Megjegyzés: Szombati iromány :)
Tegnap reggel óta erre a momentumra várok, hogy tudjak írni. Most itt van a perc, megteremtődött a lehetőség, és kb. 4szer már átírtam (ha nem többször) a kezdő mondatot…
Szombat egy óra van és egy bőrkanapén fetrengek egy chinese nevezetű épületben…Kitöröltem..
Azt hiszem, megtaláltam a nekem megfelelő helyet. Nem tudom, tudjátok e, ez anno elmegyógyintézet volt…kitöröltem.
Szombat van…és szabad… - itt megálltam és csak gondolatban tettem hozzá, hogy és baromira nem tudok mit kezdeni a hirtelen nagymennyiségű szabadidővel….kitöröltem.
Véééégre, tudok megint írni…ezt is kitöröltem, mert idétlenül hangzik, és olyan, mintha vagy egy hónapja nem tudtam volna írni...
Ma reggelre nem állítottam be ébresztő órát. A testem emlékezett, hogy mostanában minden nap korán kelt, így 8kor megébredtem. Megköszöntem neki, hogy ilyen figyelmes, majd közöltem vele, hogy ez az Ő napja, addig alszik, ameddig jól esik. És ezzel visszaaludtam…
10körül volt a következő ébredés, nem tudom mikor, nem néztem az órámra. Ana is elkezdett mozgolódni, gondoltam megvárom, aztán együtt nekivágunk a mai napnak. Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma semmi kedvem angolul beszélni, meg angolról fordítani…
Most nagyon jól esne egy magyar társaság, egy üveg bor, egy pár szál cigaretta, és valami agyatekert beszélgetés, aminek valami világmegváltó gondolat a vége. :)
Ahogy a kívánságaim teljesülni szoktak mostanában folyamatosan, úgy ez az őszinte érzés is rányomta Ana szemére az álmot és nem ébredt fel végül. Vártam egy darabig, aztán meguntam. Elkészültem, és elmentem reggeli-ebédelni. Merthogy ilyenkor hétvégén, ezek egyben vannak.
Reggeli után visszatértem a szobámba, visszafelé úton lecsekkoltam – esélyem sincs nap közben mosni - , hogy majd este fogok mosni. Fogtam, kiraktam a hálózsákom a szélbe, hogy szellőzzön a drágám. Aztán, egy fura hiányérzet tört rám… Hvala… mindig ebéd után ülök alá…de ez most nem ebéd volt..illetve az is…fogtam magam, felöltöztem, mert hűvös van, csináltam egy teát, és már ott is voltam a tövében.
Furcsa volt, de ehhez vissza kell mászni a tegnapi naphoz.
Péntek reggel. Nehéz ébredéssel,de hurrá Péntek érzéssel indult, meg hatalmas izgalommal, 2 megbeszélés is várt rám. :)
Ahogy megint az utolsó pillanatokban majszoltam a reggelit, eszembe jutott, hogy Dávid nem kopogott, és hogy az ebédlőben sem látom. Elsőre legyintettem, hogy biztos oka van, vagy már végzett csak nem láttam, vagy esetleg a töke tele velem, hogy sose készülök el… Aztán nem hagyott nyugodni a gondolat,így 8 óra előtt 5 perccel, felálltam, és elkocogtam a szobájáig, hátha elaludt. Dörömböltem, aztán benyitottam. Üres. Meglestem a mosdót, üres. Hát jó, akkor biztos dolga akadt.
Visszamentem, beosontam a reggeli meetingre – mert persze a szobánk a rancs másik végén, csak az oda út legalább 5 perc :) - , szóval elkéstem. :D
Még csak a bevezető beszélgetés volt,szóval semmiről nem maradtam le, és maradt pár percem lelkiekben felkészülni az az napi kisfilmre, hogy vajon mit értek belőle, és hát tudjuk, gyakorolni kell a Koncentrációt. Egész jól ment, nem mondom, hogy 100%-os voltam, de mondjuk már nem terveztem jövőt kisfilm nézése alatt, hanem a kilengés csak az angol nyelvtudásom hiányából fakadó morgolódásból fakadt. :)
9-től meló, lett volna… benyomtam a gépet, ami bekapcsolt, majd újra indult, majd szórakozott…
Fél 10-től takarítás volt, meg is lepődtem, mert az lett kiadva, hogy csak ott takarítsunk, ahol piszok van. :D Fejlődünk:)
Visszaültem a géphez, állt a rendszer. Megsimiztem, és közöltem vele, hogy tudom, hogy Péntek van, de azért nem kell ennyire hisztisnek lenni. Azt hiszem, megsértettem, hogy hisztisnek neveztem. Innétől kezdve, nem igazán tudtunk együtt működni. A wifivel hajlandó volt csatlakozni, de internetet már nem használta a kicsike. Hmm, rohangáltam egy kicsit, mert ki lett adva, hogy keressek meg valakit, hogy segítsen. Mondtam, hogy semmi baj, amúgy sem volt egy stabil rendszer, újra rakom ebéd után, és minden oké lesz. Nem jött be…rohangálásos emberkeresés az esőben.
11kor volt az első telefonos interjúm. Tüneményes volt a kiscsajszi. Élveztem.
Mire befejeztem, az egyik gépet, ami van az irodába életre keltették. Ez azért vicces, mert az interjú előtt 2 géppel is próbálkoztunk, az egyiknek a képernyője volt rossz, a másiknál a géppel voltak bajok, szóval kettőből csináltunk egyet, aminek nem volt meg a jelszava. Szóval mire visszaérkeztem már volt jelszó.:)
Hát, nehéz volt úgy dolgoznom, hogy minden anyag az Én gépemen, nincs ékezet, stb. :)
Fogtam, inkább lementegettem a dolgokat a gépemről.
Aztán jött Filippe, hogy mi is a probléma a gépemmel. Vicces volt, hogy egy portugál srác, magyar rendszerrel akar megbirkózni. Mondtam neki, hogy nem kell, újrahúzom, de azt mondta, ez így most neki kihívás. Azt mondom, elhiszem. (Mielőtt valakiben megfordulna, igen, át akartuk állítani a nyelvet, de a rendszer nagyon makacs volt, és nem engedte :)….)
Eljött a Löncs tájm, irány az ebédlő. Nem igazán voltam éhes, így ettem pár falatot, és már készült is a tea, Hvalának meg nekem. A szokásos, megölelgettem, leültem az aljába..
Nem tudom, mitől kerülök ott valami más, meditatív állapotba, de folyamatosan olyan, mintha hallucinálnék. :)
Verőfényesen sütött a nap – pedig reggel megint zuhogott – és fújt a szél. Csak úgy táncoltak a fák.
Néztem Őket, aztán a fülemben valami nagyon lágy zene szólalt meg. Hvala előtt van egy kisebb placc, és ott látni kezdtem egy emberi formát táncolni – úgy nézett ki, mint amikor a rajzolók csak az emberek körvonalát rajzolják meg, de semmi részlet nincs - . Egyértelműen nő volt, és balettozott. Sose szerettem a balettot, de ez valami gyönyörű volt. Azt hiszem, ott sikerült megértenem a balett lényegét, mélységét és szépségét. Később egy férfi karakter is csatlakozott. Olyan tánc volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Ha hallucináció volt, ha nem. Imádom a fantáziám. :) Mikor vége lett a számnak, már csak a női alak volt. Felnézett. Egy pillanatra láttam valami arcot, de csak egy pillanatra. Nem tudtam, mi volt ez. Fantázia?Kivetítés?Fák tánca? Én táncom a saját női és férfi oldalammal? Netalántán Én táncoltam Hvalával? Ezernyi ötlet és kérdés merült fel bennem.
Ezek után kissé „zaklatottan” ám de vigyorogva tértem vissza a valóságba.
Elkezdődött a munkaidő. Vittem a kis lap-top újraélesztő felszerelésemet, és nekiláttam.
Közben, volt a második interjúm, Skype-on. Mondjuk 3-as randi volt, Marie-vel. Szóval, meg lett oldva a probléma, hogy nincs gépem. Ez is nagyon jó volt, bár egy árva szót sem szóltam. A srácnak hibátlan angolja volt, mondjuk volt kint az USA-ban, szóval azt hiszem, érthető. Marie meg is dicsérte, és megjegyezte, hogy itt vannak, akik csak tanulják az angolt, és rám nézett. 10 pontos oltás és motiválás egy mozdulatban:)
Befejeztük, letettük a „telefont”. Beszélgettünk Marie-vel. A beszólása után muszáj volt mondanom, hogy igyekszem, hogy angolozgatok. Megjegyeztem, hogy játékosan jobban megy. Próbáltam a kiírogatni a szavakat, de azzal nem megyek sokra, mint ahogy otthon sem mentem, de egy csomó szó van, amit itt használnak, és tök hamar megjegyzem, mert használják. Kérdezi, milyen játékra gondolok. Megmutattam neki. Tetszett neki, el is mentette a kedvencek közé. Erre: Ha már tanulgatok, legyen értelme is, meg hogy lássa, hogy fejlődök e, mi lenne ha 2 hét múlva csinálnánk egy írásbeli és egy szóbeli vizsgát… Mit mondhattam volna? Szóval, 2 hét múlva vizsgázom. Nem tudom miből, hogyan, csak azt, hogy írásbeli és szóbeli lesz. :) Zseniális feladatokat tudok magamnak teremteni. :)
Elbúcsúztunk. A számítógépem készült. A másik gépen azért váltottam pár szót a sráccal, írtam neki, hogy ne haragudjon, hogy nem szólaltam meg, megy egyebek. Beszélgettünk egy rövidet, aztán mindenki ment a maga dolgára. Merthogy az Én dolgom, hogy vacsit főzzek. Igen, Én is belettem osztva Gábor pajtással egy kis vacsorakészítésre…
Összekaptam magam, és már a konyhában is voltam. Feltűnt, hogy Mónika mintha főzne, de azért megkérdeztem, merre van Gábor. Pont előtte gondolkodtam, és beszéltük Marie-vel, hogy az is sokat jelentene, ha kevesebbet beszélnék magyarul. Nesze neked, nem volt magyar szó.
Mónikáról tudni kell, hogy bájos, nincs megelégedve a külsejével és ezt az eszével próbálja kompenzálni. Pedig egyébként szerintem nagyon szép. Szóval Ő az, akivel eddig 1, max 2 mondatot váltottam, mert imád úgy beszélni, ahogy az „igazi” angolok. Hadarva, elharapva a szavak végét…
Zseniális, a feladat adott. Mivel először voltam a konyhába, úgy voltam vele, mindennek alárendelem magam, Mónika a szakács, én meg a kiskukta (vagy hogy a manóba hívják őket). Krumplit pakoltam ki egy zsákból, amit beraktunk egy „krumplimasinába”, ami megpucolja őket, de a masina most, hogy ott voltam, nem akart működni. – kipakoltam belőle. - Mónika minden áron sült krumplit akart, így mondta, hogy akkor, hajrá, pucoljuk kézzel. Illetve Én,mert hogy Ő csinált minden mást. Mindent. A salátát, a vegetáriánus cuccot, a húst, mindent. Ő tudta. De nem mertem megszólalni, hogy Új krumplit pucolni is marhaság, és sült krumplinak sem alkalmas. A kudarc kettőnké. Szóval sodródtam. :) Egyszer beszállt a krumpli pucolásba. Kérdeztem tőle valamit, valami olyasmit, hogy tud e arról, hogy volt olyan, hogy esetleg nem volt ehető a vacsi…válaszolt…rámosolyogtam, és udvariasan elismételtettem vele…majd megint rá mosolyogtam, és közöltem vele: Én hülye vagyok angolból, szóval megtenné, hogy lassabban beszél, és egyszerűen. Hatalmas mosoly kerekedett az arcán, közölte, hogy semmi baj, itt mindenki így kezdi, és meg is voltak lepődve, hogy mikor ide jött, hogy milyen jó az Ő angolja. Szóval semmi baj, rendben, lassabban beszél. Probléma letudva. Onnéttól kezdve, beszélgettünk.
(Többek közt, hogy akik jobban főznek, azok vannak többet a konyhába, és Ő bizony, sokat szokott konyhába lenni, úgyhogy örültem a megérzésemnek, hogy Ő a főnök:P….:) )
Eljött a krumpli felvágás ideje. Kérdezi, hogy csináltam e már ilyet. Mondom igen. És én hogy vágnám fel, mutassam meg. Hát mondom, nekem így tanította Édesanyám. Félbe, majd gerezdekre. Oké mondja, de ez túl vastag. Vékonyabbra. Ismét csöndbe maradtam, és levontam a következtetést. Este a köret olaj lesz. :) Akkor már biztossá vált, amikor rájöttem, hogy gyakorlatilag egy nagy sütőlapon akarja kisütni, kb. fél centi magas olajban. A végeredmény, olajban főtt, tört újburgonya volt.
(25 perccel vacsi tájm után felszolgálva:) )De a többi nagyon finom volt. :) Tök jó, az egyetlen dolog, amihez közöm volt, az volt szar. :) Mindegy, élveztem és azt hiszem, ez volt a lényeg. :)
Vacsi, utána meg vissza a konyhába, még a takarítás reánk várt. :)
Eljött a nap vége. Izgalmas nap volt. Élveztem minden egyes percét. „Haza séta” közben leültem a fűbe macskákat dögönyözni. Mikor az épület elé értem, ahol lakom, megláttam egy pitypangot. Érintetlen volt, és körülötte csak a levágott fű. Reggel még nem volt ott… szerintem legalább is, de ne higgyetek nekem, borzasztó a megfigyelő képességem:). Csodaszépen mutatott..Leültem mellé, és megnéztük a naplementét. :)
Dávid és Péter (a mindenesünk, aki Eszkimó) társult hozzám egy-egy rövid beszélgetésre.
Elmentem tusolni – közben bekopogtam Dávidhoz, hogy ha nem akar egyedül lenni, akkor szóljon, kitalálunk valamit.Meg is beszéltük, filmezünk. - …Ó, Édes nagy zuhanyzó az emeleten. Afrikai chill out bekapcsol, és mehet a pacsa. :)
Zuhanyzás után betársultam Dávidhoz. Terveztem, hogy a gépemmel majmolok, de nem lett volna értelme, mikor társaságban vagyok. Elkezdtünk egy filmet, de nem jutottunk a végére. Nem kötött le egyikünket sem úgy igazán. Dumáltunk, aztán hamar leléptem.
Nem hagyott nyugodni, hogy nincs kész a lap-top. 2007-es office program volt a cd-n, de termékkulcs meg 2003-as. Eljöttem ide, a „csájníz”-ba, és gondoltam letöltök egy 2003-as office-t. 50 percet vártam, mire lejött, és kiderült, hogy egy service packról beszélünk, nem egy programról. Szép volt Cintia. Sebaj. Felálltam, megmostam az arcom, és meg is lett a megoldás. Mi lenne, ha termékkulcsot keresnék a neten, a 2007-es programhoz? Nyert. Szeretjük a gyakorikérdések.hu-t. :)
Szóval, miután volt már Office a gépemen, máris eljutottam odáig, hogy akár aludhatok is. Hajnali 1 környékén…. :)
Éjszaka nagyon-nagyon sok mindent álmodtam. Megint valamiért kiszedem éjszaka a fogszabályzót a számból…már 3. éjszaka, és nem jövök rá hogy miért...8kor, mikor felébredtem, visszaraktam, és azt álmodtam, hogy letörtem belőle egy darabot. 10 körül, mikor keltem, csekkoltam, de semmi baja. :)
Szóval visszatérve a mai napra, leültem ugye Hvala alá. (Már másodjára akartam Oiche-t (Íhét) írni. Azt hiszem, hiányzik a gitárom (IS)). Olyan volt, mintha leültünk volna egymásnak háttal. Nem igazán éreztem, amit már egy ideje, azt a „bekattant” állapotot. Hallgattam a zenét, és sóhajt éreztem. (Nem, nem Én sóhajtottam, hanem éreztem a sóhajt…Tudom, hogy furán hangzik, sajnálom…)
Bevillant a tegnapi nap, az a gyönyörű tánc. Hvala ezért volt olyan… zárkózott. Aztán egy pillanatra elkapott a szomorúság, elkezdtek folyni a könnyeim, és egy kép villant be. Integetek a kocsiból.
Mindent értettem. Túl valóságosan, és természetesen élem meg Hvala jelenlétét. Nem tudom, hogy az elmém szólt, hogy nem ragaszkodhatok ennyire egy fához és nem fantáziálhatok ennyire életszerűen, vagy tényleg Hvala volt, de azt hiszem a lényegen – az élményen – nem változtat.
- Néha úgy érzem, a hely szelleme is ide hozott, elvégre ez egy elmegyógyintézet volt. :D:D –
Itt hagytam abba délután az írást. Skype randim volt Ősökkel…<3 …(Ti vagytok a legjobbak…és most ha otthon lennék, valamelyikőtök biztosan kinyújtaná a nyelvét, és szürcsölne, ahogy Én csináltam régebben, mikor valaki valami kedveset mondott… )
Utána elmentem a nagyzuhanyzóba…jajj,annyira szeretek ott pacsálni…megint sikerült egy 25 percet eltöltenem ott, de most az „Amilie csodálatos életének” filmzenéjére.
És rájöttem. A boksz, a nagy zuhanyzó és Hvala egy- egy meditatív hely számomra.
A bokszal ki tudom magamból provokálni a feszültséget, a zuhannyal le tudok mindent mosni, Hvala alatt meg élvezni tudom a nyugalmat, a saját világomat… Imádom…
Visszajöttem a szobába, Ana relaxált… mivel nem akartam megzavarni, társultam. És vagy 2 órát kikapcsoltam az agyam. Nem aludtam. Az eleje, nagyon gondolkodós volt. Aztán a legyek buzerálását próbáltam nem észrevenni. Hát, észrevenni, végig észrevettem, viszont a végén már olyan érzés volt, mintha valaki simogatott volna, óvatosan cirógatott volna. Hibátlan volt, a nagyon élveztem a dolgot. :D
Végül „visszatértünk”, elkészültünk, irány a vacsi. Persze késtek vele. De picit örültem, tegnap ugye mi is késtünk, szóval már másnap beigazolódott, amit Mónikának mondtam, hogy: Nem mi voltunk az elsők, és nem is az utolsók, akik megkéstek a vacsival. :)
Utána egy nagyon rövid előadást tartott Oszvaldo és Adam, zárásként pedig egy nagyon jó kis játékot találtak ki. Körbe volt írva egy terület, ahol találtál egy zacsit, amiben volt egy kérdés, meg egy kis édesség. Ha megválaszoltad, jöhetett a következő hely , a következő kérdéssel. Én nagyon élveztem. :)
Úgy volt, hogy utána karaoke, de nem lett belőle semmi, úgyhogy vadásztam egy mosógépet, ami üres – 2 db működőképes mosógép van - , így,végre este 9 óra magasságában az egyik üres volt. A másik sem mosott, csak nem lett kiszedve belőle a ruha, Én meg nem turkálok, ha nem muszáj, más cuccában. :)
A mai nap sok mindenen gondolkodtam. Nagyon pihentető, és nyugis nap volt…jól esett…
Ami biztosan megfogalmazódott bennem, a 25 perces zuhanyzás alatt, hogy olyan helyre akarok menni Afrikába, ahol semmilyen infrastruktúra nincsen. Se folyó víz, se áram, se semmi. 2 hete kiléptem a konfort zónámból, és építettem egy újat magamnak. Megszoktam, sőt megszerettem és elfogadtam az itteni színvonalat. De még mindig nyomkodok telefont, de még mindig naphosszat számítógép előtt vagyok. Még mindig meditációként 25 percet folyatom a vizet. Ez volt az első lépcső. Ha komolyan meg akarom a szegények világát ismerni és magamat, akkor nem egy jól infrastruktúrált helyre megyek, hanem egy olyanra, amiből tanulhatok, tapasztalhatok is. Szeretnék Árvákkal foglalkozni, de változott a preferencia sorrendem. (Legdurvább az infrastruktúra nélküli, Gyermekváros…de az lenne az, ami teljesen lefedné azt, ahova mennék…)
Az írást is megkedveltem… nagyon. Meditáció legelején, amikor még sokat gondolkodtam, volt egy kép előttem, hogy valaki (ha őszinte akarok lenni, Én magam, Veronika formájában) leül, és közli, hogy unalmasok, és borzasztóan rosszak az írásaim. A válasz gondolat azonnali volt. Akkor ne olvassa. Azért írok, mert szeretek írni, nem azért mert tudok. Azért írok, mert már régóta szerettem volna írni, és egy lehetőséget kaptam, hogy megvalósítsam. Azért írok, mert jó leírni a dolgokat, segít a fejlődésben, segít az Önmagam kifejezésében. És azért írok, hogy akit érdekel, az olvashassa. Ennyi az egész.
Fura mennyi minden történik itt. Hogy egy igazi lélek hullámvasutat járok, ahol nem élvezném a tetejét, ha nem lenne alja… csodálatos önismereti út… hálás vagyok érte… Nagyon is.
Szeretek élni…
