Utómegjegyzés az elején: Tegnap reggel szerettem volna ezt posztolni, csak azóta sok - sok minden történt...de hogy mi pontosan, arról majd egy következő leírásban...:)
Hát, az élet nem hagyja, hogy csöndbe maradjak szerencsére.
Tegnap este, miután elbúcsúztam innét, elszaladtam, összepakoltam, elkészültem az úszáshoz, hogy ne kelljen már sehova se menni vacsi után. Egyszer már itt hagytak, többet ilyen nem lesz. :)
Vacsi után leültem Sasha mellé. (Fogalmam sincs, hogy kell írni, szasa-nak ejtjük, és talán ez áll a legközelebb a leírásához.) Sasha egy nagyon öreg németjuhász. Van egy rotink is, Ő Nilson. Meg két macskánk: Egyik Klio és az anyukájának nincs neve. Én foltosnak hívom, mert foltos. :)
Egyik reggel sétáltam, oda jött Klio, megsimiztem a buksiját, erre oda jött foltos, felképelte a fiát – szó szerint megpofozta – és odajött hozzám hízelegni…beszarás. Kis kéjenc…...:)
Szóval, vacsi után leültem Sashahoz…dögönyöztem, beszéltem hozzá hol angolul, hol magyarul – és itt rájöttem...attól, hogy magyar szavakat angolosan ejtek ki, még nem lesznek angol szavak :) - . Jajj, erről meg a spanyol szobatársnőm jut eszembe, akinek az akcentusa borzasztóan aranyos. Kedvencem az „Áj hev a kvesztyióne” Zseniális, Imádom. :)
Elindultunk az uszodába. Nem fértünk be, két kör kellett, ezért a logisztikázás miatt az egyik csajszi, kicsit feszültebb volt. Filippe, a sofőr, meg halál laza,úgyhogy lehúzta az ablakot, elkezdett üvölteni,Ránézett a csajszira, nem volt kérdés mit akar, és közölte: TE jössz…
Utána egy halk kérdés hangzott el hátulról: Nekem is lehetne ugyan ezt csinálni?
A vége az lett, hogy mindenki üvöltött és röhögött felváltva a kocsiba.Valaki megszólalt, hogy állatok vagyunk, erre a reakció pedig az volt,hogy mindenki különböző állathangokat adott ki magából, és üvöltött felváltva. Volt a kocsiba, majom, szamár, oroszlán, madár, disznó…minden…Sírva érkeztünk az uszodához, persze a nevetéstől. :)
Nagyon jól esett a pacsálás, bár jól esett volna, ha egy kicsit több időnk van. Újra kipróbáltam, meddig tudok víz alatt maradni egy levegővel. Legelsőre 20 másodperc volt, de a végére lett az 65 másodperc is :)
Egyszer, úsztam el Filippo mellet, és így szól: Ugye hogy dagadt vagyok? (hát, nem sok köze van a hájhoz, azt azért tudni kell). Ránéztem, és közöltem vele, hogy Hülye, nem dagadt. :)
Meglepődött, kacagtunk, mindenki úszott tovább. :) (Ennek majd később rájöttök miért van jelentősége.)
Végeztünk, mindenki ment felöltözni. Elkészültem és sehol senki. Hát jó gondoltam, biztos kimentek. Út közben találkoztam a squash-osokkal, persze most tényleg 20:45-kor indultak. :) Nem merték volna egy héttel ezelőtt is betartani… :D:D:D
Kimentem, sehol senki. Se autó, se többiek. Elmosolyodtam. Ezek itthagytak. :)
Mivel tudtam, hogy a squash-osok még bent vannak, és azt az autót láttam, nem tartottam tőle, hogy nem fogok haza jutni, csak kicsit többet fogok várni.
Kerestem egy kényelmes fát, ahol látható vagyok, és leültem alá. :) Kedves Fa volt, - és most lehet fantáziálás következik, de ÉN ÍGY ÉLTEM MEG- , hogy ne fázzak, meleget árasztott. De tényleg, vizes hajjal, egy fölsőben ültem alatta, és nem fáztam, egy kicsit sem. Pedig esőre hajlott az ég, és fújt a szél. :) Nekiálltam zenét hallgatni, meg az angol szavakat előkaptam, amiket nap közben kiírtam és tanulgattam. Egyszer megjelent Marin (még nem vagyok biztos a nevekben :P) kocsival, felpattantam. Kérdezi:többiek? Mondom egyedül vagyok, azt hittem mindenki elment már. Elmosolyodott, megkért, hogy nézzek be az épületbe. Benéztem és ott voltak. Kijöttek, drága Ana – hogy feltételezhettem, hogy Ő itt hagyott volna – hát te itt, bent vártunk, és nem voltál sehol. :) egyem meg.
Elindultunk visszafele, és egy hülye érzés lett urrá rajtam, szinte indulás után azonnal. Elkezdtem kutakodni, jó telefon megvan, megnyugodtam. Angol cuccok megvannak, jól van…Hátra dőlök, 3 másodperc …és beugrik, hogy hol az mp3-am…kutakodok, kutakodok…sehol… Marin kérdezi, mit keresek, stb. Elmondtam neki, és hogy szerintem a fa alatt van. De jóformán már visszaértünk a suliba, szóval…
Ráírt a squash-osokra egy sms-t, hogy hol keressék. Vártam a többieket, vártam… - közben Osvaldo-val dumcsiztunk, megint angoloztunk kicsit. Imádom, hogy kijavít állandóan. Fura, hogy egyébként mennyire nem szereti az ember, ha kijavítják, most meg milyen örömet tud okozni. Ez is a dolgok két oldalúságát mutatja.:) poénkodtam, hogy nem is baj, hogy eltűnt az mp3-am, mert pont ma olvastam utána a used to kifejezésnek, és hogy most, mivel már nincs mp3-am, van alkalmam használni ezt a gyakorlatban is. – hát, nem az évszázad poénja volt, de legalább optimista hozzáállás. Jah, meg így legalább megtudtam, hogy zárják az ebédlőt este 10-kor.
Épp eleredt az eső, mikor megjöttek a többiek. Semmi... (gondoltam mindent, hogy mit vártam magamtól, hogy ez csak egy tárgy, hogy semmi baj, bárkivel előfordul, hogy máskor ha ilyen lesz, szólok, hogy álljunk félre egy kicsit, amíg megnézem a cuccaim, mert éreztem, hogy baj van, stb. A szokásos dolgok)
Aztán átgondoltam, hogy vajon mennyi idő alatt járom meg biciklivel, amikor az egyik csajszi megkérdezte: Biztos vagy benne, hogy ott van? Mondtam szerintem igen.. és elintézte, hogy visszamenjünk. És ki volt a sofőr? Filippe, akit konkrétan egy órával azelőtt Hülyéztem le, hogy segített nekem. Szakadó esőben visszamentünk. És igen, ott volt a Fa alatt… toporzékoltam örömömben. Visszafele a fülembe súgták: Ne verjem a kalandunkat nagy dobra, ha nem akarok benzinpénzt fizetni…
Kiszálltunk a kocsiból, közöltem, hogy Ők a legjobbak, nagyon köszönöm, megpuszilgattam Őket. A csajszi (fogalmam sincs a nevéről, talán Karin) gyönyörűen lekezelte a dolgot: Nem mi vagyunk a legjobbak, csak Te voltál ma a „legrosszabb” (legbénább) :) – Zseniális beszólás, 10 pont :D:D:D
A szobatársak megvártak. Aztán megint elkezdtünk beszélgetni. Kérdezték, beszéltem e Marie-vel a munkámról. Mondtam, hogy nem, és már nem is akarok:
Elmondtam nekik, hogy megbarátkoztam a dologgal. Megteszek mindent, amit tudok, naponta válaszolok az összes levélre (hát ebbe nem fogok belehalni), teszek fel hirdetést, vagy épp újítok (mert már nem tudok hova feltenni), stb. De az üres időmet nem fogom aggódással tölteni, hogy dolgoznom kéne, de nem tudok mit csinálni. Hanem tanulok. Angolozok.
Kicsit lelkiismeret furdalást okoz, hogy nem a munkával foglalkozom, de ha egyszerűen nem tudok már mit csinálni,akkor legyen haszna az „üres” időnek.
Zavar,hogy Önnön célra használom a munka időm egy részét, de azt hiszem ez a legokosabb amit tehetek. Mert attól még, hogy nézem a gmail-emet, nem fognak többen írni. Amíg a tanulás nem megy az érdeklődők kárára, addig hasznos.
Szóval közöltem velük, hogy ennyi idő kellett, hogy belássam, milyen szerencsés vagyok. Hogy a lehetőséget kellett észre vennem a dologban. És hogy kellett egy mélypont, hogy kiadhassam a feszültséget, hogy lássam más oldaláról is a dolgot.Aztán amikor mennem kell, majd megyek. Addig meg fejlődök :)
És este csak mondtam, mondtam ezeket a dolgokat. Megint „tudtam” beszélni – azért ne essünk túlzásokba, de értették amit akartam, és ez a lényeg. J -
Már pilledtünk el, feltettem a kérdést:Ki akar nekem adni egy hatalmas lelésöt? Tüneményesek voltak, mindketten álltak rendelkezésemre. Ana ért oda előbb, aztán intettem Almunak hogy csatlakozzon.
Öleltük egymást. Egy-két sóhajtás elhallatszott. Azt hiszem, mind a hármunknak szüksége volt már erre. – Aztán Almudena megtörte a csendet, belemarkolt mindkettőnk fenekébe. Ezek után nevetve záró órát fújtunk.:)
Végül Ana-val sötétben dumáltunk még,elkezdtünk spirituálisabb témákat is feszegetni,de végül csak annyit tudtam hozzászólni, hogy annyi mindent mondanék neki, és utálom, hogy szar az angolom. Azt mondta, nem szar, csak a szókincsem hiányos. De használom az igeidőket, és igyekszem. Aranyos volt. Bár a fusztráltságon nem segített, hogy annyi mindent mondanék a dologgal kapcsolatban. Aztán megbeszéltük, hogy fél év múlva milyen jókat fogunk beszélgetni. :)
Csend lett…
Mielőtt álomba merültem még eszembe jutott, az ott hagyott mp3-ról, hogy nem is Én lennék. :D Bevillant egy szombatra eső túlóra, ami után Erzsimmel mentünk haza, Péter vitt minket kocsival. És félúton ráeszméltem, hogy a telefont bent hagytam a cégnél…töltőstől, mindenestől…mondtam, rakjanak ki, Én visszamegyek érte gyalog. De Péter úriember lévén megszánt, és visszamentünk kocsival…:)
Erről meg sok minden a Meós időszakról. Az emberek. Sokat tanultam abban az egy évben, amíg ott dolgoztam. Nem lexikálisan. Emberileg, tapasztalatilag…Sok embert megszerettem ott.. ebbe aludtam bele…
Éjszaka beszorítottam a fal és az ágy közé a telefonomat. Ez azért vicces, mert a telefonom eredetileg a hálózsákomon belüli kis rekeszben szokott lenni…normális esetben.
7 órási ébresztő, kivakartam az „elveszett” telefont a rejtekhelyéről. Kikapcsoltam az ébresztőt, és aludtam tovább…és megint késve keltem. Ana mondta, hogy nem csodálja, hogy nem tudok felkelni, mert hogy végigbeszéltem az éjszakát,…Szegénykém, Ő sem aludhatott akkor sokat. Megkérdezte emlékszem e rá, hogy mit álmodtam. Annyit tudtam mondani: többé – kevésbé igen.(Lényegében egy szituációt vizsgáltam meg, sok szempontból. Hasznosan telt az éjszaka :))
Sokáig szenvedtem, végül nem akartam lekésni a reggeli meetinget, meg azért, gondoltam, nem ártana bekapni pár falatot, így 10 perccel meeting előtt beestem az ebédlőbe…
Jajj, szegény Dávidot úgy meg szívattam. Esküszöm nem állt szándékomban. Mindig 7:20kor bekopog, aztán vagy kész vagyok, vagy nem. Most épp annyira másztam ki az ágyból, mikor kopogott, hogy közöljem vele, még alszom. Majd visszadobtam magam az ágyba. 40 körül mehettem fogat mosni, amikor ott áll és kérdi: Kész vagy?
Ó, Drágám, még nem, de Te engem vártál? Egyem meg. Annyira cuki volt. Lenyomtam neki egy hatalmas cuppanóst az arcára, és közöltem vele, hogy menjen, és hogy mennyire kedves tőle, hogy eddig várt rám, és hogy ne haragudjon, nem tudtam hogy vár.
Reggeli meeting kb. 20 perc volt, amíg egy kis logisztikai problémát átrágtunk. Sok a feladat, sok az ember, sok a helyszín és kevés az autó. Aztán mondták, hogy a meeting, ma kivételesen este lesz. :) Mindenki ment a dolgára. Mivel a munkaidőm 9-től van, volt 40 perc szabad időm. Gondoltam kiülök Hvala alá, de az idő nem engedte: Konkrétan szakadt az eső.
Úgyhogy hallgattam a többieket, jegyzeteltem az ismeretlen szavakat, Teáztam, és élveztem, hogy élek, és itt vagyok.
A meló… hát így, az új felfogással nagyon élvezem. Lebeszéltem 1 skype-os beszélgetést, egy telefonosat, meg jövő hétre még egyet. Lett egy-két új érdeklődő.
Aztán találtam egy oldalt, ahol feladom a hirdetést,és az felrakja egy csomó másik hirdető oldalra. Konkrétan 17 db-ra. Zseniális.
Utána meg angoloztam… :$ Kerestem online szótanuló játékokat. Aztán megint kerestem hirdető oldalt.. aztán megint angoloztam. Jött egy levél válaszoltam…majd megint angoloztam :)
Ebédután elgondolkodtam, vajon ki tudok e ülni Hvala alá a reggeli eső miatt. Aztán rájöttem, hogy Hvala alá még esőbe is ki tudok ülni, elvégre eső ellen ott az esőkabát, min is kellett elgondolkoznom? :D
De elég volt a bőrdzsekit magam alá tenni. Megint teával másztam ki.
Valamit kivételesen hangosan magyaráztam Hvalának, és hirtelen felmerült bennem a gondolat, hogy vajon ért magyarul? Aztán rájöttem, mi érzésekkel, rezgésekkel, energiákkal kommunikálunk, a beszéd, az csak épp az Én hangulatomtól függ, szóval, akár valami kitalált nyelven is hablatyolhatok neki. Elmosolyodtam magamon, és a gondolataimon.
Megittuk a teát, aztán visszamentem még egyet csinálni. (Azért írom, hogy megittuk, mert mindig kap a teámból, öntök egy kicsit az aljába. :) Megláttam, hogy van narancslé. Töltöttem inkább azt. Hát, rá kellett jönnöm, hogy mért volt még narancslé. Ritka sz….Nagyon különleges íze van. :)
Visszamentem Hvalához, közöltem vele, hogy végre nem víz, tea, vagy tejeskv van a bögrémben, hanem narancslé, és nagyon szívesen adok belőle, de szerintem nagyon…egyedi íze van. Figyeltem az érzéseim. Kíváncsiság tört rám. Szóval Hvala kíváncsi volt az ízére. Hát kapott. Szerintem mostantól hinni fog nekem.:)
Aztán folytattam a délelőtti munkasémát.:) Műszak vége előtt fél órával bejött Marie, a szokásos „számonkérésre”. Én pedig válaszoltam. Ma ennyien érdeklődtek, ennyivel beszéltem meg beszélgetést. Ez, meg ez van. Felvetettem neki pár új ötletet, egészen értékelte.
Még majmoltam, valamit akartam mondani a csajoknak, aztán elbizonytalanodtam. Gondoltam de szép szó az, hogy bizonytalan. És az angolban egész sokszor igaz rám, gondoltam megnézem, hátha még hasznát veszem ennek a szónak.
Találtam egy google fordítón, meg webfordítón kívüli, tök fain szótárt. Beírtam hogy bizonytalan. Közel 60 – értitek???60 – darab szót dobott ki nekem rá. Hát, nem hiszem, hogy használni fogom. Mi a fenét kezdjek Én 60 szóval? Ez már túl okos nekem. Majd…egy fél év múlva. Amikor már tudok beszélni, és baromi nagy igényt fogok érezni, hogy tudjak változékonyan, szépen beszélni. Egyelőre, csak beszélni szeretnék. :) :)
Vacsi vége előtt 10 perccel libbentem be az ebédlőbe – kicsit elbeszélgettem az időt, de megérte! :) – és nagyon szomjas voltam. Körbe néztem, ott a narancslé. Egy nagy bögrével már benyomattam, mit árt nekem 3 korty. Beleittam, és nagyon fancsali képet vághattam, mert az egyik csajszi rám kiáltott, hogy raktál bele vizet??? És akkor leesett…hát, itt a töményszörp nem olyan állagú, mint nálunk…az egész ebédlő szakadt a röhögéstől. Én pedig seggemet riszálva elszambáztam az első csapig. Visszamentem és közöltem: Így már sokkal jobb. :)
Onnét már mentünk is az osztályterembe, a reggeli meetinget megtartani. Sokan nem jelentek meg, de ahogy láttam, nem csináltak ebből túl nagy problémát. A kisfilm témája, a hány embert bír el a föld kérdése. Nagyon jól hangzik, nagyon érdekelt is a téma, nagyon szépen és érthetően beszéltek a filmben….de akkor sem értettem a felét. Mondanám, hogy vígasztal, hogy a végén Almu is mondta, hogy Ő sem, de nem.
Néha ki is zökkentem, és elkalandoztak a gondolataim. A hétvégét tervezgettem, aztán feleszméltem és visszakapcsolódtam. És ez így ment 50 percen keresztül.
De nem baj, legalább megvan a következő tanulni való: KONCENTRÁCIÓ!:)
Tehát a feladatom az, hogy következő filmnél, oda kell figyelnem, nem zökkenhetek ki. :)
(vagy inkább a következő 5 filmnél…:D)
A hétvégét azért tervezgettem, mert szabad hétvégénk van. A bibi csak az, hogy meg kell adni, hogy itt leszel e, vagy nem leszel itt. Ez azért gáz, mert ha azt mondod itt vagy, akkor kötelességeid vannak. Tehát ha elmész, azokat nem tudod azokat megcsinálni. Ha azt mondod, elmész, akkor meg milyen már, hogy kibújsz a kötelességeid alól. Meg kevesebb kaját csinálnak, hogy ne menjen tönkre. Szóval? Álmodd meg, mit akarsz. :)
Dávid felajánlotta, hogy szombaton menjünk el valamerre, és jól is hangzik. Ő be is írta, hogy nem lesz.
Én meg agyalok. 30 hónapból, 9 kivételével itt leszek. A maradék 24-ből, összesen, ha 20 napot, esetleg egy hónapot otthon tudok tölteni. A maradék 23-ból, nagyon durván számolva 92 darab hétvége. Ha csak minden 5. hétvégénk szabad, akkor is még 18szor lesz alkalmam bejárni a környéket. Szóval, azt hiszem,nem kapkodok, inkább maradok, alszok sokáig, tanulgatok, mosok kényelmesen, olvasok, és mondjuk utána nézek, hova lenne érdemes elmenni a környéken.
Egészen megfontoltan hangzik…azt hiszem, változom Én is… :)
Most pedig baromira lusta vagyok, döglök az ágyban, és arra jöttem rá, hogy ez a szöveg, biza csak holnap reggel lesz posztolva. :)
