Végre, eljött a pillanat. A pötyögés és Én. Chopin – érzelmes dallamai mélyen érintenek, tökéletesen illenek a hangulatomhoz. Drámai és melankolikus. - , valamint a meleg vízben ízét önzetlenül odaadó tea. A nap is be-be kacsintgat az ablakon, bár ereje nincsen, és a szoba is hideg. Hiába, egyenlőre csak néha hálunk a meleg radiátorral. Néha –néha meglátogat, aztán tovább áll. Remélem, a télre itt marad.
Hosszú gondolatokkal, érzelmekkel és „leckékkel” teli hét volt. Svédország nélkül…Igen, ezt meg kell tanulni, valami csak akkor biztos, ha már túl vagy rajta, addig pusztán csak lehetőség. Mondjuk alapvetően nem bánom, sok magyarázat van – vagy sok magyarázatot gyártottam, nem tudom - , ami megerősíti, hogy ennek így kellett történnie... Ráadásul emiatt egy kérdés merült fel bennem, ami az egyik nagy leckéhez, az elfogadáshoz kapcsolódik: Mi is az elfogadás? Amikor számunkra negatív dolgokra érzelmek nélkül fejet hajtunk, mert elfogadjuk…vagy ha megéljük, csak később belátjuk, és nem akadunk fent rajta hosszan.? Szerintem nincs elfogadás, ha nincs megélés. Legalább is most így gondolom. Az elfogadás egy folyamat, nem egy reakció.
Hétfőn a gyors pötyögés és mosogatás után, először nem volt hangulatom maradni az Éneklős estén. Valami lázadás ragadott magával, valami dac, hogy mi értelme is van ennek az egésznek. Összeülünk, mindig ugyan azok a dalok, és csak egy megszokás az egész. … aztán a zene hallatán, az arcok láttán, s egy – két invitáló mosoly után, nem tudtam nemet mondani. Az este végére a felállás: csak Én voltam ott diákként… Elbúcsúztam, s botladozva, mindenen keresztül esve elmentem a szobámba, s közben azon merengtem, miért is toporzékoltam az elején, amikor igazán jól esett…a zenének hatalma van. Óriási hatalma. Nagyobb, mint azt emberi agy fel tudná dolgozni…(és most órákat tudnék írni a zenéről….de talán majd máskor, amikor több élménnyel a hátam mögött ülök egy fotelban, s papírra vetem az elmúlt 80 – 90 év magasröptű gondolatait….)
Kedden könnyed, 7 órai keléssel kezdtem a napot. Utolértem magam a pihenésben, s ennek örömére, pörögtem, mint egy búgócsiga. Ennek meg is lett az eredménye: elszakadt fülhallgató és az egeremet is leejtettem, ami darabokra esett, s mikor doktor néniset játszottam vele, végül a kábeleket is elszakítottam. Végül a szakadt fülhallgatóval jól jártam, mert volt egy másik, aminek ráadásul mind a két fele jó, így hosszú idő után újra élvezhettem a stereo hatást. Istenem, de furcsa volt először, hogy nem csak a fél fülemben szól a zene. Az egerem kábeleivel meg kreatívkodtam. Mint a Nagyi, aki bármiből bármit képes csinálni. Olyan kézügyessége van, amiről Én csak álmodni fogok egész életemben. A tű úgy táncol a kezében, mint a balett táncos – lágyan, könnyedén, fesztelenül -. Szóval, fogtam a kábeleket, és volt benne egy piros, egy fehér, meg egy zöld…egy kék is, de szegénykém ki lett közösítve. Fogtam a magyar zászló színeit, és összefontam Őket. Csináltam egy karkötőt. Haza...sose értettem igazán ezt a szót!Tudtam mit jelent, de nem értettem. Most kezdem megérteni, miről is írtak a nagy költők, mint próbáltak meg rímekbe foglalni. Szeretem Angliát, sosem éltem ennyire közel a természethez. Talán energiájában más, amiért azt mondom, hiányzik a haza. Vándor lélek vagyok, s remélem, még sokat fogok utazni, sok helyen fogok élni, de a hazám, örökre Magyarország.
A reggelt két órás promós morning spottal kezdtünk…Fura, hogy több munkát tettem le az asztalra (EGÉR NÉLKÜL!!), mint szombaton 8 óra alatt. Megmutattam az alkotást Marie-nek, látni kellett volna az arcát.Magamra erőltetett nyugodtsággal közöltem vele: Van még ötletem,amikor azt mondta..VERY NICE. Lefagytam. Abból az arcból mindent kiolvastam, csak ezt nem. Aztán kiderült, fel kellett dolgoznia, meg kellett emésztenie az új fajta ötletet. Némi praktikai változtatások: olyan kép is legyen, ahol tanulunk, vagy prezentálunk…de ezen kívül, azt hiszem tetszett neki. Legalább is körbe kellett mutogatnom mindenkinek. Bár Ő ilyen, nagyon lelkes tud lenni, ha valami tetszik neki… :D
Később levél-takaró-eltávolító mesterré avanzsáltam magam. Gereblyéztem. Sokat. De tényleg mesterré váltam. Tudok: karizomból, hasizomból, hátizomból gereblyézni, jobb kézzel,bal kézzel, olyan mozdulatokkal, ami a megszokott, és olyanokkal mintha sepernék. Szóval 7 óra alatt új mesterségben szereztem gyakorlatot. Meg egy pár vízhólyagot a kezemre…így jár, aki tapasztalatlan, és későn húz kesztyűt. A lecke ismét megtanulva. :D
Az egyik új Gaia-val dolgoztam együtt, Klaudiával. Drágám, olyan precíz volt, mint Én a legelején…Tessék?Igen…Valahol elvesztettem a precizitásra való törekvést. A fáradtság nagy úr, és sok mindenre megtanít. Megtanultam: Abban kell precíznek lenni nagyon, amiben szükséges. Főleg itt….hát tessék..beálltam a sorba. Kezdek felnőni, kezdem használni az agyamat érzelmek nélkül. Muszáj. De meg kellett tapasztalnom ezeket a dolgokat, hogy belássam, amit oly sokan mondtak itt…
Klauval hamar megtaláltuk a közös hangot, neki a levél kupacok elhordása tetszett inkább, nekem a gereblyézés….s így telt el a nap. Szegénykém, az utolsó egy órában azért 5 percenként megkérdezte mennyi az idő…
Ebédszünetben, mikor bejöttem a szobába a jó kis kesztyűmért, amit még Rolftól kaptam, itt ragadtam. Tettem – vettem, aztán végül kiporszívóztam. Egyik részem harcolt ellene, hogy: Neeeeeee máááááááááááááááááárr!! Nem akarom! A másikat meg annyira zavarta a mocsok a szőnyegen, hogy elkezdte kézzel felszedegetni. Aztán végül, az ész győzött…és hála a csodálatos találmánynak, 5 perc alatt végeztem.
Jó kis nap volt, a szél a segítségemre volt olykor – olykor. A „megfogott” levelek egy része a kupacba, a többi szana-szét került. Mint a gyermek, aki nagyon segíteni akar, s nem tudsz rá haragudni, hogy igazából megnehezíti a munkád. Megmosolyogtatott. A nap pedig néha – néha minden erejét beleadva melengetett minket. Kisebb – nagyobb sikerrel. :D
Megint mosogattam, mert az jó, ollári – ollári – ollári - óóóóóóóóóó.
Este filmezés volt, de valamiért nem megy nekem ez a üljünk össze egy nagy terembe, és nézzünk együtt filmet dolog…
Neki akartam állni írni, s mivel fogalmam sem volt, mit írtam előző nap, mert ugye az ilyen emelkedett, pörgős állapotba volt, gondoltam beleolvasok. Jah…Az első 2 bekezdés után abbahagytam. Ott szóismétlés, amott így is fogalmazhattam volna….Nem igaz, hogy még mindig nem tanultam meg, hogy nem olvassuk vissza,amit írtunk. Ez nem könyv, nem kell megfelelni…csak írni….
Hát, ezek után nem volt kedvem írni.
Egész nap volt rajtam egy furcsa, enyhén nyugtalanító érzés. De lefoglalt a munka, a szél gyermeteg játéka, s a gondolat, hogy beálltam a sorba… Hát, most úrrá lett rajtam.
Nem tudtam kihez – mihez kötni. Nem lettem okosabb. Inkább korán ágyba bújtam, s szerintem fél10-és 10 között Én már aludtam is.
CD csere, Chopin barátom elfáradt, és vége a koncinak, nézek valami másikat. (Írni, klasszikus zenére, chill out-ra lehet a leginkább… A lényeg, hogy ne szövegeljen senki :P)
Grieg – the spirit of Norway – a következő koncert :D
Másnap (Szerda) könnyen, és korán ébredtem. Több időm volt a megszokottnál, gondoltam nem baj, lesz időm Kv-zgatni. Hát…ez az Én szerencsém, elfogyott a kávé…:D
A study day elmaradt, s a morning spoton sem történt semmi érdekes, az újabb Gaia-k beavatása történt a mi világunkba.
Megkérdeztem Bobby-t, hogy tervezzek az open weekend-el kapcsolatban, hogy megyek e külföld országba. Azt mondta, tervezzek nyugodtan, nem tudja. Durr egy saller. Nem, nem kaptam, de úgy éreztem, mintha kaptam volna. Aztán realizáltam, a „semmi sem biztos” örök igazság valódi értelmét, meg azt, hogy kb. megérdemeltem, ilyen az, amikor ígérgetem, hogy válaszolok a levélre, aztán cseszek írni…Oké, lecke megértve.
A napot, az elázott tojástartók összeszedésével kezdtem. Első utasításra a komposztba kellett hordanom. A másodikra, csak egy keveset a komposztba, a többit a kukába. Végül egy kicsi a komposztba, a maradék pedig a kukába, illetve a száraz fákhoz,elégetni valónak került. Zseniális szervezettség, nem?:D
Ezek után, Paul barátom segítségével átrendeztünk egy állványt. Tudjátok, amit olyankor szoktak építeni, amikor mondjuk panel program van, és felépítenek a házak előtt. Azt a csodálatosan stabil, alumínium csodát. Hát..első lépéseim rajta olyanok voltak, mint akinek tele a gatyája. Mert tele is volt..na jó, nem ténylegesen, de képzeletben már 4-szer összekakiltam magam. Nem tudtam, hogy ennyire „félek”. Nem a magastól, azzal semmi bajom. Hanem hogy mászni kell, meg nem stabil. Mind1. Erőt vettem magamon, s tele gatyával, de átrendeztük az állványt, kisebbre.
Aztán nekiláttam a lámpamosásnak és festésnek. Tudjátok, az utcai lámpák. Azok a magasak.
Háát…érdekesek voltak a kezdeti lépések. Egy vödör vízzel felmászni arra a szarra, nem a legegyszerűbb dolog…főleg, ha fosol mint az állat, és igazából beléd fagy a szar is. 1 harisnya, 2 gatya, egy top, egy póló, egy pulcsi és egy bőrdzseki. Mikor Bobby meglátogatott, megjegyezte: Nem kéne valamit felvenned, hűvös van. Barátom, ha tudnád, hogy így is egy „mislen”(továbbra is bajban vagyok a nevekkel) baba vagyok, nem kérdeznél ilyeneket.
Aztán vadásztam eszközöket a festéshez. Majdnem 40 percembe telt, mire összevakartam minden eszközt. Ráadásul kb. ilyen mentalitás mellett: Szerinted teddyvel, vagy ecsettel fessem? Áh, adok mindkettőt, majd kitalálod. (Eldöntöttem, teddy, mert az gyorsabb és szebb..)…Nincs teddy, és jön a következő reakció: Szerintem ecsettel jobb…:D:D:D zseniális..zseniális. Szóval, magad uram, ha nincs szolgád…kerestem teddyt, meg minden egyéb eszközt.
Rövidke szünet, Eszkimó Péter megdob egy walki – talkival, mert hogy nem igazán örül, hogy egyedül vagyok az állványon, hogy ha bármi baj van, vagy arrébb kell vinni az állványt,csak szóljak.
Ebéd szünet alatt az eső kiadja magából azt, amit eddig visszatartott. Nem tudom folytatni a munkát… Igazából élveztem, jó kis meló, csak miért most? Miért nem nyáron, mikor meleg van, és süt a nap? Ez volt az egyetlen problémám a dologgal.
Összeszedjük az embereket, hogy akkor hogyan tovább. Eszkimó Péter elkap közben, s kérdi, megyek e vacsi után sportolni. Nem, válaszolom, és lágyan közli velem: Pedig tollasoznod kéne. Találnod kéne valami mozgásformát magadnak….Köszi Cica, azt is mondhattad volna, hogy: „Mi van Husi – Juci, derogál a mozgás?”….:D Nem, nem volt erőm felháborodni rajta. Azt hiszem, az elmúlt időben többet mozogtam, mint egész éltemben összesen, és minden nagyképűség nélkül merem állítani, hogy az utóbbi időben Én dolgoztam itt a legtöbbet és a legkeményebben. (Mióta Paul visszajött, azért Őt sem kímélték, ez azért hozzátartozik az igazsághoz.)
A következő feladat. Hamu elhordása, s abból útépítés..azaz a keréknyom „megrajzolása”. 4-en nyertük meg. Egy új Gaia – Mel -, a félénk szöszi, Osvaldo meg Én. Zuhogó esőben, talicskával hordtuk a hamut, s raktuk az utat. Jó kis első fél nap Mel-nek. De le a kalappal előtte…nagyon büszke vagyok rá. Vaságyastól 40 kiló a szentem, a vállamig ér kb., gyenguci – és ebbe semmi bántás nincs - , de úgy küzd, mint egy harcos. Osvaldo meg mindig napsugár számomra. Imádom azt a faszit, bár még sosem hallottam komolyan beszélni. :D
4 órási szünet. Hogyan tovább? Origami…:D Kis dobozka hajtogatás, amibe ültetünk másnap. 100 db. Hajrá. :D 1-2 híján be is fejeztük. :D
6-tól Malawi takarítás, de ugye nekem be kéne illeszteni még egy madáretetést is. Megírom a Rotát, s 5 perccel előbb lelépek. Az-az, leléptem volna. Ha nem felejtettem volna el, hogy a Gaia terem ajtaja frissen van festve…A bal oldalam, a hajamtól kezdve a kabátomon át, a gatyámig, minden fehér lett. Szerencsémre melós cuccban voltam. Igen ám…de az ajtó. Hát akkor Cintia még fest egyet, mert az olyan jó, és olyan rég csinálta…kijavítottam gyorsan a hibát, amit okoztam, elrohantam etetni, és indultam a Malawiba. A lázadozások láttán, nem gondoltam volna, hogy…hogy mindenki takarít! :D Istenem…hihetetlen. 1embert leszámítva, mindenki tette a dolgát. :D:D:D Csatlakoztam, az Én részem egészen könnyű volt, nem gondoltam volna, hogy viszonylag rendbe van a nappali,a konyha, meg a mini mosókonyhánk. Segítettem a nagy zuhanyzóba – onnét hiányzott egy ember, és tudom milyen érzés, ugye az első alkalommal egyedül csináltam az egészet…., és 7 órakkor elküldtem mindenkit vacsizni, Én úgy sem akartam enni. Nem sok minden maradt, meglocsoltam a virágokat, befejeztem a felmosást a zuhanyzóba, és az Én házam tájéka előtt is felporszívóztam a folyosókat. Mint egy álom valóra válása: Közös munka, s se perc alatt tiszta épület. :D
Kivakartam magam az öregedésből (fehér haj), s lemostam a nap porát, meg átmelegítetem a testem – mindezt 1 zuhanyzással, azért érzitek. :D
Rengeteg gondolatom volt, már akkor is, de másnap reggeliztettem, szóval ez 6 órai kelést jelentett, nem mertem belefogni az írásba..Kapkodni meg nem akartam, mint hétfőn… :D
Este, ahogy leírtam azért egy két gondolatot jegyzetbe, rájöttem, hogy minél többet tud az ember, annál több kérdése lesz. Sosem lesz vége…de nem baj élvezem.
Arról is megvilágosodásom támadt, hogy mennyire ember vagyok.
Mikor hajtogattunk, kicsi angyalkám, Krisztina libbent be, s gondolta kipróbálja Ő is. Kérdeztem segíthetek e, azt mondta, elég okos ahhoz, hogy a papír alapján megcsinálja. Nem akartam neki mondani, hogy elég érdekes rajta a magyarázat, meggyőzött, hogy bár Én csak jó szándékkal kérdeztem, lehet sértő voltam. Aztán próbálkozott…próbálkozott…próbálkozott…
Mikor megkérdezte, nekem sikerült e elsőre egyedül, elkerültem a választ, annyit mondtam: Már sokat hajtogattam ilyet..úgy tettem, mint aki nem fogta fel igazán a kérdést.
Nem akartam mondani, hogy bár Én toporzékoltam a segítségért, mikor először hajtogattunk, senki nem ért rá, így kénytelen voltam rájönni magam. És elsőre sikerült… és eme gondolat pillanatában esett le Wendy arckifejezése, mikor jött volna segíteni, és mutattam neki , hogy már nem kell, mert készen van a dobozkám…. :D
Összeszégyelltem magam. Kár örvendés volt némileg, Én bezzeg meg tudtam csinálni. Pedig nem erről volt szó…ha másként kezdődik a beszélgetés, eszembe sem jut…de így kezdődött, s nekem biza megfordult ez a fejembe…nesze neked, jó ember…
Ezek után, még ezernyi gondolat támadt. Mi az amit keresek?Ki vagyok Én? Magamat kéne elfogadnom először, úgy igazán mélyen, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni…elfogadni a reakcióimat, a gondolataimat, és megérteni Őket…
...Így történt, hogy elkezdtem magammal szemezni a tükörben. Először 2 percig sem bírtam, a halomnyi gondolat kizökkentett. Másodjára már hosszabb volt, 5 – 10 perc között, ekkor már letisztultabb, újabb gondolatok jöttek: Például az írásról. Hogy olyan –e ez, mint a fotózás. Azt is imádok, de nem tudnám hivatásszerűen csinálni. Csak amikor kedvem támad. Fotózásban is volt egy feltámadás, aztán egy hatalmas zuhanás…vajon ez is olyan? A gondolatra elszomorodtam. Ez nem lehet olyan. De mégis, tényleg ennyire egyszerű lenne, hogy megtaláltam és csinálom? Aggódom, hogy jó e vagy sem, persze tök feleslegesen, mert lesz akinek tetszik és lesz akinek nem. Valaki fent fog akadni a helyesírási hibáimon, a szóismétléseken, és még sorolhatnék ezernyi tipikus hibámat…valaki pedig észre se fogja venni, mert érezni fogja az írásaimat. Mi is az írás? Vagy inkább mit is jelent nekem az írás? Miért szerettem meg? Mit ad? Mit vesz el? Mi a pozitív és negatív oldala? Kapaszkodás lenne valamibe?Ez az amit kerestem? Vagy még fogok valami mást találni, ez csak segít a túlélésben, és hogy ne adjam fel? Lehet nem fogok semmit találni, hanem a keresés a lényeg, s ezt el kell fogadjam?
Nem, nem akkor akartam válaszolni rá. Leírtam a kérdéseket, majd elmélkedek rajta…most más feladatom van. Újra próbáltam. Immáron elkezdtem figyelni a részletekre, a gondolatok lecsendesedtek. Hmm… még nem győztem a tejérzékenységem felett. Apró,fehér pontokkal van tele az arcom…Szedetlen a szemöldököm…de egészen van formája…jéé, sose láttam igazán, milyen színű a szemem…enyhe sötét folt keretezi szemeimet… a szám…a szám az tetszik.. aztán elmosolyogtam magam. Jéé..így mosolygok..hogy nézek ki, amikor sírok? Nem volt nehéz könnyeket ébreszteni…hát így néz ki mikor sírok….aztán megálltam a szemeimnél…és csak farkas szemet néztem magammal….ezzel a körrel kb. 1 óra mehetett el…Önismeret, alapfok.
Aztán irány az ágy, az új élményekkel…
(Újabb koncert ért véget, megyek keresek valami mást. :D Áhh, válogatás: Vivaldi, Bach, Mozart, Pachelbel, Beethoven, Brahms(Hungarian Dance No1 – nagyon helyes!), Bruch, Handel…azt hiszem, senkit nem hagytam ki, bár Bach, és Mozart kétszer is szerepel a listán. :D)
A záptojásos kutyafáját, hideg van…
És már csütörtöknél is tartunk…
Reggelit Tom helyett Adela-val csináltuk. Mint kiderült, este 9kor írták át a Rotát, s szerencsém volt, mert Alice szólt Adélnak… különben egyedül csináltam volna…Adela egy konyhatündér! :D
Morning spot először kezdődött a Gaia teremben hosszú idő után. Rövidke, lényegre törő, hajtogattunk még egy pár dobozt – biztos, ami biztos -, aztán mindenki ment a maga útjára.
Az idő barátságosnak ígérkezett, napsütéssel ajándékozott meg minket. A napot a villanypóznákkal – igen, ez nem jutott eszembe korábban :D - , azok mosásával, festésével és Mel-el töltöttem. Szuperságos nap volt. Nap végére úgy mászkáltam az állványon, mint egy majom, létra se kellett már, az oldalán felmásztam 2 másodperc alatt, olyan otthonosan mozogtam rajta, mintha évek óta csinálnám. Igazi élmény volt. Az állványt ketten tologattuk, szereltük szét, és raktuk össze (bár ez csak a támasztékra vonatkozott már csak). Az egész napot végigcsacsogtuk angolul…Mel a másik angyalkám. Míg Én magyarul vagy épp angolul csacsogok az állatokkal, ő próbál az Ő nyelvükön. Kotkodácsol, nyarvog akárhányszor meglát egy állatot. Imádom.
Felmerült bennem egy gondolat: Úgy tűnik, itt ugyan úgy kotkodácsol a csirke, ugyan úgy nyávog a macska. Ha idehoznánk egy magyar csirkét, macskát, vagy bármilyen állatot, biztos vagyok benne, hogy megértenék egymást. A különbség csak annyi, hogy mi hogyan kommunikálunk velük, mit szoknak meg, ugye, pl. a kutya esetében.(Ül, Feláll, Hopp – hihi, steffle reklám, emlékszik rá még valaki?A Kálámbós (ezt tudom: calambo) kutyával…-)Szóval, az állatok nemzetiség nélküliek, az egész világ egy ország számukra. :D
A nap végére fél szavakkal is tökéletesen értettük egymást, tökéletes csapatmunka volt.
Előző pár napi zárkózottságomat elfújta. Ezen nap óta, egész sokat beszélek angolul…megint. :D
Annyira belelkesített ez az apró csodalány, hogy tanárnak tanult, így megkértem, legyek a próbababája. Elkezdünk Portugálul tanulni. És mivel Angol – Portugált fogok tanulni, nem Magyar – Portugált, így az angolom is fejlődni fog. Két legyet egy csapásra, tökéletes. :D
Újabb Gaiak érkeztek, etettem, beszélgettem kicsit, aztán kivakartam magamat a festékből. Először higítóval, majd vízzel. Nem volt kedvem vacsizni. Maradtam a szobába.
Ekkor született egy írásom a lelkesedésről, de nem akartam posztolni, van némi negatív fenn hangja, azt pedig nem akartam.
Íme:
Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy legjobb barátom, a lelkesedés. Mindenhova együtt mentünk, s együtt kezdtünk bele minden újba. Ahogy teltek az évek, azon szerencsés emberek közé tartoztam, akik meg tudták tartani ezt a barátságot…
Amikor erre a nagy útra készültem, kérnem sem kellett, hogy jöjjön velem.
Ám egy idő után, Ő úgy döntött, haza költözik,s nem marad velem. Hívtam vissza, s egy kisebb szabadság után, újra visszatért. Egy kis idő múlva aztán így szólt hozzám:
- Drága legjobb barátnőm. Eljött az idő, hogy nélkülem folytasd az utad, és hogy megtanuld nélkülem folytatni. Mindig együtt kezdtünk bele dolgokba, s együtt is hagytuk abba. Épp itt az ideje, hogy felnőj és egyedül csináld végig, amit szeretnél. Jönni fogok hozzád látogatóba. Itt leszek, ha új dolog vár rád. De sajnos nem lehetek veled állandóan....
Szeretettel megölelt, és közölte: Tudom, hogy képes vagy rá, és hogy a boldogság is itt van veled. Minden a legnagyobb rendben lesz…és végén a siker íze is más lesz nélkülem..édesebb a méznél…
Szerintem nem kell magyarázni. Az ok, amiért született, a Mel-el való beszélgetéseink. Utólag fogtam fel miket is mondtam: Gyorsan, nem lényeg a precizitás itt, sokat kell tűrni..de ha igazán van célod, megéri…. – egészen negatívan hangzott, olyan lelkesedés nélkülinek…
Ezek után eszembe jutott, hogy nem csuktam be a csirkéket megint. Hoppá… visszavedlettem, mert akkor már gondoltam netezek is kicsit. Kimegyek, és sehol a biriglim. Irgum – Burgum valaki megint elvitte. A vicces azaz, hogy van itt egy fekete paripa is, ami csodaszép. Istvánnal beszélgettünk, és megjegyeztem neki, mennyire az, de ott volt az Én Táltosom is. Megsimiztem, hogy semmi baj, nagyon szeretem, de hát ami szép, az szép. Erre István mondja: most fog tönkremenni…Hát, nem tönkre, hanem világgá ment.
Merthogy, gondoltam Én, majd reggel a helyén lesz….aham, csak gondoltam…de erről picit később.
Végül nem volt kedvem netezni, kb. 3 perc után visszajöttem inkább a szobámba. A lábszag úgy csapott arcon, hogy a péklapáttal versenyezhettek volna, melyik fáj jobban. Pedig embertelen mennyiségű lábsprét nyomtam a cipőmbe. Aztán rájöttem, ki a bűnös. A vizes zokni. Hát, mivel akkora luk tátongott rajta, mint a tenyerem, és büdös is volt…irány a kuka..nem, irány 3 jól lezárt zacskó, és utána a kuka. :D
Szellőztetés, ágybelehelés, alvás. :D
Péntek reggel, az utolsó munkanap! Éljen!!!!
Megyek ki reggel, bicikli sehol. Tényleg világgá ment a fránya, pedig tényleg megkedveltem.
Minden ment a régiben. Új Gaia-k, bemutatkozás. Most már vagy 8-an vannak. Még jön 7. :D
Aztán irány a Green House, ültetés az origamis dobozokba. :D
Mikor jövünk visszafelé, mesélem a problémám Bobbynak, meghúzza a vállát – nem tud mit tenni.
Mesélem Wendynek – azt ajánlja, használjak lakatot…(Na nee máááár).
Aztán feltűnik az Én csodaparipám…a konténereknek támaszkodva. Kicsi szívem, hát megy vagy. Szeret a mama. :D
Aztán megtudom, hogy szórólapozás vár rám. 2 újoncot kell bevezetnem, a szórólapozás rejtelmeibe. Margaret, és Mel. Margaret hasonló, mint Mel, kicsit strammabbnak tűnik.
Elvileg Hull-ba mentünk volna, s én lettem volna a co-driver (mit csinálnom kellett volna Svédben). Idegesen kérek egy térképet, meg kell felni érzet önti el a testem összes porcikáját. Látja rajtam Bobby, megkérdi: Mi lenne veled Svédeknél? Lazán adom a választ: Előző este megtervezném az útvonalat egy normális térképen. Margaretet várjuk, épp megjelenik, amikor Bobby csak úgy a semmiből azt mondja: másoljak le másik 3 térképet, a közeli kisvárosokból. Rendben, megyek megcsinálom.
Így történt, hogy a közeli Withensea-ben volt 2 térképünk, meg egy Patringtonba. Azt mondta Bobby, dobjak egy sms-t, ha végeztünk és átrepít minket Patringtonba.
Namármost. 2 Újonccal, 3-an, esélytelen normálisan, időveszteség nélkül dolgozni. Szerintem a fele idő a tervezéssel, és az egymásra várással ment el.
2 térkép..többé kevésbé..a másodikból kimaradt egy –két utca. Bosszantott egy kicsit, hogy a tenger mellett voltunk, és igazából nem volt időnk gyönyörködni benne, és még be se fejeztük a térképeket.
Mindegy, nem érdekel, holnap szabad.
Sokat beszélgettünk a csajokkal. Rájöttem, az emberek csak azért maradnak itt, és tűrnek, mert igazán hisznek abban, amit csinálni szeretnének. Egyedüli pillanataimban ezen téma volt a gondolataim vezérfonala: Miért is vagyok itt valójában? Mérlegre tettem, megéri e maradni. És megéri. Minden megéri, mert alapvetően élvezem. Még a szart is – ezt mondjuk inkább utólag szépítem és színezem ki, de a lényegen nem változtat.
Angyalkáim az állatok voltak itt. Volt 2 sirály, aki szinte koncertet tartott,mikor ott voltam mellettük. Volt egy 3 lábú macska, aki úgy rohant oda hozzám, mintha épp a munkából hazatért gazdija lettem volna. Ez annyira meghatott, hogy kis híján elsírtam magam.:$
Nagyon állatbarát városka volt. Szinte mindenkinek van kutyája, macskája…nagyon tetszett.
Volt egy ház, ahol gyanús volt, hogy van kutya, ám nagy volt a csend. Benéztem a postanyíláson, vagy mi a manó a neve, és összenéztünk 4 lábú barátommal. Óvatosan becsúsztattam a szórólapot, és már ott is volt a szájában. Zseniális. Volt egy ház, ahol egy kis lábtörlő rongyolt neki az ajtónak, de úgy, hogy megugrottam, úgy megijedtem. :D
Oké, elfogytak a klasszikusok…kénytelen leszek gépen zenét hallgatni…hmm..Afrikai chill out, vagy Kitáró? Kitáró…tökéletes.
Visszaértünk, etettem, irány pacsálni…csak hogy az már nem olyan egyszerű, így, hogy sokan vagyunk. Döntenem kellett: Várok, vagy megyek a picibe, amit annyira nem kedvelek. Mivel viszonylag tiszta voltam, s fáztam, így nem volt kedvem várni, visszasétáltam a kicsihez. Háát, még mindig nem szeretem. Annyira nincs nyomás a zuhanyfejbe, hogy hiába használtam meleg vizet, fáztam a fürdés alatt is és utána is. (A nagynál nincs ilyen!)..Aztán elnevettem magam, hogy itt rinyálok,amikor az a tervem, hogy olyan helyre megyek Afrikába, ahol nincs folyóvíz…gratulálok Cintia. :D
Az este meglepetésként ért, hogy karaoke-t terveznek itt, a CICD-ben. Persze piciben. És én megint mosogatok…
Mosogató partnerem is érdeklődött a dolog iránt, így megbeszéltük, hogy később mosogatunk. Poénkodtunk is, hogy éjféli mosogatás. Illetve Ő. Aztán a kis agyacskám, ezt regisztrálta, és komolyan vette. Így történt, hogy először csak ki-ki járkáltam a levegőre, hogy felébredjek, aztán rájöttem, hogy huh, hát buli van hajnalig, ihatunk kávét. Jól bekávéztam, 9 körülre fel is ébredtem..(8kor kezdtük, és az elején még nem igazán mert senki énekelni….) Beindult a „buli”, s bár tánci nem igazán volt, alattam úgy mozgott a szék, mintha ő is táncolna. Hangulat emelés gyanánt felidéztem a régi karaoke-s időket a Pali csárdában, meg a Soho-ban. 6 év. 6 évig büntettem az embereket a hangommal. :D Csodálatos hangulatba kerültem, Énekeljünk. Aham. Találomra beraktak egy számot, Madonnától a Material girl. Jah. Soha a büdös életbe nem énekeltem, maximum a rádióba hallottam a refrént. Nem baj, toljuk. Összeakad a nyelvem…Oké, még egyet, mert ez nem volt az igazi. „We will rock you”, tök jó, csak a refrénen kívül nem tudok semmit sem belőle… 2.próbálkozás: MELLÉÉÉÉ….
Hát ezek után, inkább tovább táncoltam a székemben. Háromnegyed 10, és jön a bejelentés: Utolsó szám. Épp Réka mondta, hogy énekeljünk még egyet, és gondoltam feledni akarom az előző két élményt, 3 a magyar igazság, szóval miért is ne..Őszintén? Már halvány lila gőzöm sincs, mi volt az a szám..mert hogy mosogató partnerem, azonnal de röktön indulni akart. És el is indult. Én meg ide – oda bolyongtam, hogy most mi a fene legyen, mert igazából, mire zárják az étkezőt, mi nem fogjuk befejezni a mosogatást. Főleg, hogy cseles módon a kevesebb mosogatni valóval lépett le. Amivel semmi baj nincsen, csak azért meg szoktuk kérdezni, ki mit akar csinálni, és ha mindenki túl udvarias hangulatában van, akkor sorsot húzunk. Így történt, hogy 11kor végeztem a mosogatással. Negyed 11 környékén végezhetett a mosogatópartnerem, megkérdezte tud e segíteni. Aranyos, de mindenki tudja, hogy nem lehet mit igazából. Magamban el poénkodtam, hogy hozz egy széket, ülj le és nézzél…de nem jött ki hangosan. Elküldtem aludni.
11 után értem a szobámban, s a kv még jócskán dolgozott. Zu, Mel, és Margaret kopogtatott, cigiztünk egyet, beszélgettünk egy kicsit, aztán mindenki ment a maga útjára. Én mesét nézni… :D
Hotel Transsylvania ANGOLUL!!! Fejlődöm…de belealudtam végül… :D
Szombat reggel magamtól ébredtem 7kor. Kimentem mosdóba, és mikor visszajöttem, úgy döntöttem, vissza mászok még egy kicsit az ágyba…itt volt a hiba. Elfelejtettem ébresztőt beállítani újra, mert hogy kiszedtem, miután felkeltem…és mikor újra kinyitottam a szemem, már 10 óra volt.
Hát…ez van. Büntetésül megint egy adag esőt kaptam a nyakamba. :D
Brunch 10:30, kajoltam, utána pedig mostam, takarítottam – közben teázgattam, szóval semmi kapkodás nem volt benne. Kényelmesen, mintha relaxáció lenne.
Később a gépemen is rendet tettem, - megpróbáltam az mp3-amon cserélni a zenét, de nem ismeri fel a gépem - , képeket kicsinyítettem és raktam fel a netre, táncokat nézegettem, egy- két ” könnyedebb” levélre válaszoltam, beszélgettem….aztán hipp-hopp 4 óra lett, visszajöttem a szobába, elmentem pancsiztam egy nagyot, körmeimet rendberaktam,aztán sminkeltem, mert hogy valami nőiességre vágytam. Nagyjából ennyi. Vacsi, vacsi után üdítőzés, dumcsizás.
Hozzányúltam a félretett pénzemhez, s vettem egy zacskó dohányt, filtert és cigi papírt… a dumcsizás mellé mindig jól esik egy-két szál cigaretta, és már nem volt pofám elfogadni, ha megkínálnak…
Egyébként egészen mókás, ahogy próbálok valami elszívhatót alkotni. Eddig leginkább, mivel úgy is a többiekkel cigizem, megkértem valakit, segítsen rajtam…:D
Az este jó hangulatban telt…jól esett egy kis kikapcsolódás, hangos nevetés, önfeledt beszélgetés..
Ma reggel 9kor nyitottam ki a szemem. Valahogy teljesen kimaradt, hogy ébresztőt állítsak be. Olyan jó volt magamtól kelni…már mindegy alapon, még egy fél órát néztem a szobámat, egészen sikerült már belaknom, s egészen sikerült energiával feltölteni. Szeretem. Elmélkedtem kicsit,és megkezdtem a napot.
Etettem, neteztem picit – válaszoltam egy – két levélre, nem igazán ment,de mamának már nagyon szerettem volna válaszolni …
Alig vártam, hogy írhassak. Megvártam a Brunch kezdetét, kajoltam egyet, összepakoltam, és leültem írni. Ez volt 4,5 órával ezelőtt…:D
Nagyjából fél órám van még, és megyek vacsit csinálni. Gáborral főzök, Én mondtam, hogy szívesen csatlakoznék, mert muszáj megtanulnom, hogy főzzek egy kisebb hadseregre. Úgyhogy most valami más fajta izgalom van bennem. :D Nagyon várom. :D
Ami érdekessége, és felismerése volt a mai napnak, hogy tegnap kicsit hangosra sikerült a traccsparti. Ezzel persze zavartunk másokat. Fura volt ma szembesülni vele. Annyira kellett már a kikapcsolódás, mint egy falat kenyér, eszembe sem jutott, hogy „bánthatok” ezzel mást. És rájöttem… rosszabb bántani, mint bántva lenni.
Amikor bocsánatot kértem, egy nagyon érdekes reakciót kaptam: „Aki sajnálja, nem csinálja.” Mekkora igazság tartalma van ennek a kijelentésnek. De nem most. Az olyan lenne, mintha direkt akartam volna őket zavarni. Pedig nem. Mi csak elfeledtük a sok szart, ami itt a nyakunkba hullik, és kiengedtük a gőzt. Nem ugyan az, mintha oda ülök mellé, és bökdösöm egész nap, majd bocsánatot kérek, hogy terrorizáltam. A bocsánatkérést fogadni is kell tudni…
Szóval, nagyjából ennyit a hét leckéiről, érzelmeiről, munkáiról és felismeréseiről. Tartalmas, érzelem gazdag hét volt, s most ki is pipálom ezt a hetet. 42. hét, megélve. :D Kb. 14 hét, és megyek haza látogatóba. :D Na jó, mielőtt elkap a honvágy, elbúcsúzom.
Még egy megjegyzés: A boldogságot, a nehezebb időszakok teszik igazán értékelhetővé. Nincs nehézség, nincs igazi boldogság. Ezt eddig is tudtam, de most értettem meg igazán….
