Lássuk csak. Legutoljára ott zártam soraimat, hogy juppiiijjeeeee, kertész leszek nem sokára.( Bár hallanátok, ahogy megszólalt a fejembe a mondat utolsó része. Olyan népiesen, népdalosan. :))

A nap hátra lévő része, vigyorral teli volt. Persze voltak, akik megtaláltak, hogy miért adtam fel, kicsit korai volt, de Én tudom. És volt a másik oldal, aki pacsit adott, meg aki mondta, hogy le a kalappal, hogy eddig bírtam. – A dolgoknak több nézőpontjuk van. A dolgokat sosem fogja mindenki ugyan úgy látni. A dolgokhoz úgy kell viszonyulnunk, ahogy nekünk a legjobb… :) –

Az irodában eltöltöttem még azt a maradék időt, Marie kérdezte, hogy sikerrel jártam e és hogy mi lesz a munkám… Lehet nem volt szép dolog, de elmondtam, hogy a kertbe leszek, és hogy ezt szerettem volna csinálni, kb. mióta ide kerültem. :) Mosolyogva, enyhén nyersen jegyezte meg: akkor most boldog vagy, igaz. Nem akartam elgondolkodni rajta, hogy mit gondolhat most. Túl szép és kerek volt a világ, és honnét tudhatnám Én, hogy mit gondol?

Meló után örömködés Ősöknek..Jó kis találmány ez a skype..és már a saját fejem sem zavar az alsó sarokban. :)

Vacsi. Ülök az asztalnál Di mellett, Wendy oda sétál hozzánk, rámosolyog Di-re, majd rám, megfogja a vállam, és bemutat, mint új csirkefelelőst :) Szóval, vannak állatkáim.:) Ez annyit takar, hogy reggel  egy bizonyos részét kiengedem a csirkéknek, aztán este etetek, és visszazárom Őket.

Vacsi utánra, ugye be lettem fogva, Ana- Péter és Tamás társaságába. Hát, Péter nagyon belelkesült, az egyik kis termet berendezte hirtelen próbateremnek, és már a kezembe is volt a mikrofon. Váo. Hát, zavaromban rég énekeltem ennyire keveset és ennyire nagyon-nagyon rosszul :)

Ana sosem titkolta, hogy szereti a hangom. Akkor Én is, amikor nem hamis :)
Péter azt mondta, szerinte jó hangom van, semmi baj,annyi a dolgom, hogy  meg kell tanulnom használni . (Délelőtt, mikor nem sejtettem mi lesz este, elmesélte, hogy volt már vagy 7 zenekara itt…) amikor 40 perc próbálkozás után Wendy benyitott, Ana-val úgy üvöltöttünk fel, hogy jöjjön be, énekeljen velünk, hogy szegénykémnek választási lehetősége sem volt. Bejött, és énekeltünk.  Végül egy Utolsót, aztán egy utolsó – utolsó-t, meg egy utolsó- utolsó – utolsót is.

Későre járt, de még várt rám a másnapi dupla előadás, dupla pószterrel, és egyetlen betű nélkül.

Dávid lejött, mert az Ő taskjához ki kellett tölteni egy kérdőívet, és Ana nem fejezte be véletlenül. Aztán itt maradt, dumcsiztunk, Ő magyar szavakat tanult, mi portugálokat. Én hulla voltam, ahogy haladtunk a beszélgetésbe, mindig egy lépéssel közelebb kerültem az alváshoz. Hol egy betakarózással, hol egy lámpaoltással, hol egy kutyus ölelgetéssel – nem tudom mondtam e, hogy egyetlen egy dolgot tudtam hozni magammal, és a választásom egy plüsskutyus lett. A neve: Happy, és kb. két éve lakott már velem. - . Beszélgettünk, és Én egyre nagyobbakat pislogtam…a következő emlékképem, hogy kérdeznek valamit, és Én csak annyit hajtogatok, hogy nagyon sajnálom…Az álom, mint a nyári zápor, hirtelen elkaptott.

Persze, mivel nem tanultam, nem mondhatni, hogy túl mélyen tudtam aludni. Fel-fel riadtam, hogy neki kéne állni, nem leszek kész, úristen. Végül 7 előtt egy picivel sikerült. A szerencsém az volt, hogy study-s nap volt, így minden meg volt csúszva fél órával. Mivel este kikészítettem mindent, annyi volt a dolgom, hogy fogat mossak, valamit kezdjek a sörényemmel, és felöltözzek. 7:20 környékén már ültem a popsimon a főépületben, az osztályteremben, és próbáltam valamit kezdeni magammal.

Gyorsan eltelt az az egy óra, kb. semmire nem volt elég. De: egy pószterre, és egy-két magyar étel angol nevére. De hogy felkészüljek beszédre, meg ilyesmi? Semmi… Amikor befejeztem a pósztert, kiszaladtam rágcsálni egy picurit. 5 perc, és kezdődik a reggeli morning spot. Ma reggel ment el végül Wendy, így Asa volt ma velünk egész nap. Kérdi Dávidot, hogy Ő kezdi, vagy kezdje Di a másik oldalt. Dávid zseniálisan átdobta a labdát Di-nek, majd bejelentette, hogy mi együtt beszélnénk a kajákról…. Imádtam ezért. Nem tudta, hogy reggel előbb keltem, kiraktam elé a pósztert, és közöltem vele, talán egy kissé nyersen: Én megcsináltam a pósztert, Te beszélsz. :) Eljutottunk hozzánk. És persze Én szólaltam meg először angolul. És mit mondtam? Én tartom a pósztert, Te beszélsz. Gratulálok Cintia. Persze, azért igyekeztem részt venni az előadásban. Szerintem 3 mondat el is hagyta a számat. :)
Ami megmaradt, hogy Asa a végén megjegyezte,hogy a másik előadásnál muszáj lesz beszélnem. (Torpedó- egy lövés – talált és süllyedt.)

Reggeli morning spot után,egy óra takarító időt kaptunk. 3-an jutottunk az ebédlőre. Hamar eltelt az egy óra, kb. felpakoltam a székeket, és nekiálltam ablakot pucolni…6 nagy, 6 kicsi, plusz két  darab üveges ajtó… :)

Újra osztályterem. Újabb prezentáció. Kaptunk 1 órát az utómunkálatokra. Persze nem lettem kész, és természetes hogy az első előadás után, a második az enyém lett volna… mondom, lett volna. Szóltam, hogy nem készültem el. Asa egyszerű és teljesen jogos reakcióval állt elő. Annyit tett hozzá: Rendben, mindig ez szokott lenni az elején. De hidd el, azért tolunk titeket, mert kint Afrikába nem mondhatod, hogy nem készülök fel a holnapi előadásra, ha hirtelen prezentálni kell valamit. Ha kell, nem alszol, nem eszel. De amit meg kell csinálnod, azt meg kell csinálnod.  – Ebben a percben kicsit összeszégyelltem magam. Mondta Amilkának (portugál férfinév), hogy segítsen nekem, mert látja rajtam, hogy túlbonyolítottam a dolgot… és igaza volt…

Nagyon hálás voltam Amilkának. Tényleg át rágtunk mindent, segített, egyszerűsítettünk, sőt mikor végeztünk, még ki is kérdezte… persze először elhajtottam…aztán rájöttem, hogy igaza van. Ha neki nem mondom el, a többieknek hogy akarom?…jah, a témaköröm: Vitaminok és Ásványok

Ebédidőig maszatolhattunk ezzel. Utána Green time! :) Tudjátok, a study-napos munka. :) És Zu-val, meg Di-vel mentünk a tornatermet – ami egy kisebb épület – körül gazolni. Imádtam. Azt hiszem, Én voltam az egyetlen. :) Az egyetlen dolog, ami némi kellemetlenséget okozott, az a mondjuk, hogy az időhiány miatti át nem öltözésem. A slussz poén, hogy pont ma jutott eszembe a fehér, tarka virágmintás gatyámat felvenni. Nem volt gond egyébként, megúszta, csupán a derekam volt az ára. Merthogy nem térdelem, és nem ültem ez miatt… úgy 2 órán át gazoltunk…
Sok –sok állatkával találkoztam, meg sok-sok vöröshangyával. Utóbbiak elég harcias és csipkelődős kedvükben voltak…de ezernyi hangyacsípés inkább, mint a promóciós iroda. :D

Visszatértünk a Gaia terembe. A kérdés csak annyi volt: Di vagy Én?. Di fogta magát, kimászott, és ügyesen levezényelte az előadását, csak azt sajnálom, hogy semmire nem emlékszem, csak arra, hogy mantrázom magamban, hogy inkább égjek egy szar előadás miatt, mint azért, mert összerókáztam a tantermet…
Amilka is kimászott velem, és mint a súgógép ott volt… csak néha zárt szájú vagy túl hangos súgógép volt...vagy mind kettő egyszerre. De nagyon hálás vagyok mindenért neki. Lelkesedésből 5-ös. Szóval az előadás lement, életem leghosszabb 8-10 perce volt, merthogy idegességemben ledaráltam az „anyagot”. Kedves volt mindenki, vártam a nagy nevetés áradatot,  de semmi…mondjuk kímélve engem, kérdezni sem kérdeztek…bár az elcsukló hangból és a 10 perc zizgésből  - szerintem egy másodpercre sem voltam merev-, lehetett sejteni, hogy minden bajom van.

Remélem, ahogy jobb lesz az angolom, úgy múlni fog ez az izé, mert rohadt kellemetlen.

Bár jobban meggondolva, és a tegnap estét is hozzávéve, azt hiszem, félek emberek előtt szerepelni… Á, az a nyomorult megfelelni vágyás már megint. Nagyon gyúrnom kell rá. (Gondolkodtam sokat, mert időként előfordult, hogy akarva-akaratlanul egy társaság középpontjába sikerült kerülnöm…de más a tömegből kitűnni egy pillanatra, és más kiállni elé.)

Volt egy kis „üres” idő, Ana-ra vártunk, Ő nem ért még vissza. Oda léptem Asa-hoz. Valami fenomenálisan összetett angol mondatot sikerült összehoznom, de végül megértette Asa mit akarok. A kérdésem lényege az volt, hogy tud e valami praktikát, hogy gyorsabban fejlődjek. Röviden közölte: angolul csinálni mindent. Majd visszaültem a helyemre, és egy csodálatos interaktív előadás lett belőle... S mikor levontuk a konklúziót, belépett Ana.  Tökéletes időzítés. Asa-n látszott, hogy volt már sok információ, amit megosztott volna a világgal: pl. hogy miért kell portugálul, vagy magyarul beszélni…és egyébként tökéletesen igaza van. Ana előadott egyet, és irány Malawi épülettakarításra.

2 héttel ezelőtt is wc-t nyertem meg. Most is.:D De most sikerült valami olyan wc-t kapnom, amit 10 percig kerestem, hogy hol van, és mielőtt megtaláltam volna körülbelül 3 szobába simán benyitottam. :) De élveztem. A labirintusba való bolyongás során találtam 2-3 bezárt ajtót is, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet… Aztán meglett…egy elhagyatott kis mosdó. Rengeteg mocsokkal.

Azt sem tudtam, hogy kezdjek neki. Az egyik budi nem volt jó, és ez akkor esett le, amikor befújtam a wc takarítóval, és utána rájöttem, hogy nem tudom lehúzni. De nem tudom miért nem tűnt fel, amikor a wc tartálynak nem volt teteje. :) Átmentem a másikba..fogtam wc kefét, hogy kivakarjam, amikor megcsapott az az iszonyatos bűz... 2 mp-en belül, 2 csukott ajtón másztam keresztül. Szerintem volt 5 perc, mire elmúlt a hányingerem. Addig összegörnyedve küzdöttem. Na jó, oda vissza kell menni. Elrohantam a nagy wc-be, és megkerestem a legerősebb illatú takarítólöttyöt. Mély levegő, és ahogy beléptem már nyomtam is a flakont. Nem érdekelt, hogy semmi köze a wc spréhez. Életem legnehezebb wc takarításán estem túl.
Következő barátságom a zuhanyzós résszel kötettett. Csak annyit mondok, hogy 20 percet vakartam, és mikor le akartam zuhanyozni, kiderült, hogy nincs a zuhanyban víz….:) Csak nevetni tudtam…:D
Csapot mostam, felsepertem, felmostam…és nagyon örültem, hogy vége. A másik mini mosdót is megnyertem mellé, ami itt van a mi szobánkhoz nagyon közel. De ezt állandóan tisztán tartjuk, nem volt nehéz dolgom. Már vacsi tájm volt. Dávid porszívózott még(szőnyeg van a folyosón)…nem láttam senkit ilyen becsületesen felporszívózni, mint Őt.

Bár terveztem este uszodába menni, és tudom, hogy tök logikátlan uszoda előtt hajat mosni és fürdeni, de annyira dzsuvás és büdös voltam, hogy nem volt kérdés, hogy fürdök e. Utána összepakoltam úszáshoz, és irány az ebédlő.(Ana még akkor végzett a takarítással, Ő a „nappalit” nyerte meg.)

Belibbentem az ebédlőbe, és sok ember és méla csend fogadott. Lányos zavaromban, Di-től kérdeztem egy olyat, hogy hány csirkét kell majd megtalálnom. :):) Szép volt…

Kajciztunk, utána mindent végig jártunk Di-vel. Hol a kaja, stb.

Vele volt a sofőrünk az uszodába. Mivel akkor értek vissza bevásárlásból, mikor indulni „kellett” volna az usziba,Vele kért magának egy 10 percet. Azt hiszem, teljesen érthető. Úgyhogy, mivel ma semmire sem volt időm, egy pohár vízzel,egy szám erejéig bepattantam Hvala alá. Először tényleg csak odaültem..aztán rájöttem, amint hátradőltem, hogy valami fura. Áh, nem öleltem meg. Pótoltam eme hiányosságomat, kapott a vizemből, és máris minden rendben volt…
Tényleg csak egy szám idejére ültem le, nem akartam, hogy rám várjanak.

Elindultunk. Ana, Fernando, Vele, Barna és Én. Nem vettem valami úszósra a figurát. Lubickoltam, meg leginkább Barnával dumcsiztunk. Ki – hol - merre – mit. Végeztünk, és megint sehol senki. Visszamentem az öltözőhöz, és mintha Barna lett volna. Kérdeztem, Ő volt, mondtam, hogy nem tágítok, nem akarok hasonlóképp járni, mint egy hete.

Mikor öltöztem, valaki dúdolta a „some where, over the rainbow”-t, és belemászott a fülembe. Mikor Barnával kicaflattunk a kocsihoz, és ott voltak a többiek, feltört belőlem, és el kezdtem énekelni. Elmeséltem a többieknek, hogy miért, és Barna vigyorogva közölte, hogy Ő volt.:)

Visszatépettünk – Barna kimondta az igazságot, a promó hasonlít az mlm-hez - .
Beültünk még az ebédlőbe Anaval. ( Ő másik autóval jött, a squash-osokkal, Péter, az eszkimó nem adott neki más lehetőséget. :) ) Tamás elkezdte Ana-t gitározni tanulni, Én pedig beszélgettem egy picit, csináltam egy teát, és visszajöttem. (Útközben Amilkával találkoztam, faggatott milyen itt. Mondtam, hogy jól érzem magam, de mindenki azt mondja, hogy majd visszatérünk erre két – három hónap múlva…mert hogy nem fogok ennyire vigyorogni…Azt mondta, lehet, neki is az a baja, hogy hiányoznak a barátok, meg elfáradt.)

Jó volt úgy az ágyra nézni, hogy semmilyen beadandó, vagy előadás nem vár rám. Aztán kedvet kaptam írni.  Közben Dávid többször is meglátogatott. Felkerültünk a világhálóra: Szerencsére nem látszik a képen, hogy pizsibe vagyok, viszont a fejem sok mindenről árulkodik.:)

Hajnali 1 óra volt,mikor még  Ana sehol… megnézem, mert itt kiszámíthatatlanok az ajtók, és elvileg mosni indult a Mozambikba. Volt, hogy Dávid „mentette” meg,mert beszorult a zuhanyzóba…

El is mentem megkeresni…És meg is lett. Azt hiszem, jól esett neki az aggódásom. Teregettünk egyet a holdfényben. Csodálatos volt az éjszakai ég. Az első teliholdam itt….:) Aztán kidőltem.

Ölelés nektek!