Egy táskával indultam el hazulról...

Táncol a lelkem. Boldogan, mint a gyermek, aki felemelve kezét pörög a napsütésben, miközben meleg eső áztatja arcát, és nevet. Szenvedélyesen, mint a vadon vágtázó, ágaskodó lovak. S könnyedén, mint ahogy a pillangó táncol virágról-virágra.
Szeretném ezt a pillanatot, ezt az érzést, mélyen elültetni magamba, a részemmé tenni. Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok. Mindenért. Kezdve, a szavacskámért, amit kicsinek, még öntudatlanul kaptam valami magasabb energiától, hogy tudjam ezeket a túlcsorduló érzéseket kezelni, elrakni valahová emlékbe. Folytatva a sort – ami természetesen nem preferencia sorrend, csak egy felsorolás - , szüleimmel, hogy akármennyire makacs is voltam, és megszenvedtek, de akartak, és életet adtak nekem. A nagyszüleimnek, akik világra hozták a szüleimet. Az Ő nagy szüleiknek, hogy…tudjátok.
Hálás vagyok az összes embernek, akivel találkoztam éltemben, hogy hatással voltak rám, hogy valamilyen irányba tereltek. Még a mozgólépcsőn rám mosolygó ismeretlennek is, aki azzal, hogy rám mosolygott, jobb kedvre derített, és aznap, azt a döntést hoztam,amit. Mert  bárhogy is volt, csak azért lehetek itt,mert az úgy volt. Ezért érezhetem, ezt , most, ebben a pillanatban. :D

Köszönök mindent azoknak, akik szeretnek és támogatnak. Köszönök mindent azoknak, akik kételkedtek és kételkednek bennem, mert ezzel mindig fejlődésre sarkallnak, hogy még jobb legyek, s nem engedik elfelejteni: Én is ember vagyok.
Köszönöm az embereket, akik körülvettek, körül vesznek, és körül fognak venni.

Köszönöm az emberek munkáját. Köszönöm, hogy valaki megépítette az épületet, ahol éltem, vagy ahol most élek. Köszönöm, annak, aki elfuvarozta az ételt a tescoba, és nem éhezem.
Köszönöm annak a valaminek, legyen az isten, istenpár, evolúció, aki – akik – vagy ami megteremtette a világot.

Ennyit, a túlcsorduló érzelmekről, következzék az egyszer volt, hol nem volt…:D

Vasárnapról röviden annyit, hogy rettenetesen élveztem a kiskuktaságot, ismét sokat tanultam, és jól esett végre izgatottsággal főzni. Viszont átok az még mindig van rajtam, ami a konyhát illeti. Olyan ember szenvedett meg a tésztával (?!?!?!?!), aki lazán főz, akár 60 emberre is, úgy, hogy a 10 ujjad megnyalod.
A csirkék meg tehetnek egy szívességet, olyan helyre szeretnek tojni, hogy konkrétan be kell másznom a csirkeólba (teljes testtel), hogy ki tudjam szedni a tojásaikat. :D:D:D:D

Hétfő reggel könnyezett az ég. Aztán sírt…egész nap. Hiába, neki is jár, hogy könnyeket eresszen, ráadásul amit itt művel az eső a természettel, leírhatatlanul mesés. Hvala, mint tudjátok fűzfa. És nem nőhetne, nem tudna itt élni, ha máshogy lenne. Ezért egy cseppet sem bánom…:D
A morning spotot prezentációval kezdtünk, magunkról. Hát ilyen érzés..ilyen érzés, mikor kiállsz egyedül sok ember elé, és nem akarod őket telibe hányni. Igen, jól halljátok. Nem volt gyomoridegem, nem volt hányinger. Csak beszéltem, beszéltem, beszéltem. Nem, nem helyesen, vagy tökéletesen…de folyékonyan, mosolyogva, s a magabiztosság is a közelben volt már. :D Élveztem…

A munkák sorát co-driverkedéssel kezdtem. Ez nagyjából a navigátorkodásnak felel meg. Én jelöltem meg a leafletelőknek,hol vagyunk a térképen,és egyáltalán Én felelősségem volt, hogy odataláljunk. Na jó, ebben nyílván segítségemre volt Bobby gyakorlata is. :D Rettenetesen izgatott voltam az elején, de élveztem.
Utána kollektálás. Ez azt jelenti, hogy a leafletelők térképén végighaladva, ajtótól – ajtóig megyünk, és összeszedjük a kirakott zsákokat. Ez azt jelenti, hogy vagy térképolvasó és navigátor, Te is nézed a zsákokat, és Te is szeded össze. Itt már Su is velünk volt, egyszer voltam előtte, de már segédtanárként mutattam be, mi is a co-driver feladata. Másodjára csináltam. Kb. 10 perc…ennyi kellett, hogy megint úrrá legyen rajtam a magabiztosság, és mikor Bobby megkérdezte: Biztos vagy benne? Habozás nélkül válaszoljam: Igen, biztos, nem kell aggódni, tudom mit csinálok. A végén meg lettem dicsérve. Ami meglepett, hogy mikor már nem tudom, hányadjára mondtam: Kérlek fordulj jobbra, vagy épp balra, Bobby „kiakadt”. Még senki nem tette hozzá az „utasításhoz”, hogy kérlek. Na, utána meg Én akadtam ki. :D Nevettünk. Vissza fele úton, elfelejtkeztem magamról, és torkom szakadtából vonyítottam, már fogalmam sincs milyen számot. – Jelentem, mindenki túlélte a merényletet :D - .
A végén Su-val ketten ki lettünk dobva egy kisebb városkába, hogy szórólapozzuk körbe. Ömlő esőben. Nem volt vele bajom, bár azért kipróbáltatnám mindenkivel. Jó kis tapasztalat. Mi csak 3 órát szórólapoztunk, de fasza esőkabát  ide vagy oda, eláztam. A nadrágomból csavarni lehetett a vizet, és nem csak onnét, ahonnan a kabát már nem védte, mert felszívta a nedvességet a fenekemig. Igen, a kb. térdig érő kabát sem védte meg a fenekemet. Ennyire esett. A vízen járás mestereivé lettünk, röpke 3 óra alatt. Bár az angyalkák most sem kerültek el. Egy kedves öreg hölgy kért(!!) meg, hogy legyek óvatos a kutyusokkal, és tovább állt….vagy az emberek, akik ajtót nyitottak, mikor látták, hogy megyek, és úgy vették el a szórólapot…vagy a kissé hamiskás, de kedvességgel megtöltött megjegyzések: „A legjobb nap, ehhez a munkához….”…Imádtam.
Egyébként a eme feladat legjobb pillanata az volt, mikor elővettem a már elázott térképet, közöltem Su-val, hogy kezd nagyon vizes lenni a papír, ekkor kiesett a kezemből, és pont egy pocsolya közepén landolt…mint a filmekben. :D Csak Cintiásan… Úgyhogy megtanultuk egyúttal, hogy lehet kis városban, térkép nélkül kidobálni a papírokat. Minden utcát addig csinálsz, amíg el nem érsz a pusztáig. Nem nehéz. :D
Bobby felszedett minket, miután befejeztük, mert írtam neki egy sms-t.
Jut eszembe, Patringtonba voltunk, ahova szerettem volna elvinni a bejelentő lapomat. Csak annyira nem fogtam fel, hogy szórólapozni fogok – mert csak reggel tudtam meg mindent -, hogy csak köszönömös szórólapot vittem magammal, az volt a szerencsém, hogy a város picurka, s több mint elég volt Su 1000 darabja.
Visszaértünk fél5-re, és Bobby már nem adott munkát…

Mocskosul szerencsés vagyok. Nem tudom elmondani mennyire. A csajok – új Gaia-k – első munkanapjukon, egy egész napot szívtak az esőben. Őszintén elkezdtem aggódni értük, és megkértem Bobby-t, hagy menjek vele vissza a többiekért, úgy is szeretek kocsikázni.
Így is volt, lezuhanyoztam, bedobtam a cuccaim a szárítóba Su-val együtt – megmutattam neki, hogy kell használni a masinát - , és mentem a többiekért.

Leginkább Mel-ért aggódtam, Ő a legtörékenyebb, ráadásul vele dolgoztam már együtt, és nagyon megszerettem. Őt szedtük föl először. Komolyan, a lelkem összeszorult, amikor megláttam. Remegett, összefagyott. Hátra nyúltam az anyósülésről, s csak annyit tudtam segíteni, hogy melegítem a kezét….
Mesélte, hogy Ő sem szenvedett hiányt angyalkákból. Nyílván Ő nem ezt a szót használta, de mondtam neki, hogy Én angyalkáknak hívom, és nagyon reméltem, hogy így lesz. Egy kedves hölgy behívta egy teára, amikor meg várakozott, akkor a közeli óvodába invitálták be, úgyhogy játszott picit a gyerkőcökkel. Ez némileg megnyugtatott…

Hát a többiek sem voltak jobb bőrben. Ráadásul egyik sem mondható még csak husosnak sem, s egy napsütéses, meleg országból érkeztek, úgy jöttek el, hogy még strandoltak előtte való nap…gondolhatjátok.

Az út, haragos, zaklatott, már – már hisztérikus portugál beszéddel telt. Nem csodálkoztam.

Visszaértünk, másoltam újabb térképeket nekik, mert övék sem nézett ki jobban. Majd összetereltem Őket, elvezettem a szobámig, és úgy osztogattam a vitamint, mint a cukorkát. Ennyit tudtam tenni értük.
Hangos köszönömmel ment mindenki megválni a vizes ruháitól, és Su – mert hogy Őt is összeszedtem, ennyit mondott: Igazán köszönöm, és egyébként tök jó a hangod…hátat fordított, és becsukódott az ajtó…

Jeee, mondom Én, hogy valamiért nagyon szerencsés vagyok, főleg ebben a 3 napban. Megszólalt a tűzjelző, de még csak fél11!!! Tökéletes, remélem nem lesz az éjszaka folyamán több….:D
Egyébként az a furcsa, hogy csak ez az épület…miért?

Úgy gondoltam, ezek után megérdemlem a vacsit. Utána térkép-tan tanárrá alakultam át. A másnapi szórólapozás térképeit kell lefénymásolni, co-drivernek is kell egyet csinálni, és hát irány Hull, szóval nem egyszerű…Olyan, mintha életetekben először mennétek pestre kocsival, térképpel..ennek okán, csináltam egy útvonal tervet. Megpróbáltam a legrövidebb utat megkeresni, és olyan helyen kirakni a csajokat, hogy 2-esével várjanak, ne egyedül. Sikerült.
S bár másnap Bobby nagyjából ismerte az utat, követte az „utasításaim” és egy másik úton mentünk oda. Ujjongtam, de tényleg. Ismét sikerült. :D

Térkép imádat és a navigátorkodás is nagyon tetszik. Mert aki nem tudná, imádom a térképeket, s egy időben gyűjtöttem is őket. Amerre jártam, és tudtam, beszereztem egyet. :D Kíváncsi lennék, honnét ered… talán egyszer majd ezt is megtudom.:D

Ha hétfő, akkor hupákolás. Önfeledtre sikerült. Mosolyogtam, Énekeltem – és Su kedves szavainak köszönhetően, nem is túl halkan... A szokásos idősebb társaság, bár most újabb magyar Péter, aki új Gaia is erősítette a csapatot. Megy egy- két ember, erre – arra. A szokásos elpakolás közben, megkaptam a következő elismerésem, az egyik szomszédtól, aki minden hétfő este jön a gitárjával, és velünk énekel : Ma különösen a toppon voltál, nagyon tetszik a hangod… Nem tudom mi volt velem az nap, hogy „jó” volt a hangom..talán abban van a kulcs, hogy nem akartam jól énekelni, nem féltem attól, hogy hamis leszek, csak énekeltem…

Szerintem nem kell mondanom, hogy aludtam el. Mosolyogva, boldogan. Annak ellenére, hogy Bobby aznap megmutatta Rolf levelét. Már tuti nem megyek Svájcba. Egy Norvég diák kapta meg a munkám, és nincs több hely… de tudjátok mit, most nem is akarok. Mindig ott vagyok, ahol lennem kell, s ha ennyire önfeledt, hülye lennék máshova vágyni. :D

Kedd reggel jó hangulatban ébredtem. Jujj..ezen a reggelen volt a prezentáció. Hupsz. Mindegy, az élmény ettől nem változik. Hétfőn csak megcsináltuk a pósztert, és csak sokkal gördülékenyebben ment a dolog, és ez jó érzéssel töltött el. Már akkor sem volt bennem félsz, hogy majd elő kell adnom. Csak izgatottság…

Co-driverként kezdtem, mint azt írtam már Hullba. Utána vásárolnunk kellett a sulinak egy – két dolgot, majd visszajöttünk. Aztán újra konténereztem. Így, kipihenve, megint elvarázsolt. Élveztem, meg gyorsultam is picit szerintem. Az évek, meg a rutin… :D

Dhuremesekkel futottam össze. Hétköznap? Miért? Kiderült: Egy jól sikerült hétvége, képek a facebook-ra, lebukás. Szabályt szegtek, ezért meeting – meeting hátán, és jelenleg várva az ítélethirdetésre. Ismét azt mondom, mocsok egy szerencsém van, és ott vagyok,ahol lennem kell. Mert az a sanda gyanúm,ha Én is Dhuramban vagyok, tuti Én is ott mosolyogtam volna azokon a képeken. És nem azért, mert de jó szabályzatot szegni. Ha nem mert de jó kiruccani újra az éjszakába, táncolni, és erezd el a hajamosat játszani, elfelejteni minden szutykot, és szabadnak lenni… ráadásul mindenki megy, persze, hogy nem maradok otthon…
Egy ember meggondolatlansága miatt, most 6-an vannak az esküdtek döntésére bízva…Van, akinek 3 HETE…HETE van Afrikáig….Őszintén aggódom értük. Nem csináltak semmi rosszat, csupán csak emberek, akik ki akartak kapcsolódni… alkohollal.

Napközben beugrottam Wendy-hez és Asa-hoz. Hogy el kéne vinnem a papírt a dokihoz…meg hogy mit gondolnak, meg kéne e mutatnom e a lábam a dokinak, merthogy: Eddig nem igazán törődtem vele, de a konténer csiszolás közben (valamikor egy-két héttel ezelőtt), egy darabka fém beleállt a combomba a flex sörtéiből. És az szépen mostanra betokosodott… Sehogy nem tudom kinyomni onnét, és nem is a bukli zavar, inkább az, hogy néha igazán belehasít a fájdalom, ahogy az újabb barátom – a fémdarabka – helyezkedik a lábamban. Mondták, hogy persze, lehet nem ártana, holnap a többi Gaia is kitölti a lapot, és elviszem és akkor…(nem akarom lelőni a poént, de gondolom sejtitek, ebből sem lett semmi…de kitartóan harcolok, csak már nem vagyok miatta egy kicsit sem murci. :D Igazából, már kihívás lett…) De cukik voltak. Főleg, hogy próbálták megérteni, mit akarok mondani, mert egy hirtelen felindulásból mentem be, és hát, nem voltam felkészülve, hogy tudjam, hogy kell mondani azt: betokosodás. De megértettük egymást. :D

A lemenő nap fényében kezdett el zuhogni az eső. Pont etetni indultam…nem tartott vissza…sőt..hagytam, hogy az eső simogasson, mossa arcom és hajam. Már az etetés alatt is szépen eláztam, de utána nem bírtam ki, hogy ne szaladjak ki a fák közé , s ordibáljak kicsit… Az épület előtt szépen páros lábbal beleugrottam minden pocsolyába, bementem a cuccaimért, és igyekeztem a forró zuhany alá…

Picit neteztem, s kaptam Zu-tól egy képet, azzal az üzenettel: Ez Te vagy. Apró dolog, amitől ismét nagyon boldognak éreztem magam. Nagyon, nagyon boldognak. (profil képem a facebookon.)
Ugyan ezt éreztem, mikor pl. a holdról írtam, és kaptam egy csodálatos fényképet Zoltántól, amit Ő készített a holdról, ott Birmingham-ben. Vagy a zsiráfos szobrokról, mert tudja, hogy imádom Őket. Köszönöm!

Este elvonultam, volt egy kis átgondolni, leírni valóm, ahol el kellett választanom a helyeset a jótól. Újabb önismereti, lelki, spirituális dolgok…

Aztán kopogtak az ablakomon, Zu és Margaret. Beugrottak lefekvés előtt, s kicsaltak cigizni. :D Utána megpróbáltam megint mesét nézni angolul, de rájöttem: Álmos vagyok ehhez. Kikapcsoltam, és már aludtam is. :D

És nincs még vége. A mai nap. :D

Mivel study day volt, a nap fél órával később kezdődött. Jajj, elfelejtettem írni, hogy még tegnap, kedden, reggelit készítettem Mel-el. Semmi extra, ami meglepett, hogy sorra tévedtek be az emberek, s a végén vagy 8-an 10-en voltunk a konyhába. Sokaknak kezdődött korán a napja. :D A végén már kacaráztam rajta. Jéé, Te sem tudsz aludni, mondtam mindenkinek. :D

És most megint kopogtak az ablakomon. Mel és Zu. A jó éjszakát cigaretta, háromnegyed éjfélkor. :D

Szóval a mai nap. 3 szundival, azaz 15 perccel többet engedtem meg magamnak. Nem mintha nem aludtam volna több, mint 8 órát. Egyszerűen csak nem volt kedvem kimászni az ágyból.

A szokásos körök, morning spot. Megint énekeltünk egyet, mint amikor megérkeztem. Nosztalgikusan és jó  hangulatban kezdődött a reggel. Aztán az ismertetése a mai napnak. Konyhaismeret, takarítás, ebéd, ingyenmunka, tanulás. Az ingyen munka ideje alatt a sofőröknek és potenciális sofőröknek kresz ismeret volt, és megkérdeztem, Én potenciális sofőrnek számítok –e , mert hogy van jogsim, csak még nem vagyok 25. Mikor leszel 25, jött a kérdés… hát, Én megpróbáltam, de nem hatottam meg a decemberrel..még nem számítok potenciális sofőrnek. :D

Konyhaismeret. Komolyan! Hogy működik a sütő – ami itt ugye ipari, nem a normál. Mit melyik programban, mennyi időre érdemes berakni. Aztán a kenyérdagasztó gép bemutatása. Aztán csináltunk közösen kenyeret. Nagyon jó hangulatban telt. Mialatt sült a kenyér, meg az alkotások, amit kreáltunk a tésztából, kitakarítottuk a főépületet. Megint az ebédlőt nyertem meg, tulajdonképp másod magammal. Aztán jöttek segíteni, jöttek segíteni. Hihetetlen, milyen csoportmunkára képesek a portugálok. Újabb randi volt a konyhába, és az előző gondolatom hitelességet nyert. a mosogató masinánál, 4-en dolgoztak, és mindenki ott segített ahol tudott a másiknak. Nem láttam még ilyet…:D Meg is jegyeztem nekik.

Megkóstoltuk a kenyerünket, és nekiláttunk, közösen ebédet csinálni… 11-en, plusz Eszkimó Péter, és Catarina is bejött megmutatni a vegetáriánus gombacsodáját. :D Végül 2-en maradtak a konyhába, a többiek el lettek engedve. Fél óra volt még ebédig, talán egy picivel több. Mindenki levágódott az ebédlőbe, engem meg egy érzés fogott el, hogy lehet, ez így nem helyes. Belibbentem ismét Asa-hoz és Wendyhez, és ennyit kérdeztem: Meg kéne kérdeznem, hogy mit csináljunk, vagy szünetünk van? Elmosolyogták magukat, és kaptam a választ, rendben, szünet.

Elrongyoltam, kicseréltem a Kacsák vizét, kiporszívóztam a szobám, a másik szoba azon részét, ahol átjárok,és adtam vizet a virágoknak. Olyan kis hálásak, egy csomó növénykém virágba borult. :D
Visszamentem az épületbe, raktam egy kis salit magamnak, és kiültem a napsütésbe enni. Aztán leültem Sasa mellé, simizni picit. Egyszer gondoltam egyet, bementem a „kajádába” és felkaptam a gitárt. Pötyögtem. Illés-től, Az utcán című dalnak tudtam az akkord menetét, és már néha gyakorolgattam, és ment az akkordváltás. Hát, csak úgy miért ne alapon elkezdtem, gitároztam és énekeltem. Mert miért ne…3 perc, és jött Eszkimó Péter. Társult, kérdezte mi ez. Mondom neki magyar. De van angolul valami hasonló…aztán a Bryan Adams – Summer of 69-ból mutatott egy részt, amit könnyen el tudok játszani..dobolt a lábamon, én pötyögtem, és zenéltünk… Nem tudtam, hogy ekkor kezdtem el megtanulni gitározni…aztán csöngettek…dolog van.

Először Velével indultunk el, meg Marianaval – istenem, 1 pulcsija van, nem akarta összedzsuvázni, így én a festékes bőrdzsekimben mentem, és rajta volt a pulcsim…vagy 2-3 számmal nagyobb volt rá, nagyon cukin mutatott rajta -, hogy a szomszéd lószarát (szó szerint), elhozzuk, mert az jó a növényeknek, trágyának. Végül nem volt lókaki, így társultunk a többiekhez, még mindig fut a „fák gyökerének eltávolítása” projekt. Wendy is velünk dolgozott. Ha előengedem az ördögszarvaimat, azt kell mondjam, szerencsénkre, mert így fél órával előbb fejeztük be a munkát. Ilona sütit sütött nekünk, úgyhogy desszert is volt a munka után. Aztán újra zenéltünk Eszkimó Péterrel. Megtanultam a F, C, G akkordokat, amit tudtam az a Emol, D, Amol. No woman, No cry című dallal kezdtünk..megszenvedtem, egy picit, még ülepednie kell….de az egész átcsapott éneklésbe…Jó hangulat lett. Wendy terelgetett minket a Gaia terembe, mert elkéstünk az éneklés miatt…

A tanulás most nem task írás volt. Olvastunk. Hangosan. És utána megbeszéltük a szavakat. Erre vágytam. Ezt képzeltem el, vagy legalább is hasonlót. Bátorításként Wendy kezdte az első oldallal. Kérdeztünk szavakat, és megmagyaráztuk. Ki a következő? Jött a kérdés. Zu-t szurta ki, mint rangidőst. Zu, inkább azt mondogatta, nem tudja, hol tartunk, mint hogy belekezdjen. Hát erőt vettem magamon, és elkezdtem hangosan angolul olvasni. Borzalmas hanglejtés…nem, igazából nem volt benne hanglejtés, mert örültem, hogy ki tudom olvasni a szavakat…aztán a végére, meg a könnyebb részeknél egészen folyékonyan ment. Olvastam. Közönség előtt…aztán nem sorba haladtunk, hanem aki akart…ezek után…és a szívemnek legkedvesebb mondat: Zu: Megpróbálnám, ha lehet. Örültem, hogy nem volt igazán jó az olvasásom, mert így más is mert olvasni.

Tényleg, szerintem az elmúlt 3 napban, nagyon keveset beszélgettem magyarul. Mióta megjöttek a portugálok, nem nagyon használtam a magyar nyelvet, vagy legalább is nagyon keveset… de érzem is. Egyre folyékonyabban beszélek, és ha nem tudom a szót, lazán elmagyarázom.

Jut eszembe, még 2-szer szambáztam be a 2 hölgyeményhez. Egyszer a Kia kulcsát kértem el, mert bent felejtettem a térképeket, amire szükségem volt. Másik alkalommal, meg megkérdeztem, nekik mi a véleményük, hogy elkezdjek e portugált tanulni, vagy még ne. Tudniillik, kaptam egy tanácsot, hogy még ne most, mert bele fogok keveredni, és ez elbizonytalanított picit. Aztán a tökéletes választ kaptam Asa-tól: Up to you. Megbeszéltük, hogy az angolom így –is , úgy-is fejlődik, ne ez legyen a fő ok. Meg ne is a project, mert angol területen is találni olyat, ahol se folyó víz, se elektromosság. ..de minden csak tőlem függ…így elhatároztam: az élet adni fogja. Tudják a portugálok, hogy ez a tervem, ha valaki felajánlja, elfogadom, de nem rágom senkinek a fülét, hogy: Na…légyszi,légyszi…. :D

Portugálok…mindig, ha valaki kölcsön ad valamit, vagy segít, megköszönöm, és hozzáteszem: Te vagy a legjobb. Nos, ma valamelyiküknek mondtam, már meg nem mondom miért, és ahogy távozóban voltam, hallottam, hogy azon viccelődnek, hogy most akkor ki is a legjobb…:D

Malawi takarítás. Nem, ezt nem tudom elhinni. Megint tiszta az egész.  Nem kezdek bele, mert órákat tudnék róla beszélni, fél 1 van, és holnap co-driver leszek, s lassan be kéne fejeznem. Ráadásul, úgy érzem, egészen csapongok, és nem igazán kaptam el a fonalat az íráshoz, de megőrültem volna ha nem írhatok. :D

Szóval, lényeg a lényeg, malawi csillog – villog. Miután befejeztem az Én részem, körbenéztem, mert lassan kaja idő, Én úgy sem megyek ilyenkor, gondoltam besegítek ahol kell, hogy tudjanak burkolni. Így is volt, még a nagy zuhanyzót befejeztük gyorsan Marianaval, és mentem tovább… Minden… minden tiszta. (Tényleg annyira boldoggá tett, hogy fogtam, és filccel ráírtam a rotánkra: „Köszönöm mindenkinek! Ti vagytok a legjobbak!”Cintia)

Lezuhanyoztam. Fekete volt a talpam. Ilyen, ha törött talpú cipőben,és szakadt zokniban állsz a sár közepén. Wendy is látta, mert poénból elhintettem, hogy olyan érzésem van, mintha mezítláb sétálnék a sárban. Aztán realizáltuk, hogy a cipőm belseje csupa sár,és ugye lukas a zoknim, szóval…ezért éreztem úgy. Majd megkérdezte, hányas lábam van, mert ideje lenne keríteni nekem valami cipőt..Nem hiszem, hogy lesz belőle valami, és nem is érdekel, de a szándék nagyon – nagyon jól esett. :D

Utána irány a Gaia terem: elvileg térképkészítés, ami elmaradt. De nekem még volt pár utómunkám, az előkerített térképekkel, meg múltkor elfelejtettem a kollektálás utáni utómunkálatokat megcsinálni, és ma szólt Bobby, hogy azt biza pótolni kéne. :D

Aztán visszajöttem a szobámba.. annyira pörögtem a sok pozitív energiától, hogy muszáj voltam táncolni…a vége az lett, hogy mielőtt nekiálltam írni, vagy 5 számot végig ráztam…3-at ruhában, 1-et fehérneműben, 1-et meg bugyiban..aztán felvettem a pizsim, és neki láttam írni….

Bár csak mindent le tudnék írni, ami most a fejemben jár – hmm…nem először érzem ezt az elmúlt 3 napban -.

Szóval röviden, tömören ennyit erről a három napról. Bár most ugranak be dolgok, pl. ahogy Klaudiával énekelve és táncolva mentünk ma a konyhából az ebédlőbe, hogy elpakoljuk az elmosott edényeket. Ahogy röhögtünk, mert az ebédlőablakának trancsíroztam az orrom, és fújtattam, az ablak meg különböző formákban párásodott be. Vagy ahogy Eszkimó Péter, szavak nélkül intett illedelmes viselkedésre, mert rosszalkodtam, és hátsó felemet feltettem a pultra a konyhában, ahol dolgozni szoktunk. Egy rohadt szót nem szólt, a szemével intett, de teljesen igaza volt…csak megfeledkeztem magamról...A fácánokat sem említettem, akik nem ijedtek meg tőlem, és simán elsétáltam mellettük esti etetésnél…
És a sok kedves megjegyzés, amit az elmúlt 3 napban kaptam. Az, hogy megtudtam, hogy milyen az, ha az ember munkájának gyümölcse beérik. Pl.: az elmúlt 3 napban, rengeteg elismerést kaptam, hogy keményen dolgozok…

Nagyon – nagyon sokat kaptam ebben a 3 napban, nagyon – nagyon sok embertől... amiért nem lehetek soha elég hálás…

Bocsánat a kisebb káoszért, a szóismétlésekért, meg minden ilyesmiért… de ez most így gyütt ki, Kedveskéim. És ha így gyütt ki, akkor így gyütt ki…. :D

Őszinte köszönettel, hogy vagytok nekem:

                                                                                             Cintia Veronika

Végre, eljött a pillanat. A pötyögés és Én. Chopin – érzelmes dallamai mélyen érintenek, tökéletesen illenek a hangulatomhoz. Drámai és melankolikus. -  , valamint a meleg vízben ízét önzetlenül odaadó tea. A nap is be-be kacsintgat az ablakon, bár ereje nincsen, és a szoba is hideg. Hiába, egyenlőre csak néha hálunk a meleg radiátorral. Néha –néha meglátogat, aztán tovább áll. Remélem, a télre itt marad.

Hosszú gondolatokkal, érzelmekkel és „leckékkel” teli hét volt. Svédország nélkül…Igen, ezt meg kell tanulni, valami csak akkor biztos, ha már túl vagy rajta, addig pusztán csak lehetőség. Mondjuk alapvetően nem bánom, sok magyarázat van – vagy sok magyarázatot gyártottam, nem tudom - , ami megerősíti, hogy ennek így kellett történnie... Ráadásul emiatt egy kérdés merült fel bennem, ami az egyik nagy leckéhez, az elfogadáshoz kapcsolódik: Mi is az elfogadás? Amikor számunkra negatív dolgokra érzelmek nélkül fejet hajtunk, mert elfogadjuk…vagy ha megéljük, csak később belátjuk, és nem akadunk fent rajta hosszan.? Szerintem nincs elfogadás, ha nincs megélés. Legalább is most így gondolom. Az elfogadás egy folyamat, nem egy reakció.

Hétfőn a gyors pötyögés és mosogatás után, először nem volt hangulatom maradni az Éneklős estén. Valami lázadás ragadott magával, valami dac, hogy mi értelme is van ennek az egésznek. Összeülünk, mindig ugyan azok a dalok, és csak egy megszokás az egész. … aztán a zene hallatán, az arcok láttán, s egy – két invitáló mosoly után, nem tudtam nemet mondani. Az este végére a  felállás: csak Én voltam ott diákként… Elbúcsúztam, s botladozva, mindenen keresztül esve elmentem a szobámba, s közben azon merengtem, miért is toporzékoltam az elején, amikor igazán jól esett…a zenének hatalma van. Óriási hatalma. Nagyobb, mint azt emberi agy fel tudná dolgozni…(és most órákat tudnék írni a zenéről….de talán majd máskor, amikor több élménnyel a hátam mögött ülök egy fotelban, s papírra vetem az elmúlt 80 – 90 év magasröptű gondolatait….)

Kedden könnyed, 7 órai keléssel kezdtem a napot. Utolértem magam a pihenésben, s ennek örömére, pörögtem, mint egy búgócsiga. Ennek meg is lett az eredménye: elszakadt fülhallgató és az egeremet is leejtettem, ami darabokra esett, s mikor doktor néniset játszottam vele, végül a kábeleket is elszakítottam.  Végül a szakadt fülhallgatóval jól jártam, mert volt egy másik, aminek ráadásul mind a két fele jó, így hosszú idő után újra élvezhettem a stereo hatást. Istenem, de furcsa volt először, hogy nem csak a fél fülemben szól a zene.  Az egerem kábeleivel meg kreatívkodtam. Mint a Nagyi, aki bármiből bármit képes csinálni. Olyan kézügyessége van, amiről Én csak álmodni fogok egész életemben. A tű úgy táncol a kezében, mint a balett táncos – lágyan, könnyedén, fesztelenül -.  Szóval, fogtam a kábeleket, és volt benne egy piros, egy fehér, meg egy zöld…egy kék is, de szegénykém ki lett közösítve. Fogtam a magyar zászló színeit, és összefontam Őket. Csináltam egy karkötőt. Haza...sose értettem igazán ezt a szót!Tudtam mit jelent, de nem értettem. Most kezdem megérteni, miről is írtak a nagy költők, mint próbáltak meg rímekbe foglalni. Szeretem Angliát, sosem éltem ennyire közel a természethez. Talán energiájában más, amiért azt mondom, hiányzik a haza. Vándor lélek vagyok, s remélem, még sokat fogok utazni, sok helyen fogok élni, de a hazám, örökre Magyarország.

A reggelt két órás promós morning spottal kezdtünk…Fura, hogy több munkát tettem le az asztalra (EGÉR NÉLKÜL!!), mint szombaton 8 óra alatt. Megmutattam az alkotást Marie-nek, látni kellett volna az arcát.Magamra erőltetett nyugodtsággal közöltem vele: Van még ötletem,amikor azt mondta..VERY NICE. Lefagytam. Abból az arcból mindent kiolvastam, csak ezt nem. Aztán kiderült, fel kellett dolgoznia, meg kellett emésztenie az új fajta ötletet. Némi praktikai változtatások: olyan kép is legyen, ahol tanulunk, vagy prezentálunk…de ezen kívül, azt hiszem tetszett neki. Legalább is körbe kellett mutogatnom mindenkinek. Bár Ő ilyen, nagyon lelkes tud lenni, ha valami tetszik neki… :D

Később levél-takaró-eltávolító mesterré avanzsáltam magam. Gereblyéztem. Sokat. De tényleg mesterré váltam. Tudok: karizomból, hasizomból, hátizomból gereblyézni, jobb kézzel,bal kézzel, olyan mozdulatokkal, ami a megszokott, és olyanokkal mintha sepernék. Szóval 7 óra alatt új mesterségben szereztem gyakorlatot. Meg egy pár vízhólyagot a kezemre…így jár, aki tapasztalatlan, és későn húz kesztyűt. A lecke ismét megtanulva. :D
Az egyik új Gaia-val dolgoztam együtt, Klaudiával. Drágám, olyan precíz volt, mint Én a legelején…Tessék?Igen…Valahol elvesztettem a precizitásra való törekvést. A fáradtság nagy úr, és sok mindenre megtanít. Megtanultam: Abban kell precíznek lenni nagyon, amiben szükséges. Főleg itt….hát tessék..beálltam a sorba. Kezdek felnőni, kezdem használni az agyamat érzelmek nélkül. Muszáj. De meg kellett tapasztalnom ezeket a dolgokat, hogy belássam, amit oly sokan mondtak itt…
Klauval hamar megtaláltuk a közös hangot, neki a levél kupacok elhordása tetszett inkább, nekem a gereblyézés….s így telt el a nap. Szegénykém, az utolsó egy órában azért  5 percenként megkérdezte mennyi az idő…
Ebédszünetben, mikor bejöttem a szobába a jó kis kesztyűmért, amit még Rolftól kaptam, itt ragadtam. Tettem – vettem, aztán végül kiporszívóztam. Egyik részem harcolt ellene, hogy: Neeeeeee máááááááááááááááááárr!! Nem akarom! A másikat meg annyira zavarta a mocsok a szőnyegen, hogy elkezdte kézzel felszedegetni. Aztán végül, az ész győzött…és hála a csodálatos találmánynak, 5 perc alatt végeztem.
Jó kis nap volt, a szél a segítségemre volt olykor – olykor. A „megfogott” levelek egy része a kupacba, a többi szana-szét került. Mint a gyermek, aki nagyon segíteni akar, s nem tudsz rá haragudni, hogy igazából megnehezíti a munkád. Megmosolyogtatott. A nap pedig néha – néha minden erejét beleadva melengetett minket. Kisebb – nagyobb sikerrel. :D

Megint mosogattam, mert az jó, ollári – ollári – ollári - óóóóóóóóóó.

Este filmezés volt, de valamiért nem megy nekem ez a üljünk össze egy nagy terembe, és nézzünk együtt filmet dolog…
Neki akartam állni írni, s mivel fogalmam sem volt, mit írtam előző nap, mert ugye az ilyen emelkedett, pörgős állapotba volt, gondoltam beleolvasok. Jah…Az első 2 bekezdés után abbahagytam. Ott szóismétlés, amott így is fogalmazhattam volna….Nem igaz, hogy még mindig nem tanultam meg, hogy nem olvassuk vissza,amit írtunk. Ez nem könyv, nem kell megfelelni…csak írni….
Hát, ezek után nem volt kedvem írni.
Egész nap volt rajtam egy furcsa, enyhén nyugtalanító érzés. De lefoglalt a munka, a szél gyermeteg játéka, s a gondolat, hogy beálltam a sorba… Hát, most úrrá lett rajtam.
Nem tudtam kihez – mihez kötni. Nem lettem okosabb. Inkább korán ágyba bújtam, s szerintem fél10-és 10 között Én már aludtam is.

CD csere, Chopin barátom elfáradt, és vége a koncinak, nézek valami másikat. (Írni, klasszikus zenére, chill out-ra lehet a leginkább… A lényeg, hogy ne szövegeljen senki :P)
Grieg – the spirit of Norway – a következő koncert :D

Másnap (Szerda) könnyen, és korán ébredtem. Több időm volt a megszokottnál, gondoltam nem baj, lesz időm Kv-zgatni. Hát…ez az Én szerencsém, elfogyott a kávé…:D
A study day elmaradt, s a morning spoton sem történt semmi érdekes, az újabb Gaia-k beavatása történt a mi világunkba.
Megkérdeztem Bobby-t, hogy tervezzek az open weekend-el kapcsolatban, hogy megyek e külföld országba. Azt mondta, tervezzek nyugodtan, nem tudja. Durr egy saller. Nem, nem kaptam, de úgy éreztem, mintha kaptam volna. Aztán realizáltam, a „semmi sem biztos” örök igazság valódi értelmét, meg azt, hogy kb. megérdemeltem, ilyen az, amikor ígérgetem, hogy válaszolok a levélre, aztán cseszek írni…Oké, lecke megértve.

A napot, az elázott tojástartók összeszedésével kezdtem. Első utasításra a komposztba kellett hordanom. A másodikra, csak egy keveset a komposztba, a többit a kukába. Végül egy kicsi a komposztba, a maradék pedig a kukába, illetve a száraz fákhoz,elégetni valónak került. Zseniális szervezettség, nem?:D

Ezek után, Paul barátom segítségével átrendeztünk egy állványt. Tudjátok, amit olyankor szoktak építeni, amikor mondjuk panel program van, és felépítenek a házak előtt. Azt a csodálatosan stabil, alumínium csodát. Hát..első lépéseim rajta olyanok voltak, mint akinek tele a gatyája. Mert tele is volt..na jó, nem ténylegesen, de képzeletben már 4-szer összekakiltam magam. Nem tudtam, hogy ennyire „félek”. Nem a magastól, azzal semmi bajom. Hanem hogy mászni kell, meg nem stabil. Mind1. Erőt vettem magamon, s tele gatyával, de átrendeztük az állványt, kisebbre.  

Aztán nekiláttam a lámpamosásnak és festésnek. Tudjátok, az utcai lámpák. Azok a magasak.
Háát…érdekesek voltak a kezdeti lépések. Egy vödör vízzel felmászni arra a szarra, nem a legegyszerűbb dolog…főleg, ha fosol mint az állat, és igazából beléd fagy a szar is. 1 harisnya, 2 gatya, egy top, egy póló, egy pulcsi és egy bőrdzseki. Mikor Bobby meglátogatott, megjegyezte: Nem kéne valamit felvenned, hűvös van. Barátom, ha tudnád, hogy így is egy „mislen”(továbbra is bajban vagyok a nevekkel) baba vagyok, nem kérdeznél ilyeneket.
Aztán vadásztam eszközöket a festéshez. Majdnem 40 percembe telt, mire összevakartam minden eszközt. Ráadásul kb. ilyen mentalitás mellett: Szerinted teddyvel, vagy ecsettel fessem? Áh, adok mindkettőt, majd kitalálod. (Eldöntöttem, teddy, mert az gyorsabb és szebb..)…Nincs teddy, és jön a következő reakció: Szerintem ecsettel jobb…:D:D:D zseniális..zseniális. Szóval, magad uram, ha nincs szolgád…kerestem teddyt, meg minden egyéb eszközt.

Rövidke szünet, Eszkimó Péter megdob egy walki – talkival, mert hogy nem igazán örül, hogy egyedül vagyok az állványon, hogy ha bármi baj van, vagy arrébb kell vinni az állványt,csak szóljak.

Ebéd szünet alatt az eső kiadja magából azt, amit eddig visszatartott. Nem tudom folytatni a munkát… Igazából élveztem, jó kis meló, csak miért most? Miért nem nyáron, mikor meleg van, és süt a nap? Ez volt az egyetlen problémám a dologgal.

Összeszedjük az embereket, hogy akkor hogyan tovább. Eszkimó Péter elkap közben, s kérdi, megyek e vacsi után sportolni. Nem, válaszolom, és lágyan közli velem: Pedig tollasoznod kéne. Találnod kéne valami mozgásformát magadnak….Köszi Cica, azt is mondhattad volna, hogy: „Mi van Husi – Juci, derogál a mozgás?”….:D Nem, nem volt erőm felháborodni rajta. Azt hiszem, az elmúlt időben többet mozogtam, mint egész éltemben összesen, és minden nagyképűség nélkül merem állítani, hogy az utóbbi időben Én dolgoztam itt a legtöbbet és a legkeményebben. (Mióta Paul visszajött, azért Őt sem kímélték, ez azért hozzátartozik az igazsághoz.)

A következő feladat. Hamu elhordása, s abból útépítés..azaz a keréknyom „megrajzolása”. 4-en nyertük meg. Egy új Gaia – Mel -, a félénk szöszi, Osvaldo meg Én. Zuhogó esőben, talicskával hordtuk a hamut, s raktuk az utat. Jó kis első fél nap Mel-nek. De le a kalappal előtte…nagyon büszke vagyok rá. Vaságyastól 40 kiló a szentem, a vállamig ér kb., gyenguci – és ebbe semmi bántás nincs - , de úgy küzd, mint egy harcos. Osvaldo meg mindig napsugár számomra. Imádom azt a faszit, bár még sosem hallottam komolyan beszélni. :D

4 órási szünet. Hogyan tovább? Origami…:D Kis dobozka hajtogatás, amibe ültetünk másnap. 100 db. Hajrá. :D 1-2 híján be is fejeztük. :D
6-tól Malawi takarítás, de ugye nekem be kéne illeszteni még egy madáretetést is. Megírom a Rotát, s 5 perccel előbb lelépek. Az-az, leléptem volna. Ha nem felejtettem volna el, hogy a Gaia terem ajtaja frissen van festve…A bal oldalam, a hajamtól kezdve a kabátomon át, a gatyámig, minden fehér lett. Szerencsémre melós cuccban voltam. Igen ám…de az ajtó. Hát akkor Cintia még fest egyet, mert az olyan jó, és olyan rég csinálta…kijavítottam gyorsan a hibát, amit okoztam, elrohantam etetni, és indultam a Malawiba. A lázadozások láttán, nem gondoltam volna, hogy…hogy mindenki takarít! :D Istenem…hihetetlen. 1embert leszámítva, mindenki tette a dolgát. :D:D:D Csatlakoztam, az Én részem egészen könnyű volt, nem gondoltam volna, hogy viszonylag rendbe van a nappali,a konyha, meg a mini mosókonyhánk. Segítettem a nagy zuhanyzóba – onnét hiányzott egy ember, és tudom milyen  érzés, ugye az első alkalommal egyedül csináltam az egészet…., és 7 órakkor elküldtem mindenkit vacsizni, Én úgy sem akartam enni. Nem sok minden maradt, meglocsoltam a virágokat, befejeztem a felmosást a zuhanyzóba, és az Én házam tájéka előtt is felporszívóztam a folyosókat. Mint egy álom valóra válása: Közös munka, s se perc alatt tiszta épület. :D

Kivakartam magam az öregedésből (fehér haj), s lemostam a nap porát, meg átmelegítetem a testem – mindezt 1 zuhanyzással, azért érzitek. :D

Rengeteg gondolatom volt, már akkor is, de másnap reggeliztettem, szóval ez 6 órai kelést jelentett, nem mertem belefogni az írásba..Kapkodni meg nem akartam, mint hétfőn… :D

Este, ahogy leírtam azért egy két gondolatot jegyzetbe, rájöttem, hogy minél többet tud az ember, annál több kérdése lesz. Sosem lesz vége…de nem baj élvezem.

Arról is megvilágosodásom támadt, hogy mennyire ember vagyok.
Mikor hajtogattunk, kicsi angyalkám, Krisztina libbent be, s gondolta kipróbálja Ő is. Kérdeztem segíthetek e, azt mondta, elég  okos ahhoz, hogy a papír alapján megcsinálja. Nem akartam neki mondani, hogy elég érdekes rajta a magyarázat, meggyőzött, hogy bár Én csak jó szándékkal kérdeztem, lehet sértő voltam. Aztán próbálkozott…próbálkozott…próbálkozott…
Mikor megkérdezte, nekem sikerült e elsőre egyedül, elkerültem a választ, annyit mondtam: Már sokat hajtogattam ilyet..úgy tettem, mint aki nem fogta fel igazán a kérdést.
Nem akartam mondani, hogy bár Én toporzékoltam a segítségért, mikor először hajtogattunk, senki nem ért rá, így kénytelen voltam rájönni magam. És elsőre sikerült… és eme gondolat pillanatában esett le Wendy arckifejezése, mikor jött volna segíteni, és mutattam neki , hogy már nem kell, mert készen van a dobozkám…. :D
Összeszégyelltem magam. Kár örvendés volt némileg, Én bezzeg meg tudtam csinálni. Pedig nem erről volt szó…ha másként kezdődik a beszélgetés, eszembe sem jut…de így kezdődött, s nekem biza megfordult ez a fejembe…nesze neked, jó ember…

Ezek után, még ezernyi gondolat támadt. Mi az amit keresek?Ki vagyok Én? Magamat kéne elfogadnom először, úgy igazán mélyen, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni…elfogadni a reakcióimat, a gondolataimat, és megérteni Őket…

...Így történt, hogy elkezdtem magammal szemezni a tükörben.  Először 2 percig sem bírtam, a halomnyi gondolat kizökkentett. Másodjára már hosszabb volt, 5 – 10 perc között, ekkor már letisztultabb, újabb gondolatok jöttek: Például az írásról. Hogy olyan –e ez, mint a fotózás. Azt is imádok, de nem tudnám hivatásszerűen csinálni. Csak amikor kedvem támad. Fotózásban is volt egy feltámadás, aztán egy hatalmas zuhanás…vajon ez is olyan? A gondolatra elszomorodtam. Ez nem lehet olyan. De mégis, tényleg ennyire egyszerű lenne, hogy megtaláltam és csinálom? Aggódom, hogy jó e vagy sem, persze tök feleslegesen, mert lesz akinek tetszik és lesz akinek nem. Valaki fent fog akadni a helyesírási hibáimon, a szóismétléseken, és még sorolhatnék ezernyi tipikus hibámat…valaki pedig észre se fogja venni, mert érezni fogja az írásaimat. Mi is az írás? Vagy inkább mit is jelent nekem az írás? Miért szerettem meg? Mit ad? Mit vesz el? Mi a pozitív és negatív oldala? Kapaszkodás lenne valamibe?Ez az amit kerestem? Vagy még fogok valami mást találni, ez csak segít a túlélésben, és hogy ne adjam fel? Lehet nem fogok semmit találni, hanem a keresés a lényeg, s ezt el kell fogadjam?
Nem, nem akkor akartam válaszolni rá. Leírtam a kérdéseket, majd elmélkedek rajta…most más feladatom van. Újra próbáltam. Immáron elkezdtem figyelni a részletekre, a gondolatok lecsendesedtek. Hmm… még nem győztem a tejérzékenységem felett. Apró,fehér pontokkal van tele az arcom…Szedetlen a szemöldököm…de egészen van formája…jéé, sose láttam igazán, milyen színű a szemem…enyhe sötét folt keretezi szemeimet… a szám…a szám az tetszik.. aztán elmosolyogtam magam. Jéé..így mosolygok..hogy nézek ki, amikor sírok? Nem volt nehéz könnyeket ébreszteni…hát így néz ki mikor sírok….aztán megálltam a szemeimnél…és csak farkas szemet néztem magammal….ezzel a körrel kb. 1 óra mehetett el…Önismeret, alapfok.

Aztán irány az ágy, az új élményekkel…

(Újabb koncert ért véget, megyek keresek valami mást. :D Áhh, válogatás: Vivaldi, Bach, Mozart, Pachelbel, Beethoven, Brahms(Hungarian Dance No1 – nagyon helyes!), Bruch, Handel…azt hiszem, senkit nem hagytam ki, bár Bach, és Mozart kétszer is szerepel a listán. :D)

A záptojásos kutyafáját, hideg van…

És már csütörtöknél is tartunk…

Reggelit Tom helyett Adela-val csináltuk. Mint kiderült, este 9kor írták át a Rotát, s szerencsém volt, mert Alice szólt Adélnak… különben egyedül csináltam volna…Adela egy konyhatündér! :D

Morning spot először kezdődött a Gaia teremben hosszú idő után. Rövidke, lényegre törő, hajtogattunk még egy pár dobozt – biztos, ami biztos -, aztán mindenki ment a maga útjára.

Az idő barátságosnak ígérkezett, napsütéssel ajándékozott meg minket. A napot a villanypóznákkal – igen, ez nem jutott eszembe korábban :D - , azok mosásával, festésével és Mel-el töltöttem. Szuperságos nap volt. Nap végére úgy mászkáltam az állványon, mint egy majom, létra se kellett már, az oldalán felmásztam 2 másodperc alatt, olyan otthonosan mozogtam rajta, mintha évek óta csinálnám. Igazi élmény volt. Az állványt ketten tologattuk, szereltük szét, és raktuk össze (bár ez csak a támasztékra vonatkozott már csak). Az egész napot végigcsacsogtuk angolul…Mel a másik angyalkám. Míg Én magyarul vagy épp angolul csacsogok az állatokkal, ő próbál az Ő nyelvükön. Kotkodácsol, nyarvog akárhányszor meglát egy állatot. Imádom.
Felmerült bennem egy gondolat: Úgy tűnik, itt ugyan úgy kotkodácsol a csirke, ugyan úgy nyávog a macska. Ha idehoznánk egy magyar csirkét, macskát, vagy bármilyen állatot, biztos vagyok benne, hogy megértenék egymást. A különbség csak annyi, hogy mi hogyan kommunikálunk velük, mit szoknak meg, ugye, pl. a kutya esetében.(Ül, Feláll, Hopp – hihi, steffle reklám, emlékszik rá még valaki?A Kálámbós (ezt tudom: calambo) kutyával…-)Szóval, az állatok nemzetiség nélküliek, az egész világ egy ország számukra. :D
A nap végére fél szavakkal is tökéletesen értettük egymást, tökéletes csapatmunka volt.

Előző pár napi zárkózottságomat elfújta. Ezen nap óta, egész sokat beszélek angolul…megint. :D
Annyira belelkesített ez az apró csodalány, hogy tanárnak tanult, így megkértem, legyek a próbababája. Elkezdünk Portugálul tanulni. És mivel Angol – Portugált fogok tanulni, nem Magyar – Portugált, így az angolom is fejlődni fog. Két legyet egy csapásra, tökéletes. :D

Újabb Gaiak érkeztek, etettem, beszélgettem kicsit, aztán kivakartam magamat a festékből. Először higítóval, majd vízzel. Nem volt kedvem vacsizni. Maradtam a szobába.
Ekkor született egy írásom a lelkesedésről, de nem akartam posztolni, van némi negatív fenn hangja, azt pedig nem akartam.
Íme:

Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy legjobb barátom, a lelkesedés. Mindenhova együtt mentünk, s együtt kezdtünk bele minden újba. Ahogy teltek az évek, azon szerencsés emberek közé tartoztam, akik meg tudták tartani ezt a barátságot…

Amikor erre a nagy útra készültem, kérnem sem kellett, hogy jöjjön velem.

Ám egy idő után, Ő úgy döntött, haza költözik,s nem marad velem. Hívtam vissza, s egy kisebb szabadság után, újra visszatért. Egy kis idő múlva aztán így szólt hozzám:

- Drága legjobb barátnőm. Eljött az idő, hogy nélkülem folytasd az utad, és hogy megtanuld nélkülem folytatni. Mindig együtt kezdtünk bele dolgokba, s együtt is hagytuk abba. Épp itt az ideje, hogy felnőj és egyedül csináld végig, amit szeretnél. Jönni fogok hozzád látogatóba. Itt leszek, ha új dolog vár rád. De sajnos nem lehetek veled állandóan....

Szeretettel megölelt, és közölte: Tudom, hogy képes vagy rá, és hogy a boldogság is itt van veled. Minden a legnagyobb rendben lesz…és végén a siker íze is más lesz nélkülem..édesebb a méznél…

Szerintem nem kell magyarázni. Az ok, amiért született, a Mel-el való beszélgetéseink. Utólag fogtam fel miket is mondtam: Gyorsan, nem lényeg a precizitás itt, sokat kell tűrni..de ha igazán van célod, megéri…. – egészen negatívan hangzott, olyan lelkesedés nélkülinek…

Ezek után eszembe jutott, hogy nem csuktam be a csirkéket megint. Hoppá… visszavedlettem, mert akkor már gondoltam netezek is kicsit. Kimegyek, és sehol a biriglim. Irgum – Burgum valaki megint elvitte. A vicces azaz, hogy van itt egy fekete paripa is, ami csodaszép. Istvánnal beszélgettünk, és megjegyeztem neki, mennyire az, de ott volt az Én Táltosom is. Megsimiztem, hogy semmi baj, nagyon szeretem, de hát ami szép, az szép. Erre István mondja: most fog tönkremenni…Hát, nem tönkre, hanem világgá ment.

Merthogy, gondoltam Én, majd reggel a helyén lesz….aham, csak gondoltam…de erről picit később.

Végül nem volt kedvem netezni, kb. 3 perc után visszajöttem inkább a szobámba. A lábszag úgy csapott arcon, hogy a péklapáttal versenyezhettek volna, melyik fáj jobban. Pedig embertelen mennyiségű lábsprét nyomtam a cipőmbe. Aztán rájöttem, ki a bűnös. A vizes zokni. Hát, mivel akkora luk tátongott rajta, mint a tenyerem, és büdös is volt…irány a kuka..nem, irány 3 jól lezárt zacskó, és utána a kuka. :D

Szellőztetés, ágybelehelés, alvás. :D

Péntek reggel, az utolsó munkanap! Éljen!!!!
Megyek ki reggel, bicikli sehol. Tényleg világgá ment a fránya, pedig tényleg megkedveltem.
Minden ment a régiben. Új Gaia-k, bemutatkozás. Most már vagy 8-an vannak. Még jön 7. :D
Aztán irány a Green House, ültetés az origamis dobozokba. :D
Mikor jövünk visszafelé, mesélem a problémám Bobbynak, meghúzza a vállát – nem tud mit tenni.
Mesélem Wendynek – azt ajánlja, használjak lakatot…(Na nee máááár).
Aztán feltűnik az Én csodaparipám…a konténereknek támaszkodva. Kicsi szívem, hát megy vagy. Szeret a mama. :D

Aztán megtudom, hogy szórólapozás vár rám. 2 újoncot kell bevezetnem, a szórólapozás rejtelmeibe. Margaret, és Mel. Margaret hasonló, mint Mel, kicsit strammabbnak tűnik.
Elvileg Hull-ba mentünk volna, s én lettem volna a co-driver (mit csinálnom kellett volna Svédben). Idegesen kérek egy térképet, meg kell felni érzet önti el a testem összes porcikáját. Látja rajtam Bobby, megkérdi: Mi lenne veled Svédeknél? Lazán adom a választ: Előző este megtervezném az útvonalat egy normális térképen. Margaretet várjuk, épp megjelenik, amikor Bobby csak úgy a semmiből azt mondja: másoljak le másik 3 térképet, a közeli kisvárosokból. Rendben, megyek megcsinálom.

Így történt, hogy a közeli Withensea-ben volt 2 térképünk, meg egy Patringtonba. Azt mondta Bobby, dobjak egy sms-t, ha végeztünk és átrepít minket Patringtonba.
Namármost. 2 Újonccal, 3-an, esélytelen normálisan, időveszteség nélkül dolgozni. Szerintem  a fele idő a tervezéssel, és az egymásra várással ment el.
2 térkép..többé kevésbé..a másodikból kimaradt egy –két utca. Bosszantott egy kicsit, hogy a tenger mellett voltunk, és igazából nem volt időnk gyönyörködni benne, és még be se fejeztük a térképeket.
Mindegy, nem érdekel, holnap szabad.

Sokat beszélgettünk a csajokkal. Rájöttem, az emberek csak azért maradnak itt, és tűrnek, mert igazán hisznek abban, amit csinálni szeretnének. Egyedüli pillanataimban ezen téma volt a gondolataim vezérfonala: Miért is vagyok itt valójában? Mérlegre tettem, megéri e maradni. És megéri. Minden megéri, mert alapvetően élvezem. Még a szart is – ezt mondjuk inkább utólag szépítem és színezem ki, de a lényegen nem változtat.
Angyalkáim az állatok voltak itt. Volt 2 sirály, aki szinte koncertet tartott,mikor ott voltam mellettük. Volt egy 3 lábú macska, aki úgy rohant oda hozzám, mintha épp a munkából hazatért gazdija lettem volna. Ez annyira meghatott, hogy kis híján elsírtam magam.:$
Nagyon állatbarát városka volt. Szinte mindenkinek van kutyája, macskája…nagyon tetszett.
Volt egy ház, ahol gyanús volt, hogy van kutya, ám nagy volt a csend. Benéztem a postanyíláson, vagy mi a manó a neve, és összenéztünk 4 lábú barátommal. Óvatosan becsúsztattam a szórólapot, és már ott is volt a szájában. Zseniális. Volt egy ház, ahol egy kis lábtörlő rongyolt neki az ajtónak, de úgy, hogy megugrottam, úgy megijedtem. :D

Oké, elfogytak a klasszikusok…kénytelen leszek gépen zenét hallgatni…hmm..Afrikai chill out, vagy Kitáró? Kitáró…tökéletes.

Visszaértünk, etettem, irány pacsálni…csak hogy az már nem olyan egyszerű, így, hogy sokan vagyunk. Döntenem kellett: Várok, vagy megyek a picibe, amit annyira nem kedvelek. Mivel viszonylag tiszta voltam, s fáztam, így nem volt kedvem várni, visszasétáltam a kicsihez. Háát, még mindig nem szeretem. Annyira nincs nyomás a zuhanyfejbe, hogy hiába használtam meleg vizet, fáztam a fürdés alatt is és utána is. (A nagynál nincs ilyen!)..Aztán elnevettem magam, hogy itt rinyálok,amikor az a tervem, hogy olyan helyre megyek Afrikába, ahol nincs folyóvíz…gratulálok Cintia. :D

Az este meglepetésként ért, hogy karaoke-t terveznek itt, a CICD-ben. Persze piciben. És én megint mosogatok…
Mosogató partnerem is érdeklődött a dolog iránt, így megbeszéltük, hogy később mosogatunk. Poénkodtunk is, hogy éjféli mosogatás. Illetve Ő. Aztán a kis agyacskám, ezt regisztrálta, és komolyan vette. Így történt, hogy először csak ki-ki járkáltam a levegőre, hogy felébredjek, aztán rájöttem, hogy huh, hát buli van hajnalig, ihatunk kávét. Jól bekávéztam, 9 körülre fel is ébredtem..(8kor kezdtük, és az elején még nem igazán mert senki énekelni….) Beindult a „buli”, s bár tánci nem igazán volt, alattam úgy mozgott a szék, mintha ő is táncolna. Hangulat emelés gyanánt felidéztem a régi karaoke-s időket a Pali csárdában, meg a Soho-ban. 6 év. 6 évig büntettem az embereket a hangommal. :D Csodálatos hangulatba kerültem, Énekeljünk. Aham. Találomra beraktak egy számot, Madonnától a Material girl. Jah. Soha a büdös életbe nem énekeltem, maximum a rádióba hallottam a refrént. Nem baj, toljuk. Összeakad a nyelvem…Oké, még egyet, mert ez nem volt az igazi. „We will rock you”, tök jó, csak a refrénen kívül nem tudok semmit sem belőle… 2.próbálkozás: MELLÉÉÉÉ….
Hát ezek után, inkább tovább táncoltam a székemben. Háromnegyed 10, és jön a bejelentés: Utolsó szám. Épp Réka mondta, hogy énekeljünk még egyet, és gondoltam feledni akarom az előző két élményt, 3 a magyar igazság, szóval miért is ne..Őszintén? Már halvány lila gőzöm sincs, mi volt az a szám..mert hogy mosogató partnerem, azonnal de röktön indulni akart. És el is indult. Én meg ide – oda bolyongtam, hogy most mi a fene legyen, mert igazából, mire zárják az étkezőt, mi nem fogjuk befejezni a mosogatást. Főleg, hogy cseles módon a kevesebb mosogatni valóval lépett le. Amivel semmi baj nincsen, csak azért meg szoktuk kérdezni, ki mit akar csinálni, és ha mindenki túl udvarias hangulatában van, akkor sorsot húzunk. Így történt, hogy 11kor végeztem a mosogatással. Negyed 11 környékén végezhetett a mosogatópartnerem, megkérdezte tud e segíteni. Aranyos, de mindenki tudja, hogy nem lehet mit igazából. Magamban el poénkodtam, hogy hozz egy széket, ülj le és nézzél…de nem jött ki hangosan. Elküldtem aludni.

11 után értem a szobámban, s a kv még jócskán dolgozott. Zu, Mel, és Margaret kopogtatott, cigiztünk egyet, beszélgettünk egy kicsit, aztán mindenki ment a maga útjára. Én mesét nézni… :D
Hotel Transsylvania ANGOLUL!!! Fejlődöm…de belealudtam végül… :D

Szombat reggel magamtól ébredtem 7kor. Kimentem mosdóba, és mikor visszajöttem, úgy döntöttem, vissza mászok még egy kicsit az ágyba…itt volt a hiba. Elfelejtettem ébresztőt beállítani újra, mert hogy kiszedtem, miután felkeltem…és mikor újra kinyitottam a szemem, már 10 óra volt.

Hát…ez van. Büntetésül megint egy adag esőt kaptam a nyakamba. :D
Brunch 10:30, kajoltam, utána pedig mostam, takarítottam – közben teázgattam, szóval semmi kapkodás nem volt benne. Kényelmesen, mintha relaxáció lenne.
Később a gépemen is rendet tettem,  - megpróbáltam az mp3-amon cserélni a zenét, de nem ismeri fel a gépem - , képeket kicsinyítettem és raktam fel a netre, táncokat nézegettem, egy- két ” könnyedebb”  levélre válaszoltam, beszélgettem….aztán hipp-hopp 4 óra lett, visszajöttem a szobába, elmentem pancsiztam egy nagyot, körmeimet rendberaktam,aztán sminkeltem, mert hogy valami nőiességre vágytam. Nagyjából ennyi. Vacsi, vacsi után üdítőzés, dumcsizás.
Hozzányúltam a félretett pénzemhez, s vettem egy zacskó dohányt, filtert és cigi papírt… a dumcsizás mellé mindig jól esik egy-két szál cigaretta, és már nem volt pofám elfogadni, ha megkínálnak…
Egyébként egészen mókás, ahogy próbálok valami elszívhatót alkotni. Eddig leginkább, mivel úgy is a többiekkel cigizem, megkértem valakit, segítsen rajtam…:D
Az este jó hangulatban telt…jól esett egy kis kikapcsolódás, hangos nevetés, önfeledt beszélgetés..

Ma reggel 9kor nyitottam ki a szemem. Valahogy teljesen kimaradt, hogy ébresztőt állítsak be. Olyan jó volt magamtól kelni…már mindegy alapon, még egy fél órát néztem a szobámat, egészen sikerült már belaknom, s egészen sikerült energiával feltölteni. Szeretem. Elmélkedtem kicsit,és megkezdtem a napot.

Etettem, neteztem picit – válaszoltam egy – két levélre, nem igazán ment,de mamának már nagyon szerettem volna válaszolni …

Alig vártam, hogy írhassak. Megvártam a Brunch kezdetét, kajoltam egyet, összepakoltam, és leültem írni. Ez volt 4,5 órával ezelőtt…:D

Nagyjából fél órám van még, és megyek vacsit csinálni. Gáborral főzök, Én mondtam, hogy szívesen csatlakoznék, mert muszáj megtanulnom, hogy főzzek egy kisebb hadseregre. Úgyhogy most valami más fajta izgalom van bennem. :D Nagyon várom. :D

Ami érdekessége, és felismerése volt a mai napnak, hogy tegnap kicsit hangosra sikerült a traccsparti. Ezzel persze zavartunk másokat. Fura volt ma szembesülni vele. Annyira kellett már a kikapcsolódás, mint egy falat kenyér, eszembe sem jutott, hogy „bánthatok” ezzel mást. És rájöttem… rosszabb bántani, mint bántva lenni.
Amikor bocsánatot kértem, egy nagyon érdekes reakciót kaptam: „Aki sajnálja, nem csinálja.” Mekkora igazság tartalma van ennek a kijelentésnek. De nem most. Az olyan lenne, mintha direkt akartam volna őket zavarni. Pedig nem. Mi csak elfeledtük a sok szart, ami itt a nyakunkba hullik, és kiengedtük a gőzt. Nem ugyan az, mintha oda ülök mellé, és bökdösöm egész nap, majd bocsánatot kérek, hogy terrorizáltam. A bocsánatkérést fogadni is kell tudni…

Szóval, nagyjából ennyit a hét leckéiről, érzelmeiről, munkáiról és felismeréseiről. Tartalmas, érzelem gazdag hét volt, s most ki is pipálom ezt a hetet. 42. hét, megélve. :D Kb. 14 hét, és megyek haza látogatóba. :D Na jó, mielőtt elkap a honvágy, elbúcsúzom.

Még egy megjegyzés: A boldogságot, a nehezebb időszakok teszik igazán értékelhetővé. Nincs nehézség, nincs igazi boldogság. Ezt eddig is tudtam, de most értettem meg igazán….

Azt hiszem, egész nyűgös hét volt az előző. :D Megismerkedtem az itteni ősszel, s rá kellett hangolódni. De egész jól megy, ma már reggel a kesztyű mellé a sárga esőkabátomat is vittem, és máris nem volt igazából semmi problémám. Nem tudom hol olvastam, de igaz a kijelentés: „ Nincs rossz idő, csak rossz öltözék…” :D:D

A reggel nehézkesen indult, a felkeléssel megint fújunk egymásra… Nem baj, igyekszem vele minél előbb megbékélni. A zene mindig meglágyítja lelkét…:D

7:55-re értem az ebédlőbe, 8:00-kor kezdtem a melót, mert elmaradt a morning spot. A nap végén tudtam meg, hogy azért, mert holnap 2 órás lesz, és promóciós reggel lesz…bleeeeee….

Az alatt az 5 perc alatt, amíg emberek között voltam, 2-en szóltak csak be. A penészes sajtját neki, hát ennyire hétfő reggel van mindenkinek? Puffogva randiztam már reggel 8-kor a konténereimmel.  Aztán ahogy megint elkezdtem  - bár most csak festettem még egyszer őket- , szépen elkezdtem gondolkodni…MÁR MEGINT…
Valamelyik nap, már nem emlékszem ki, de ennyit mondott: „Menekülj innét, amíg meg tudod tenni..” – ez visszacsengett a fülembe. Eszembe jutatta a Xantusos leányt az alaksorban, aki épp hangosan kikelt magából, hogy évekkel ezelőtt itt kellett volna hagynia a sulit, és kedvesem rám mosolyogva megkérdezte, melyik órára nem mertem bemenni. Mert hogy tényleg…nem azért lógtam, mert jó buli volt, vagy volt jobb dolgom. Egyszerűen sokszor féltem bemenni….
Ezen eset, és a homeopátiás nyugtató láttán döntöttem úgy, hogy iskolát váltok, és feladom az álmom. Igen, a Xantus volt az álmom. Abba is túl sokat képzeltem bele…és meghaladta képességeimet. Más megtalálni az utad, és más olyanra lépni, ami szépnek tűnik…

Szóval, a biztonság kedvéért, csak a lelkem megnyugtatásáért, mert hogy semmi pénzért nem adnám fel ezt az egészet, akárhogy is legyen, de elkezdtem „B”, „C”, „D” terveket gyártogatni.

Felmerült, hogy az USA-s suliba átmenni. A gondom az, hogy nincs 24 hónapos program, és a 3 hónapos utazás NEKEM MINDENNÉL FONTOSABB!!!! Szóval realizáltam, hogy a maradék 5 suliról semmi fogalmam nincs, majd utána nézek…aztán rájöttem, hogy nincs félévnyi félre rakott fizetésem, hogy csak úgy váltsak. És ezt a pénzt sem szeretném elbukni. Meg igazából… Alapvetően minden okés, csak a mentalitással van bajom. Az meg esélyes, hogy mindenhol ilyen. Szóval … .ez ahogy megszületett a fejemben, úgy repült is tovább, mert még potenciálnak sem jó. De ötletnek nem volt rossz. :D

Aztán jött a mesebeli verzió. Amiben egy 35-40 körüli magas, jóképű, latin férfi jön ide motoron, hogy olvasta a blogomat – mert hogy valamelyik szülője magyar, így tud magyarul is - , és nagyon tetszik neki, ahogy írok, és arra gondolt, hogy felpattanhatnék a motorjára, a cuccaimat hazaküldjük, bejárjuk a világot és a közös kalandunkat Én megírom. Amiből Ő részesedést kap, így fizetem meg a költségeimet. Holnapig döntsem el, de igazából nem fog addig elmenni, amíg nem mondok igent.  2 hétig váratom, még mindig itt van a sátrában a motor mellett, reggelente elmegy, de estére mindig visszatér, s mindig újra veri a sátrát. Mindig izgulok, hogy visszajön e. Aztán beadom a derekam, bejárjuk a világot, 4 évig utazunk, minden év végén 2 hónapot Magyarországon töltünk, amikor írok, s minden év végén kiadunk egy könyvet. Sikeres kalandor és írónő lesz belőlem, s végül Ő lesz a férjem. Farmunk lesz, s 3 gyönyörű gyermekünk. Az első fiú, aztán egy ikerlány páros. :D

ÉÉÉÉbbbrresszzzttőőő Cintia! Húzd ki a biliből a kezed!!:D Felvidít a saját világom, az hogy tulajdonképp megint írtam a fejemben. (Lehet ezt a storit kifejem majd egyszer bővebben, ha lesz időm) Hiába, nagy szerelem lett ez az írás.  :D A festés is könnyebben ment,  visszatért a lelki egyensúly. Megjelenik Bobby, hogy ha befejeztem a festéseket, a vizes ruhákat kéne kiteregetni a Ghost house-ba. Örülök, mint majom a farkának, végre egy kicsit mást csinálhatok.  :D

Aztán közöl velem még egy információt, ami után lekapcsolom a rádiót, és visszakérdezek. Ha minden igaz, akkor a héten megyek SVÉDORSZÁGBA egy hónapra. :D Duplán tört meg az átok. Mást csinálok, ráadásul újra utazom. IMÁDOK ÉLNI! :D Mondanom sem kell, hogy ez után nem lehetett letörölni a vigyort az arcomról… és végre újra Énekeltem…már egy – másfél hete nem énekelgettem….:D

A vicces, hogy Árpi ilyen világjáró. Ő most Dániában van.Általában Őt szokták reptetni. És pont, mikor együtt reggeliztettünk, akkor kérdeztem meg tőle, hogy miért pont Őt küldik? Nem tudott rá választ adni. Így Én le is mondtam a dologról, mivel még nem vezethetek ugye, s leginkább a sofőrök utaznak…
Aki ismer tudja, hogy imádok utazni….hát barátaim, kívánj, és megkapod. :D :D

Annyira felpörögtem, hogy ebédszünetben, csak úgy pörögtem. Kv-t csináltam, kacsáknak kicseréltem a vizét, meglocsoltam a paprikákat…

Munka után etettem, fürödtem, írtam, vacsiztam és most itt vagyok az ebédlőben, és 7 perc múlva megyek mosogatni…:D

Egyébként elnézést, elmaradtak a tegnapi levelek…. majd érkeznek, amikor érkezniük kell, oké??:D:D

Homlokcsókos szép éjszakát nektek!! :D

A fáradtság már napok óta a kimerültség pisztolyával fenyegetett. A fejemhez tartotta, s tudtam, elég egy apró hiba, és a meghúzza a ravaszt….

10 órakor tudtam felkelni. Nem, egyszerűen nem ment előbb. Igen, az ébresztő csörgött…de semmit nem ért. Nem volt harc sem. Egyszerűen csak aludtam, s háromnegyed 10 magasságában kinyitottam szemem. 15 percen keresztül csak feküdtem, és néztem a plafont, Happy-vel a mellkasomon. Üres volt fejem…

Összeszedtem magam, kabátot vettem, felhúztam a gumicsizmám, és indultam 3 óra késéssel kiengedni a csirkéket, meg enni adni nekik. Kiléptem, szakadó eső. Nem baj, a bicikli…aham, a bicikli a konyha előtt maradt…akkor séta….mire oda értem, csurom vizes voltam, és csak gratulálni tudtam magamnak, hogy annyi eszem sem volt, hogy a nagy, sárga esőkabátomat felvegyem. Nem baj, megérdemlem, ez a bünti a felelőtlenségemért. :)

Mindenki megkapta a kései reggeliét…És csodák csodájára, mindenki túlélte. : D A kacsák vizét bár tegnap reggel cseréltem, borzasztó állapotban volt, nem volt szívem úgy hagyni, pedig csábító volt a gondolat, hogy ne foglalkozzak vele. Nagyon csábító….A vége az lett, hogy telibe öntöttem magam a szaros-sáros vízzel. Úgy is ki akartam mosni a pizsimet, legalább esélyem sincs elodázni.

Én is bekaptam pár falatot, bár maga az eldöntése, hogy mit egyek több időbe telt, mint azaz egy szelet kenyér megevése… :D

Visszatekertem a szobámba,s már nem esett. Aztán ahogy el kezdtem kiválogatni a szennyest, meg rendet csinálni, kisütött a napocska is. :D
Meg is jött az ihlet a takarításhoz. :D Portörlés, tükrök, porszívó és ABLAK. Ez új, de ahogy néztem a napsütést, megláttam mennyire mocskos. Bár tény, hogy csak az alsó részét takarítottam meg, , meg csak az egyik ablakot – a másik be van fóliázva - , de azt kívül belül. Szóval fejmagasságig kilátok, felette meg nem. De ma pihenő nap van, és ennyi esett jól. :D

Porszívózásról jut eszembe, hogy a nagyobb szobát is ismét felporszívóztam. Esélytelen, hogy Én ennyire piszkossá tegyem, ráadásul az egész szobát. Aztán rájöttem, hogy valaki – valamit keresett, mert Se kuka, se mini tükör. Jah, egyiket sem nyúltam be, csak használtam. Gondoltam, ha majd beköltöznek ide, nekik is legyen. Na, már Nekem se és Nekik se lesz. (Pedig annyira ügyesen ment már, a nem kell mindent begyűjtened, nem attól a tiéd dolog… de a leckék ettől szépek. )
Oh, meg jut eszembe, Dávid ügyködött itt a héten. De akkor is bejárkál valaki, mert múltkor a villanyt sem kapcsolta le. :D Most azért örülök, hogy tudom zárni a szobám. – Hála, Almunak! – Hmm, lehet Ő azért IS jött, hogy nekem saját szobám, biciklim, és kulcsom legyen? Ő is egy angyalka volt, az Én életemben!….<3

Szóval, most fél2 múlt, mosás megy, és nekem illatos – tiszta szobám van, ahol majd olvasok egy nagyot délután, aztán estefelé meg netezek kicsit. Csak most olyan jól elvagyok. Mamusz, és hála Mamzinak és Papeskunak, akik elküldték nekem a snowboardozásnál használt alá öltözéket. Nagyon meleg, és kényelmes… Annyi van, amivel kötekedni tudnék, ha akarnék, de persze Én nem teszek ilyet, így csak megemlítem, hogy mivel nem kötekednék soha. :D
 A lényeg: Férfi verzió, és a biciklin befúj a szél a csúnyámnál…:D:D

VEERRRIIII NÁÁÁÁJJJJSSSZZZZ :D Most volt voltam a cuccaim egy részéért a mosó konyhába, és rá kell jönnöm, hogy ez a szárító masina egy csoda. Ha nagy leszek, és sok pénzem lesz, nekem is lesz ilyen. :D
Rájöttem, ha nem csak begyűröm, hanem kirázva rakom bele a cuccost, olyan, mintha vasaltam volna. Nekem találták ezt ki. :D Bár kíváncsi leszek, mert az ágyneműt nem igazán tudtam kirázni, olyan nagy, és erő sincs hozzá már a karomban. Illetve, lenne, ha akarnám. De nem akarom. :D Ma NEM. (Meg mondjuk, már belehajtogatom a táskámba a ruhát, nem belegyűröm, mint valamelyik nap, amikor mostam. Nagyon fáradt voltam, és nem igazán használtam az agyacskámat…)
Amúgy nagyon vicces, nap közben hogy megy itt a mosás. Konkrétan egymás cuccait szedegetjük ki a gépből. Még jó,hogy mostam valamelyik nap, így csak 2 adagom van, és ezek is inkább „extrák”. Ha sok van, kb. 4-5 perccel előbb kell érkezned, minthogy lejár a masina. De egy szavam nincs, már Én is ezt csinálom. Eleinte, jajj, nem tudom, akar e még mosni, nem nyúlok hozzá, majd visszajövök később… Most már? Hopp, 1 perc van hátra? No azt megvárjuk, addig keresünk egy kosarat, amibe bele tudjuk tenni a cuccost. Lejár, kipakolom a cuccost, és bepakolom a sajátomat. Hiába, az erősebb kutya b… . Veronika ébredezik bennem. Ő már csinálja, és kinyitja a száját. Most jövök rá, mennyire gyermeteg tudtam lenni. Önismeret, sokadik felvonás. Élvezem.

Hát, a mai nap, egyelőre ennyi. Tervem még van, majd meglátjuk mi lesz belőle. :D
Ha igazán írós hangulatba lennék, lenne egy mese történet ötletem. A story röviden tömören lényegében ugyan az, mint minden happy end-es Walt Disney mese, csak annyi, hogy a gonosz most szomorú fűzzé varázsolta a királyfit, és 100 csókot kell kapnia hogy átváltozzon, illetve hogy a lelke kiszabadulhasson a fából…. még nem kerek, de valami ilyesmi. És igen, a reggeli etetéseim ihlették. Mindig elsétálok Hvala mellett, és megpuszilom egy bizonyos helyen, az egyik ágánál. Itt nincs durva kéreg, és van rajta egy pici repedés. Mintha a szája lenne.  Mindegy, beteg vagyok.  :D
Ami miatt kipattant a fejemből a mese, hogy ma duplán kapott puszit a kicsi fám, és bevillant, hogy mi fog történni a 100. puszinál, és vajon mennyit adhattam már neki. :D

Váááááááááá!!! Képzeljétek el, melegszik a radiátor!!!!! :D:D:D:D:D Úgy vettem észre, hogy gondoltam egyet, csinálok egy koktélt magamnak, hogy tényleg minden raktáramat feltöltsem holnapra, mert folytatom a konténerkedést elvileg. A vizes flakonom, az ágyamnál van, az pedig nem messze a radiátortól. Lényeg, hogy meg sem lepődünk, hogy kiborítottam a vizet, és ahogy sepertem a vizet az egyik kezemmel, neki támaszkodtam a másikkal a radiátornak, és langyos volt!!! :D
Megnéztem a másik ablak alatti radiátort….ismét naiv voltam… De legalább egy működik!!!! :D:D

A régmúltról:

Péntek reggel már meg akartam halni. De konkrétan. Persze csak vigyorogtam, de már az sem volt az igazi, energikus vigyor. Nagyon nehezen keltem, hideg volt, és nem vágytam másra, csak még egy óra alvásra…vagy arra, hogy valami mást csináljak, valami olyat, ami nem úgy zabálja az energia készletemet, mint ez. :D

Morning spot-on csoportos fejösszedugás volt, olcsó játékkészítési ötletek céljából. A csoportomnak felvetettem a kukorica leveles témát, hogy lehet abból babát, virágot meg miegymást készíteni. Megcsapott némi sikerérzet, főleg, hogy Mónikát lökdöstem, hogy Én biza ki nem megyek a táblához, ha nem muszáj, és Ő elmondta, hogy az Én ötletem volt.

Na ezt megízlelgettem, aztán jött egy pici feketeleves. Éppen annyi, hogy le tudd nyelni, de megússzál egy jó nagy hányást.

Nekiálltam, hogy akkor átrendezem a terepet, mert muszáj vagyok bent festeni, mert az időjárás nagyon szeszélyes.

Igen, itt az Ősz is nagyon – nagyon szeszélyes. Nem tudom, hogy most otthon is e, de ugyan olyan hisztis „ribizli”,(Ősök mindig ezt használták, mikor kicsi voltam…és Én nem értettem, csak megláttam a nénit az út mellett, és mondtam: Ribizli…:D)mint a Tavasz otthon.
Az Ősz, és a Tél nekem Férfi jellegű, a Tavasz és a Nyár pedig Női. Tehát furcsa, nem találkoztam még olyannal, hogy egy napon belül, égessen ronggyá a nap,meg lássam a leheletem a levegőben, és a kettő váltakozzon, úgy 2 óránként. Mint most is, eddig sütött a nap, most már megint minden szürke.

De jött, Bobby, a megmentő, és a targonca kocsival hamar átrendezte a terepet. Imádtam érte. Aztán a másik raktárrészen kezdett el dolgozni, a nagy fehér zsákokat pakolták rendszerbe Paul-al. Képtelen voltam kinyitni az ajtajukat a konténereknek. Van egy fajta, ahol rájöttem, hogy be tudok nyúlni, és egy kalapáccsal odavágok, és már nyitva is van, de ezen semmilyen kiskaput nem találtam.
Szóltam hát Bobbynak, hogy a lesz egy kis szabad ideje, segítsen, mert bajban vagyok. Azonnal jött. És kb. úgy éreztem magam, mint egy tudatlan hülye picsa, mert nekem esett, hogy rendben van, Ő nagyon szívesen segít, de ha Ő nincsen?és ha Rolf sincsen?
 Istenem, a pasik ugyan olyan szeszélyesek, mint a Nők, csak nekünk a hormonrendszerünk váltakozik, nekik meg az agyukkal van a baj. (Bocsánat, némi férfiutálat lett úrrá rajtam a napokban, erről majd később lehet pötyögök…kiderül.)
Csendben maradtam, - Veronika késett- , és nem mondtam neki, hogy van itt még egy – két férfiember, rajta és Rolfon kívül, aki csinált már konténert….és gondolom ennek is megvan a trükkje.

Nem tévedtem, hozott egy csavarhúzót, és kiderült a titok. A következőnél mondtam, hogy már meg tudom csinálni, köszönöm. Persze esetlenen estem neki, amire az volt a reakció, hogy azt is Ő nyitotta ki. Lealázottan estem neki a konténereknek. Épp a köveket pakolom kifele belőle, mikor bevágtat Bobby és Paul, és egy szó nélkül már át is rendezték a terepet. Nem tudom folytatni a munkát, nincs helyem, kell nekik a hely egy kis időre.  Addig elküldenek Kv-zni, miután keresek egy sarkot, és ülök, mint egy félredobott papírdarab. Persze puffogva, mert fáradt és lealázott vagyok.

Megittam a Kv-mat, eltekertem egy cigiért a szobámba, és ezek után visszamentem. Még semmi esélyem nem volt. Most kezdik még az igazi munka részét, s éppen hatásszünet van. Felültem a raktárba az asztalra, összekucorodtam, és nem kellett volna senkinek hivatásos hipnotizőrnek lennie ahhoz, hogy egy szavára elaludjak.

Elkezdődött a munka, annyira fáztam,és annyira zavart a tehetetlenségem,hogy bár nem éreztem, hogy akármit is arrébb tudnék mozdítani, beálltam zsákokat húzni-vonni –tolni. Jó fej volt Bobby, ezzel kis pihenőt adva, az Én helységemből pakoltunk ki utoljára.

Veronika felébredt, és támadt egy ötlete. Mivel gyakorlatilag a store-ban kezdtem, és volt róla szó, hogy szombaton ott leszek, mi lenne ha cserélnénk? Kiteregetném a vizes ruhákat a ghost house-ban, meg ilyenek. Amúgy is sok időt vesztettünk, és nem lesz idő befejezni a konténereket…
 És oda is ment Bobbyhoz megkérdezni, elmondta őszintén, hogy egy kicsit azt hiszi, fáradt…

Rövid reakciót kapott, de most legalább nem Cintia lett lealázva. Annyit mondott, hogy holnap nem a storba leszek ,mert ingyen dolgozós szombatunk lesz és hogy mikor Ő ide került, 1 hónapig csinálta ezt.  –Hát Barátom, ettől most olyan erőre kaptam, hogy már nem is vagyok fáradt. –

Mosolyogtam, és közöltem, hogy rendben, akkor folytatom. Kipakoltam a maradék köveket, kivakartam azt a sok mocskot a konténer aljából, felitattam nagyjából a nedvességet, és épp mikor elindítottam a csodamasinámat, és épp kezdett felragyogni a boldogság csillaga lelkemben, belépett Bobby:  Ha betegnek érzed magad, vagy fáradt vagy, hétfőn folytathatod a munkát és most pihenhetsz vagy valami… Nem köszönöm, csak a kezdet volt nehéz, minden rendben, meg tudom csinálni. Te vagy a Főnök válaszolta, s otthagyott. Azt a kruci fáját neki, abban az egy esetben hagytam volna abba a munkát ezek után, ha eszméletemet vesztem, vagy a kimerültségtől, vagy mert valaki fejbe vág valamivel jó alaposan. De azért aranyos volt, hogy visszanézett. :D

Nem tudom, hogy honnét kaptam annyi erőre, vagy hogy mi történhetett a testemben, vagy kitől csapoltam le hirtelen energiát, azt tudom, hogy befejeztem a 3 konténert nap végére. (Bár tény, hogy az emelgetés, tologatás nehezebben ment…)Azaz majdnem 3-at, de lett volna időm, ha valaki megcsinálja az ajtókat. Ha tudnám hogy kell, magam csináltam volna meg.
Elfogyott a festékem, de nem aggódtam, valamelyik nap vett nekem a főnök, hogy legyen mivel dolgozni. Tudom, hogy így utólag nagyon hülyén hangzanak az ilyen dolgok, de megint volt egy megérzésem, hogy valami nem lesz rendben a festékkel. Nem tudtam pontosan, hogy mi, csak annyit tudtam, hogy pont szünet előtt nem sokkal kezdtem az újabb konténert festeni, s gondoltam azt már az új festékkel csinálom. Aztán rájöttem, hogy szünet alatt abba beleszáll minden, amit kitöltök, és különben is, ugyan az a festék, mit agonizálok. Azért valami isteni sugallatra inkább két konténernek estem neki, de csak a hátuljuknak,meg az egyik tetejének.  Aztán megkaptam a választ a rosszaló érzésemre: a következő adag festék sötétebb volt. Láttam Én, hogy két fajta kéket használunk, de gondoltam, a gyártó módosított valamit a színen, és azért dolgozunk most világosabbal, vagy esetleg valamelyik magasabban székelő kiagyalta, hogy a világosabbnak más hatása van az emberekre, vagy nem tudom… Hát, tévedtem. Az egésznek a kulcsa a merő figyelmetlenség, és nem törődömség. Ezért festünk két színnel.
De igazából a lehető legjobb történt velem. Sokkal könnyebb a sötéttel dolgozni. Kevésbé látszanak a hibák. Velem csak jót tett… még így is, hogy volt egy kis potyafestésem. Eltelt a nap…

Etetés, Fürdés és Vacsora. Netezgetés és mosogatás.
Kicsit mérgelődés, hogy Sasha olyan szomjas volt, hogy se perc alatt kiitta a nagy vizes tálját, s az újabb adagból is ivott még…
Semmihez nem volt igazándiból erőm, se agyam. Így se írni nem tudtam – se élménybeszámolót, se leveleket-. A netezgetésnél is csak ingyen letölthető szótárat  szereztem be az olvasáshoz,  meg a kedves, drága, édes aranyos apeh-nak a csodálatos bejelentőprogramját, és az egyéb ehhez kellő alkalmazásokat vadásztam le a netről. Meg a dokumentumot, amivel majd be tudom jelenteni, hogy itt biztosítva vagyok, ha már biztosítva leszek. Teljes mértékben agyatlan voltam a dologhoz, így még nehezemre sem esett a dolog…

Nem kellett altatni.

Másnap (Szombat) reggel , reggeliztettem… A segítő társam nem fogta fel – úgy, ahogy ÉN sem szoktam, és Én nagyon örültem, hogy végre visszakaptam! :D:D – így egyedül voltam. Azaz, ez nem igaz. Azért nem igaz, mert jött egy magyar srác látogatóba hozzánk, András, Ő ugyan ehhez a programhoz fog csatlakozni, csak egy év múlva,s mivel dalos pacsirta, korán kelt, s benézett a konyhába…Így történt, hogy reggel szórakoztatott, segített, s végül még csirkét etetni is eljött velem…

Furcsa volt, elhaladtunk Hvala mellett, s Én mintha ott sem lenne, leheltem csókot a fának, téptem le az almát a fáról, s köszöntem meg hangosan. Meg sem rezzent az arca… Aztán megvilágosodtam, Buddhista iskolába jár, közel áll hozzá a spiritualitás és a természet…  Aztán külön váltak útjaink, este még váltottam vele pár szót, aztán azóta nem láttam. Ő volt a reggeli angyalkám…:D

Vannak emberek, akikre ránézel, és tudod, hogy mélyebb, spirituálisabb okai is vannak, amiért itt van. Ilyen lesz András, és ilyen magyar Péter. Rájuk nézel, egyértelmű, hogy Ők Indiába mennek, és hogy egy darabig nem is térnek vissza.  Péternél rá is kérdeztem…nem lőttem nagyon mellé… Lehet, hogy érdekesen hangzik amit mondok, de szerintem Ők valami előző életbeli dolog miatt is járják ezt az utat…

A morning spot elmaradt, helyette kiderült, hogy az ingyen melós hétvége a PROMÓCIÓ jegyében telik…hát ezt soha nem úszom meg. Jó sok dolog volt, lecsaptam a szórólapkészítésre, gondolva a fordítás nem lenne egy okos választás úgy, hogy nem igazán tudok angolul még. Jól belenyúltam.

Reggel nem volt netünk, addig készítettem 4 db. mintapéldányt, hogy milyen ötleteim vannak, hátha valamelyik tetszeni fog Marie-nak. Az utolsónál bátrabbra vettem a figurát. Az nyert.  És mivel a Paint nem a legjobb barátunk, szenvedtem vele rendesen. Aztán, amikor körvonalazódott, hogy fog kinézni gyakorlatban, megmutattam, hogy jó e az irány, megfelel e mindenkinek, mert csak akkor állok neki más programot letölteni a gépemre.  Nem rossz, de hát csak a végén lehet eldönteni igazából. Meg tök jó, hogy ennyi ötleted van, csináld meg mindet, kinyomtatjuk, és megszavaztatjuk, mert nem biztos, hogy ami nekem jó, az másnak is jó. (Tehát, volt, amivel nem értett egyet.) Remek, tökéletesen korrekt megoldás, ami az elbírálást illeti, de munka szempontjából...

Természetesen nem fejeztem be, és lesz rá 2 vagy 3 morning spot-om (szóval úgy 2 vagy 3 órám), hogy befejezzem. Gondoltam rá, hogy ma….DE NEM! Hamar tovalibbent ez a gondolat, főleg most, hogy 4 óra van már, megint szépen süt a nap..(bár hideg van)..s Én kivételesen azt csinálhatom, amit szeretnék… és nem szeretnék a szórólapon idegeskedni. Ha nem hajtanának, mint a tatárt, szeretném… szeretem a kreatív, pöcsölős – már bocsánat – , aprólékos munkákat. Csak ne toporzékolnának a sarkamban, hogy na…na…készen vagy már…miért telik ennyi időbe..nem is dolgozol...és ez annyi időt és energiát kivesz az emberből, hogy elmegy a kedve az egésztől, csak csinál valamit gyorsan, hogy túl legyen rajta… de Én ezt nem szeretném… meglátjuk, küzdök, ameddig csak tudok…:D

Este workshop volt, a játékokat megcsinálták a DI-osok, amiket kitaláltak. Utána meg üdítőztünk egyet páran…..
Egész nap édességet zabáltam, megint. Nem tudom miért, de így a közös promós nap miatt, megint süti – és minden, ami édes – napot tartottunk, és hát csak egy falatot akartam enni…meg egy utolsót, meg egy utolsó utánit..meg egy azutánit… Megint képtelen voltam vacsorázni…

Leírtam, hogy süt a nap, és most el is bújt. Szégyenlős. Pedig már annyi irományban szerepelt, és ki tudja, most hányan írunk egyszerre a napról. És Ő mégis elbújik…:D

Az utolsó adag ruha is kimosódott, közben csentem egy kis ételt a szobámba. Még soha nem ettem itt, de most úgy fostam a szót, hogy gondoltam, jobb itt…meg nincs kedvem normálisan felöltözni. :D Majd 6 körül. Adok a tollasoknak vacsit, netezek egy kicsit – remélem üres lesz az ebédlő, és tudok Apucival meg Anyucival dumcsizni kicsit :D - , vacsi…aztán szerintem horpasztás. Levadászok valakit, hogy kérek valami jó kis filmet angolul… vagy olvasok picit. Kiderül. :D

Tervem volt még, hogy furulyázok ma…csak úgy, 2 órát. Hogy feltalálom e magam. De az valahogy nem akar összejönni. Sebaj, mindennek elérkezik a maga ideje. Mint a levélírásoknak. Ma megpróbálok reagálni az üzenetekre, de nem ígérek…

Erről jut eszembe. Honvágy elkerülése végett, meg mert nagyon leakartam zárni a múltat, ha észrevettétek, nem írtam neveket a múltamból, csak az ittenieket neveztem meg. Hát szeretném pótolni hiányosságomat, mert ez az elmélet, nem állta meg a helyét...  De kezdem megismerni a Múlt – Jelen - Jövő kapcsolatát, vagy legalább is azt,hogy Én hogy élem meg ezeket, Nekem mit jelentenek, Én hogy kezelem Őket és Én hogy viszonyulok Hozzájuk.
Mindenesetre, szeretném megköszönni:
Erikámnak a linket, ami megnyugtatott, hogy nem megőrültem Hvalával kapcsolatban, hanem műszerekkel kimutatott tény, hogy van lelkük és kommunikálnak, éreznek. Zitámnak – a praktikus, cérnával szemöldökszedős videót – bár még nem volt bátorságom kipróbálni… de már álmomban is gyakoroltam..:D – és a fényt hozó üzenetet, és Attilának a Kis Darázs című könyvet.
 Köszönöm a hozzászólásokat s az ott kapott linkeket is! Köszönöm még a kedves, érdeklődő, mesélő üzeneteket, amiket kaptam!!!

Hmm..vajon miről akartam még írni nektek?

Áh, van egy cuclis üvegem, úszás után vettem ücsit, mert tetszett ahogy az italadagoló működik – kicsit komolyabb fajta, mint az a fajta, amiben csak leesik és annyi....- , és mert az üveg is tetszett… cupákos a vége, - mint a Jana-s fél literes üvegnek, vagy mint a Kubu- s flakonoknak - , de komolyabb megoldás. Valami vákuumszerű zár van a végén, szóval ha fejjel lefelé fordítom, és nem csukom rá  a tetejét, akkor sem folyik…Cintia biztos, nekem való :D …és a lötty sem volt rossz, ami benne leledzett….:D

Mónika, Dávid megint mennek Dhuramba. Szeretném megnézni Én is azt a helyet, viszont az azt jelentené, hogy kepszekelnék, és konténert csinálnék. Ami még rendben van, csak ott állítólag 3szor ennyit kell csinálni. A 6 fehér zsákommal/nap, és a 3 kicsi, 2 közepes, és 1 nagy konténeremmel kiröhögnének ott… Így már nem is akarom annyira bevonzani. Majd egyszer eljutok akkor, amikor nincs sok melójuk, vagy nincs másik ember, és a 6 fehér zsák, 3/2/1 konténer is több lesz a semminél. :D És akkor lesz majd az ideje, hogy Én ott legyek. :D

Pasi utálat, tényleg. Semmi komoly, és hullámzó. Akkoriban tör rám, amikor ilyeneket hallok: „Igen, Ő is megvolt…” és az ehhez hasonlatos megjegyzéseknél.  Vagy mikor rájössz, hogy a kedves szavakat azért kapod, hátha… átmész este filmezni egyet. (Persze, nem kell ugye mondanom, hogy TISZTELET A KIVÉTELNEK! MERT VAN!)
Régebben legyintettem ezekre, nem törődtem vele. De mikor be vagy zárva egy kis közösségbe, ezt egészen másként éled meg. Közelebbről… és kár lenne tagadni, hogy igen is, hiányzik az intimitás… Nem, nem konkrétan a szex… hanem az intimitás.

Hiába, Nőből vagyok. Igen, Nőből vagyok.  Arra is rájöttem, hogy nem akarom, hogy a Férfiak, Férfiként kezeljenek. Erre leginkább a munka kapcsán jöttem rá. Van egy legendás csajszi itt, Natalie, aki fél magyar- fél olasz, és pasikat lealázó módon kepszekelt és csinálta a konténereket, és… Rájöttem, hogy Én nem akarom ezt. Én csak egyszerűen csinálni szeretem a férfias jellegű munkákat. Ha a végeredmény ugyan az, attól csak boldog vagyok. Mindent megteszek, ami az erőmből telik. Fokozatosan fejlődöm, gyorsulok, rutinosodom…, de úgy, mint egy Nő…és Én erre már BÜSZKE VAGYOK. :D

Na, mielőtt túl sok lenne a magas röptű gondolat, befejezem. :D 

Nagyon – nagyon nagy ölelés nektek. :D

Haliho. Én vagyok az. Emlékeztek még rám?
Igen, már 4 napja nem jelentkeztem. Hiába, a hold fogyóban, és az Én íráskészségem is lanyhul ilyenkor. :D

De igencsak sok minden történt ahhoz, hogy már forrjon, és zörögjön a lábas teteje, mint amikor vizet forralunk.

No de a nagy kérdés: Hol is kezdjem?

Csütörtök van ma. Reggel sikerült végre 7kor kelnem, de ez két dolognak volt köszönhető:
1. Igen korán ágyban voltam.
2. fél 7-re állítottam ébresztőt, így a 6. szundira kellett kikelnem az ágyból, ami valljuk be, már az idegeimre ment. :D
Annak ellenére, hogy a szokásosnál korábban keltem, nem sikerült előbb kilépnem a szobából. Azt hiszem, mivel tudtam, hogy van időm, lassabb is voltam…

Rettenetesen hideg volt ma reggel. Konkrétan egy harisnyával többet húztam. Ez azt jelentette, hogy volt rajtam egy közepesen vastag harisnya, egy levágott lábú vastag harisnya, és a festékes cicanacim. Jah, és előkerestem a kesztyűmet. Hiába, a hideg az hideg. Valamit tenni kell ellene. :D

Reggeli morning spot. Prezentáció. Hogy Én hogy utálom. Tegnap 2-es csoportokra lettünk osztva, és kaptunk egy állatot. Dávid a tehenet választotta. Én meg társultam hozzá…múúúúúúúúúúúú….
Szóval, ott tartottunk, hogy előadás. Lementek a többiek.  Mi következtünk. Arra emlékszem, hogy mormoltam magamban: Nem akarom. Bírd ki. Meg tudod csinálni. Nincs semmi baj…És persze a gyomrom megint játékos kedvet kapott, és ugrándozott a torkomba, és vissza, és a torkomba és vissza…
Kiáltunk a nép elé, és elkezdtem beszélni. Ennyire emlékszem, nem többre. Rémlik, hogy egyszer Dávid megkérdezte, hogy beszélhet e Ő is, és átvette a szót. Én ekkor a táblán lévő pósztert néztem (esélyes, hogy addig is, mert ha jól rémlik, olvastam, ami oda volt írva) azon meggondolásból, hogy inkább a táblát hányom le, mint a többieket. Néha feleszméltem, hogy a pulcsimat csavargatom, s mikor újból Én beszéltem, sóhajtoztam. Kacagás tört fel. De kedves volt, nem éreztem, hogy kinevetés lenne. :D Végre vége, még a pósztert is a táblán felejtettem, olyan gyorsan rohantam vissza. Lestem az arcokat. Semmi susmus és rámnézvenevetés. Hiába, itt már azért felnőttek vannak. Krisztina, az Én itteni angyalkám – nem vagyunk oltári nagy barátnői viszonyban, de kedves szóban és segítségben mindenkin túl tesz - , annyit mondott: Ügyes voltál. Tudom, hogy nem igaz, de nagyon – nagyon jól esett a bátorítás. :D
Munka előtt elkéreckedtem a szobámba, mert hogy van cigim megint(erről majd később), mert muszáj volt elszívnom egy szál cigarettát, és ekkor realizáltam:

Képzeljetek el, ahogy kint állok egy „osztály” előtt, gumicsizmában, festékes ruhában,kócos – felkötött hajjal,  próbálok angolul beszélni, sóhajtozom, meredten a táblát nézem, és  szerintem az arcszínem sem volt az eredeti…

Ezek után, irány konténert javítani. Kedden kicsit megbántódtam (erről majd kicsit később), így Veronika vette át rajtam az uralmat, és igazából „beálltam a sorba”. Szégyen és gyalázat, de a kimerültség, az állandó birizgálás a mai napra kiverte a biztit. Csináltam, ahogy mondták. Simi – sumi, semmi precizitás. 4 óra alatt ott volt a két közepes konténer, teljesen készen. Igen, ez lenne elvileg a napi limit, de itt már semmi sem biztos. Nem volt szép munka. Távolról nézve, ugyan olyan, mint a többi. Viszont közelről látszanak a hibák. Nem tetszik. Szar munka. De kész van.
Jelentkeztem Bobbynál, kb. abban a stílusban, hogy nesze bmeg, megcsináltam kettőt, adjál még melót ha tudsz. Így is lett, megkaptam a harmadik közepes konténeremet. Igen ám, csak hely nem volt, mert az egyik raktárba csináltam az előzőeket, és frissen festett konténer mellett nem szívesen csiszolnék – bár mindegy azoknak, mondom. Hát, megnyertem a másik raktárat, ahol kepszlekelni szoktunk. Paul azt is csinált. Hát ilyen kis helyen sem dolgoztam még. De Paul segített. Csináltunk helyet. Imádtam érte. Mivel tudtam, hogy van időm, ennek már azért precízebben álltam neki. Hiába, ha félig vagyok is kész, többet csináltam, mint azt elméletben kéne. (Gyakorlatban persze más a helyzet). Jön Bobby, és mondja: Nem autó, tudod. És mosolyog. Én nem mosolyogtam, hanem elkezdtem vele félig – meddig üvöltözni: Nézd meg a másik két konténert! Egy nagy rakás szar az egész! Látod, meg tudok csinálni 3 konténert, ha akarok, de azok egy nagy rakás szarok!! Nem szeretem. Nem tetszik. Utálom. Nem akarok több olyat csinálni. Vagy csináljak? Nézd meg, nézd meg mekkora szar az egész munkám! Semmi értelme így… Nem tudok gyorsan is, és normálisan is dolgozni. Erre Ő: No problem, és otthagyott. Fortyogtam. 2 perc, lehiggadtam, és lelkiismeret furdalásom lett. Miért kellett emelt hangon beszélnem vele? Nem Ő tehet róla. Őt is biztosan csesztetik…  (Egyébként higgadásomat Paul-nak is köszönhetem: Ne aggódj, ne gondolkodj, csak csináld. Ha nem tetszik nekik, rendben, majd áttesznek máshova, és csinálsz mást… – Ami azt illeti, teljesen igaza van. Olyan, mint a normál életben: mindig többet várnak el, gyorsabban, jobban...)
Később bocsánatot kértem Bobbytól, amire csak annyit mondott: Megérti, így megy ez, érthető amit mondtam, semmi baj, ne aggódjak.  Megköszöntem.

Szóval ezzel telt a nap, rájöttem, hogy tényleg imádok flexelni – annyira, hogy a fél ebédszünetem elment, mert belemelegedtem a dologba , meg egy drótkefe fejet már teljesen kinyírtam -, hogy nem tudom feladni magam, még ha akarom sem, és hogy nagyon sokat eszem. Hiába a fizikai munka és a stressz együtt…:D

Utána csirkét etettem…zuhogó esőben. Szinte tűként szurkált, olyan hideg volt, de Én már csak nevetni tudtam a dolgon. Lassan megszokom… és igen, erről jut eszembe, ma megfogalmazódott bennem, mi az el nem keseredésem, a fel nem adásom, és tulajdonképpen a boldogságom kulcsa:

Elfogadni a szart, megszokni a hideget, és legyőzni a fáradtságot…:D – legalább is, ami az utóbbi 2 hetet illeti… :D

Aztán jött a világmegváltó pacsálás. Rájöttem, hogy akarva- akaratlanul félelmetes rendszert alakítottam ki a fürdési szokásomban, Íme:

-          Ha piszkos vagyok, és tudom, hogy fogok testápolózni: büdösebb, szagtalan, illatanyag mentes szappant használok.

-          Ha piszkos vagyok, de tudom, hogy nem lesz erőm testápolót használni/nincs rá épp szükség, akkor az illatosított szappant választom.

-          Ha pedig nem vagyok piszkos, csak olyan esti fürdésre megyek, akkor pedig tusfürdőt.

Durva, nem? Na mindegy, zuhanyzás közben ismertem fel ezt a tényt, amikor épp eldöntöttem, hogy fogok testápolózni, és nyúltam a kissé büdösebb szappanért. :D

Utána lejöttem, nem volt kedvem kiöltözni, meg éhes sem voltam, így hanyagoltam a vacsit. Inkább csináltam egy kis hangulatot, füstölő, zene, és nekiálltam a maraqujámnak. Csirke etetés során elhoztam egy…amibe a virágokat szokták ültetni, meg virágföldet. Kettévágtam a maraquját, és édesanyámnak van olyan keze, hogy bármit elültet, abból élet születik, így raktam be lágyabb zenét, és azt mantráztam magamban: „Édesanya életteremtő keze vagyok.” , s ezzel a félbevágott maraquja felét belesepertem a virágföldbe, betemettem, meglocsoltam, és kitettem az ablakba. Tudom, hogy élet lesz belőle. :D

Rituálisan megettem a maraquja másik felét, és élveztem a gasztronómiai orgazmusomat. Álltam volna neki a következőnek, amikor rájöttem, ezzel az ízzel szeretnék lefeküdni aludni…így félreraktam..:D (..és még meg van! :D)

Elkezdtem rendszeresen vitamint szedni, hiába a hideg azért sokat kivesz az emberből, meg hála Őseimnek, annyi kálcium és magnézium pezsgőtablettám van, hogy nem kell spórolnom vele a hűvösebb időszakban, így ez is egy esti rituálém lett. Vitamin, plusz a koktélom. :D

Aztán a pizsimre felkaptam egy pulcsit, és eltekertem a mosókonyhába. Hiába, szennyes az szennyes, sokan vagyunk, tudtam, hogy sokáig fogok írni, így egyszerűbb letudni. :D

Bicikli. Remek találmány. A napokban elkezdtem használni..és rákaptam. Nagyon sok időt lehet vele spórolni. Örülök, hogy megörököltem Almutól…másképp nem használnék…

Almu. Kilépett. Nem csodálom igazából, megértem Őt teljesen, csak sajnálom. Érdekes egy teremtés az átlagosnál buzgóbb vérmérséklettel. (tudjátok, vele töltöttem el fél órát egy szál törülközőben, mert esélyem nem volt felöltözni…:D) Igazából, szerettem a „kiscsajt”.

Oldalra néztem, itt van egy 1 penny-s. Ma találtam az egyik konténerben. Hát, kb. ennyit is ért a mai munkám!!! Nem baj, eggyel több tapasztalat, és újabb Önismeret…:D

Az a jó a kinti hidegben, hogy bejövök, és úgy érzem, meleg van itt :D

Hát, „röviden” ennyit a mai napról. :D

Hol is folytassam? Mondjuk Hétfő?...a hétfő az tökéletesen jó lesz. :D  

1 óra csúszót kaptunk a vasárnapi banzáj miatt. Én magamnak ebből fél órát adtam, annyival később keltem. Mondjuk, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez reggel dőlt el. :D

Elkezdtem az etetést,bementem vízért a főépületbe. Valami megint azt súgta, hogy ildomos lenne megnéznem a rotát, mert vasárnap egészen hamar elvonultam, mint azt olvashattátok is. És nem csalódtam magamban, reggeli készítés Árpival. Felszóltam hangosan: Shit! (Nem szép szó, de hiába, kicsúszott a számon…) Asa volt az ebédlőben, s megkérdezte: Mi a baj? Mondom neki, hogy az van, hogy reggelit kell készítenem, és nem tudtam.  Kérdi: Nem néztem meg vacsi után? Nem voltam, adtam a választ, szinte már tudva a reakciót. Hát, mit vártam, hogy majd mindenki után mennek, hogy mit kell csinálniuk. Igaza volt teljesen, de nem akartam neki mondani: Ki a fene gondolta, hogy annyi zabálás után, még van aki akar enni??? :D Aztán rájöttem, hogy az, hogy Én telizabáltam magam minden… finomsággal… (akartam írni: szarral), az még nem azt jelenti, hogy mindenki ugyan ezt tette. Mindegy, gondoltam már befejezem az etetést.

20 perccel később estem be a konyhába, és nem győztem bocsánatot kérni Árpitól. Elmeséltem neki a story-t, csak mosolygott. Megértett, s haragnak egy cseppjét sem éreztem. Nem baj, mondta, legalább te csinálod a tojásrántottát. Egy pillanatra megálltam, és közöltem vele: Ha időbe keltem volna fel, most megpróbálnám elódázni a dolgot, de azt hiszem, jelen esetben csak csendben szót fogadok. :D Nevettünk. :D
Eszembe jutottak a tojásaim, amiket le kell csekkolni, mert ugye ki tudja, van e lakó benne. Kapóra jött a rántotta készítés. Felemeltem a tálcát, elindultam vele, s 2 lépés múlva elszakadt a tálca, s 10 tojás a földön landolt. Árpinak ennyi hozzáfűzni valója volt: Rendben, 10 tojás lecsekkolva, ezek jók voltak. :D

15 tojásból készült a tojásrántotta, sóval, borssal, hagymával és paprikával. Sosem készítettem még tojásrántottát 15 tojásból…hát még rezsón..merthogy csak rezsó van. De megcsináltam….és NEM HALTAM BELE!!! :D:D:D:D Alakul ez… :D

Bobby kollektálni volt, így bár csúnya dolog, de kapva az alkalmon, elkaptam Wendy-t az egészégügyis regisztrációs lappal kapcsolatban. ÉÉÉÉSSSS SIKER!!! Mégis csak volt papírunk. Győzelem, az első lépés megvan. Hihetetlen, hogy ennyi küzdéssel jár, és mindig ki kell találnom, mit kitől kérhetek. Nem egyszerű….

Konténer rendberakás ismételten. Igen ám, de melyik konténert? Az rossz, amaz is, azzal ez a baj. 1 órát csak azzal töltöttem el, hogy pakolgattam a konténereket. Volt köztük kisebb, és nálam jóval magasabb is. Volt, amit csak békával voltam képes megmozdítani. De találtam 2 közepeset. Hurráság. Nekiláttam, és be is fejeztem Őket. Megérkezett Bobby, s csak annyit kérdezett: Miért nem bent csináltad? Mert kevés a fény, szűkös a hely, jobb szeretek kint dolgozni, miért? – Adtam a választ mosolyogva. Gyere csak, nézd – s az arca nem volt túl bíztató.

Megnéztem, és leültem ott ahol voltam. A szél, apró kis sziri- szarokat fújt rá, konkrétan az egész napi munkám ment kárba, azért, mert munka végezte előtt egy picivel úgy döntött a szél, hogy feltámad.
Semmi baj, mondja és tovább állt. Én ott ültem, néztem, és könny szökött a szemembe. Mindenem fáj, fáradt vagyok a semmiért. Aztán felgyulladt a villanykörte a fejem felett. Felálltam, s a nagyobb konténerekkel körbepakoltam a konténereimet. Letöröltem az apró dolgokat a konténerekről, és újrafestettem. Bár tovább dolgoztam, de legalább nem ment kárba az egész napom. Boldog voltam. Megoldottam. :D

Tyúketetés, fürdés. Nem akartam hajat mosni, de egy tincs festékes volt. Gondoltam azt azért lemosom, ne marja szét a hajam. Hát abból az egy tincsből annyi fekete lé folyt ki, hogy végül csak hajmosás lett a vége.

Este végül nem mentem kajolni, annyira fáradt voltam fürdés előtt, hogy inkább azt választottam, hogy eszem egy csokit, amiből erőt nyerek, s cserébe nem tápolok a többiekkel.

Jó döntés volt. Éjfélkor kerültem ágyba, annyira felpörögtem a csokitól. Kreatív estet tartottam.
Volt egy szakadt ruhám, amiből fejkendőt csináltam következő napra, hogy ne legyen dzsuvingeres a hajam. Csináltam egy „visszaszámlálós” lapot. Ami annyit takar, hogy felírtam a lap tetejére, hogy Gaia. Csináltam felhőket, különböző színekből, és mindegyikbe beleírtam, hogy hányadik hét, ez milyen napokat fed le, és hogy mennyi hét van vissza DI-ig. Egy példa: 41. hét, október 7 – 13-ig, 16. Amikor letelik egy hét, kipipálom a felhőt.  :D
Csináltam egy „Minden(Ki)”-s feliratot a falamra. A színes posztitjaimat ragasztottam el a falra, úgy mint a mosolyra húzódó száj, és minden egyes posztiton egy betű vagy épp írásjel van. Fölé raktam egy kínai pénzérmés lógót, és a nyakláncórámat. Szóval most mosolyog a falam. :D
Valamint megrajzoltam a jelemet (a mindeni jelemet), képkeretbe raktam, és felraktam a falamra.
Meg összeírogattam a dolgaim. Mit akarok, mit kell elintézni, milyen rutinjaim vannak. Ilyenek…:D

Tényleg Áldás ez a bicikli. Ahogy tekertem most, hogy az utolsó mozzanatokat elvezzem, már csak a szárítónak kell a dolgát elvégezni, megláttam, hogy a faleveleket repíti a szél, és eszembe jutott, hogy mikor az előadás utáni cigimből mentem vissza, mennyire elvarázsolt, ahogy a szél táncoltatta a faleveleket a levegőben. Szó szerint, mintha megannyi repülni képes teremtmény lett volna a levegőben. Leírhatatlan élmény volt. :D

Kedd.
Bár időben keltem, késve indult a reggel. Az este megtervezett kendős fej, valahogy nem akart összejönni, de végül beadta a derekát…úgy fél napig, utána szétjött…miért nem vagyok meglepve?:D

Szokásos kis videó reggel, s irány a munka. Ismét egyedül kezdtem a napot, ismét konténer híján, s ismét egy órát töltve a pakolgatással. Most a jókat is a helyükre pakoltam, meg ilyenek. Csak mert miért ne indulhatna úgy a reggel, hogy 1 óra után meg akarok halni.

Megtaláltam a nekem való darabot. Úgy 1,5 szer akkora, mint Én, és a súlya vagy kétszerese az enyémnek. Félig szétrohadva, de még rendbe hozható módon. Szerelem volt első látásra, a tökéletes nekem való munka, úgy is imádok flexelni. Hihi, kiszedtem a tömeg közepéből, és neki estem a flexxel. Több mint 3 órát flexeltem. Volt, hogy létrán felmásztam a konténer tetejére, és úgy csináltam a dolgom.(A le út is vicces volt, szerencsémre akkor jött Carla és Tamás..pont abban a stádiumban voltam, hogy hogy a francba fogok lejutni…de Carla, és a létrafogás megmentett! :D) IMÁDTAM!!!!:D:D:D
Festés. Előző napból tanulva, raktárban csinálom, szigorúan!Aham… a raktár előtti dombocska kifogott rajtam. Az már biza nem ment egyedül. Megkértem Rolf bácsit, hogy pattanjon már fel a targoncás kocsira, és dobja már be nekem a raktárba azt a hatalmas vackot. Kijön, és úgy dönt, fasza gyerekek vagyunk, és erősek, elég lesz a béka. Elég volt. S mivel először úgy gondolta egyedül majd feltolja, s rájött nem fog menni, odaszólt, hogy megköszönné, ha tolnám. Se perc alatt a helyére került a kicsike, s Én megkaptam az elismerésemet, hogy jó erőben vagyok. :D
Megemlítettem neki, hogy megköszönném, ha bevezetne a matrica ragasztás rejtelmeibe, mert ez még kimaradt az életemből, és biza egy- két konténernek szüksége lenne rá. Mondta rendben, és már oda is értünk egy konténer mellé, és gondolta kérdez egyet.: Ezt a részt hogy csinálod meg? Teddyvel festem. Legyint, mint aki nem érti mit akar, és hozza flexet. Jah, mondom, hogy csiszolom..(Miért nem ezt kérdezte, na mindegy.)Én kézzel csináltam. Hát, gyorsabb ha ezzel csinálom. Így ni, ideszorítod a melledhez, mert akkor biztonságosabb és fixebb, és úgy végigmész. Tudom, tudom azon a részen megugrik kicsit, azt azért csinálhatod kézzel.
Egy dolgot felejtett el: Emberünk egy Himalája..kb. 210 cm magas… Ami neki mell alatti magasság, az nekem áll alatti magasság…Azóta, amikor áll alá feszítve csiszolok,mindig bevillan egy kép, hogy megugrik a masina, és újra alkotom az arcberendezésemet… :D
Ezek után elváltak útjaink, s Én lefestettem a konténert…a sötétben..nem jó bent festeni, nem látni a hibákat…mindegy. Picit előbb végeztem, így lemostam még 2 konténert, amit még találtam, hogy esetleg jó lehet, felsepertem, rendbe raktam mindent.

Bobby megjön, megmutatom neki, hogy mit alkottam. Megdicsér, bár meg sem nézte. Aztán megkérdi: Csak egyet csináltál? Mosolyog, közli hogy semmi baj, és tovább áll.
Lemerevedtem, úgy, mint akin kardot szúrnak át, s némi fáziskéséssel megindul a vér a szájából. Nos, nekem könny szökött a szememből, visszafojtást nem tűrő módon. Bemenekültem a raktárba a konténerem mögé, leültem egy kepszek zsákra, felhúztam a térdem és átöleltem, s utat engedtem a bántódottságomnak…1 perc perc múlva már rázkódott a vállam is. Nagyon – nagyon rosszul esett! Pedig milyen boldog és büszke voltam, ráadásul elméletben 1 nagy a napi limit. Hagytam, hogy a könnyekkel a fájdalom is kiürüljön. Majd összeszedtem magam, s elkezdtem elpakolni. Pont Rolf irodája mellett jártam a masinákkal, amikor meglát s megkérdi: Valamit kértél tőlem a nap folyamán, mi is volt az? Már mindegy, válaszoltam, s hátat fordítottam. Még nem szedtem magam össze eléggé.
Következő lépésnél belebotlok Bobbyba. Nem tudom letagadni, hogy baj van. Mi a baj, kérdi, Rolf mondott valamit? Nem válaszoltam. Akkor mi a baj? – erősködött. Azt mondtad, hogy csak 1 konténer…olyan hülyén hangzott,amikor kimondtam, de komolyan nagyon rosszul esett….Látni kellett volna Bobby arcát, látszott, hogy nem szándékosan bántott meg. Megölelgetett, kérte hogy emiatt ne sírjak, és le butuskázott… Aznap este még akárhányszor összefutottunk, megkérdezte, hogy jól vagyok – e már.

Elmentem csirkét etetni, s mikor visszafelé tartottam, megláttam a csodálatos naplementét. Azonnal térdre rogytam, összeszedtem minden negatív érzést, amit bárhol találtam a testemben, lelkemben, akárhol…és kiengedtem, de úgy igazán. Rettenetesen fáradt voltam, kimerültem teljesen. De a naplemente, miután kiengedtem magamból mindent, melegséggel töltötte el a lelkem. Mire a szobámba értem, már teljesen jól voltam, s csak emlék volt, hogy fél órája még felhúzott térdekkel sírtam egy hideg raktár hátuljában.

Ha nehéz nap, akkor nagy fürdés, és magammal foglalkozás. Hajmosás, borotválkozás – mert másnap uszoda! - , és a csomagommal érkezett habkő is, meg körömkefe. Így történt, hogy újra egy plusz törülközővel, majdnem 40 percet töltöttem a zuhanyzóba, és a habkőnek köszönhetően, szerintem egy számmal kisebb a lábam. :D

Beraktam egy mosást, neten molyoltam picit (se agyam, se erőm nem volt semmi értelmeshez.). S bár nem voltam éhes, azért végül ettem pár falatot. Hiába, ilyen az, ha kaja illat megcsapja az ember orrát.  :D Szereztem egy kis szörpit, hogy majd írok, és de jó lesz hozzá. ( Szóltak, hogy hajtja a vizet az emberből, és sokat kell tőle pisilni, de nem hittem nekik… kellett volna!)

Végül szörpiztem, de írni nem volt erőm. Inkább képeket csináltam a dolgokról, amiket csináltam hétfőn, meg megnézegettem a vasárnapi képeket, lekicsinyítettem a képeket, amiket majd fel akarok rakni arckönyvre.

Hihi, indultam megint az utolsó utamra a mosókonyhába, és összefutottam Dáviddal, aki épp rám akart nézni. Meglátott, és ennyit mondott: Inkább elmegyek helyetted, de nagyon hideg van így. :D

Végül viszonylag értelmes időben kerültem ágyba. Még jó. Borzasztó éjszakám volt. Az hagyján, hogy még egyszer sem keltem fel éjszaka folyamán pisilni, és most ez is a repertoáron volt, úgy hajnali 3-4 magasságában…az előtte lévő ébredés…Annyira fájt a testem, hogy felébredtem rá. A kezeim a leginkább, még a gyűrűket is lekapkodtam gyorsan..illetve le akartam venni gyorsan, de már bele voltak dagadva az ujjaim…Hát, csak sejteni tudom, mit érezhetett pókember, amikor egy éjszaka alatt átalakult a teste. Rég éreztem ilyen fájdalmat. Felkeltem, s azért elmentem vízmentesíteni, mert éreztem, hogy tele a hólyag, s mozogtam picit. Elnevettem magam, mert eszembe jutott az a gondolat, hogy azért fasza csaj vagyok, na. :D

Szerda.
Terveztem, hogy csajosra veszem a figurát, hamár közel 2 hete férfi melót végzek. Az éjszakai kalandom egy sötétebb karikával a szemem alatt járult hozzá a csajos naphoz, meg egy picit kései keléssel, hogy tuti ne tudjak sminkelni. Nem baj, a csini ruci és a kiengedett haj azért működőképes volt. :D

Reggeli morning spot. Sir David A….(a kunkori hajú mindenemet, hát nem tudom még mindig, hogy kell írni..) Szóval: „Ször Dévid Ettembóró” filmmel kezdtük. Tökéletes kezdése a napnak. :D
(Látni kéne Wendy és Asa arcát, amikor beszélnek róla, vagy felmerül. Én is tisztelem a fazon munkásságát, de az a két Nő meg van érte veszve. :D)

Spot után takarítás. Kertbe vagyok írva. Levadászom Wendy-t, elküld a konyhába. Konyhába sokan vannak. Végül magam keresek olyat, akinek elkél a segítség.
Kivételesen (először!!!) hamar végzek, s meghallom, hogy az oltások miatt sokat járnak orvoshoz a többiek. Bevillan, hogy kitöltöm gyorsba a lapot, s elküldetem velük. Eltekernék a lapomért, de a bringám sehol.
Közben meghallom, hogy Péter megy Patringtonba, s valaki filtert vetet. Reggel a zsebembe raktam 6 fontot, ami egy papírba volt belecsomagolva, gurigát formálva. Mint ahogy az egyforintosokat vittük régen a postára. Miért?!?!?!
Kezébe nyomtam, s megkértem, hozzon egy doboz cigit. Az utolsót. Legyünk túl rajta. Nincs több pénzem rá. :D

Szóval elgyalogoltam a papírért, s beültem egy osztályterembe. Kitöltöttem az egyértelmű dolgokat, majd elkezdtem embert vadászni, aki segít nekem. Bobby nem tudta, Asa elküldött, Wendy nem ért rám… Mintha már nem szoktam volna ezt meg. Idő van, jelenés a teremben. Krisztina – a kis cseh angyalkám, akit már említettem - , látja rajtam, hogy gőzölög a fülem. Mi a baj. Elmesélem, hogy mi van. Elmondja, hogy kiderült, az Ő csoportjából jóformán senki nem volt beregisztrálva…10 hónapja vannak itt, és mivel friss neki az élmény, segít, hogy mit kell kitölteni. Ismét hálás vagyok neki.

A csoportgyűlésen megbeszéljük, hogy ki milyen munkát végez ingyen a mai nap folyamán. És mit nyerek meg???? Cintia erős csaj, irány a kivágott fákat kiásni gyökerestől… ehhez még lesz egy – két keresetlen szavam, de még előtte…

Elhagytuk a termet, még mindenki szédeleg ilyenkor kicsit, s mivel az az napi orvosos turnus elment, gondoltam a következő napiak közül elkapok valakit, hogy vigye már el a papírom. Nem volt köztük Krisztina, erre ennyit tudok csak mondani. Így úgy döntöttem: Jövő hét szerdán, kérek egy kis kimenőt, és eltekerek az orvoshoz. Csak el mutogatom neki kézzel lábbal, hogy mit szeretnék, a macska rúgja meg.

Ennek tetejébe, még meglátom a rotát: mosogatok este…de Én úszni szeretnék, fáj mindenem! Mónikát kapom el cserére… belemegy. Imádom érte!

Aztán irány az ásás. Az utolsó pillanatban hozzám csapták Dávidot és Zu-t is. Szerencsére. Lehetetlen küldetésnek tűnik. Emellett, ez az igazi gyilkosság. Emellett , FÁRADT VAGYOK,„SÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍPPPP”.  Nem baj, próbálkozunk. Aztán jön a felmentő sereg. Eszkimó Péter vágtat oda csodaparipáján, a traktoron. Vaslánc, körbefog a farönk, kitép. 1megvan. 2 megvan. 3. elszakad a lánc. Semmi baj. Ássátok körbe. Lánc megcsinálva. 4. megvan. Ássatok még, ezt nem lehet kitépni. …és ez így ment ebédig. 4 fa halálát Énekeltem végig. Igen, magamban mindegyik kitépésekor dúdoltam egy dallamot. Ne kérdezzétek, miért. Csak jött.
13:00, ekkor már Gonsalo is dolgozott velünk egy ideje, s mindenki ott dobta el a szerszámot, ami a kezében volt, ahol volt.

Ettem pár falatot, s eltépettem a szobámba. Felbontottam a cigit, ami megérkezett már egy órája. Leültem a napsütésbe, s elszívtam egyet. Aztán mégegyet…(sajnálom….)
Összeszedtem magam, és mivel nagyon akartam úszni menni, ezért inkább most locsoltam virágot. Mert ugye, ha szerda, akkor.. Körbelocsoltam. Aztán úgy döntöttem, a szobámat is kiporszívózom. Aztán a nagyobb szobának is nekiesetem. Hihetetlen piszkos volt a padló, pedig csak átjárok rajta…

Ebéd utáni meeting. Task. Állatok. Nem akartam elhinni, vagy 4-szer megkérdeztem, hogy a GAIA-k is??? És érdekes mód, a válasz mindig igen volt. :D

Este 6-ig utána olvastunk Dáviddal mindennek, magyarul – angolul, mindenhogy, s a pósztert is megcsináltuk. Szuperságos. Csak prezentálni ne kelljen….

6-tól Malawi takarítás. Nekem előbb csirkeetetés…tudtam, hogy el fog húzódni, meg már egy ideje 6kor kapnak kaját a kicsikéim, hiába, korábban sötétedik, ők meg mennek aludni!

A MÉNYKÜBE, NEM CSUKTAM BE A CSIRKÉKET!MINDJÁRT JÖVÖK!!!!

Tegnap is ugyan ez volt. Csak akkor uszodából hazajövet jutott eszembe. És ma is bezárta valaki helyettem, úgy ahogy tegnap. Tippem szerint Karin a csirkék védőangyala, de úgy is ki fog derülni szerintem, mert nem ez volt az első eset, hogy késve mentem… Egyébként meg jól meg szívtam. 600 km/h-s szél, 5-8 fok, zuhogó eső… De nem baj, mert a szoba megint melegnek tűnik!!! :D:D:D:D

Malawi takarítás. Végre! De csak azért lett ennyire hajtva a dolog, mert Hétfőn 15 új Gaia érkezik, a következő Májusi csoport Gaia-i. 14 Nő. Fel tudjátok ezt fogni? 14 Nő, és egy szem…Férfi.
A Nagy Zuhanyzót nyertem meg. Egyedül, mert 4-en voltunk az egész épületre. Hát, 1 órás azért volt. Pedig most nem is voltam annyira nagyon alapos, mint legelső alkalommal. Akkor nem volt olyan szeglete a mosdónak, amit kihagytam volna. Most azért nem súroltam wc tartályt, kukát, falakat, párkányt, ablakot…De azt hiszem, így is elég tiszta az a mosdó.

Kicsit késve érkeztem enni, úgyhogy nem tudom, miről maradtam le. Azt tudom, hogy Carla elkapott, hogy berakott mára ebédet csinálni egyedül. Mondtam neki, hogy ezt igen csak át kéne gondolnia, mert konténert csinálok, és emlékezzen csak hogy nézek ki. Hogy kajálás előtt arcot kell mossak, mit gondol, jó ötlet hogy a konyhába rak? Meggyőztem gyorsan. Cserébe holnap mosogatok, szombaton meg reggeliztetek. Kezdem megszokni ezt a korán kelés dolgot….

Irány az uszoda. PÁPÁÁÁÁÁM. Egyedül. Szerencsére akadtak squash-osok, meg tollasosok, így eljutottam az uszodáig. Ott aztán szétváltak útjaink. Istenem…úgy kellett, mint sivatagban egy pohár víz. Szépen, a csigolyáim egyesével a helyükre másztak, s 40 perc mellúszás után már a vállam sem kattogot. Szépen mindenemet megnyújtottam. Fenomenális volt.

Mivel vittem az uszodába cuccost, hajat mostam, megfürödtem ott, s mikor visszaértünk, csak megszárítottam teljesen a hajam, meg melegítettem picit a szobán, fogat mostam, s szerintem beájultam az ágyba, mert nem emlékszem másra. :D Nem emlékszem mit álmodtam, csak azt tudom, hogy az utóbbi időben mozizom. Kár, hogy a sok szundi miatt elfelejtem….Hmm, talán ez jó motivációnak. Felkelni, és azonnal leírni, miről álmodtam. Akkor már csak nem alszom vissza…no, majd megpróbálom. :D

És akkor elérkeztünk a ma reggelhez, amit már leírtam. Hát, nagyjából ennyi. Megyek is, még vár rám egy szárazruha elpakolás, a fogmosás elmarad, mert ki akarom élvezni a maraquja ízét. De szerintem előtte lehet elszívok egy cigit a hidegben, mert akkor melegnek fogom érezni a szobát, és tök jó lesz „melegben” elaludni…Hm..látszik, hogy este van, már zöldségeket beszélek. Pedig ismerve magam, megcsinálom…. :D Hiába, ez vagyok Én. :D

Ölelés nektek!

Ismét Chopint választottam. Imádom a zongora hangját, egyszerűen, olyan számomra, mint egy lágyabb szeretkezés. Nem fizikailag. Lelkileg.

Füstölő illata a levegőben, szantálfa, a kedvencem. Otthon mindig ezt használtam, a bútoraim már magukba itták illatát, s sokszor, ha már nem használtam, akkor is, büszkén ontották magukból ezt az illatot, mint a randi előtt agyon parfümözött nő.

Gyümölcs tea íze a számban. Áfonya. Kesernyés íze körbetáncol a számba, s elégedettséggel tölti el ízlelőbimbóimat. Örömtáncot járnak, már várták ezt a fajta íz orgazmust.

Háromnegyed hét van. Egy átlagosnak mondható zuhanyzás után, kiültem, s elszívtam azt a szál cigit, amit Zoltántól kaptam ínségesebb időre. Nincs most ez a pillanat, és szerintem még egy órája sincs, hogy kaptam, de a naplementéhez és a megérkezésemhez Önmagamba egyszerűen illet.

A nap rózsaszínűre festette az eget, minden csendes volt és nyugodt. A hétvége eseményei szépen leülepedtek bennem, s lehetőséget adtak, hogy szépen, egyesével elővegyem őket.

A mai nap ünnepeltük a CICD 15. születésnapját. Reggel szokásos időben keltem, bár adtam magamnak 10 percet még az ágyban… s reméltem, hogy lassabban fog eltelni, mint amikor olyan érzésed van, hogy becsuktad a szemed, és már kelned is kell… buktam.

Lábujjhegyen settenkedtem ki, újabb vendégem van a kinti szobában. Ana. (Jut eszembe, Csipkerózsikám a hét elején visszaköltözött a tornyába. :D ) Tegnap este érkeztek Di-vel, és Zoltánnal.

Elmentem szokásos kis körutamra, annyi különbséggel, hogy amikor megtöltöttem a vizes flakont, fogtam, és bekészítettem Kv-nak való vizet. Röpke gondolat volt, de azt hiszem, hasznos.

Mikor visszaértem, észrevettem, hogy a füzetet a szobámba hagytam. A füzet, amibe a csirkék etetését, és tojásainak számát vezetjük dátumszerűen. Tegnap elhoztam, mert betelt az oldal, és amúgy is, újratervezés volt, mert a kacsákat is be kellett valahogy vezetni a táblázatba.

Visszajöttem a szobába, felpakoltam a szennyesemet, a számítógépemet, és a füzetet. Füzetet a helyére vittem, megnéztem mi a helyzet, mosás ügyben – foglalt volt minden gép (reggel 8kor??!!??), így végül az ebédlőben kötöttem ki, szennyessel együtt. (mindig egy táskába rakom, így azért nem volt annyira vészes, de a bukéja…:D)

Megreggeliztem a többiekkel, aztán beültem a gép elé. Nem volt kedvem túl sokat netezni, hamar befejeztem, s inkább hasznossá tettem magam. Vizet hoztam a vízforralóba, megnéztem a benti virágok kaptak e vizet. Ilyenek.

Elkezdődött a készülődés, az ebédlőt nyertem meg, pár másik Gaia-val együtt. (Ana, Di, Árpi, Zoltán) Épp, hogy nekiláttunk és kiráztuk a terítőket, jött Vele, hogy el kéne cipelni a kacsaházat. Mentem, és a helyére tettük a mini palotát. Egész nagy területet kaptak, bár sajnos tavuk úgy néz ki nem lesz. (Meglepett volna, ha nem így lett volna…)
Visszaérkeztem az ebédlőbe, és kérdeztem, hol tart a folyamat, mit csináljak. Hát, igazából mosogatni kéne, kaptam a választ. Rendben, akkor nyilván mosogatni fogok. Hát, rég láttam ennyi mosogatnivalót. De nem bántam, tuti hasznos leszek. Nekiláttam hát… Olyan 2,5 órát mosogathattam kb. Közben, ahogy néztem a verőfényes napsütést, eszembe jutott, hogy vasárnap van, és semmi kedvem a bájolgáshoz, nem igaz, hogy nem tud esni. Aztán hamar magamra szóltam, hogy nem lehetek ennyire Önző!!! Sokan, mégha nem is jókedvükből, de egész héten erre a napra készültek. És mégis csak annak a szervezetnek a születésnapja, ahol most fejlődöm. Hogy lehetek ennyire érzékelten, csak mert Őnaccsága nincs hangulatban. Hamar túlléptem a dolgon, és örültem, hogy ilyen hamar sikerült észhez térnem.

A nap elindult. Moktél bár – alkoholmentes koktél - , süti készítő pult. Egyszer elkapott az ihlet, csináltam egyet. Egy szivárvány, aminek az egyik aljában napocska, a másikban az esőt adó felhő. Közöttük szív. Hiszen az Ő szerelmeskedésük szülötte a szivárvány. Egy pillangó, és egy virág kapott még helyet rajta, a virág szirmai mandulából voltak, és mind különböző színű csíkokkal volt díszítve.

Nem tudtam mit kezdeni magammal, meglestem a mosógépet – szerencsém volt. Nevetve vontam le a konklúziót, hogy dolgos hét volt: Csupán csak a festékes munkaruhám, zokni és némi fehérnemű volt porondon.

Elmentem a fényképezőért, és feltaláltam magam. Fotóztam. Szeretek fotózni.

Nem találtam a helyem. Jó volt látni az embereket, ahogy beszélgetnek... de nekem lelketlennek tűnt az egész. Zolival elvonultunk egy szál cigire, amikor csatlakozott magas Gábor, hogy ha van kedvünk, segítsünk Tamásnak tejes flakonokat mosni, amiből iglut készít. Már ott is voltunk. Megtaláltam a helyemet. Segítettem, a lelketlen tömegtől távol voltam, és a társaságot is élveztem.

Volt Faültetés. Így történt, hogy Krisztina és Én örökbe fogadtunk egy fát. Ketten ültettük. Nem tudom milyen fa, még nem csekkoltam le az angol nevét, ami Old Green Gage, de az kiderült, ez az egyetlen ilyen fa. :D

Megjegyzés: kb. 4 nappal ezelőtt, elfelejtettem írni, hogy Rolf pajtás letartolta a konyha melletti részt, egy motoros fűrésszel. Tény és való, hogy jobb, mintha a sulibélieknek esett volna neki, de azért kicsit fájt a szívem a fákért. Megoszlottak a vélemények. Valaki velem érett egyet, valaki azt mondta, szükségszerű volt az épület miatt, valaki meg azt, hogy mi a baj vele, van még elég fa itt.De nincs mit tenni. Csak olyan abszurd, nekem ellentmondásos azzal, amit képviselünk.

Aztán vissza az igluhoz. Folytattuk a munkát, a beszélgetést. Úgy éreztem, mindenki oda jön megpihenni a nagy … ürességből.

Élő zene ment, Kevin énekelt, és Én nagyon szeretem Kevin hangját. Ami lehangoló volt, hogy leginkább azok a számok mentek, amiket hétfőnként Énekelni szoktunk. Nagyon kedves gondolat, de uncsi. Visszamentem inkább az Igluhoz, meg a rádiós zenéhez. Az itt töltött idő alatt elkapott egyszer –egyszer a láz, hogy jól esne táncolni egyet. Nem, nem táncolni, pontatlan voltam. Bulizni. Hangos zenére, enyhén alkoholos állapotban rázni magam a tömeg közepén, és nem törődni semmivel, csak hagyni, hogy a testem érezze és kövesse a ritmust.

Alkohol. Elgondolkodtam, hogy ha csentünk volna valamit az italba, vagy esetleg a sütibe, mennyivel lett volna más a buli. Sokkal. Nem szép dolog, de ki kell mondani. Ott ahol alkohol van, a hangulat is oldottabb. És a lelket, az oldott emberek társasága hozza meg.

Egyébként nap közben olyan voltam, mint az a fajta gyerek, aki csak akkor lát édességet és üdítőt az asztalon, amikor vendégek jönnek, és rá kell szólni, mert nem bír magával, és jóformán elissza és eleszi az asztalon lévő dolgokat a vendégek elől. Ipari mennyiségű sütit, kekszet, meg édes dolgot ettem és ittam. :D

Elmentem, a ruháimért. Bedobtam a szárítóba, s mikor visszafele tartottam, meghallottam: „How old are we, now?How old are we,now?” a boldog születésnapot dallamára, és a végén mindenki egyszerre üvöltötte, hogy 15. Tapsikoltam, és ismét levontam a konklúziót: A focizó emberek hallották a születésnapi dalt, és eszükbe nem jutott abbahagyni a focizást… tényleg lelketlen az egész…

Odamentem az igluhoz, és szóltak, hogy torta van, tessék jönni. Épp vadászom az újabb adag kalória és édességbombát, amikor észreveszem, hogy díjazzák a süti kreálmányokat, és épp az enyémről beszélnek, a szivárványról. Odamegyek, elveszem, zavaromba úgy keringek, mint gólya fos a levegőben. Szól Vele, hogy menjek oda, válasszak ajándékot. Közben Mónikától megtudom, közösen lettünk 3.-ak. Örvendek, ez aztán meglepetés, nem számítottam ilyesmire. Nézem a tárgyakat… képtartó, kép, díszes kanál, bögre…
Nem tudom,és eszembe jut egy általános iskolás bicikli verseny, ahol elvették előlem a kütyüt, ami méri a sebességet, meg hogy hány kiló métert tettél meg,  és lányos zavaromban egy térdvédőt vettem el, ami ráadásul egy gagyibb fajta volt. Pedig még annyi hasznos dolog volt ott…
Nem akartam elkapkodni. A díjazottak jöttek, és vitték el az ajándékot, amit választottak. Felfedezem, hogy tombolához lehetett kikészítve, mert mindegyikre egy szám volt ragasztva… Nézegetem a számokat. Egyszer elmosolyodok, lecsukom a szemem, és csak annyit mormolok magamban: Hol vagy? Nem látlak. Ebben a pillanatban, valaki elkapja az egyik képet, és Én meglátok egy könyvet. Tökéletes. A könyv kicsi, magammal vihetem bárhova, nem törik össze, és egy kincs. Megnézem a számot rajta: 44. Ez azért vicces, mert Zsuzsa,  a „Sámánnőm”  44. diákja voltam. Emellett a kedvenc vörös hajfestékem kódja:44/77. Hát itt vagy, felemelem, és már ott sem vagyok.

5 perc sem telik el, jön a következő „sokk”. Állok a Moktél bárnál, hogy kérjek valami különlegeset, elvégre dobogós lettem, meg lányos zavaromban felzabáltam a díjazott süteményemet is, szóval erre inni kell. Állok és lefagyok. Bemegyek a pult mögé, és halkan annyit kérdezek: Ez igazi maraquja? Carla, mint a világ legtermészetesebb dolga, válaszolja igen, kóstold meg, s már nyúl is a kanálért belekanalaz és nyomja a számba. Sírni tudnék az örömtől. Ez mennyei, kiáltok fel, s kezembe adja a gyümölcsöt is és a kanalat is. Nincs más, csak a maraquja meg Én. Szerintem van már 10 éve, hogy IMÁDOM az ízét, de sosem ettem igazit. Drága Szüleim mindig vadászták nekem a nagyobb multikban, de otthon nem kapni sehol. Bakancs listás volt, hogy egyszer maraquját szeretnék enni. Egy álom vált valóra…

Újra Iglunál, örömködés, és belenézek a könyvbe, amit választottam. Újabb „sokk”. Egy naplót tartok a kezemben. Egy naplóból lett könyvet… Hmmm,ezernyi gondolat, s a következtetés: Sikerült választani, megtaláltuk egymást. :D

Egyébként még egy könyv várakozik olvasásra, de egyértelmű, hogy ezzel kezdem. Az azért érdekes, mert az a címe: Egy zsiráf könnye. És hát Zsirááááfff…. :D:D:D

Nagyon jól néz ki azaz iglu, bár nincs hozzá tervrajz, és nem is tökéletes… de, tökéletes az. Úgy.Ahogy.Van.

Jókat dumcsiztunk, érdekes volt belelátni, ki hogy vélekedik az emberi viselkedésről, ki hogy alkot véleményt tettekből. És hogy ha valami sok mindenkire igaz, hajlamosak másról is feltételezni…
Ilyenkor örülök annak, hogy megtanultam: A legfontosabb, hogy Én tudom az igazságot. És ha valakit érdekel az Én igazságom, meg fog kérdezni…

Az igazság is relatív. Dolgokat teszünk, mert úgy érezzük, tennünk kell. De sokszor az ok láthatatlan. Ítélkezéstől mentes élet és Elfogadás Tan, alapfok. De ezt már kifejtettem, ha jól emlékszem.

A buli végül 4 - fél 5 körül lezárult. Hát gyerekek, rég láttam ilyen csapatmunkát, mint ami itt folyt a buli végeztével. Mindenki látta, hogy mit kell csinálni, anélkül, hogy beszélni kellett volna róla. És csináltuk. Közösen. Mindannyian. Egyszerűen elvarázsolt, amit műveltünk. :D (és Carla-tól kaptam egy egész maraquját… nézegettem a zacsit, amibe voltak, és megesett rajtam a szíve… pedig csak azt néztem, hogy tesco-s… és úgy rémlik, mintha csak 1 font lenne a 3 darab … nem tudom, mert akkor már csak az érdekelt, van egy egész maraqujám, és hogy valahogy menteni kéne magot. :D)

Nem sokkal később, a Dhuram – ba (ejtsd: Dürem-be) indulókat sorfallal búcsúztattuk. (Gege, Amilcar és magas Gábor)
Birmingham-iek később indultak… Őket már nem tudtam integetéssel búcsúztatni, pedig már tök jól megy az elengedés... Elindultam inkább csirkét etetni…

Csirkeetetés után láttam, hogy páran maradtak a főépület előtt…néztem Őket, s egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy csatlakozok…de az írás utáni vágy erősebbnek bizonyult…

Szombat. Hát, szombatra virradóra egész érdekesre sikerült az éjszakám. Keltem arra, hogy a fejem a falon koppan, keltem arra, hogy álmomban mondom magamnak: „Minden úgy van jól, ahogy van, látod.” és ez annyira meglepett, hogy felébredtem rá. Keltem arra, hogy a fél lábam kilóg, félig lerúgtam a takarót… 2 óránként fent voltam. Ettől függetlenül egészen sokat sikerült aludni.

És mit csináltam? Konténert festettem, meg raktam rendbe. Csípem nagyon, csak elkezdeni a napot nehéz néha. :D Bobby már csak néha nézett rám, hogy kell e valami, hogy egy kicsit azért „felgyorsítson”, meg azért na. Jó hangulatban telt a nap, ebédszünetben Hvaláztam is picit. :D

4 óra…nem sokára csomagom érkezik…6 óra…Hol a csomagom….Jó – jó, csak késik kicsit, megetetem a dögicéimet…oké..most mit csináljak. Mocskos vagyok, festékes tetőtől – talpig…elindulok a szoba felé, addig megcsinálom a táblázatot a csirkés füzetbe. És csörög a telefonom. Kedves, kellemes hang. A csomagom a tyúkoktól nem messze vár. Rohanok- futok. Kedves Arc, Lágy hang…percek alatt elvarázsol a sofőr. Teára, kávéra invitálom…elmosolyodik, közli: Édesanyád is megkínált, köszönöm, de késésben vagyok. Kérdez párat, megkapom a csomagot, aláírok, megköszönöm(??!!) és már indulok is…csápolok még egyet, és már jóformán a szobámba is vagyok a csomaggal. Szobámba vezető úton, felmerül a gondolat, hogy vajon megköszöntem a csomagot? Nem tudom, hogy elköszöntem egyáltalán… olyan gyorsan történt minden…Jó- jó, először fürdés.

A zuhany egy megváltás. Közben majdnem megfulladok, mert felfelé tartom az arcom, és a víz úgy gondolja, az orromba is belátogat... Mellettem Árpi zuhanyozott, csak annyit hall, hogy nevetek és fuldoklok. Storyzok neki.

Újra a szoba…SMS írás. Gáz vagy nem, nem érdekel, de megírtam a csomaghozó angyalkámnak, hogy köszönöm,jó utat, vigyázzon magára, és hogy legyen szép estéje.
Szemezek a táskával….nem, nem, mindjárt 7 óra…de nincs mit felvegyek. És már nyílik is a táska, és borul ki minden. Zseniális, helytakarékos csomagolás: még a cipőkbe is van valami…
Zsiráfos kispárnám…júúújjj, Zsiráfos mamuszom…júúúúújjj….hajnyunyák, minden amit kértem…és persze a meglepetések: Fényképek, csoki…ennyire futja, felöltözök az új göncökből, és már megyek hamizni…azaz hamiztam volna. Visszarakom a nagytányért, előveszek egy kicsit, és pakolok rá pár narancsot. Nem baj, gondolom, legalább ehetek majd egy csokit. :D Vele kap el, s már a tányéromon is van némi hús. Hiába magyarázom, hogy nem kell, nem enged vitatkozni. Szóval ettem kockára vágott húst, naranccsal. :D

Hamar leléptem, s nekiálltam kipakolni. Aztán meg mindent átrendszerezni…fényképeket felrakni a falra, ilyenek…A ki-át-be pakolással végezve, némi rendezni valóm marad csak, amikor elkap egy érzés. Na kb. most érkezhetnek majd a Birminghamiek. Fogom, Ana-nak megágyazok a régi helyén. Sajnos nem tudom az Ő régi ágyneműjét felhúzni, mert azt most Én használom. De nem baj, van másik tisztám.
Épp, hogy elérem a főépület oldalát, meglátom a kocsi fényét. Ím – lám. Még mindig szeretem, ha hallgatok a megérzéseimre. :D

Oda menjek?Ne menjek? És meghallom Drága Anám hangját: CIIINNNTTTIIIAAA. Több sem kell. Szaladok, és jól megölelgetek mindenkit. Di-t, Ana-t, és Zolit is.
Ana veszi ki a hálózsákját. Halkan elszólom magam: Én megcsináltam az ágyadat. Mosolyog, visszadobja a hálózsákot, s csak annyit mond: Nem gondoltam, hogy valaki...
Gegével is megismerkedem, Ő Dhuram-os és magyar, és amikor legutóbb itt volt, csak láttam, és nem is tudtam, hogy magyar.
Zolinak kerestünk üres, szabad szobát, Ana beköltözött a régi helyére… hajnalig beszélgetés, táblázatkészítés a tyúkoknak , kacsákoknak– mert azt azért még muszáj - , aztán alvás…mély alvás…

Kértem Mamziéktól, hogy bőrszíjat is küldjenek. Tudjátok, azt, amivel a medálokat szokták a nyakba kötni. Volt itt velem, egy mini kulcs. Kaptam. <3.Másfajta, mint amit magamra varrattam.  Az a kulcs a siker, a megoldás és a változás kulcsa volt. Beteljesítette feladatát, most jó helyen van. :D
Ez most más. Zöld színű szíjon lóg, s mikor Ana rákérdezett, mi ez a kulcs, önkénytelenül rávágtam, hogy a szerelem kulcsa… Nem egészen igaz. Ez egy kulcs, ami megnyit engem afelé, hogy ne egyedül tervezzem a jövőmet. Például, hogy amikor a farmomról álmodozom, ne egyedül legyek azon a farmon. Nehéz ezzel mit kezdenem. Most is vakarózom, iszom a teámból, bogarászom…
Még nem érzem, hogy képes lennék megosztani magamat…(és most kedvem lenne letépni a kulcsot a nyakamból…)Ez nem azt jelenti, hogy eddig nem szerettem soha, vagy nem voltam szerelmes, igazán, őszintén…ez azt jelenti, hogy mindig elüldöztem mindenkit. Mert mindig fontosabb volt, a szabadságom, a saját utam…
Ez persze nem azt jelenti, hogy tuti, hogy lesz mellettem valaki. Ez azt jelenti, hogy szeretném egyszer megtapasztalni, milyen is ez, hogy tudjak választani, vagy hogy megkapjam a választ: Tényleg ennyire szabad vagyok, és egyedül érzem jól magam, vagy csak egyszerűen FÉLEK?!

Na, elég a locsi-fecsiből mára.

Hofi-t idézve:
„Pusszantás mindenkinek!”

ui.:rálestem a mentésre, és milyen dátummal mentettem el? szeptember 6. … WHY?

Péntek este, és Én Chopint hallgatok a szobámba. Imádom a zongora hangját…egyszer szeretnék majd megtanulni játszani rajta…és lesz egy öreg szépség a nappalimban….
Az ebédlőben mozizás folyik. Én megpróbáltam. Isten bizony, de… képtelenség. Tele is a fejem, és fáradt is vagyok. Hihetetlen élmény, hogy rendszeressé vált, hogy együtt fárad el az agyam és a testem.

Reggel ismét felkeltem fél7-kor. :D zseniális. :D Már csak fent is kéne maradni :D Jó volt a meleg takaró alatt, így csak ébren álmodoztam, úgy 2 percig, mert végül belealudtam. Aztán a szokásos szundi harcok, szokásos bronzérem. De teljesen elég, ezzel az időbeosztással mindenre van időm. :D

Minden a szokásosban, egészen a morning spot utánig. Mentem Asahoz, hogy akkor kitölteném az egészségügyi regisztrációs lapot. Asa küldött Bobbyhoz, Ő meg közölte, hogy nincs olyan lapunk. Még toporzékoltam egy darabig, mint a durcás gyerek, de igazából senkit nem érdekelt, hogy mit toporzékolok. Gondolatban biciklire ültem, és elmentem a rendelőbe, elmagyaráztam mit szeretnék, megértették, és ott kitöltöttük a lapot. A képzelgéssel némileg lecsitítottam az üvöltő gyereket magamban. Vagy inkább megoldottam magam… és meg is tenném… ha lenne hétköznap időm rá, hogy megkeressem, hogy hol van egyáltalán ez a rendelő… dühöngtem…

Nap közben, még voltak apróságok, amin felhúztam magam, Pl. az egy perc elég, hogy ezt megcsináld…ez így nem jó, ezt még kell csiszolni….???????????????????...
Aztán rájöttem, megértettem a lényeget: Azokat a felületeket, amik nagyjából rendbe vannak, éppen, hogy csak meg kell csiszolni, az erőt és az időt, a problémás területekre kell elhasználni.  Hurráság, ügyes kislány, mehetsz az első osztályba. Tényleg ennyire lassan esett ez le? Félelmetes…

Nos ebből ki lehet találni, hogy megint konténert újítottam. De nem csak. Elvitték a sok fehér nagy zsákot, egy nagy-nagy kamionnal… Nah, nagy fehér zsákot is tömtem. A kamion sofőrje magyar volt, igazi nagydumás, de egy merő jó indulat…és magányosság. Ő is egy angyalka volt, bár nem a megszokott formában. :D Annyira tipikus, mikor egy – két szót szól angolul, aztán mondja magyarul, mintha mindenki értené. :D

Azt hiszem a fűnyíró bot után, a flex a második kedvenc masinám. Bár nem daraboltam vele, hanem kör alakú drótkefe szerűséggel csiszoltam, de zseniális. Fülvédő, szemvédő, maszk, és merő piszok. Minden porcikám fáj…de imádom. Sokat lehet gondolkodni is…

Ebédszünetben nem voltam éhes, így kértem az almafától egy szem almát – letéptem, és leesett egy másik is - , szóval ezzel a két almával beültem Hvala alá. Csak voltunk. Ő meg Én. Mikor a pároddal, vagy a legjobb barátoddal vagy, nem szólsz semmit, csak egy helyen vagytok, és ez már épp elég boldoggá tesz. Na,ilyen volt ez is. Felhúztam a térdem, mert azért hűvöskés az idő, és odakucorodtam hozzá és majszoltam a két almát. Hogy milyen finom ez az alma… rózsaszín a húsa. :D

Félidőnél már nagyon fáztam, így beültem a Gaia terembe a gép elé. Neteztem egy picurit, csörög a telefonom. Telenor. Megbeszéltünk mindent, tünemény volt a nőci, kacagtunk és végül nem él többé ez a számom. Pipa, kihúzva a listáról.
Aztán 6 után szólalt meg megint a telefon..holnap érkezik a csomagom :D:D:D – na ez egy furcsa beszélgetés volt. De éreztem, hogy a srácnak is. 3-szor szólaltam meg, és Ő is.  ÉN: Igen, tessék. Áh, szia Robi, tökéletes. Akkor szia! Ő: Szia Robi vagyok, a kollégám holnap viszi a csomagot 4 és 6 között. Hát igazából ennyi. Szia.
Nem vittük túlzásba a dolgot, úgy érzem:D

Ezen kívül minden ugyan az. Sok – sok gondolat, esti etetés, nagyzuhanyzós pacsálás…

JAH! Ebédszünet vége előtt egy hangyányival, megnéztem a kacsaházat, amit Vele befejezett. ZSENIÁLIS! A macska rúgná meg, hát a végeredmény szuper lett. Én meg mit össze nem görcsöltem. Ott a pont. Néha csak csinálni kell. A spontán dolgok jók – tudom, egészen sokat csináltam, ami a hirtelen jött utazásokat, vagy kisebb kalandokat illette. De azt hiszem, kitágíthatnám ezt a dolgot. Úgy, hogy ha nincs terv, akkor csak szimplán ne agyaljak a dolgon.  Újabb lecke :D

Jó kis nap volt. Élveztem.  :D

Fél10. Lehet ciki, de Én bebújok a takaró alá. Élvezem még a zongoraszót, és álmodok valami mesebelit. :D Reggel pedig ha megébredek megint fél7-kor, kis is fogok tudni szállni az ágyból. :D

Szép álmokat, rózsás csókokat! :D

Hajnali fél7-et üt az óra, s megébredek. Nem értem miért, de mostanában ez megszokottá vált. Örvendek egyet, hogy van még fél órám, és elmosolyodom, mert rájövök, a fél pár zoknimat levarázsoltam az éjszaka a lábamról.

Csörög az ébresztő. Boldog vagyok, mert ez még csak az első, s ha dobogós szeretnék lenni, akkor is van még 2. Így is történik, jó nekem a bronzérem, ha aludhatok még egy picurit.

Szokásos körutamra indulok, s tegnapi felismerésemből, hogy jobban meg kell nézni, van e a csirkék alatt tojás, másik helyszíneket is végigbogarászom. És igen, újabb 16 tojást találok. Rápakolom a tálcára, de nem elég az egy tálca. A maradékot tetejébe rakom, a szerelmes levél alá.

A reggeli „gyűlés” megint egy videó, de mindig élvezettel nézem. Csak néha nem fogok fel belőle semmit. A lényeget ismét értem, s ez reggeli elvárásaimat teljesen kielégíti. :D

Utána irány, konténer rendberakás – festés. Élvezem az egész napi munkát, csiszolok, mosok, pakolok, festek, teszek – veszek. „Főnököm”, de nevezzük inkább tanáromnak, megint egy jó darabig ott áll felettem, s mindenféle apróságra megtanít… jó jó, néha úgy érzem, megőrülök ha még egy percig ott áll mögöttem, de tudom, hogy csak a javamra szolgál. Így hamar átlépek a dolgon. Még a végén megszokom, hogy vizslatják a munkám, és ez még később hasznomra válhat. :D

Munka közben ismét gondolkodóba esek, ami újabb ismeretet szül magamról. Nem az zavar, ha valaki nem végez tökéletes munkát, hanem az, ha nem törekszik rá… Vidámkodom, mert rájöttem: Nem vagyok merev. :D

Napközben a közmondás, mely a türelemről szól, beigazolódott. Már nagyon szükséges, azaz egészségügyi szám, de kivártam a megfelelő pillanatot. És eljött. Megkértem Wendy-t.  Azt mondta, pár óra múlva visszatérünk rá, mert most épp szünetel a doki, emlékeztessem. Pár óra múlva mentem. Arca gondterhes, látszik, hogy már csak Én hiányoztam az életéből. Nem baj, már nem fordulok vissza. De megérti mennyire fontos nekem, és végre kimondja a kulcsszót: Kérd meg Asa - t. Gyorsan felszívódok. Hiába, gondoltam már Én is erre, csak mégis Wendy a tanárom.

Asa készséggel állt rendelkezésemre. Meg imádom a megérzéseimet. Nagyon éreztem, hogy nem akarom Én felhívni Őket. Nem azért, mert… most tényleg nagyon ellenérzésem volt. És igazam lett. Valahol elkavarodott a regisztrációs papírom, szóval nem volt egy egyszerű beszélgetés…Ím- lám, mindennek oka van. Szuper. Asa szólt, hogy holnap figyelmeztessem, hogy intézkedjünk. Hálás vagyok neki.

A nap végén pedig rájövök: Ha van az ember kitart amellett, amit gondol, annak később megkapja a gyümölcsét. Nem, nem nagy dologgal..Csupán, gesztussal. Ma éreztem azt, hogy van, aki látja, hogy becsülettel dolgozom. És megkaptam a „jutalmat” érte. Nem, nem nagy dolgot. Csupán gesztust. :D De ez kicsiny lelkemnek nagyon – nagyon sokat jelentett. Igenis, jó úton haladok. :D

Azt hiszem, negatív dolgok nélkül, nem is élvezném ennyire, és nem is jönnék rá ennyi mindenre. Élvezem.  Élvezem, hogy megoldást találtam arra, ha szar napom van: Ki kell engedni a gondolatokat, a könnyeket, a dühöt, aztán este fürdés után egy nagyon táncolni mezítelenül, és üvöltve énekelni. Eddigi legjobb gyógyírem, a nem kívánatos napokra. Bár szerencsére nem több mint otthon.:D

Egyébként meg, Boldog 2. hónapos újjászületős napot, Cintia. Igen, ma pontosan 2 hónapja, hogy ide érkeztem.(3.-a – egy napos csúszásban vagyok a postolással:D)  És mennyi minden történt…

Pacsa, csirkeetetés, has tömés, mosogatás, beszélgetés,  Ősök randi…:D

Ahogy Ősökkel beszélgettünk, rájöttem, hogy el is felejtettem mesélni: Szerdán a viráglocsolás közben kiszúrtam egy mozgatható radiátort… behoztam a szobámba, már lázban égtem, hogy meleg lesz a szobám… amikor észrevettem,hogy rossz a dugója…Pech..:D

Hát, most ennyi telik tőlem.

Pukedli, fejhajtás, nagymosoly….hamarosan újra…:D

Először van, hogy a cím előbb született meg, mint az írás. Nem volt nehéz, ez volt a nap fő kérdése, úgy néz ki, ez volt a mai nap tanítása. :D

A reggel 5:55 csörgött az ébresztő… Már egészen meg voltam elégedve a reggeli felkeléseimmel…Hát, ez a ne bízd el magad ébresztő volt. Azért mert 2szer sikerült, még nem állandósult eme képesség. Gyakorolni kell tovább… A lényeg, hogy 6:30kor sikerült kivergődnöm az ágyból. A hideg szinte belém mart..Hiába volt a hajszárítózás, szerintem valahol szökik itt a meleg, mert jóformán a leheletem látszott reggel…ahogy készülődtem, elkezdtem  kreálni, és ez lett belőle, mire a konyhába értem:

Én vagyok a forró napsugár. Én vagyok a tábortűz. Én vagyok a kandallóban ropogó tűz. Én vagyok a nyári forró homok. Én vagyok a gyertya lángja. Én vagyok a forró bugyogó láva. Én vagyok a felajzott nő és férfi, forró vére. Én vagyok a futás utáni meleg verejték. Én vagyok a csapból folyó meleg víz. Én vagyok a forró pára, mely betölti a fürdőszobát. Én vagyok a forralt bor, a téli vásárokon. Én vagyok a forró reggeli Kv. Én vagyok az esti forró tea. Én vagyok a forró….

Használt. Meg valószínűleg a mozgás is, szóval, inkább Micimackó hullahózikjára hasonlít, csak dallam nélkül…:D

Konyhai katasztrófa elkerülve, még kv is került az asztalra. De azért örültem, hogy megint elfelejtettem, hogy szerda, és később indul a nap, mert így volt időm nem csak madarakat etetni, hanem magamat is. :D

A reggeli morning spot hosszabb volt a megszokottnál. David „Adamborró”  - a nevekkel még mindig bajban - , filmet néztünk. Állítom, hogy a természetfilmek császára. Annyira élvezetesen beszél a természetről, hogy … Komolyan, az Ő filmjei által akarok angolt tanulni…

Utána az volt kiírva, hogy ajtófestés… mire eljutottam volna odáig, már ebédlőtakarítás volt.
Nem nehéz feladat, kellő csapatmunkával hamar elvégezhető… feltéve, ha van csapatmunka.  Az első, ami kiverte a biztit, hogy az abroszokat senkinek nem jutott eszébe a csapatból kirázni, és úgy pakolták fel a székeket. Fejet hajtottam. Morzsátalanítom a pirítós csinálót, amikor megkapom az instrukciót. Inkább felmosnom kéne, mert lassan szárad. Nem szólok semmit, bár szerintem azért megvan a sorrend… Elmegyek, és az egyik tetőpont, amikor odajöttek lecsekkolni, hogy tiszta e a feje a felmosónak – mi rojtoskának hívtuk otthon. Elnevettem magam, és mondtam, hogy persze… de utólag jutott eszembe, hogy nem is igazából ellenőriztem, csak mikor beleraktam a vízbe a fejet, nem tűnt fel, hogy piszkos lenne a víz. És így is volt, átmentem a vizsgán.  Utána persze felborítottam a felmosó vödröt, csak Cintiásan.  Csapattársaim eltűnnek. Ők befejezték az Ő részüket. Az egyik felszívódott teljesen, a másik meg neki állt netezni. Senkinek nem jutott eszébe fogni egy másik rojtoskát, és elindulni másik oldalról. Nesze neked csapatmunka. Mindegy, gondoltam ilyeneken nem idegeskedem, és folytattam a munkát. :D Vizet cserélek, annyira dzsuvás a föld. Kapom az újabb „jó” tanácsot: Nem kell annyira alaposan, csak éppen hogy, nem fontos…Nem fontos kisanyám?Amikor itt járkálunk minden nap, egész nap, ez a legforgalmasabb útvonal. Adjam oda neki, megcsinálja. Én bizony oda nem adom. Legalább egyszer fel lesz mosva rendesen. Megunta, bemegy a tanterembe.  Egyedül maradok, mindenki a helyén, Én pedig még mindig felmosok… aztán megvilágosodom! Nem haragszok a tanárra, aki megleste a rojtoskámat. Nem csodálom, ha a nagy átlag így áll a munkához, és az eddigi tapasztalata ez, persze hogy próbaszerűen ellenőriz. Csak nekem az is természetes, hogy munka után el vagy épp kimosom a munkaeszközömet…(Hiába, jó neveltetést kaptam – KÖSZÖNÖM! )

Beszambázok a terembe, Kuba elkap és befonom a haját, megbeszélés közben. Velével kacsaólat készítünk..

Nagyon élveztem. Ezt is felvenném, amit csinálnék, ha egy farmom lenne listára :D Kutya ólat, macska ólat, csirke ólat…bármit, csak tákolni keljen. Imádtam!
Ami viszont egy picit zavart... Hogy, nagyon spontánok voltunk. Hiányoltam a rajzos tervet, hogy mire van szükség, hány cm, ilyen tartó falak, olyan támaszték, ilyen jellegű fára és ennyire lenne szükségünk… Picit talán feszélyezett is. Hiába, Ő a főnök. Én csak kiskukta vagyok a tákolás konyhájában. Tartok, támasztok, mint egy harmadik kéz. Végül lett belőle egy házikó, de egy kicsit..pontatlan. Picit kukacoskodtam, de hamar kaptam a választ: Ez csak egy kacsaház… Elfogadtam, bár megfogadtam: Ha lesz farmom, és lesznek kacsáim, azoknak szépen összetákolt házuk lesz…

Ha szerda, akkor viráglocsolás… és elvileg Malawi takarítás. Miért? Miért kell megvárni, hogy a tanárok rótát készítsenek és könyörögjenek, hogy ugyan, pucold már ki a fészked, ahol laksz, Édes. Mivel fizikai képtelenség lett volna az egész Malawit kitakarítani,rota pedig nem volt, választottam egy helységet. Nyílván azt, ahova Én is piszkítok. Így választottam a legközelebbi mosdót. Amúgy is Eszkimó Péter zárat cserélt, így már vagy 4 napja  a faforgácsban járkáltunk, de senkinek  - még nekem se – jutott eszébe felseperni… Meg ha már ott voltam, idehoztam a porszívót, és felporszívóztam a szobám, meg a nagyobbik szoba egy részét. Hiába, ilyen az, ha cipőben járkálunk a szőnyegen. Szerintem 24 év alatt porszívóztam annyit, mint amennyit ez alatt a 2 hónap alatt. Amióta meg saját szobám van…

És ekkor gondolkodtam el, hogy tényleg ennyire merev és házsártos lennék? Vagy csak precíz és rendszerető? El nem tudom képzelni, 13-14 évesen, hogy tudtam abban a káoszban és kuplerájban élni..nagyon rendetlen voltam. 

Ráadásul úgy kötekszem az emberekkel, hogy Én sem tudom normálisan elvégezni a feladatom. Ma, fel véltem fedezni, hogy annyira el voltam foglalva a kicsi tyúkokkal és a napi harcokkal a tojásért, hogy elfelejtettem egy eldugottabb házacskát kukkerolni, hogy van e tojás…19 darab tojást találtam. Gratulálok. Íródott a szerelmeslevél: Kérlek, legyél óvatos..egy kettő közülük régi lehet… És pechemre, Wendy el is kapott, hogy kevésli a tojást. Bólogattam, és utólag belegondolva még rossz igeidőt is használtam, a nyelvtanom borzasztó volt, ahogy elmagyaráztam, hogy megtaláltam a tojásokat... Not good…Tudom, tudom…Nem kell mondani… (és még ha beigazolódik, hogy kikelt a tojás, amit ott hagytam anyókámnak.…) Nem baj: „Lassan haladok, de sosem hátrafelé!” Szóval, amit el lehet hibaként követni csirkefelelősségben, azt sikerült… De a lényeg, hogy sosem éhesek a drágáim. :D

Délben végre felhívtam a telenort. Az istenért nem sikerült a 9/9-es melléket benyomnom, egyből kicsörgött. Megint elmondtam mit szeretnék, megint átkapcsoltak… és ott már nem bírtam, mondtam a hölgynek, hogy próbálkozom Én a 9/9-es mellékkel, de mindig magukat kapcsolja, és csörög a telefon. És jött a megváltó válasz: Rendben, köszönöm, hogy szólt, ezt leellenőriztetem, és akkor kérek Önnek egy visszahívást… TÖKÉLETES! :D
Wendyvel is akartam megint beszélni, de szerintem tudta, és úgy felszívódott, hogy nem találtam meg. Így inkább felkaptam a furulyámat, ideje gyakorolni. Net is legyen, meleg is legyen, és ne zavarjak senkit, és senki ne zavarjon engem. Nos, szerintetek mekkora esély van rá? De mindig minden meg tud oldódni. Találtam egy szobát, a szobában meleget és netet, és kedves embereket, akik tűrték a furulya hangját. Igen ám, de zavaromban, csak azt játszottam, amit tudtam… próbáltam egy youtube videón lelesni, hogy játssza a Titanic zenéjét a srác, egy része ment is…de…szóval, ezt így nem lehet. De azért cukik voltak. És Péternek igaza van. Csak játsszak, kotta nélkül, ami jön. Tényleg egész jó dolgok tudnak belőle születni. Már próbáltam előtte is, s szavai olyanok voltak, mint egy üzenet. Talán tényleg inkább azt kéne gyakorolnom, hogy bízzak magamban. Ettől függetlenül úgy gondolom, egy 10-20 számot illene tudnom lejátszani furulyán. :D

Szóval, mondhatni, egész hasznos voltam ma. Emellett még kutyát is dögönyöztem, meg cicust is. Mégis, kevésbé dolgoztam keményen, mint máskor. Egészen sok holt időm volt… rájöttem, hogy nem tudok mit kezdeni a holt időkkel… frusztrált leszek tőle, és muszáj valamit csinálnom… Érdekes. :D

Vacsi után fürdés, a szokásos tánci – csak azért, hogy gyorsabban igya be a bőröm a testápolót…:D. Aztán először használtam a Malawiban lévő konyhát…a bűz orrba vágott..nem, nem volt erőm, este 8kor neki állni kitakarítani. Melegítettem vizet, szerencsére találtam teát is. Ízetlen zöld tea, de tea. Visszabotorkáltam a szobámba, és írok.  Közben kilógtam a reggeli versecskét posztolni, de hideg van odakint. :D (merthogy kint, arrébb van egy kis net…)

Dávid invitált a Namíbiába filmezni, de teli van a fejem, ilyenkor képtelen vagyok ilyesmire… meg alig várom már a vízszintes állapotot. Aztán Amilcar kopogott be, hogy jól vagyok e.

Most merültem le, képtelen vagyok egy szóval többet írni, vagy gondolkodni…és fázom (fázok?!?!?!) is… épp elég jelzés, hogy ideje aludnom. :D

Huncut mosoly, puszi dobás…és már alszom is.:D

Újra élménybeszámoló, már igazán sok gondolat összegyűlt, kíváncsi vagyok, mennyi jön ki belőlem. :D

Természetesen Tea, a szokásos bögrémben… aminek meglepő módon a felét, a 20 perccel ezelőtt kapott CICD-s pólomon,a lap-topomon és a kezemen keresztül engedtem szabadjára… - Légy szabad, Drága Tea! - . A CICD-s pólóról annyit, hogy születésnapunk van, azért kaptuk. A hozzá kapcsolódó érzésem: 0. Ciki, de gyermeki lelkesedésem a toronyban maradt, és inkább aranyhajjal játszik. Hiába, ha egy gyerek csalódik… Bár a pólónak örülök, már egyszer majdnem megkérdeztem a tanári kart, hogy mikor kaphatok olyat, de úgy voltam vele, hogy biztosan akkor, ha DI leszek, és inkább kihagytam a szoknyaráncigálós, „Anyu, Én is szeretnék olyat!” című előadást.

A szobám most egészen kellemes fokban leledzik. Hajszárítás közben megvilágosodtam, hogy ezzel melegszik a levegő, s bár az Én hajam megszárad kb annyi idő alatt, amíg bekapcsolom a hajszárítót, most olyat játszottam, hogy azért sem akar megszáradni. :D Mit gondoltok, egy 12 négyzetméteres szoba, aminek körülbelül 3 méter a belmagassága, mennyi idő alatt melegszik be, ha a meleg levegő felfelé száll? Nem baj, holnap is úgy teszek, mintha hajat mostam volna, és nagyon sok hajam lenne. :D Egyébként a 12 négyzetméter is hasracsapásos alapon van megadva, de széltében 2 nagyobbat tudtam lépni, hosszában meg 6-ot. Szóval sacperkábé. (Úristen, Ti láttátok valaha leírva ezt a szót? Borzasztóan néz ki. :D Szegény..:D .

Megjött az Ősz. Az egyik, hogy a bőrömön érzem, a másik, hogy viselkedésemben is érezhető. Egyre többet vonulok el, egyre kevesebbet kommunikálok. Már tavaly is észrevettem eme reakciómat az ősz beköszöntére, de egy alkalomból nem akartam hosszú távú következtetéseket levonni.  (Ez kb. olyan, mint hogy nagyon sokáig, ahogy bejött a tavasz, törtem valamimet.) Nem, nincsen semmi baj, csak egy kicsit elvonulósabb, gondolkodósabb, melankolikusabb időszak következik, és valószínűleg írósabb is. :D
Ami meg a bőrömön érzemet illeti… Ma konténert javítottam, nagyon élveztem az egészet, bár az eleje kicsit… érdekesen indult. Le kellett mosni Őket. Amivel semmi baj nincs, kivéve, ha kutya hideg van. Na jó, nem az a téli kutya hideg, hanem az Őszi kutya hideg. De akkor is, a hideg, az hideg.
 Az első 5 percben semmi baj nem volt, imádok pacsálni. Egy igazi Vizi-kacsa vagyok.  (Jut eszembe, lehet, lesznek kacsáim, de erről majd később…) Szóval, 5 perc után már nagyon fáztam… a cipőm – aminek törött a talpa, és össze van varrva az eleje- mondanom sem kell, hogy még csak gondolták, hogy nekem kell lemosni a konténereket, már vizes volt.  :D Szóval, így ismertem meg azt az érzést, hogy milyen az, amikor a hideg vizet, melegnek érzed.
 A napocska igyekezett szolgálatomra lenni, Én láttam, hogy nagyon igyekezett forrónak lenni, és felmelegíteni, de már Ő is gyengül… Szél Úrfi meg hűvösödik, hogy a fene enné meg. :D Vagy inkább fagyosodik, legalább is néha azt éreztem, télen fúj ilyen hideg szél…
Végül, a meleg zuhany alatt már nagyon értékeltem, hogy újabb érdekes tapasztalatot szerezhettem.
Mivel megkoronáztam még a dolgot azzal, hogy bedobtam a cipőt a szárítóba, és mezítláb sétáltam vissza a szobámba, meló után az első dolgom volt persze a pezsgőtabletta koktél, és a vitamin bomba. No meg a jó forró zuhany. :D

Még a mai nap érdekessége, hogy azt hiszem, kikelt a picuri a tyúkanyókám alatt, mert muszáj voltam szegénykémet terrorizálni, hogy van e másik tojás (Ilyenkor mindig megszakad a szívem kicsit, ahogy harcol a tojásokért – szinte érzem az anyai szeretetet és fájdalmat - .) és bizony csak egy törött héjat találtam…de nem láttam a kis picurkát… remélem minden a legnagyobb rendben…
Csak még azt nem tudom, hogy jelentem be a főnökségnek, hogy jah, egyébként engedély nélkül… De Őszintén szólva , - Azt akartam írni, hogy nem érdekel, de ha nem érdekelne, nem írtam volna…Tehát, inkább úgy fogalmaznék: -  Nem bánom. :)

Egész szépen mennek már a reggeli kelések, 5 perces szundikkal, legkésőbb a 3.-ra kint vagyok az ágyból (7:10). Sőt, hétfőn és ma, magamtól ébredtem fél7 magasságában, csak persze mindig visszaaludtam, mert megérdemlem. :D

Hétfő – tegnap. Elkészültem, és ahogy mentem a csirkékhez, bevillant, hogy elfelejtettem este bezárni Őket. Már láttam a szanaszét heverő tollakat, a helyszínt, ahol az Én hibámból kinyírták az éjszakai ragadozók a csirkéket. … Mentem, de nem volt tetthely. Később megjelentek a madárkák, hiába a kaja a kézben hatalmat jelent. Aztán, valahogy engem elkerült azaz információ, hogy délben kezdődik a nap, a hivatalos okot nem tudom miért, de gondolom,mert zúzós hetünk volt a vendégek miatt. Nem bántam, a csirkék miatt így- is úgy – is fel kell kelnem, bár elvileg hétvégén – vagy amikor később kelünk - etethetném őket később. De így legalább nyertem magamnak 3 plusz órát, amiben neteztem egy picurit, meg olvastam. Egyébként Vasárnap sem feküdtem vissza a csirke- bendő-tömés után. :D
Volt egy morning spotunk féldélben, ahol is számomra kiderült, hogy nyílt hétvégénk lesz, ráadásul születésnapunk, szóval csínadratta. Hurrá… vártam a gyermeki lelkesedést, ami ilyenkor el szokott önteni…de nem jött… Aminek viszont örültem, hogy kiderült, hogy akarnak kacsákat is,csak meg kell csinálni nekik a helyet, amiben Én is részt veszek, de alapvetően Vele csinálja. Bár nem tudom miért pont a nyílt hétvége keretein belül csináljuk (főleg úgy, hogy közben Én Gaia-ként dolgozom, és fogalmam sincs,mikor fogunk majd bele, pedig lenne dolog bőven.), de sebaj. CICD – ahol ne keress logikai összefüggéseket. Hihi, mint a Kerox-ban...:D Bár sanda gyanúm az, hogy még nagyon sok ilyen hely van ezen a világon…
Ezek után, próbáltak munkát adni. Bobby a kertbe akart küldeni, Wendy a store-ba. Még jó, hogy két tanárom van. Végül a Ghost – house-ban kötöttem ki, teregettem.  :D Fura, de nagyon szeretem azt a lerobbant épületet. Lényegében most semmi nem történt, valószínű, mert úgy mentem, hogy majd biztosan megint haluzni fogok. Hiába, a tudatosság néha minden érzékszervet elnyom. Egy pillanat volt, amire azt mondanám, hogy talán…de szerintem csak kreáltam egy „csakazértishaluzokvalamit” történetet – Ráadásul kísértetiesen hasonlított a Kis darázsban olvasott egyik jelenetre, szóval…hanyagolható volt - . A szünetet a kedvenc szobámban töltöttem.. :D Ültem, néztem, és próbáltam elképzelni, milyen funkciót tudna betölteni ez a szoba…és berendeztem…. :D

Este music esten most nagyon sokan… voltak. Nem..nem kapott el a hangulat…de még annyira sem, hogy esetleg nézzem Őket. Egy darabig hallgattam, és molyoltam a neten…de hamar a szobámba kötöttem ki megint…és befejeztem a könyvet. Igen, Kis Darázs végre az apukájánál van, végül győzött az igazság… :D

Ami azt illeti, a vasárnap és a hétfő is nagyon agyalósra sikerült.
Rájöttem, hogy amit szeretnék majd, amikor letelepedek, egy farm. Állatokkal, növényekkel. Tojást, zöldséget,gyümölcsöt, lekvárt, pálinkát, virágot árulnék a piacon,megtanulnék nagyon szépen varrni, és ruhákat is készítenék…no meg persze írnék. Ebből tartanám fenn magam.
Hmmm, Beugrott egy kép, mikor ezt álmodtam, s kint a konyhában Papeskumnak meséltem. Hogy az istállóban aludtam egy hálózsákban, és körbe voltak az állatok. Egy ló, egy szamár, egy tehén..ludak, csirkék, kacsák…macskák, kutyák…tényleg majdnem minden. És együtt aludtunk. Akkor megbeszéltük, hogy milyen szép is ez, és milyen jól hangzik, de szinte lehetetlen megvalósítani.
Örülök, hogy csak szinte. Ezt szeretném. És így lesz. Csak előtte utazom még egy kicsit, meg még felfedezek magamban dolgokat, amik segítik majd a tervem megvalósítását… :D

Tudom, tudom, hogy gyermeki…és utópisztikus… DE MIÉRT NE LEHETNE?

Ez mellett persze voltak más gondolatok is.
Negatívabbak: Mi az amivel nem értek itt egyet, miért szól minden a pénzről, az emberekről és a viselkedésükről itt – és másutt, milyen tervekkel, elképzelésekkel és „elvárásokkal” jöttem, ezek hogy változtak és valósultak meg. Ilyenek, és ehhez hasonlóak.
Pozitívabbak: Mennyi mindenre rájöttem, pedig még csak 2 hónapja vagyok itt. Mennyi mindent kipróbáltam. Mennyi mindent megtudtam magamról. Tényleg, mennyire rajtam áll, hogy hogyan élem meg a dolgokat. Van lehetőségem megismerni embertípusokat, hogy hogyan kell velük bánni…(és igen, pszichológiát is imádom, ha valaki esetleg még nem tudná…:D)
Szóval nem unatkoztam…:)

A hétvége:

Szombat. Store-ban voltam Istvánnal – igen, honfitárs,”kepszekeltünk”. Ő most jött haza Afrikából.  Este búcsú buli, gyertyafénnyel, meg tapsviharral. (Dánok, Nem Dánok, Másik suliból, Nem másik suliból, Tulajdonosok, Nem Tulajdonosok…Úgy 60-an lehettünk este..).Utána csendesen, angolosan leléptem a szobámba. Eszembe jutott megint egy szösszenet, gondoltam lepötyögöm… hipp-hopp, pikk- pakk és 4 oldal lett belőle… meg eltelt egy pár órácska is.

Vasárnap. Rengeteg időm volt, így, hogy nem aludtam át a napot. Mostam, pakolásztam, előkészítettem a terepet a csomagomnak, ami érkezni fog. Netezgettem. Bénázgattam – telibe öntöttem magam KV-val reggel. A vicc, hogy 10 perccel előtte raktam be a sötéteket mosni, és itt nem lehet mosás közben megállítani a gépet…:D -  Vacsorakészítés. Hát, nem volt hozzá sok közöm. Sok-sok maradékunk volt a búcsú buli miatt. Húst daraboltam, fűszereztünk, aztán Krisztina utamra engedett. Már csak felszolgálni segítettem neki.  Utána mosogattam – szombaton csináltam volna, de cseréltünk Alexával. Este mosogatás után Velével dumcsiztam egyet, pancsi, olvasás és alvás.

Szóval inkább gondolatban volt gazdag ez a 4 nap, mint eseményben. Néha egy- egy gondolatmenetet kár hogy nem írtam le, jókat kacarásztam magamon. Kb olyan volt, mintha elkezdenél gondolkodni a kecskebékákról és kilyukadnál annál, hogy kinek és miért jutott eszébe feltalálni a a műanyagot…de ez nem áll tőlem messze, még középiskolában is képes voltam arra, hogy azon elmélázzak amikor utaztam, hogy az épület, ami mellett elmegyek, vajon hány ember keze munkája, s azok az emberek közül találkoztam e már valamelyik leszármazottjával. Akár csak úgy, hogy egy metró kocsiban utazunk, akár csak úgy, hogy ugyanazon fesztiválon vettünk részt.
A világ kisebb, mint gondolnánk...

Na jól van, befejezem,mert holnap Én csinálom a reggelit, és ha megint belelendülök…

…és búcsúzóul egy mondat, ami ma megcsapta a fülemet:

„Igazából bármit meg tudok csinálni… HA AKAROM…” 

- egyébként ezen is órákat tudtam gondolkodni, hogy mennyire helytálló. Alapvetően igen (értem a mondat lényegét, és egyetértek), de azért megnézném, hogy tud e repdesni az égen, ha éppen azt akar...