Az írás kényszer a csontomig hatol. Olyan mérhetetlen a vágy, mint amikor annyira kiszáradsz, hogy hiába iszol, iszol, iszol a szomjad nem apasztja. Egyszerre varázslatos és fájdalmas. Elgondolkodtam, hogy viszek egy másik vonalat is, és elkezdek kitalálni történeteket. Csak egyszerűen idő nincs rá. Illetve van arra, hogy a fejemben megírjam, csak arra nincs, hogy legépeljem. Nem baj, szerintem el kezdek jegyzetelni, és egy szép, szabad teliholdas éjszakán nekiesek. :D
Tegnap, miután befejeztem a blog írását, rosszalkodtam egyet, és kimentem egy cigire. Leültem, rágyújtottam, és bámultam a holdat. Elszívtam a cigit, és csak néztem tovább. A hatalmába kerített, nem engedett el. 20 percet tölthettem el kint, s mielőtt bejöttem volna, felálltam, és megpördültem a fényében. Akartam, hogy mindenhol megvilágítson. Hogy miért? Nincs miért. Jött a gondolat, és engedtem neki. :D
Alaposan átfagytam, de nem érdekelt. El voltam varázsolódva.
Magamhoz tértem, és minden egyes porcikámmal csak az olvasásra vágytam. Félve, hogy sokáig fent leszek, úgy döntöttem, kompromisszumot kötök magammal, és leveszem az áramkörről a lepimet, és amíg az aksi bírja, addig olvasok.
„Pechem” volt, negyed egyig bírta a kicsike. Mikor kikapcsolt, pont egy zárógondolat féle volt, s szerintem egy gondolatnyi idő sem telt el, már hálózaton volt a gépem, és élesztettem újra. De rendes kislány voltam, befejeztem a gondolatmenetet, és szépen kikapcsoltam a gépet. Elszaladtam fogat mosni, de annyira hidegnek éreztem a levegőt, hogy gyakorlatilag a szobámba kezdtem el mosni a fogamat, és majdnem hogy csak addig mostam, amíg beértem a mosdóba. Ez négy darab ajtót jelent, a szobámét, a régi szobámét, a 3-4 lépéses folyósóét, és a mosdóét. Aztán persze még sikáltam párat a fogamon, de iparkodtam vissza.
Lefeküdtem, és néztem a holdnak a fényét, ami még mindig nem érte el az ágyam. Pedig Én meg voltam győződve róla, hogy minimum egy órával ez előtt már be kellett volna kukucskálnia az ablakomon. Gondoltam, amíg várok, belehelem az ágyam, de amint a kellemes hőmérsékletet elérte, azonnal kihasználta az álommanóm, s már aludtam is.
6:55..ébresztő…és egy hamupipőke idézet jutott eszembe: „Hallom, hallom mit bimbammozol. Kelj fel, kelj fel, kezd a napot…” Kidugtam a lábujjam, s éreztem, hogy ez nem fog menni. Megszámoltam, még nyolcat vinnyogott a telefon, aztán elhalkult. Én pedig nyolcat számoltam, és megint aludtam. A következőre nem keltem fel, magamtól ébredtem 7:10-kor. Hohó, van még 5 percem, persze, hogy alszom. A 7:15-öst ismét átaludtam. 7:25-kor rájöttem, ez így nem lesz jó, s fogtam a takarómat, eldobtam a szoba végébe. Persze, annyira hideg volt, hogy 1 perc sem kellett, hogy felkelljek. :D
Összekészülődtem, de a hajam nem akarta az igazságot. Hátra tűztem, s ahogy megláttam az arcom, vágyat éreztem, hogy rajzoljak magamnak arcot. (Sminkeljek) Mivel időm már nem volt, maradt a szemüveg. Mindig elvarázsol az élmény, hogy látok, mikor felveszem a szemüvegemet. :D Mosolyogva, és élvezkedve sétáltam a főépület fele. Csibéimet útnak eresztettem, s mentem etetni.
3 napja könyörgök, hogy nagyon fogy a csirkék eledele. Először Karint találtam meg, aki Asahoz küldött, aki mondta, hogy várjam meg, míg Wendy vissza jön. Etetés után megláttam Wendy-t, és minden féle köszönés, és „welcome back” – nélkül nekirontottam. A csirkéknek kajára van szükségük, mert vacsira sem lesz elég. Elhajtott, hogy most ért vissza, hagyjam lógva. Tök jogos volt, összeszégyelve magam, mint egy jól megszidott ovodás mentem az ebédlőbe kajálni. Gyors szendó, és már idő is van. Aztán kiderült, hogy nincs morning spot. Mi a fene. Megtudtam végre, hogy mit csinálok. Navigátoroskodom, s megyünk zsákokat összeszedni. Carla volt a sofőr, s azt mondta, 9 előtt nem érdemes elindulni, így nyertem majd 45 percet magamnak. Visszabattyogtam a szobámba, kezdtem valamit a hajammal, mert nagyon reménytelen volt, s engedtem a vágynak, s kihúztam a szemem és a szempillám. A szemceruzámat lehelgetni kellett, mert nem fogott…nincs hideg, áh, dehogy. :D
Ezután fogtam magam, a szépítkezés folyamán bevillant, hogy láttam száraz kenyérmaradványokat a konyhába. Bevágtattam a konyhába, egész sokat találtam, engedtem egy kis vizet rá, hogy megszívja magát. Finom kaját csinál a mama a drágáinak. :D Ha már senki nem foglalkozik azzal, hogy mit esznek szerencsétlenek, akkor feltalálom magam! :D
Imádtam a navigátorkodást. Eleinte, mint egy megszeppent cicus, csak ültem, és Carla mondta: „most azt kell mondani, hogy fordulj balra”…fordulj balra, ismételtem… Komolyan izgatott voltam, és figyeljek még arra is hogy hol van zsák, meg szóljak időben. Néztük együtt néha a térképet, mikor visszaültünk egy-egy zsák berakása után. Aztán kb. egy 20 perc után, nem tudom mi történt, de olyan szintű magabiztosság öntött el, szinte egyik pillanatról a másikra,mondtam, erre menj, így járjuk be, így a logikus, nézd ott a kertek alatt egy zsák… 2 városkánk volt, az amit le szórólapoztunk Dáviddal 2 napja. Hát, nem arattam nagy sikert. 7 zsák. 850 szórólapból. Dávidnak legalább 12 volt. :D
Az egyik portugál leányzó, megkért, hogy vegyek neki dohányt (és hamár ott voltam, és nyílt hétvége lesz, és itt leszek…tudom, tudom…még van, meg…de..na…), így a már bejáratott boltba suhantam be. Más volt az eladó. Szerintem beugrott angyalosdit játszani. Beszélgetett. Lassan, és nagyon érthetően beszélt. Honnét? Miért? Meddig? Mikor jöttem, ilyenek. Hiába, ha kimozdulok, mindig van valahol egy. :D S a postás angyalkámat is láttam a kocsiból… :D
Visszaértünk, visszaöltöztem, s folytattam a storba. Bobbyval beszéltünk, azt mondta, menjek és „pekkeljem” a ruhákat. Rendben, neki álltam, és a szanaszét lévő ruhákat, és cipőket zsákoltam. Egyszer jön, hogy miért nem „kepszlekelek”? Nesze neked, félreértettem. Hát, nagyon sajnálom Bobby, azt hiszem félreértettelek. De azonnal csinálom… A macska rúgja meg, ha azt mondja „pekkeljem” a zsákokat, megértem mit akar. De ez a ruha dolog nagyon megcsavarta a dolgot a fejemben. Sebaj Tóbiás, megint tanultál valamit, ráadásul a pakolgatásból lett egy kis talált pénzem, összesen 1 font 24 penny. Mert egy két kabátban..táskában..akad némi apró. Egy kis dobozkában kezdtem el gyűjteni.
2 óriászsákot csináltam…lószar.teveszar.semmi. Viszont két olyan zsákot csináltam, hogy abba biza senki bele nem köt. Miután összevarrtam, láttam, hogy az illesztés mellett megfeszült egy picit (mint amikor a varrás mentén látod a lukakat, ha kettéhúzod az anyagot), a manóját, hát megtömtem azokat a szarokat.(már bocsánat.) Igaz, még a bugyimból is csavarni lehetett a vizet. :D
Ebédnél megtaláltam megint Wendyt, hátha jobb hangulatába van, és kaja kell legkésőbb holnap a csirkéknek, mert utána nem tudom mit fogok nekik adni. Azt mondta, 3 napra elment, és fontossági sorrendbe halad. Kicsit elszontyolodtam..hát az élőlények nem előbbre valók mindennél? Azok, akik ki vannak szolgáltatva általunk, nem Ők az elsők? Csendben, lehajtott fejjel álltam odébb. Talán egy picit csalódottan is. Pedig nincs jogom ilyesmit tenni. Nem tudom, mik vannak a listában előrébb, így nem bírálhatok. Csak azt nem értem, minek akkor ennyi tanár. Simán vehettünk volna kaját Carlával, úgy is kocsiban voltunk, és úton, ha valaki hajlandó meghallani a hangom.
Meló után ott maradtam a storba, s megvartam a cipőm, mert hápogott. Ez annyit takart, hogy a legelején, és az egyiknek az oldalán is, átszúrtam a tűt, azzal a kötél szerűséggel, amivel a „kepszlekeket” is zárjuk, és csomót kötöttem rá. Már nem hápog. :D
Utána irány a szoba. Az asztalomon megláttam a bontatlan cigis dobozt. Berágtam. Fogtam a pénzem nagy részét, az útlevelem és az oltási kiskönyvem, beraktam egy borítékba (azt is kukáztam), és leragasztottam, így tettem vissza az övtáskámba. A cudar mindenit. Nincs több cigi.
Leszedtem a sminkem, és irány a zuhanyzó. Persze a nagyba, a kedvencembe. Soha nem gondolkodtam el azon, hogy milyen rendszer szerint mosdom. Kézmosás, arcmosás, és a lábamtól indulok felfelé. Nem tudom miért. Kibújok a papucsból, felemelem a lábam, és próbálok nem elesni. Esetenként bénázok, máskor meg, mikor hajat mosok, mint ma (mert nagyon nem volt se göndör, se egyenes, se semmilyen) akkor meg kitámasztom magamat a fejemmel. Igen, képzeljétek el, hogy fejjel a csempének dőlve, lábat mostok. :D Egyébként van aki ugyan úgy pacsál, mint Én, amikor nagyon lelkes vagyok. :D
7 óra előtt érkeztem az ebédlőbe, így úgy gondoltam, etetek a vacsora előtt. Hát, nem igazán voltak elragadtatva a Drágaságaim. De jót kacagtam, mert mindig a kerítésen kívülről szórom be a magokat, mert akkor be tudok menni az ajtón, és nyugodtan tudok vizet cserélni. Most is így volt, de ez vizes kenyér volt, nem mag. Ploccsant, és szétfröcskölődött. Olyan volt, mintha valaki Vukkosat játszott volna a tyúkólba. Nem a leggusztább látvány volt, de ették. És volt kaja..meg még maradt is holnap reggelre. :D
Burkolás, aztán neteztem…volna..ha nem jön oda Bobby, hogy csináljak térképet. Elhadarta megint. Utána mentem, és közöltem vele, hogy na akkor még egyszer, hogy tuti legyen. Nem értem, miért nekem kell csinálni, amikor ez is egy felelősségi kör, és Pénteken kell nekem csinálni, Csütörtök Árpi nyereménye. Sebaj, megcsináltam. Aranygyűrűm nincs, igazából nem is szeretem az aranyat, szóval…miért is ne. Cuki volt Árpi, azért megkérdezte, megcsinálja e. :D
Net, blog közzétesz, és rájöttem, hogy nincs türelmem most netezni, írni akarok. Tea, és irány a szoba. (… - ezt a három pontot, már egy ideje ki kéne tennem. Itt írnék valamiről, amiről valamiért nem tudok, és leblokkolok. Amikor majd tudok, kifejtem, de most már ideje jeleznem, mert ha később azt mondom, tudtam – láttam – éreztem – gondoltam, nem lesz hihető. Szóval, valószínű úgy 3-4 hónap múlva szerintem már biztosan tudok majd beszélni róla, addig zárójeles 3 ponttal fogom jelezni :D ) Szoba és írásszomj oltás. Meg most már álmosság. Ma nagyon felhős az ég, nem lesz hold nézegetés, viszont olvasás igen. Aksiról, bár azt hiszem, most nem lesz annyira éjszakába húzódó… de egy picit muszáj. :D
Pápá Drágaságok! :D
