Hogy mennyi minden tud történni 1,5 nap alatt...
Nem volt semmi gond egészen addig a számig….Hétfőn, miután posztoltam,ment tovább a zenebona, a hölgyemény odébb tolta popsiját, szóval élveztem, ahogy a többiek zenéltek.
Aztán bejött egy fickó egy sámán dobra hajazó hangszerrel, leült, énekelgetett. Majd volt egy szám, amit tök egyedül adott elő, némi szintetizátor hanggal… minden kiesett a kezemből, és bár el akartam folytani, a könnyek csak jöttek…a szám végén elnézést kértem, kivonultam a levegőre, hogy megnyugodjak…Nem hiszem, hogy ez volt a megoldás. El kellett volna menni, és valahol kiüvöltve-sírni magam…mert valamit az a dal felhozott, de nem engedtem ki, így bent maradt. Elmentünk aludni…
…borzasztóan szar éjszakám volt….
…szóval „remek” hangulatban ébredtem, mondanom sem kell, nem is volt különb semmivel sem a napom. Reggeli meetingből semmit sem értettem. Semmit. Kb. azt sem tudtam megkérdezni, hogy leülhetek e ide, annyira ki volt kapcsolódva az agyam.
Irodában takarítással kezdtünk – semmi sincs itt annyiszor takarítva, mint a promóciós iroda. A melóval elvoltam, bár szerintem a hétfő volt a tetőpont, a legjobb. Persze, minden levelezésemnek az lett a vége, hogy nincs rá keret, hogy csatlakozzon, pedig szeretne. Ez egy kicsit kedvtelenné tett...mintha nem lettem volna eléggé az.
Aztán ebéd szünet Hvalával telt– egész érdekes volt. Mindig más oldalról ülök le alá,mindig más a kilátás. Velem szemben most egy Árválkodó fenyőfa volt. Ahogy néztem, szerelmet éreztem. Nem tudom milyen zene ment a fülembe, lehet az váltotta ki, de akkor Én úgy éltem meg, hogy legjobb barátom – egy fűzfa – érzéseit érzem. Szerintem szerelmes a fenyőfába.
(Gyermetegien hangzik, de ha ez kell ahhoz, hogy ilyeneket megéljek, ám legyen :D)
Ebben a fura hangulatban, mentem vissza dolgozni. Hopp, egy meeting. Kinek hány emberrel sikerült kontaktot teremteni, mit csinált, hogy csinált, etc. Az hagyján, hogy tényleg, tegnap, beszélni, semmit – de hogy munkáról. Mind1. Végül a végére értünk a dolgoknak.- bár ember ennyire nem örült a kezének meg a lábának mint én - (mutogatás forever).
Folyt köv., még előző héten csináltam egy pószter tervet, tegnap befejeztem. Elküldtem, minden oké, csak még rá kéne rakni, azt a telefonos bizgera jelet, qr code, vagy mi a manó.
Ráraktam, akkor az a kép mégsem jó, cseréljük ki. Ezzel sem volt probléma, kb. 5 kattintás, és tényleg hülyén nézett ki nyomtatva az a kép.
Aztán jött a következő: „ Fighting with the poor” a neve a programnak. Előttem úgy fordították ezt: Harc a szegények oldalán. És ez egészen, nem tudom hány éven keresztül megfelelt, most nem. Mert hogy túl durva, arrogáns. Próbálkoztunk, nagyon sok vicces dolog sült ki belőle, ami angolul rohadt jól hangzik, de magyarul….végül nem jutottunk semmire.
A munkám ott rohad Marie gépén, mert egy .... mondat nem felel meg.
Én értem Őt, meg az álláspontját. De ha angolul jó, ha eddig jó volt, most miért nem?
Elindult megint a szarnak érzem magam, mert egy rohadt pósztert sem tudok megcsinálni, és nem tudom a nyelvet, és milyen gáz…szóval egy egészen érdekes gondolat menet.
Aztán kaptam egy gyöngyszemet. Hát nyílvánosságot nem tűrne a levél. Nem érdekelt, halál bájosan válaszoltam, hogy elfogadom az álláspontját, de nekem ezért, meg ezért volt fontos, stb. Megköszöntem a véleményét, elköszöntem, és erre újabb válasz érkezett:
„nagyon jó cintike, pont az ilyen elborult agyú idiótákból szedte meg magát rengeteg utolsó senki szervezet, mert pár ilyen ötletnélküli elmebeteg nem tudott az életével mit kezdeni és eljátszotta a kalkuttai teréz anyust pár koszos zsiráfszart zabáló hiv-es fekának, és azt hiszi ezzel még hú de jót is tesz a karrierjének. Érdekes de azért elgondolkoztál egy pillanatig, hogy mért nem találsz a nyomorult lélekmentő bandátokban egy komoly figurát se, akinek van valami piacképes végzettsége, csak ilyen magadhoz hasonló eltévedt önjelölt filantrópokat? “
Szerintem ennyi elég, hogy átjöjjön. :)
Tényleg nagyon sok féle képpen lehet látni egyetlen egy dolgot. Ezen meglátásom bebizonyítást nyert. :) Hurrá :)
Nem lettem szomorú a dologtól, csupán fusztrált…Nagyon – nagyon fusztrált.
Meló után még maradtam picit, aztán éreztem, hogy a méreg csak úgy átjárja a testem.
Felkaptam mindent, lepakoltam a szobámba, átöltöztem, és elmentem box zsákot püfölni…
Ütöttem egy-két picit, aztán erősebben, aztán még erősebben, úgy hogy kesztyűn keresztül fájt a kezemnek. Aztán elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak… mi a baj, mi fusztrál, mi bánt ennyire….végül könnyezve ütöttem a zsákot és ritka Önutálat lett urrá rajtam.
Mert nem tanultam meg 24 év alatt angolul, pedig rég megtanulhattam volna, hogy nem vagyok jó semmire, hogy normális képzettségem sincsen. Elgondolkodtatott a srác levele. Tényleg a társadalom szemete, aki azért keveredett ide, mert semmi más lehetősége nem volt?
Mindegy, ütöttem, ütöttem, kérdeztem magamtól, ütöttem, egy pillanatra sikerült sírnom, aztán nem, csak a könnyek maradtak, a sírás elkerült. De mondtam a magamét: tényleg, ami eszembe jutott, az általánostól a Xantus-on át, az érettségiig, a pénzügyön keresztül a Logisztikán át…. A munkámat, mint marketinges, mint meós….gyakorlatilag az összes kudarcomat, csak mondtam, csak mondtam….aztán megöleltem a bokszzsákot. Potyogtak a könnyeim, és öleltem egy mocskos bokszzsákot…fél óra telt el így…aztán ránéztem az órára és konstatáltam: vacsi van.
Elindultam vissza, és nem éreztem magam leharcoltnak..mire a szobámba értem, újra – újra a világ legdühösebb embere voltam.Ember nem volt szerintem az nap ilyen dühös saját magára, mint Én.
Hagytam egy levelet, hogy a kertek alatt meglógtam futni. Gyűlölök futni. De futottam. Hétvégén tettünk egy két órás sétát, arra akartam futni, persze eltévedtem.
Nem tudom mennyit futhattam, azt tudom, hogy elértem valami másik települést, és kb. nem éreztem, láttam, gondoltam a végére semmit, és tiszta könny volt az arcom…az első kis időre emlékszem, hogy fáj, hogy nem kapok levegőt, utána minden kiesett…
Felfogtam, hogy nem jó úton jöttem, hát visszafordultam…de csak sétáltam…lassan, kényelmesen. Lágy, kedves zenét hallgattam. (Köszönöm Oghus, nagyon tetszik a szám, jókor volt velem, jó helyen. :) )
Visszaértem, kicsit több, mint egy óra után.. és elmentem zuhanyozni..van egy nagyobb fürdő, oda mentem, Afrikai chill out-ot hallgatva, tűz forró vízzel égetve magam – kicsit, mint a filmekben - , zuhanyoztam vagy egy fél órát.
Felvettem a Füles-es hálóinget – ami olyan, mint egy pólóruha – egy fekete streccs gatyót, meg a bőrdzsekimet egy tanga papuccsal. Nem kell mondanom, hogy néztem ki.
Eljöttem a konyhába, csináltam egy jó forró Teát, vágtam egy szelet kenyeret,amit 4 felé osztottam, ettem: mogyorókrémeset, mogyoróvajasat, és 2 féle lekvárosat.
Gondolkodtam, hogy elmegyek Hvala alá, de Ana – a szobatársnőm – már mondta: Akartam vinni vacsorát, nem voltál vacsorázni, aztán olvatam, hogy elmentél futni, végig futottad, jól vagy, tehetek valamit érted. Annyira aranyos volt. Megköszöntem, elindultam. Erre Ő: Nem ülsz le közénk? Elmosolyodtam, a válaszom annyi volt: Miért ne?
Dumcsiztunk, aztán oda jött Dávid is. Elkezdtünk dumcsizni kicsit, kaptam egy szál cigit. Szerintem cigi embernek nem esett annyira jól, mint akkor, ott, nekem.
Elindultunk vissza, Összefutottunk másik Dáviddal, ment csirke ketrecet zárni. Aztán visszafele újra csatlakozott, és dumáltunk- dumáltunk. Végül, mikor indultam belfele a szobába, 10 körül már Ana is érkezett.
Dávidtól - "tesó-tól"- elbúcsúztam, és megölelgettem.. - Szegénynek esélye sem volt meglógni :) -
És elkezdtünk beszélgetni, Almu – a spanyol csajszi –, Ana és Én.
Végül 2 órát beszélgettünk..gyenge túlzás. Én 10 perc alatt kinyögtem azt a rohadt egy mondatot, amit szerettem volna, amiről utána mindenki kifejtette a véleményét. Meg persze apró poénok, végül még röhögő görcsöm is lett. :)
Azt mondták, beszéljek Marie-vel, hogy nem akarom ezt csinálni. Mondtam, hogy ez így nem igaz. Csak ma egy nehéz nap van. Meg hogy céloztam már rá, hogy mást is csinálnék, de az lett belőle, hogy ne adjam fel.
Aztán elmentünk spirituálisabb dolgok felé is, hogy milyen feladatom lehet a dologgal, mert említettem nekik is, hogy nem az első eset, hogy ilyen munkát kapok. Érdekes volt.
Azt megtudtam, hogy nem, engem ez a szakma abszolult nem érdekel, és soha a jövőben nem akarok hasonló munkát végezni.
Azt is, hogy nem tudom felvenni mások gondolatát. Mármint, hogy hiába próbálom elhinni, hogy igen, igazuk van, ez nem sok pénz és stb.(hogy lehet azt mondani, hogy nem sok pénz, amikor a legolcsóbb 14 hónapos program is több mint 1 MILLIÓ forint.???és az, hogy bekerülhess a Gaia programba 250 000…feltéve ha nem a 24 hónaposra akarsz jönni, mert akkor:500 000…és az egyéb költségek ebben nincsenek benne. – amikor Én jelentkeztem, ez még jóval kevesebb volt...(kb.150-180 ezer forinttal.) és ez nagyon sokat jelent..ennyiért Én sem jöttem volna, könyörgöm.) Ettől vagyok fusztrált, hogy nem azt érzem amit elvárnak tőlem, hogy érezzek. Erre nem leszek képes. Nem leszek képes azt érezni, amit kéne. Csak azt tudom érezni, amit érzek.
„Nincs lehetetlen, csak tehetetlen” – akkor tehetetlen vagyok. Vagy az,aki nemért valamivel egyet, és nem akar benne részt venni. ( szóval, akkor most hova a francba helyezzem magam? :D – éljen az Önmegismerés :) )
Végül egész feszültségmentesen sikerült elaludni,másodpercek alatt. Megfogtam az mp3-am, hogy berakok valami lágy zenét, de be sem kapcsoltam, már elaludtam…reggel a kezemben volt a lejátszó. :)
A ma reggeli ébredés, borzasztóan nehezen ment. Almu kapcsolta ki egyszer az ébresztőm, mert nem keltem fel rá, csak arra, hogy keresi a fejem alatt a telefonom. Üvöltöttem, hogy ne haragudjatok, persze nem esett le, hogy magyarul. :)
7:20 –kor Ana cirógatott meg: Cintia, késő van. Muszáj felkelned. Kipattantam…
A reggeli meeting nem volt teljesen tiszta, de jobban ment, mint előtte való reggel.
A meló….hát, ennyit a jó ötleteimről.. tényleg nem vagyok a munkára alkalmas :)
Van két 50 év körüli hölgyjelentkezőm, akik lelkesednek. Gondoltam, megkérdem az egyiket, megadhatom e az e-mail címét a másiknak. Hátha jó érzés, hogy egyidősek, és mivel mind a ketten aggódtak a koruk miatt, jó lesz nekik, hogy a másik is vele egy idős, és úgy érkeznek a fiatalabbak közé, ha egyáltalán összetudják spórolni a pénzt erre….
….a nagy mosollyal töltött – többet ne csinálj ilyet mondatot kaptam az ötletemért....
(bár „kaptam” 10 pontot, hogy volt valami ötletem. Konfettit!)
Ebédnél folytatott párbeszéd Rékával:
-Réka: How are you?
-Én: Fine. (annyira Fine, hogy .@..-tam visszakérdezni, hogy egyébként vele mizu)
-Vizslat egy picit, majd megkérdi: Milyen a promózás?
-Én : Utálom mint a szart…:) Halál őszintén buggyant ki belőlem :)
-Megfogta a vállam, a szemembe nézett, és ennyit mondott: Meg tudom érteni. – hát együttérzés rég esett ennyire jól. :) – jah, Ő is promózott, szóval tényleg tudja milyen.
Ana is kérdezte, minden oké, mondom persze..Rám néz, rám mosolyog, majd:a szemeiden látszik, hogy mi a helyzet…
…Ebéd utánt természetesen Hvalá-val töltöttem, meg a szavak nélküli kommunikációval.
- Csak most egy nagy bögre Teával…ma nem ittam kv-t. Az elmúlt két napban olyan mennyiséget ittam, hogy szerintem azért is vannak az alvási – kelési problémáim, így ma úgy döntöttem, nem attól fog menni a munka, ha pótcselekvésként kv-t iszok.. –
Szóval leültem a törzséhez, megölelgettem, ahogy szoktam, beraktam most zongoraszót:
https://www.youtube.com/watch?v=fEOJQawykD0
Néha felnéztem az égre, most nagyon felhőmentes volt, pedig szeretem Őket is nézegetni.
Szóval leültem a törzséhez, hallgattam a zenét, és rájöttem valamire:
A megfeleléskényszert kell levetkőznöm. Az angol otthon pont emiatt nem ment, arra már rájöttem. És már egész jól ment az angol, és most megint hablatyolok. Mert meg akarok felelni. Nem. NEM kell a külvilágnak. Magamnak...
Tudtam, hogy ennyi pénzért…nem sok esélyem van. Akkor mit vártam…
Saját magam felé annyi az elvárásom, hogy mindent megtegyek és senkit ne csapjak be, ne tukmáljak, csak ismertessek. Ezt csinálom? Igen! Akkor ki a fenét érdekli, hogy hányan jönnek. :)
Egy visszajelzés, hogy tényleg csak ismertetek: egy srác mondta, hogy Ő pénzbefizetés nélkül, minél hamarabb szeretne kimenni segíteni Afrikába, tudok – e ilyet, vagy csak ezt. Mondom neki, ha tudnék, akkor már ott lennék. Erre Ő: Ha talál valamit, akkor szól :)
Válaszoltam neki, hogy nagyon kedves, de Én már csinálom azt, amit ajánlottam neki. :D
Szóval csinálom, aztán ha nagyon eredménytelen, úgy is kivesznek innét :)
Azt hiszem, ebben a másfél napban, nem csak a munka miatt voltam feszült. Egészen sok új dolog történt velem, el kellett dolgokat fogadnom, hogy nem olyanok, mint ahogy elképzeltem, másrészről meg dolgok oly magasba emeltek, olyan emelkedett hangulatba, hogy utána olyan fura volt minden. Valamint „Nem búcsúztam” senkitől, mert hogy úgy is találkozunk,így sok könny és egyéb ragadt bent. Nem tudtam, nem akartam sírni. Hát, a legnagyobb része kijött. :) Ma még elmegyek úszni egyet, alszom egy hatalmasat, és holnapra minden oké lesz megint.
Azt hiszem, Kiürítettem a poharamat… :)
Hatalmas Ölelés Mindenkinek! :)
