Tegnap este, miután befejezetem az írást, készültem kikapcsolni a gépet, s zártam be az ablakokat, amikor felbukkant a facebook, és egy levél. Itt a szobámba, kiszámíthatatlan a net, hol van – hol nincs. Hirtelen ihletmentességem miatt, s mert elolvastam az utolsó sorokat az írásomból és nem tetszett, picit el is ment a kedvem az írástól. No de a levél. Ott virított előttem, mint a felkelő nap sugarai, s meghozták a fényt. Az első levél volt, ami reagált a múltkori bejegyzésemre, hogy aki akar, írjon. Kedves szavak, Őszinte érzelmek, és építő kritika. Olyan szinten fényt hozott, hogy máris lett kedvem újra írni, de már nagyon fáradt voltam. Kikapcsoltam a gépet, s nem emlékszem az ágyba jutásomra.
Reggeli ébresztőmet későbbre állítottam picit, háromnegyed nyolcra. Az még a kukoriknak is jó, Én meg majdnem egy órával többet alhatok. Hálóing, gumicsizma, kabát. A szokásos. Rongyoltam, szinte csukott szemmel. Picikéimet kiengedtem, és megint futottak utánam. Imádom Őket. Carla meglátta a fejem, és csak annyit mondott: Látnod kéne a fejed. Kösz nem, kihagynám, reagáltam kacagva.
Visszabaktattam a szobámba, és lefeküdtem újra. Gondolkodtam, hogy el tudok e majd aludni, meg eszembe jutott a tegnapi történet, és hogy nem folytatódott álmomban, s már aludtam is újra.
Dávid ébresztett 10kor, kimondottan megkértem rá, hogy megnézzük, mi a helyzet a konyhában. Véééégggrreeee, nem az ébresztő sipítozására keltem. :D
Reggeli, kv, cigi és már ott is voltam a konyhába. Dávid már ott volt, s kész terve volt. Zseniálisat alkottunk, időbe befejeztük. Igazából a maradékokat turbóztuk fel, mert annyira üres volt minden, hogy salátát sem tudtam csinálni,mert nem volt hozzá alapanyag. Leves, tésztaféle, krumpliféle, pörkölt, tojásos rizspogácsa a vegáknak. Meglepett, milyen otthonosan mozgott Dávid a kajacsinálóban. Nem mesterien, de nagyon ügyesen. Hagymát vágtam, és bőgtem, mint az állat tőle,erre kivette a kezemből, és mint a profik, könnyek nélkül, se perc alatt felkockázta. Ráadásul szebben, mint Én. Először nem voltam ideges. Élveztem a közös munkát. :D
Felszolgáltunk, és Én megint leléptem. Ilyenkor képtelen vagyok ott maradni, még így is, hogy érzetre egész jót alakítottunk. :D
Mikor visszafelé indultam, a tyúkól mellett megláttam egy döglött galambot. Összeszorult a szívem, s valamiért átmentem az épület másik oldalára. A következő épületnél, pedig láttam egy döglött nyulat. (Bevillant, hogy reggel hallottam Zu-t beszélni, és valami nyúlról beszélt, de nem hallottam mit.) Azonnal megfordultam, s elmentem a csirkeházba ásóért. Bevágtattam az erdőbe, s kiszemeltem egy szép fát. Nem bírtam a tövébe ásni, sok volt a gyökér. Kerestem egy fától mentesebb részt, és ástam… Egymás mellét temetem Őket, nem kérdés. Először a galambért mentem el, Ő volt messzebb. Felvettem a lapáttal, de nem bírtam ránézni. Befektettem a lukba, éreztem, hogy lehet nem fogom bírni könnyek nélkül. De erős vagyok, nincs baj. Elindultam a nyusziért. Próbáltam a lapáttal felvenni, de elernyedt teste nehezen engedte. Elindultam vele, találkoztam Bobbyval. Néha történik ilyen, próbált vigasztalni, valószínűleg nem a megszokott arcot vágtam. Annyit tudtam mondani, hogy tudom, de nem akarom minden nap látni. Ástam egy lukat az erdőbe, oda viszem.
Elkövettem a hibát, ránéztem a nyuszira, ahogy élettelenül fekszik a lapáton. Bevillant Boncsi kutyám teste, amikor altatás után a kezembe fogtam. Megindultak a könnyek, nem akartam visszafojtani. Mikor beleraktam a lyukba és földeltem be Őket, már zokogtam. Egy fát szúrtam be fejfának, és elmentem onnét. A halál fájdalommal töltötte el a szívemet.
Vittem vissza a lapátot, s indultam a szobám felé. Nem vágytam másra, minthogy összehúzhassam magam, hogy gyermek lehessek, és valaki azt mondja nekem, az állatok most jobb helyen vannak, és simogassanak, ölelgessenek, puszilgassanak. Nem akarok erős nő lenni, hanem üvöltve síró gyerek.
Összefutottam Gáborral és Zuval. Halk köszönés, szipogás, nem vettek észre semmit szerencsére. Aztán visszamentem, hogy reggel arról a nyusziról beszéltek e. Zu megköszönte, hogy elvittem, mert már meg kért egy-két embert, de senki nem vitte el.
Berongyoltam egy cigiért, épp hogy meggyújtottam, a könnyek, mint derült égből záporeső megindultak, s Én rohantam oda Zuhoz és Gáborhoz, hogy ölelést szeretnék kérni. Zu azonnal ölelt, simogatott, és kedvesen a fülembe súgta, megesik az ilyen, ha az ember egyedül van, sírj csak nyugodtan. Elengedtem, s elkaptam Gábort is. Magyarul kérdezett, halkan, lágyan: Mi a baj? Elmosolyodtam, s válaszoltam: Azt hiszem, túlságosan szeretem az állatokat, megviselt a halál közelsége. Otthagytam Őket, elszívtam a cigit, még pityogtam kicsit, s elhatároztam, egy nagy zuhany jól fog esni.
Így is tettem, összekészülődtem, vittem egy plusz kisebb törölközőt, s borotvát is. Könyörgöm, majdnem akkora volt a lábamon a szőr, mint a pasiknak. Magammal akartam foglalkozni.
Hajmosás, bénázás a zuhanyzó alatt borotválkozással… és megvillant a villanykörte a fejem felett. Fogtam a kisebb törülközőt, összehajtottam, és leültem rá..Máris kényelmesebb. :D
Miután végeztem, még maradni akartam. Hirtelen ötlettől vezérelve, a zuhany alá, a zuhanytálcába raktam a kistörülközőt és leültem rá. Áztattam magam, hallgattam a víz csobogását…
Meditatív állapot, látomások. Az első a nyuszi volt, aki mint „kiderült”, az a nyuszi volt, akit nem mertem megsimogatni még múltkor, mert megfordult a fejembe, hogy beteg. Tényleg az volt. Olyan volt, mintha azért jött volna ide meghalni….nem tudom miért, de egy pillanatra azt éreztem, hogy talán értette szavaimat, amikor találkoztunk, és jött elbúcsúzni, és igazából majdnem meg is talált, nem messze volt a szobámtól.
A másik a galambocska volt. Azért volt a csirke ól mellett, mert tudta, hogy meg fog halni, és látta, hogy bánok a csirkékkel…
Lehet az agyam és a lelkem így dolgozza fel a „traumát”, lehet tényleg igaz. A lényegen, a megélésen nem változtat. Ez az Én igazságom, az Én világom. :D
Visszazökkenve a valóságba, kicsit hűvösre vettem a vizet, majd hidegre, amíg nem fáztam majd újra vissza melegre. Ez újabb ébren álmodást váltott ki belőlem:
Fekete Nő vagyok, a sivatag szélében lakom a párommal. Hosszú hónapok óta nem esett, s megeredt az eső. Kirohanok, s földre dobom magam. Égnek tartom fejem, résre nyitom ajkaimat, szinte szeretkezek az első esővel. Az uram megáll az ajtóba, kilép Ő is az esőre, de nem akar megzavarni. Néz szerelmesen, talán egy kicsit féltékeny is az esőre, s ezen a gondolaton elmosolyodik. Érzi, ahogy a vágy hatalmába keríti. Megkíván. Én csak vonaglok csukott szemmel az esőben, nincs semmi körülöttem, csak az eső meg Én. Alább hagy az eső, s kedvesem oda sétál hozzám, Én felállok s a szemébe nézek. Szerelem és vágy egyvelegét látom benne. A mellkasa egyre gyorsabban mozog. Megölelem, s megérzem dagadó férfiasságát. Felforrósodik a testem egy másod perc alatt, a szemébe nézek, s eddig uralma alatt tartott vágy, mint szabadjára engedett vadló, nem ismert határokat. Az eső is újra rázendített, s mi ott, ahol voltunk, az esőben, a sárban, a természetben szeretkeztünk. Olyan szinten csak egymásra koncentráltunk, hogy nem vigyáztunk... Megfogant első gyermekünk. Szerelemgyerek. Egészséges kislány lett, de Én belehaltam a szülésbe.
Magamhoz tértem. Elég volt ennyi mára, gondoltam. S abbahagytam a zuhanyzást. :D
Folytattam a magammal foglalkozást, beraktam a fogszabályzóm, mert rájöttem, hogy az elmúlt 4 este teljesen elfelejtettem, s gondoltam kiszedem a szemöldököm. Terveztem, hogy itt megszokom, hogy nem szedem ki, Afrikába nem fog érdekelni, utána meg meglátjuk, de most megkívántam. Hmm, Cintia tervezett, nem hozott szemöldök csipeszt. Ennek örömére kifestettem a szempillámat. :D
Felöltöztem – csajosságra vágytam, így szoknyát húztam -, majd elindultam mosni. Mindenki megkérdezte, akivel találkoztam, hogy hova megyek, s mikor mondtam, hogy csak mosni, elmosolyodtak, mert azt hitték, valahova messzebbre tartok… Lehet, egy kicsit jobban kiöltöztem a kelleténél…:D
Persze minden mosógép foglalt volt. Marad az éjszakai mosás, az működni szokott. :D
-S ebben a pillanatban kopogtak az ablakon, este erdő party. :D Oké, nem mosok este. :D –
Csináltam egy teát, visszajöttem, s nekiláttam írni. :D
Most összeírom a dolgaimat, amit már vagy 3 napja tervezek, aztán irány az ebédlő, felrakom a tegnap esti posztom, válaszolok a levelekre, este pedig – szigorúan a csirkék etetése után – irány az erdő. Mónika is óva intett, hogy bármit vigyek magammal. Őszintén szólva, nem is nagyon terveztem… :D
Állatok megetetve, bezárva, Én erdő készen. Valahol olvastam, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözék. Van benne igazság. Mikor visszajöttem vacsorából, elkészültem. És azóta nem fázok úgy, ahogy szoktam. Bár tény, hogy van rajtam egy harisnya, egy sztreccs naci, és egy mackó alsó. Felül egy top, egy hosszú ujjú felső, egy póló… azt hiszem, tök érthető, hogy nem fázom, az ember télen öltözik így, de hát könyörgöm, nem akarok megfázni. :D (Édesanyám hangja cseng fülemben: „Ha egy oroszlán megenne, 3 napig ruhát szarna…”)Az egészség koktél is készül,s a vitamint is bevettem előre…:D
Visszaolvastam, amit írtam – nem, nem az egészet, csak egy részét - … nem a legjobb ötlet. Mindig..mindig elbizonytalanít, mindig mindent újra akarok írni… Adott az újabb lecke. :)
Na jó, mindjárt 9, és indulok, szóval inkább elbúcsúzok.
Éjfél múlt, s Én újra itt a szobámban. Nem adta magát most annyira az este...
És még mielőtt valaki feltételezné, nem, nincsen semmi baj, egyszerűen csak le vagyok nyugodva, és csendre, nyugodtságra, elmélyültségre vágyom. Az este folyamán, ha még egyszer valaki megkérdezte volna, hogy mi a baj, lila fejjel jövök haza, mert tuti begolyóztam volna, és a fejemet vertestem volna az első fába, amit találok.
Megyek, szudizok egyet. Joccaka.
ui.: Nem, még nem kell 3 nadrág,vagy majdhogynem az összes ruhám. Még sok egy picit…:D
