túl vastag. Vékonyabbra. Ismét csöndbe maradtam, és levontam a következtetést. Este a köret olaj lesz. :) Akkor már biztossá vált, amikor rájöttem, hogy gyakorlatilag egy nagy sütőlapon akarja kisütni, kb. fél centi magas olajban.  A végeredmény, olajban főtt, tört újburgonya volt.
(25 perccel vacsi tájm után felszolgálva:) )De a többi nagyon finom volt.  :) Tök jó, az egyetlen dolog, amihez közöm volt, az volt szar. :) Mindegy, élveztem és azt hiszem, ez volt a lényeg. :)
Vacsi, utána meg vissza a konyhába, még a takarítás reánk várt. :)

Eljött a nap vége. Izgalmas nap volt. Élveztem minden egyes percét. „Haza séta” közben leültem a fűbe macskákat dögönyözni. Mikor az épület elé értem, ahol lakom, megláttam egy pitypangot. Érintetlen volt, és körülötte csak a levágott fű. Reggel még nem volt ott… szerintem legalább is, de ne higgyetek nekem, borzasztó a megfigyelő képességem:). Csodaszépen mutatott..Leültem mellé, és megnéztük a naplementét. :)
Dávid és Péter (a mindenesünk, aki Eszkimó) társult hozzám egy-egy rövid beszélgetésre.

Elmentem tusolni – közben bekopogtam Dávidhoz, hogy ha nem akar egyedül lenni, akkor szóljon, kitalálunk valamit.Meg is beszéltük, filmezünk. - …Ó, Édes nagy zuhanyzó az emeleten. Afrikai chill out bekapcsol, és mehet a pacsa. :)

Zuhanyzás után betársultam Dávidhoz. Terveztem, hogy a gépemmel majmolok, de nem lett volna értelme, mikor társaságban vagyok. Elkezdtünk egy filmet, de nem jutottunk a végére. Nem kötött le egyikünket sem úgy igazán. Dumáltunk, aztán hamar leléptem.

Nem hagyott nyugodni, hogy nincs kész a lap-top. 2007-es office program volt a cd-n, de termékkulcs meg 2003-as. Eljöttem ide, a „csájníz”-ba, és gondoltam letöltök egy 2003-as office-t. 50 percet vártam, mire lejött, és kiderült, hogy egy service packról beszélünk, nem egy programról. Szép volt Cintia. Sebaj. Felálltam, megmostam az arcom, és meg is lett a megoldás. Mi lenne, ha termékkulcsot keresnék a neten, a 2007-es programhoz? Nyert. Szeretjük a gyakorikérdések.hu-t. :)

Szóval, miután volt már Office a gépemen, máris eljutottam odáig, hogy akár aludhatok is. Hajnali 1 környékén…. :)

Éjszaka nagyon-nagyon sok mindent álmodtam.  Megint valamiért kiszedem éjszaka a fogszabályzót a számból…már 3. éjszaka, és nem jövök rá hogy miért...8kor, mikor felébredtem, visszaraktam, és azt álmodtam, hogy letörtem belőle egy darabot. 10 körül, mikor keltem, csekkoltam, de semmi baja. :)

Szóval visszatérve a mai napra, leültem ugye Hvala alá. (Már másodjára akartam Oiche-t (Íhét) írni. Azt hiszem, hiányzik a gitárom (IS)). Olyan volt, mintha leültünk volna egymásnak háttal. Nem igazán éreztem, amit már egy ideje, azt a „bekattant” állapotot. Hallgattam a zenét, és sóhajt éreztem. (Nem, nem Én sóhajtottam, hanem éreztem a sóhajt…Tudom, hogy furán hangzik, sajnálom…)
Bevillant a tegnapi nap, az a gyönyörű tánc. Hvala ezért volt olyan… zárkózott. Aztán egy pillanatra elkapott a szomorúság, elkezdtek folyni a könnyeim, és egy kép villant be. Integetek a kocsiból.
Mindent értettem. Túl valóságosan, és természetesen élem meg Hvala jelenlétét. Nem tudom, hogy az elmém szólt, hogy nem ragaszkodhatok ennyire egy fához és nem fantáziálhatok ennyire életszerűen, vagy tényleg Hvala volt, de azt hiszem a lényegen – az élményen – nem változtat.
 - Néha úgy érzem, a hely szelleme is ide hozott, elvégre ez egy elmegyógyintézet volt.   :D:D –

Itt hagytam abba délután az írást. Skype randim volt Ősökkel…<3 …(Ti vagytok a legjobbak…és most ha otthon lennék, valamelyikőtök biztosan kinyújtaná a nyelvét, és szürcsölne, ahogy Én csináltam régebben, mikor valaki  valami kedveset mondott… )

Utána elmentem a nagyzuhanyzóba…jajj,annyira szeretek ott pacsálni…megint sikerült egy 25 percet eltöltenem ott, de most az „Amilie csodálatos életének” filmzenéjére.
 És rájöttem. A boksz, a nagy zuhanyzó és Hvala  egy- egy meditatív hely számomra.
A bokszal ki tudom magamból provokálni a feszültséget, a zuhannyal le tudok mindent mosni, Hvala alatt meg élvezni tudom a nyugalmat, a saját világomat… Imádom…

Visszajöttem a szobába, Ana relaxált… mivel nem akartam megzavarni, társultam. És vagy 2 órát kikapcsoltam az agyam. Nem aludtam. Az eleje, nagyon gondolkodós volt. Aztán a legyek buzerálását próbáltam nem észrevenni. Hát, észrevenni, végig észrevettem, viszont a végén már olyan érzés volt, mintha valaki simogatott volna, óvatosan cirógatott volna. Hibátlan volt, a nagyon élveztem a dolgot. :D

Végül  „visszatértünk”, elkészültünk, irány a vacsi. Persze késtek vele. De picit örültem, tegnap ugye mi is késtünk, szóval már másnap beigazolódott, amit Mónikának mondtam, hogy: Nem mi voltunk az elsők, és nem is az utolsók, akik megkéstek a vacsival. :)

 Utána egy nagyon rövid előadást tartott Oszvaldo és Adam, zárásként pedig egy nagyon jó kis játékot találtak ki. Körbe volt írva egy terület, ahol találtál egy zacsit, amiben volt egy kérdés, meg egy kis édesség. Ha megválaszoltad, jöhetett a következő hely , a következő kérdéssel. Én nagyon élveztem. :)
Úgy volt, hogy utána karaoke, de nem lett belőle semmi, úgyhogy vadásztam egy mosógépet, ami üres – 2 db működőképes mosógép van - , így,végre este 9 óra magasságában az egyik üres volt. A másik sem mosott, csak nem lett kiszedve belőle a ruha, Én meg nem turkálok, ha nem muszáj, más cuccában. :)

A mai nap sok mindenen gondolkodtam. Nagyon pihentető, és nyugis nap volt…jól esett…

Ami biztosan megfogalmazódott bennem, a 25 perces zuhanyzás alatt, hogy olyan helyre akarok menni Afrikába, ahol semmilyen infrastruktúra nincsen. Se folyó víz, se áram, se semmi. 2 hete kiléptem a konfort zónámból, és építettem egy újat magamnak.  Megszoktam, sőt megszerettem és elfogadtam az itteni színvonalat. De még mindig nyomkodok telefont, de még mindig naphosszat számítógép előtt vagyok. Még mindig meditációként 25 percet folyatom a vizet. Ez volt az első lépcső. Ha komolyan meg akarom a szegények világát ismerni és magamat, akkor nem egy jól infrastruktúrált helyre megyek, hanem egy olyanra, amiből tanulhatok, tapasztalhatok is. Szeretnék Árvákkal foglalkozni, de változott a preferencia sorrendem. (Legdurvább az infrastruktúra nélküli, Gyermekváros…de az lenne az, ami teljesen lefedné azt, ahova mennék…)

Az írást is megkedveltem… nagyon. Meditáció legelején, amikor még sokat gondolkodtam, volt egy kép előttem, hogy valaki (ha őszinte akarok lenni, Én magam, Veronika formájában) leül, és közli, hogy unalmasok, és borzasztóan rosszak az írásaim. A válasz gondolat azonnali volt. Akkor ne olvassa. Azért írok, mert szeretek írni, nem azért mert tudok. Azért írok, mert már régóta szerettem volna írni, és egy lehetőséget kaptam, hogy megvalósítsam. Azért írok, mert jó leírni a dolgokat, segít a fejlődésben, segít az Önmagam kifejezésében. És azért írok, hogy akit érdekel, az olvashassa. Ennyi az egész.

Fura mennyi minden történik itt. Hogy egy igazi lélek hullámvasutat járok, ahol nem élvezném a tetejét, ha nem lenne alja… csodálatos önismereti út… hálás vagyok érte… Nagyon is.

Szeretek élni…                                                                                                              

Utómegjegyzés az elején: Tegnap reggel szerettem volna ezt posztolni, csak azóta  sok - sok minden történt...de hogy mi pontosan, arról majd egy következő leírásban...:)

Hát, az élet nem hagyja, hogy csöndbe maradjak szerencsére.

Tegnap este, miután elbúcsúztam innét, elszaladtam, összepakoltam, elkészültem az úszáshoz, hogy ne kelljen már sehova se menni vacsi után. Egyszer már itt hagytak, többet ilyen nem lesz. :)

Vacsi után leültem Sasha mellé. (Fogalmam sincs, hogy kell írni, szasa-nak ejtjük, és talán ez áll a legközelebb a leírásához.) Sasha egy nagyon öreg németjuhász. Van egy rotink is, Ő Nilson. Meg két macskánk: Egyik Klio és az anyukájának nincs neve. Én foltosnak hívom, mert foltos. :)

Egyik reggel sétáltam, oda jött Klio, megsimiztem a buksiját, erre oda jött foltos, felképelte a fiát – szó szerint megpofozta – és odajött hozzám hízelegni…beszarás. Kis kéjenc…...:)

Szóval, vacsi után leültem Sashahoz…dögönyöztem, beszéltem hozzá hol angolul, hol magyarul – és itt rájöttem...attól, hogy magyar szavakat angolosan ejtek ki, még nem lesznek angol szavak :) - . Jajj, erről meg a spanyol szobatársnőm jut eszembe, akinek az akcentusa borzasztóan aranyos. Kedvencem az „Áj hev a kvesztyióne” Zseniális, Imádom. :)

Elindultunk az uszodába. Nem fértünk be, két kör kellett, ezért a logisztikázás miatt az egyik csajszi, kicsit feszültebb volt. Filippe, a sofőr, meg halál laza,úgyhogy lehúzta az ablakot, elkezdett üvölteni,Ránézett a csajszira, nem volt kérdés mit akar, és közölte: TE jössz…

Utána egy halk kérdés hangzott el hátulról: Nekem is lehetne ugyan ezt csinálni?

A vége az lett, hogy mindenki üvöltött és röhögött felváltva a kocsiba.Valaki megszólalt, hogy állatok vagyunk, erre a reakció pedig az volt,hogy mindenki különböző állathangokat adott ki magából, és üvöltött felváltva. Volt a kocsiba, majom, szamár, oroszlán, madár, disznó…minden…Sírva érkeztünk az uszodához, persze a nevetéstől. :)

Nagyon jól esett a pacsálás, bár jól esett volna, ha egy kicsit több időnk van. Újra kipróbáltam, meddig tudok víz alatt maradni egy levegővel. Legelsőre 20 másodperc volt, de a végére lett az 65 másodperc is :)

Egyszer, úsztam el Filippo mellet, és így szól: Ugye hogy dagadt vagyok? (hát, nem sok köze van a hájhoz, azt azért tudni kell). Ránéztem, és közöltem vele, hogy Hülye, nem dagadt. :)

Meglepődött, kacagtunk, mindenki úszott tovább. :) (Ennek majd később rájöttök miért van jelentősége.)

Végeztünk, mindenki ment felöltözni. Elkészültem és sehol senki. Hát jó gondoltam, biztos kimentek. Út közben találkoztam a squash-osokkal, persze most tényleg 20:45-kor indultak. :) Nem merték volna egy héttel ezelőtt is betartani… :D:D:D

Kimentem, sehol senki. Se autó, se többiek. Elmosolyodtam. Ezek itthagytak. :)

Mivel tudtam, hogy a squash-osok még bent vannak, és azt az autót láttam, nem tartottam tőle, hogy nem fogok haza jutni, csak kicsit többet fogok várni.

Kerestem egy kényelmes fát, ahol látható vagyok, és leültem alá. :) Kedves Fa volt, - és most lehet fantáziálás következik, de ÉN ÍGY ÉLTEM MEG- , hogy ne fázzak, meleget árasztott. De tényleg, vizes hajjal, egy fölsőben ültem alatta, és nem fáztam, egy kicsit sem. Pedig esőre hajlott az ég, és fújt a szél. :) Nekiálltam zenét hallgatni, meg az angol szavakat előkaptam, amiket nap közben kiírtam és tanulgattam. Egyszer megjelent Marin (még nem vagyok biztos a nevekben :P) kocsival, felpattantam. Kérdezi:többiek? Mondom egyedül vagyok, azt hittem mindenki elment már. Elmosolyodott, megkért, hogy nézzek be az épületbe. Benéztem és ott voltak. Kijöttek, drága Ana – hogy feltételezhettem, hogy Ő itt hagyott volna – hát te itt, bent vártunk, és nem voltál sehol. :) egyem meg.

Elindultunk visszafele, és egy hülye érzés lett urrá rajtam, szinte indulás után azonnal. Elkezdtem kutakodni, jó telefon megvan, megnyugodtam. Angol cuccok megvannak, jól van…Hátra dőlök, 3 másodperc …és beugrik, hogy hol az mp3-am…kutakodok, kutakodok…sehol… Marin kérdezi, mit keresek, stb. Elmondtam neki, és hogy szerintem a fa alatt van. De jóformán már visszaértünk a suliba, szóval…

Ráírt a squash-osokra egy sms-t, hogy hol keressék. Vártam a többieket, vártam… - közben Osvaldo-val dumcsiztunk, megint angoloztunk kicsit. Imádom, hogy kijavít állandóan. Fura, hogy egyébként mennyire nem szereti az ember, ha kijavítják, most meg milyen örömet tud okozni. Ez is a dolgok két oldalúságát mutatja.:) poénkodtam, hogy nem is baj, hogy eltűnt az mp3-am, mert pont ma olvastam utána a used to kifejezésnek, és hogy most, mivel már nincs mp3-am, van alkalmam használni ezt a gyakorlatban is. – hát, nem az évszázad poénja volt, de legalább optimista hozzáállás. Jah, meg így legalább megtudtam, hogy zárják az ebédlőt este 10-kor.

Épp eleredt az eső, mikor megjöttek a többiek. Semmi... (gondoltam mindent, hogy mit vártam magamtól, hogy ez csak egy tárgy, hogy semmi baj, bárkivel előfordul, hogy máskor ha ilyen lesz, szólok, hogy álljunk félre egy kicsit, amíg megnézem a cuccaim, mert éreztem, hogy baj van, stb. A szokásos dolgok)

Aztán átgondoltam, hogy vajon mennyi idő alatt járom meg biciklivel, amikor az egyik csajszi megkérdezte: Biztos vagy benne, hogy ott van? Mondtam szerintem igen.. és elintézte, hogy visszamenjünk. És ki volt a sofőr? Filippe, akit konkrétan egy órával azelőtt Hülyéztem le, hogy segített nekem. Szakadó esőben visszamentünk. És igen, ott volt a Fa alatt… toporzékoltam örömömben. Visszafele a fülembe súgták: Ne verjem a kalandunkat nagy dobra, ha nem akarok benzinpénzt fizetni…

Kiszálltunk a kocsiból, közöltem, hogy Ők a legjobbak, nagyon köszönöm, megpuszilgattam Őket. A csajszi (fogalmam sincs a nevéről, talán Karin) gyönyörűen lekezelte a dolgot: Nem mi vagyunk a legjobbak, csak Te voltál ma a „legrosszabb” (legbénább) :) – Zseniális beszólás, 10 pont :D:D:D

A szobatársak megvártak. Aztán megint elkezdtünk beszélgetni. Kérdezték, beszéltem e Marie-vel a munkámról. Mondtam, hogy nem, és már nem is akarok:

Elmondtam nekik, hogy megbarátkoztam a dologgal. Megteszek mindent, amit tudok, naponta válaszolok az összes levélre (hát ebbe nem fogok belehalni), teszek fel hirdetést, vagy épp újítok (mert már nem tudok hova feltenni), stb. De az üres időmet nem fogom aggódással tölteni, hogy dolgoznom kéne, de nem tudok mit csinálni. Hanem tanulok. Angolozok.

Kicsit lelkiismeret furdalást okoz, hogy nem a munkával foglalkozom, de ha egyszerűen nem tudok már mit csinálni,akkor legyen haszna az „üres” időnek.

Zavar,hogy Önnön célra használom a munka időm egy részét, de azt hiszem ez a legokosabb amit tehetek. Mert attól még, hogy nézem a gmail-emet, nem fognak többen írni. Amíg a tanulás nem megy az érdeklődők kárára, addig hasznos.

Szóval közöltem velük, hogy ennyi idő kellett, hogy belássam, milyen szerencsés vagyok. Hogy a lehetőséget kellett észre vennem a dologban.  És hogy kellett egy mélypont, hogy kiadhassam a feszültséget, hogy lássam más oldaláról is a dolgot.Aztán amikor mennem kell, majd megyek. Addig meg fejlődök :)

És este csak mondtam, mondtam ezeket a dolgokat. Megint „tudtam” beszélni – azért ne essünk túlzásokba, de értették amit akartam, és ez a lényeg. J -

Már pilledtünk el, feltettem a kérdést:Ki akar nekem adni egy hatalmas lelésöt? Tüneményesek voltak, mindketten álltak rendelkezésemre. Ana ért oda előbb, aztán intettem Almunak hogy csatlakozzon.

Öleltük egymást. Egy-két sóhajtás elhallatszott. Azt hiszem, mind a hármunknak szüksége volt már erre.  – Aztán Almudena megtörte a csendet, belemarkolt mindkettőnk fenekébe. Ezek után nevetve záró órát fújtunk.:)

Végül Ana-val sötétben dumáltunk még,elkezdtünk spirituálisabb témákat is feszegetni,de végül csak annyit tudtam hozzászólni, hogy annyi mindent mondanék neki, és utálom, hogy szar az angolom. Azt mondta, nem szar, csak a szókincsem hiányos. De használom az igeidőket, és igyekszem. Aranyos volt. Bár a fusztráltságon nem segített, hogy annyi mindent mondanék a dologgal kapcsolatban. Aztán megbeszéltük, hogy fél év múlva milyen jókat fogunk beszélgetni. :)

Csend lett…

Mielőtt álomba merültem még eszembe jutott, az ott hagyott mp3-ról, hogy nem is Én lennék. :D Bevillant egy szombatra eső túlóra, ami után Erzsimmel mentünk haza, Péter vitt minket kocsival. És félúton ráeszméltem, hogy a telefont bent hagytam a cégnél…töltőstől, mindenestől…mondtam, rakjanak ki, Én visszamegyek érte gyalog. De Péter úriember lévén megszánt, és visszamentünk kocsival…:)

Erről meg sok minden a Meós időszakról. Az emberek. Sokat tanultam abban az egy évben, amíg ott dolgoztam. Nem lexikálisan. Emberileg, tapasztalatilag…Sok embert megszerettem ott.. ebbe aludtam bele…

Éjszaka beszorítottam a fal és az ágy közé a telefonomat. Ez azért vicces, mert a telefonom eredetileg a hálózsákomon belüli kis rekeszben szokott lenni…normális esetben.

7 órási ébresztő, kivakartam az „elveszett” telefont a rejtekhelyéről. Kikapcsoltam az ébresztőt, és aludtam tovább…és megint késve keltem. Ana mondta, hogy nem csodálja, hogy nem tudok felkelni, mert hogy végigbeszéltem az éjszakát,…Szegénykém, Ő sem aludhatott akkor sokat. Megkérdezte emlékszem e rá, hogy mit álmodtam. Annyit tudtam mondani: többé – kevésbé igen.(Lényegében egy szituációt vizsgáltam meg, sok szempontból. Hasznosan telt az éjszaka :))

Sokáig szenvedtem, végül nem akartam lekésni a reggeli meetinget, meg azért, gondoltam, nem ártana bekapni pár falatot, így 10 perccel meeting előtt beestem az ebédlőbe…

Jajj, szegény Dávidot úgy meg szívattam. Esküszöm nem állt szándékomban. Mindig 7:20kor bekopog, aztán vagy kész vagyok, vagy nem. Most épp annyira másztam ki az ágyból, mikor kopogott, hogy közöljem vele, még alszom. Majd visszadobtam magam az ágyba. 40 körül mehettem fogat mosni, amikor ott áll és kérdi: Kész vagy?

Ó, Drágám, még nem, de Te engem vártál? Egyem meg. Annyira cuki volt. Lenyomtam neki egy hatalmas cuppanóst az arcára, és közöltem vele, hogy menjen, és hogy mennyire kedves tőle, hogy eddig várt rám, és hogy ne haragudjon, nem tudtam hogy vár.

Reggeli meeting kb. 20 perc volt, amíg egy kis logisztikai problémát átrágtunk. Sok a feladat, sok az ember, sok a helyszín és kevés az autó. Aztán mondták, hogy a meeting, ma kivételesen este lesz. :) Mindenki ment a dolgára. Mivel a munkaidőm 9-től van, volt 40 perc szabad időm. Gondoltam kiülök Hvala alá, de az idő nem engedte: Konkrétan szakadt az eső.

Úgyhogy hallgattam a többieket, jegyzeteltem az ismeretlen szavakat, Teáztam, és élveztem, hogy élek, és itt vagyok.

A meló… hát így, az új felfogással nagyon élvezem. Lebeszéltem 1 skype-os beszélgetést, egy telefonosat, meg jövő hétre még egyet. Lett egy-két új érdeklődő.

Aztán találtam egy oldalt, ahol feladom a hirdetést,és az felrakja egy csomó másik hirdető oldalra. Konkrétan 17 db-ra. Zseniális.

Utána meg angoloztam… :$ Kerestem online szótanuló játékokat. Aztán megint kerestem hirdető oldalt.. aztán megint angoloztam. Jött egy levél válaszoltam…majd megint angoloztam :)

Ebédután elgondolkodtam, vajon ki tudok e ülni Hvala alá a reggeli eső miatt. Aztán rájöttem, hogy Hvala alá még esőbe is ki tudok ülni, elvégre eső ellen ott az esőkabát, min is kellett elgondolkoznom? :D
De elég volt a bőrdzsekit magam alá tenni. Megint teával másztam ki.

Valamit kivételesen hangosan magyaráztam Hvalának, és hirtelen felmerült bennem a gondolat, hogy vajon ért magyarul? Aztán rájöttem, mi érzésekkel, rezgésekkel, energiákkal kommunikálunk, a beszéd, az csak épp az Én hangulatomtól függ, szóval, akár valami kitalált nyelven is hablatyolhatok neki. Elmosolyodtam magamon, és a gondolataimon.

Megittuk a teát, aztán visszamentem még egyet csinálni. (Azért írom, hogy megittuk, mert mindig kap a teámból, öntök egy kicsit az aljába. :) Megláttam, hogy van narancslé. Töltöttem inkább azt. Hát, rá kellett jönnöm, hogy mért volt még narancslé. Ritka sz….Nagyon különleges íze van. :)

Visszamentem Hvalához, közöltem vele, hogy végre nem víz, tea, vagy tejeskv van a bögrémben, hanem narancslé, és nagyon szívesen adok belőle, de szerintem nagyon…egyedi íze van. Figyeltem az érzéseim. Kíváncsiság tört rám. Szóval Hvala kíváncsi volt az ízére. Hát kapott. Szerintem mostantól hinni fog nekem.:)

Aztán folytattam a délelőtti munkasémát.:) Műszak vége előtt fél órával bejött Marie, a szokásos „számonkérésre”. Én pedig válaszoltam. Ma ennyien érdeklődtek, ennyivel beszéltem meg beszélgetést. Ez, meg ez van. Felvetettem neki pár új ötletet, egészen értékelte.

Még majmoltam, valamit akartam mondani a csajoknak, aztán elbizonytalanodtam. Gondoltam de szép szó az, hogy bizonytalan. És az angolban egész sokszor igaz rám, gondoltam megnézem, hátha még hasznát veszem ennek a szónak.
Találtam egy google fordítón, meg webfordítón kívüli, tök fain szótárt. Beírtam hogy bizonytalan. Közel 60 – értitek???60 – darab szót dobott ki nekem rá. Hát, nem hiszem, hogy használni fogom. Mi a fenét kezdjek Én 60 szóval? Ez már túl okos nekem. Majd…egy fél év múlva. Amikor már tudok beszélni, és baromi nagy igényt fogok érezni, hogy tudjak változékonyan, szépen beszélni. Egyelőre, csak beszélni szeretnék. :) :)

Vacsi vége előtt 10 perccel libbentem be az ebédlőbe – kicsit elbeszélgettem az időt, de megérte! :) – és nagyon szomjas voltam. Körbe néztem, ott a narancslé. Egy nagy bögrével már benyomattam, mit árt nekem 3 korty. Beleittam, és nagyon fancsali képet vághattam, mert az egyik csajszi rám kiáltott, hogy raktál bele vizet???  És akkor leesett…hát, itt a töményszörp nem olyan állagú, mint nálunk…az egész ebédlő szakadt a röhögéstől. Én pedig seggemet riszálva elszambáztam az első csapig. Visszamentem és közöltem: Így már sokkal jobb. :)

Onnét már mentünk is az osztályterembe, a reggeli meetinget megtartani. Sokan nem jelentek meg, de ahogy láttam, nem csináltak ebből túl nagy problémát. A kisfilm témája, a hány embert bír el a föld kérdése. Nagyon jól hangzik, nagyon érdekelt is a téma, nagyon szépen és érthetően beszéltek a filmben….de akkor sem értettem a felét. Mondanám, hogy vígasztal, hogy a végén Almu is mondta, hogy Ő sem, de nem.

Néha ki is zökkentem, és elkalandoztak a gondolataim. A hétvégét tervezgettem, aztán feleszméltem és visszakapcsolódtam. És ez így ment 50 percen keresztül.

De nem baj, legalább megvan a következő tanulni való: KONCENTRÁCIÓ!:)

Tehát a feladatom az, hogy következő filmnél, oda kell figyelnem, nem zökkenhetek ki. :)

(vagy inkább a következő 5 filmnél…:D)

A hétvégét azért tervezgettem, mert szabad hétvégénk van. A bibi csak az, hogy meg kell adni, hogy itt leszel e, vagy nem leszel itt. Ez azért gáz, mert ha azt mondod itt vagy, akkor kötelességeid vannak. Tehát ha elmész, azokat nem tudod azokat megcsinálni. Ha azt mondod, elmész, akkor meg milyen már, hogy kibújsz a kötelességeid alól. Meg kevesebb kaját csinálnak, hogy ne menjen tönkre. Szóval? Álmodd meg, mit akarsz. :)

Dávid felajánlotta, hogy szombaton menjünk el valamerre, és jól is hangzik. Ő be is írta, hogy nem lesz.

Én meg agyalok. 30 hónapból, 9 kivételével itt leszek. A maradék 24-ből, összesen, ha 20 napot, esetleg egy hónapot otthon tudok tölteni. A maradék 23-ból, nagyon durván számolva 92 darab hétvége. Ha csak minden 5. hétvégénk szabad, akkor is még 18szor lesz alkalmam bejárni a környéket. Szóval, azt hiszem,nem kapkodok, inkább maradok, alszok sokáig, tanulgatok, mosok kényelmesen, olvasok, és mondjuk utána nézek, hova lenne érdemes elmenni a környéken.

Egészen megfontoltan hangzik…azt hiszem, változom Én is… :)

Most pedig baromira lusta vagyok, döglök az ágyban, és arra jöttem rá, hogy ez a szöveg, biza csak holnap reggel lesz posztolva. :)

Hogy mennyi minden tud történni 1,5 nap alatt...

Nem volt semmi gond egészen addig a számig….Hétfőn, miután posztoltam,ment tovább a zenebona, a hölgyemény odébb tolta popsiját, szóval élveztem, ahogy a többiek zenéltek.

Aztán bejött egy fickó egy sámán dobra hajazó hangszerrel, leült, énekelgetett. Majd volt egy szám, amit tök egyedül adott elő, némi szintetizátor hanggal… minden kiesett a kezemből, és bár el akartam folytani, a könnyek csak jöttek…a szám végén elnézést kértem, kivonultam a levegőre, hogy megnyugodjak…Nem hiszem, hogy ez volt a megoldás. El kellett volna menni, és valahol kiüvöltve-sírni magam…mert valamit az a dal felhozott, de nem engedtem ki, így bent maradt. Elmentünk aludni…

…borzasztóan szar éjszakám volt….

 …szóval „remek” hangulatban ébredtem, mondanom sem kell, nem is volt különb semmivel sem a napom. Reggeli meetingből semmit sem értettem. Semmit. Kb. azt sem tudtam megkérdezni, hogy leülhetek e ide, annyira ki volt kapcsolódva az agyam.

Irodában takarítással kezdtünk – semmi sincs itt annyiszor takarítva, mint a promóciós iroda. A melóval elvoltam, bár szerintem a hétfő volt a tetőpont, a legjobb. Persze, minden levelezésemnek az lett a vége, hogy nincs rá keret, hogy csatlakozzon, pedig szeretne. Ez egy kicsit kedvtelenné tett...mintha nem lettem volna eléggé az.

Aztán ebéd szünet Hvalával telt– egész érdekes volt. Mindig más oldalról ülök le alá,mindig más a kilátás. Velem szemben most egy Árválkodó fenyőfa volt. Ahogy néztem, szerelmet éreztem. Nem tudom milyen zene ment a fülembe, lehet az váltotta ki, de akkor Én úgy éltem meg, hogy legjobb barátom – egy fűzfa – érzéseit érzem. Szerintem szerelmes a fenyőfába.

(Gyermetegien hangzik, de ha ez kell ahhoz, hogy ilyeneket megéljek, ám legyen :D)

 Ebben a fura hangulatban, mentem vissza dolgozni. Hopp, egy meeting. Kinek hány emberrel sikerült kontaktot teremteni, mit csinált, hogy csinált, etc. Az hagyján, hogy tényleg, tegnap, beszélni, semmit – de hogy munkáról. Mind1. Végül a végére értünk a dolgoknak.- bár ember ennyire nem örült a kezének meg a lábának mint én - (mutogatás forever).

Folyt köv., még előző héten csináltam egy pószter tervet, tegnap befejeztem. Elküldtem, minden oké, csak még rá kéne rakni, azt a telefonos bizgera jelet, qr code, vagy mi a manó.
Ráraktam, akkor az a kép mégsem jó, cseréljük ki. Ezzel sem volt probléma, kb. 5 kattintás, és tényleg hülyén nézett ki nyomtatva az a kép.

Aztán jött a következő: „ Fighting with the poor” a neve a programnak. Előttem úgy fordították ezt: Harc a szegények oldalán. És ez egészen, nem tudom hány éven keresztül megfelelt, most nem. Mert hogy túl durva, arrogáns. Próbálkoztunk, nagyon sok vicces dolog sült ki belőle, ami angolul rohadt jól hangzik, de magyarul….végül nem jutottunk semmire.
A munkám ott rohad Marie gépén, mert egy .... mondat nem felel meg.
Én értem Őt, meg az álláspontját. De ha angolul jó, ha eddig jó volt, most miért nem?

Elindult megint a szarnak érzem magam, mert egy rohadt pósztert sem tudok megcsinálni, és nem tudom a nyelvet, és milyen gáz…szóval egy egészen érdekes gondolat menet.
Aztán kaptam egy gyöngyszemet. Hát nyílvánosságot nem tűrne a levél. Nem érdekelt, halál bájosan válaszoltam, hogy elfogadom az álláspontját, de nekem ezért, meg ezért volt fontos, stb. Megköszöntem a véleményét, elköszöntem, és erre újabb válasz érkezett:

„nagyon jó cintike, pont az ilyen elborult agyú idiótákból szedte meg magát rengeteg utolsó senki szervezet, mert pár ilyen ötletnélküli elmebeteg nem tudott az életével mit kezdeni és eljátszotta a kalkuttai teréz anyust pár koszos zsiráfszart zabáló hiv-es fekának, és azt hiszi ezzel még hú de jót is tesz a karrierjének. Érdekes de azért elgondolkoztál egy pillanatig, hogy mért nem találsz a nyomorult lélekmentő bandátokban egy komoly figurát se, akinek van valami piacképes végzettsége, csak ilyen magadhoz hasonló eltévedt önjelölt filantrópokat? “

Szerintem ennyi elég, hogy átjöjjön. :)

Tényleg nagyon sok féle képpen lehet látni egyetlen egy dolgot. Ezen meglátásom bebizonyítást nyert. :) Hurrá :)

Nem lettem szomorú a dologtól, csupán fusztrált…Nagyon – nagyon fusztrált.
Meló után még maradtam picit, aztán éreztem, hogy a méreg csak úgy átjárja a testem.

Felkaptam mindent, lepakoltam a szobámba, átöltöztem, és elmentem box zsákot püfölni…

Ütöttem egy-két picit, aztán erősebben, aztán még erősebben, úgy hogy kesztyűn keresztül fájt a kezemnek. Aztán elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak… mi a baj, mi fusztrál, mi bánt ennyire….végül könnyezve ütöttem a zsákot és ritka Önutálat lett urrá rajtam.

Mert nem tanultam meg 24 év alatt angolul, pedig rég megtanulhattam volna, hogy nem vagyok jó semmire, hogy normális képzettségem sincsen. Elgondolkodtatott a srác levele. Tényleg a társadalom szemete, aki azért keveredett ide, mert semmi más lehetősége nem volt?
Mindegy, ütöttem, ütöttem, kérdeztem magamtól, ütöttem, egy pillanatra sikerült sírnom, aztán nem, csak a könnyek maradtak, a sírás elkerült. De mondtam a magamét: tényleg, ami eszembe jutott, az általánostól a Xantus-on át, az érettségiig, a pénzügyön keresztül a Logisztikán át…. A munkámat, mint marketinges, mint  meós….gyakorlatilag az összes kudarcomat, csak mondtam, csak mondtam….aztán megöleltem a bokszzsákot. Potyogtak a könnyeim, és öleltem egy mocskos bokszzsákot…fél óra telt el így…aztán ránéztem az órára és konstatáltam: vacsi van.

Elindultam vissza, és nem éreztem magam leharcoltnak..mire a szobámba értem, újra – újra a világ legdühösebb embere voltam.Ember nem volt szerintem az nap ilyen dühös saját magára, mint Én.

Hagytam egy levelet, hogy a kertek alatt meglógtam futni. Gyűlölök futni. De futottam. Hétvégén tettünk egy két órás sétát, arra akartam futni, persze eltévedtem.

Nem tudom mennyit futhattam, azt tudom, hogy elértem valami másik települést, és kb. nem éreztem, láttam, gondoltam a végére semmit, és tiszta könny volt az arcom…az első kis időre emlékszem, hogy fáj, hogy nem kapok levegőt, utána minden kiesett…

Felfogtam, hogy nem jó úton jöttem, hát visszafordultam…de csak sétáltam…lassan, kényelmesen. Lágy, kedves zenét hallgattam. (Köszönöm Oghus, nagyon tetszik a szám, jókor volt velem, jó helyen. :) )

Visszaértem, kicsit több, mint egy óra után.. és elmentem zuhanyozni..van egy nagyobb fürdő, oda mentem, Afrikai chill out-ot hallgatva, tűz forró vízzel égetve magam – kicsit, mint a filmekben - , zuhanyoztam vagy egy fél órát.

Felvettem a Füles-es hálóinget – ami olyan, mint egy pólóruha – egy fekete streccs gatyót, meg a bőrdzsekimet egy tanga papuccsal. Nem kell mondanom, hogy néztem ki.

Eljöttem a konyhába, csináltam egy jó forró Teát, vágtam egy szelet kenyeret,amit 4 felé osztottam, ettem: mogyorókrémeset, mogyoróvajasat, és 2 féle lekvárosat.
Gondolkodtam, hogy elmegyek Hvala alá, de Ana – a szobatársnőm – már mondta: Akartam vinni vacsorát, nem voltál vacsorázni, aztán olvatam, hogy elmentél futni, végig futottad, jól vagy, tehetek valamit érted. Annyira aranyos volt. Megköszöntem, elindultam. Erre Ő: Nem ülsz le közénk? Elmosolyodtam, a válaszom annyi volt: Miért ne?

Dumcsiztunk, aztán oda jött Dávid is. Elkezdtünk dumcsizni kicsit, kaptam egy szál cigit. Szerintem cigi embernek nem esett annyira jól, mint akkor, ott, nekem.

Elindultunk vissza, Összefutottunk másik Dáviddal, ment csirke ketrecet zárni. Aztán visszafele újra csatlakozott, és dumáltunk- dumáltunk. Végül, mikor indultam belfele a szobába, 10 körül már Ana is érkezett.
Dávidtól - "tesó-tól"- elbúcsúztam, és megölelgettem.. - Szegénynek esélye sem volt meglógni :) -

És elkezdtünk beszélgetni, Almu – a spanyol csajszi –, Ana és Én.

Végül 2 órát beszélgettünk..gyenge túlzás. Én 10 perc alatt kinyögtem azt a rohadt egy mondatot, amit szerettem volna, amiről utána mindenki kifejtette a véleményét. Meg persze apró poénok, végül még röhögő görcsöm is lett. :)

Azt mondták, beszéljek Marie-vel, hogy nem akarom ezt csinálni. Mondtam, hogy ez így nem igaz. Csak ma egy nehéz nap van. Meg hogy céloztam már rá, hogy mást is csinálnék, de az lett belőle, hogy ne adjam fel.

Aztán elmentünk spirituálisabb dolgok felé is, hogy milyen feladatom lehet a dologgal, mert említettem nekik is, hogy nem az első eset, hogy ilyen munkát kapok. Érdekes volt.

Azt megtudtam, hogy nem, engem ez a szakma abszolult nem érdekel, és soha a jövőben nem akarok hasonló munkát végezni.

Azt is, hogy nem tudom felvenni mások gondolatát. Mármint, hogy hiába próbálom elhinni, hogy igen, igazuk van, ez nem sok pénz és stb.(hogy lehet azt mondani, hogy nem sok pénz, amikor a legolcsóbb 14 hónapos program is több mint 1 MILLIÓ forint.???és az, hogy bekerülhess a Gaia programba 250 000…feltéve ha nem a 24 hónaposra akarsz jönni, mert akkor:500 000…és az egyéb költségek ebben nincsenek benne. – amikor Én jelentkeztem, ez még jóval kevesebb volt...(kb.150-180 ezer forinttal.) és ez nagyon sokat jelent..ennyiért Én sem jöttem volna, könyörgöm.) Ettől vagyok fusztrált, hogy nem azt érzem amit elvárnak tőlem, hogy érezzek. Erre nem leszek képes. Nem leszek képes azt érezni, amit kéne. Csak azt tudom érezni, amit érzek.

„Nincs lehetetlen, csak tehetetlen” – akkor tehetetlen vagyok. Vagy az,aki nemért valamivel egyet, és nem akar benne részt venni. ( szóval, akkor most hova a francba helyezzem magam? :D – éljen az Önmegismerés :) )

Végül egész feszültségmentesen sikerült elaludni,másodpercek alatt. Megfogtam az mp3-am, hogy berakok valami lágy zenét, de be sem kapcsoltam, már elaludtam…reggel a kezemben volt a lejátszó. :)

A ma reggeli ébredés, borzasztóan nehezen ment. Almu kapcsolta ki egyszer az ébresztőm, mert nem keltem fel rá, csak arra, hogy keresi a fejem alatt a telefonom. Üvöltöttem, hogy ne haragudjatok, persze nem esett le, hogy magyarul. :)

7:20 –kor Ana cirógatott meg: Cintia, késő van. Muszáj felkelned. Kipattantam…

A reggeli meeting nem volt teljesen tiszta, de jobban ment, mint előtte való reggel.

A meló….hát, ennyit a jó ötleteimről.. tényleg nem vagyok a munkára alkalmas :)
Van két 50 év körüli hölgyjelentkezőm, akik lelkesednek. Gondoltam, megkérdem az egyiket, megadhatom e az e-mail címét a másiknak. Hátha jó érzés, hogy egyidősek, és mivel mind a ketten aggódtak a koruk miatt, jó lesz nekik, hogy a másik is vele egy idős, és úgy érkeznek a fiatalabbak közé, ha egyáltalán összetudják spórolni a pénzt erre….
….a nagy mosollyal töltött – többet ne csinálj ilyet mondatot kaptam az ötletemért....
(bár „kaptam” 10 pontot, hogy volt valami ötletem. Konfettit!)

Ebédnél folytatott párbeszéd Rékával:

-Réka: How are you?

-Én: Fine. (annyira Fine, hogy .@..-tam visszakérdezni, hogy egyébként vele mizu)

-Vizslat egy picit, majd megkérdi: Milyen a promózás?

-Én : Utálom mint a szart…:) Halál őszintén buggyant ki belőlem :)

-Megfogta a vállam, a szemembe nézett, és ennyit mondott: Meg tudom érteni.  – hát együttérzés rég esett ennyire jól. :) – jah, Ő is promózott, szóval tényleg tudja milyen.

Ana is kérdezte, minden oké, mondom persze..Rám néz, rám mosolyog, majd:a szemeiden látszik, hogy mi a helyzet…

…Ebéd utánt természetesen Hvalá-val töltöttem, meg a szavak nélküli kommunikációval.

- Csak most egy nagy bögre Teával…ma nem ittam kv-t. Az elmúlt két napban olyan mennyiséget ittam, hogy szerintem azért is vannak az alvási – kelési problémáim, így ma úgy döntöttem, nem attól fog menni a munka, ha pótcselekvésként kv-t iszok.. –

Szóval leültem a törzséhez, megölelgettem, ahogy szoktam, beraktam most zongoraszót:
https://www.youtube.com/watch?v=fEOJQawykD0

Néha felnéztem az égre, most nagyon felhőmentes volt, pedig szeretem Őket is nézegetni.

Szóval leültem a törzséhez, hallgattam a zenét, és rájöttem valamire:

A megfeleléskényszert kell levetkőznöm. Az angol otthon pont emiatt nem ment, arra már rájöttem. És már egész jól ment az angol, és most megint hablatyolok. Mert meg akarok felelni. Nem. NEM kell a külvilágnak. Magamnak...
Tudtam, hogy ennyi pénzért…nem sok esélyem van. Akkor mit vártam…

Saját magam felé annyi az elvárásom, hogy mindent megtegyek és senkit ne csapjak be, ne tukmáljak, csak ismertessek.  Ezt csinálom? Igen! Akkor ki a fenét érdekli, hogy hányan jönnek. :)

Egy visszajelzés, hogy tényleg csak ismertetek: egy srác mondta, hogy Ő pénzbefizetés nélkül, minél hamarabb szeretne kimenni segíteni Afrikába, tudok – e ilyet, vagy csak ezt. Mondom neki, ha tudnék, akkor már ott lennék. Erre Ő: Ha talál valamit, akkor szól :)
Válaszoltam neki, hogy nagyon kedves, de Én már csinálom azt, amit ajánlottam neki. :D

Szóval csinálom, aztán ha nagyon eredménytelen, úgy is kivesznek innét :)

Azt hiszem, ebben a másfél napban, nem csak a munka miatt voltam feszült. Egészen sok új dolog történt velem, el kellett dolgokat fogadnom, hogy nem olyanok, mint ahogy elképzeltem, másrészről meg dolgok oly magasba emeltek, olyan emelkedett hangulatba, hogy utána olyan fura volt minden. Valamint „Nem búcsúztam” senkitől, mert hogy úgy is találkozunk,így sok könny és egyéb ragadt bent. Nem tudtam, nem akartam sírni.  Hát, a legnagyobb része kijött. :) Ma még elmegyek úszni egyet, alszom egy hatalmasat, és holnapra minden oké lesz megint.

Azt hiszem, Kiürítettem a poharamat… :)

Hatalmas Ölelés Mindenkinek! :) 

Komoly feladatnak hangzik. Néha részleteiben kirajzolódik a fejemben, miket akartam írni, néha meg 3 mondatban el tudom mesélni. Csak az a baj, hogy amikor kirajzolódik, és tök szívesen leírnám, nem igazán van rá lehetőségem. De ha elkezdem, úgy sem tudom abbahagyni. :)

Van egy részletem a Pénteki napból, pötyögtem, de időm nem volt felrakni netre. Ezt meghagyom így:

Lássuk csak, az éjszaka, 3 óránként felébredtem. Pedig mindent megtettem, hogy aludjak.

Dávidot elcsaltam Pingpongozni, meg egy nagyon picit püföltem megint a bokszzsákot.

Mégsem voltam elég kimerült. Felkeltem, 11-kor, 2-kor, meg 5-kor. Minden óra 14-kor pontosan. Aztán persze a fél 7-es felkeléssel már megszenvedtem, és végül 7kor pattantam ki az ágyból…

 Reggel a szokásos menetrend. Átmentünk az irodába, csináltunk egy órás nagytakarítást, aztán meg meetingünk volt. Elmagyaráztam a véleményem a dolgokról, de süket füleket találtam. Látták, hogy meg vagyok illetődve, mert nem látok annyi lehetőséget a dologban, mint Ők.

Elmagyarázták, hogy majd összespórolják a pénzt, és hogy nehogy már feladjam ilyen könnyen. Csináljam makacsul, kitartóan. Falhoz lettem állítva. A portugál kiscsaj mellettem 103 kontaktot csinált a héten.(Én két nap kieséssel 5-öt) Félelmetes.

 Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy sürgősen változtatnom kell a hozzá állásomon, mert itt úgy gondolják, meg lehet csinálni, és azzal, hogy makacsul ahhoz tartom magam, hogy nem lehet, lehet, hogy magamat igazolom, de többet nem érek el vele.

Szóval mantráznom kell, hogy igen, meg tudom csinálni, megtalálom az utat, ami a legmegfelelőbb, és fasza marketinges leszek.  Konfettit!
Azt hiszem ehhez egy kicsit több idő kell. :D

 Hmm…Az jutott eszembe, hogy lehet van egy rejtett agresszív Énem. Mióta kipróbáltam a bokszzsákot, esküszöm, úgy érzem, igénylem. Most is mennék, de 8-tól kötelező jelenés van, meg most vacsiztam, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Meg a task-ot is meg kéne írni…

Holnap lesz egy hete, hogy itt vagyok. Egy hete. Hogy rohan az idő.

 Tudjátok mi hiányzik nagyon? Az ölelés…azt hiszem, „túl” sokat csináltam, és most „túl” nem csinálom…Holnap elkapom Hvalá-t, talán nem bánja majd. :) (Hvala, a kedvenc fám, ha valaki nem tudná, vagy érdekli)

 Ennyi lett volna  a Péntek. A 8 órási megjelenés egy előadás volt, egy projektet megjárt hölgyemény előadásában.

Érdekes volt, itt egy kisfilm róluk: https://www.youtube.com/watch?v=jgBn721ZDoM :)

 Szombat:

Vártam a nagy munka hétvégét, de nem volt. Programot csináltak, nagyon sok mindenről beszéltünk, átbeszéltük, brain stormingok, ismertetők, mindenféle. Élvezetes volt nagyon. Aztán este játék volt…és ott..a játék közbeni beszéd közben megtört valami bennem, pozitív értelemben. Felszabadultam.

Utána elvileg filmet néztünk volna – Ghandit – de nem volt feliratunk, és mindenki olyan álmos volt, hogy elaludt. 10 körül be is fejeztük a filmet, Anával a szobatársnőmmel ahogy mentünk a szobánkba a hidegben, megébredtünk…és elkezdtünk beszélgetni. De nagyon sok mindenről. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokat el tudok mondani…kiderült, hogy nem csak a gondolkodásunk hasonló. Ő is hasonló dolgokon ment keresztül, pl. Ő neki is blokkolt az agya ha angolról volt szó, meg stb. Érdekes. 2 óra beszélgetés után, lefeküdtünk és nevetve közölte, hogy Ő tud még egy közös pontot. Megkérdeztem mi az, és felmutatta az éjszakai fogszabályzóját…nevettünk, és végre aludtunk.

 Vasárnap:

Egyszerű nap volt, de számomra annál érdekesebb.

A nap elején volt egy nagyobb „tanuló időnk”, ami szintén inkább csak bevezetés volt.

Asa – ejtsd:Ószá – Svéd…vagy valami ilyesmi. Szóval Ószá elmesélte az életét. Milyen projektben, hol, mennyit , eljött, visszament, szerelmes lett, gyermeke lett, de vele együtt folytatta. – Képzeld: a babával együtt, egy háborús övezetben, egy táskával. Le a kalappal.

Az „előadás” végén, Őszintén köszöntük. Csak egyet nem értettünk. Miért nem írt már könyvet?:D

 Utána mostam, tanultam. Vacsi után ki voltam írva mosogatásra. Egy magyar leányzóval kaptuk meg a feladatot. Nah, hát a vele való beszélgetés is hasonló volt Ószáéhoz. A teljesség igénye nélkül: 18 országban volt, és 11-ben (+-1) lakott. Dolgozott hajón, és volt ennek a sulinak egy testvériskolájában is. Akkor Afrika, most Indiába tervezi…

 Hát, ezek után ne érezd azt, hogy az álmod éppen valóra válik??? Ne mááááááárrr :)

 Aztán meg Osvaldóval beszélgettem. Kora nincs fickó, 40 évei körül járhat, de nem esküdnék rá. Szóval, Ő angol tanár. Aztán beszélgettünk. Aztán megbeszéltük, hogy segít. Kértem, hogy javítson ki, ha valamit rosszul mondok, meg ilyenek, és így is tesz. Nagyon sokat segít nekem. :)

Krisztofína is cuki, bár vele már nem beszélgettem vasárnap este, hanem elvonultam házit írni, úgy este 10 – 11 magasságában. J

Szóval Krisztofína, egy nagyon fiatalka leány, 18-19 körül lehet, és mielőtt belefogott volna az egyetembe, eljött. Szülei a Dán testvériskolában tanárok. Ő meg eljött ide. Hát, szemtelenül jól beszéli az angolt. Na Ő még az, hogy kérdezek valamit, például, hogy van angolul hogy kör, elmondja, majd még hozzá teszi, hogy hogy van a háromszög, meg a négyzet. Aztán random 20 perc – fél óra után megkérdezi, hogy emlékszel e rá. Zseniális kiscsaj. :)

 Visszatérve a házira…szóval, olyan éjfél körül végeztem vele. Aztán úgy felpörögtem, hogy gondoltam még tanulok szavakat. Szar felettem a lámpa, még lusta voltam megcsinálni, úgyhogy fejlámpával olvastam…és aludtam el. :)

 Hétfő:

 Ma reggel mondta Ana, hogy próbálkozott a lehetetlennel, hogy leveszi a fejemről, meg elveszi, de ahogy odalépett, megmozdultam, átöleltem mindent, így nem tudta levenni rólam. Cuki.

 Szóval hétfő, akkor meló. Bár hiányoltam az énekelős reggelt, de sebaj. – máshol kezdődött most a reggel, másik terem, másik tanárral.

 Elkezdődött a nap. Marie, még Pénteken lefordíttatott velem egy körlevelet, amit azt mondta, elküld a régi érdeklődőknek, hátha valaki visszaír, vagy aktuális lesz.

És volt nem is egy érdeklődő. Meg volt egy két nekem eső. Meg volt egy-két vita partner.

Imádtam a mai napot. Főleg a  „problémásabb” leveleket.

Nagyon sokat tanultam ma a látásmódról. Magamról. Megint. A végén olyan levélváltásaim voltak, hogy…áh. :)

Élveztem, hogy megismerhettem a másik oldalt is. Hogy Én kaptam a leveleket. És tényleg, volt a köszönés nélküli: mi a következő lépés? És semmi aláírásos levéltől, az angol levelen át, a szépen fogalmazotton keresztül, egészen az egyszerűbb, lényegre törőbb-től…a nagyon elgondolkoztatóig. Utóbbiak voltak a „problémásabbak”, de IMÁDTAM. Volt, aki írta, hogy mondjam el, hogy ez neki miért érné meg? Volt aki leírta, hogy itt és itt tart,és miért pont rá lenne szükség? Zseniális. Zse-ni- á – lis.

 Egoistán hangozhat, de idéznék az egyik levelezés utolsó soraiból:

 „Köszönöm a válaszát, hálás vagyok, amikor ilyen emberekkel "ismerkedhetem" valamilyen formában, akik ilyen "elhivatottsággal" tudnak írni, beszélni a segítésről. Minden jót kívánok!”

Na, így már van az embernek kedve dolgozni. :)

 Lássuk csak, mi van még….

 Jah, igen. Hvalával nagyon összespanoltunk. Miután írtam, hogy el fogom kapni, így is tettem. Az ebéd utáni 30-40 perc a kettőnké. Kaja után egy bögre forró tejeskávéval leülök alá, megölelgetem, rakok be valami lágy zenét, és kikapcsolom az agyam. Nincs semmi..csupán a néha feltörő, Cintiás gondolatok. Mint pl ez:

 Vajon a fáknak muszáj összeérniük,vagy van választásuk?Netalántán képesek lennének féloldalasan nőni,h ne èrjenek egymáshoz?Szerintem igen,csak nem akarnak...mert bölcsebbek,mint mi.Az embert is szìvesen látják a lombjaik alatt,pedig pusztítjuk őket...vajon valaha megismerjük majd a feltétel nélküli végtelen szeretetet?

 És ehhez hasonlók. Azóta el is vagyok. Bár valamelyik nap, akarva karatlanul fejbúbon pusziltam a spanyol csajszit, erre megköszönte :) Aztán megölelgettük egymást. :)

 Kiraktak az irodából – mert nekem ott kell meló után blogot írni :)

Átjöttem a konyhába, és zene est van…valamiért nagyon kevesen vagyunk, de így is élvezetes. :) Jó hallgatni Őket. Most élvezem hogy kimaradok belőle, és csak szemlélem. :)

 A mai nap 1 idézet és egy bölcsesség kopogtatott be hozzám. Mind kettő a “problémás” érdeklődőkkel való beszélgetés folyamán került elő.Íme, ezekkel búcsúzom:

 “Mindenkinek van igaza” – Fodor Ákos

 “Egyetlen egy dolog, ami örök: a változás.”

 Ölelés nektek! :)

ui.: azért az emberek itt is emberiek..ahogy még "szépítgettem" itt a dolgokat - wordből rakom mindig át ide, szóval ahogy eltüntettem az óriási szüneteket, pontosan az asztalom elé állt valaki, pontosan úgy, hogy mindenkit kitakarjon. Hozzáteszem, mivel kevesen vannak, bárhova le tudna ülni, bárhova oda tudna állni...de Ő pontosan elém. :):)

Szóval elvileg, a tegnapi nap a tanulásról szólt. És így is volt, kb 3-4 órát. Mert hogy ez a nap, ilyen összetett nap. Konkrétan, szokásos meeting, aztán nagy takarítás féle, aztán tanulás, aztán ebéd, aztán ebéd után egy pici munka, de ez ilyen lájti – ÉS A KERTBEN VOLTAM:D:D:D:D . , aztán szabad idő, majd 6-tól (itteni idő szerint) Malawi takarítás – Malawi az az épület, amiben lakom. :D 7-től vacsi, 7:45-kor meg indulás squash-olni.

Szépen megtervezett..aham. Szóval, mondjuk azt, hogy a Malawi takarításig stimmeltek is a dolgok. A nagy mosdót nyertem meg, egy „kollegínával”, aki valahogy elfelejtkezett róla, szóval egyedül álltam neki…Tény, egy kicsit bele is éltem magam, meg minden, szóval…hát kb. 7:20-ra végeztem is..Összekaptam magam, jöttem vacsizni.. Hát késett a vacsi, szóval valahogy akkor kezdődött, amikor oda értem. 20 percem van, átöltözni, elkészülni squash-ra. Nézem a kiírást, átírva 20:45-re. Zseniális, gondoltam. Cintia boldog. Pacsa, elkészülés – kb. sportoláshoz többet készülődtem, mint egy randira. :D

20:30, jövök a fő épülethez…kb., mint a horror filmekben…sehol senki. Hmmm…

Hát, ennyire hirtelen változnak itt a dolgok. Nem mentem squash-olni. Helyette bementem a „tornaterembe” , felvettem a boksz kesztyűt és püföltem a zsákot…meg püföltem, meg püföltem.. Később a mini trambulinnal játszottam, szobabicikliztem, pinpong labdát ütögettem a falnak, táncoltam zenére, haspréseztem, ugróköteleztem…majd megint elkapott a hév, felhúztam a boksz kesztyűket és püföltem a zsákot….1 órát tölthettem el itt. Visszamentem, újra lezuhanyoztam és beestem az ágyba…

…éjszaka otthonnal álmodtam, már nem tudom mit, azt tudom, hogy álmomban elmentem otthon aludni, és mikor reggel ténylegesen itt felkeltem, fura volt minden…először visszafeküdtem, hogy biztos csak álmodom…a második ébredésnél már realizáltam a dolgot, hogy nem otthon vagyok, harmadikra sikerült is felkelni…furán indult a nap.

Reggeli, utána „meeting” – ami már annyira nem is poén. – tanulunk és házi feladatot kapunk :D

Aztán promó…a marketing varázslat. Szerintem ez egy megerősítés akar lenni, hogy ez nem az Én világom. Konkrétan be kéne szerveznem olyan embereket, akiknek van több mint 5000 fontjuk hogy ide jöjjenek.

Mert hogy az ösztöndíjprogramot nem promótálhatom hozzá, mert egyrészt az annyira nem éri meg a sulinak, másrészt meg hely sincsen nagyon. De ha valaki nagyon jönne a Gaia-ra –ami az ösztöndíjprogram - , már az is 700 Font. Hát, ha 350 forinttal számolok… Ki a bánatnak van Magyarországon arra pénze, hogy befizessen közel 250 000 Ft-ot, hogy ingyen dolgozzon egy fél évet, meg utána még ennyit meg annyit. Jó, persze, akad. De az más szervezetekkel egyből kijut. Nem fog itt pont-pontolni.

Szóval nesze – neked Cintia, hozzál embereket. Jártam fórumokon, ahol az utolsó 2 bejegyzés, az előttem lévő két csaj bejegyzése volt, aki promózott…Most komolyan, rakjam oda Én is hogy az utolsó 3 bejegyzés a CICD-ről szóljon? Minek?

Tehát összességében baromira kényelmes a munka, ülök, kényelmes a szék, - talán kicsit hideg az iroda - ,és senkit nem érdekel mit csinálok, csak sok- sok érdeklődő legyen. De engem dühít, hogy  ha egész nap hirdetéseket tolok fel ide-oda, akkor se lesz több érdeklődő. Ergo csinálom, de semmi látszata. Egyébként meg a véleményem az, hogy valószínű, az előző pormóterek email postafiókjai tele vannak érdeklődővel, harmad részről, meg aki ilyet akar csinálni, az úgy is megtalálja… Önkéntes, Afrika  +  google = egészen sok lehetőség.

Na, befejeztem a túl agyalást, meg a felesleges eszmefuttatást. Csinálom, holnap a meetingen kifejtem a véleményem, aztán ennyi. Meglátjuk mi lesz :D

Egyébként meg, az érdeklődőknek amint elküldöm az ismertetőt, már nem érdeklődnek. Ami, mint írtam, tök érthető. Nekem még szerencsém volt – vagy nem?:P Majd az idő válaszol :D

Szóval ma egy kicsit…nyűgösebb nap van.

Nem leszek ám mindig ilyen aktív. :D Néztem a beosztást, hétvégén alkotós hétvégénk lesz, szóval nem igazán mondható szabadnak. Sebaj, kíváncsi vagyok, mi lesz porondon:D

Szerintem nem is nagyon fogok jelentkezni már addig. :D Aztán ki tudja…:D

Még valami…ma ahogy vacsinál figyeltem az embereket, rájöttem, hogy egészen sokan emlékeztetnek egy másik emberre. Almu(spanyol) Vercsit juttatja eszembe, míg Barna (magyar) Dávidot( a sok Dávid ismerős közül, a hosszú hajú lovász fiút J - ebből ki lehet találni, hogy Barna is hosszú hajú :P-).  Az egyik tanárnőnk  K..K…K…Karen – de nem mernék rá esküdni - , pedig a V.I.K. –ből Lenke tanárnőt juttatja eszembe. J

Nevekről jut eszembe, ami viszi a prímet, egy Macedón srác neve, mely így hangzik: VELE és egy Portugál kiscsajé: ZU :D Zseniálisak… :D

Van valami egészen leírhatatlan érzés bennem. Melankólikus, de pozitív. Nyugodt. Olyan, mintha várnék valamire. De nem tudom, mire. Hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy az eddigi dolgok csak mellékesek, és valami másért jöttem, csak még fingom nincs hogy miért pontosan? Mind1. Csak gondoltam lepötyögöm, mert ha tényleg így van, legyen mire hivatkoznom :P:D

Azt hiszem „röviden” ennyi. :D

Lássuk csak. Imádom a reggeli összeülősdit, mielőtt elmennénk dolgozni. :)

Hogy mi a munkám? Én nevettem, mikor megtudtam. Promótálnom kell. Marketing. Pedig, Én ezt a dolgot már egyszer elengedtem. És most valamiért megkaptam, kíváncsi vagyok, hogy miért is pontosan. Ezek szerint befejezetlen ügy. Pedig Én úgy éreztem, az idegenforgalommal együtt a Marketinget is lezártam. Két dolgot legalább ki tudtam zárni az érdeklődési körömből. Na mindegy. Ettől szép. :)

Bár megsúgom, ha lehetne kívánni, Én a kertbe kívánkoznék dolgozni: D:P

Tegnap este nagyot dumcsiztam a szobatársnőmmel. Megbeszéltük, hogy akár mi is lesz, nem adjuk fel, és hogy minden rajtunk múlik,mármint hogy hogy állunk a dolgokhoz például. Ő is túl sokat beszélgetett a többiekkel, és kb. ugyan olyan nagy álmokkal érkezett mint Én, amit a hírek kicsit megsebzettek. De kitartunk. :D

Nagyon jól érzem magam. Viszonylag sokat próbálok beszélni, segítenek, meg mint írtam, kérdezek, mintha kötelező lenne. Egy román csajszi mesélte, hogy gyakorlatilag semmit nem tudott és nem értett mikor ide jött. Most nagyon jól beszél.. szóval van remény :D

De már kedvem is van az angolhoz. A megfelelést már sikerült levetkőzni – kb 2 nap alatt - , az elmém megnyílt a passzív tudásnak, és egészen sok mindent megértek. :D Élvezem a fejlődést. Sőt, akarom. Akarom érteni minden szavukat. Csak időm nincs kimondottan tanulni, max. este. De be fogom vezetni. Először csak sok-sok szót. :D

Az idő nagyon változékony. Hol borús, hol napsütéses. De ez is tetszik. Nem árt némi hosszú ujjú felső, de egyenlőre élvezem, hogy nem halok meg a 600 foktól.:)

Fura, mennyire más az élet így, kicsit elszeparálva….Még nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy is értem pontosan. De pozitív…:)

Ebéd szünetben ki akartam ülni a fa alá, amibe beleszerettem. Kb. 15-20 percbe telt, mire sikerült, mert bár tudják, hogy nem tökéletes az angolom, beszélgetnek velem. :D Végül sikerült oda ülni, és megismerkedni a fával. :D

Volt, akinek meséltem Horvátország után, a Hvala nevet egy állatnak szeretném adni. (jelentése: köszönöm), de úgy érzem, ez a szomorú fűz tökéletesen kiérdemelte. :)

Fura, hogy egy bizonyos lelki állapotban, milyen dolgok okoznak neked örömöt, szeretetet, kötődést. :D

Érzem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Minden annyira egyértelmű, annyira magától értetődő, hogy nem lehet másképp…:)

Itt egészen sokáig világos van, úgy 10 körül megy le a nap, akkor már csak a narancssárgás fény tölti be a helyet. Nagyon szép, főleg itt a természet közepén…Annyira, csodálatos, hogy minden zöld…minden…

Kb. így érzem magam:

https://www.youtube.com/watch?v=nS63wdSrUh4

Jut eszembe a zenéről, tegnap este hupákoltunk. Egészen tanárjáratosra sikerült, nem sok „diák” maradt. De így is frenetikus volt. :D A zene mindig jó. :D

És a kedvenc angol kifejezésemmel zárnám soraim:

                                                                     It’s up to you. (rajtad áll, rajtad múlik, tőled függ)