Nem, egyszerűen nem bírom ki. 10 óra, ami azt jelenti, ha belemelegedek, 2-nél előbb nem fogok ágyba kerülni… Hulla fáradt vagyok, nagyon kívánom az ágyat, de egyszerűen fél órája keresem a helyem. Tudtam Én, hogy írni akarok, csak gondoltam okosabb vagyok annál, mint hogy neki álljak, és későn essek ágyba, ami holnap iszonyat nagy szívást jelent…de hát…az érzelmek..tudjátok…majd holnap káromkodom, szidom magam…de most olyan jó, hogy nekiálltam…:D
Valahol a csütörtöki pörgésemnél hagytam abba, hogy majd kreatívkodok. Hát, abból az lett, hogy elmentem teát csinálni magamnak, és miközben forraltam a vizet, eszembe jutott, hogy Amilcar invitált, hogy esténként össze szoktak ülni a portugálok, és ha van kedvem, csatlakozzak.
Gondoltam csak beköszönök… gondoltam. A fogadtatás annyira meghatott, hogy elmondani nem tudom. Hiába, jó érzés, ha az ember úgy érzi, szeretik. Hát, végül velük maradtam… beszélgettünk..nagyon jól éreztem magam köztük, pedig igazából semmi extra nem történt. Nagyon szeretem Őket…
A péntek egy nehezen ébredéssel indult, szundi – szundi hátán. A szokásos állatlátogatás, utána a reggeli pofavizit,amely most mindenki által látogatott volt a Dhuramos ügy miatt. El lett magyarázva, miért is van tiltva az alkohol. Gaia terem, többiek orvosi lap kitöltésével molyoltak, Én neteztem picit.
Az az napi feladat store, cap – sack. Tudjátok, a nagy fehér zsákok. No meg ebédet is csináltam. Úgy volt, Vele késni fog, de végül nem késett. Nevetgéltünk, Én vinnyogtam és összehoztunk valamit. :D (Ilyenkor leginkább a feladat a maradék melegítése,meg esetleg valami plusz köret, vegetáriánus étel…)
2 srác jött valamit szerelni, - azóta sem tudom mit - , de nem is ez a lényeg. 2 nappal ezelőtt itt jártak, épp nyakig dzsuvás voltam, mikor találkoztunk. Aztán másnap, összefutottunk kollektálás közben, Patringtonba – viszonylag csinosan -. Utána pedig ezen a napon, festékes ruhában, köténnyel magam előtt mutatkoztam előttük. Hogy ezek mindenhol ott vannak… Nevetve köszöntünk egymásnak. Egyébként nagyon szimpik, úgyhogy úgy döntöttem, Őket is angyalkáknak titulálom. Csak Ők házhoz járnak. :D
A nap érdekessége nem is ez volt. Itt töltött idő alatt, először üvöltöztem. Igen, jól halljátok. Megjött az első ember – magyar - , akinek sikerült kibillentenie a „mindent lenyelek és megértekből”. Alapból valami gyári ellenérzet lehet bennem – ami fel sem tűnt - , mert a „nagy” beszélgetés pont abból indult, hogy kiderült, csúnyán néztem rá, és valaki megkérdezte tőle mi a baj. Erre Ő: Viselkednem kéne, mert ezzel minősítem Őt…a végére az lett, hogy Én egy: Önző, Agresszív ember vagyok. :D Igyekszem csak annyira Önző lenni, ami a fejlődésemhez szükséges – pl.: hátam mögött hagytam az otthonom, ezzel esélyt adva annak, hogy fájdalmat okozok -…de tudjátok mit, a beszélgetés végére tényleg agresszív voltam…és dühös, és mérges. Sajnos nem tudom visszaadni azt a beszélgetést, próbáltam már összefoglalni, nem lehet, de nem is lényeges, azt hiszem. Érdekes élmény volt. Azért vannak határok. Mindegy, szép kis feladat lesz Őt is őszintén elfogadni…ha hozzám szól esetleg még egyszer. Igazából, azóta nem beszéltünk… bár közölte, hogy túl sokat beszélek. (DE KÖNYÖRGÖM, HA KÉRDEZ?????) Felejtsük el, nem lényeg. A lényeg, hogy az elfogadásom első vizsgáján megbuktam. Hiszen mi jogon minősítem Őt, akárhogyan is úgy érzem, nekem van igazam. Az Én világomban….de ilyenkor mindig eszembe jut Fodor Ákos egyik idézete: „Mindenkinek van igaza.” Az Ő világában, teljesen igaz lehet az, amit állít rólam… De sajnálom, ember vagyok, és biza kiverődött az a bizonyos biztosíték…
Itt tartottam tegnap, amikor elraboltak csillagokat nézni. Csodálatos volt, bár már nézegetem egy ideje az sötét, csillagos eget, mivel sötétben etetek az utóbbi időben. De megtanultam egy csomó új csillagképet, és igazán jól éreztem magam. Ezért nem is volt kedvem kizökkenteni magamat a hálás állapotból, a gyermeki örömből…így visszajöttem, és lefeküdtem aludni. (Legalább időben ágyba kerültem. :D)
Most negyed nyolc van, leléptem amint tudtam, nehogy kitaláljanak valamit. Inkább nem eszem, de ha most belemerülök az írásba, és esetleg megint 5 órásra sikerülne, akkor is éjfélkor kerülök ágyba, amivel talán meg tudok birkózni. :D
Szóval csütörtöknél jártam. Miután sikerült elvonulnom a világ elől egy picit, lefeküdtem az ágyra, és 1 órán keresztül csak bambultam a falat, és hallgattam a csendet. Nem tudom, esett e valaha ilyen jól a csend.
Este, bár hulla fáradt voltam, muszáj voltam meglátogatni a Portugáljaimat…Hát, fáradtan még nem igazán tudok beszélni…próbálkoztam egy sort, bocsánatot kértem, és leléptem. Egyedül létre vágytam..amúgy is ahhoz vagyok szokva. :D
Terveztem egy újabb tetkót. Hiába, az írás megihletett. Egy „Egyszer volt…felirat, a saját kézírásommal, és mögötte egy toll..egy madártoll egy pici tintatartóval. És ekkor bevillant. Valami tudatalatti vonzalom lehetett ez a tollak iránt, ezért gyűjtöttem össze ennyit. Nem tudtam mit jelent, vártam, hogy „megérezzem”. Hát, ezt. :D (És most sok – sok magyarázatot kaptam ezzel. Pl, hogy amikor szórólapozás után kerestem egy helyet, ahova leülhetek és írhatok, és megtaláltam a fűzfát. Tollakat követtem…és utána írtam…:D)
Szombat reggel, ismét fél órával később kezdődött a nap. Örülök, hogy nem tudom megjegyezni, mindig ajándéknak érzem, azt a plusz fél órát. Talán ez az oka annak, hogy mindig elfelejtem. Örömet okoz. :D
Bent ültem a Gaia terembe, neteztem egy picit, amikor bejött Wendy. Felhasználtam az utolsó száraz kenyeret is, nagyon szükség volt a kajára a kölköknek, megjegyeztem neki. …Hát, megint rosszkor szólaltam meg. Szegénykém, kiakadt, és emelt hangon közölte velem, hogy van épp elég dolga, miért nem kérem meg Bobbyt. Hát, ha tudtam volna, hogy Őt is lehet ezzel terrorizálni, nem hozzá megyek. Sajnáltam a zaklatottsága miatt. Azt hiszem, kicsit túlvállalta magát, s ezért a harag messziről elkerült az emelkedett hangnem miatt. Hát elkaptam Bobby-t.
Szórólapozás. Egész nap alatt, egyetlen egyszer álltam meg, akkor is 10 perc alatt beburkoltam a kaját, amit vittem magammal, meg elszívtam egy cigit.
Láttam egy szőke angyalkát, olyan 6 év körül járhatott. Egy macskával játszadozott, a macska követte, aztán megállt, játszottak. Majd oda jött hozzám, s kérdezett valamit. Nem értettem..elnézést kértem, mondtam neki, hogy van némi problémám a nyelvvel, fussunk neki még egyszer. De a lelkem háttal beszélt, és a süvítő szél, csak úgy vitte magával csilingelő hangját. Mondtam neki, hogy ha hátat fordít, és ilyen halkan beszél, lesz némi kommunikációs problémánk. Hát felemelte hangját, Én pedig megértettem: Azt kérdezte, kié a macska, mert az Övét elütötték, és nagyon megszerette ezt a macskát, haza szeretné vinni. Egyelek meg, Én csak dolgozom, nem tudok segíteni neked. Mit csinálok..elmondtam neki, s oly nagy szemekkel nézett rám, hogy segíteni akar, úgy voltam vele, kipróbálhatja, aztán megy mindenki a maga útjára. Így is volt, bedobott egyet az ajtón, aztán mondtam neki, hogy haza kéne mennie, biztos aggódnak érte, és amúgy is, engem várnak, sietnem kell. Mi volt a válasza a szépségnek? Fogjam meg a szatyrát, akkor gyorsabb lesz. A szívem összeszorult. Rá volt írva, miért is van inkább az utcán, és miért az állatokkal játszik, nem pedig a többi gyermekkel. Erőt vettem magamon, és mondtam neki, hogy ezt most nem lehet. Az arca, szomorúsággal és némi dühhel teli volt. Megértettem, de mégsem vihettem magammal…
A kislány nagyon okos volt. Tudta nagyon jól, hogy vissza fogok jönni a másik oldalt. Várt. Ha megérzéseim nem csalnak, kukázott pár szórólapot, és prospektust, mert azzal jött, hogy ezeket Ő szeretné bedobálni az ajtón. Hagytam hát, hogy egy kis időre társuljon. Csacsogott, mondta…a 70%-át nem értettem annak, amit mondott, és nem csak az angol miatt, hanem a szél lopta hangja miatt, és a gyermeki orr alatt beszélés miatt. De elvarázsolt a jelenléte.. kicsi angyalkám. Mint mondtam már, nem volt buta. Fogta a telefonját, és beszélt rajta az anyukájával. De az az érzésem, nem volt valódi beszélgetés. Egyrészt, nem csörgött a telefon, másrészt, semmilyen hang nem szűrődött ki a telefonból, harmadrészt, tök sötét volt az egész telefon. Nem haragudtam rá, Én is élveztem a társaságát. De még mennyire. Aztán mondta, hogy nem e megyek el vele erre meg erre, bemutat az anyukájának. Hogy zabáljam meg. Ideje volt búcsúznunk. Leguggoltam, szemébe néztem, és ennyit mondtam: Kicsi angyal, eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk. Nekem még van egy kis munkám, neked pedig haza kéne menned, most már tényleg. Jött a szívszakajtó kérdés: Mikor találkozunk újra? Sírni tudtam volna, s hazudni akartam…de nem tudtam, kimondtam hát, amit ki kellett: Nem tudom, de remélem, minél hamarabb összetalálkozunk. Ezzel váltunk hát el, hátra – hátra nézve, és integetve egymásnak.
Végig talpaltam a maradék időt, de sehogy sem sikerült kidobálni az összes szórólapot. Volt, ahol megszámoltam, több mint 20 lépés volt az ajtóig. A vicces az volt, mikor áthajoltam a szomszédba, mert ott volt az ajtó, s mikor ujjongtam, hogy elérem az ajtót, jöttem rá: Oké, elérem, de nem tudom bedobni a sárga papírcsodát, mert ahhoz még messze van. Így visszasétáltam a kapuig, léptem egy felet a másik kapuig, és újra legyalogoltam a húsz lépést….
Rá kell jönnöm, ahhoz, hogy az elvárást - 1000db szórólapot - teljesíteni tudja az ember, jó idő, és nagyon jó kis terület kell. Egyébként esélytelen.
Mikor visszaértünk a Cicd-be, elmentem etetni. ÉS VOLT KAJA!!!:D Etettem egyet, aztán leléptem a szobámba. Elmentem, pacsáltam egyet, feldolgoztam a kis tündérkémmel való találkozást…mert valamiért felzaklatott picit. Nem negatív, de nem csak pozitív értelemben. Mélyebben. Valami ismeretlen módon.
Visszajöttem, gondoltam meghallgatok egy számot, s addig ledőltem az ágyra. Ott maradtam…
Vasárnap virradóra, több mint 12 órát aludtam, megszakítás nélkül. Fél 8kor nyílt ki a csipám. Örültem, hogy hosszú napom lesz. :D Megetettem a drágáimat, majd elmentem mosni. Utána rájöttem, hogy baromira korán van, igazából nem tudok semminek neki állni. Akkor olvasok..nem volt kedvem..se filmhez, se írni. Hát jó, raktam be zenét, visszabújtam az ágyba, és hagytam, hogy a gondolatok elöntsék az agyamat. Jöttek, tiszteletüket tették, majd mentek. Jelzett a telefon, irány a mosoda. Hát, akartam volna berakni a második adagot, amikor egy kollegína megjelent, hogy Ő is a mosásra várt, azt hitte, az előző az enyém. Igen, az enyém mondtam, és felajánlottam, hogy átadom a lehetőséget. Élt vele. Én pedig átmentem egy másik épületbe (Mozambik), és beraktam ott a ruháimat mosni. :D
Még mindig nem tudtam hangoskodni, így folytattam a semmit tevést. Bele-bele bóbiskoltam. De jól is esett..:D A telefon újra jelzett, elmentem a száraz cuccaimért, meg a másik épületbe, átrakni a szárítóba a cuccokat. Elpakoltam, és irány a főépület, hogy majd netezek. Nem igazán ment az sem…
Nézegettem az üzenőfalat a facebook-on, és fura érzéseket váltott ki belőlem. Ha megláttam egy jó írást, féltékeny lettem rá, és a sok-sok babás kép elgondolkodtatott…hát, nem vagyok most ilyen hangulatban, vontam le a következtetést, és inkább befejeztem. Megint táncos videókat nézegettem. El is kapott egy érzés, hogy menni kéne táncpróbára..mi a fene?Igen, olyan érzésem volt, mintha valakivel valamilyen táncot tanulnék, és most lesz a próbánk…nagyon érdekes érzés volt.
Megkezdődött a Brunch..mivel átállítottuk az órát, így egész sok ember gyűlt össze..Ettem egy hatalmasat, és ismét visszavonultam. Az evéstől helyrejött a vérkeringésem, és végre nem akartam ronggyá fagyni és fetrengeni. Neki is álltam a takarításnak. Aztán csak porszívózás lett belőle…nem azért mert lusta voltam..hanem mert nem volt másra szükség.
Megint eldöglöttem és az írásról gondolkodtam. Fogtam hát, elővettem egy posztitot, és ráírtam: Sikeres Írónő leszek. Aztán rájöttem, hogy ez nem elég. Elővettem egy másikat, és ráírtam: Jó és sikeres írónő leszek. Aztán ez sem tetszett, írtam a következőt:Kiváló és sikeres írónő leszek 3 éven belül. Aztán ezzel sem stimmelt valami, s változtattam ismét: Kiváló, sikeres, elismert írónő leszek, 3 évben belül..majd rájöttem: 3 éven belül..ha mindig ezt mondom, minden naphoz viszonyítva 3 év lesz..hát ismét átírtam: Kiváló, sikeres, elismert írónő vagyok…valami még hiányzik, jött az érzés, s..nem folytatom, inkább leírom a végét: Kiváló, Elismert, Humoros, Egyedi, Sikeres és Boldog Írónő vagyok. Nah, ez már tetszik. Felírtam a 4 színű posztitomra, és kiraktam különböző helyekre a szobába. Leginkább oda, ahol a legtöbbet vagyok: Fejem mellé, az ágynál, ajtó mellé a tükörre, a Cd-k és a zenemasinám fölé, és ahol öltözködni szoktam. A következő tervem, hogy szerzek egy kék és egy piros posztitot, és a 4 elem színeire írom rá…Jah!Kékem van, tudjátok a Humana Day-es napon posztit színe alapján kerültünk különböző csapatokba, és Én kék voltam…hmm…talán a pinket vagy a narancssárgát használhatom piros helyett. :D:D Bocsánat, elkalandoztam.
Ezek után, visszamásztam megint enni. Hiába, torkosság rám tört.:D Adelámmal kajáltam együtt, Ő is eltűnögetett mostanában, neki a rajzolás olyan, mint nekem az írás. Beszélgettünk kicsit, meg nevetgéltünk. Főleg mikor invitáltuk Eszkimó Pétert, hogy üljön le hozzánk, nem jött, aztán mikor odajött, mi pont álltunk fel. Vicces egy szituáció volt..:D
Visszajöttem a szobámba, megint fetrengtem. Aztán megláttam Almu táskáját, és eszméletlen kíváncsiság tört rám, miért nem érdeklődik utána. Írtam neki, hogy itt hagyta, ha gondolja, megoldjuk valahogy, hogy eljuttassam neki. Visszaírt, hogy nem tudja, mi legyen…
Hát, rosszalkodtam. Levettem a táskát, és megnéztem mi van benne. Már mindent értek: egy-két ruhadarab, meg talán egy személyes noteszke. Egyébként becsomagolt ajándékok.Amiket itt talált, és úgy gondolta, hazaküldi, vagy majd haza viszi. Az egyetlen érték, maga a táska, s lehet, a hazaküldése kerülne annyiba, mint amennyiből újat vehetne. Nem tudom.. Azt tudom, hogy találtam benne egy hajvasalót…megkívántam…olyan rég volt egyenes hajam. Hát, engedtem a vágynak, s mi után szépen összepakoltam a táskát - ami egyébként előtte úgy nézett ki,hogy semmi nem fér el benne, most meg félig üresnek tűnik -, elmentem fürdeni, hajat mostam, majd nekiláttam…Tuti nem saját, mert a fele nem melegedett fel a vasaló felületnek, meg angol dugós..így nem aggódtam, hogy kérés nélkül használom.
Bár nagy szélvihar volt vasárnap – jajj, fürdésből visszajövet láttam: Wendyt, Eszkimó Pétert, Su-t (Nem ZU, SU), és Amilcart, amint az újonnan ültetett fák mellé vernek be karót, és kötözik ki, hogy a szél ne tegye tönkre Őket,…olyan szép látvány volt - , a hajam egész épségben megúszta a főépületbe való kisebb turista útvonalat… :D És egészen sokaknak tetszett..
Végre-végre-végre. Isten tudja mennyi idő után végre tudtam beszélgetni Ősökkel. Nem volt túl hosszú, s annyira mesélős se, legalább is, ami engem illet, mert egy ebédlőbe mesélni, úgy hogy a fele magyar…hát, nem egyszerű és egy cseppet sem személyes. De olyan jó volt végre…..Cseteltem is picit, végre megtudtam mi van a szeretett barátaimmal, otthon országban. :D
Aztán térkép készítés. Aires-t (tudjátok, ha nevekről van szó, ne bízzatok bennem, hogy jól írom) próbáltam megtanítani rá…ha nem lett volna épp foci, amit a neten keresztül néztek a kedveskéim. Eldaráltam, elküldtem focit nézni, majd befejeztem. Másnap egyébként rájött,hogy egész furán jött ki érdektelensége és bocsánatot kért. Persze, hogy semmi gond, csak kicsit fura érzés, mikor magyarázol, és le sem ülnek melléd..oh, édes testbeszéd, mennyire igazakat beszélsz!
Egész nap a sok semmit tevés közben, eszembe jutottak dolgok, emlékek,meg ugye beszéltem is otthoniakkal, így született egy pársoros:
„Ma ismét meglátogatott a honvágy. Kinyitottam az ajtót, és csendben rámosolyogtam..legutoljára kidobtam az ajtón, nem voltam jól nevelt vendéglátó. Hát leültettem, elbeszélgettem vele, s valami beteges mód még élveztem is jelenlétét. Közösen emlékeztünk. Nevettünk, sírtunk...egy igazán tartalmas együtt töltött idő volt.
Mondtam, hogy ezek után szívesen látom, ne haragudjon, csak az első látogatására nem voltam felkészülve. Azt mondta, néha igen is szeretne jönni, nem azért, hogy bántson, hanem azért, hogy tudjam, honnét indultam...:D”
10 körül hagytuk el az épületet a portugáljaimmal. Aztán mindenki ment a maga útjára, és Én fogalmam nincs mit csináltam, és mikor kerültem ágyba. Szerintem azt, amit egész nap: Semmit – és ebbe aludtam bele.
Oh, egy röpke megjegyzés: Ha valaki azt hiszi, sokat beszélek, töltsön együtt egy kis időt portugálokkal. Rájön, hogy annyira nem is. Bááár, abból kifolyólag, hogy gyakorlatilag tiszteletbeli portugállá avanzsáltak, s megjegyezték, elég sok „portugálos” dolog van bennem…..de nem, egy vérbeli portugált nem lehet lekörözni, ha beszédről vagy vehemenciáról van szó. Imádom Őket.
Hétfő reggel, 6:45, csörög az óra. Fura érzésem van…mások a fények, mint szoktak lenni. Aztán rájövök: Elfelejtettem átállítani a telefonon az órát, szóval 5:45 –van. Hmm..nem csekkoltam a rotat tegnap..mi van, ha Én készítek reggelit. Na, ez egy tökéletes gondolat volt ahhoz, hogy ne tudjak visszaaludni, meg amúgy is, kipihentnek éreztem magam. Így hát felkeltem, elkészültem kényelmesen. És ezen a reggelen megértettem, mit is jelent a mondás: „Ki korán kel…” Tudtam, a jelentését. De nem értettem…
Belestem a konyhába, megkérdeztem, kinek kell reggelit csinálni, és hogy nekem kell-e. Mariana volt ott, s egyedül volt reggel. Hát segítettem neki kicsit, aztán elmentem csirkét etetni. Aztán kényelmesen megkávéztam, megkajoltam, készítettem kaját, mert tudtam, házon kívül leszek. Szóval, minden olyan kapkodás nélküli, simulékony volt. :D
A morning spot-ot „Alkohol –ról általában és Afrikában” című prezentációt hallgattunk végig. Aztán teremváltás, s megtudtam, hogy nem is szórólapozok, hanem kollektálok. Hogy péntek estére a Gaia-nak halloween bulit kell szervezni, és mikor Wendy megkérdezte, hogy állunk a prezentációval, felnyerítettem, mint egy ló. Mindent értett…:D
Kollektálás Amilcarral. Csípem a fickót, bár a munka moráljával nem értek egyet. Némi kulturális különbség is beleszól a hozzáállásba, meg gondolom a maga mögött hagyott évek, meg az itt eltöltött idő. Sikeresen kiraktuk a papírdobálókat, és indultunk kollektálni. Egész szívás volt, mert sok volt a gyalogos rész, ahol csak úgy lehetett kollektálni. Mikor indultunk, kérdeztem a sofőrömet, nem e kéne tankolni..azt mondta később. Ő az idősebb, Ő van itt régebb óta, ráadásul akarva- akaratlanul a kor az némi tiszteletet ébreszt bennem, persze, hogy Én alkalmazkodom Ő hozzá…Nos, az első térkép után, szükségünk volt benzinkútra. Azt mondta, emlékszik valamire. Nekiindult, és már le is mentünk a térképről… Letettem szépen mindent a kezemből, és élveztem a kocsikázást. Nem igazán mentem volna semmire azzal, ha idegeskedem, vagy elkezdek aggódni, csak magamat mérgeztem volna feleslegesen. Találtunk egy Jet kutat, de az drágább, mint ahol szoktunk tankolni…csendben voltam..büszke vagyok magamra, egy szóval nem mondtam: Én szóltam. Mikor megláttuk az árakat, úgy döntöttünk, inkább megpróbálunk másikat keresni…aham…x idő bolyongás után, végül a Jet kút lett a megoldás. Ekkor elővettem a térképet, és nagy lány módjára, megkerestem hol vagyunk. Vissza a kollektáláshoz. Időből picit kicsúszva, enyhén kapkodósra vettük a figurát. Aztán jött a kajaidő. Hát..lassan evő verseny, ha létezne, szerintem Ő nyerné. De mondta is, mert Én meg rettenetesen gyorsan eszek, hogy Ő szeret lassan élni, kiélvezni a dolgokat…Jeee, ismerőssel találkoztunk, mert a gyertyafény helyett CICD-s konténer mellett kajoltunk. :D (Konténer mellett szórólapozni…NO COM!)
Elindultunk, folytattuk…kapkodósan. Nyugtalanító érzés volt bennem, úgy éreztem, ez biza nem elég alapos munka, de hát, amúgy se szokott sok zsák lenni.
Az Én térképemen jó érzéssel töltött el a visszajelzés, megérte szombaton kidolgozni a belemet. :D Így legalább senki nem zárt nulla zsákkal.
Éppen, tényleg sietve befejeztük az utolsó térképet is, vissza a zsákokkal a CICD-be, majd újra Hull, a papírdobálókért… szegénykéim, korom sötétbe szedtük Őket össze. De legalább, az ígért idő előtt egy picivel.
Lezsibbadt az agyam, alábecsültem ezt a munkát. Igen is fárasztó egész nap navigálni…csak agyban.
A legnehezebb pillanat az volt, amikor hazafelé próbáltam navigálni, és kiharcolni a sofőr figyelmét, miközben hangos portugál beszéd töltötte be az egész kocsit. Rossz helyen is fordultunk ki. Kértem egy kis figyelmet, és már a helyes úton is voltunk…
Az egyenes szakaszon hazafelé, megint elkapott a rossz érzés, hogy nem voltunk alaposak…nem hiába…mikor visszaértünk, már volt 2 telefon, hogy nem szedtünk össze két helyről zsákot. (Megint furán nyugodt volt Bobby, nem tetszett ez nekem)…. Tudtam, éreztem, hogy ez lesz…és azt is, hogy nem úszom meg ennyivel…
Ezek után, megetettem a csibéimet, élvezem a sötétben, a csillagos ég alatti etetést. Nem is használok lámpát, simán tudom, merre kell menni..hiába, az évek meg a rutin, akár csukott szemmel is le tudnám sétálni az útvonalamat… :D:D:D
Visszamentem a főépületbe, mert volt még papírmunkám a kollektálás miatt. Aztán már kész is volt a vacsora…ezek után elkaptak, hogy segíteni kéne megint térképet csinálni, most Margarida-nak. Hajrá, csináljuk. 7 térkép…melyik nap kollektlájuk, és még ezernyi kérdés, hajkurászás, hogy tudja e valaki. Aztán nem törődés, és csinálás…8 múlt, és reggel fél7 óta nem voltam még a szobámban, de legalább végeztem mindennel…legalább is azt hittem…bementem az ebédlőbe, és a szokásos mosolygós arcok…music est. Nem,nem, nem. De, de, de…. Meghallottam Őket énekelni, muszáj volt odaülnöm…viszont 9 körül, úgy éreztem, nem ott van a helyem. Érzékeltem, hogy van ,aki nincs a toppon, és ez megbontotta az Ének kör energetikáját. Zavart… Hiába, azért fáradt voltam, nehezebben tűrtem a dolgokat. Hát, az első szünet alkalmával, angolosan távoztam.
Megint égett a villany a szobámban. Ez már a sokadik alkalom…
Tekertem egy cigit magamnak, és mikor indultam kifele, Amilcar jött vörös fejjel. Az éjszaka közepén, új portugál lányzó érkezett, de semmilyen hely nem volt neki előkészítve. Hát, összefogtunk, és csináltunk, úgyhogy megint van szobalakóm. :D
És végre fürdés….
Visszaértem, de mint az első sorokban olvashattátok, annyira írhatnékom volt, hogy muszáj volt neki állnom… aztán „elraboltak”.
Ma reggel, mivel tegnap annyira élveztem a sok időt reggel, úgy döntöttem bepróbálkozom a korán keléssel. 5:45-re állítottam ébresztőt, ami azt jelenti, hogy fél7-kor ki tudtam kelni az ágyból. Fél órát adtam magamnak az elkészülésre. Nagyon jól esett nem kapkodni megint. Neki indultam, kétlábúimat megkajoltattam, majd kényelmesen ráhangolódtam a napra.
Morning spoton Marie tartott a promóciós irodában való munkáról előadást. Aztán 10 perces gyorstalpalót tartottam Margaret-nek a co-driverkedésből. Igazi teknősbéka az a lány. Annyira lassú…:D De ezt Ő is tudja. :D
Szórólapozás várt ma rám. A reggel borúsan indult, de napsütéses napot tudhatok a hátam mögött.
Nem kellett sokat várnom az első angyalkámra: Öreg bácsi érdeklődött, eltévedtem e, amikor nagyon lelkesen kerestem, hol is vagyok a térképen.
A fekete macskák..nagyon érdekes,mióta az első megjelent, és bebocsátást kért az ajtón, azóta mindig van egy fekete macska, aki odajön, meg tudom simogatni, és a szombati esetet kivéve, mindegyik tőlem kéredzkedik be a házba.(Szombaton csak simogatást kért a cic-mic.)
Épp egy ötletelésem közepén jártam, amikor egy kicsilány trappolt utánam. Kérdezett, nem értettem. Leguggoltam hozzá, és mondtam neki, hogy ebből nem sokat értettem, tanulom a nyelvet, szóval a türelmére lesz szükségem, segítsen megértenem. Megtudtam amit akart. Aztán nem köszönt, nem ment el, és elbizonytalanodtam. Visszakérdeztem. Magyaráztam, és megkérdeztem, jól értem e. Nevettünk. Aztán miután 6-szor visszakérdeztem, és minden igeidő minden formájában letisztáztuk, továbbálltam. Zseniális, gyönyörű kislány volt.
Elő is hozta belőlem az anyaság gondolatát. Mármint, hogy az utóbbi időbe, mennyire anyáskodtam pl. a portugálok felett is. Nagyon kesze-kusza gondolatok születtek, nem most fejteném ki Őket. De a poén, hogy ma még kaptam egy pár „gyermekes „ szitut. Pl. volt, hogy mentem az ajtó fele, ami magától kinyílt, és egy rakás gyerkőc játszott bent. Lefagytam..aztán megtettem a maradék 3 lépést az ajtóig, és odaadtam a szórólapot. Jajj, vagy a kisrác, aki kitépte az ajtót a helyéről, durcásan rám nézett, elvette a szórólapot, majd becsapta..zseniális volt. :D
De nem csak a gyerkőcök, a kommunikáció is ma egész sok szerepet játszott. Volt egy hölgy, aki odajött, megkérdezte, hogy milyen zsákba rakja a ruhákat, vagy esetleg van e nálam. Aztán mondtam neki, hogy tökéletes a szemetes zsák. És boldogan tovább álltunk. Először meg voltam szeppenve, olyan hirtelen jött Ő is, de a kislány után, már nem aggódtam, megértetem Én magam..meg elmagyaráztatom Én, ha nem értem. :D
Volt még 2 munkás, aki épp szünetet tartott, és leszólított, volt egy középkorú fickó, aki pont a ház előtt fixálta a tetőcsomagtartóra a létrát, és megkérdeztem, dobhatok e szórólapot az ajtón. Mondta persze, aztán annyira feldobott az eltűnő szórólap (kutyasztori), hogy nevetve mondtam neki: Imádom mikor ez történik. Majd később leesett, valószínű, csak ablaktakarító volt, ez volt az oka annak, hogy nem szólt a kutyák miatt, és ezért rakta a létrát a kocsi tetejére. Sebaj, azért Én engedélyt kértem. :D
Találkoztam a szokásos Royal Mailes angyalkámmal,aki bedobta helyettem megint a szórólapot. Másik fickó volt, úgy néz ki, minden Royal Mailes egy angyal.
Volt egy hölgy, aki majdnem hogy kérte a szórólapot. Meg persze volt az ablakból csápoló, ne merj szórólapot bedobni tekintetű verzió is. De már ez is megmosolyogtat…szegénykém, még nem tudja, hogy a mérgelődésével saját magát mérgezi…
Szóval sok-sok minden történt, képtelenség mindet felsorolni. Kidobáltam az összes szórólapot, most legalább sikerült. Pedig több szünetet tartottam, mint szombaton, és akkor csak 800-at sikerült. Hiába, ennyit jelent, hogy csak 5 - 10 lépés volt az ajtók és a kapuk között… :D
1,5 órával előbb végeztem. És sehol nem volt egy rohadt kávézó. Aires félórával később csatlakozott. Időtöltésnek bementünk egy Aldi szerűségbe,ami nem Aldi. Egész jó áron futnak a dolgok. Meg meleg van. Hiába volt meleg egész nap, főleg mozgás közben, picit leizzadtam, és nedves volt a ruhám..estére meg sokat esik a hőmérséklet….
Jajj, a várakozás legjobb pillanata: Aries elment megkérdezni, hol van a legközelebbi kávézó. Visszajön, aztán beszél- beszél- beszél. Abbahagyja, majd megszólalok: Most lehetne angolul is? Szegénykém megfeledkezett magáról, és portugálul mesélte el, hogy mit mondott a fickó, meg szerintem még valami személyes véleménynyilvánítást is hozzáfűzhetett… hiába, Portugáliában kávézó – kávézó hátán…itt meg…
Az ötleteléseimről röviden annyit, hogy…Ő, szóval ez egy hosszú gondolatmenet közepe, de lehetetlen leírni az elejétől: Sok kedves visszajelzést kaptam az írásaimról,igazán megszerettem, magaménak érzem, és élvezem, minden egyes percét – mint azt tudjátok. De lássuk be, mindenki saját sorsának kovácsa. Úgy döntöttem, felfekszem a hóhérpadra, és ha lesz időm, keresek valami írói pályázatot, írok valamit, és beküldöm. Akkor majd kiderül, mennyire tudok írni, és elfogultság nélküli „minősítést” fogok kapni. Jah, és a tetkót az első dobogós helyem után fogom magamra varratni. :D
És nem, nem fogom abbahagyni akkor, ha majd leszólják. Annál fontosabb ez nekem….
Végre megérkezett a találkozó ponthoz a Kia, irány haza. Még ki sem szálltam a kocsiból, Bobby üvöltözik velem, hogy következő kollektálásnál legyek figyelmesebb, mert sok-sok csomag maradt az ajtók előtt… Bánt, de nem zaklat fel. Pontosan tudtam, hogy így lesz. Fel voltam rá készülve. Érdekes, ha az ember tudja,hogy valóban hibás, nem akad ki. Vagy ennyire „megerősödtem” volna? Nem tudom. Erre úgy is később fogok választ kapni. Minden esetre, végre Bobby , Bobbysan viselkedett. :D Nincs elfojtott düh..:D
Ittam egy teát, mert nagyon fáztam,s közben elláttuk Mel sebét a fején. A drágám olyan szinten lefejelte a kocsi ajtajának sarkát, hogy felrepedt a homloka… Arany szívem…
Megetettem a dögicéket, fürödtem, és neki láttam írni…és most 10 óra van. Egész gyors volt…:D
Röviden ennyi. Elfáradtam. Remélem, nincs semmi óriási hiba nincs az írásomban. Erről jut eszembe: Svéd, nem Svájc…S-S, egy szar. :D Ősöktől kaptam a jogos kérdést: Most akkor Svéd vagy Svájc?:D
Megyek, lecsekkolom Mel-t, hogy él e még, vagy hogy látom e agyrázkódás jeleit..aztán irány az ágy!
Nagy ölelés nektek!
ui.: Egy tapasztalat: Ha festék szagot éreztek, akkor a közelben festenek. Ha ezt szórólapozás közben érzed, esélyes, hogy az ajtó festékes...és utána te is az leszeeeelll......:D
