Verőfényes napsütésre keltem, kicsit későn – 9 óra magasságában-. Jól esett a napfény, egy ideje kevéske jutott belőle, vagy csak nem fogtam fel, mert igen zsúfolt napokat tudhatok magam mögött.:D Összeszedtem magam – ez annyit jelent, hogy felhúztam a gumicsizmám, és felvettem egy kabátot , bepakoltam egy adag összekészített mosnivalót, és útnak indultam. Kiléptem a levegőre, és belém hasított a felismerés:a szél vad táncot jár, hideg van.
Út közben összetalálkoztam egy újabb magyar Gaia-val – Susan 3-. Kérdezte, mióta vagyok itt, és tudom e milyen programra szeretnék majd menni. Pontosan ma vagyok 3 hónapos, válaszoltam – GAIA FELE!!!!!!-, és olyan területre szeretnék menni, ahol se víz, se elektronika. Persze, jött a kérdés, hogy: Miért?
És összeállt a kép teljesen, miért is vagyok itt. Elkezdtem hát, hogy azért jöttem ide, mert az angollal nagy harcokat vívok, mert szeretném megismerni magam, mert zavart a tehetetlenség, hogy nem tudtam segíteni azokon, akik a környezetemben voltak, és szükségük lett volna rá. Mert azon szerencsések közé tartozom, aki bár nem gazdag, de jó módú családba született, és bár nem kerestem sokat, nem jelentett problémát, mert a szüleim, nagyszüleim, az egész családom, ott volt a hátam mögött. Hogy igazából, a komfort zónámért, és a vidám természetemért a környezetemnek lehettem hálás. Én viszont szeretnék megtanulni mindenhol és minden körülmény között kialakítani komfort zónát, és úgy boldognak lenni. Mint itt, itt az ember meg tanul sok ember között élni, megosztani, kivárni, elfogadni, stb. Itt magamra voltam utalva, hogy hogyan és mikor alakítom ki ezt a zónát, és a boldogságomért is teljesen Én vagyok a felelős. És hát a következő lépés az, amikor „alapvető”, „megszokott” dolgokat zárom ki az életemből. Amikor ahhoz, hogy fürödni tudjak, nem csak le kell vetkőznöm, hanem el kell mennem egy kútra, kemény munkával meg kell teremtenem a vizet, majd el kell mennem fát vágni, tüzet kell gyújtanom, meg kell melegítenem a vizet…és majd utána tudok fürdeni…amikor az összes „segítséget” kizárod, és csak Te vagy, az emberek, és a természet. A valódi élet…Nos, akkor tudok majd boldog lenni, tudok ott is komfort zónát kialakítani?:D – ez szép gondolat - mondta és elváltunk.
Megetettem az éhes szájakat, majd kerestem egy üres mosógépet, de a hadművelet sikertelen volt. Foglalt minden. Ilyen az, ha 40 körüli főre 4 darab mosógép van, és senkinek semmi ideje hétköznap.
Becaflattam reggelizni. Building hétvége van – de Én szabad vagyooookkkkk:D:D:D -, ez azt jelenti, mindenki ott volt. Vadásztam valamit a maradékból, elmajszoltam és el is tűntem. Nem volt ott keresni valóm, mindenki lelkesen készült a feladatára, szinte láthatatlannak éreztem magam, annyira el volt mindenki foglalva… Láthatatlannak éreztem magam, de nem voltam az. Ezt onnét tudom, hogy kaptam egy kérdést: Te pizsamába vagy még?:D Hát igen, nem nehéz észre venni. Gumicsizma, fekete streccs gatyó, arra a kockás pizsama rövidnaci, egy hosszú ujjú ,alul hosszabb felső, és a spagetti pántos top pizsama felső. Hiába, a kabát nem takart eleget. :D D
Hát igen, a hiúság, és az ilyen jellegű megfelelés kényszer, tovaszállt. Levetkőztem.
Rá kell jönnöm, a megfelelés kényszer bennem van. Az Én döntésem, hogy meg akarok felelni, és mikor úgy érzem, az emberek nincsenek megelégedve velem, akkor valójában Én nem vagyok megelégedve magammal. A pénteki nap után, meg fogjátok érteni, hogy s miként jöttem rá erre, mi volt az ide vezető út. :D
Visszamásztam a zugocskámba, molyoltam picit, majd neki álltam ezeknek a soroknak…
Klasszikus zene, füstölő illat, a nap éppen besüt az ablakomon – elér és simogat - , nyalóka. Tökéletes pillanat. :D
És akkor kezdődjék az időutazás:
Szerda.
Ismét korán keltem. „korán”, 6:40 környékén, de ha azt nézem, hogy study day volt, fél órával később indul a reggel, és hogy régebben mikor is keltem, igen is koránnak számít. Könnyed, laza nap volt. Már volt róla szó, hogy nekünk kell megszervezni a halloween-t, meg hogy prezentációnk is lesz, hát erre elméletben volt egy egész napunk. Végül úgy 3 óra jutott rá …Ráadásul Én csúsztam picit, mert eredetileg egy röpke mosogatás várt rám reggel, de az estéről megmaradt cuccok is nekem jutottak, köztük nem csak tányérkák, hanem tepsik is, amit előző este nem mosott el valaki.. No meg persze pont egy nagyobb takarító akció volt, és mivel nem fértek hozzá az Én területemhez, utána illett nekem befejezni..
Az időbeosztás röviden: reggel megbeszélés, 10-től takarítás(11-ig)1-től ebéd, 2-től rövidebb „ingyen munka”, utána malária prezentáció a May team előadásában.
A halloweenes teendők 4 részre lettek osztva: Kaja csapat, Ital csapat, Dekorációs csapat, végül Játék & Zene csapat. Mindenki maga választhatott, és Én úgy álltam fel, és rohantam a táblához, hogy feliratkozzak, mint a gyerek, aki fél, hogy nem jut neki a csokiból. A választásom: Játék és zene csapat. Azért választottam ezt a feladatkört, mert előző nap, a szórólapozás alatt, már fejben készítettem egy zenei listát, hogy majd nagyot fogunk táncolni rá… tehát ahol a zene, ott leszek Én is. :D…
Nem tudtam ekkor még, mit is vállaltam valójában…
5 - Fél6. Vége a malária prezentációknak, szabadjára lettünk engedve. Megetettem a tollasokat, aztán befészkeltem magam a Gaia terembe. Mivel semmit nem találtam a neten a prezentációmról, így még abban a 2 – talán egy hangyaf.sznyival több – órában, elkaptam Wendy-t, hogy bajban vagyok. Volt neki a gépén egy rövidebb összefoglaló. Aham, ekkor felfogtam, hogy amiről előadást kell tartanom, azok algák és organizmusok, természetbeni életkörforgások… nem egy egyszerű témakör, legalább is nekem, főleg így angolul.
Tehát neki estem a prezentációnak. Lefordítottam, megértettem – azt hiszem - , és ennek örömére egy rajzos kis előadást csináltam…fél8, Én még mindig írom és csinálom. Aztán Klaudia lép be a terembe, hogy kéne neki segítség a térképkészítésben, mert nem tudja, hogy kell. Nekiláttunk hát… Befejeztük, utána még befejeztem a prezentációt, s irány az ágy, mert megtudtam közben, másnap megyek kollektálni… 10 térkép..korán sötétedik, így az indulás is korai…
Alapvetően jó kis nap volt.2-en is megleptek a nap folyamán: Kaptam egy Fodor Ákos gyűjteményt, kinyomtatva, kicsi könyvnek megcsinálva. :D Imádom Fodor Ákost…:D:D És egy Földgömböt….olyan rég óta szerettem volna már….:D:D
Egy dolog volt, ami megfacsarta szívemet: Mónika kilépett… tudjátok, a tökéletes angolos tünemény, akivel egyszer főztem együtt, és akkor újkrumplis olajat szolgáltunk fel.. .A végére nagyon megszerettem… De hiába, ha nem erre van az útja, akkor nem erre van az útja. Mindenesetre hálás vagyok az életnek, hogy megismerhettem…
És a lovam is lelépett megint….
Csütörtök.
Reggel 5:30. Az ok: Korai indulás, csirkeetetés, és elköszönni Mónikától…
Mivel tudtam, hogy nem találkozok Gaia társaimmal, az épület minden kijáratára ragasztottam egy posztitot, ezzel a felirattal: Have a nice day! – este, mikor visszaértem, mindenki értékelte. :D A legjobban ennek a mondatnak örültem: „Te okoztad reggel az első mosolyomat…”-
Bár sikerült elcsípnem Mónikát, és még megölelgetni, mielőtt indul, integetni már nem „tudtam”. Hinni akarom, hogy nem végleges búcsú… Megtanultam: Annyira sokszor fogom ezt csinálni, hogy egyiket sem úgy szeretném megélni, hogy végleges. Semmi sem végleges. Lehet, még van feladatunk egymással, lehet nem. De ha végleges búcsút veszek, az olyan, mintha eldönteném előre, hogy nem fogjuk egymást soha többé látni. És Én nem akarok előre eldönteni semmit… tudjátok: Minden úgy van jól, ahogy van. :D
Istvánnal voltam kollektálni. 10 térkép…69 zsák… +2, ami elmaradt előző alkalomnál. Tettem egy kijelentést, hogy lassan jobban megbízok magamban, mint a GPS-ben.(merthogy ebben a kocsiban volt GPS)…hmm..hát, volt egy olyan térkép, amiről nem szeretnék beszélni. Káosz a köbön. Ráadásul elég érdekesen voltak bejelölve rajta az utcák, volt, ami zsákutcának volt jelölve, és nem volt az… meg ilyenek. Oké, megtanultam a leckét, sajnálom. Így volt, hogy utána annyira bizonyítani akartam, hogy újabb érdekes navigálásra került sort. Aztán átgondolás, megfelelés kényszer elengedése, és máris megint ment minden, mint a karikacsapás. :D
Miután végeztünk, elugrottunk egy Poundland-be. Nálunk 100 Forintosnak hívják. Elugrottunk… szóval, nem tudtuk, mikor zár, így kiugrottam egy piros lámpánál, és bementem vásárolni. Tök nagy izgatottsággal töltött el, idegen ország nagy városában megcsinálni ezt a manővert…Izgi volt. Megbeszéltük hol találkozunk, csak Ő leteszi a kocsit. Így is volt.
Egyébként 2 különbség van az otthoni 100Ft-osokhoz képest:Itt tényleg minden 1 Font, és sokkal nagyobb…
Hááát, mióta itt vagyok, nem nagyon vásároltam,csak cigarettát…így elkapott egy kicsit a hév. Vettem 3 térd fölé érő csíkos zoknit. Vettem egy olyan kesztyűt, aminek le van vágva az ujja vége, de van egy rész, amit rá lehet hajtani. – szórólapozáshoz. :D, vettem még nyalókákat, mert már nagyon rég óta kívánom. :D Meg cigi papírt és filtert. Az időt rábíztam a megérzéseimre. Nézelődtem, aztán jött az érzés, hogy menni kéne már. Fizettem, kiléptem, és pont sétált István felém… tökéletes időzítés. Tettünk egy kört, aztán elindultunk haza.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire befolyásolja az összeszedett zsákok számát az, hogy milyen energiákat hagy ott maga után az ember…
Fél7-re értünk vissza. Tollas barátaim etetése – szegénykéim, sötétben kapják most már mindig a vacsit… Nem volt kedvem egyedül menni. Az ebédlőbe érdeklődtem, nincs e kedve valakinek társulni. Végül Barna volt az, aki „bevállalta” az esti „túrát.” :D
Egyébként jut eszembe, megint szerencsém volt. A térképeket elvittem magammal előző este, viszont Köszönöm szórólapot elfelejtettem…és mi nekünk már úton kellett volna lenni, mire nyílik a főépület…de most előbb nyílt….mondjuk végül később indultunk egy picivel…:D
Megnéztem a rotát. Mivel reggel írtam egy „szerelmes” levelet Petyának –aki lány -, hogy valószínűleg nem érek vissza vacsi csinálásra, nyertem egy másnapi reggeliztetést…Ollé!
Konkrétan röhögő görcsöt kaptam. Még várt rám egy újabb térkép készítés tanítósdi, ráadásul másnap reggel prezentáció, és a partnerem megkért, magyarázzam el neki,miről is van szó.
22:00 – elértem a szobámba, bár már beszélni sem tudtam. Végig mértem magam..tiszta Cintiásan néztem ki. Tetőtől – talpig tintás voltam. A gatyám, a kabátom, a fejem… de nem zavart már. Ha kijön, kijön – ha nem, nem. Majd rajzolok a foltra, vagy valahogy megoldom, ha makacskodni támadna kedve. :D
Aztán jöttek az esti rutinok: fürdés, elpakolás, kikészítése a cuccoknak következő napra, stb. Úgy kb. 1 órás hadművelet.
Borzasztóan bújhatnékom volt, nagyon fáradt voltam, nehezen aludtam el…
És most egy kis kaja szünet :D
Hát jó, erről lemaradtam. Mire oda értem, semmi nem volt. De még a felszolgáló tálak is eltűntek. Sebaj, gondoltam csinálok Kv-t. Nincs instant kv. Így csináltam egy teát,és elszívtam egy cigit a többiekkel..de mocskosul hideg van, igazából mindenki gyorsan, „élvezet” nélkül szívja a cigit, megszokásból… Vissza akartam vinni a csészét, és eszembe jutott, hogy van tej meg müzli. Félig raktam a bögrémet müzlivel, felöntöttem tejjel, megettem, és most itt vagyok. :D
Szóval a nagy Péntek: Az 5. reggelemet kezdtem korán, kevés alvással. Először az emberek, aztán az állatok kaptak enni. Nekem már nem volt időm, így fogtam egy joghurtot, és félre raktam egy tálcára, szalvétával letakarva. Ha megmarad, megmarad, ha nem, hát nem.
Reggelt prezentációval kezdtük. Mint kiderült, előző reggel is volt egy próbálkozás, csak senki nem volt kész vele – azt hiszem, érthető okokból. De igazából,senki sem tudta, pontosan mikorra kell. Állítólag Wendy nagyon mérges volt…
Szóval prezentáció. Hát, nem voltam a toppon. Valahol a közepénél elvesztettem a fonalat a rajzaimban, úgyhogy csak felolvasás lett a vége – felváltva Margarida-val - , meg hogy ne látszódjon, hogy totálisan fogalmam sincs, hol tartok, úgy sacperkábé lapoztam….ha magam mellett tartottam volna a lapokat, nem magam előtt, máris könnyebb lett volna a helyzet. Sebaj, megtanultam. A végén összetéptem az egészet,s közben átgondoltam, következőleg mire kell nagyon figyelnem, mit rontottam el. – igyekszem meg tanulni kezelni, viselni, és tanulni a kudarcaimból. :D
Vége a reggeli bohóckodásnak, megy mindenki a dolgára. Én nem tudom mi a dolgom, Bobby mondja, várjam meg, majd elmondja. Várok..várok..várok. Elkapom. Elküld Wendy-hez. Wendy nem munkát ad, hanem közli: SEMMI SINCS KÉSZ A HALLOWEEN PARTYBÓL, SE PÓSZTER, SE SEMMI….beszéljek a társaimmal, és kezdjek valamit a helyzettel.
9 óra,és estére nincs még rendezvény…. Hát nekiálltam pósztert csinálni. 11-re be is fejeztem. (Kinyomtattam Halloween-es képeket, fogtam egy adag filctollat, és nekiláttam: Egy – két helyen kiszíneztem a képeket, és színes feliratokkal díszítettem.) Egyébként Zu is csinált egyet – számítógéppel…
Oké, jöhetnek a játékok. Mi az amivel majdnem 30 embert le lehet foglalni, nem túl hosszú, nem túl rövid…Gáborral beszélgettem, adott egy-két irányvonalat, ahonnan el tudtam indulni, hiszen még sosem csináltam ilyet.
Meg lett a terv: Random szerűen csinálunk 4 csapatot. Föld, Víz, Tűz, Levegő. Mindenki felírja a nevét egy cetlire, és Én kihúzogatom a neveket, hogy ki melyik csoporthoz tartozik.
4 játék: Az első, Halloween-es A4-es méretű képet 10 darabra vágtam, és elrejtettem 4 teremben. Meg kellett keresni a darabkákat, és kirakni a képet. Ki a leggyorsabb?
Második: Ki tud több halloween-es szörnyet, illetve rémisztő karaktert összeírni 5 perc alatt.
Harmadik: Kerestem 10 számot, és csak az első 3 másodpercet mutattam meg belőle. Előadó – cím.
Negyedik: 2 guriga wc papír/ ember és csapatonként 2 ember. Befedni annyira, amennyire lehet, és elhasználni az összes wc papírt. Ki a gyorsabb, ismét. :D
..valamint Miss és Mister Halloween választás szavazással, kívánság műsor, karaoke, tök lámpás készítés, fánk evő verseny, …stb.
Nos, ebből az lett, hogy senki nem ment boltba, így a tök lámpás készítés, a fánk evő verseny alapból ki lett húzva a listáról. Tudjátok, olyan volt egész nap, mint a harc a csirke kajáért. Mindenki máshoz küld, mindenki azt mondja, majd később, és végül ott maradsz egyedül, és kénytelen vagy feltalálni magad, mert semmit sem biztosítanak szinte a számodra.
Zu és Claudia a dekorációs csapatban voltak, és mivel mind ketten promósok, Ők is itt voltak. Zu intézett valamit a kajával kapcsolatban, Aries előbb befejezte a munkáját, Ő volt az egyetlen az ital csapatból, Ő meg azzal foglalkozott…
Szóval feldíszítettük az ebédlőt, megjöttek a többiek, az italcsapat bekeverte a löttyöket, a kajacsapat megcsinálta a különleges falatkákat.
Estére totális agy halott voltam, fáradt, zaklatott – Mikor megjöttek a többiek, és Mel megkérdezte, intéztem e valamit a kajával kapcsolatban, és azt mondtam nem, hatalmas dühhel kérdezte: Miért?
Ekkor jött el az a pillanat, hogy sírni tudtam volna. Persze nem, erős vagyok, és úgy is, mindjárt vége… gondoltam Én.
Zu, Margarida, meg Én elvonultunk végre beöltözni. Nap közben egy-két falat sütit ettem, de képtelen voltam többet enni…és a vacsora se ment le a torkomon, de szükségem is volt minden percre. Az Én szobám volt a bázis, végül mindenki itt készülődött. Felvettem a csodaszép ruhámat, tettem egy enyhe sminket az arcomra, felvarázsoltam a parókát a fejemre, és mentem vissza, itt hagyva a többieket. Zenét kezdtem el berakni, és próbáltuk a karaoke programot elindítani…Nem működött…fasza. Zu még sehol, és Wendy mondta, hogy kezdeni kéne….kezdtem realizálni, hogy nekem kell beszélni majd a tömeghez…és örülni, hogy nincs semmi a gyomromban…
Végre Gaia-k a helyén, elindítottam az esküvői zenét, bevonult a nép, összeadták a halott mennyasszonyt meg a csontvázat…és indulhat a játék…na ekkor fogtam fel, hogy Én leszek a játék mester, és egész este a tömeg előtt kell beszélnem egy mikrofonba…
Elkezdtem hát…egyedül…próbáltam nem törődni, hogy hogy beszélek, csak beszélni…kisebb káosszal indult. a csoportbeosztás nem ment olyan gördülékenyen, mint ahogy Én azt elképzeltem, annyira pánikban voltam, hogy néha elfelejtettem, mi volt az utolsó csapat, ahova soroltam a nevet. Aztán jött Wendy és Gábor hogy segítsen kicsit, és a kezembe adja a neveket. Megmentők…
Persze, volt, aki visszakérdezett, hogy melyik csoportba van..hihihi, ember, a nevemet sem tudom, nem hogy még a Te csoportodat…nem baj, a végén aki maradt, oda került, ahol a legkevesebben voltak. Probléma jön, köszön, nevet…de a végén Én nevettem. Probléma megoldva.
Első feladat kiadva, Én addig elrohantam a többi szükséges cuccért. Majd első csapat készen lett, abban Gáborral, aki látta rajtam, hogy ki vagyok, és ki ráncigált a levegőre…na Én ott elkezdtem beszélni, csak mondtam, mondtam magyarul…Ő kiröhögött, és ez annyira megnyugtatott, annyira a legjobb volt amit csinálhatott, hogy összeszedtem magam, és folytattam…
Néha súgógépként ott volt Wendy, támogatott. Azt kell mondjam, miután visszamentem levegőzésből, egészen el kezdtem élvezni a dolgot. Egyik játék, másik játék, utolsó játék.
Megköszöntem mindenkinek, lezártam a játékot és két játék kiértékeléséhez kértem időt, addig egy kis szünetet tartottunk. Csapódó tenyerek hangja. Drága Portugáljaim üvöltötték: „You are the best!”
Megcsináltam. Vége.
Eszkimó Péter figyelt a zenére, mert elfelejtettem track listát csinálni. Hiába, első rendezvényem, ráadásul 1 nap alatt, úgy, hogy 3 hónapja vagyok itt,idegenországban..
Kimentem, és ordítva sírtam. A stressz, az hogy végre vége, az elmúlt hét által cipelt fáradtság, az érzelmek sokasága. Az, hogy otthon sem mertem soha tömeg előtt szerepelni, most meg idegen nyelven kellett megcsinálnom. Az, hogy egy pici prezentációnál úgy érzem, meg akarok halni, és most egy rendezvényen kellett beszélnem….de megcsináltam. Életem egyik legnagyobb harca volt és egy hatalmas tapasztalat…
Mel jött utánam, megölelgetett, és mondta: „Nem vagy egyedül…” - szavai megnyugtattak. Összeszedtem hát magam, és elmentem kiértékelni a játékokat. Eredményhirdetés, és…zene. Aham. A kívánságok nem igazán érkeztek, Én meg nem hogy a szünet alatti track listát nem csináltam meg, de még a bulira is elfelejtettem. És persze ilyenkor semmi nem jut az eszedbe, és a youtube sem a legjobb zenelejátszó egy bulin.
Az este további része katasztrófa volt. Gondoltam átadom az uralmat, hogy mindenki tudjon zenét választani. Ez nem jó ötlet volt, mert sok szám, épp csak félig ment le.
Néha táncoltam, próbáltam levezetni a feszültséget…néha meg kirohantam cigizni, és sírni...mert hogy olyan mennyiségű feszültség gyűlt bennem össze, amit nem akartam magamban tartani, muszáj volt kiadni…
Nagyon sokan megdicsértek és megköszönték. Mindenki nagyon kedves volt. Mindenki.
Tele volt bakival, és nem kezdem el sorolni, mennyi dolog nem volt a helyén. De nem ez volt a lényeg. A lényeg az volt, hogy volt rendezvény, és a hangulat is jó volt. – legalább is úgy tűnt -
Iszonyat mennyiségű tudásra tettem szert. Már tudom, mire kell figyelni, miről nem szabad megfeledkezni, milyen apróságon múlnak dolgok. És azt is megtanultam, nem mindig a tökéletes a jó… Nem akarok azon gondolkodni, ki mondta Őszintén, vagy ki nem, hogy jó volt. Annyi szeretetet kaptam, hogy a végén már azért is sírtam… meg azért is, hogy miért kedves mindenki, amikor jobb is lehetett volna. A végén már mindenért sírtam. Az érzelmi skálát megéltem a legelejétől a legvégéig. Zseniális volt.
A bulinak hamar vége lett, elmaradt a nagy táncikálás. Sokan nyugtattak, itt olyan igazán nagy party nem szokott lenni, mindenki fáradt, másnap meló, nincs alkohol….
Wendyvel pakolásztunk kicsit, mikor megláttam a dobozkát, amit csináltam a Miss and Mr Halloween szavazáshoz…hupsz…totálisan elfelejtettem. Nevettünk..aztán térdre rogytam…ránéztem, és bocsánatot kértem. Megkérdezte: miért? Azt mondtam, mert lehetett volna jobb is, és már megint folytak a könnyeim. Elmosolyodott, megsimizett, majd így szólt: Szerintem mindenki jól érezte magát, és ez a legfontosabb. Jó kis tapasztalat volt, következőleg jobb lesz… Jól estek szavai…
Elindultunk a szobánk felé, mikor rájöttem… valahova letettem a szobakulcsom az ebédlőbe, az pedig zárva… Úgyhogy Eszkimó Péter engedett be a szobámba. A csajok még ébren voltak, így beszélgettünk kicsit, aztán elmentem zuhanyozni… visszaértem, majd gondoltam még rendet rakok és addig átgondolok mindent, meg egy kis klasszikus zene is jól fog esni… üres voltam és kimerült.. Ültem a földön, és csak arrébb raktam mindent, semmit sem a helyére… elnyúltam ott ahol voltam,majd próbáltam visszaemlékezni valamire az estéből…de semmire sem sikerült…semmire… Fel kéne mászni az ágyra gondoltam, de a testem már nem fogadott szót…nem bírtam elaludni, annyira fáradt voltam. Ölni tudtam volna azért, hogy valakihez odabújhassak… később aztán már semmilyen gondolatom nem volt…Feküdtem a szoba közepén a földön ,magzat pózba összekucorodva, mint egy gyerek…és nem tudtam aludni. Végül elkezdett újra éledezni a testem, fáztam. Felmásztam az ágyamba, és már aludtam is.
Legalább is 2 nappal később ennyire emlékszem. Nem tudom, mit hagytam ki, és még mindig nem tudom igazán leírni azt az érzést, ami bennem volt… azt tudom, hogy egy igazi kihívás és csata volt…és megnyertem. :D
Arra leszek kíváncsi, kerülnek e elő képek. Tudom, hogy konkrétan nem pózoltam, de hogy ki, meg mikor csinált képet… teljesen kizártam a kamerákat…ha nem teszem, vagy elájulok, vagy … nem tudom mi lett volna.
Egyébként az nap, estefelé volt egy fotózás. Annyira benne voltam a dolgokban, hogy fel sem fogtam. Csak mikor indultam csirkét etetni, akkor mondta Karin, hogy menjek..nos, összekuszált fejjel, CICD-s póló nélkül….mondtam, hogy köszönöm, inkább nem. Aztán meglestem őket az ablakból… kicsit…kicsit felzaklatott, hogy Én miért nem vagyok ott… Végül megkérdeztem, mert igazából azt sem tudtam milyen fotózás volt ez. Kiderült – aktivista jelleggel, kb. a rasszizmus ellen… legalább ezután tudtam, miről maradtam le. :D
Szombat:
Mákom volt, magamtól keltem fél8 kor – nem állítottam ébresztőt véletlenül.
Zombie üzemmód… Store-ba voltam, vizes ruhákat teregettem, de mivel üres volt a Ghost house, így a szabad ég alá…majd szedtem be, mikor eleredt az eső. Meg kepszekeltem… Hát, nem voltam túl aktív…
Dávid aranyos volt, látva, hogy szétfagyok, rám adta az egyik pulcsiját, és elkísért csirkéket etetni…. Utána melegzuhany, és szoba…hoztam magammal egy kis müzlit, és megtaláltam a még pénteken letakart joghurtomat, így a szobámban vacsoráztam, és a bögrémből ettem :D
A vicces az volt, hogy egyik oldalt elfelejtettem behúzni a függönyt…azt a térdre rogyást látni kellett volna, hogy realizáltam, hogy egy szál bugyiba rohangálok a szobába, és ezt láthatják…aztán hason kúszva keretem egy felsőt, és behúztam a függönyt… :D
Nem volt erőm semmihez, így beraktam egy Csillagmag előadást, amit Erikámtól még hetekkel ezelőtt kaptam.(Köszönöm!) Váo.., azt hiszem, egészen jó úton haladok…nagyon sok új gondolatot ébresztett bennem, egy csomó dologban megerősített, és egy csomó dolgot megértettem….
Egyszer Dávid kopog, hogy nem e megyek az előadásra…basszus, teljesen elfelejtettem. Hála neki, de tényleg…kár lett volna kihagyni!!!Egy Ana nevü lány tartott előadást, az ő programjáról, hol volt Afrikában, mi történt…VÁÁÁÁOOO!!!Már csak 1 évet kell várnom, hogy Én is mehessek….1 év…Oh, my godness…sebaj, kibírom, mert fasza csaj vagyok, és mert nagyon szeretnék menni…nagyon.
Utána rövid kisfilmek, amiket a DI-osoknak kellett aznap csinálni. Majd vissza a szobába… folytatom az előadást, amikor is hívnak filmezni… Nemet mondok, elnézést kérek…aztán 1 perc múlva rájövök, hogy nagyon meg fogom bánni…és már ott is vagyok,velük…hát…nagyon nehezen, és sok idő alatt választottunk …végül mese lett belőle: Szörny Rt. :D
Utána szoba, előadás befejezése. Aztán íráskényszer, de csak egy versre tellett:
Mint ahogy a szél tombol most odakint,
Úgy tombolok Én is,
Ahogy a fák táncolnak benne,
Úgy élvezem Én is.
Mint ahogy hideg után a meleg átölel,
Úgy ölelek Én is,
Ahogy kinyílik a világ nekem,
Úgy nyílok ki Én is.
Mint ahogy gyermek látja a világot,
Úgy szeretném Én is,
Ahogy tisztán élnek Ők még köztünk,
ÚGY ÉLJEK HÁT ÉN IS!
és ahogy leírtam az utolsó sort, úgy ahogy voltam, elaludtam. Fényben, zenével, számítógéppel a fejem alatt….
Hát drágáim, röviden ennyi. És most elmegyek egyet zuhanyozni, mert szétfagyok…meg úgy is eszembe fog még jutni valami….
ÚÚ, látjátok, mondtam Én, hogy eszembe fog még jutni pár dolog..még el sem mentem fürdeni, mert gondoltam tekerek egy cigit magamnak, és majdnem elfelejtettem, hogy kaptam egy cigi tekerőt is, Tom pajtástól :D:D:D
Meg azt is elfelejtettem írni, hogy meg lett a kulcsom is – ebédlőben volt - , meg a „lovam” is, akit a Mozambik előtt találtam meg....
Készítettem is egy szerelmes levelet, amit utána be cerluxoztam, hogy ne ázzon meg, és ráraktam a pacim nyergére. Íme a szöveg:
„Ami az enyém, a tiéd is. Nem bánom, ha használod a „lovamat”, CSAK: LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI, LÉGYSZI hozd vissza, mert általában használom. Ez az oka, hogy van biciklim. Köszönöm, Cintia” – persze angolul. :D bízom benne, hogy ezek után nem fog többet eltűnni..
Elmentem zuhanyozni. Addig engedtem magamra a forró vizet, amíg a vérem nem volt azonos hőmérsékletű a vízzel. Jól esett…
Úgy érzem a mosásból ma nem lesz semmi…
Képzeljétek, Amilcar hozott a csajoknak a nagyobb szobába egy fűtőtestet. És most elkértem, háta estig be tudom egy kicsit fűteni ezt a jégvermet…. Bár ma hála a DI-oknak és a building hétvégének, lerögzítették a fóliát az ablakomon…talán tényleg melegebb lesz egy picivel… :D
Na jól van, búcsúzom. Van fél órám embert faragni magamból, és azaz igazság, hogy farkas éhes vagyok.
Sok-sok puszi nektek!
ÓÓÓÓ, majdnem elfelejtettem: Boldog Új Évet Mindenkinek! vagy inkább így: Happy Samhain! (uh, remélem így kell írni..:)) Azt hiszem, a Kelta Új Évemet zseniálisan, igazi amazonként kezdtem. :D
