Egy táskával indultam el hazulról...

Egyik pillanat sem átlagos.

Épp London egyik repülőterén dekkolok, várva, hogy végre, majdnem egy év után „hazamehessek.” Ez részben magam döntése volt, részben a helyzet adta lehetőségek elfogadása, és ezzel a harc vagy az esetleges összedörrenés elkerülése. Egy békésebb út. Vagy gyengeség? Jó kérdés, és minden válasz helyes. Helyes a gyengeség is, de helyes az is, hogy így voltam erős. Te kedves olvasó, majd eldöntöd, ezt rád bízom. :)

Épp mosdóból tértem vissza, mikor megálltam egy pillanatra, és magamba szívtam a pillanat erejét. Körbenéztem: Csupa várakozó ember. Csokor virággal, kutató vagy épp fájdalmas tekintettel, mosolyogva vagy épp lefelé görbülő – a fájdalmas utolsó pillanatokat érzékeltető – szájjal. Csodálatos látni, hogy ahány ember, annyi reakció ugyan arra a szituációra.

Aztán megérkezik a tömeg. Csókok, kacajok, könnyek, sztyuik, elrohanó – valószínűleg magányos emberek. Kutató tekintetek ezrei, az érzelmeket szinte tapintani lehet a levegőben.
Magas, alacsony, férfi, nő, gyerek, öreg, fiatal, stb. Táblák – xy nevével.

Egy férfit szúrok ki a tömegből. Mozdulatlan. Távolba mered. Szinte hallom a gondolatait: Hol van már? Félre fordított feje a kutyákra emlékeztet, aki nem ért valamit. Aztán kakaskodik, lábujjhegyre áll, ahogy a gyerek, mikor látni akar valamit, amit nem lát…. Kényszeresen félrekapja fejét, nézelődik…Zsebre dugja kezét, dülöngél, mint a kisfiú, aki megáll a kedvenc játéka előtt és csak sóvárog….A feszültség pillanatai tisztán kiülnek arcára. Látom a kérdőjeleket a feje felett…. Türelmetlenül egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyt… Még mindig ömlik a tömeg, és sehol, sehol akit vár. Telefonjához nyúl, mintha az bármiben is segítene.

Közben a tömegen áttör egy idősebb férfi, és egy tolókocsis hölgyet köszönt, és ugrik a nyakába.
Egy fiú hátitáskával rohan át a tömegen, nem látom hova tart…
Egy babát kapnak a nyakba, gyerekkacaj tölti el fülemet...

Ő még mindig vár. Már az Én gyomrom is összerándult. Szinte érzem,amit érez. Keresztbe tett kéz és láb. A kezével a hóna alatt öleli meg magát. Szinte érzem az önnyugtatás sikertelenségét.

A tömeg csak ömlik. nincs megállj… aztán apad a tömeg. De Ő még mindig csak ott áll. Vár….vár…vár.

23:27….

Bekúszott elém egy pár: Csokor rózsa, hatalmas csók, véget nem érő ölelés….

23:29 – A pár „kimászott” a képből, és a kiszúrt férfi …. eltűnt. Kétségbeesetten keresem, biztosan csak szem elől tévesztettem… de nem.
Soha nem tudom meg, kit várt, és hogy mi történt, amikor találkozott azzal a valakivel….

Enyhe csalódás lett ujjá rajtam…a pulzusom lassan csökken….elmosolyodom: Ettől szép. Lehet, ha látom, akkor nem olyan lett volna, mint amilyennek előtte elképzelem.…

Hogy mire tanított ez most engem? Hogy az út a fontos, nem a cél. Bár „elmaradt” a történet vége, de minden pillanatot megéltem a férfival együtt…és ezt senki nem veszi el tőlem, azt ahogy megemelkedett a pulzusom, hogy együtt vártam vele, a gyermeki kíváncsiságot: Hol van, Ki az, Mikor jön már?.
A vége? Úgy fejezem be, ahogy akarom – ez a szabadság. Rajtam áll, hogyan fejezem be. Én döntök. És Te is.

Szóval itt, az érzelmek hatalmas tengerében várok, várok, hogy személyesen is megtapasztaljam, a haza térés örömét, és megéljem, amit itt, majdnem fél napon keresztül „vizsgálhatok”.

Egyik perc sem átlagos. Mert valaki vár, valaki szeret, valaki remél, valaki ölel…és még sorolhatnám befejezhetetlenül a listát, amit egy pillanat magában rejthet.

Újraégés. Ha valamivel le kéne írnom, az elmúlt időszakot, akkor ez a legmegfelelőbb szó rá. Hagy magyarázzam el, mit is jelent ez nekem. Egy fajta testen belüli újjászületés, de mégsem. A testen belüli újjászületés – szerintem - , az,mikor egy halál közeli élmény, vagy valamilyen esemény, egy pillanatával változtatja meg az életedet, a nézőpontodat. Egy drámai esemény, ami más emberré tesz. Az újjáégés ezzel ellentétben egy folyamat, egy lassú folyamat, ahol a változás során elégetsz dolgokat, hogy újak jöhessenek létre, és ez bizonyos megtapasztalásokon keresztül megy végbe.

Fél éve hogy nem írtam már. Ma, végre elkapott a régi vágy, s mikor beírtam a blogom címét az url. sorba, és ott nem jelent meg lehetőség, akkor jöttem rá: Jé, vagy 3-szor újrahúztam azóta a gépem, hogy utoljára akárcsak megnyitottam a lapot. Betöltött az oldal, és nem tudtam nem észrevenni, hogy totálisan megújult – mármint a szerkesztői rész. Felnevettem: MICSODA ELLENTMONDÁS: Fél év, mint egy pillanat, mégis mennyi minden történt és milyen hamar eltelt. Egy csettintésnek tűnik,de lassan egy éve itt vagyok már, és mégis, ha visszagondolok a kezdetekre, olyan, mintha évekkel ezelőtt lett volna, és némelyik emlék homályosodik.

Nagyon – nagyon sok minden történt ez idő alatt. Volt 2 mélypontom – az egyik karácsonykor, a másik olyan hónapja lehetett - , amikor nem sok híja volt, hogy hátat fordítsak az egésznek. De voltak olyan napok is, amikor úgy szárnyaltam és olyan szeretet és örömérzést tapasztaltam meg, hogy megkönnyeztem. Sírtam át éjszakát, mint egy 3 éves, aki hiányolja aput és anyut. Öleltem, csókoltam, szerettem és elengedtem. Harcoltam „tudásért” napokat, hogy megértsek valamit. Fáradtam el annyira, hogy olyan mélyen találkoztam önmagammal, hogy olyan dolgokat tudtam meg magamról, amiket homály fedett addig. Volt, hogy naivitásom és a világmegváltásnak vágya oly hatalmassá nőtt bennem, hogy azonnal tenni akartam érte, és tervezgettem, hogy lehetne megvalósítani. Volt, hogy szomjaztam a világ összes tudására, és volt, hogy nem gondolkodtam semmin, és „kiesett” pár óra az életemből. Életem közösségi életet, éltem „együtt”, és éltem remete életet is. Főztem ehetőt és főztem kis híján ehetetlent. Volt, hogy felül tudtam kerekedni apró dolgokon, volt, hogy nem. Volt, hogy egyik este átgondoltam a napomat, és nem hittem el, hogy belefért 24 órába ennyi mélység és magasság, és ennyi esemény. Volt, hogy átgondoltam a napomat, és rájöttem: Bár nem a szobámba voltam, mégsem csináltam semmi érdemlegeset. Volt, hogy…. nagyon sok minden volt. De ez a nagyon sok minden, egy- egy puzzle darabkája egy hatalmas összképnek.

Az érzelmi skála is kiszínesedett. A boldogság is többféle, a szomorúság, a fájdalom…olyan, mikor megismered a kék árnyalatait. És nem csak a világos és sötét kéket tudod megkülönböztetni, hanem ezek különböző árnyalatait: a királykéket…aztán azokat, melyekről jóformán sosem hallottál: antwerpeni kék, babiloni kék… S ezáltal a dolgok még színesebbé válnak, mert már sokkal részleteiben éled meg a dolgokat.

5 hónapig sikerült nagyjából úgy blogot vezetnem, ahogy szerettem volna. Napról –napra, érzésről érzésre. Aztán az ihlet, mint egy madár tovaszállt - mind egy is, hogy miért, így alakult -, s ma szinte hatalmába kerített a vágy. De már nem úgy. Mármint, azóta is becsülettel jegyzetelek minden napról (ki tudja, még hasznát veszem egyszer), de már a jegyzetek sem olyan aprólékosak. Először, mikor nem volt igazán időm írni – se hangulatom, valljuk be őszintén -, akkor még a jegyzeteim úgy néztek ki, hogy kb. azt is leírtam, hogy felkeltem, fogat mostam, stb. Most már csak a „kiemelkedőbb” dolgok kerülnek a papírra. Mennyiségből – minőségbe. Remélem ez az írásaimra is igazak lesznek. Gondolatok, tapasztalások, érzések, novellák. Nem napló. A naplóírás nem nekem való. Próbáltam gyerkőc ként is, és ott is ugyan ez a változás volt észre vehető: Első hónapban 3 oldal, aztán csak kettő, aztán csak egy, aztán csak kulcsszavak, végül semmi. Elkapkodni felesleges lett volna, de időt szánni meg másra akartam.

Hmm. A szoba változott, de a hangulat nem. Chopin. Azt hiszem, Vivaldi mellé Ő is belopta magát a szívembe. Füstölő. Gyertya… és pici szoba.

Sokszor álmodoztam nagyméretű szobáról. Bár imádtam az 6 nm-es szobámat, mégis sokszor elöntött a vágy egy nagyobb iránt. Itt megkaptam. A Gaia után költöznöm kellett, DI lettem, amivel egy új lakhely is jár. Bár szerelembe estem előtte egy piciny szobával – mikor épületnézőben voltam, és meglestem a lehetőségeket - , és el is neveztem jövő szobának, néha bementem , és csak képzeletben berendeztem, a sors úgy hozta, hogy 1 nappal költözésem előtt (miután elmondtam, hogy ezt a szobát szeretném, de az információáramlásban némi gubanc alakult ki), más kapta meg. Ebből kifolyólag, egy „hatalmas” szobát kaptam. Legalább is nekem az volt. Két ágy összetolva, bútorok, és még simán volt helyem zumbázni is, ha épp olyanom volt. Olyan 12 – 15 négyzetméter között lehetett. Tény és való, hogy nagyon szerettem, de az élet úgy hozta, hogy ki kellett cuccolnom, és egy ideig „vendég voltam a team társam szobájában.” A szobák újra felszabadultak, de a piciny, jövőszobám foglalt volt, a másik team társam által, aki maga állt elő az ötlettel: „Nem akarsz beköltözni?” Így történt, hogy végül a szoba, amire vágytam, rám talált. Azt hiszem, ez a vonzás törvénye alapfok környéke lehet. :) Belaktam, és rájöttem: Sokkal jobban szeretem a kicsi szobát. Sokkal érzelem telibb, varázslatosabb, közelebbi, otthonosabb. Olyan, mint a fán épített kis kuckó. És még az sem zavar, hogy az ablak nem marad nyitva, csak ha kitámasztom, és két kézzel, teljes erővel kell felfelé nyomnom, ha ki akarom nyitni. Ez olyan, igazi szépséghiba, amitől tökéletes lesz a tökéletlen. :D

Tehát összességében, köszönöm, nagyon jól vagyok. Az már más kérdés, hogy néha könnyek közt, néha mosolyogva, néha fádalomtól vergődve, néha szívet tépően. Hisz mi más adhatná az élet értelmét, mint az érzelmek játéka, a dolgok megtapasztalása, és a kicsiny villanykörték, melyek egy – egy megértés után felvillannak a fejünk felett…

Tegnap este az álom manócskám elment csajozni, és hosszú kimenőre sikerült. Úgyhogy addig hagytam, hogy a gondolat manócska ismét kiélje magát, szóval…ne akarjátok tudni. :D:D:D:D

2 óra magasságában végre viszontláttam Manópajtást, inkább nem csesztem le a késői hazatérésért, még a végén megbüntet, és nem kapok az álomporból… Szépen mosolyogtam rá, megkérdeztem jól érezte e magát, és hozzá tettem, ha nem bánja, szórjon már az álomporból rám, mert aludni szeretnék…végül megszánt.

Reggel kezdtem egy késve keléssel…de nem akár milyen késve keléssel..etetés nélküli késve keléssel..szóval, ha reggel 6kor lenne valami feladatom, akkor ahhoz képest kelnék késve, ha pedig 10kor, akkor ahhoz képest. Hiába, a jó alvóka átka – nincs feladat, nincs ébredés. :D

Újra kevés a Gaia, így újra összevont morning spotok vannak. Ma olvastunk. Nem, most nem voltam olyan bátor, mint múltkor, hogy elkezdjem… sőt, most valamiért még ideges is voltam. Az a baj,hogy nem tudom minősíteni magam – de minek is kellene?! - , a környezet meg tisztelet teljes, szóval Ők sem minősítenek. Így fogalmam sincs, hogy sikerült. Wendy leállított – s nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert: elég, vagy mert annyira rossz, vagy mert hallani a hangomon, hogy most kimondottan ideges vagyok, és a róka – rudival küzdök. (és hogy a naivitásom elő vegyem: ezt észrevette, és kímélni akart….:D) Rejtély marad. :D De a rejtélyeknek is meg van a varázsuk…és azt képzelek bele, amit akarok. :D

-          és most egy kis éneklés következik, utána folytatom. :D

Morning spot után, végre meg tudtam, mi a mai napi munka: Konténer! :D:D Háhá, tökéletes. Elmentem átöltözni. Mikor visszaértem, kiderült, a flexemet valaki kinyírta, így Bobby-nak van egy útja Hull-ba, egy újabb gyöngyszemért. Kicsi konténerekkel kezdtem volna (ráadásul akadt egy – két félkész), de Rolf szólt neki, hogy nagyot kell csinálnom, úgyhogy nekiálltam: Eltüntetni a tönkrement matricákat róla,meg kipakolni belőle a zsákokat, amik benne maradtak..és így telt a délelőtt. Kicsit előredolgoztam, szóval majdnem az összes konténerről eltávolítottam a matricát, és kipakoltam belőlük. A „kiválasztottat”, meg előkészítettem, hogy csak flexelni kelljen. Ebéd, picuri netezés…aztán megérkezett az új masina. Olyan széééép. Úgy örültem, mint a Ps (Play station – remélem jól írtam…és nem, nem akarok netet használni…de ha akarnék sem tudnék, mert nincs :D:P) rajongók egy új játéknak..vagy magának a masinának. :D Mint egy gyerek…:D

És nekiálltam, és csak csináltam, és csináltam, tetőtől talpig mocskos lettem, és azt vettem észre, mosolygok, meg Énekelek….de később kiderült, újra csiripelek, mert Rolf megjegyezte egy pillanatban, hogy miért nem énekelek. Kicsit értetlenül néztem rá, mire elmagyarázta, mint jelent az a szó, hogy sing. Mondtam neki,hogy tudom mit jelent, de inkább nem folytattam, mert már gyakorlatilag hátat fordított…pedig mondtam volna neki, hogy azt nem értettem, miért kéne énekelnem, de rájöttem, hogy arra gondolt, hogy eddig énekeltem, és hogy miért hagytam abba. Mindegy. A lényeg, hogy rendbe voltam. A konténer csiszolás „visszahangolt”.  Csak még az emberi kapcsolatok..meg a kommunikáció… nah, ott még akadtak azért bakik, de nem olyan vészes, mint mondjuk 2 napja volt, és már mondjuk nem mindenkire igaz..csak a nagy többségre. Akik közel állnak, azokkal megy.

Annyira belemelegedtem a csiszolásba, hogy olyan szinten eltávolítottam a rozsdát, hogy lyukakat csináltam a hatalmas kék csodára. Szóltam Bobbynak, hogy hát ez van. Káromkodott egy sort, Én elvigyorodtam, és közöltem vele, hogy van egy ötletem. Kérdi:mi az? Mondom: a lyukacskákra matricát rakok, és lefestem. „Briliáns”, minősítette ötletemet, és tovább is állt. Nos, ez még jobb kedvre derített…:D

Folytattam, és azért szeretem a nagy konténereket, mert fel kell mászni a tetejére, hogy le tudjam csiszolni..ez a legeslegeslegjobb rész…meg a belseje, amikor totálisan szét van rozsdásodva…hihi, nem tudom mi van velem, de imádom, amikor kihívás van benne…:D:D:D Szóval meg van a két favorit munka: Konténer átváltoztatás– fizikai, és co-driverkedés – szellemi. Tökéletes, ettől a felismeréstől még boldogabb vagyok…:D:D:D

Szóval, bár nem volt időm festeni,csak a konténer alját (alját – alját)és a másik alját (belseje alját) :D, nem bánom. Jót tett..és holnap folytathatom. És már nem érdekel, mennyit csinálok, mert azok csak számok….(Kis Herceg…..nagyon érik már!!)

Picit előbb utamra engedtek, így gyorsan lezuhanyoztam. Fura volt, mert úgy éreztem, nem engedi a víz, hogy kibújjak öleléséből, szinte 10 karral marasztalt, és alig bírtam meggyőzni, hogy másnak is kell meleg víz…úgy éreztem, legalább háromnegyed órát ott töltöttem, és kiderült, 10- 15 perc alatt végeztem. Szóval, mindenki nyertes lett a végén, mert Én úgy éreztem, 45 percet álltam alatta, de a valóságban nem pacsáltam el sok-sok meleg vizet. :D Tökéletes. Bár tudatosan is meg tudnám nyújtani egy – egy perc hosszát. :D:D:D

Ruhát öltöttem, táncikáltam…aztán körbe néztem a szobámba, és rájöttem, hogy sürgősen meg kell keresnem Henry-t. (Henry a porszívónak a neve.) Elindítom, nem igazán szív. Oké, pont Durhamba merült fel bennem, hogy még sosem cseréltem porzsákot. Akkor eljött az ideje…logikai játék 1. Hogy férek hozzá a porzsákhoz? Rájöttem, szétkaptam a porszívót, de a zsák félig üres volt. Aham, nem ez a baj. Visszacsináltam mindent. Letekertem a csövet..szív rendesen. Aham, akkor a másik végénél lesz a baj. Leszedtem a porszívó fejet, és olyan, de olyan dzsuva esett a szőnyegemre. Porcicacsalád, stb...de utána tökéletesen működött a drágám… úgyhogy tiszta a szobám..megint. :D

Burkolás. Komolyan, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy nem megyek, de mivel minden cuccom az ebédlőben maradt (táska, lepi…), így nem volt választásom. De nem bántam meg.  :D

A vacsi bakija annyi volt, hogy a végére hagytam egy különlegesnek tűnő falatot, és nem tudom, milyen fűszer volt benne, vagy mi történt azzal a falattal (a vicc, hogy a falat másik felével semmi baj nem volt, sőt, nagyon is finom volt, ezért raktam félre), de valami brutálisan gyomorforgató íze volt. Ízlelő bimbóim visító görcsben törtek ki, és az első próbálkozásom, ami egy cikk alma, majd egy narancs volt, elvesztett csatának tűnt. Aztán jött a következő kör: Sajtkrémes kenyér. Na az már megállta a helyét…

Ezek után, miután doromboló cicává váltak ízlelő bimbóim, elbambultam. De nem egyszerűen. Még mielőtt megszereztem volna a jogsit, az előtt voltak ilyen durva bambulásaim…amikor vagy azért ébredek, mert valaki hozzámér – és anno néha jóformán ütni kellett -, vagy mert befejeződik a „story” a fejemben. Nagyon durva.  Totálisan egy másik világba vagyok, olyan, mintha fizikailag is máshol lennék.  Már volt egy – két ilyen, mióta itt vagyok…(és egy történet a bambulás alatt, vacsi közben született: Ki találjátok melyik?:D:P) Hmm..érdekes, nem tudom, miért van ez. Eszembe juttatja a koleszos éveket, amikor drága szobatársaim kifirkálták a fejemet…. Kifirkáltak és otthagytak… én feleszméltem, aztán mentem az utamra…mit sem sejtve.
Aztán ezt tudatosan, mielőtt elkezdtem volna jogsira járni, szépen lassan kiiktattam az életemből… de most nem akarom. Szeretem. Néha csak úgy jönnek az események a fejemben, néha pedig tudom alakítani. Tök izgi. Csak ha elbambulok, nem tudom, hogy bambulok, és nem tudok tudatosan kikerülni az állapotból… ha ezt a részét megtanulnám…

Aztán cigi szünet, egy rövid beszélgetés, ahol szembesülnöm kellett azzal, hogy néha elkerülhetetlen, hogy ne bántsd a másikat. Semmi mással, csak egy Önfelvállalással, ami egyben döntés is.

Hmm… Tényleg nagyon ideje annak a Kishercegnek…

Ezek után pötyögtem egy kicsit, miután elkezdődött mögöttem a zene-bona. Persze csatlakoztam. Énekelgettünk, aztán jött a tea – szünet. Fellestem a netre, és pont megláttam Mel kiírását: Hiányolta a hétfői éneklős estét. Hát írtam neki, hogy van e kedve Skype-on csatlakozni. És volt. Így történt, hogy egy számítógéppel bővült a zenei kör, „amiben”  Mel és Susana ücsörgött. Még egy pillanatra Ana is feltűnt a képernyőn. :D

Befejeztük, Tommal dumcsiztunk egyet még,visszajöttem a szobába, aztán pizsit öltöttem, és gondoltam meglesem, elmentettem e azt, amit pötyögtem. Szerencsémre igen… így befejeztem.

00:13… remélem ma nincsen kimenője az Álom Manómnak.  :D

Ölelés nektek!

Jah, és egy fontos dolog: KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, aki idejét nem sajnálva, elolvassa a történeteimet! :D

SZOMBAT

Most már jobb. Kb. 2 órával ezelőtt, úgy jöttem be a szobámba (CICD), hogy dühös voltam. Dühös voltam magamra, a világra… Aztán szépen kipakoltam, átvettem az itteni szobám energetikáját, és máris minden jobb, és újra színesedik…:D Hiába, néha kell idő egyedül, néha kellenek a rosszabb napok.

Egész nap egy Copy con dalszöveg ment a fejemben : „ A holnap betemeti a mát.”

Tegnap este, miután befejeztem az írást, gondoltam elmegyek a szobába. Aztán ránéztem a konyhára..áh, csak összepakolok kicsit. Végül elmosogattam, rendet raktam. Éjfél körül másztam a helyemre…kattogott az agyam..végül elaludtam.

Először fél 2 magasságába keltem, valami marha nagy baromságot álmodtam, újságkihordás, egyedül munka az éjszakában, és egy pincében egy ismerős arc jött a sötétben…Én egy ajtó mögül néztem, és ezután 3 befejezés következett: Az elsőnél kivágtam az ajtót, a srác megijedt és lelőtt. Aztán minden visszapörgött, és újra jött a srác. Ekkor nekirontottam,hogy Én vagyok az, de nem ismert fel és a pisztoly megint megölt. 3. próbálkozásnál hangosan beszéltem, oda mentem hozzá, megöleltem, de a fél arca el volt torzulva… végre felébredtem… átfordultam a másik oldalamra, de folytatódott az álom az eltorzult arccal, és egy kellemetlen beszélgetéssel... Felébredtem megint… hát jó..gondoltam az otthoni dolgokra gondolok, hogy azzal álmodjak tovább…azzal álmodtam tovább, de megint valami oltári nagy baromságot, már nem is emlékszem nagyon rá…aztán felébredtem megint. Hát jó, akkor gondolok valami másra… és ez így ment egész éjszaka. Fél óra kegyetlen hülyeségekről álmodás, fél óra gondolat elterelés… Hiába, sors által eldöntött dolog volt, hogy mára virradóra hülyeséget fogok álmodni… és ezen nem tudtam változtatni.

Hát, ezek után gondolhatjátok mennyi kedvem volt reggel egyáltalán megmozdulni, nem hogy még dolgozni..ráadásul olyat, amit nem igazán szeretek. Hiába, ez is fekete listás munka lett a számomra.

Elindultunk Su-val, és nekiláttunk… Szombat reggel. A boltok vagy zárva voltak, vagy délbe nyitottak, vagy épp az illetékes nem volt ott – s ajánlották a hétfői viszontlátást - . Beszéd nélkül telt a nap legnagyobb része. Hangulatunk sem volt túl jó, a meló is kinyírt minket, meg a rutin is. Su is rutin ellenes, mint Én…szóval…nem volt egyszerű nap eleje. Végül fél órával előbb befejeztük, muszáj volt regenerálódnunk, s amíg Ő a telefonjával játszott, addig Én írtam.

A következő sorok születtek:

Elkezdtünk dolgozni, de egyikünkben sem volt egy fikarcnyi lelkesedés sem. Az első helyen, egyedül mentem be, és nem értettem mit mondott a fazon pontosan. Le voltam blokkolva, nem akartam az egészet, és csak ez járt a fejemben. Ahelyett, hogy megoldottam volna, és visszakérdeztem volna, pánikba estem, és kirohantam az ajtón. Elszívtam egy cigit, és mondtam Su-nak, hogy de tudni akarom, miről is volt szó… Azt mondta, visszajön velem. Ekkor persze mindent értettem…kiértünk a kocsiba, és alapjáraton csodálatos hangulatom még zuhant lefelé pár emeletet…elsírtam magam. Utáltam az egészet, utáltam magamat, butának éreztem magam ehhez a munkához…és mocskosul szerencsétlennek…
Su nagyon kedves volt, szavai szépen lassan megnyugtattak. Elmosolyodott, és csak annyit mondott, hogy nem érti, miért blokkolom le magam. Miért blokkolok le, ha egyedül megyek be? Beszélgettünk még, vígasztalt mindegy egyes szavával : Pl., hogy a személyiségem, a kiállásom, a jó kedélyem meg van a munkához, és csak azért nem megy, mert nem szeretem, és nem tudom magam belevinni a munkába… elgondolkodtatott. Ő is csak a vezetés részét szereti, úgy éreztem, megértett… próbálkoztunk még párszor…de…nem sok sikerrel….6 nap, és megannyi: Sorry, de nem…

Nagyon örülök, hogy ez az utolsó napom…Rövid időn belül kicsinálna…

Rájöttem: Többet nem szeretném minősíteni mások munkáját. Csupán csak megdicsérni a jót! Mert ha „nem jó”, annak ezernyi háttér oka lehet, amiről nekem fogalmam sincs.

Persze eddig is tudtam, hogy mindennek oka van, de mindig „új” dolgokban tapasztalom meg, érzem meg a saját bőrömön, és mélyítem eme ismeretemet. A „nagy” és „örök” igazságok megismerése ez, minden féle szituációban…

Eddig sem szerettem a versengést, de nem tudtam a pontos okát, miért. Most már pontosan tudom: Mert az esélyek sosem egyelőek. Vegyük pl. ezt a munkát. Egy azon nap, 2 ember, aki szereti, jól aludt…legyen ugyan az a terület..(nyílván, ugyan oda nem tudnak bemenni) szóval, a sikeresség függ: a tulajdonos hangulatától, ott van e, tényleg van e hely, a parkoló és az épület kinek a tulajdonában van, stb. Szóval, mivel más tényező is van, nem csak a személy, az egész értelmét veszti..mármint ami a versengés részét illeti.

De elmehetünk a sportolókig is. Ha azt nézzük, hogy minden szervezet más…vagy hogy mindenki körül vannak emberek, és egy szó is elég, hogy kizökkentsen, és az esélyek máris nem egyelőek.

Persze ez a jelen érzetem, éppen zaklatott állapotomban. Nem tudom, melyik derűsebb pillanat fogja megváltoztatni, vagy kinek az álláspontja fog elgondolkoztatni az ellenkezőjéről, de jelen pillanatomban semmi értelmet nem látok a versengésben.

Ennek ellenére szükség van rá (sportolói szinten), maga az élményért amit ad, a dolgokra amire megtanít: koncentráció, kitartás, önfegyelem, bizonyos esetben: csapatmunka,csapatszellem vagy csupán a mozgás öröme….ezek nagyon hasznos, és pozitív dolgok.

És ez az a pont, amikor nem csak megérted, hanem felfogod: A dolgok nem csak feketék, és csak fehérek…édes egyensúly…

Tehát ahhoz, hogy hosszú távon az ember motivált legyen, szükség van a versenyekre – mint egy cél -. Tehát a versenyzés …rajtam múlik, hogy minősítem, hogy melyik oldalát nézem.

De itt van még egy gondolat: A sportolókra nehezedő elvárás, nyomás, stressz. Egészséges testben, ideges – fájdalommal és megfelelés kényszerrel teli lélek? Kárpótol mindenért egy megnyert verseny, ahol mindenki elismeri a teljesítményed, de közben látnod kell a versenytársaid szomorúságát, aki lehet többet tett a dologért, mit Te?

Na, jól bele mentem a dologba…

Hmm..egy fontos dolgot elfelejtettem: versenyzés vagy versengés. Hoppá…nem ugyan az. Az emberek mindenből versengést csinálnak: Kinek van több problémája? Kinek van nagyobb háza? Ki a boldogabb? ….stb.
De mit vártunk, ha az iskola is erre tanít?
Ki a legjobb tanuló? év végén csak az kap ajcsit….Baromság. Miért nem lehet így: Ki találja meg előbb, miben a legjobb? Ki jött rá, miben a legügyesebb?

Mindenki tudja hogy vannak jobb és rosszabb képességűek…Gyárilag. Az egyik tanul 3-4 órát és kevesebbet tud, mint a másik, aki 1-szer elolvasta a tananyagot. És ismét: versenyhelyzet és nem azonos esélyek… NA JÓ, MOST FEJEZTEM BE.

Hát ennyi. Itt abbahagytam….ez volt a legjobb, amit tehettem. :D Tudom, tudom…fura..de ilyen az Én kis buksim, és ilyen dolgok is szoktak benne születni…

Eljött a mi időnk, irány vissza a házba. Összepakoltam, néztem, ahogy mindenki nyomkodja az okos telefonját, lemostuk a kocsit egy kicsit, mert úgy nézett ki, mintha rally versenyen lettünk volna, és elindultunk vissza a CICD-be.

Egy megjegyzés az okos telefonokról: Annyit nyomkodták mellettem az elmúlt héten a telefonjaikat a lakótársaim, hogy egy pillanatra el kezdett hiányozni az enyém egy picit. Ebből a szempontból vártam, hogy visszajöjjek ide. Itt sosem hiányzik…

Olyan volt Durhamba, mintha 4 lakótárssal laknék együtt, minden nap mindenki menne dolgozni, este meg összefutnánk. Jól esett egy kicsit, de hosszú távon kinyírt volna…mert olyan..hétköznapi, ingerszegény. Lehet a CICD tele van egy rakat idegesítő dologgal – de legalább történik valami. Rá kell jönnöm, jobban csípem ezt a fajta élethelyzetet. Még… aztán ki tudja meddig.:D

Szóval ezek után, egy 3 órás kocsikázás következett. Az út elején próbáltam a zaklatottságomat elengedni : Konkrétan lepörgött egy csomó arc a szemem előtt, ahogy azt mondják : „NEM”. Ekkor rájöttem..lehet azt hittem, egy kicsit sem zavar, de a lelkem mélyén azért felzaklatott, a napi 8 órás: „NEM”.

Aztán próbáltam valami másra gondolni, arra,milyen jó lenne, ha bármit amit elolvasnék, elsőre megjegyeznék és megtanulnék. Elég lenne csak elolvasni az nyelvi könyveket, és máris tudnék nyelveket: angolt normálisan, portugált, spanyolt, oroszt, németet…úúristen, mennyi nyelvet megtanulnék….mennyi dolgot megtanulnék!!!!.... az út végére elmúlt a zaklatottságom. Olyan… semmilyen lettem. Olyan plötyi. Olyan….. vagyok… és egyedül akarok lenni,mert képtelen vagyok kommunikálni, képtelen vagyok kapcsolatot teremteni…

Megérkeztünk, és végre..a szobám…rájöttem, mennyire szeretem. :D Elmentem zuhanyozni, és hajat mosni…mert: GOOD BYE! – party. A kedvencem… tényleg, már csak ez hiányzott…4 újabb ember, a Februári csapat. (Akik a 24 hónapos programban vannak, mint Én…) Bár tény,közülük Gáborral dumcsiztam sokat, meg Andreia-val. Mildával és Marinával csak távolról csíptük egymást.

Furcsa volt újra sok ember között lenni, főleg ilyen semmilyen hangulatban. Zoltánnak és Tomnak határozottan örültem, hiányoztak. …aztán realizáltam. Elmentem 2 hétre…és mindent újra kell építenem itt. Az emberek itt még első nap hiányolnak… aztán megszokják, hogy nem vagy. Minden aktuálisan aktív szál szépen kialszik. – Persze tisztelet a kivételnek -.  Egy pillanatban ezt éreztem: „Mi a francot keresek Én itt?” Aztán persze ahogy telt az idő, úgy kezdtem újra „itthon” érezni magam. Egy – két milyen volt Durhamban kérdés, egy két ölelés, egy-két kedves gesztus, egy- két tanár kedves üdvözlése és máris nem tűnt annyira lélektelennek, mint az első egy órában… Vége lett a „party”-nak, és Én szépen elvonultam a szobámba…azt hiszem, nem ez a nap a megfelelő az emberi kapcsolatok ápolására.

Kipakoltam a táskámból, összeraktam a szennyest, pizsit öltöttem… és neki láttam írni. És így, hajnali egy magasságában, pár óra írás után, már teljesen jól is érzem magam. Csak ne kelljen emberek közé mennem. :D Holnap teljesen szabad vagyok: Se csirkék, se rota, se semmi. Csak mosnom kell.  :D (Persze ez túl szépen hangzik, valami tuti történni fog… elvégre újra a CICD-ben vagyok,és itt nincs ilyen. :D)

Na jól van, irány az ágy, és a feltöltődés. A holnap betemeti a mát, s ezennel lezárom,ezt a „nehéz” napot, s várom a holnapi tisztát…. és megköszönöm ezt a napot is. Megköszönöm, mert ezek a napok miatt tudom értékelni a boldog napokat, ezért érzem a különbséget, és ettől tudom: Amikor jól vagyok, tényleg jól vagyok. :D

VASÁRNAP

Agyzárlatot okozó gondolatok sora. Az életről, az összefüggésekről, a valóságról és fantáziáról.

Betekintés következik:

Úgy jöttem ide, mint egy félig elkészült puzzle kép. Nyílván a könnyebb part, a szélek, már ki voltak rakva, és egy – egy nagyobb forma is, amit gondos kiválogatással – azonos színek,stb. – kiraktam. De a kép, a nehezebb part még hátra volt…és még hátra is van. Lassan halad a kép, s már egy két nehezebb part is a helyén van…de szerintem hiányzik pár darab a kirakósból. Nincs meg az összes darabja. Talán soha nem is lesz, vagy lehet egyszer, egy utcán, a földet bámulva megtalálom. De rá kell jönnöm, el kell fogadnom és türelemmel kell legyek. A kép kirakásához idő, türelem, és nyitott szem kell… Néha gyorsabban fog haladni, néha pedig megáll majd…de hát, nem is lenne értelme puzzle-zni, ha minden egyes darabot azonnal a helyére tudnánk rakni…Nem igaz?

Fiókcsattogásra ébredtem reggel 8 körül…hogy ezek sosem alszanak?:D Hajnali 2 körül aludtam el, akkor még nagyban ment a csacsogás…álmos voltam, nem zavart…de hogy reggel 8kor is vihogásra kelni, meg fiókcsapkodásra…de szerencsémre jó alvókám van..felnéztem, végig hallgattam egy fiókcsattogós nótát, visszaaludtam. 10 perc múlva egy hahota ária következett, visszaaludtam…aztán 10ig nyugodtan aludtam.. Ekkor az ébresztő keltett, nem tudom mi volt velem tegnap,hogy beállítottam. Kinyomtam, majd 5 perc múlva a szundit is, aztán kikapcsoltam…bámultam a falat, lestem a függöny mögül kacsingató nap sugarakat, és szomorúan vettem észre, hogy nem mosolygok rajta. Visszatértem a plafon fehérségére, az legalább semmilyen. Visszaaludtam….

Dél magasságában keltem, és a napsugár most már szinte átsütött a sötétítő függönyön…néztem a por játékát a levegőben, néztem, milyen fény áradat kopogtat az ablakomon…elmosolyodtam. Rendben, ezek szerint nagyjából kipihentem magam. :) Próbálkoztam az ágyból kimászással…de csak az győzött meg, hogy nagyon kellett pisilnem, egyébként nem tudom, mikor sikerült volna először megmozdulni. Elmentem pisilni, és tekertem egy cigit. Kisétáltam a fényáradatban, és megint hallgattam a vasárnap reggeli fülsüketítő csendet.S a fényt, mint valami sötét lyuk, csak szívtam magamba. Visszajöttem a szobába, felöltöztem, összeszedtem a mosnivalót, a lap-top-ot, és útnak indultam. Szerencsém volt, a „főmosodában” üres volt a gép. Beraktam a cuccaimat, és reggeli – ebédeltem egy hatalmasat. Beszélgettem, neteztem egy picurit, és végre fel tudtam rakni az utolsó irományomat, ami 1 hétig készült, és 3 hét történetét írja le. Istvánnal dumcsiztam picit, utána meg Zolival csaptunk egy dumcsi partit. Birmingham óta nem beszélgettünk egy kiadósat, ideje volt már. Aztán vacsitájm, - hogy Én mennyit eszek…hiába, Én „depi” evő vagyok…Nem, nem vagyok konkrétan depis…csak egy kicsit most a másik irányba billent a mérleg…ez teljesen normális..ha van magaslat, van mélység is. :D – szóval vacsi, egy kis összejövetel (tényeg kicsi, 3-an), de hamar leléptem. Egyrészt, mert vágytam már egy fürdésre és írásra, másrészt, meg a „leteszem a táskám és majd megyek” és 15 percig nem történik semmi, azt sugallta felém, talán nem mindenki akarta hogy ott legyek, és Én voltam a tervbe belerontó, az utólag meghívott, szóval…

…de ahogy szoktam volt mondani, semmi sincs véletlen. Mindig az erdőn keresztül megyek, ha éjszaka van, ha nappal és arra van dolgom. Most a másik út felé vitt a lábam, szinte gondolkodás nélkül. Mikor kanyarodtam a szobám felé, Karin üvöltött utánam: Cintia, Te vagy az? Anával beszélek telefonon, skype meeting 5 perc múlva a recepciós irodában? Ott leszek. És visszafordultam, bementem addig az ebédlőbe. Megláttam Pétert. Még itt van..azaz pontosítok, visszajött..nem, nem mint diák..csak..követelései vannak, vagy mi a manó. A pletykák sok mindent mondanak, gondoltam üdvözlöm, és ha akarja, úgy is elmondja mi a helyzet. Nos, ebből az lett, hogy elindultam felé, Ő fölpattant, becsukta a lap-topját. 2szer ráköszöntem és hozzácsaptam egy mizut. Visszaköszönt, és közölte, épp most megyek. Szeretet áradat kettő. Azt hiszem, ez a hét, nem az enyém volt. :S :D

A meeting: A lényege, hogy mint tudjátok, már csak 2-en vagyunk Anával. 6 potenciális lehetőség van még, aki csatlakozik majd hozzánk, de mindegyik csak gondolkodik: Ergo, nem fognak jönni, vagy maximum csak 1. Szóval, hogy a tanári kar gondolkodott, mert hogy 2 diák és a tanár, fél év alatt kinyírja egymást, meg időpazarlás a tanárnak – ezt persze nem így, de ez volt a lényeg. Szóval végül mivel tudják, hogy Ana is és Én is meg vagyunk veszve a 3 hónapos utazásért, azt találták ki, hogy: Februárban csatlakozunk a mostani November team utolsó 3 hónapos periódusához, utána csatlakozunk a Májusi team első 3 hónapjához, aztán ugyan úgy csináljuk a 3 hónap saving up-ot, 3 hónap utazást, és 6 hónap projektet. ( A vicces, hogy még a tanár sem beszél az utána lévő plusz 6 hónapról, annyira megszokott, hogy mindenki lelép a francba innét…) Szóval hisznek, és bíznak bennünk, tudják, hogy képesek leszünk végig csinálni ily módon, és hogy „elengednek” minket kettecskén Afrikába.

Szerencsém van Ana-val! Jó lesz ez nekem így is, csak szeretnék 3 hónapot utazni…erről jut eszembe..ma pont meséltem Zolinak, hogy ami a legújabb vágyam a projektel kapcsolatban a 3 hónapos utazásos résszel, hogy tök jó lenne: 1 hónap Európán keresztül, és 2 hónap Afrikán keresztül…wáá…:D:D:D:D….meglátjuk.

Visszabandukoltam a szobámba, és zuhanyoztam egy hatalmasat. Képzeletben minden mocskot lemosva magamról. Közben persze ismét felismerések sora… hát, Én kértem ezt az emberi kapcsolatos dolgot a kulccsal a nyakamban… csak valahogy úgy képzeltem el, mint a másikat, hogy ráterelt az útra…nos, ez a kulcs már tanít…és először lázadok a tanítás ellen. Próbáltam megfogalmazni, de még nem megy. De sanda gyanúm, nem csak a ma este gondolkodtam ezen, szóval, majd ha legalább egy kicsit meg tudom fogalmazni, megosztom veletek ezt is.

Pont visszaértem a szobámba, amikor sms hangot hallottam. Gondoltam a Lycamobil küldi megint meleg üdvözletét nekem, köszöni meg, hogy Őket választottam, és ad valami tuti tippet egy új csomagról. De nem. Susanám volt az, ölelést és puszit küldött nekem.. csak úgy. csak mert miért ne. és csak a legjobbkor. Imádom.

Beraktam egy kis zongorát…az mindig megnyugtatja a lelkem, nem tudom tegnap miért nem hallgattam egyébként…és már jött is a vágy: írni akarok… se tea, se füstölő, se asztal. Csak hasra dobtam magam az ágyon…:D

Fél éjfél. Mennem kell. Még fogalmam sincs, holnap mit fogok csinálni, de azt hiszem, mindenképp hasznos, ha kipihenem magam. Beszéltem Catarinával a csirkékről…most Ő gondozza őket. A holnapot még lepasszoltam neki… de ahogy kimondtam, és meghoztam a döntést, fura érzés uralkodott el rajtam… meglátjuk, reggel mit érzek majd. :D Egyébként erről jut eszembe. Nem tudom biztosan, hogy volt e ilyen nap eddig itt a CICD-ben, vagy ez az első, de ma ugye vasárnap van, és Én semmit nem csináltam.: Nem voltam rajta a rotán, és ugye csirkét sem etettem… egy tök „feladat mentes” nap…lassan 4 hónap után (2 nap múlva), már fura. :D

Nos, hatalmas csókok meg ölelések nektek.

See you soon!

 Körülbelül 5 perce realizáltam, hogy csak rajtam múlik, mikor írok. Őszintén mondva, már egy hete várom a kiváló alkalmat, de igazából mindig történt valami, ami miatt sikerült elodázni a dolgot… Vasárnap nekiálltam írni egy picit, de az események magukkal sodortak, és elmaradt a végkifejlet, csupán csak az eleje született meg a 2 hetes beszámolónak.

Most viszont magával ragadott a vágy, oly erősen, hogy bár a háttérben megy a film, és ha nem figyelek minden porcikámmal, semmit nem értek….de nem bánom. Írni akarok. Minden egyes porcikám üvölt érte. :D

Íme, a vasárnapi kezdet:

Hello, hello a földnek, itt Cintia. Igen, igen, jól vagyok, bocsánat, hogy nem jelentkeztem, csak egyszerűen, pörgött az élet…:D:D

Hűűűűűűű gyerekek. Fogalmam sincs, hol kezdjem. Ebből kifolyólag, valószínűleg csapongani fogok, összevissza bele fogok kapni dolgokba…hmm, meglátjuk, hogy jön ki, aminek már nagyon ideje, hiszen ma 2 hete, hogy nem írtam…

Röviden tömören először: Előző héten co-driverkedtem (újságkihordás, és door to door kollektálás). Ezen a héten konténert javítottam, és 6 napot végigdolgoztam. Sírtam is, Nevettem is. Fáztam is, melegem is volt. Rengeteg érzés volt bennem. Főztem. 2-szer is. Durhamba érkezésem után, 2-en is elmentek a CICD-ből. (Péter – akivel üvöltöztem, és Dávid – akivel érkeztem.) A May team is elhagyta a fedélzetet, Ők már Afrikában egy hete, ahogy látom, mindenki élvezi a gyümölcsét az itt eltöltött időnek. :D  Tehát, az elmúlt 1 hétben, 13 ember sorsa vezetett másfelé. Érdekesség a May team-ben számomra, hogy mindenkivel volt egy kis egyéni szál…nem feltétlen szólt arról, hogy agyba-főbe együtt voltunk. Sőt… csak egy közös pont, ami köteléket szült. Pl: Adela – úgy imád rajzolni, ahogy Én írni. Cuba – Én fontam a haját. Barna – közös nézőpont, spiritualitás. Alice – bolondozás. :D:D, stb, stb….még sorolhatnám.

Ezernyi érzés, felismerés, vágy, álom született az elmúlt két hétben.

Az előző hét, részletesebben:

Az első felismerés: Rá kellett jönnöm, hogy – bár Tisztelet a kivételnek - , senki nem tud rágózni. De megbirkóztam eme feladattal: már nem zavar a csámcsogás. A második: imádom ezt a munkát (co-driver). Kihívás, agyban fárasztó, még mindig vannak apró bakik – pl.: ha kötelező útirány van, még néha hajlamos vagyok leragadni ott, hogy de én akkor is arra akarok menni, ahelyett, hogy felvenném a fonalat, hol vagyunk, és egy kis csúszással találom meg a megoldást…. de egyre ügyesebben megy, és nem utolsó, hogy élvezem minden egyes pillanatát.
A térképkészítés már jóformán csukott szemmel is megy, legyen szó bármelyik fajtájáról.
Imádok Susana-val dolgozni, bárkit el tudok fogadni, az ára mindösszesen csak sokkal több energia(ez azt jelenti, ha fáradt vagyok, akkor esélytelen….), és már nem háborít fel, ha szabadidőmbe is rám sóznak valami munkát.

Még részletesebben:

Izgalmasan kezdődött a hétfő reggel. Nem volt térképe a szórólaposoknak. A felelősök elfelejtették megcsinálni. Nos, persze rangidősként, legnagyobb gyakorlattal rendelkezőként, a reggelt térképkészítéssel kezdtem. Nem volt baj, szeretem. Csak eleinte zavart egy kicsit, hogy mindenki felettem áll… és várja a csodát, és bár nem mondja, szinte tapintani lehet a levegőbe: gyorsabban…

Susanával és Bobbyval kollektáltunk, mikor befejeztük, nem volt elég hely a kocsiba, így Bobby kirakott minket, majd visszajött értünk. Kávéztunk, csacsogtunk. Nyíltan, Őszintén…nagyon jól esett.

Este végre sikerült mosni, nyertem egy mosogatást is, és persze music est, ahogy az szokott lenni…. :D

 Keddi napomat egy jó kis sírással kezdtem. Semmi extra, nem bánat könnyek voltak, hanem dühhel teli könnyek. Reggeli morningspot-on (ami a May team vizsgái miatt másik teremben volt, s elég rövid is volt) megkaptuk az ívet: 30%-a van meg a pénzünknek, és túl vagyunk a félidőn. Persze ezt hosszan, mélyre hatóan előadva. Dühös lettem, és ez könnyeket szült. Itt – már bocsánat – szopok 4 hónapja, dolgozom becsülettel, és ezt kapom? Persze, hogy felháborodtam..és inkább könnyekben adtam ki a dühöm, minthogy csapkodjak, és hisztizzek. Jobban is esett, de azért egy kérdéssel megkerestem Bobby-t: Ha találok valahol munkát, elvállalhatom?Azt mondta, nyugodtan…Este kerestem is..persze ez nem olyan egyszerű és azt hiszem, ezzel Bobby is teljesen tisztában volt….de volt egy megvilágosodtam , és ez az irományom született:

Van, amikor dacból elkezdünk valamit,és utána dacból folytatjuk...de be kell ismerni, kukába dobott idő...úgyhogy, minél előbb rájössz,hogy csak dacból csinálod, annál több időt mentesz meg magadnak...  

 A hét folyamán többen is megkerestek, hogy hallották a történetem, ne feledjem a célom, és ez tök normális itt a CICD-ben. Mindenkivel eljátsszák. Még Bobby is megkeresett, hogy megmutassa,hogy állunk pontosan. Azt mondta, ne aggódjak, Én vagyok a legjobb a csapatból. Mondtam neki,hogy köszönöm, de ez engem nem érdekel. Csoportosan dolgozunk, engem az érdekel, hogy a végeredmény nem az, aminek KÖZÖSEN kéne lenni… (Egyébként ahhoz képest, hogy azzal csábítgattak Birminghambe(shop), hogy az fizet a legjobban…a lényeg: ez nem igaz.)

…és kollektáltunk egy nagyot Susanámmal, immáron csak kettecskén. A végén beültünk egy mekibe, ott töltöttük a szünetünket. És minden megismétlődött. Kávéztunk, csacsogtunk. Nyíltan és Őszintén.

Az este kicsit nyűgös voltam, úgyhogy kerestem valamit, ami boldoggá tesz. Pályázatokat nézegettem, de nem találtam meg az igazit még..így inkább elmentem aludni.

És itt hagytam abba vasárnap…most folytatom. :D

A szerda reggel csodásan indult, bár kicsit szűkén voltam az idővel, megint. De ez már tök normális, és megszokott…mivel open weekendünk volt a hét végén, így szerdán is dolgoztunk.
Péterrel indultunk kollektálni. Persze megint üvöltözésbe fulladt, csak most egyből a legelején. Meg is kérdezte: Szóljak Bobby-nak, hogy nem tudunk együtt dolgozni? Én nem akarok idegesen vezetni. Kicsit összeszégyelltem magam, és mondtam neki, üljön be, nem lesz gond.
Eleinte inkább keveset beszéltem, meggondoltam mit, és hogyan mondok. Aztán elkezdtem keresni a jó tulajdonságokat benne és pozitívan nézni Őt. Egész jó hangulat volt, bár csendes. Aztán megláttam egy benzinkutat, ahol Costa kávét adnak. Istenem az a kávé. Annyira..de annyira finom. Egyszerűen, csak ha rágondolok, mosolygok…Drága, de talán először még ez sem érdekelt. Megkértem, hogy álljunk meg, inni szeretnék egyet. Így is volt. És felpörögtem, csacsogtam, váltottam…és mi lett az eredménye? Normalizálódott a helyzet, a kommunikáció a helyére került. :D Persze néha gondolkodtam azon, hogy fejbe vágom egy péklapáttal…de alapvetően minden rendben volt..még egy picit meg is kedveltem. Őszintén elmondtam neki, hogy gyűlölöm, hogy úgy érzem, minden egyes mozzanatomat nézi, és figyeli mit – miért teszek. Mindenkivel ezt csinálja, ez nála normális.. nálam meg idegesítő, és persze, hogy már indulatosan reagálok egy egyszerű kérdésre is, mert úgy érzem, támadni akar… nem tudom elmagyarázni rendesen, egyszerűen…robbanok erre a viselkedésre…és bizony sok energiámba volt, hogy el tudjam fogadni, hogy tudjam kezelni…

Visszaértünk, megcsináltam az utómunkákat, és már kaptam az újabb feladatot. Holnap újság kihordás, még nincs minden előkészítve – be kell fejezni, van,amihez nincsen térkép, és úgynevezett „master map”-okat is kell csinálni. Szerencsémre a Gaia-k most nagyon összefognak, így mindenki kivette a részét belőle. Persze a térképkészítés volt az Én részem, de imádtam…

2 kocsi, 2 külön csapat. Először 4-en-4-en voltunk a két kocsiban. Aztán osztottam – szoroztam, és kiszámoltam per főre. Gondoltam , az Én csapatomba elég 3 ember, a másikba 5…gondoltam…

Estére nyertem megint egy mosogatást, de foci volt. És szerettem volna menni. Vacsi asztalnál ültünk, kérdezték megyek – e, mondtam, hogy mosogatok, nem tudok, mire DI rávágta, majd Ő elmosogat helyettem. Tökéletes.3-szor megkérdeztem tuti e-, aztán rohantam ruhát váltani, és már rajtra készen vártam, hogy mehessek…

Baromira jól esett. Nem törtem semmim, nem estem el, és nem löktem fel senkit…fejlődök… :D:D Sőt, mi több, rúgtam 2 gólt. Persze csak szerencsém volt, jókor voltam és jó helyen, de a tényen nem változtat. Bizony az Én lábamról pattant be a kapuba a labda…:D Szóval örültem, mint majom a farkának.

Aztán visszaértünk, és realizáltam, DI sehol, Amilcar egyedül mosogatott… helyettem is.  Picit murcultam érte, mert azt is megkértem, szóljon Amilcar-nak, hogy nem leszek. Persze ez a rész is elmaradt. Illetve nem tudom, mert a 2 ember, 2 külön dolgot mond. DI azt mondta, még szólt is A-nak, hogy később csatlakozik csak…no mind1. Elkaptam még Amilcart a konyhába, és a végén besegítettem kicsit. Bocsánatot kértem, megkerestem DI-t, aki épp akkor indult volna mosogatni. Mindegy, tanultam belőle. Ahogy eddig is azért nem cseréltem, hogy megtanuljam, nem mindig az van, amit akarok, az élet visszaigazolta, hogy jól gondoltam ezt. Nincs több csere.

Elvonultam, aztán netet kerestem az épületben, ekkor összefutottam Paul-lal, akivel marhultunk picit… persze nem találtam, így aztán, mivel nem hagyott nyugodni a netkérdés, elsétáltam a konyháig netezni egy hangyányit. 300 lépés. Ennyi a távolság a szobám ajtaja, és a konyhaajtó között… majdnem 300 méter. Zseniális. :D

Csütörtök, az igazi hosszú napok közé sorolható. Bár nagyon igazságos akartam lenni előző nap a térképekkel, reggel sikerült találni még egyet. Persze a miénk volt, de mi magazinokat hordtunk ki, az pedig újság volt. Mondtam Wendy-nek, aki megvilágosodott, hogy ezért maradt akkor több mint 200 darab magazin, mert ezen a helyen, mind a kettőre előfizettek… kemény nap lesz, ekkor már tudtuk. Akartunk is plusz egy ember a DI-osok közül, de lebeszéltek, hogy akkor több fele osztódik a pénz, és bízzunk magunkban:meg tudjuk csinálni. Hát, a tegnapi számolgatásomnak az lett a vége, hogy jól kicseszerintettem a csapattársaimmal…az utolsó térképnél, még a kocsi hátuljában kellett összeraknunk az újságot és a magazint, sötétbe hordtuk ki, és este 8-ra értünk vissza a CICD-be….ahol, good bye party volt a May teamnek, de mivel Barna még nem ért vissza Londonból a saját búcsú bulijára, még nem kezdték el, csak vacsiztak…

Szakadt, kócos és fáradt voltam. De végül jó kis beszélgetések zajlottak le, jókat kacagtunk egy – két játékos feladaton… úgyhogy fél 11-re értem végül a szobámba. Pacsáltam egy hatalmasat, rendet raktam…és szerintem kitaláljátok…nem volt szükségem altatóra. :D

Pénteken később indult a nap egy picivel, aminek nagyon örültem. Ki is használtam ezt, picit később kezdtem bele mindenbe.  A reggeli morning – spot-on nem egy problémával találkoztunk. Az első, hogy a másik újságkihordó csapat, elfelejtett egy térképet megcsinálni, mert a CICD-ben felejtették az újságokat. A probléma az volt, hogy ugye ezt a részt Én szerveztem…de szerencsémre volt, mert volt „master map”, és azon bizony rajta volt ez a térkép is. Mint utólag kiderült, sejtették, hogy hiányzik valami…ne menjünk ebbe bele, felesleges. A lényeg, azt ki kell hordania valakinek. A másik probléma némi pénzzel adódott. 10 font hiány. Susana adott Péternek előző nap 30 fontot, de a számla csak 20-ról volt, és Péter állította, csak 20-at kapott. Nem alkotok véleményt, úgy is tudjátok, hova húz a szívem, a tényeken meg nem változtatna, ha leírnám.

Megint Péterrel kollektáltam. Kaptunk 3 Gaia-t, hogy megcsinálják az újságokat. Próbáltam Bobbynak mondani, hogy 3-an, se perc alatt végezni fognak…és utána meg fognak fagyni. Esetleg visszahozhatjuk Őket?- kérdeztem. Persze nem, mert messze van, és ebbe igaza van. De Én arra is gondoltam, hogy ha csak 2 embert küld…persze ezt nem fejtettem ki neki. A lényeg, hogy a srácok 4 órát vártak, mert mi 4-re végeztünk, ők meg délre. Bár szerencsére nem fagyoskodtak végig, mert a helységtől, ahol kiraktuk őket, elbuszoztak Hull központjába, és ott vártak, szóval legalább ezt megúszták…
Nos, ez a nap már nem ment olyan simulékonyan Péterrel. Nem volt semmi nagy baj, nem üvöltöztem, semmi ilyesmi…de kisebb harcok, piszkálódások azért mentek ezrével…de megőriztem hideg véremet…az első „vizsga”, amin átmentem. Szuper.

Visszaértünk, csacsogtam picit, és 6-kor szépen elvonultam a szobámba. Pacsáltam, és elkezdtem pakolászni, mert megtudtam, vasárnap indulok Durham-ba 1 hétre.

Furcsa volt realizálni, milyen is, ha az embert tényleg kedvelik. Nem csak úgy felületesen. Terveztünk egy nagyobb kiruccot Susanaval, Su-val, Tommal, Catarinaval és Marianával. Én mondtam, hogy nem igazán van hozzá (anyagi)kedvem. És végül Susana, Su és Tom tervet változtattak, hogy tudjak menni Én is…

Talán ezért is történt, hogy este búcsú összerucc volt a Namíbiába, és Én ezt az ágyban fekve realizáltam fél 9 környékén…Aztán hangosan ezeket a szavakat mondtam ki: „ Ha tényleg, őszintén hiányolnak, akkor kérlek Mama, küldj valakit értem, és Én összeszedem minden erőmet. Ha nem hiányolnak…akkor inkább aludnék egy nagyot…” Hát, végül aludtam egy hatalmasat.

A szombat nagy tanulsága: Ilyen triót szeretnék!

Reggel 9kor keltem, de fél10-ig csak a plafont bámultam. Őszintén szólva, bár nem voltam szomorú, kicsit csalódott szájízem azért akadt…

Mivel tudtam, hogy délutántól kimenőm van, egy-két embert elkaptam a May teamtől, csak lájtosan elbúcsúztam. Örültem, hogy nem leszek itt este az „utolsó„ vacsoránál, és hogy reggel nem fogom búcsúztatni Őket. Nem szeretek búcsúzni, de erre született egy irományom is :

A búcsú megint megmutatta érzelmekkel teli arcát. Búcsú...és Én megint menekülök. Nem szeretek búcsúzkodni. Nem szeretem, mert az olyan, mintha örökre válnánk el, és ezt előre eldöntenénk. De most csak külön válnak útjaink. És Én ezt szeretném természetesnek venni...úgy ahogy azt is, hogy újra látjuk egymást...csak ki tuja mikor. Lehet, fél év, lehet 10 év, lehet következő élet. Nem bánom, de akkor sem búcsúzom, nem zárok le számomra fontos emberi kapcsolatokat a jelenemben. (mint ahogy otthon sem tettem!) ...Elengedés, sokadik vizsga.

Volt egy kis filmezés, de nem ment…valamiért nagyon nem ment, így inkább visszavonultam a szobámba, pakolásztam, rendet raktam, fotózgattam kicsit.

Aztán irány Hull. Végül csak Susana, Tom és Én mentünk, Su fáradt volt, nem akart jönni. Elindultunk a buszmegállóba…elég messze van egyébként, de szerencsénkre megjelent Marie autóval, aki eldobott mindeket a buszmegállóba. Ekkor viszont rájöttünk, van még majdnem egy óránk a busz érkezéséig. Hmmm…csekkoljuk a másik oldalt…ott előbb jön..így történt, hogy végül Withernsea-ben kötöttünk ki.
Sétáltunk, pizzáztunk, és betévedtünk szőke kólázni egy bárba, ahol végül 60 és a halál közötti fazonok adtak olyan kocsmakoncertet, hogy az valami zseniális volt. Ennek eredményeképp énekeltünk, táncoltunk, beszélgettünk… és úgy éreztük normális, hétköznapi, SZABAD emberek vagyunk…

Hajnal-reggel haza taxival, még dumcsi a csiripelőkkel, aztán Én hamar feladtam…és ismét aludtam egy hatalmasat…

Vasárnap reggel kiültem cigizni…ezernyi gondolat forgott a fejemben, még az is megfordult bennem, hogy bár Susana, Tom és Én különböző csapatokban vagyunk, talán tudnánk váltani…egy pillanatra azt éreztem, képes lennék feladni a 3 hónap utazást egy ilyen csapatért…aztán persze realizáltam, sok víz lefolyik addig még a Dunán, és nem szabad elfelejtenem, mennyire vágyok rá, mennyire fontos az nekem…aztán kikapcsoltam az agyam, és hallgattam a szinte fülsüketítő csendet….később paták dobogása törte meg a csendet, ez egy nosztalgiatáncba hívott, és elfogadtam a felkérést…azok a csodálatos Csákvár - os időszakok: Az emberek: Dávidoktól elkezdve, Xénin át mindenki….a lovak: Démon, Zizi mama, Ibolya, Zeusz, Hódító, Egérke...és még sorolhatnám…a történetek: szőrén lovaglás, patracon lovaglás, stb.stb.stb. (Talán, ha egyszer könyvet írok, bővebben is kifejtem..de nem most…) Vagy a legutolsó látogatásom itt, amikor alvóhelyért, és ételért dolgozhattam ott… a kertészkedés, a ló beoltások…és amikor lóval mentünk vacsizni egy közeli vendéglőbe…. Csodaszép emlékek…

Az előző nap után, bizony szürkécske volt a nap eleje… hiába, azt hiszem, ez normális, és tudjátok miről beszélek. De ez a visszaigazolás arról, hogy tényleg jól sikerült az előző este…

Ölelgetős napom volt megint.

Mosogattunk egyet Brunch után Susanámmal, aztán nem sokkal később irány Durham.

Su, Adam és Én…és a „ven”. Mikor hoztam a cuccom, Bobby poénból megkérdezte: Magyarországra mész ennyi cuccal? Neeem, ez nem is olyan sok, és csak ez a táskám van. – válaszoltam. Közben pedig az járt a fejemben: Nálatok az egy hét, nem mindig egy hét…jobb félni, mint megijedni…(és igazam lett…)

Megölelgettünk mindenkit, s egy páran indulásunkig ott voltak a kocsinál….jól esett.

Az út hamar eltelt..és a hely…valami csodaszép. Durham-on keresztül jöttünk, és megérintett – itt van a kastély, amiben a Harry Pottert forgatták , de nem emiatt fogott meg! :D - , még így sötétben is…aztán kiderült, Durham nem Durham, mint ahogy Birmingham sem Birmingham pontosan. Esh Winning a pontos neve a helynek, ahol most lakom. De a lényegen, hogy egy szép, meleg családi házba érkeztünk, nem változtatott.

Su a szobatársam lett, berendezkedtünk…és más nap kezdődött az újabb hét. :D

Második hét, röviden: Az élet kalandos, simán működöm háziasszonyként, tisztaság mániás vagyok, és egész jól megy a főzés. Valamint a konténer javítás legnehezebb része számomra: A matrica ragasztás.

Részletesebben:

Hétfő. Nagyon jól aludtam, végre zokni és minden féle egyéb plusz ruházat nélkül. Csupán egy hálóingben. Rég volt már ilyen. :D Reggel kiderült, hogy angolul beszélek álmomban, szóval volt boldogság.

Irány a store..ami úgy 7-8 kiló méterre van innét, egy másik falucskában. Su-nak nem lett kész a kocsija, amivel tudott volna kollektálni, így egy darabig velünk volt, segített nekem a konténerekben. Így történt, hogy  5-öt sikerült kivégezni nap végére. Még úgy is, hogy 3-kor elment Su Pietróval vezetni kicsit.

Úgy léptek le, hogy 1 óra múlva jönnek. Ez reális is volt, mert addigra sötétedik, letelik a 8 óra, és amúgy sem tudtam tovább dolgozni, mert a villanykapcsoló valahol a ruhás zsákok mögött volt, olyan mélyen, hogy esélytelen volt hozzáférni.

Félhomályban még megpróbáltam megvívni a magam harcát a matrica ragasztással a konténerre…hát banyek, franc se gondolta, hogy ez nehéz feladat…de nedves festésre..egyenesen…levegőmentesen… „Ismétlés a tudás anyja…”  - most érzem igazán.

Nos, szóval, végül,  4 után egy picivel befejeztük a munkát…de inkább nekiálltam kepszekelni, mert mocskosul fáztam. Hiába, repkedtek a minuszok, mi pedig nem tudtunk mit csinálni… aztán vártunk..fagyoskodtunk Adammal…végül a ruhák között találtunk egy takarót, és bebújtunk a ruhászsákok közé, és betakaróztunk…3 órája vártunk már, amikor jött egy Cris nevű srác, az Én kis angyalkám. Megkérdezte, felhívja e Pietrót. Mondtam, hogy nem kell, úgy is jön, ha végez a feladatával, nem változtat semmin. Adam rávágta: Megköszönnénk. és Cris felhívta. Kiderült, hogy még elmentek kaja bevásárolni, meg ilyenek, még úgy fél óra, mire jönnek értünk. Zseniális. Majd beszélgettek, aztán megkérdezte a srác: Tudjátok hogy van melegítő? WTF??? Nem..hát megkerestük, és melegedtünk…aztán beszélgettünk, és Én végül egy konténer belsejében kötöttem ki a melegítővel, mert hogy az megfogja a meleget. Lefestettem az alját, de bánta a franc, hogy összejárkálom. Fáztam, mint a kivert kutya. Aztán a hosszabbító nem akart működni, nem bírta el a két melegítőt. Így kénytelen voltam a már félig felmelegített konténerből kimászni, és egy konnektort keresni…aztán végre megjelent Pietro. Kedves mosollyal megjegyezte: Pedig nincs is olyan hideg… Erőltetett mosollyal néztem rá, és közben azt gondoltam: B.zd meg! :D

Su már csinálta a vacsit, Én ittam egy teát, az átmelegített, ruhát mostam – mert a CICD-ben nem tudtam mosni … aztán végül a télikabim is beraktam, mert a store-ban úgy sem használom, a CICD-ben meg mindig, szóval alkalmam született, hogy kimoshassam, így éltem vele- , elmosogattam, és kaptam egy tök jó hírt: Holnap, legyalogolhatom azt a 7 – 8 kiló métert, ami a store és a ház között van… inkább nem törődtem vele, s elmentem egy forró zuhanyt venni.

Neki álltam netezni (facebook) és ezernyi gondolat, és érzés kerekedett bennem. Nem találtam megfelelő idézetet rá, így el kezdtem leírni, és egy újabb iromány született:

Teli vagyok érzéssel. Olyan szinten túl vagyok vele tömve, hogy szinte már fáj. Nem fizikailag. Lelkileg. 
Emberi mivoltomból fakadóan, és mert a "tökéletest" feldolgozni nehéz, elkezdtem problémákat gyártani magamnak. Persze nevetségeseket: "Nézd, neki babája van, Te meg még a közelében sem vagy. Nézd, könyvet adott ki, te meg még a közelében sem vagy. Nézd, de jó kép készült róla, te rólad soha nem fog ilyen készülni. Nézd, de szépen rajzol, de te sosem fogsz így rajzolni...(és még sorolhatnám..)" Nevetséges. Nevetséges, mégis megtörtént. Meg kellett történjen, mert rá kellett jönnöm: a jót is fel kell dolgozni...és megfutamodtam, inkább valami negatívat gyártottam a mérleg másik oldalába, hogy egyensúlyba kerüljek. De felismertem. Felismertem, és ez első lépésnek nem rossz. Nem fogom hagyni, hogy elrontsam saját magam boldogságát, mert megijedtem tőle. Nem. Nem engedem...
De végül csudi jól jöttem ki ebből a kis esti melankóliából: Rájöttem, ha a mérleg másik oldalán leszek majd, semmi más dolgom nem lesz, mint pakolni a ebbe az oldalba.... :D

Aztán, helyre raktam mindent, és irány az ágy… :D

Kedd.

Előző este már nem volt Su-nak melegvize, a fűtőmasina – bojler, kazánház, mit tudom Én mi – be mondta az unalmast…így éjszaka fűtés nélkül voltunk…a reggeli hőmérsékletjelentés az autó szélvédőjén egyértelműen látható volt: tiszta jeges volt. Su ezért itthon maradt, várta a szerelőt… aminek Én nagyon örültem. Nagyon hideg volt, s a lány, vaságyastól 40 kiló..jobb, hogy nem fagyoskodott a store-ban!

De itt egy rövid tömör összefoglaló a napomról, amit az üzenőfalamra írtam ki este:

Kalandra vágytam, és megkaptam :  
8 óra konténer pakolás-flexelés-festés -2 fokban, majd egy 2 órás hazaséta a sötétben, dimbes-dombos völgyeken, szintén -2 - -3 fokban, néha egy kis szembe széllel megfűszerezve, úgy, hogy 5 órája kellett már pisilnem....mindeközben, fogalmam sincs hol lakom, csak a gps a zsebembe mutatja az utat, és néha az is be akar csapni, még jó, hogy reggel figyeltem az utat  ...és végül, hazaérve realizálva: se fűtés, se meleg víz... tegnap este tönkre ment a bojler - épp elég idő, hogy pár fokosra hűljön a lakás  - , és most reménykedő üzemmód, hogy a szerelő találjon megfelelő alkatrészt a melegítőmasinához...  

Szeretek élni! ...:D

És tényleg. Valami beteges mód, nem tudom miért, de élveztem. :D Végül lábasban forraltunk vizet, és mivel találtam egy kádat, Én abban fürödtem.

Majd végre…hosszú-hosszú idő után, Ősökkel is tudtam beszélni..végre normálisan. :D

Aztán irány az ágy, és egy vers is született, íme:

Hűvös az éj, hideg az ágy, 
Engem mégis melegít a vágy.
Vágy hogy élhessek, vágy hogy láthassak,
hogy a kalandom holnap reggel folytassam.

Fura ez az érzés, magasra repít,
s érzéseket néha túlhevít.
Ilyenkor meg kell állnom picit,
mert az agyam károg és visít.

Nem érti a dolgok menetét,
s hibásnak találja a masina kerekét.
Pedig minden a legnagyobb rendben,
S a lelkem csak mosolyog csendben.

Mert ami az agynak furcsa,
Azt bizony a lélek tudja.
Nincsen a masinának semmi baja, 
Ez csupán az ének hangja.

Énekel az torka szakadtából,
mert megértett valamit a valóságból,
Nincsen Jó vagy Rossz az életben,
Csak az, hogy hogyan minősíted lényedben.

Szerdán végül kaptam 4 közepes, 1 kicsi és egy nagy konténert Péntekig. Úgy döntöttem, akkor flexes napot tartok. Így egész nap flexeltem. :D Su egy darabig megint a segítségemre volt, szegénykémmel a matricákat kapartattam. Aztán ment a dolgára, megint.

Este végül lett melegvíz, kádban fürödtem…ami a vicces, hogy hajat is akartam mosni. De itt nincs zuhany a kádhoz, csak a két csap: Hideg és meleg víz. Szóval, előtte a zuhanyzóba hajat kellett mosnom… vicces. :D

Mentem fel az emeletre összeszedni a száraz ruháimat, amikor Adam elkapott, hogy fél úton elromlott a hajnyíró gépe, levágnám e a haját ollóval…Miért is ne..a vicc, hogy kb. fél centis hajat vágni ollóval, úgy, hogy az olló életlen, és csak a tövével tudsz vágni…. újabb kihívás. Nem tudom, mennyi időbe telt, de nem két perc volt. Viszont, azt kell hogy mondjam, egész jó munkát végeztem. Nyílván látszott a különbség, de… :D Kihívás teljesítve..megint. :D Vacsi, dumcsi, ágy. :D

És most, negyed 1 magasságában, elfáradtam. Holnap folytatom, innét. :D

Fura, hogy az írásban mennyire megáll az idő. Egy pillanatra elgondolkodtam: Megáll az idő, vagy nincs idő? Inkább megáll, mint nincs…vagy…nos, ezt az eszme futtatást mindenki érdekében nem írom le. :D:D

Azt írtam, holnap folytatom. Persze tegnap, ami a tegnap előtt holnapja volt, nem volt időm írni. így a tegnap holnapján, azaz ma, 1 nappal később folytatom az írást a tervezettnél. :D

Elkapva a fonalat, csütörtök a következő nap:

Gege vitt és hozott minket. A reggeli kilépő volt a kedvencem, amikor kinyitotta a kertbe vezető konyhaajtót, átdobta magát a kőkerítésen, és beült a kocsiba. Ő, gondoltam megpróbálom Én is, de… végül úgy voltam vele: Okosabb, ha körbekerülöm a házat Adammal. Mert hogy egy kis közben lakunk, és a talicska az utcán van, mert reggelente kivarázsolni a nagy kocsit ebből a kicsi közből, egy igazi kihívás. Nem lehetetlen… de.. ha van más megoldás…. :D

A napról annyit, hogy megtanultuk: Ahol azt gondolnánk nincs hely dolgozni, ott még mindig lehet találni egy kicsike helyet…és ezek után, mikor azt hiszed, tényleg – tényleg nincs semmi helyed dolgozni, megint tudsz egy kicsikét csinálni…:D

A nap eltelt, Gege jött értünk, és megjegyeztem, hogy mennyire szeretek sötétben kocsikázni, mikor nincsen utcai lámpa, stb…. Hát, Gege gondolt egyet, és másik úton jöttünk vissza…szinte az egész ilyen volt. ÁÁÁÁ…iszonyatosan élveztem…Nem győztem megköszönni neki. :D

Este együtt ücsörgés, megtudtam, hogy még egy hetet maradok itt Durham-ban, és olyan munkám lesz, amit eddig még nem csináltam: Site finding… Lényege: Keress olyan helyeket – pub, bolt, minden - , ahol lehetőség van kirakni a konténereinket, menj be, és ezt add elő a tulajdonosnak vagy a menedzsernek. Lényegében: Próbálj meg valamit „eladni”, amiből a helynek:semmi haszna nincs, nincs szüksége rá, és igazából nem is érdekli…. Promó, csak nem egy irodában…itt a pofidat is adni kell hozzá. De nagyon pozitívan álltam hozzá… Majd csacsogok, le van tojva a szar angolom, meg ha így állok hozzá, meg úgy….aham. Megint naív voltam, de erről majd kicsit később… :D

Pénteken nagyjából minden konténert befejeztem, a matrica ragasztgatás maradt, meg a rendrakás. :D Este pedig filmeztünk egyet, és csak a 3 Gaia-é volt a ház. :D Olyan nem csinálok semmit se este volt…

Szombaton harcra készek lettek a konténerek, és Adam is bezsákolta az összes bezsákolni való ruhát, így úgy döntöttünk, nyerünk egy órát, ha hazasétálunk.

Egyébként voltak nagyon-nagyon aranyos dolgai Adamnek. Pl.: szokás szerint kukáztam kicsit, mindig kincsekre lelni ott. Találkoztam egy – két valószínűleg véletlen kidobott könyvel..de hát a kukában volt – ezek a „bííííípppp” kiskapuk!! -, és hangosan megszólaltam, de kár, hogy nem Nora Roberts. (Ő az egyik kedvenc írónőm). Nem mintha olyan sokat olvasnék angolul, de azért, örültem volna neki. Nem sokkal később talált egy Nora Roberts könyvet, és ezt az infot velem is közölte. Sóhajtok egyet, és mondom neki: De ez itt van a storeba. A következő mondat ez után így hangzott: - Most már a kukában van, ha jól látom. :D Mit lehet ilyenkor tenni?? :D
Vagy egy másik eset: beszélgettünk, hogy nagyon fogyatkozunk (Péter és Dávid esete), és hozzá tette: Szerinte Én vagyok az egyik legelszántabb, szinte biztos benne, hogy végig fogom csinálni. Egy apró megjegyzés, de annyira feltöltött energiával és jó érzéssel… Örültem, hogy így látja. :D

Szóval vissza értünk a házba, és út közben, annyira cukin közölte velem Adam, hogy örülne ha főznék, mert éhes, és normális kaját akar enni, hogy esélytelen volt nemet mondanom. Nem csináltam nagy vacsit – sültkrumpli, meg csirke fűszeres olajjal megkenve és bedobva a sütőbe…de csináltam, ehető volt, és nem indultak üres hassal. Már mosogatáskor elkezdtem letörölgetni a dolgokat, kitörölni a mikrót, és mikor a csirke illata mellett még vagy 20 féle illat volt, elhatároztam, hogy kipucolom a sütőt is…. így történt, hogy 7 órát takarítottam végül, és este 11kor fejeztem be. Nem akarok arról beszélni, mit tüntettem el… erről se nem illik, se nem akarok emlékezni :D

És íme, hogy éltem meg ezt akkor:

„Fura, hogy az ember mitől érzi magát hétköznapinak:
A többiek hazamentek (CICD), Én maradtam (Durham). Délután 4 óta pörgök, csináltam vacsit, mielőtt kirepültek a galambocskáim,(Su holnap visszatér), s nekiálltam takarítani. Nagy fába vágtam a fejszét, 2 srác lakik itt alapvetően. De 3 emelet ki lett pucolva teljesen. Olyan szinten, hogy kivakartam a konyhát (ebbe a sütő is beletartozik hideg zsíroldóval, meg a mikró, meg a hűtő, meg minden....),nappalit, 2 fürdőszobát plusz egy wc-t, egy szobát, plusz a tetőteret. Összehajtogattam a száraz ruhákat, kimostam a konyharuhákat és a terítőt, az ágyneműket és most rakom be majd a saját cuccaimat. Felporszívóztam kétemeletnyi lépcsőt, meg mindent. 

És nem tudom miért, de ettől rohadt boldognak, és átlag embernek érzem magam...

Most pedig irány a sarok kád, amiben fújókák vannak ,ezért jakuzzi névvel illetik...grrr... mert megérdemlem, 7 óra pörgés után, illetve 11, mert azért dolgoztam is ma. A konténerek rajtra készen.:D”

Úgy volt egyedül leszek, de pont a takarítás végére megérkezett Pietro meg Mirjam. Úgyhogy hamar befejeztem a jakuzzi-zást – kb. fél óra - , de ami azt illeti, elég is volt. Képtelen vagyok sok időt egyhelyben ülni, úgy meg aztán végképp, ha tudom, hogy várnak rám…. :D

Éjfél után vonultam el aludni, de végül netezgettem kicsit …meg próbáltam kikapcsolni az agyam…fél 2 körül kerültem ágyba, és újabb iromány született:

„Képtelen vagyok kikapcsolni az agyamat. A testemet annyira lefárasztottam, hogy nem érez már semmit…se nem fázik, se nem fáj. De az agyam zakatol. Terveket, álmokat, vágyakat szül. Vadul tombol: ezt is szeretném, meg azt is... Eljutott arra a pontra, hogy egyre nagyobb dózisra vágyik. Nem panaszkodom, megtaláltam az utam, jól érzem magam, élményekben gazdag életet élek most, folyamatosan tanulok az életről, az emberekről, magamról… és ez volt a vágyam..de mint a drog, úgy érzem, még többet akarok belőle, még intenzívebben…a szomjam oltása még szomjasabbá tesz. 
Megtanultam megélni az érzéseket. Az utolsó cseppig. Sírok, ha úgy érzem, a könnyek utat törnek, és önfeledten kacagok, ha boldog vagyok… de ezzel minden érzést felerősítettem. Mindent… a vágyat, a hiányt, az irigységet(..tudom, tudom…de hát, emberből vagyok vagy mi fene…), a szeretetet, a kötődést… mindent triplán érzek…
És mi ennek a végeredménye? Félelmet alkottam. Félelmet, hogy nem lesz lehetőségem, időm mindenre. Mindenre, amit megálmodtam (megálmodok, és meg fogok álmodni) magamnak…
Néha úgy érzem, szeretnék legalább 3 helyen lenni egy időben… mindenkiről tudni, mindenkivel osztozni, mindenkinek adni, mindenki életének a részese lenni, mindenki mellett ott lenni, mindenkit szeretni…
Esküszöm, mosolyognom kell magamon. Csak úgy forrnak bennem az érzések…
(igazából képtelenség leírni, pontosan milyen is ez, de a közléskényszer, hogy kiadjam magamból, úrrá lett rajtam… és hát miért is ne?:D…)”

Vasárnap reggel lett egy megvilágosodásom: Akkor szedem ki a számból a fogszabályzót éjszaka, amikor nagyon sokat beszélek – gondolom, mert zavar a beszédben.… :D

A vasárnap lájtos, átlagosra – és Cintiásra sikerült.

Reggel kiteregettem, kimostam még az ágyneműket, amiket találtam, hogy ha jön valaki, legyen neki frissen mosott…csináltam magamnak reggelit: omlettet.

Pietro és Mirjam csalogatott a városba, de egyrészt nem akartam zavarni őket, másrészről előtte Cintiáskodtam. Ez nem jelentett mást, mint gondoltam a kicsi-pici puklikat az arcomon eltüntetem, mert most vagy soha, ki tudja mikor lesznek meg hozzá újra a körülményeim.

Vizet forraltam, s mivel nem volt kamillatea – néztem valami gyógynövényt. ÁÁ, a menta tökéletes lesz, plusz egy pinduri só. Az arcüregemnek is jót tett a gőzölés, meg az arcomnak is… szépen, nem durván nyomkodtam a pofim, csak azt tüntettem el, ami hajlandó volt kijönni, mert hogy nem bántom az arcom… az orrom is szépen kitisztult – még mindig fekete, konténer poros volt a trutyi az orromban :D –

A baki a történetben az volt, hogy valószínűleg túl közel hajolhattam a forró gőzhöz, mert az orcám (ahova a pirosítót szokták kenni) egy kicsit sikeresen megpirult…szóval, 2 napig úgy néztem ki, mint aki a rúzzsal játszott és azt arcpirosítónak használta… :D:D:D – De szó se róla, a körömvirág egy csodakenőcs, és mindenre jó. :D

Aztán megláttam egy szemöldök csipeszt…. sokáig szemeztünk… és végül ezzel a gondolattal estem neki a szemöldökömnek:… csak egy kicsit… és így is történt. Csak megigazítottam…semmi feltűnő, semmi extra… :D

Ezek után, gondoltam jakuzzi-zok egy igazit. Hááátt… az lett belőle, hogy közel 40 percig helyezkedtem…aztán hagytam az egészet a francba. Bevittem a lepim, hogy filmezek közbe. Annyira zúgott az az izé, hogy nem hallottam a filmet. Jó, akkor kikapcsolom a fújókákat. Akkor rájöttem, hogy nincs is kedvem filmezni. Akkor raktam be zenét…azt sem hallom, ha mennek a fújókák..akkor hallgattam mp3-at közben..és ahogy feküdtem, rájöttem…ez nem nekem való. Képtelen vagyok csak úgy feküdni a kádban, mondhatni unatkozom, melegem van, meg…. az egyetlen dolog, ami elvarázsolt benne: Olyan habot tudok vele csinálni a kádba, amit soha ezelőtt…mint a filmekben….a fejem is alig látszódott ki a habból…:D:D:D De ezen kívül… :D

Aztán gondoltam, mivel csak Én vagyok itthon, főzök egyet. Van egy kicsi hal a fagyóban, meg csirke, meg csirke, meg csirke. Szóval, mivel egész héten sült csirkét ettünk, gondoltam váltok. Így született meg életem talán első 4 személyre főzött, igazi szaftos csirkepörije…(mert a legelsőt 40 főre sikerült főzni…:D) aztán jött a telefon, hogy Pietro és Mirjam nem eszik itthon…blee…sebaj. Holnap is lesz nap, enni meg kell :D. Mire megérkezett Su, minden készen volt…a pörit választotta ubisalival –. Ízlett neki. :D

A konyhai tevékenykedést valahogy így életem meg:

„Nem gondoltam volna soha magamról, hogy a főzés nem stressz, hanem kikapcsolódás lesz, egy híd, az élet amit szeretek élni, és a "hagyományos" élet között. Iszonyatosan élveztem. 
A menü két féle: Emberes: Csirkepöri tésztával, és fokhagymás- ecetes ubisalival...vagy lájti: Grillezett hal, zöldségek, krumpli.... „

…ez után neki álltam picit írni, de elkezdtünk dumcsizni, és igazából a hirtelen jött ihlet, hamar tova is libbent…

Nos, mikor elkezdtem írni, még csak 2 hétről volt szó, de azóta eltelt még 5 nap. Készen álltok? Nyugi, nem lesz túl hosszú…:D

Hétő, új munka, pozitív hozzáállás. A nap közepéig meg sem szólaltam, figyeltem Su-t. Nap közepén realizáltam, ezt nekem kéne csinálni, így ha nem is mondanám, hogy teljesen átvettem a feladatot, de kivettem a részem belőle. Persze nem találtunk új helyet, és rájöttem: Ezt sem nekem találták ki.

Ami érdekes volt, hogy abszolult nem voltam zaklatott amiatt, hogy nem találtunk helyet. Őszintén szólva, ezt találtam normálisnak. A problémám pont azzal volt, hogy kéne valamit éreznem a dologgal kapcsolatban, azon kívül, hogy nem szeretem… elvégre a munkám az, hogy találjak helyet, és az, hogy nem találok, azt jelenti, hogy valamit szarul csinálok, és nincs szerencsém. De mit tudok tenni? Semmit. A lelkiismeretem tiszta, próbálkozom becsülettel – még ha a hátam közepe sem kívánja - . Fura.. talán megtanultam valamit a megfeleléskényszer leckéből. :D

Nap közben 2 új hírrel szembesültem: Margarida kilépett, ma (Pénteken) repült vissza Portugáliába. Valamint Mel, Susana és Aries Birmingham-be fog dolgozni a Gaia időszak alatt… újabb 4 ember… Már nem fáj. Káromkodtam kicsit, rá néztem Su-ra, és ez jutott eszembe: Ő most itt van velem, imádom, imádok vele dolgozni. Erre kell koncentrálni…

A pillanat. Az egyetlen dolog, ami másod perc alatt hal meg és születik újjá, adva ezzel új lehetőséget nekünk. Minden egyes pillanat egy lehetőség, amiben megláthatjuk a szépet és a jót, amiben szerethetünk, hálásak lehetünk…Nem véletlen vagyunk ott ahol, és azok a kapcsolatok, melyekkel dolgunk van még, úgy is újra összefonódnak, amelyekkel befejeztük feladatunk, ott pedig meg kell tanulni elengedni, fejlődni hagyni a másikat. A fontos, hogy a pillanatot, amit együtt töltöttük, hogy töltöttük..megtöltöttük e szeretettel, köszönettel, pozitív energiával…ha igen? Nincs miért bánkódni. Minden a legnagyobb rendben… :D

Kedd, Szerda, Csütörtök – meló szinten semmi változás. Ahol lehetőség lett volna, hogy győztesen kerüljek ki ebből a csatából, ott már rendszerint volt egy konténerünk.

Persze azt a részét a munkának, hogy később indultunk, utaztunk élveztem…meg élveztem, az olyan találkozásokat, mikor ránéztem a pincérfiúra, és azt is elfelejtettem, miért vagyok ott egy pillanatra. (Írtam már erről, mikor képes vagyok a szituációba, a pillanatba beleszerelmesedni…:D)
Viszont kezdett rutinná válni minden, az utazás varázsát vesztette. Felmerült bennem a gondolat: Mi lesz velem, ha majd a „normális” életet kell éljek? Meg fogok őrülni a rutintól….

Ami jó volt az egészben, hogy egyik nap Su volt toppon, másik nap Én. Egyik nap Én nyomtam belé energiát és kitartást, másik nap Ő. Tökéletesen kiegészítettük egymást.

Kedden – Szerdán este filmeztünk egyet. Szerdán 2 is lejátszásra került, de a második alatt írtam inkább egy picit. :D

Sok dolog kopogtatott a fejemben lévő láthatatlan ajtón, és vált vendéggé, mint gondolat ebben a pár napban, de egy sokáig motoszkált a buksimban:
Ahogy nézegettem a facebook-os posztokat, fényképeket, kreatív oldalakat, kibukott belőlem egy kérdés: Én vajon mibe leszek jó? Én vajon mibe találom meg magamat? Mi lesz az, amiben úgymond a legjobb leszek? (értem ezalatt, hogy van aki tök szépen fotózik, rajzol, stb…) Tudom, ha eljön az ideje megtalálom…csak kíváncsi vagyok. :D

A mai nap. Végül megtört a jég, és nem üres kézzel jöttünk haza. A valódi íz, hogy találtam viszont elmaradt, mert mint kiderült, már egyszer ez a hely igent mondott, csak valahol elvesztek a rendszerben, így Su bájosan – kedvesen megkérte Őket, sűrű elnézéseket kérve, hogy „adjanak” még egy esélyt. Szóval van egy, de… nincs meg az érzés…az az igazi érzés, hogy találtam egyet.

Úgy döntöttem kezembe veszem a sorsom, eddig mindig bejött,így írtam Bobbynak egy sms-t. Tudom, hogy a terv, hogy maradok még egy hétig, és csinálom ezt a …. munkát, de ha van rá LEHETŐSÉG, váltanék. Nekem ez nem működik… Megértett, úgyhogy holnap megyek vissza a CICD-be, véget ért a Durham-i kitérő. Kettős érzelem: szeretek itt lenni, de szeretek a CICD-ben is lenni. Igazából, mindenhol ugyan az a szar, és mindenhol megtalálni a jót. Persze, örülök, hogy nincsenek reggeli morning spotok, taskok…de ott pörög az élet, sok számomra fontos ember van ott. Itt tök jó a nyugi, a családias hangulat, és itt nem csirkéim vannak, hanem igazából néha úgy érzem, hogy háztartásom. :D Szóval…igazából tök jó hogy visszamegyek, és nem azért, mert nem jó itt, hanem azért mert: VÁLTOZÁS! :D Rájöttem, imádom a változásokat. :D

Ettől függetlenül ma egy kicsit nyomott voltam. Szerintem valamivel megbántottam Su-t, bár állítja, hogy nem. Viszont Én meg érzem, hogy igen, tapasztalom a viselkedésén, de nem tudok rájönni, hogy mivel sikerült.
Ráadásul, azért egy kicsit csalódott vagyok, hogy 5 nap alatt a munkám eredménye egy nagy semmi.

Volt egy pillanat, amikor tényleg úgy éreztem, minden munkát képes vagyok csinálni, mindenben jó tudok lenni… De örülök, hogy az élet visszarántott a földre…Felötlött bennem, ha ez is működött volna, lehet elszállok magamtól, és fasza csajnak érzem magam, és Én nem akarok mellet verő fasza csaj lenni… Én csak Cintia Veronika akarok maradni..az elmúlt 3,5- 4 hónap alatt azt hiszem, megkedveltem magam. Vagy inkább így a helyes: Elfogadtam magam, és nem akarok másmilyen lenni, csupán csak fejlődni…. :D

Szóval, a tanulság, mindenki tud mindent csinálni, csak vannak dolgok amik nem működnek. Ahogy ha nekiállok, Én is fel tudok húzni egy házat, csak lehet hogy rám omlik, mert nem jól csináltam… Más dolog, hogy tudod e csinálni, és más dolgok hogy működik e. És ez annyira sok dolgon múlik: azon, hogy szereted vagy nem, azon hogy van e hozzá elég ismereted vagy nem, stb. De pont ettől szép, ettől leszünk önmagunk. Ezek a dolgok különböztetnek meg: mit szeretünk és mit nem, mivel értünk egyet és mivel nem… és ez teszi lehetővé azt a csodát, amit úgy hívnak: Színes, változatos világ.

Nos, még egy utolsó agyalás, aztán zárom soraim:

Miért akkor kezdünk el spórolni valamivel, amikor már kevés van, előtte miért nem elég az a kisebb mennyiség?? Egy abszolult idióta példa: Van egy doboz rágód. Eleinte még az is lehet, hogy 2-őt is beveszel a szádba…de pl, mikor csak 5 szem van benne, és tudod, hogy egy darabig nem tudsz majd venni, elkezdesz csak feleket enni. És láss csodát, ugyan úgy elég, mint a 2 szem. Akkor miért nem eszel az elejétől felet?

Persze- persze, egy részről tudom a választ…. nem valódi kérdés, inkább csak egy helyzet felismerés, egy érdekes észrevétel, és a miértek kutatása, a nagyobb összefüggések megismerése volt az ok, amiért egyáltalán belementem ebbe a gondolatba. Meg ez még mondjuk egy „megoszthatóbb” verzió..néha olyan idióta kérdések merülnek fel bennem, hogy se perc alatt „agyzárlatot” okoz.
De régen kezdődött ez már, a kedvenc időszakom ilyenekkel kapcsolatban az volt, mikor pesten jártam suliba, néztem az épületeket, és az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon találkoztam e annak az unokájával – ükunokájával, aki részt vett az építkezésen. Vagy ha nem is találkoztam, csak elmentem e már mellette az utcán. Vagy elmentem e olyan mellett, aki elment olyan mellett….és nem folytatom. Szóval, mondhatni „gyári hiba” ez nálam… :D

Hát, azt hiszem ennyi. Ami kijött az kijött, ami bent maradt, az bent maradt. Minden úgy van jól, ahogy van, szóval ez az iromány is attól az enyém, hogy azok a hibák vannak benne, amik.

Mosolygós, színekben gazdag napokat nektek! :D

Ölelő karokkal:

                           egy Úton járó a sok közül.

ui.: 14 oldal kontra majdnem 3 hét. Szerintem nem is lett ez olyan hosszú… :D

Vasárnap van, süt a nap, csak a hűvös szél emlékeztet arra, hogy Ősz van már…

Fél12kor ébredtem, de majd megtudjátok miért is.:D A nap besütött az ablakomon, és adtam magamnak 10 percet még az ágyban…néztem, ahogy a por, mint csillogó eső táncol a nap fényében a levegőben, majd mikor nap mentes területre ér, eltűnik a szemem elől… Fura, hogy a nap fénye, és egy kis por, milyen mesebeli csodákra képes… Fantasztikus látvány volt.:D

Összeszedtem magam,eufórius állapotom üvöltött egy kis Cintiás öltözékért. Így a térdig érő, csíkos zoknik közül választottam a pirosat, meg a kéket, szoknyát húztam, csíkos felsővel és pulcsi híján (nem a szó szó-szoros értelemben), csak a piros bőrdzsekimet dobtam magamra és indultam a csirkéimhez.

Mel hangos üvöltéssel köszöntött,hogy hiányolt, és hogy szerinte Wendy körbeetette a népet. Odamentem, beszélgettünk, ekkor egy társaság indult sétálni, és invitáltak. Miért is ne, megkérdeztem Wendy-t, tényleg körbe etetett - e , és elindultam velük…ám 15 perc után, a rancs egy másik sarkánál visszafordultam. Hiába, van még bőven teendő, délután kicsi meló is van, mosnom is kéne, és írni is nagyon szeretnék. Szeretnék még takarítani, netezni… no meg talán egy picit úgy éreztem, hogy bár szívesen látnak, nem ott van a helyem. Ők már megbeszélték előre, és meg is volt, hogy ki miért megy – valaki fotózni, valaki beszélgetni…:D Megköszöntem a részvétet, jó kirándulást kívántam, és elmondtam, túl sok minden jár az agyamban, mennem kell. :D

Visszaérkeztem, egy következő társaság kapott el, hogy mennek kocsikázni, nincs e kedvem velük menni… arany szíveim, nem , köszönöm. – Nem szeretsz minket, jött a reakció, persze humorral vegyítve… tovább álltam. :D
Kajoltam egyet, és rájöttem, kenyér nélkül is tökéletesen lehet kiadósan reggelizni. Visszajöttem, kipakoltam a táskámból, összeraktam a mosni valót, de még nem volt kedvem neki indulni… csak az járt a fejemben, még ebben az állapotban kell leírnom az elmúlt két napot.  :D

Úgyhogy, kezdjük az elejéről. :D

Péntek reggel nem az ébredés volt a legjobb barátom. Sőt, még a pofim is égett, mert a falon át, hallottam valaki ébresztőjét, és ez eszembe jutatta, hogy vajon hányan kelnek akkor, amikor Én kelek…

Utolsó pillanatban érkeztem az ebédlőbe, kedvem sem és időm sem volt enni. Kezdődött a morning spot, s a hangszer bemutatás. Semmi extra nem volt, Su-nak szerencsére beszélhetnékje volt, így meg sem kellett szólalnom. Érdekes volt rájönnöm, hogy még egyébként simán hozzá tettem volna egy két dolgot, ahhoz, amit Ő mondott. De annyira meglepett, hogy ezzel voltam elfoglalva, nem azzal, hogy mondjam is. :D

Hamar vége lett a morning spot-nak, és előbb hajtottak minket dolgozni. Láttam, gardening van kiírva. Mentem Bobbyhoz, hogy átöltözhetek e, akinek annyi volt a reakciója: „Mondtam, hogy ma vezetni fogsz..” VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, micsudi? No, megértettem, miért nem akartam Én reggel enni. Se perc alatt idegbeteg lettem, meg akartam hallni, földhöz akartam verni magam… és mindemellett, alig vártam, hogy vezethessek már. Azt kivettem a szavaiból előző nap, hogy vezetni fogok, de azt nem, hogy másnap. Hát jó… izgatottság a köbön. :D

Míg várakoztunk, Bobby elkapott: „Gyere velem.” Store-hoz mentünk, és ki volt készítve 2 cipő. Válassz, pirított rám, és eltűnt. Választottam. Közben Wendy jelent meg, újabb 5 pár zoknival. Nevettünk.

Megjött Cris pajtás, aki az oktatónk volt (70 felett), bemutatkozás, elmondtam neki, hogy tudja, 2 éve nem vezettem. Jó, akkor Te leszel az első, mondta. (Mert hogy Catarina is jött szerencsét próbálni… :D)
Beültünk, elmondott egy két dolgot, és elindultunk. Már az is meglepett, hogy el tudtam indulni az autóval. Hűű, banyek, először semmit nem éreztem az autóból, hogy hol a széle , vége , eleje. Aztán elindultam szépen a bal oldalt. :D Cris ennyit mondott: „Jó, jó, de azt hiszem, ez nem a megfelelő oldal…nevettünk” A kocsi gurult alattam, Én vezettem..a jobb oldali patkával néha összebarátkoztunk, hiába szimpatikus volt nekem. :D Ahhoz képest, ahogy elképzeltem, hogy hogy fog menni, sokkal jobban ment. De nyílván, érezni lehetett, hogy 2 éve nem vezettem már legalább. Ráadásul a fűszer itt a másik oldal, keskeny utak…:D IMÁDTAM..:D A legnagyobb bakim, egy körforgalomnak nevezett vicc volt. Nálam a körforgalom ott kezdődik, hogy legalább 4-et kell lépni a közepén lévő körben.  Na, itt van olyan körforgalom, ami szerintem nincs egy lépésnyi kör, lapos, jóformán csak rajzolva van, és az egész úgy néz ki, mint egy kidekorált kereszteződés, egy pöttyel a közepén,mert az olyan csini. Hát, nem. Az biza egy mini körforgalom. :D

 Cris azt mondta, semmi másra nincs szükségem, csupán gyakorlatra. Hozzátette, ne aggódjak, ez teljesen normális, hisz hatványozottan nehéz dolgom volt azzal, hogy már jó régen nem vezettem.  Eljött a csere ideje, és ezekkel a szavakkal zárta le a tanításomat:  ”Remélem még fogunk találkozni. :D” Ahogy figyeltem Catarinat, aki sokat vezetett otthon, pontosan ugyan azokat a hibákat követte el, mint Én. (Csak neki nem jutott körforgalom..:P) Tehát, nincs minden veszve…:D

Visszaértünk, és extázisban voltam. Vezettem, vezettem…ennyit tudtam hajkurászni…megint vezettem. Kérdezték, hogy hogy sikerült? Fel sem fogtam igazán, hogy tétje volt. Ő, gyakorlatra van szükségem, válaszoltam, de ezt tudtam előre.
Mondták a nagyok itt, hogy nyaggatnom kell Bobby-t, meg Rolf-ot vagy Marie-t, hogy vigyenek el vezetni, hogy legyen gyakorlatom. :D

Vizes ruhákkal spanoltam napközben a ghost house-ban. Egyetlen egy érdekes momentum volt,hogy a szemem sarkából láttam valamit. Gondoltam nem nézek oda, mert akkor mindig eltűnik. Nem tűnt el, nem tűnt el…hát, nem bírtam ki, odanéztem..Hangosan felkacagtam. Egy régi, kopott tükör volt, és magamat láttam benne…:D:D:D  Emellett, hangos nyenyere koncertet adtam láthatatlan barátaimnak. Torkom szakadtából Énekeltem, egész műszak alatt. :D

Ebéd szünet után, kiültem beszélgetni. Indulnom kellett, mert locsolni akartam, és a cuccaimat összeszedni, amit ott hagytam a Mozambikba. Ebből fakadóan szóba került, hogy szeretem a növényeket és az állatokat. Jött a reakció: „Én is jobban szeretem a növényeket.” és akkor megfogalmazódott bennem valami: Én nem jobban szeretem. Szeretem az embereket is. Csak tudom, hogy a növények jobbak. De nekik könnyebb jobbnak lenni. Ők természetüknél fogva jók. Ők nem tudnak rosszak lenni…. – pont ez az, ami megkülönböztet tőlük. Nekünk van választásunk. Mi döntünk.

Meglepetésemre egy jó pár növény meg volt locsolva. Nem mind, de úgy 80 százaléka. Repdestem az örömtől. A másik, ami feldobott, hogy régebben vízbe dugtam egy két törött növényt, és kigyökereztek!!! :D:D:D

4 órási szünetben elmentem a Namíbiába, mert mondták, hogy a DI-ok, akik elhagyják a Cicd-t, raktak ki nekik nem kellő ruhákat. Lehet régen a store-ból kerültek ki, de Én nem onnét hoztam el. És egy-két hosszú ujjú cuccra igen is szükségem volt. Hát mazsolázgattam kicsit…

A munka alatt a fő gondolatmenet az volt, hogy könnyebbnek és komolyabbnak képzeltem a sulit. Ehhez képest nehezebb, de nem annyira komoly… :D

Befejeztem a munkát, mert rám sötétedett, és semmit nem láttam a ghost housban. Mondjuk a nagyja munkával végeztem :D Ki küldtek, hogy segítsek Catarinának korom sötétben, esőben gazolni. :D Szerencsém volt. Bobby kijött és utunkra engedett. Még gyorsan befejeztük, ami hátra volt, mikor Wendy jött kifele és megjegyezte: Talán be kéne fejeznünk. Megköszöntem, és mivel mind a ketten mondták, hogy befejezhetjük a munkát, nem szívódtam fel. (Csirkét etettem, bementem a terembe a számítógépemért, beszélgettem.)

Kint cigiztem a főépület előtt, amikor jött Bobby, és egy kicsit rám pirított – hozzá tenném, jogosan - , hogy ha azt mondja, fejezzük be, és szívódjunk fel, akkor ne csámpázzak be a terembe, és főleg ne cigizzek a főépület előtt. Mondtam neki, hogy teljesen igaza van, és mindig így csináltam, de most Wendy is ugyan azt mondta, gondoltam nem lesz belőle baj…
No meg van az a beszélgetés, amiért megéri lebaszást kapni. Nagyon jó kis beszélgetésem volt, és olyan rég beszélgettem spiritualitásról. Nem bántam a leszidást, sokkal fontosabb és értékesebb volt az a beszélgetés, mint a megfelelés, hogy jó kislány vagyok, és mindent jól csinálok. Persze azért utána hamar rövidre zártuk a társalgást Barnával, és zúztam a szobámba. :D

A kisherceg is szóba került… minden évben elolvastam egyszer, szinte hagyományként…ebben az évben még nem sikerült…:S

Elriszáltam a popsim a szobámba, és meleg volt!!! Hiába, a fűtő test, az fűtő test. Elszaladtam fürdeni, visszajöttem és élveztem a meleget. Vagy egy órát csak bugyiban töltöttem, végre tudtam a testápolót is használni. (Eddig annyira hideg volt, hogy minél előbb fel akartam öltözni..:D)
Ettem egy nyalókát – már értem miért volt olcsó, olyat harcoltam a csomagolással, hogy hozzáférjek a nyalókához, hogy szerintem elégettem az összes kalóriát, ami abban volt :D:D:D
Aztán divatbemutatóztam magamnak egyet, a Di-os ruhákból. Persze a fele megy majd vissza, nem éreztem magaménak, de egy-két hasznos dolgot találtam. :D
Aztán kihelyeztem pár nyomtatott képet a falamra, amit a nap folyamán kaptam. :D Ilyen bölcsességekkel vannak díszítve, mint:”Csak az veszít, aki feladja, a többiek mind győztesek.” P. Coelho – ez persze a Gaia visszaszámlálós lapom mellé került. :D de a többi 3-om is nagyon telibe talált. :D
 (Egyébként a napokban gondolkodtam, hogy nyomtatok majd egy-két képet a falamra… de így sokkal jobb… :D)
Majd ledőltem az ágyra, és élveztem, hogy takaró és ruha nélkül fetrenghetek…:D

Eljött az idő, felöltöztem, visszaadtam a radiátort a csajoknak,és elindultam vacsizni. Itt Mel üvöltött rám: Mit csinálsz 8 kor? Semmit, mondtam, bár a tervem némi ágyban fetrengés volt. Hát, portugál óra lesz. Okéé, ott leszek – válaszoltam. :D

Bementem a Gaia terembe, ahol „régi” Dávid fogadott: „ Te meg Én…holnap…” Háhá, Te is jösz Karinnal, igaz? Bezony, 3-an megyünk, 6-kor indulunk…mamma mia! Aztán mondta, hogy van valami szatyor a számomra, menjek be Karinhoz. Bementem. Aztán kiderült, hogy Karen, az igazgató, hallott a zokni hiányomról, és hozott nekem párat. Beszaráááásss :D Készen voltam. :D Eljött az idő, hogy a „jót” a „kedvességet” is meg kell tanulnom feldolgozni. Kiverték a biztit, persze pozitív értelemben. :D

Elkezdődött a portugál óra, és Karin tépetett be. Szükségünk van raklapokra, takarókra, pokrócokra. Irány a store. Feltéve, ha nem hajnalban szeretnénk ezt megcsinálni. Elnézést kértem Meltől, és mentünk is Dáviddal. Kutakodtunk, jött Rolf, és közölte, hogy elég lesz. Beraktuk a nagy hodályba, egy hatalmas teherautóba. Majd rágtam Rolf fülét raklapért,de azt mondta, Ő majd elintézi. :D Vissza a portugál órára. Pont csak a házi kikérdezésről maradtam le, meg felírták az ABC-t a táblára. Gyorsan elmondta Mel nekem is a tudnivalókat, és folytattuk az órát. Nem maradtam le semmiről… :D 9óra után fejeztük be picivel..és Én rohantam a szobámba aludni, elvégre korán kelés lesz…Összekészítettem a dolgokat és utána  nem kellett altatni, gond nélkül vágtattam az álmok mezejére. :D

Másnap reggel. 5kor csörög az óra, és véletlenül kinyomtam véglegesen. 5:30-kor ébredtem magamtól…ááááááááááá…még szerencse, hogy kikészítettem mindent. A konyhában már égett a villany: Gábornak támadt palacsinta süthetnékje hajnalban, így korábban kelt, mint kellett volna, mert hogy annak idő kell…Zseniális. Dávid már ott volt harcra készen, Én meg még nem etettem. Segített, így 6:00-ra ott voltunk harcra készen.(raktam ki a főépületre egy posztitot, hogy vizet adjanak majd a majmócáknak, mert nem látok semmit a reggeli sötétségben.) Csak a majszolás volt hátra, hogy lecsekkoljuk, hogy jó e a palacsinta, nem e romlott a szőlő, meg finom e a sajt. :D Hiába, mióta itt vagyok, simán reggelizem. :D

Fél7, és Karin végre megjelenik. Nem szeretek várni, de sosem lehet tudni, mi a valódi oka a várakozásnak. Lehet, ha időben indulunk, pont jön egy autó és összeütközünk vele, így igazából murcogni nem tudtam. Csak türelmetlenkedtem kicsit néha. :D 3 batyuval jelent meg, és közölte, hozzunk hálózsákot, mert lehet, ott alszunk, még nem tudja. No meg váltás gatyót, meg extra zoknit. És felnevetett...zokniiiiii….:D

Elszaladtam, bedobáltam a cuccaimat egy táskába, felkaptam a hálózsákom és irány vissza…aztán még ez, még az, kv, stb. 7 –kor végre útnak indultunk…

Zseniális kis utazás volt. Énekeltünk, táncoltunk, úgy éreztem, nem akarom, hogy véget érjen az utazás. Dávid el kezdett nintendózni, Karinnal felváltva csesztettük, hogy nézd, de szép a táj, stb. Így végül hamar rájött, jobb, ha elpakolja a cuccost. :D Léggitároztunk és légdoboltunk. Fémbögrén doboltunk, és a katonasági evőeszköz készlettel csörömpöltünk…
Egyszer megálltunk reggelizni. Életem első tipikus angol reggelije. Babbal, virslivel, baconnal, tojással, paradicsom szósszal, gombával és egy szelet vajas kenyérrel. Ez volt a kis méret…és a végén majd meg haltam. :D A kávé meg nem tudom miből volt, de isteni íze volt :D Újságot olvastunk, és volt egy nagyon megható cikk benne. Röviden: Egy 6 éves kislány megtudta, hogy sokan nem kapnak a mikulástól ajándékot, így írt neki egy levelet, hogy nem kér többé ajándékot… megkönnyeztem, és a hideg csak úgy futkosott rajtam. Drága lélek.

Tovább folytattuk utunkat,kb 3 percig. Majd megálltunk megint egy nagyobb helyen, pisilni, meg ilyenek.  Ennek a vége az lett, hogy Karin meglátott egy csizmát, ami félig gumicsizma – félig rendes, megkérdezte, hogy mikor van a születésnapom, felpróbáltatta velem, majd közölte, hogy menjek el wc-re. Szót fogadtam. Aztán kimentem cigizni, Dávid jött velem… majd bent vártunk, megint. Eltűnt Karin..aztán megjelent, aztán megint eltűnt…aztán már kintről intett, hogy menjünk. :D Majd kezembe nyomta a csizmát, hogy Boldog Születésnapot. Életem leghasznosabb és praktikusabb, de legcsúnyább csizmája. Mégis imádom! :D Kiderült, hogy Wendy látta, hogy a gumicsizmám sincs túl jó állapotban, és próbált vadászni a store-ból, de nem talált. Aztán mondta Karin, hogy ez a hármunk titka, mert ha akarna sem tudna mindenkinek cipőt venni. (Úgyhogy ha valaki véletlenül olvasná innét a suliból e sorokat, számítok a diszkréciótokra, Köszönöm!) Fel is vettem, jó meleg, kényelmes… hihetetlen :D

A nap álmoskásan ébredezett, aztán visszabújt a takaró alá… befelhősödött az ég…de ez nem változtatott a hangulatunkon…így érkeztünk hát meg a szoborpakoláshoz…

Élveztem…élveztem, hogy nem kezeltek lányként. Bíztak bennem, és az erőmben. :D Zoltánnak volt egy kedves megjegyzése: „Tudtam, hogy a legerősebbet küldik…”
Volt, hogy két kő járólap kinézetű valamivel sétáltam, és Rolf szólt oda poénkodva: Legközelebb 4-et, Cintia :D Szóval jó hangulatban telt. Volt egy két értelmetlennek tűnő dolog, de már tökéletesen hozzá vagyok szokva, és úgy gondolok rá, hogy ez csak az Én világomban tűnik logikátlannak. Lehet, hogy fordított esetben Ők látnák az Én rendszeremet annak. Úgyhogy csináltam, amit éppen kellett. 3 perc után, tetőtől talpig sáros voltam..mert hogy az eső is csepergett egy ideig… :D

Ebédre elmentünk az új házba. Istenem, hogy az milyen szép! Megláttam a kertet, és futnom kellett a közepébe, nem bírtam ki, hogy ne tegyem. Dávid már járt erre, megmutatta az egészet. Csodaszép, saját patakkal, … pont olyan, amilyet magamnak álmodtam régebben…de nem, még ezért sem dolgoznék a shop-ban. :D A ház is csodaszép, káddal, óriási ablakokkal….

Kipakolás, irány vissza a régi helyszínre..háhá, ránk sötétedett…hiába, van még egy két szobor, ami nagyon fontos…Így sötétben folytattuk a munkát…:D

7 óra, irány vissza az új házba. Én Rolffal kerültem egy kocsiba…hát a fene se gondolta volna,de a 40 perces utat végig csacsogtuk. Imádtam. Értettem, értett… lehetetlen leírni 40 percnyi beszélgetést, de kb. hogy mi volt a bajom az angollal, mit csináltam, miért vagyok itt, kedvenc filmek, zenék… minden szóba került. :D Valahogy belekeveredtem egy gondolatba, és mondtam, úgy érzem, egy kicsit azért fejlődött az angolom. Elnevette magát, és ennyit mondott: „Tisztán emlékszem, az elején nem beszélgettél velem, csak mosolyogtál mindenre. :D” Aztán beszélgettünk álmokról, tervekről. Mondta, hogy húzzak bele a vezetésbe, mert hogy Norvégiában is szükség van sofőrökre. Hogy ne aggódjak, szépen fejlődik az angolom, jó lesz majd ez. És hogy ha akarom, simán megvalósíthatom mindkét álmom: Süket némákkal foglalkozhatok és írhatok könyvet akár egyszerre is. Mert képes vagyok rá, ráadásul úgy gondolja, teljesen nekem való lenne, hogy emberekkel foglalkozzak…
Láttam tűzijátékot megint, és megkérdeztem miért…nem, nem a kelta új év miatt volt. Haloween volt az egyik ok, a másik meg: Huh, röviden: xy neve miatt, aki fel akarta robbantani a parlamentet, de lebukott - de végül kinyírta a akit ki kellett -  és a tűzijáték egy jelképes része az ünnepnek. Meg még sorolhatnám…elrepült a 40 perc…és utána esett le: angolul beszéltem..angolul…. Megölelgettem a házbélieket, Ana-mat megkerestem. Jó volt megint látni… fel voltam pörögve, csak pörgött a nyelvem…”héé, az angolod”-mondta. „Most beszélgettem végig 40 percet, hangulatban vagyok” – válaszoltam. Beszélgettünk kicsit, aztán dolguk volt, leléptem.

Vacsora után Karin azt mondta, szeretne hazamenni, képesnek érzi rá magát. „Rajtad áll.” – mondtam, és el is kezdtünk búcsúzkodni. Dávidot hagytuk, Eduardával (aki a barátnője) jönnek vissza ma, meg Zoltánnal, meg Bobbyval. „Turnusváltás van”, pár Gaia szintet lép, és DI-á válik. :D

Mielőtt jöttem el, Zoltántól kaptam meglepetést: Gyümölcsteát… Hihetetlen. :D

Szóval megölelgettem mindenkit, még Bobby-t is és Rolfot is sikerült. Tényleg nagyon repdestem. :D

2 emberről „feledkeztem” meg: Torban-ról és Birgitről. Nem tudom miért, imádom őket, de valahogy nem jött a pillanat… és ez utólag esett le. Margarida egy pulcsival rohant utánam. Mondtam neki, hogy nem kell, de azt mondta, ez ajándék nekem. Hát elfogadtam…és milyen jól jött!!! :D

Elindultunk, tankoltunk. Kérdezte, tankoltam e már. „Nem” mondtam neki. 2Hát jó, gyere, megmutatom.” - válaszolta.
Fél órája utaztunk, amikor leért Karin gyomrában a kaja, pihenésre utasítva ezzel. Elnézést kért, megálltunk, és mondta, hogy kér egy 10 percet… elhelyezkedtünk..és mondta, hogy egy picit becsukja a szemét…Én is becsuktam….2 órát aludtunk. :D – annyira lehűlt a teherkocsi, hogy Margarida pulcsija nélkül meg haltam volna.:D -  Éjfélkor ébredtünk, vadásztunk egy kávét meg wc-t. Az első, ami megcsapta a szemünket, mikor vettük a kávét, egy reklám felület, melyen egy pólót reklámoznak ezzel a felirattal: „Ott vagyunk már?” Felnevettünk. Szürcsölgettük a kávét, elmentünk elvégezni a dolgunkat, és újra próbálkoztunk a hazaúttal. Azt mondta, ne haragudjak, ha nem megy, akkor meg áll a következő lehetőségnél. Mondtam neki, hogy haragudni? Dehogy, szeretem, ha az élet kalanddal teli! :D Még az utazás elején mondta, hogy imádja, hogy ilyen az élete, hogy szombat este, egy rakás szoborral egy nagy teherautóval elindul hazafelé. Becsültem a bevállalóságáért.
Zenét hallgattunk, énekeltünk… később megálltunk tankolni megint. Kezembe nyomta a „sapka” kulcsát, és közölte, 20 fontnyit töltsek bele. 20,01 – sajnálom, elsőre nem ment pontosan. :D Így volt, hogy életemben először, egy óriási teherautóba tankoltam. :D

Aztán egy órával megérkezésünk előtt kérdezett valamit…és egy újabb nagyon – nagyon jó kis beszélgetésben volt részem. Van, amiben hasonlóak vagyunk. Ő sem a séma szerinti életre vágyott, szerencsésnek és boldognak tartja magát, és állandóan nyüzsög. :D

Hajnali 4 környékén érkeztünk meg a CICD-be. Megköszöntem a napot, és elindultam a szobámba.

 Elmentem fürdeni, végre úgy mint régen. Mióta megjöttek a többiek, nem volt pofám hosszan fürdeni, hogy maradjon nekik meleg víz… de most, tuti hogy senki nem akar majd utánam fürdeni…áztattam hát magam. Visszapörgettem a napot, hagytam, hogy újra átéljek mindent. Visszajöttem, lefeküdtem, és máris az álmok mezején szaladgáltam, önfeledten.

Na jól van, mennem kell, mindjárt megyek vacsit csinálni, addig meg porszívózok, meg megnézem, mi van a mosógéppel és a szobrokkal. :D

Ölelés nektek! :D

Nos, újra itt. Ha már nem volt időm posztolni, akkor folytatom egy kicsit, mert nem panaszkodhatom, teli vagyok gondolattal, kalanddal. :D

Szóval elmentettem az írásomat, kiporszívóztam, és utamra indultam, hátizsákkal a hátamon, benne a szennyes, meg a lepim.

Odaértem, és a 2 Dávid kipakolta a szobrokat. Vááá, hála érte. :D Megtudtam, hogy reggel még rakodtak kicsit, és nem rég érkeztek. Le csekkoltam a mosodákat, persze sehol nem volt hely. Aztán benéztem a konyhába, hogy bár van még egy órám, majd lesek valami receptet a neten. Aham. Nincs hús kirakva. Vadásztam hát egy embert, aki tud nekem husit adni. Aztán megláttam, hogy a sétálós turnusból, Susanomnak kéne mosogatni, de még nem értek vissza. Neki akartam állni csinálni…de…nem volt időm már.

Szóval kaptam csirkemellet. Meglestem mi van a hűtőben, rizs volt elég, volt némi tészta, Én meg persze krumplipürét akarok csinálni…úgy nem akarok hazudni, de 40 emberre biztos. Így volt, hogy szerencsémre előbb elkezdtem főzni. 1 órán át krumplit pucoltam, meg daraboltam, mert persze a krumpli pucoló masina ha meglát, mindig kipurcan. :D

A csirkét meleg vízbe raktam…aztán kaptam még csirkét, mert hogy egyértelmű volt, hogy nem lesz az elég. Fagyott csirke, 2 órával tálalás előtt..anyááám… Megjött Mel, ráuszítottam a vega kajára. De még mindig nem tudtam, mit fogok kezdeni a csirkehússal. Kezdtem pánikolni, és kezdtem uralni a pánikot egyszerre. Felfogtam. Ma enyém a felelősség. Én csinálom a kaját, és nekem segítenek. Később Karin beküldte Ádámot segíteni. Jól jött a plusz kéz, nélküle nem végeztünk volna.( és nagy tisztelet Dávidnak – az újabbiknak -, bejött, megkérdezte, megetesse e a csirkéket. Piszok nagy segítség volt, és kérnem sem kellett…le a kalappal!)
 De még mindig, mit csináljak a hússal. Vágjam be a sütőbe, mondták. Nem, nem akarom. Elkezdtem felkockázni, majd hála Ádám segítségének, tudtam mással foglalkozni. Mustáros csirkét akartam..nincs tejszín…fasza..oké, sima csirkepöri. Elkezdtem neten receptet keresni, de mindenhol: regisztrálj, lájkolj, kutyaf…a. Hát berágtam, és a kezembe vettem az irányítást. Pörkölt alapot tudok csinálni, hát kezdjük azzal. Aham, csak hogy óriási teflon felületen csináltam, és hát, hogy veszed le a tűzről a cuccost, hogy ne keseredjen meg a paprika, ha nincs is tűz? Lecsavartam a hőfokot, vártam egy kicsit, beleöntöttem a cuccost és gyorsan felöntöttem vízzel. Sac per kábé, 4- 4,5 kiló hús volt rám bízva. Szóval folytattam, találtam paradicsom pürét, hupsz bele, bors –só, leveskockás vízzel felöntve, stb. Csináltam. Érzéssel. Mel jött, mit gondolsz erről. Tegyél csillagom, már nincs recept, csak mi és a kreativitásunk….megcsináltuk. A hús megpuhult, bár lehetett volna több szaftja.

Tálaltunk. Szerencsére köretből tudtunk eleget csinálni, a hús sajnos még így sem volt elég, de ez már nem az Én reszortom. Kajaosztás után leléptem, mentem vissza a konyhába rendet rakni. Egyrészt kevés is a kaja, másrészt meg képtelen vagyok enni a saját főztömből… Izgultam. Az első, felelősség teli főzésem volt, és tudja mindenki,hogy nem lehet úgy főzni, hogy mindenkinek az ínyére legyen…

Végül megérte szénné égetni a kezem – mert persze nincsen konyhai munka, valami gebasz nélkül -. Egy – ketten megköszönték a vacsorát, és egy páran megdicsérték. Volt, akinek ízlett amit csináltam. Nekem ez pont elég volt! :D Az, hogy volt mit felszolgálni – a legelején azt gondoltam, a vége az lesz, hogy nem lesz mit enni az embereknek - , már elég volt nekem…de az, hogy még ízlett is embereknek…hihetetlen. :D Életem első, nagyipari főzése jól sikerült, legalább is egy bizonyos nézőpontból. :D

Visszamásztam az ebédlőbe, Mel fogadott, hogy portugál óra, most. Én pedig vacilláltam. Rám nézett kedvesen, majd leadom neked külön, ne aggódj. Imádlak, akkor Én most nem mennék, ha nem baj, és elváltunk…

A fal mellett a földön találtam egy üres konektort. Bedugtam a gépem, leültem a földre,elolvastam a leveleket, de képtelen voltam reagálni…még bennem volt a stressz, még nem fogtam fel, hogy befejeztem, és hogy minden rendben van. :D Aztán Zoltánnal beszélgettünk kicsit… újra a CICD-ben, 4 hónap után. Nem egyszerű. Birmingham egy egészen más közeg….

Később Karin kapott el, hozott sütit,meg nasit, hogy fel kéne vágni, kirakni. Mondtam neki, persze csinálom. – Hiába, ha egyszer elkap az öreglány, onnétól kezdve nincs mese, mindig csinálni fogsz valamit.. – De mikor felszolgáltam, és mindenki ennyit mondott: „ Köszönöm Cintia”, rájöttem, Én szeretem ezt. Ezért a mondatért, bármilyen mennyiségben képes lettem volna sütit felszolgálni. :D

Elgondolkodtatott. Nem az a baj ezzel a Nőcivel, hogy mindig kitalál valamit, és mindig nyüzsög.. Hanem azzal, hogy mások szabadidejével játszik, és elfelejti, nem mindenki olyan,mint Ő. Mindig kitalál valamit, és azt mással „csináltatja” meg. Nekem most jól jött ki. Időm is, kedvem is volt. De ha mondjuk 2 hét konténerújítás után kap el, lehet, nem vágok hozzá jópofát. Nem tudom… De hogy DI-ként nem fogok unatkozni, abban már most biztos vagyok.  :D Alapvetően nekem tetszik. Sok mindent meg fogok tanulni mellette, azt hiszem… meglátjuk. :D

Jó kis hét volt. Áthúztam a felhőcskémet a papíromon. Újabb hét telt el. Újabb kalandokkal, élményekkel, tanulással teli hét.

Szeretek itt élni….:D

Hatalmas öleléssel, nagy mosollyal:

                                                 Csak Én.

Akármennyire is szeretném tagadni, bizony az előző hét olyan sokat vett ki belőlem, hogy majdnem 4 nap kellett, mire fel tudtam töltődni. Tegnap már egész jól voltam, de még nem volt az igazi, de most, este 9kor tökéletesen érzem, a helyén vagyok megint. :D

Nos, akkor mesélek egy kicsit nektek. :D

Vasárnap – egy egész napos pizsomában töltött nap után- elmentem vacsorázni, mert ha jól rémlik, farkas éhes voltam. Rá kellett jönnöm, rettenetesen antiszociális voltam. Csúnyán mondva, nem volt erőm a szociális dolgokhoz…

Szóltam Aries –nak, hogy neki kell térképet készítenie. Egy hete megmutattam neki, hogy kell, de portugál foci volt…ez azt jelenti, hogy próbáltam türelmes lenni..de nem ment annyira, mint szerettem volna, és sajnos nem tudtam annyira pozitív lenni, mint általában..sajnáltam, de ez is Én voltam…de végül megcsináltuk.

Nap közben elkaptam Wendy-t, hogy majdnem az összes zoknim tönkrement a törött talpú, elöl összevarrt cipőm miatt, nem gondoltam,hogy ez lesz a vége, de ha találok esetleg a storba zoknit, elvihetem e. Sandán rám nézett, majd közölte, majd Ő ad…

10kor jutott eszembe, hogy nem adtam a csirkéknek enni… szerencsétlenek..de már nem lett volna értelme, így másnap reggel 1,5 adagot kaptak. Hiába, engem sem kerülnek el a hibák… csessze meg.:S:D

Hát, nem maradtam kaland nélkül Hétfőn sem. Korán szerettem volna kelni, mert elhatároztam, hajnalban fogok mosni, úgy, hogy 2 épületben használom a mosógépet, meg a ruhaszárítót, és majd de jó lesz az nekem…aham..csak a felkeléssel akadtak némi problémáim…hiába, vannak napok, amikor nem csípjük egymást…és ez egy ilyen nap volt. :D Végül magamtól keltem – de jó is, ha nem vinnyog az ember fülébe a telefonja..viszont csípkednem kellett magam, hogy mindennel végezzek..:D

Morning Spot – képtelen voltam gondolkodni ez idő alatt, nagyjából nagy nulla volt, amit csináltam,de rájöttem, nekem az a fontos, hogy legyen értelme annak,amit csinálok, nem hogy kész legyen…így inkább csúsztattam a task készítést, mert érteni akartam, amivel foglalkozom  -  után indultunk Bobbyval kollektálni..10 térkép…Nem voltam túl bizakodó a dologgal kapcsolatban, hogy befejezzük..de hiába, nem Én vagyok a főnök :D

Elindultunk, valami cuccot kellett valahova elvinnünk..tovább indultunk, és már képben is kellett lennem, hogy hol is vagyunk, és merre tovább. Kidobtuk a szendvicsemberkéinket, és folytattuk utunkat…2 térképig jutottunk – jó szarok voltak - , amikor csörgött a telefon. Drága Susan-om (Nem Su, és nem Susan3), benzint rakott a diesel autóba. Hát, irány, és kocsi csere. (Nem is gondoltam másképp,de beigazolódott: nyomás alatt volt, és csak túl akart lenni a tankoláson, és már olyan ideges volt, hogy csak felkapta az egyik „pisztolyt”, és tankolt. De nagyon okos volt, hamar rájött, és nagyon hamar félre is álltak, így a kocsinak semmi baja nem lett!!)
Szóval kocsi csere, telefonok, Én bementem a hotelba elnézést kérni, hogy foglaljuk a parkolót, de van egy kis gond a kocsival, telefonok…végül sárga színű autóval érkezett megmentőnk, úgy 3 óra várakozás után. Kitisztították a rendszert, és a kocsi harcra kész volt…300 Fontból úsztuk meg ezt a manővert, mindennel együtt. (régi üzemanyag, új üzemanyag, „javítás”) és nem fogjátok elhinni, de befejeztük a maradék 8 térképet! :D

Várakozás alatt Bobby tervezett: visszarendeli a kocsit, kollektálok Susannal, aztán felszedjük a szórólaposokat, engem kidobnak az állomáson, és busszal jövök haza, mert nincs elég hely a kocsiban…aztán végül nem lett belőle semmi.
A másik idióta szituáció:félt, hogy lemerül a telefonja, elment szivargyújtós töltőt venni…nem volt jó…éljen made in china… :D

Én jókat kacaráztam…:D

Visszajöttünk, a reggeli tervemet megvalósítottam – találtam 2 üres mosógépet, csoda! - .

Neki álltam, hogy a reggeli task-ot megcsinálom…ahham, végül a music estén kötöttem ki, és inkább Énekeltem… :D

Utána összeszedtem a cuccaimat, de annyira sok volt, hogy hiába szárítógép, nem volt idejük megszáradni (100 perc!!), így elhoztam a szobámba, és a nyirkos cuccokat kiteregettem. Közben élveztem a néha – néha felvillanó tűzijátékot. Nem tudom mit ünnepeltek itt, de 2 napig tartott, és agyba –főbe lőtték a tűzijátékokat. :D

Mosás alatt Susan3-al is beszélgettem. Szerdán reggel hazautazott…Nem, ez most nem az Ő döntése volt. Anyagi okok. Ő is félreértette a dolgot, azt hitte, kapni fog itt némi pénzt, amivel ki tudja fizetni a teljes összeget. Hát nem. Az Ő története itt kezdődött, és fejeződött is be, pár nap alatt. Pedig maradni akart... nehéz sorsú asszony..máshol és máshogy kell megvívnia a maga kis harcát..

A mosást is átértékeltem, hogy mi az, amit tényleg szükséges kimosni, és mi az, amit nem… következőleg okosabb leszek. No meg eljött az a pillanat, amikor nem érdekelt, hogy szennyesnek minősíteném azt, ami rajtam van, a lényeg, hogy meleg legyen… igényességünket a lehetőségeink is meghatározzák… újabb „lecke”.

Későn kerültem ágyba, de végre ágyban voltam. :D

Kedd reggel..az utolsó pillanatban kelés. Se enni, se inni nem volt időm. De még cigizni sem. Semmire. Felkeltem, körbeetettem, és már ültem is be a morning spotra. .. meg is kértem Wendy-t, hogy hagy takarítsam ki a kacsák „kádját” – ami egy mini lavor-, mert egyszerűen nem volt rá időm, és nagyon szükségszerű lenne. Mosolygott, és utamra engedett…szeretem amikor jó kedve van…még nem tudtam teljesen megbarátkozni azzal az Énjével, mikor nincs jó kedve…olyankor mindig kicsit csalódás ér…túl hirtelen képes váltani, és nagyon szélsőséges. Amennyire imádnivaló, mikor jókedvű, annyira taszító, mikor rossz passzban van….

Szórólapozás és szakadó eső. Szép párosítás, csak nem túl kellemes. Az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy co-driver leszek. Hoppá..aztán ültem a kocsiba, mikor kaptam egy címet, meg hogy be kell csöngetni, mert maradtak ott zsákok.

Elindultunk, szakadt. Hát úgy döntöttem, elcipelem magammal a népet felszedni a zsákot,ha beleegyeznek, hogy minél később rakjam ki Őket az esőbe. Értékelték. És a fentiek is, mert mire összeszedtük a zsákokat, és elértünk a helyre, ahol ki kellett szállniuk, elállt az eső. :D:D

Jó kis szórólapozás volt. Nem találkoztam angyalkákkal most, de hát, nem lehetnek mindig ott. – vagy csak Én voltam annyira lezsibbadva, hogy nem vettem észre. -  Fekete macska sem volt, ám egy az én cicámhoz hasonló – GOLYÓÓÓÓÓÓÓ - , vörös – fehér cica szegődött a nyomomba, és kísért egy darabon. :D
Lassan haladtam, nem akartam kimelegedni. Megtaláltam azt a tempót, ami tökéletesen jó, nem melegedek ki, és ki is tudom vele dobálni az 1000 darab szórólapot. Csak nem ezen a napon. Elég furcsa térképem volt, és....ezt most nem magyarázom el. 100 darab maradt..sebajság. Következőleg. :D
Gondoltam rágyújtok. De nem. Kocsiban felejtettem a cigis cuccaimat. Aztán összeállt a kép, miért is:
 A lényeg, hogy egy mini dobozkába rakok mindig dohányt, filtert, meg papírt. De azt össze kell fognom egy befőttes gumival, merthogy kinyílik. No, és elhagytam a befőttes gumit. Ha elviszem magammal, tuti kiborult volna, és veszett volna minden. Így meg szórólapozás közben találtam egy másik befőttes gumit… :D:D – Istenem, de szépek ezek az összefüggések, ha észrevesszük őket…:D - .
Az egészben az volt a humor, és az irónia, hogy előbb értem a kocsihoz, mint Dávid, és konkrétan egy kocsi üveg választott el a cuccaimtól…:D Nevetnem kellett…:D

Dávidról jut eszembe, arany szívem, Ő volt a második, akivel üvöltöztem. Hiába, úgy néz ki, fogy a türelemem..vagy csak magabiztosabb vagyok? Nem tudom…remélem nem sűrűn fog előfordulni. A lényeg, hogy nagyon ajánlott hazafele egy útvonalat, amiről tudtam, hogy nem jó, mert onnét jöttünk – forgalom miatt kicsit csalingáznunk kellett, hogy fel tudjuk venni az utolsó két utasunkat - …szóval nagyon ajánlgatta, nekem meg elfogyott a türelmem, és valahogy eképp förmedtem rá:” Én vagyok a Co-driver vagy Te?Én vagyok, úgyhogy azt csinálod, amit mondok, szóval jobbra megyünk…”
Hát…nem vagyok rá büszke, de megtörtént.  Helyzet kezelés: 1-es..hmm, vagy 5ös, mert így nem keveredtünk még egy 10 perces „kedves” vitázásba, hogy merre menjünk? vagy mert ha engedek akkor eltévedünk? Nézőpont kérdése…és már amúgy is történelem…

Haza értünk, kötelező körök, egy kis müzli, fürdés… és alvás…aztán 11 óra elteltével egy újabb napra ébredés. :D

Szerda reggel a kialudtság mámorával kezdődött…olyan…lassan..megfontoltan…

Reggel Rolf tartott előadást a suliról. Hogy volt, mint volt, miként volt. Elmegyogyó, problémás gyermekek iskolája, kidobott csecsemők otthona, kitagadott terhes lányok menedéke. Van ám történelem itt..mondjuk érzem is, egy hatalmas energia takarítás is ráférne a helyre.  :D

Aztán takarítás, és Bobby hozott nekünk egy kisfilmet. Venezuela és a zene tanítása. A címe: „El sistema”. Csodálatos 2 óra volt. A rész, amikor a süketek is énekeltek a kezükkel…megkönnyeztem.

Sok érzést, és gondolatot ébresztett bennem… első körben, az első „álmom” jutott eszembe, hogy az volt a tervem, hogy süket- némákat szeretnék idegenvezetni. Ezért kezdtem el tanulni az idegenvezetést. Sajnálom, hogy nem jött be, de akkor valószínűleg nem lennék itt, és most itt kell lennem, ebben teljesen biztos vagyok. Mondjuk, ha nem itt lennék, akkor is biztos lennék abban, hogy ott kell lennem. :D Hagyjuk… :D
Szóval, eszembe jutatta első álmomat. És még mindig..amint lehetőségem lesz rá, megtanulom a jelnyelvet…nem tudom leírni,mit érzek, amikor erről beszélek. Tiszteletet, boldogságot, csodálatot… Érdekes, hogy bár „kegyetlen” sors, mégsem érzek semmi negatívat… Egy számomra elérhetetlen, csodálatos világ az övék…hmm..befejezem, mert sose hagyom abba… :D

Aztán egy kis ingyen meló – ajtófestés…persze azokat, amiket aktívan használunk…volt ajtó, amit nem kellett volna lefesteni, csak valaki beletenyerelt előzőleg, és a foltokat próbáltam meg eltüntetni…de elvoltam, szeretek festeni… :D

Később újabb task-ot kaptunk. Hangszerkészítés. :D zseniális :D

Su-val dolgoztam együtt, most azért se jut eszembe a neve – rázni kell és csörög- talán csörgő :D a neve..nos, mi azt kaptuk feladatnak. Elkezdtük, és kapásból nem volt egy alapanyag. Hmm, mikor kérdeztünk, a reakció: talán nem is lesz rá szükség…oké…(ennek később jelentősége lesz…)

Felfújtuk a lufikat, beragasztottuk újság papír csíkokkal, lefestettük, ráerősítettük az aljára a wc papír gurigát, már csak annyi volt, hogy rizst pakoljunk bele, meg átfessük mégegyszer... de eljött a Malawi takarítás ideje. Aham, csak egy bibi volt..már kezet sem tudtunk mosni festés után, mert nem volt folyóvíz az egész rancson…:D

Ettől függetlenül, amit lehetett megcsináltunk, és így is nagyon szép lett a malawi..upsz, a virágok…elfelejtettem ma vizet adni nekik, mert ugye, folyó víz nélkül, nem igazán tudtam meglocsolni őket tegnap. No, majd holnap ebédszünetben, úgy is itt leszek. :D

Erről jut eszembe, viszont a paprikákat az ebédlőben meglocsoltam..szegénykéim, ott még fűtés is van, sűrűbben kéne nekik inni adnom..de hát, ez még nem rögzült annyira…

Szóval, 2 slussz poén volt, a vízzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy mosogatnom kellett volna valahogy, a másik, hogy rám tört megint egy evésroham, és mocskosul szomjas voltam utána. Tejet meg ugyebár nagy mennyiségben nem ihatok, mert a virágos rétnél is díszesebb lenne utána a pofázmányom. Mindegy, szobámban volt némi „resztli” – ez volt a kedvenc szavam a Keroxban :D -, úgyhogy annyi volt, hogy csillapítsa a szomjamat. De persze ilyenkor az ember szomjasabb, mint valaha. :D Emberi agy…

Sport nap volt, mentem is volna, de nem volt pofám megkérni senkit, hogy cseréljünk. Ekkor van, és kész. Meg kell tanulnom ezt is. Hogy nem mindig úgy van, ahogy Én akarom…

Szóval a mosogatás…Réka cserélt David1-el. Dávid1-el vártuk a folyóvizet – Én ez idő alatt összeszedtem magam, és megírtam egy taskot - , amikor is egyszer kimentem, és Dávid2 elkapott, hogy jah itt vagy, Ő már félig elmosogatott…Te? és hogy a manóba??itt nincs folyóvíz, se a malawiban, se sehol, a konyhában meg van? Aztán rájöttünk, valószínűleg a meleg víztároló tele volt, mert csak meleg vizünk volt. Szóval egy óra csúszással, úgy hogy elvileg portugál órám lett volna – igen, jól halljátok :D:D:D - , nekiálltam úgy mosogatni, hogy nem tudtam, mikor fog elfogyni.
(Persze zűrzavar, valaki nem mosogatott el délben, így nekünk kellett volna, úgyhogy szóltam Dávidnak,hogy felezzük el, mert ez így marha sok lenne nekem, és nincs kedvem 3 órát mosogatni… (IGEN, fejlődöm, már nem mártírkodom annyit. :D:D:D)  Persze felháborodott, hozzá teszem, joggal…de egy pillanatra azt éreztem, bár csöndbe maradtam volna…

Na ki a szerencsés?( vagy épp szerencsétlen? Oh édes nézőpont, hogy Én hogy szeretlek téged. :D) Pont annyi víz volt a rendszerben,hogy be tudtam fejezni a mosogatást…elpakolni már nem, mert bezárt az ebédlő is…amit sajnáltam,hogy  a portugál órám fele volt az ára.

Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy van e értelme csatlakozni. Aztán rájöttem: Erre a lehetőségre vártam, de a döntés az enyém. Ha csatlakozom, később be lehet pótolni a hiányzó részt. Ha nem csatlakozom, egy teljes leckét nehezebb bepótolni, lehet haladnának a többiek, és ki tudja egyáltalán, mikor lesz időnk és erőnk a következő órához. Csak rajtam múlik. Ha az első akadálynál feladom, akkor nem is akarom valójában…akarom valójában? Így történt, hogy lepakoltam a cuccaim, felkaptam egy tollat, meg egy füzetet, és már rohantam is..fél 11 magasságában, portugál órára. :D

Mel láthatóan élvezte. Hiába, Ő a tanítás miatt van itt. Nagyon szeret tanítani…érezni lehet rajta. Kitűnő tanár…:D Becsatlakoztam, felvettem a fonalat, véget ért az óra…és mit mondott Mel? Ha akarod, elmondom amiről lemaradtál :D Hát persze…így történt, hogy éjfél után értem a szobámba, egy aktív portugál óra után, és nem kellett altatni….

A mai nap..no igen.. tegnap ment a logisztika, végül reggel esett le: co – driver leszek az újságkihordáshoz. Na mármost, ez nem csak a helyszínre koordinálást jelenti, hanem azt is, hogy megszervezed, ki melyik utcába hordja ki az újságot, és hogy körülbelül ugyan annyi újságot adj mindenkinek. No meg, persze egy google térképpel, ahol esetleg találsz egy – két utca nevet…

De egy kicsit előre szaladtam. Időbe keltem végre, visszaállt a rendszer. Elpakoltam a tegnapról hátra maradt mosogatás utáni cuccokat, megetettem a békákat, majd magamat.
Morning spot. Ki lett jelentve tegnap, hogy ma még van időnk befejezni a hangszereket, és holnap mutatjuk be a Di-osoknak. Persze ment a murculás, hogy de miért nem fejeztük még be…

Hát a mi hangszerünk. Mivel volt hiányzó anyag, és lépésről- lépésre haladtunk, rájöttünk, hogy nem tudjuk felvágni a lufit, mert az a bizonyos anyag keményítette volna meg. Már a lufi belsejébe esélytelen belerakni a rizst..hmm, sebaj, jó lesz ha a „markolatba” rakjuk, gondoltuk…persze Wendynek nem tetszet..hát, tudtuk, az esténk nem lesz szabad, de inkább nekiálltunk és újrakezdtük. Immáron a rizs a lufi belsejében. Rúgja meg a ló, igaza volt Wendynek, sokkal szebben hangzik. De azért szép mentés volt, és probléma megoldás, amit kitaláltunk Su –val…legalább is szerintem. :D
Jah, és egy tanulság: MINDIG OLVASD VÉGIG, MIT KELL CSINÁLNI, ÉS UTÁNA ÁLLJ NEKI. Régi tanítás, de most, hogy tényleg a saját időmmel játszok, azt hiszem, megértettem, felfogtam, megéreztem, megtapasztaltam, hogy is működik ez a valóságban. :D
Végül csak a festést hagytuk estére. És a prezentáció is tanulságos lesz, 2 példával. :D

Visszatérve a kezdetekhez. Szóval…minden tiszteletem Krisztináé, aki eddig csinálta. 2 alkalommal voltam ezelőtt újságot kihordani (vagy 3, nem tudom pontosan fejből), de nagyon ügyesen csinálta. :D

Mindig tanul újat az ember. Pl. hogy ne csak nézzen, hanem lásson is. Ha egy térképen, egy kereszteződésnél van 2 fekete vonal az egyik út mellett, akkor az nem csatlakozik a másikhoz, hanem felette vagy alatta megy el. Megtanultam, egy életre. Volt egy rész, ami benne volt a Hull autóstérkép atlaszban – vagy mi a szösz az-. Háhá, gondoltam okosabb leszek a google-nál, és bár Ő más útvonalat ajánl, ez gyorsabb…aham..csak ott volt az a két vonal..így nem volt kereszteződés,  csak egy …………………………………………………………(itt rengetek káromkodás olvasható) híd, a fejünk felett…Susan – az imádnivaló sofőröm- zseniális ügyességgel oldotta meg, amit kértem. Szóval, igazából elveszni nem vesztünk el egyszer sem, csak nem mindig találtam a helyes utat…és a kettő nem ugyan az. :D Úgyhogy újra fejlődtem térképolvasásból, újabb gyakorlatot szereztem, újabb hibát követtem el abból a repertoárból, amiből el lehet rontani. De hát másképp hogy tanulnék?:D Imádtam…bár azt hiszem, kicsit sokat káromkodtam. :D

Az utolsó városkát, google map alapján, érzésre, már lazán megtaláltam. Örülök, hogy megtanultam nem elkeseredni, hanem uralkodni a dolgokon,és azonnal megoldani a problémát. Eddig sem volt ezzel nagy gondom a gyakorlatban, ám az utána való érzelmi lecsengéssel nagy harcokat vívtam. Már nincsen harc, csak elfogadás… nem mást, mint magamat. A hibáimmal együtt… :D

Visszaértünk, kötelező körök. Amikor adtam le a munkát, felvetődött, hogy mikor is töltöm be a 25-öt, és akarok e vezetni. Mondtam hogy persze, de tudniuk kell, hogy rég vezettem utoljára. Ami azt jelenti, hogy jó, mert nem szoktam meg a bal oldalt, rossz, mert a rutin az hiányzik… Azt hiszem, értékelték az őszinteségemet, mert abban maradtunk, hogy megpróbálom, és meglátjuk…
Adja ég, hogy addig meg tanuljam kezelni a görcsösségemet, és a megfelelés kényszeremet, és lazán tudjak majd hozzá állni, hogy ne azért „bukjak” el, mert túlparázom….
Egyébként megkaptam Wendytől a zoknicsomagomat is: „Itt van 3 pár zokni, amit leamorizálhatsz :D” – hát nem aranyos :D
Ezek mellé még kaptam egy kérdést: Mit csináltam azon a hétvégén, ami előtt ezt,meg ezt csináltam? Hmm, lássuk csak..fürdeni fürödtem, csirkéknek adtam kaját, Én is ettem…halvány lila gőzöm nincs. Viszont, van egy naptáram. Amit már 3-4 éve beteges mód vezetek. És ennek is beért a gyümölcse, hogy van értelme. Hát elszaladtam érte, és le tudtuk csekkolni, mit is csináltam aznap. :D

Visszajöttem, lefürödtem, végre megszáradtak a cuccaim – hihi, ma estére megkaptam a mobil radiátort…:D -, úgyhogy a nem tudom hány napja használt cuccaimat beraktam mosásba. :D Szerintem mennek tönkre a szárítók, mert 100 perc után mentem vissza, és Carlotta mondta, hogy vizesek voltak még a cuccaim, csak 1-2 nadrágom volt száraz, úgyhogy bedobta a cuccait az enyémek mellé. Szeretem, ha valaki tud mit kezdeni a helyzettel :D
Egyébként a ruhákhoz még egy megjegyzés: Nem tudom mi történt vasárnap óta, de képtelen vagyok melltartót hordani. Jó, mondjuk annyi ruha van rajtam, hogy nincs is jelentősége. De nagyon fura, nem tudom miért, de rosszul vagyok tőle.

Aztán vacsiztam, befejeztem a hangszeremet, beszélgettem kicsit. :D Aztán elkapott Karin, - Ő lesz a DI tanárom-, hogy beszélt Wendyvel, és szombatra kölcsönkérne, levágtatunk Birminghambe, felpakolunk pár szobrot a kocsira, és visszavágtatunk. Wendy azt mondta, simán megfelelek a munkára, már csak Bobby beleegyezésére várunk, de ez a terv. :D Azt is hozzátette, normál esetben erre nincsen keret, de a fizetésem úgy lesz, hogy fele nap gardeningnek lesz elszámolva, a másik felét meg Ő fizeti. Váo. Eddig nem foglalkoztam anyagiakkal, de ez határozottan jól esett a lelkemnek…és a továbbiakban sem szándékozom pénzzel, anyagiakkal foglalkozni…mint ahogy a hírekkel sem. 3 hónap hírek nélkül, és tökéletesen működik az életem nélküle. Szégyen vagy nem…nem is akarok olvasni arról, mi van otthon…ahogy elkezdtem angolul megszokni a rádióban való beszédet, nagyjából már értem a híreket…de itt sem jobbak, mint otthon..ez sem érdekel. Az általam létrehozott világban kizárok olyan információt, amely energiát vesz el tőlem, és nem hasznos. Nem gondolom, hogy a fejlődésemet szolgálná az, hogy tudom, valakit megöltek, elütöttek, lecsuktak, stb. De ha hallom, energiába telik nem elszomorodni, nem gondolkodni rajta…. NEKEM nem éri meg.

Mikor jöttem vissza a szobába, Zu elkapott, hogy csatlakozzak hozzájuk egy szál cigi idejére. Apróság, de az utolsó csepp volt, hogy megint azt érezzem: szárnyalok.  A csillagok csodálatosak, a szobám azt hiszem, már hasonló energiákkal bír, mint az otthoni, az emberek úgy jók, ahogy vannak,és minden embertípus és viselkedés típus – ha tetszetős, ha nem – példa, amely a fejlődésemet szolgálja. Azt, hogy megismerjem magam, és emlékezzek azokra a dolgokra, melyeket mindannyian tudunk, csak elfelejtettük.

És egy saját gondolattal zárnám soraimat, így éjfél után:

A szerelem, mint egy nyíló virág. Mindenkiben ott ez a virág, és csodálatos, mikor bontogatja szirmait. Mikor bennünk nyílik, az egy varázslatos álom. De mikor meglátjuk mások virágát nyílni, akkor értjük meg igazán, mi történik velünk ilyenkor. (tükör…)
Volt szerencsém észrevenni egyet… Látom, ahogy elkezdődött a tánc…remélem folytatódik, és nem fogom látni a végét! :D

Szép – éppen aktuális napszakot – nektek!! :D

<3

Verőfényes napsütésre keltem, kicsit későn – 9 óra magasságában-. Jól esett a napfény, egy ideje kevéske jutott belőle, vagy csak nem fogtam fel, mert igen zsúfolt napokat tudhatok magam mögött.:D Összeszedtem magam – ez annyit jelent, hogy felhúztam a gumicsizmám, és felvettem egy kabátot , bepakoltam egy adag összekészített mosnivalót, és útnak indultam. Kiléptem a levegőre, és belém hasított a felismerés:a szél vad táncot jár, hideg van.

Út közben összetalálkoztam egy újabb magyar Gaia-val – Susan 3-. Kérdezte, mióta vagyok itt, és tudom e milyen programra szeretnék majd menni. Pontosan ma vagyok 3 hónapos, válaszoltam – GAIA FELE!!!!!!-, és olyan területre szeretnék menni, ahol se víz, se elektronika. Persze, jött a kérdés, hogy: Miért?
És összeállt a kép teljesen, miért is vagyok itt. Elkezdtem hát, hogy azért jöttem ide, mert az angollal nagy harcokat vívok, mert szeretném megismerni magam, mert zavart a tehetetlenség, hogy nem tudtam segíteni azokon, akik a környezetemben voltak, és szükségük lett volna rá. Mert azon szerencsések közé tartozom, aki bár nem gazdag, de jó módú családba született, és bár nem kerestem sokat, nem jelentett problémát, mert a szüleim, nagyszüleim, az egész családom, ott volt a hátam mögött. Hogy igazából, a komfort zónámért, és a vidám természetemért a környezetemnek lehettem hálás. Én viszont szeretnék megtanulni mindenhol és minden körülmény között kialakítani komfort zónát, és úgy boldognak lenni. Mint itt, itt az ember meg tanul sok ember között élni, megosztani, kivárni, elfogadni, stb. Itt magamra voltam utalva, hogy hogyan és mikor alakítom ki ezt a zónát, és a boldogságomért is teljesen Én vagyok a felelős. És hát a következő lépés az, amikor „alapvető”, „megszokott” dolgokat zárom ki az életemből. Amikor ahhoz, hogy fürödni tudjak, nem csak le kell vetkőznöm, hanem el kell mennem egy kútra, kemény munkával meg kell teremtenem a vizet, majd el kell mennem fát vágni, tüzet kell gyújtanom, meg kell melegítenem a vizet…és majd utána tudok fürdeni…amikor az összes „segítséget” kizárod, és csak Te vagy, az emberek, és a természet. A valódi élet…Nos, akkor tudok majd boldog lenni, tudok ott is komfort zónát kialakítani?:D – ez szép gondolat - mondta és elváltunk.

Megetettem az éhes szájakat, majd kerestem egy üres mosógépet, de a hadművelet sikertelen volt. Foglalt minden. Ilyen az, ha 40 körüli főre 4 darab mosógép van, és senkinek semmi ideje hétköznap.

Becaflattam reggelizni. Building hétvége van – de Én szabad vagyooookkkkk:D:D:D  -, ez azt jelenti, mindenki ott volt. Vadásztam valamit a maradékból, elmajszoltam és el is tűntem. Nem volt ott keresni valóm, mindenki lelkesen készült a feladatára, szinte láthatatlannak éreztem magam, annyira el volt mindenki foglalva… Láthatatlannak éreztem magam, de nem voltam az. Ezt onnét tudom, hogy kaptam egy kérdést: Te pizsamába vagy még?:D Hát igen, nem nehéz észre venni. Gumicsizma, fekete streccs gatyó, arra a kockás pizsama rövidnaci, egy hosszú ujjú ,alul hosszabb felső, és a spagetti pántos top pizsama felső. Hiába, a kabát nem takart eleget. :D D
Hát igen, a hiúság, és az ilyen jellegű megfelelés kényszer, tovaszállt. Levetkőztem.
Rá kell jönnöm, a megfelelés kényszer bennem van. Az Én döntésem, hogy meg akarok felelni, és mikor úgy érzem, az emberek nincsenek megelégedve velem, akkor valójában Én nem vagyok megelégedve magammal. A pénteki nap után, meg fogjátok érteni, hogy s miként jöttem rá erre, mi volt az ide vezető út. :D

Visszamásztam a zugocskámba, molyoltam picit, majd neki álltam ezeknek a soroknak…

Klasszikus zene, füstölő illat, a nap éppen besüt az ablakomon – elér és simogat - , nyalóka. Tökéletes pillanat. :D

És akkor kezdődjék az időutazás:

Szerda.
Ismét korán keltem. „korán”, 6:40 környékén, de ha azt nézem, hogy study day volt, fél órával később indul a reggel, és hogy régebben mikor is keltem, igen is koránnak számít. Könnyed, laza nap volt. Már volt róla szó, hogy nekünk kell megszervezni a halloween-t, meg hogy prezentációnk is lesz, hát erre elméletben volt egy egész napunk. Végül úgy 3 óra jutott rá …Ráadásul Én csúsztam picit, mert eredetileg egy röpke mosogatás várt rám reggel, de az estéről megmaradt cuccok is nekem jutottak, köztük nem csak tányérkák, hanem tepsik is, amit előző este nem mosott el valaki.. No meg persze pont egy nagyobb takarító akció volt, és mivel nem fértek hozzá az Én területemhez, utána illett nekem befejezni..
Az időbeosztás röviden: reggel megbeszélés, 10-től takarítás(11-ig)1-től ebéd, 2-től rövidebb „ingyen munka”, utána malária prezentáció a May team előadásában.

 A halloweenes teendők 4 részre lettek osztva: Kaja csapat, Ital csapat, Dekorációs csapat, végül Játék & Zene csapat. Mindenki maga választhatott, és Én úgy álltam fel, és rohantam a táblához, hogy feliratkozzak, mint a gyerek, aki fél, hogy nem jut neki a csokiból. A választásom: Játék és zene csapat. Azért választottam ezt a feladatkört, mert előző nap, a szórólapozás alatt, már fejben készítettem egy zenei listát, hogy majd nagyot fogunk táncolni rá… tehát ahol a zene, ott leszek Én is. :D…
Nem tudtam ekkor még, mit is vállaltam valójában…

5 - Fél6. Vége a malária prezentációknak, szabadjára lettünk engedve. Megetettem a tollasokat, aztán befészkeltem magam a Gaia terembe. Mivel semmit nem találtam a neten a prezentációmról, így még abban a 2 – talán egy hangyaf.sznyival több – órában, elkaptam Wendy-t, hogy bajban vagyok. Volt neki a gépén egy rövidebb összefoglaló. Aham, ekkor felfogtam, hogy amiről előadást kell tartanom, azok algák és organizmusok, természetbeni életkörforgások… nem egy egyszerű témakör, legalább is nekem, főleg így angolul.

Tehát neki estem a prezentációnak. Lefordítottam, megértettem – azt hiszem - , és ennek örömére egy rajzos kis előadást csináltam…fél8, Én még mindig írom és csinálom. Aztán Klaudia lép be a terembe, hogy kéne neki segítség a térképkészítésben, mert nem tudja, hogy kell. Nekiláttunk hát… Befejeztük, utána még befejeztem a prezentációt, s irány az ágy, mert megtudtam közben, másnap megyek kollektálni… 10 térkép..korán sötétedik, így az indulás is korai…

Alapvetően jó kis nap volt.2-en is megleptek a nap folyamán: Kaptam egy Fodor Ákos gyűjteményt, kinyomtatva, kicsi könyvnek megcsinálva. :D Imádom Fodor Ákost…:D:D És egy Földgömböt….olyan rég óta szerettem volna már….:D:D

Egy dolog volt, ami megfacsarta szívemet: Mónika kilépett… tudjátok, a tökéletes angolos tünemény, akivel egyszer főztem együtt, és akkor újkrumplis olajat szolgáltunk fel.. .A végére nagyon megszerettem… De hiába, ha nem erre van az útja, akkor nem erre van az útja. Mindenesetre hálás vagyok az életnek, hogy megismerhettem…

És a lovam is lelépett megint….

Csütörtök.
Reggel 5:30. Az ok: Korai indulás, csirkeetetés, és elköszönni Mónikától…

 Mivel tudtam, hogy nem találkozok Gaia társaimmal, az épület minden kijáratára ragasztottam egy posztitot, ezzel a felirattal: Have a nice day! – este, mikor visszaértem, mindenki értékelte. :D A legjobban ennek a mondatnak örültem: „Te okoztad reggel az első mosolyomat…”-

Bár sikerült elcsípnem Mónikát, és még megölelgetni, mielőtt indul, integetni már nem „tudtam”. Hinni akarom, hogy nem végleges búcsú… Megtanultam: Annyira sokszor fogom ezt csinálni, hogy egyiket sem úgy szeretném megélni, hogy végleges. Semmi sem végleges. Lehet, még van feladatunk egymással, lehet nem. De ha végleges búcsút veszek, az olyan, mintha eldönteném előre, hogy nem fogjuk egymást soha többé látni. És Én nem akarok előre eldönteni semmit… tudjátok: Minden úgy van jól, ahogy van. :D

Istvánnal voltam kollektálni. 10 térkép…69 zsák… +2, ami elmaradt előző alkalomnál. Tettem egy kijelentést, hogy lassan jobban megbízok magamban, mint a GPS-ben.(merthogy ebben a kocsiban volt GPS)…hmm..hát, volt egy olyan térkép, amiről nem szeretnék beszélni. Káosz a köbön. Ráadásul elég érdekesen voltak bejelölve rajta az utcák, volt, ami zsákutcának volt jelölve, és nem volt az… meg ilyenek. Oké, megtanultam a leckét, sajnálom. Így volt, hogy utána annyira bizonyítani akartam, hogy újabb érdekes navigálásra került sort. Aztán átgondolás, megfelelés kényszer elengedése, és máris megint ment minden, mint a karikacsapás. :D

Miután végeztünk, elugrottunk egy Poundland-be. Nálunk 100 Forintosnak hívják. Elugrottunk… szóval, nem tudtuk, mikor zár, így kiugrottam egy piros lámpánál, és bementem vásárolni. Tök nagy izgatottsággal töltött el, idegen ország nagy városában megcsinálni ezt a manővert…Izgi volt. Megbeszéltük hol találkozunk, csak Ő leteszi a kocsit. Így is volt.
Egyébként 2 különbség van az otthoni 100Ft-osokhoz képest:Itt tényleg minden 1 Font, és sokkal nagyobb…

Hááát, mióta itt vagyok, nem nagyon vásároltam,csak cigarettát…így elkapott egy kicsit a hév. Vettem 3 térd fölé érő csíkos zoknit. Vettem egy olyan kesztyűt, aminek le van vágva az ujja vége, de van egy rész, amit rá lehet hajtani. – szórólapozáshoz. :D, vettem még nyalókákat, mert már nagyon rég óta kívánom. :D Meg cigi papírt és filtert. Az időt rábíztam a megérzéseimre. Nézelődtem, aztán jött az érzés, hogy menni kéne már. Fizettem, kiléptem, és pont sétált István felém… tökéletes időzítés. Tettünk egy kört, aztán elindultunk haza.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire befolyásolja az összeszedett zsákok számát az, hogy milyen energiákat hagy ott maga után az ember…

Fél7-re értünk vissza. Tollas barátaim etetése – szegénykéim, sötétben kapják most már mindig a vacsit… Nem volt kedvem egyedül menni. Az ebédlőbe érdeklődtem, nincs e kedve valakinek társulni. Végül Barna volt az, aki „bevállalta” az esti „túrát.” :D

Egyébként jut eszembe, megint szerencsém volt. A térképeket elvittem magammal előző este, viszont Köszönöm szórólapot elfelejtettem…és mi nekünk már úton kellett volna lenni, mire nyílik a főépület…de most előbb nyílt….mondjuk végül később indultunk egy picivel…:D

Megnéztem a rotát. Mivel reggel írtam egy „szerelmes” levelet Petyának –aki lány -, hogy valószínűleg nem érek vissza vacsi csinálásra, nyertem egy másnapi reggeliztetést…Ollé!

Konkrétan röhögő görcsöt kaptam. Még várt rám egy újabb térkép készítés tanítósdi, ráadásul másnap reggel prezentáció, és a partnerem megkért, magyarázzam el neki,miről is van szó.

22:00 – elértem a szobámba, bár már beszélni sem tudtam. Végig mértem magam..tiszta Cintiásan néztem ki. Tetőtől – talpig tintás voltam. A gatyám, a kabátom, a fejem… de nem zavart már. Ha kijön, kijön – ha nem, nem.  Majd rajzolok a foltra, vagy valahogy megoldom, ha makacskodni támadna kedve. :D

Aztán jöttek az esti rutinok: fürdés, elpakolás, kikészítése a cuccoknak következő napra, stb. Úgy kb. 1 órás hadművelet.
Borzasztóan bújhatnékom volt, nagyon fáradt voltam, nehezen aludtam el…

És most egy kis kaja szünet :D

Hát jó, erről lemaradtam. Mire oda értem, semmi nem volt. De még a felszolgáló tálak is eltűntek. Sebaj, gondoltam csinálok Kv-t. Nincs instant kv. Így csináltam egy teát,és elszívtam egy cigit a többiekkel..de mocskosul hideg van, igazából mindenki gyorsan, „élvezet” nélkül szívja a cigit, megszokásból… Vissza akartam vinni a csészét, és eszembe jutott, hogy van tej meg müzli. Félig raktam a bögrémet müzlivel, felöntöttem tejjel, megettem, és most itt vagyok. :D

Szóval a nagy Péntek: Az 5. reggelemet kezdtem korán, kevés alvással. Először az emberek, aztán az állatok kaptak enni. Nekem már nem volt időm, így fogtam egy joghurtot, és félre raktam egy tálcára, szalvétával letakarva. Ha megmarad, megmarad, ha nem, hát nem.

Reggelt prezentációval kezdtük. Mint kiderült, előző reggel is volt egy próbálkozás, csak senki nem volt kész vele – azt hiszem, érthető okokból. De igazából,senki sem tudta, pontosan mikorra kell. Állítólag Wendy nagyon mérges volt…

Szóval prezentáció. Hát, nem voltam a toppon. Valahol a közepénél elvesztettem a fonalat a rajzaimban, úgyhogy csak felolvasás lett a vége – felváltva Margarida-val - , meg hogy ne látszódjon, hogy totálisan fogalmam sincs, hol tartok, úgy sacperkábé lapoztam….ha magam mellett tartottam volna a lapokat, nem magam előtt, máris könnyebb lett volna a helyzet. Sebaj, megtanultam. A végén összetéptem az egészet,s közben átgondoltam, következőleg mire kell nagyon figyelnem, mit rontottam el. – igyekszem meg tanulni kezelni, viselni, és tanulni a kudarcaimból. :D

Vége a reggeli bohóckodásnak, megy mindenki a dolgára. Én nem tudom mi a dolgom, Bobby mondja, várjam meg, majd elmondja. Várok..várok..várok. Elkapom. Elküld Wendy-hez. Wendy nem munkát ad, hanem közli: SEMMI SINCS KÉSZ A HALLOWEEN PARTYBÓL, SE PÓSZTER, SE SEMMI….beszéljek a társaimmal, és kezdjek valamit a helyzettel.

9 óra,és estére nincs még rendezvény…. Hát nekiálltam pósztert csinálni. 11-re be is fejeztem. (Kinyomtattam Halloween-es képeket, fogtam egy adag filctollat, és nekiláttam: Egy – két helyen kiszíneztem a képeket, és színes feliratokkal díszítettem.) Egyébként Zu is csinált egyet – számítógéppel…

Oké, jöhetnek a játékok. Mi az amivel majdnem 30 embert le lehet foglalni, nem túl hosszú, nem túl rövid…Gáborral beszélgettem, adott egy-két irányvonalat, ahonnan el tudtam indulni, hiszen még sosem csináltam ilyet.

Meg lett a terv: Random szerűen csinálunk 4 csapatot. Föld, Víz, Tűz, Levegő. Mindenki felírja a nevét egy cetlire, és Én kihúzogatom a neveket, hogy ki melyik csoporthoz tartozik.
4 játék: Az első, Halloween-es A4-es méretű képet 10 darabra vágtam, és elrejtettem 4 teremben. Meg kellett keresni a darabkákat, és kirakni a képet. Ki a leggyorsabb?
Második: Ki tud több halloween-es szörnyet, illetve rémisztő karaktert összeírni 5 perc alatt.
Harmadik: Kerestem 10 számot, és csak az első 3 másodpercet mutattam meg belőle. Előadó – cím.

Negyedik: 2 guriga wc papír/ ember és csapatonként 2 ember. Befedni annyira, amennyire lehet, és elhasználni az összes wc papírt. Ki a gyorsabb, ismét. :D
..valamint Miss és Mister Halloween választás szavazással, kívánság műsor, karaoke, tök lámpás készítés, fánk evő verseny, …stb.

Nos, ebből az lett, hogy senki nem ment boltba, így a tök lámpás készítés, a fánk evő verseny alapból ki lett húzva a listáról. Tudjátok, olyan volt egész nap, mint a harc a csirke kajáért. Mindenki máshoz küld, mindenki azt mondja, majd később, és végül ott maradsz egyedül, és kénytelen vagy feltalálni magad, mert semmit sem biztosítanak szinte a számodra.

Zu és Claudia a dekorációs csapatban voltak, és mivel mind ketten promósok, Ők is itt voltak. Zu intézett valamit a kajával kapcsolatban, Aries előbb befejezte a munkáját, Ő volt az egyetlen az ital csapatból, Ő meg azzal foglalkozott…

Szóval feldíszítettük az ebédlőt, megjöttek a többiek, az italcsapat bekeverte a löttyöket, a kajacsapat megcsinálta a különleges falatkákat.

Estére totális agy halott voltam, fáradt, zaklatott – Mikor megjöttek a többiek, és Mel megkérdezte, intéztem e valamit a kajával kapcsolatban, és azt mondtam nem, hatalmas dühhel kérdezte: Miért?
Ekkor jött el az a pillanat, hogy sírni tudtam volna. Persze nem, erős vagyok, és úgy is, mindjárt vége… gondoltam Én.

Zu, Margarida, meg Én elvonultunk végre beöltözni. Nap közben egy-két falat sütit ettem, de képtelen voltam többet enni…és a vacsora se ment le a torkomon, de szükségem is volt minden percre. Az Én szobám volt a bázis, végül mindenki itt készülődött. Felvettem a csodaszép ruhámat, tettem egy enyhe sminket az arcomra, felvarázsoltam a parókát a fejemre, és mentem vissza, itt hagyva a többieket. Zenét kezdtem el berakni, és próbáltuk a karaoke programot elindítani…Nem működött…fasza. Zu még sehol, és Wendy mondta, hogy kezdeni kéne….kezdtem realizálni, hogy nekem kell beszélni majd a tömeghez…és örülni, hogy nincs semmi a gyomromban…

Végre Gaia-k a helyén, elindítottam az esküvői zenét, bevonult a nép, összeadták a halott mennyasszonyt meg a csontvázat…és indulhat a játék…na ekkor fogtam fel, hogy Én leszek a játék mester, és egész este a tömeg előtt kell beszélnem egy mikrofonba…

Elkezdtem hát…egyedül…próbáltam nem törődni, hogy hogy beszélek, csak beszélni…kisebb káosszal indult. a csoportbeosztás nem ment olyan gördülékenyen, mint ahogy Én azt elképzeltem, annyira pánikban voltam, hogy néha elfelejtettem, mi volt az utolsó csapat, ahova soroltam a nevet. Aztán jött Wendy és Gábor  hogy segítsen kicsit, és a kezembe adja a neveket. Megmentők…
Persze, volt, aki visszakérdezett, hogy melyik csoportba van..hihihi, ember, a nevemet sem tudom, nem hogy még a Te csoportodat…nem baj, a végén aki maradt, oda került, ahol a legkevesebben voltak. Probléma jön, köszön, nevet…de a végén Én nevettem. Probléma megoldva.

Első feladat kiadva, Én addig elrohantam a többi szükséges cuccért. Majd első csapat készen lett, abban Gáborral, aki látta rajtam, hogy ki vagyok, és ki ráncigált a levegőre…na Én ott elkezdtem beszélni, csak mondtam, mondtam magyarul…Ő kiröhögött, és ez annyira megnyugtatott, annyira a legjobb volt amit csinálhatott, hogy összeszedtem magam, és folytattam…

Néha súgógépként ott volt Wendy, támogatott. Azt kell mondjam, miután visszamentem levegőzésből, egészen el kezdtem élvezni a dolgot. Egyik játék, másik játék, utolsó játék.
Megköszöntem mindenkinek, lezártam a játékot és két játék kiértékeléséhez kértem időt, addig egy kis szünetet tartottunk. Csapódó tenyerek hangja. Drága Portugáljaim üvöltötték: „You are the best!”
Megcsináltam. Vége.

Eszkimó Péter figyelt a zenére, mert elfelejtettem track listát csinálni. Hiába, első rendezvényem, ráadásul 1 nap alatt, úgy, hogy 3 hónapja vagyok itt,idegenországban..

Kimentem, és ordítva sírtam. A stressz, az hogy végre vége, az elmúlt hét által cipelt fáradtság, az érzelmek sokasága. Az, hogy otthon sem mertem soha tömeg előtt szerepelni, most meg idegen nyelven kellett megcsinálnom. Az, hogy egy pici prezentációnál úgy érzem, meg akarok halni, és most egy rendezvényen kellett beszélnem….de megcsináltam. Életem egyik legnagyobb harca volt és egy hatalmas tapasztalat…

Mel jött utánam, megölelgetett, és mondta: „Nem vagy egyedül…” - szavai megnyugtattak. Összeszedtem hát magam, és elmentem kiértékelni a játékokat. Eredményhirdetés, és…zene. Aham. A kívánságok nem igazán érkeztek, Én meg nem hogy a szünet alatti track listát nem csináltam meg, de még a bulira is elfelejtettem. És persze ilyenkor semmi nem jut az eszedbe, és a youtube sem a legjobb zenelejátszó egy bulin.

Az este további része katasztrófa volt. Gondoltam átadom az uralmat, hogy mindenki tudjon zenét választani. Ez nem jó ötlet volt, mert sok szám, épp csak félig ment le.
Néha táncoltam, próbáltam levezetni a feszültséget…néha meg kirohantam cigizni, és sírni...mert hogy olyan mennyiségű feszültség gyűlt bennem össze, amit nem akartam magamban tartani, muszáj volt kiadni…

Nagyon sokan megdicsértek és megköszönték. Mindenki nagyon kedves volt. Mindenki.
Tele volt bakival, és nem kezdem el sorolni, mennyi dolog nem volt a helyén. De nem ez volt a lényeg. A lényeg az volt, hogy volt rendezvény, és a hangulat is jó volt. – legalább is úgy tűnt -

Iszonyat mennyiségű tudásra tettem szert. Már tudom, mire kell figyelni, miről nem szabad megfeledkezni, milyen apróságon múlnak dolgok. És azt is megtanultam, nem mindig a tökéletes a jó… Nem akarok azon gondolkodni, ki mondta Őszintén, vagy ki nem, hogy jó volt. Annyi szeretetet kaptam, hogy a végén már azért is sírtam… meg azért is, hogy miért kedves mindenki, amikor jobb is lehetett volna. A végén már mindenért sírtam. Az érzelmi skálát megéltem a legelejétől a legvégéig. Zseniális volt.

A bulinak hamar vége lett, elmaradt a nagy táncikálás. Sokan nyugtattak, itt olyan igazán nagy party nem szokott lenni, mindenki fáradt, másnap meló, nincs alkohol….

Wendyvel pakolásztunk kicsit, mikor megláttam a dobozkát, amit csináltam a Miss and Mr Halloween szavazáshoz…hupsz…totálisan elfelejtettem. Nevettünk..aztán térdre rogytam…ránéztem, és bocsánatot kértem. Megkérdezte: miért? Azt mondtam, mert lehetett volna jobb is, és már megint folytak a könnyeim. Elmosolyodott, megsimizett, majd így szólt: Szerintem mindenki jól érezte magát, és ez a legfontosabb. Jó kis tapasztalat volt, következőleg jobb lesz… Jól estek szavai…

Elindultunk a szobánk felé, mikor rájöttem… valahova letettem a szobakulcsom az ebédlőbe, az pedig zárva… Úgyhogy Eszkimó Péter engedett be a szobámba. A csajok még ébren voltak, így beszélgettünk kicsit, aztán elmentem zuhanyozni… visszaértem, majd gondoltam még rendet rakok és addig átgondolok mindent, meg egy kis klasszikus zene is jól fog esni… üres voltam és kimerült.. Ültem a földön, és csak arrébb raktam mindent, semmit sem a helyére… elnyúltam ott ahol voltam,majd próbáltam visszaemlékezni valamire az estéből…de semmire sem sikerült…semmire… Fel kéne mászni az ágyra gondoltam, de a testem már nem fogadott szót…nem bírtam elaludni, annyira fáradt voltam. Ölni tudtam volna azért, hogy valakihez odabújhassak… később aztán már semmilyen gondolatom nem volt…Feküdtem a szoba közepén a földön ,magzat pózba összekucorodva, mint egy gyerek…és nem tudtam aludni. Végül elkezdett újra éledezni a testem, fáztam. Felmásztam az ágyamba, és már aludtam is.

Legalább is 2 nappal később ennyire emlékszem. Nem tudom, mit hagytam ki, és még mindig nem tudom igazán leírni azt az érzést, ami bennem volt… azt tudom, hogy egy igazi kihívás és csata volt…és megnyertem. :D

Arra leszek kíváncsi, kerülnek e elő képek. Tudom, hogy konkrétan nem pózoltam, de hogy ki, meg mikor csinált képet… teljesen kizártam a kamerákat…ha nem teszem, vagy elájulok, vagy … nem tudom mi lett volna.
Egyébként az nap, estefelé volt egy fotózás. Annyira benne voltam a dolgokban, hogy fel sem fogtam. Csak mikor indultam csirkét etetni, akkor mondta Karin, hogy menjek..nos, összekuszált fejjel, CICD-s póló nélkül….mondtam, hogy köszönöm, inkább nem. Aztán meglestem őket az ablakból… kicsit…kicsit felzaklatott, hogy Én miért nem vagyok ott… Végül megkérdeztem, mert igazából azt sem tudtam milyen fotózás volt ez. Kiderült – aktivista jelleggel, kb. a rasszizmus ellen… legalább ezután tudtam, miről maradtam le. :D

Szombat:

Mákom volt, magamtól keltem fél8 kor – nem állítottam ébresztőt véletlenül.
Zombie üzemmód… Store-ba voltam, vizes ruhákat teregettem, de mivel üres volt a Ghost house, így a szabad ég alá…majd szedtem be, mikor eleredt az eső. Meg kepszekeltem… Hát, nem voltam túl aktív…

Dávid aranyos volt, látva, hogy szétfagyok, rám adta az egyik pulcsiját, és elkísért csirkéket etetni…. Utána  melegzuhany, és szoba…hoztam magammal egy kis müzlit, és megtaláltam a még pénteken letakart joghurtomat, így a szobámban vacsoráztam, és a bögrémből ettem :D

A vicces az volt, hogy egyik oldalt elfelejtettem behúzni a függönyt…azt a térdre rogyást látni kellett volna, hogy realizáltam, hogy egy szál bugyiba rohangálok a szobába, és ezt láthatják…aztán hason kúszva keretem egy felsőt, és behúztam a függönyt… :D

Nem volt erőm semmihez, így beraktam egy Csillagmag előadást, amit Erikámtól még hetekkel ezelőtt kaptam.(Köszönöm!) Váo.., azt hiszem, egészen jó úton haladok…nagyon sok új gondolatot ébresztett bennem, egy csomó dologban megerősített, és egy csomó dolgot megértettem….

Egyszer Dávid kopog, hogy nem e megyek az előadásra…basszus, teljesen elfelejtettem. Hála neki, de tényleg…kár lett volna kihagyni!!!Egy Ana nevü lány tartott előadást, az ő programjáról, hol volt Afrikában, mi történt…VÁÁÁÁOOO!!!Már csak 1 évet kell várnom, hogy Én is mehessek….1 év…Oh, my godness…sebaj, kibírom, mert fasza csaj vagyok, és mert nagyon szeretnék menni…nagyon.

Utána rövid kisfilmek, amiket a DI-osoknak kellett aznap csinálni. Majd vissza a szobába… folytatom az előadást, amikor is hívnak filmezni… Nemet mondok, elnézést kérek…aztán 1 perc múlva rájövök, hogy nagyon meg fogom bánni…és már ott is vagyok,velük…hát…nagyon nehezen, és sok idő alatt választottunk …végül mese lett belőle: Szörny Rt. :D

Utána szoba, előadás befejezése. Aztán íráskényszer, de csak egy versre tellett:

Mint ahogy a szél tombol most odakint,
Úgy tombolok Én is,
Ahogy a fák táncolnak benne,
Úgy élvezem Én is.

Mint ahogy hideg után a meleg átölel,
Úgy ölelek Én is,
Ahogy kinyílik a világ nekem,
Úgy nyílok ki Én is.

Mint ahogy gyermek látja a világot,
Úgy szeretném Én is,
Ahogy tisztán élnek Ők még köztünk,
ÚGY ÉLJEK HÁT ÉN IS!

és ahogy leírtam az utolsó sort, úgy ahogy voltam, elaludtam. Fényben, zenével, számítógéppel a fejem alatt….

Hát drágáim, röviden ennyi.  És most elmegyek egyet zuhanyozni, mert szétfagyok…meg úgy is eszembe fog még jutni valami….

ÚÚ, látjátok, mondtam Én, hogy eszembe fog még jutni pár dolog..még el sem mentem fürdeni, mert gondoltam tekerek egy cigit magamnak, és majdnem elfelejtettem, hogy kaptam egy cigi tekerőt is, Tom pajtástól :D:D:D

Meg azt is elfelejtettem írni, hogy meg lett a kulcsom is – ebédlőben volt - , meg a „lovam” is, akit a Mozambik előtt találtam meg....
Készítettem is egy szerelmes levelet, amit utána be cerluxoztam, hogy ne ázzon meg, és ráraktam a pacim nyergére. Íme a szöveg:

„Ami az enyém, a tiéd is. Nem bánom, ha használod a „lovamat”, CSAK: LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI hozd vissza, mert általában használom. Ez az oka, hogy van biciklim. Köszönöm, Cintia” – persze angolul. :D bízom benne, hogy ezek után nem fog többet eltűnni..

Elmentem zuhanyozni. Addig engedtem magamra a forró vizet, amíg a vérem nem volt azonos hőmérsékletű a vízzel. Jól esett…

Úgy érzem a mosásból ma nem lesz semmi…

Képzeljétek, Amilcar hozott a csajoknak a nagyobb szobába egy fűtőtestet. És most elkértem, háta estig be tudom egy kicsit fűteni ezt a jégvermet…. Bár ma hála a DI-oknak és a building hétvégének, lerögzítették a fóliát az ablakomon…talán tényleg melegebb lesz egy picivel… :D

Na jól van, búcsúzom. Van fél órám embert faragni magamból, és azaz igazság, hogy farkas éhes vagyok.

Sok-sok puszi nektek!

ÓÓÓÓ, majdnem elfelejtettem: Boldog Új Évet Mindenkinek! vagy inkább így: Happy Samhain! (uh, remélem így kell írni..:)) Azt hiszem, a Kelta Új Évemet zseniálisan, igazi amazonként kezdtem. :D

Nem, egyszerűen nem bírom ki. 10 óra, ami azt jelenti, ha belemelegedek, 2-nél előbb nem fogok ágyba kerülni… Hulla fáradt vagyok, nagyon kívánom az ágyat, de egyszerűen fél órája keresem a helyem. Tudtam Én, hogy írni akarok, csak gondoltam okosabb vagyok annál, mint hogy neki álljak, és későn essek ágyba, ami holnap iszonyat nagy szívást jelent…de hát…az érzelmek..tudjátok…majd holnap káromkodom, szidom magam…de most olyan jó, hogy nekiálltam…:D

Valahol a csütörtöki pörgésemnél hagytam abba, hogy majd kreatívkodok. Hát, abból az lett, hogy elmentem teát csinálni magamnak, és miközben forraltam a vizet, eszembe jutott, hogy Amilcar invitált, hogy esténként össze szoktak ülni a portugálok, és ha van kedvem, csatlakozzak.
Gondoltam csak beköszönök… gondoltam. A fogadtatás annyira meghatott, hogy elmondani nem tudom. Hiába, jó érzés, ha az ember úgy érzi, szeretik. Hát, végül velük maradtam… beszélgettünk..nagyon jól éreztem magam köztük, pedig igazából semmi extra nem történt. Nagyon szeretem Őket…

A péntek egy nehezen ébredéssel indult, szundi – szundi hátán. A szokásos állatlátogatás, utána a reggeli pofavizit,amely most mindenki által látogatott volt a Dhuramos ügy miatt. El lett magyarázva, miért is van tiltva az alkohol. Gaia terem, többiek orvosi lap kitöltésével molyoltak, Én neteztem picit.

Az az napi feladat store, cap – sack. Tudjátok, a nagy fehér zsákok. No meg ebédet is csináltam. Úgy volt, Vele késni fog, de végül nem késett. Nevetgéltünk, Én vinnyogtam és összehoztunk valamit. :D (Ilyenkor leginkább a feladat a maradék melegítése,meg esetleg valami plusz köret, vegetáriánus étel…)

2 srác jött valamit szerelni, - azóta sem tudom mit - , de nem is ez a lényeg. 2 nappal ezelőtt itt jártak, épp nyakig dzsuvás voltam, mikor találkoztunk. Aztán másnap, összefutottunk kollektálás közben, Patringtonba – viszonylag csinosan -. Utána pedig ezen a napon, festékes ruhában, köténnyel magam előtt mutatkoztam előttük. Hogy ezek mindenhol ott vannak… Nevetve köszöntünk egymásnak. Egyébként nagyon szimpik, úgyhogy úgy döntöttem, Őket is angyalkáknak titulálom. Csak Ők házhoz járnak. :D

A nap érdekessége nem is ez volt. Itt töltött idő alatt, először üvöltöztem. Igen, jól halljátok. Megjött az első ember – magyar - , akinek sikerült kibillentenie a „mindent lenyelek és megértekből”.  Alapból valami gyári ellenérzet lehet bennem – ami fel sem tűnt - , mert a „nagy” beszélgetés pont abból indult, hogy kiderült, csúnyán néztem rá, és valaki megkérdezte tőle mi a baj. Erre Ő: Viselkednem kéne, mert ezzel minősítem Őt…a végére az lett, hogy Én egy: Önző, Agresszív ember vagyok. :D Igyekszem csak annyira Önző lenni, ami a fejlődésemhez szükséges – pl.: hátam mögött hagytam az otthonom, ezzel esélyt adva annak, hogy fájdalmat okozok -…de tudjátok mit, a beszélgetés végére tényleg agresszív voltam…és dühös, és mérges. Sajnos nem tudom visszaadni azt a beszélgetést, próbáltam már összefoglalni, nem lehet, de nem is lényeges, azt hiszem. Érdekes élmény volt. Azért vannak határok. Mindegy, szép kis feladat lesz Őt is őszintén elfogadni…ha hozzám szól esetleg még egyszer. Igazából, azóta nem beszéltünk… bár közölte, hogy túl sokat beszélek. (DE KÖNYÖRGÖM, HA KÉRDEZ?????) Felejtsük el, nem lényeg. A lényeg, hogy az elfogadásom első vizsgáján megbuktam. Hiszen mi jogon minősítem Őt, akárhogyan is úgy érzem, nekem van igazam. Az Én világomban….de ilyenkor mindig eszembe jut Fodor Ákos egyik idézete: „Mindenkinek van igaza.” Az Ő világában, teljesen igaz lehet az, amit állít rólam… De sajnálom, ember vagyok, és biza kiverődött az a bizonyos biztosíték…

Itt tartottam tegnap, amikor elraboltak csillagokat nézni. Csodálatos volt, bár már nézegetem egy ideje az sötét, csillagos eget, mivel sötétben etetek az utóbbi időben. De megtanultam egy csomó új csillagképet, és igazán jól éreztem magam. Ezért nem is volt kedvem kizökkenteni magamat a hálás állapotból, a gyermeki örömből…így visszajöttem, és lefeküdtem aludni. (Legalább időben ágyba kerültem. :D)

Most negyed nyolc van, leléptem amint tudtam, nehogy kitaláljanak valamit. Inkább nem eszem, de ha most belemerülök az írásba, és esetleg megint 5 órásra sikerülne, akkor is éjfélkor kerülök ágyba, amivel talán meg tudok birkózni. :D

Szóval csütörtöknél jártam. Miután sikerült elvonulnom a világ elől egy picit, lefeküdtem az ágyra, és 1 órán keresztül csak bambultam a falat, és hallgattam a csendet. Nem tudom, esett e valaha ilyen jól a csend.

Este, bár hulla fáradt voltam, muszáj voltam meglátogatni a Portugáljaimat…Hát, fáradtan még nem igazán tudok beszélni…próbálkoztam egy sort, bocsánatot kértem, és leléptem. Egyedül létre vágytam..amúgy is ahhoz vagyok szokva. :D

Terveztem egy újabb tetkót. Hiába, az írás megihletett. Egy „Egyszer volt…felirat, a saját kézírásommal, és mögötte egy toll..egy madártoll egy pici tintatartóval. És ekkor bevillant. Valami tudatalatti vonzalom lehetett ez a tollak iránt, ezért gyűjtöttem össze ennyit. Nem tudtam mit jelent, vártam, hogy „megérezzem”. Hát, ezt. :D (És most sok – sok magyarázatot kaptam ezzel. Pl, hogy amikor szórólapozás után kerestem egy helyet, ahova leülhetek és írhatok, és megtaláltam a fűzfát. Tollakat követtem…és utána írtam…:D)

Szombat reggel, ismét fél órával később kezdődött a nap. Örülök, hogy nem tudom megjegyezni, mindig ajándéknak érzem, azt a plusz fél órát. Talán ez az oka annak, hogy mindig elfelejtem. Örömet okoz. :D
Bent ültem a Gaia terembe, neteztem egy picit, amikor bejött Wendy. Felhasználtam az utolsó száraz kenyeret is, nagyon szükség volt a kajára a kölköknek, megjegyeztem neki. …Hát, megint rosszkor szólaltam meg. Szegénykém, kiakadt, és emelt hangon közölte velem, hogy van épp elég dolga, miért nem kérem meg Bobbyt. Hát, ha tudtam volna, hogy Őt is lehet ezzel terrorizálni, nem hozzá megyek. Sajnáltam a zaklatottsága miatt. Azt hiszem, kicsit túlvállalta magát, s ezért a harag messziről elkerült az emelkedett hangnem miatt. Hát elkaptam Bobby-t.

Szórólapozás. Egész nap alatt, egyetlen egyszer álltam meg, akkor is 10 perc alatt beburkoltam a kaját, amit vittem magammal, meg elszívtam egy cigit.
Láttam egy szőke angyalkát, olyan 6 év körül járhatott. Egy macskával játszadozott, a macska követte, aztán megállt, játszottak. Majd oda jött hozzám, s kérdezett valamit. Nem értettem..elnézést kértem, mondtam neki, hogy van némi problémám a nyelvvel, fussunk neki még egyszer. De a lelkem háttal beszélt, és a süvítő szél, csak úgy vitte magával csilingelő hangját. Mondtam neki, hogy ha hátat fordít, és ilyen halkan beszél, lesz némi kommunikációs problémánk. Hát felemelte hangját, Én pedig megértettem: Azt kérdezte, kié a macska, mert az Övét elütötték, és nagyon megszerette ezt a macskát, haza szeretné vinni. Egyelek meg, Én csak dolgozom, nem tudok segíteni neked. Mit csinálok..elmondtam neki, s oly nagy szemekkel nézett rám, hogy segíteni akar, úgy voltam vele, kipróbálhatja, aztán megy mindenki a maga útjára. Így is volt, bedobott egyet az ajtón, aztán mondtam neki, hogy haza kéne mennie, biztos aggódnak érte, és amúgy is, engem várnak, sietnem kell. Mi volt a válasza a szépségnek? Fogjam meg a szatyrát, akkor gyorsabb lesz. A szívem összeszorult. Rá volt írva, miért is van inkább az utcán, és miért az állatokkal játszik, nem pedig a többi gyermekkel.  Erőt vettem magamon, és mondtam neki, hogy ezt most nem lehet. Az arca, szomorúsággal és némi dühhel teli volt. Megértettem, de mégsem vihettem magammal…
A kislány nagyon okos volt. Tudta nagyon jól, hogy vissza fogok jönni a másik oldalt. Várt. Ha megérzéseim nem csalnak, kukázott pár szórólapot, és prospektust, mert azzal jött, hogy ezeket Ő szeretné bedobálni az ajtón. Hagytam hát, hogy egy kis időre társuljon. Csacsogott, mondta…a 70%-át nem értettem annak, amit mondott, és nem csak az angol miatt, hanem a szél lopta hangja miatt, és a gyermeki orr alatt beszélés miatt. De elvarázsolt a jelenléte.. kicsi angyalkám. Mint mondtam már, nem volt buta. Fogta a telefonját, és beszélt rajta az anyukájával. De az az érzésem, nem volt valódi beszélgetés. Egyrészt, nem csörgött a telefon, másrészt, semmilyen hang nem szűrődött ki a telefonból, harmadrészt, tök sötét volt az egész telefon. Nem haragudtam rá, Én is élveztem a társaságát. De még mennyire. Aztán mondta, hogy nem e megyek el vele erre meg erre, bemutat az anyukájának. Hogy zabáljam meg. Ideje volt búcsúznunk. Leguggoltam, szemébe néztem, és ennyit mondtam: Kicsi angyal, eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk. Nekem még van egy kis munkám, neked pedig haza kéne menned, most már tényleg. Jött a szívszakajtó kérdés: Mikor találkozunk újra? Sírni tudtam volna, s hazudni akartam…de nem tudtam, kimondtam hát, amit ki kellett: Nem tudom, de remélem, minél hamarabb összetalálkozunk. Ezzel váltunk hát el, hátra – hátra nézve, és integetve egymásnak.

Végig talpaltam a maradék időt, de sehogy sem sikerült kidobálni az összes szórólapot. Volt, ahol megszámoltam, több mint 20 lépés volt az ajtóig. A vicces az volt, mikor áthajoltam a szomszédba, mert ott volt az ajtó, s mikor ujjongtam, hogy elérem az ajtót, jöttem rá: Oké, elérem, de nem tudom bedobni a sárga papírcsodát, mert ahhoz még messze van. Így visszasétáltam a kapuig, léptem egy felet a másik kapuig, és újra legyalogoltam a húsz lépést….

Rá kell jönnöm, ahhoz, hogy az elvárást  - 1000db szórólapot -  teljesíteni tudja az ember, jó idő, és nagyon jó kis terület kell. Egyébként esélytelen.

Mikor visszaértünk a Cicd-be, elmentem etetni. ÉS VOLT KAJA!!!:D Etettem egyet, aztán leléptem  a szobámba. Elmentem, pacsáltam egyet, feldolgoztam a kis tündérkémmel való találkozást…mert valamiért felzaklatott picit. Nem negatív, de nem csak pozitív értelemben. Mélyebben. Valami ismeretlen módon.

Visszajöttem, gondoltam meghallgatok egy számot, s addig ledőltem az ágyra. Ott maradtam…

Vasárnap virradóra, több mint 12 órát aludtam, megszakítás nélkül. Fél 8kor nyílt ki a csipám. Örültem, hogy hosszú napom lesz. :D Megetettem a drágáimat, majd elmentem mosni. Utána rájöttem, hogy baromira korán van, igazából nem tudok semminek neki állni. Akkor olvasok..nem volt kedvem..se filmhez, se írni. Hát jó, raktam be zenét, visszabújtam az ágyba, és hagytam, hogy a gondolatok elöntsék az agyamat. Jöttek, tiszteletüket tették, majd mentek. Jelzett a telefon, irány a mosoda. Hát, akartam volna berakni a második adagot, amikor egy kollegína megjelent, hogy Ő is a mosásra várt, azt hitte, az előző az enyém. Igen, az enyém mondtam, és felajánlottam, hogy átadom a lehetőséget. Élt vele. Én pedig átmentem egy másik épületbe (Mozambik), és beraktam ott a ruháimat mosni. :D
Még mindig nem tudtam hangoskodni, így folytattam a semmit tevést. Bele-bele bóbiskoltam. De  jól is esett..:D A telefon újra jelzett, elmentem a száraz cuccaimért, meg a másik épületbe, átrakni a szárítóba a cuccokat. Elpakoltam, és irány a főépület, hogy majd netezek. Nem igazán ment az sem…
Nézegettem az üzenőfalat a facebook-on, és fura érzéseket váltott ki belőlem. Ha megláttam egy jó írást, féltékeny lettem rá, és a sok-sok babás kép elgondolkodtatott…hát, nem vagyok most ilyen hangulatban, vontam le a következtetést, és inkább befejeztem.  Megint táncos videókat nézegettem. El is kapott egy érzés, hogy menni kéne táncpróbára..mi a fene?Igen, olyan érzésem volt, mintha valakivel valamilyen táncot tanulnék, és most lesz a próbánk…nagyon érdekes érzés volt.

Megkezdődött a Brunch..mivel átállítottuk az órát, így egész sok ember gyűlt össze..Ettem egy hatalmasat, és ismét visszavonultam. Az evéstől helyrejött a vérkeringésem, és végre nem akartam ronggyá fagyni és fetrengeni. Neki is álltam a takarításnak. Aztán csak porszívózás lett belőle…nem azért mert lusta voltam..hanem mert nem volt másra szükség.

Megint eldöglöttem és az írásról gondolkodtam. Fogtam hát, elővettem egy posztitot, és ráírtam: Sikeres Írónő leszek. Aztán rájöttem, hogy ez nem elég. Elővettem egy másikat, és ráírtam: Jó és sikeres írónő leszek. Aztán ez sem tetszett, írtam a következőt:Kiváló és sikeres írónő leszek 3 éven belül. Aztán ezzel sem stimmelt valami, s változtattam ismét: Kiváló, sikeres, elismert írónő leszek, 3 évben belül..majd rájöttem: 3 éven belül..ha mindig ezt mondom, minden naphoz viszonyítva 3 év lesz..hát ismét átírtam: Kiváló, sikeres, elismert írónő vagyok…valami még hiányzik, jött az érzés, s..nem folytatom, inkább leírom a végét: Kiváló, Elismert, Humoros, Egyedi, Sikeres és Boldog Írónő vagyok. Nah, ez már tetszik. Felírtam a 4 színű posztitomra, és kiraktam különböző helyekre a szobába. Leginkább oda, ahol a legtöbbet vagyok: Fejem mellé, az ágynál, ajtó mellé a tükörre, a Cd-k és a zenemasinám fölé, és ahol öltözködni szoktam. A következő tervem, hogy szerzek egy kék és egy piros posztitot, és a 4 elem színeire írom rá…Jah!Kékem van, tudjátok a Humana Day-es napon posztit színe alapján kerültünk különböző csapatokba, és Én kék voltam…hmm…talán a pinket vagy a narancssárgát használhatom piros helyett. :D:D Bocsánat, elkalandoztam.

Ezek után, visszamásztam megint enni. Hiába, torkosság rám tört.:D Adelámmal kajáltam együtt, Ő is eltűnögetett mostanában, neki a rajzolás olyan, mint nekem az írás. Beszélgettünk kicsit, meg nevetgéltünk. Főleg mikor invitáltuk Eszkimó Pétert, hogy üljön le hozzánk, nem jött, aztán mikor odajött, mi pont álltunk fel. Vicces egy szituáció volt..:D

Visszajöttem a szobámba, megint fetrengtem. Aztán megláttam Almu táskáját, és eszméletlen kíváncsiság tört rám, miért nem érdeklődik utána. Írtam neki, hogy itt hagyta, ha gondolja, megoldjuk valahogy, hogy eljuttassam neki. Visszaírt, hogy nem tudja, mi legyen…
Hát, rosszalkodtam. Levettem a táskát, és megnéztem mi van benne. Már mindent értek: egy-két ruhadarab, meg talán egy személyes noteszke. Egyébként becsomagolt ajándékok.Amiket itt talált, és úgy gondolta, hazaküldi, vagy majd haza viszi. Az egyetlen érték, maga a táska, s lehet, a hazaküldése kerülne annyiba, mint amennyiből újat vehetne. Nem tudom.. Azt tudom, hogy találtam benne egy hajvasalót…megkívántam…olyan rég volt egyenes hajam. Hát, engedtem a vágynak, s mi után szépen összepakoltam a táskát - ami egyébként előtte úgy nézett ki,hogy semmi nem fér el benne, most meg félig üresnek tűnik -, elmentem fürdeni, hajat mostam, majd nekiláttam…Tuti nem saját, mert a fele nem melegedett fel a vasaló felületnek, meg angol dugós..így nem aggódtam, hogy kérés nélkül használom.

Bár nagy szélvihar volt vasárnap – jajj, fürdésből visszajövet láttam: Wendyt, Eszkimó Pétert, Su-t (Nem ZU, SU), és Amilcart, amint az újonnan ültetett fák mellé vernek be karót, és kötözik ki, hogy a szél ne tegye tönkre Őket,…olyan szép látvány volt - , a hajam egész épségben megúszta a főépületbe való kisebb turista útvonalat… :D És egészen sokaknak tetszett..

Végre-végre-végre. Isten tudja mennyi idő után végre tudtam beszélgetni Ősökkel. Nem volt túl hosszú, s annyira mesélős se, legalább is, ami engem illet, mert egy ebédlőbe mesélni, úgy hogy a fele magyar…hát, nem egyszerű és egy cseppet sem személyes. De olyan jó volt végre…..Cseteltem is picit, végre megtudtam mi van a szeretett barátaimmal, otthon országban. :D

Aztán térkép készítés. Aires-t (tudjátok, ha nevekről van szó, ne bízzatok bennem, hogy jól írom) próbáltam megtanítani rá…ha nem lett volna épp foci, amit a neten keresztül néztek a kedveskéim.  Eldaráltam, elküldtem focit nézni, majd befejeztem. Másnap egyébként rájött,hogy egész furán jött ki érdektelensége és bocsánatot kért. Persze, hogy semmi gond, csak kicsit fura érzés, mikor magyarázol, és le sem ülnek melléd..oh, édes testbeszéd, mennyire igazakat beszélsz!

Egész nap a sok semmit tevés közben, eszembe jutottak dolgok, emlékek,meg ugye beszéltem is otthoniakkal, így született egy pársoros:

„Ma ismét meglátogatott a honvágy. Kinyitottam az ajtót, és csendben rámosolyogtam..legutoljára kidobtam az ajtón, nem voltam jól nevelt vendéglátó. Hát leültettem, elbeszélgettem vele, s valami beteges mód még élveztem is jelenlétét. Közösen emlékeztünk. Nevettünk, sírtunk...egy igazán tartalmas együtt töltött idő volt.
Mondtam, hogy ezek után szívesen látom, ne haragudjon, csak az első látogatására nem voltam felkészülve. Azt mondta, néha igen is szeretne jönni, nem azért, hogy bántson, hanem azért, hogy tudjam, honnét indultam...:D”

10 körül hagytuk el az épületet a portugáljaimmal. Aztán mindenki ment a maga útjára, és Én fogalmam nincs mit csináltam, és mikor kerültem ágyba. Szerintem azt, amit egész nap: Semmit – és ebbe aludtam bele.

Oh, egy röpke megjegyzés: Ha valaki azt hiszi, sokat beszélek, töltsön együtt egy kis időt portugálokkal. Rájön, hogy annyira nem is. Bááár, abból kifolyólag, hogy gyakorlatilag tiszteletbeli portugállá avanzsáltak, s megjegyezték, elég sok „portugálos” dolog van bennem…..de nem, egy vérbeli portugált nem lehet lekörözni, ha beszédről vagy vehemenciáról van szó. Imádom Őket.

Hétfő reggel, 6:45, csörög az óra. Fura érzésem van…mások a fények, mint szoktak lenni. Aztán rájövök: Elfelejtettem átállítani a telefonon az órát, szóval 5:45 –van. Hmm..nem csekkoltam a rotat tegnap..mi van, ha Én készítek reggelit. Na, ez egy tökéletes gondolat volt ahhoz, hogy ne tudjak visszaaludni, meg amúgy is, kipihentnek éreztem magam. Így hát felkeltem, elkészültem kényelmesen. És ezen a reggelen megértettem, mit is jelent a mondás: „Ki korán kel…” Tudtam, a jelentését. De nem értettem…

Belestem a konyhába, megkérdeztem, kinek kell reggelit csinálni, és hogy nekem kell-e. Mariana volt ott, s egyedül volt reggel. Hát segítettem neki kicsit, aztán elmentem csirkét etetni. Aztán kényelmesen megkávéztam, megkajoltam, készítettem kaját, mert tudtam, házon kívül leszek. Szóval, minden olyan kapkodás nélküli, simulékony volt. :D

A morning spot-ot „Alkohol –ról általában és Afrikában” című prezentációt hallgattunk végig. Aztán teremváltás, s megtudtam, hogy nem is szórólapozok, hanem kollektálok. Hogy péntek estére a Gaia-nak halloween bulit kell szervezni, és mikor Wendy megkérdezte, hogy állunk a prezentációval, felnyerítettem, mint egy ló. Mindent értett…:D

Kollektálás Amilcarral. Csípem a fickót, bár a munka moráljával nem értek egyet. Némi kulturális különbség is beleszól a hozzáállásba, meg gondolom a maga mögött hagyott évek, meg az itt eltöltött idő. Sikeresen kiraktuk a papírdobálókat, és indultunk kollektálni. Egész szívás volt, mert sok volt a gyalogos rész, ahol csak úgy lehetett kollektálni. Mikor indultunk, kérdeztem a sofőrömet, nem e kéne tankolni..azt mondta később. Ő az idősebb, Ő van itt régebb óta, ráadásul akarva- akaratlanul a kor az némi tiszteletet ébreszt bennem, persze, hogy Én alkalmazkodom Ő hozzá…Nos, az első térkép után, szükségünk volt benzinkútra. Azt mondta, emlékszik valamire. Nekiindult, és már le is mentünk a térképről… Letettem szépen mindent a kezemből, és élveztem a kocsikázást. Nem igazán mentem volna semmire azzal, ha idegeskedem, vagy elkezdek aggódni, csak magamat mérgeztem volna feleslegesen. Találtunk egy Jet kutat, de az drágább, mint ahol szoktunk tankolni…csendben voltam..büszke vagyok magamra, egy szóval nem mondtam: Én szóltam. Mikor megláttuk az árakat, úgy döntöttünk, inkább megpróbálunk másikat keresni…aham…x idő bolyongás után, végül a Jet kút lett a megoldás. Ekkor elővettem a térképet, és nagy lány módjára, megkerestem hol vagyunk. Vissza a kollektáláshoz. Időből picit kicsúszva, enyhén kapkodósra vettük a figurát. Aztán jött a kajaidő. Hát..lassan evő verseny, ha létezne, szerintem Ő nyerné. De mondta is, mert Én meg rettenetesen gyorsan eszek, hogy Ő szeret lassan élni, kiélvezni a dolgokat…Jeee, ismerőssel találkoztunk, mert a gyertyafény helyett CICD-s konténer mellett kajoltunk. :D (Konténer mellett szórólapozni…NO COM!)

Elindultunk, folytattuk…kapkodósan. Nyugtalanító érzés volt bennem, úgy éreztem, ez biza nem elég alapos munka, de hát, amúgy se szokott sok zsák lenni.
Az Én térképemen jó érzéssel töltött el a visszajelzés, megérte szombaton kidolgozni a belemet. :D Így legalább senki nem zárt nulla zsákkal.

Éppen, tényleg sietve befejeztük az utolsó térképet is, vissza a zsákokkal a CICD-be, majd újra Hull, a papírdobálókért… szegénykéim, korom sötétbe szedtük Őket össze. De legalább, az ígért idő előtt egy picivel.

Lezsibbadt az agyam, alábecsültem ezt a munkát. Igen is fárasztó egész nap navigálni…csak agyban.
A legnehezebb pillanat az volt, amikor hazafelé próbáltam navigálni, és kiharcolni a sofőr figyelmét, miközben hangos portugál beszéd töltötte be az egész kocsit. Rossz helyen is fordultunk ki. Kértem egy kis figyelmet, és már a helyes úton is voltunk…
Az egyenes szakaszon hazafelé, megint elkapott a rossz érzés, hogy nem voltunk alaposak…nem hiába…mikor visszaértünk, már volt 2 telefon, hogy nem szedtünk össze két helyről zsákot. (Megint furán nyugodt volt Bobby, nem tetszett ez nekem)…. Tudtam, éreztem, hogy ez lesz…és azt is, hogy nem úszom meg ennyivel…

Ezek után, megetettem a csibéimet, élvezem a sötétben, a csillagos ég alatti etetést. Nem is használok lámpát, simán tudom, merre kell menni..hiába, az évek meg a rutin, akár csukott szemmel is le tudnám sétálni az útvonalamat… :D:D:D

Visszamentem a főépületbe, mert volt még papírmunkám a kollektálás miatt. Aztán már kész is volt a vacsora…ezek után elkaptak, hogy segíteni kéne megint térképet csinálni, most Margarida-nak. Hajrá, csináljuk. 7 térkép…melyik nap kollektlájuk, és még ezernyi kérdés, hajkurászás, hogy tudja e valaki. Aztán nem törődés, és csinálás…8 múlt, és reggel fél7 óta nem voltam még a szobámban, de legalább végeztem mindennel…legalább is azt hittem…bementem az ebédlőbe, és a szokásos mosolygós arcok…music est. Nem,nem, nem. De, de, de…. Meghallottam Őket énekelni, muszáj volt odaülnöm…viszont 9 körül, úgy éreztem, nem ott van a helyem. Érzékeltem, hogy van ,aki nincs a toppon, és ez megbontotta az Ének kör energetikáját. Zavart… Hiába, azért fáradt voltam, nehezebben tűrtem a dolgokat. Hát, az első szünet alkalmával, angolosan távoztam.

Megint égett a villany a szobámban. Ez már a sokadik alkalom…

Tekertem egy cigit magamnak, és mikor indultam kifele, Amilcar jött vörös fejjel. Az éjszaka közepén, új portugál lányzó érkezett, de semmilyen hely nem volt neki előkészítve. Hát, összefogtunk, és csináltunk, úgyhogy megint van szobalakóm. :D

És végre fürdés….

Visszaértem, de mint az első sorokban olvashattátok, annyira írhatnékom volt, hogy muszáj volt neki állnom… aztán „elraboltak”.

Ma reggel, mivel tegnap annyira élveztem a sok időt reggel, úgy döntöttem bepróbálkozom a korán keléssel. 5:45-re állítottam ébresztőt, ami azt jelenti, hogy fél7-kor ki tudtam kelni az ágyból. Fél órát adtam magamnak az elkészülésre. Nagyon jól esett nem kapkodni megint. Neki indultam, kétlábúimat megkajoltattam, majd kényelmesen ráhangolódtam a napra.

Morning spoton Marie tartott a promóciós irodában való munkáról előadást. Aztán 10 perces gyorstalpalót tartottam Margaret-nek a co-driverkedésből. Igazi teknősbéka az a lány. Annyira lassú…:D De ezt Ő is tudja. :D

Szórólapozás várt ma rám. A reggel borúsan indult, de napsütéses napot tudhatok a hátam mögött.

Nem kellett sokat várnom az első angyalkámra: Öreg bácsi érdeklődött, eltévedtem e, amikor nagyon lelkesen kerestem, hol is vagyok a térképen.

A fekete macskák..nagyon érdekes,mióta az első megjelent, és bebocsátást kért az ajtón, azóta mindig van egy fekete macska, aki odajön, meg tudom simogatni, és a szombati esetet kivéve, mindegyik tőlem kéredzkedik be a házba.(Szombaton csak simogatást kért a cic-mic.)

Épp egy ötletelésem közepén jártam, amikor egy kicsilány trappolt utánam. Kérdezett, nem értettem. Leguggoltam hozzá, és mondtam neki, hogy ebből nem sokat értettem, tanulom a nyelvet, szóval a türelmére lesz szükségem, segítsen megértenem. Megtudtam amit akart. Aztán nem köszönt, nem ment el, és elbizonytalanodtam. Visszakérdeztem. Magyaráztam, és megkérdeztem, jól értem e. Nevettünk. Aztán miután 6-szor visszakérdeztem, és minden igeidő minden formájában letisztáztuk, továbbálltam. Zseniális, gyönyörű kislány volt.

Elő is hozta belőlem az anyaság gondolatát. Mármint, hogy az utóbbi időbe, mennyire anyáskodtam pl. a portugálok felett is. Nagyon kesze-kusza gondolatok születtek, nem most fejteném ki Őket. De a poén, hogy ma még kaptam egy pár „gyermekes „ szitut. Pl. volt, hogy mentem az ajtó fele, ami magától kinyílt, és egy rakás gyerkőc játszott bent. Lefagytam..aztán megtettem a maradék 3 lépést az ajtóig, és odaadtam a szórólapot. Jajj, vagy a kisrác, aki kitépte az ajtót a helyéről, durcásan rám nézett, elvette a szórólapot, majd becsapta..zseniális volt. :D

De nem csak a gyerkőcök, a kommunikáció is ma egész sok szerepet játszott. Volt egy hölgy, aki odajött, megkérdezte, hogy milyen zsákba rakja a ruhákat, vagy esetleg van e nálam. Aztán mondtam neki, hogy tökéletes a szemetes zsák. És boldogan tovább álltunk. Először meg voltam szeppenve, olyan hirtelen jött Ő is, de a kislány után, már nem aggódtam, megértetem Én magam..meg elmagyaráztatom Én, ha nem értem. :D
Volt még 2 munkás, aki épp szünetet tartott, és leszólított, volt egy középkorú fickó, aki pont a ház előtt fixálta a tetőcsomagtartóra a létrát, és megkérdeztem, dobhatok e szórólapot az ajtón. Mondta persze, aztán annyira feldobott az eltűnő szórólap (kutyasztori), hogy nevetve mondtam neki: Imádom mikor ez történik. Majd később leesett, valószínű, csak ablaktakarító volt, ez volt az oka annak, hogy nem szólt a kutyák miatt, és ezért rakta a létrát a kocsi tetejére. Sebaj, azért Én engedélyt kértem. :D
Találkoztam a szokásos Royal Mailes angyalkámmal,aki bedobta helyettem megint a szórólapot. Másik fickó volt, úgy néz ki, minden Royal Mailes egy angyal.

Volt egy hölgy, aki majdnem hogy kérte a szórólapot. Meg persze volt az ablakból csápoló, ne merj szórólapot bedobni tekintetű verzió is. De már ez is megmosolyogtat…szegénykém, még nem tudja, hogy a mérgelődésével saját magát mérgezi…

Szóval  sok-sok minden történt, képtelenség mindet felsorolni. Kidobáltam az összes szórólapot, most legalább sikerült. Pedig több szünetet tartottam, mint szombaton, és akkor csak 800-at sikerült. Hiába, ennyit jelent, hogy csak 5 - 10 lépés volt az ajtók és a kapuk között… :D
1,5 órával előbb végeztem. És sehol nem volt egy rohadt kávézó. Aires félórával később csatlakozott. Időtöltésnek bementünk egy Aldi szerűségbe,ami nem Aldi. Egész jó áron futnak a dolgok. Meg meleg van. Hiába volt meleg egész nap, főleg mozgás közben, picit leizzadtam, és nedves volt a ruhám..estére meg sokat esik a hőmérséklet….
Jajj, a várakozás legjobb pillanata: Aries elment megkérdezni, hol van a legközelebbi kávézó. Visszajön, aztán beszél- beszél- beszél. Abbahagyja, majd megszólalok: Most lehetne angolul is? Szegénykém megfeledkezett magáról, és portugálul mesélte el, hogy mit mondott a fickó, meg szerintem még valami személyes véleménynyilvánítást is hozzáfűzhetett… hiába, Portugáliában kávézó – kávézó hátán…itt meg… 

Az ötleteléseimről röviden annyit, hogy…Ő, szóval ez egy hosszú gondolatmenet közepe, de lehetetlen leírni az elejétől: Sok kedves visszajelzést kaptam az írásaimról,igazán megszerettem, magaménak érzem, és élvezem, minden egyes percét – mint azt tudjátok. De lássuk be, mindenki saját sorsának kovácsa. Úgy döntöttem, felfekszem a hóhérpadra, és ha lesz időm, keresek valami írói pályázatot, írok valamit, és beküldöm. Akkor majd kiderül, mennyire tudok írni, és elfogultság nélküli „minősítést” fogok kapni. Jah, és a tetkót az első dobogós helyem után fogom magamra varratni. :D
És nem, nem fogom abbahagyni akkor, ha majd leszólják. Annál fontosabb ez nekem….

Végre megérkezett a találkozó ponthoz a Kia, irány haza. Még ki sem szálltam a kocsiból, Bobby üvöltözik velem, hogy következő kollektálásnál legyek figyelmesebb, mert sok-sok csomag maradt az ajtók előtt… Bánt, de nem zaklat fel. Pontosan tudtam, hogy így lesz. Fel voltam rá készülve. Érdekes, ha az ember tudja,hogy valóban hibás, nem akad ki. Vagy ennyire „megerősödtem” volna? Nem tudom. Erre úgy is később fogok választ kapni. Minden esetre, végre Bobby , Bobbysan viselkedett. :D Nincs elfojtott düh..:D

Ittam egy teát, mert nagyon fáztam,s közben elláttuk Mel sebét a fején. A drágám olyan szinten lefejelte a kocsi ajtajának sarkát, hogy felrepedt a homloka… Arany szívem…
 Megetettem a dögicéket, fürödtem, és neki láttam írni…és most  10 óra van. Egész gyors volt…:D

Röviden ennyi. Elfáradtam. Remélem, nincs semmi óriási hiba nincs az írásomban. Erről jut eszembe: Svéd, nem Svájc…S-S, egy szar. :D Ősöktől kaptam a jogos kérdést: Most akkor Svéd vagy Svájc?:D

Megyek, lecsekkolom Mel-t, hogy él e még, vagy hogy látom e agyrázkódás jeleit..aztán irány az ágy!

Nagy ölelés nektek!

ui.: Egy tapasztalat: Ha festék szagot éreztek, akkor a közelben festenek. Ha ezt szórólapozás közben érzed, esélyes, hogy az ajtó festékes...és utána te is az leszeeeelll......:D

Tegnap végül 2 magasságában sikerült ágyba kerülni. Ezt onnét tudom, hogy miután felvettem az édes magzatpózt, és beleheltem ágyacskámat, valami szerencsének (ismét!) köszönhetően, eszembe jutott, hogy elfelejtettem ébresztőt beállítani, így kénytelen voltam kimászni az ágyból, és egyáltalán megkeresni azt, hogy hol van a telefonom. :D Miután megszűnik az idő jelentősége, megszűnik a telefonom használata is. :D

Hát, éreztem Én, hogy nem a legjobb ötlet, hogy hajnalig írjak. De mit csináljak, ez kb. olyan számomra, mint mikor a kedveseddel loptok magatoknak plusz órákat, mikor tudjátok, másnap dolgozni kell menni… de nem érdekel, a lényeg, hogy együtt legyetek. :D

Nehezen keltem. Nagyon – nagyon nehezen. De végül erőt vettem magamon, és sikerrel jártam, és mondhatni időben is. :D

A reggeli összeülősdi megint az újdonság erejével hatott, leginkább, hogy egy árva kukkot nem értettem belőle. Na jó, ez így nem igaz, de a megszokottnál jóval kevesebbet fogtam fel.:D

Kollektálás Mel-el, és Bobbyval. Még aludtam, mikor elindultunk, és hamar elérkeztünk az első városkába. Patringtonba..és ez tudjátok mit jelent? Azt, hogy tudtam, hogy kollektálok, tehát vittem magammal a eü-s bejelentő lapot, és mint nagykislány, megkértem a sofőrt, hogy dobjon ki, és bementem, elintéztem. Elvileg, ma délután bevittek a rendszerbe!!! :D:D:D  Olyan 2,5 hónapomba telt, mire meglesz a tb számom, lesz az 3 hónap is, DE MEGVAN!!!! :D

Rettentően nem voltam képben, de annyival megúsztam, hogy 1-2 utcát megjártunk kétszer. Jó kis tanár voltam, nem? A beposhadt vizes mindenét, hát nem voltam a toppon. :D Következő városkában Mel szórólapozott, így Bobby mondta, hogy akkor csinálja Ő. Nem volt reménytelen a helyzet,de azt hiszem, a rossz példa,hatással volt rá. Vagy csak simán az első nap volt…
No de ez nem minden. A következő térképet, együtt csináltuk…és mi lett ennek az eredménye? Eltévedtünk…3szor. :D Amire rájöttem, hogy a talpraesettségem végre megérkezett angliába, utánam jött – ideje volt már -, úgyhogy hopp, kipattantam a kocsiból, bementem ebbe a pub-ba érdeklődni, leszólítottam amazt. Ismétlem: Nem hibátlan angollal, de eddig mindent el tudtam magyarázni. :D

Bobby félelmetes türelemmel volt irántunk. Meg is lepett. Vihar előtti csendnek tűnt, vagy nem tudom. Nyelt nagyokat, de semmi más…tényleg vártam, hogy legalább beszól valamit, ahogy szokott…de semmi…:D

Először furán éltem meg az eltévedősdit. Aztán a következő térképnél megkaptuk az utasítást, hogy döntsük el, ki navigál. Aranyos volt Mel, azt mondta, meg akarja tanulni, így Ő. :D Szóval először felzaklatott, hogy bénáztunk, aztán felnevettem. Megkérdezték, miért nevetek. Azt mondtam, szeretem ha az élet tapasztalattal teli. De bennem még ezer gondolat volt. Lehet, hogy elcsesztük, de megtudtam magamról, hogy már nem félek az angolokkal beszélni. Hogy úgy néz ki, tényleg minden feszültségem oda, ami az angolul beszédet illeti. :D Azt is, hogy lehet, nem jól csináltam, de ki tudtam javítani a hibám. :D Ebből a megközelítésből nem is volt gáz, sőt, tanultam, és még úgy is az elején vagyok. Ezt is meg tanultam. Rájöttünk, mi volt az ok az eltévedésnek, így máskor el tudom kerülni, hogy ez történjen. Minden csupa fejlődés…:D De hát, fizetni is kell érte, nem?:D

Visszafele jövet, élveztem a kocsikázást és a napsütést. Csodálatos napunk volt ma, a nap, amit tudott beleadott…:D Egyszer Bobby megkérdezte, szórólapoztam e már Kheyengem (vagy valami nagyon hasonló) helyen. Mondtam nem. Erre fogta, elkanyarodott, és mutatott nekünk egy „magán állatkertet”, feketehattyúval, lámával, bölénnyel, struccal és különleges csirkékkel…ki kellett szállnom a kocsiból…jajj, olyan cukik voltak….Jól esett…

Ebéd közepére érkeztünk vissza. Röpke szünet, aztán konténerezés. Mel is segített nekem egy darabig, de Ő ment vacsit főzni. Örültem a segítségnek, de annyira megszoktam, hogy egyedül dolgozom, és olyan rendszerem alakult már ki, hogy komolyan bajban voltam, mit adjak neki munkának. Szegénykém, megnyerte a matrica eltávolítást (is). A fémcsodákkal való játék legszarabb része…. viszont 3 óra alatt, 2 konténer, egy kiskukta segítségével…Mit szóltok, fejlődök? :D:D:D És még azt mondom, egész normális munka is lett…:D

Meló, meló után etetés…elfogyott a csirkekaja megint. Kíváncsi leszek, mit kell majd vívnom megint. 2 napja szóltam…vagy 3, hogy el fog fogyni nagyon hamarosan. Sebaj, száraz kenyér és víz… Legalább van valami…

Nem tudom hogy történt, de azt vettem észre, hogy Én még mocskosan beszélgetek, ülök az ebédlőben, mikor megjött a vacsi…így maradtam, burkoltam kicsit. Miután befejeztem a kaját, valamiért már nem találtam a helyem, valószínűleg azért, mert nagyon vágytam már a zuhanyra, fáztam, és a tegnapiból tanulván, szerettem volna írni is. Így leléptem..

Zuhanyoztam.. megint egy kicsit hosszasan. Rég volt már…:D Aztán elpakolásztam a dolgaimat – félelmetes, hogy ez megszokásommá vált. Mióta itt vagyok, nem tudom azt mondani, hogy volt rendetlen a szobám…ki vagyok Én, és mit csináltam Magammal??:D:D:D -
Csináltam egy teát, és nekiültem írni… Háromnegyed kilenc, és végeztem. Na, így kell az időt beosztani. Tökéletesen meg vagyok vele elégedve…:D

Miután nem találtam a helyem, az esti kaja után, fura érzésem volt. Elkönyveltem annak, hogy tudtam, hogy akármilyen jó napjaim is lesznek, az elmúlt 3 nap emelkedettsége bizony a hátam mögött lesz, és ha ahhoz hasonlítom, vidámtalanabbnak fog tűnni. És ez tök normális. A pozitív dolgokat is fel kell dolgozni. De most hogy írok, megint a magasban járok, hiszen nagyon jó kis nap van, tényleg leszámítva azt, hogy volt az a 15 perc, amíg nem találtam a helyem, de annak is meg volt ugye az oka. Zseniális, hogy az ember, hogy képes problémát gyártani magának. Hogy néha, ha már valami nem olyan mint előtte, képes rossznak, bajnak, szomorúnak titulálni. Pedig az egész csak arról szólt, hogy nem ott kellett lennem, és ennek Én magam voltam az oka azzal, hogy fürdeni akartam és fáztam. Huh – remélem érthető ez a gondolatmenet. :D (Nem merem visszaolvasni…:P:P)

Szóval, kivételesen tényleg röviden ennyi. Azt hiszem, átadom magam a kreatívkodásnak kicsit. Eszembe jutott, hogy rajzolok magamnak egy Magyar zászlót. A fene enné meg, sok otthon a szar, de akkor is az enyém (is)…:D Meg ha lesz agyam hozzá – amiben nem vagyok biztos - , talán olvasok kicsit. Remélem kopogtatnak a csajok..de abban is reménykedem, hogy előbb, mint ahogy szoktak.. :P:D

Sleep well everybody, you are the best! :D