Ismét Chopint választottam. Imádom a zongora hangját, egyszerűen, olyan számomra, mint egy lágyabb szeretkezés. Nem fizikailag. Lelkileg.
Füstölő illata a levegőben, szantálfa, a kedvencem. Otthon mindig ezt használtam, a bútoraim már magukba itták illatát, s sokszor, ha már nem használtam, akkor is, büszkén ontották magukból ezt az illatot, mint a randi előtt agyon parfümözött nő.
Gyümölcs tea íze a számban. Áfonya. Kesernyés íze körbetáncol a számba, s elégedettséggel tölti el ízlelőbimbóimat. Örömtáncot járnak, már várták ezt a fajta íz orgazmust.
Háromnegyed hét van. Egy átlagosnak mondható zuhanyzás után, kiültem, s elszívtam azt a szál cigit, amit Zoltántól kaptam ínségesebb időre. Nincs most ez a pillanat, és szerintem még egy órája sincs, hogy kaptam, de a naplementéhez és a megérkezésemhez Önmagamba egyszerűen illet.
A nap rózsaszínűre festette az eget, minden csendes volt és nyugodt. A hétvége eseményei szépen leülepedtek bennem, s lehetőséget adtak, hogy szépen, egyesével elővegyem őket.
A mai nap ünnepeltük a CICD 15. születésnapját. Reggel szokásos időben keltem, bár adtam magamnak 10 percet még az ágyban… s reméltem, hogy lassabban fog eltelni, mint amikor olyan érzésed van, hogy becsuktad a szemed, és már kelned is kell… buktam.
Lábujjhegyen settenkedtem ki, újabb vendégem van a kinti szobában. Ana. (Jut eszembe, Csipkerózsikám a hét elején visszaköltözött a tornyába. :D ) Tegnap este érkeztek Di-vel, és Zoltánnal.
Elmentem szokásos kis körutamra, annyi különbséggel, hogy amikor megtöltöttem a vizes flakont, fogtam, és bekészítettem Kv-nak való vizet. Röpke gondolat volt, de azt hiszem, hasznos.
Mikor visszaértem, észrevettem, hogy a füzetet a szobámba hagytam. A füzet, amibe a csirkék etetését, és tojásainak számát vezetjük dátumszerűen. Tegnap elhoztam, mert betelt az oldal, és amúgy is, újratervezés volt, mert a kacsákat is be kellett valahogy vezetni a táblázatba.
Visszajöttem a szobába, felpakoltam a szennyesemet, a számítógépemet, és a füzetet. Füzetet a helyére vittem, megnéztem mi a helyzet, mosás ügyben – foglalt volt minden gép (reggel 8kor??!!??), így végül az ebédlőben kötöttem ki, szennyessel együtt. (mindig egy táskába rakom, így azért nem volt annyira vészes, de a bukéja…:D)
Megreggeliztem a többiekkel, aztán beültem a gép elé. Nem volt kedvem túl sokat netezni, hamar befejeztem, s inkább hasznossá tettem magam. Vizet hoztam a vízforralóba, megnéztem a benti virágok kaptak e vizet. Ilyenek.
Elkezdődött a készülődés, az ebédlőt nyertem meg, pár másik Gaia-val együtt. (Ana, Di, Árpi, Zoltán) Épp, hogy nekiláttunk és kiráztuk a terítőket, jött Vele, hogy el kéne cipelni a kacsaházat. Mentem, és a helyére tettük a mini palotát. Egész nagy területet kaptak, bár sajnos tavuk úgy néz ki nem lesz. (Meglepett volna, ha nem így lett volna…)
Visszaérkeztem az ebédlőbe, és kérdeztem, hol tart a folyamat, mit csináljak. Hát, igazából mosogatni kéne, kaptam a választ. Rendben, akkor nyilván mosogatni fogok. Hát, rég láttam ennyi mosogatnivalót. De nem bántam, tuti hasznos leszek. Nekiláttam hát… Olyan 2,5 órát mosogathattam kb. Közben, ahogy néztem a verőfényes napsütést, eszembe jutott, hogy vasárnap van, és semmi kedvem a bájolgáshoz, nem igaz, hogy nem tud esni. Aztán hamar magamra szóltam, hogy nem lehetek ennyire Önző!!! Sokan, mégha nem is jókedvükből, de egész héten erre a napra készültek. És mégis csak annak a szervezetnek a születésnapja, ahol most fejlődöm. Hogy lehetek ennyire érzékelten, csak mert Őnaccsága nincs hangulatban. Hamar túlléptem a dolgon, és örültem, hogy ilyen hamar sikerült észhez térnem.
A nap elindult. Moktél bár – alkoholmentes koktél - , süti készítő pult. Egyszer elkapott az ihlet, csináltam egyet. Egy szivárvány, aminek az egyik aljában napocska, a másikban az esőt adó felhő. Közöttük szív. Hiszen az Ő szerelmeskedésük szülötte a szivárvány. Egy pillangó, és egy virág kapott még helyet rajta, a virág szirmai mandulából voltak, és mind különböző színű csíkokkal volt díszítve.
Nem tudtam mit kezdeni magammal, meglestem a mosógépet – szerencsém volt. Nevetve vontam le a konklúziót, hogy dolgos hét volt: Csupán csak a festékes munkaruhám, zokni és némi fehérnemű volt porondon.
Elmentem a fényképezőért, és feltaláltam magam. Fotóztam. Szeretek fotózni.
Nem találtam a helyem. Jó volt látni az embereket, ahogy beszélgetnek... de nekem lelketlennek tűnt az egész. Zolival elvonultunk egy szál cigire, amikor csatlakozott magas Gábor, hogy ha van kedvünk, segítsünk Tamásnak tejes flakonokat mosni, amiből iglut készít. Már ott is voltunk. Megtaláltam a helyemet. Segítettem, a lelketlen tömegtől távol voltam, és a társaságot is élveztem.
Volt Faültetés. Így történt, hogy Krisztina és Én örökbe fogadtunk egy fát. Ketten ültettük. Nem tudom milyen fa, még nem csekkoltam le az angol nevét, ami Old Green Gage, de az kiderült, ez az egyetlen ilyen fa. :D
Megjegyzés: kb. 4 nappal ezelőtt, elfelejtettem írni, hogy Rolf pajtás letartolta a konyha melletti részt, egy motoros fűrésszel. Tény és való, hogy jobb, mintha a sulibélieknek esett volna neki, de azért kicsit fájt a szívem a fákért. Megoszlottak a vélemények. Valaki velem érett egyet, valaki azt mondta, szükségszerű volt az épület miatt, valaki meg azt, hogy mi a baj vele, van még elég fa itt.De nincs mit tenni. Csak olyan abszurd, nekem ellentmondásos azzal, amit képviselünk.
Aztán vissza az igluhoz. Folytattuk a munkát, a beszélgetést. Úgy éreztem, mindenki oda jön megpihenni a nagy … ürességből.
Élő zene ment, Kevin énekelt, és Én nagyon szeretem Kevin hangját. Ami lehangoló volt, hogy leginkább azok a számok mentek, amiket hétfőnként Énekelni szoktunk. Nagyon kedves gondolat, de uncsi. Visszamentem inkább az Igluhoz, meg a rádiós zenéhez. Az itt töltött idő alatt elkapott egyszer –egyszer a láz, hogy jól esne táncolni egyet. Nem, nem táncolni, pontatlan voltam. Bulizni. Hangos zenére, enyhén alkoholos állapotban rázni magam a tömeg közepén, és nem törődni semmivel, csak hagyni, hogy a testem érezze és kövesse a ritmust.
Alkohol. Elgondolkodtam, hogy ha csentünk volna valamit az italba, vagy esetleg a sütibe, mennyivel lett volna más a buli. Sokkal. Nem szép dolog, de ki kell mondani. Ott ahol alkohol van, a hangulat is oldottabb. És a lelket, az oldott emberek társasága hozza meg.
Egyébként nap közben olyan voltam, mint az a fajta gyerek, aki csak akkor lát édességet és üdítőt az asztalon, amikor vendégek jönnek, és rá kell szólni, mert nem bír magával, és jóformán elissza és eleszi az asztalon lévő dolgokat a vendégek elől. Ipari mennyiségű sütit, kekszet, meg édes dolgot ettem és ittam. :D
Elmentem, a ruháimért. Bedobtam a szárítóba, s mikor visszafele tartottam, meghallottam: „How old are we, now?How old are we,now?” a boldog születésnapot dallamára, és a végén mindenki egyszerre üvöltötte, hogy 15. Tapsikoltam, és ismét levontam a konklúziót: A focizó emberek hallották a születésnapi dalt, és eszükbe nem jutott abbahagyni a focizást… tényleg lelketlen az egész…
Odamentem az igluhoz, és szóltak, hogy torta van, tessék jönni. Épp vadászom az újabb adag kalória és édességbombát, amikor észreveszem, hogy díjazzák a süti kreálmányokat, és épp az enyémről beszélnek, a szivárványról. Odamegyek, elveszem, zavaromba úgy keringek, mint gólya fos a levegőben. Szól Vele, hogy menjek oda, válasszak ajándékot. Közben Mónikától megtudom, közösen lettünk 3.-ak. Örvendek, ez aztán meglepetés, nem számítottam ilyesmire. Nézem a tárgyakat… képtartó, kép, díszes kanál, bögre…
Nem tudom,és eszembe jut egy általános iskolás bicikli verseny, ahol elvették előlem a kütyüt, ami méri a sebességet, meg hogy hány kiló métert tettél meg, és lányos zavaromban egy térdvédőt vettem el, ami ráadásul egy gagyibb fajta volt. Pedig még annyi hasznos dolog volt ott…
Nem akartam elkapkodni. A díjazottak jöttek, és vitték el az ajándékot, amit választottak. Felfedezem, hogy tombolához lehetett kikészítve, mert mindegyikre egy szám volt ragasztva… Nézegetem a számokat. Egyszer elmosolyodok, lecsukom a szemem, és csak annyit mormolok magamban: Hol vagy? Nem látlak. Ebben a pillanatban, valaki elkapja az egyik képet, és Én meglátok egy könyvet. Tökéletes. A könyv kicsi, magammal vihetem bárhova, nem törik össze, és egy kincs. Megnézem a számot rajta: 44. Ez azért vicces, mert Zsuzsa, a „Sámánnőm” 44. diákja voltam. Emellett a kedvenc vörös hajfestékem kódja:44/77. Hát itt vagy, felemelem, és már ott sem vagyok.
5 perc sem telik el, jön a következő „sokk”. Állok a Moktél bárnál, hogy kérjek valami különlegeset, elvégre dobogós lettem, meg lányos zavaromban felzabáltam a díjazott süteményemet is, szóval erre inni kell. Állok és lefagyok. Bemegyek a pult mögé, és halkan annyit kérdezek: Ez igazi maraquja? Carla, mint a világ legtermészetesebb dolga, válaszolja igen, kóstold meg, s már nyúl is a kanálért belekanalaz és nyomja a számba. Sírni tudnék az örömtől. Ez mennyei, kiáltok fel, s kezembe adja a gyümölcsöt is és a kanalat is. Nincs más, csak a maraquja meg Én. Szerintem van már 10 éve, hogy IMÁDOM az ízét, de sosem ettem igazit. Drága Szüleim mindig vadászták nekem a nagyobb multikban, de otthon nem kapni sehol. Bakancs listás volt, hogy egyszer maraquját szeretnék enni. Egy álom vált valóra…
Újra Iglunál, örömködés, és belenézek a könyvbe, amit választottam. Újabb „sokk”. Egy naplót tartok a kezemben. Egy naplóból lett könyvet… Hmmm,ezernyi gondolat, s a következtetés: Sikerült választani, megtaláltuk egymást. :D
Egyébként még egy könyv várakozik olvasásra, de egyértelmű, hogy ezzel kezdem. Az azért érdekes, mert az a címe: Egy zsiráf könnye. És hát Zsirááááfff…. :D:D:D
Nagyon jól néz ki azaz iglu, bár nincs hozzá tervrajz, és nem is tökéletes… de, tökéletes az. Úgy.Ahogy.Van.
Jókat dumcsiztunk, érdekes volt belelátni, ki hogy vélekedik az emberi viselkedésről, ki hogy alkot véleményt tettekből. És hogy ha valami sok mindenkire igaz, hajlamosak másról is feltételezni…
Ilyenkor örülök annak, hogy megtanultam: A legfontosabb, hogy Én tudom az igazságot. És ha valakit érdekel az Én igazságom, meg fog kérdezni…
Az igazság is relatív. Dolgokat teszünk, mert úgy érezzük, tennünk kell. De sokszor az ok láthatatlan. Ítélkezéstől mentes élet és Elfogadás Tan, alapfok. De ezt már kifejtettem, ha jól emlékszem.
A buli végül 4 - fél 5 körül lezárult. Hát gyerekek, rég láttam ilyen csapatmunkát, mint ami itt folyt a buli végeztével. Mindenki látta, hogy mit kell csinálni, anélkül, hogy beszélni kellett volna róla. És csináltuk. Közösen. Mindannyian. Egyszerűen elvarázsolt, amit műveltünk. :D (és Carla-tól kaptam egy egész maraquját… nézegettem a zacsit, amibe voltak, és megesett rajtam a szíve… pedig csak azt néztem, hogy tesco-s… és úgy rémlik, mintha csak 1 font lenne a 3 darab … nem tudom, mert akkor már csak az érdekelt, van egy egész maraqujám, és hogy valahogy menteni kéne magot. :D)
Nem sokkal később, a Dhuram – ba (ejtsd: Dürem-be) indulókat sorfallal búcsúztattuk. (Gege, Amilcar és magas Gábor)
Birmingham-iek később indultak… Őket már nem tudtam integetéssel búcsúztatni, pedig már tök jól megy az elengedés... Elindultam inkább csirkét etetni…
Csirkeetetés után láttam, hogy páran maradtak a főépület előtt…néztem Őket, s egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy csatlakozok…de az írás utáni vágy erősebbnek bizonyult…
Szombat. Hát, szombatra virradóra egész érdekesre sikerült az éjszakám. Keltem arra, hogy a fejem a falon koppan, keltem arra, hogy álmomban mondom magamnak: „Minden úgy van jól, ahogy van, látod.” és ez annyira meglepett, hogy felébredtem rá. Keltem arra, hogy a fél lábam kilóg, félig lerúgtam a takarót… 2 óránként fent voltam. Ettől függetlenül egészen sokat sikerült aludni.
És mit csináltam? Konténert festettem, meg raktam rendbe. Csípem nagyon, csak elkezdeni a napot nehéz néha. :D Bobby már csak néha nézett rám, hogy kell e valami, hogy egy kicsit azért „felgyorsítson”, meg azért na. Jó hangulatban telt a nap, ebédszünetben Hvaláztam is picit. :D
4 óra…nem sokára csomagom érkezik…6 óra…Hol a csomagom….Jó – jó, csak késik kicsit, megetetem a dögicéimet…oké..most mit csináljak. Mocskos vagyok, festékes tetőtől – talpig…elindulok a szoba felé, addig megcsinálom a táblázatot a csirkés füzetbe. És csörög a telefonom. Kedves, kellemes hang. A csomagom a tyúkoktól nem messze vár. Rohanok- futok. Kedves Arc, Lágy hang…percek alatt elvarázsol a sofőr. Teára, kávéra invitálom…elmosolyodik, közli: Édesanyád is megkínált, köszönöm, de késésben vagyok. Kérdez párat, megkapom a csomagot, aláírok, megköszönöm(??!!) és már indulok is…csápolok még egyet, és már jóformán a szobámba is vagyok a csomaggal. Szobámba vezető úton, felmerül a gondolat, hogy vajon megköszöntem a csomagot? Nem tudom, hogy elköszöntem egyáltalán… olyan gyorsan történt minden…Jó- jó, először fürdés.
A zuhany egy megváltás. Közben majdnem megfulladok, mert felfelé tartom az arcom, és a víz úgy gondolja, az orromba is belátogat... Mellettem Árpi zuhanyozott, csak annyit hall, hogy nevetek és fuldoklok. Storyzok neki.
Újra a szoba…SMS írás. Gáz vagy nem, nem érdekel, de megírtam a csomaghozó angyalkámnak, hogy köszönöm,jó utat, vigyázzon magára, és hogy legyen szép estéje.
Szemezek a táskával….nem, nem, mindjárt 7 óra…de nincs mit felvegyek. És már nyílik is a táska, és borul ki minden. Zseniális, helytakarékos csomagolás: még a cipőkbe is van valami…
Zsiráfos kispárnám…júúújjj, Zsiráfos mamuszom…júúúúújjj….hajnyunyák, minden amit kértem…és persze a meglepetések: Fényképek, csoki…ennyire futja, felöltözök az új göncökből, és már megyek hamizni…azaz hamiztam volna. Visszarakom a nagytányért, előveszek egy kicsit, és pakolok rá pár narancsot. Nem baj, gondolom, legalább ehetek majd egy csokit. :D Vele kap el, s már a tányéromon is van némi hús. Hiába magyarázom, hogy nem kell, nem enged vitatkozni. Szóval ettem kockára vágott húst, naranccsal. :D
Hamar leléptem, s nekiálltam kipakolni. Aztán meg mindent átrendszerezni…fényképeket felrakni a falra, ilyenek…A ki-át-be pakolással végezve, némi rendezni valóm marad csak, amikor elkap egy érzés. Na kb. most érkezhetnek majd a Birminghamiek. Fogom, Ana-nak megágyazok a régi helyén. Sajnos nem tudom az Ő régi ágyneműjét felhúzni, mert azt most Én használom. De nem baj, van másik tisztám.
Épp, hogy elérem a főépület oldalát, meglátom a kocsi fényét. Ím – lám. Még mindig szeretem, ha hallgatok a megérzéseimre. :D
Oda menjek?Ne menjek? És meghallom Drága Anám hangját: CIIINNNTTTIIIAAA. Több sem kell. Szaladok, és jól megölelgetek mindenkit. Di-t, Ana-t, és Zolit is.
Ana veszi ki a hálózsákját. Halkan elszólom magam: Én megcsináltam az ágyadat. Mosolyog, visszadobja a hálózsákot, s csak annyit mond: Nem gondoltam, hogy valaki...
Gegével is megismerkedem, Ő Dhuram-os és magyar, és amikor legutóbb itt volt, csak láttam, és nem is tudtam, hogy magyar.
Zolinak kerestünk üres, szabad szobát, Ana beköltözött a régi helyére… hajnalig beszélgetés, táblázatkészítés a tyúkoknak , kacsákoknak– mert azt azért még muszáj - , aztán alvás…mély alvás…
Kértem Mamziéktól, hogy bőrszíjat is küldjenek. Tudjátok, azt, amivel a medálokat szokták a nyakba kötni. Volt itt velem, egy mini kulcs. Kaptam. <3.Másfajta, mint amit magamra varrattam. Az a kulcs a siker, a megoldás és a változás kulcsa volt. Beteljesítette feladatát, most jó helyen van. :D
Ez most más. Zöld színű szíjon lóg, s mikor Ana rákérdezett, mi ez a kulcs, önkénytelenül rávágtam, hogy a szerelem kulcsa… Nem egészen igaz. Ez egy kulcs, ami megnyit engem afelé, hogy ne egyedül tervezzem a jövőmet. Például, hogy amikor a farmomról álmodozom, ne egyedül legyek azon a farmon. Nehéz ezzel mit kezdenem. Most is vakarózom, iszom a teámból, bogarászom…
Még nem érzem, hogy képes lennék megosztani magamat…(és most kedvem lenne letépni a kulcsot a nyakamból…)Ez nem azt jelenti, hogy eddig nem szerettem soha, vagy nem voltam szerelmes, igazán, őszintén…ez azt jelenti, hogy mindig elüldöztem mindenkit. Mert mindig fontosabb volt, a szabadságom, a saját utam…
Ez persze nem azt jelenti, hogy tuti, hogy lesz mellettem valaki. Ez azt jelenti, hogy szeretném egyszer megtapasztalni, milyen is ez, hogy tudjak választani, vagy hogy megkapjam a választ: Tényleg ennyire szabad vagyok, és egyedül érzem jól magam, vagy csak egyszerűen FÉLEK?!
Na, elég a locsi-fecsiből mára.
Hofi-t idézve:
„Pusszantás mindenkinek!”
ui.:rálestem a mentésre, és milyen dátummal mentettem el? szeptember 6. … WHY?
