„Minden úgy van jól, ahogy van.” Nem tudom ki volt ennek a mondatnak az értelmi szerzője, de meg vagyok róla győződve, hogy nagyon bölcs volt… vagy volt egy nagyon bölcs pillanata, amikor ezt a mondatot megfogalmazta. Nem tudom, pontosan mikor és hogy találtam, vagy mi által tettem magamévá, de azt tudom, hogy már egy jó ideje kíséri éltem, és mindig – mindig sokat segített. Ahogy ma is. Nem, nem volt vészes a mai nap, de elkellett ez a mondat ahhoz, hogy az éppen alul görbülő vonalamat egyenesbe hozza. Merthogy szerintem nem attól él valaki az Én nézőpontomból élhetően, hogy semmit nem vesz magára, vagy sosem szomorú, hanem az, aki megtalálja az utat, hogy kimásszon belőle, vagy átértékelje a lehető legrövidebb időn belül.
Erről mindig az jut eszembe, amikor tandemugrottam, és mindenki ámult, hogy de bátor vagy. Én meg csak annyit fűztem hozzá, hogy bennem semmi félelem nem volt, alig vártam, hogy leugorhassak. Nekem olyan volt, mint amikor a gyerek bemehet az ugráló várba. De pl. Vikicám téliszonyos volt. Neki kihívás volt. Neki feladat volt… és megcsinálta. Na, az volt bátorság, nem az, amit Én csináltam. Ő határt lépett át, Én meg csak éltem a lehetőséggel. Hatalmas különbség... szerintem. De ez megint csak az Én kicsiny világomban megfogalmazott világnézet, ami az enyém. :D
Ma reggel azt hiszem, eddigi legnormálisabb kelésemen voltam túl. Mindenre volt időm, normálisan elkészülni, madarakat etetni, s még Én is tudtam enni. Bár úgy leültem, hogy azért sikerült picit késve érkeznem a morning spot-ra. Elmosolyodtam..Ez olyan, hogy mindig az késik az iskolából, aki a legközelebb lakik. :D
Rolffal volt a „főnököm” a mai nap során is. És a nap legnagyobb részében sepertem. Igen, sepertem. Ha létezik valami, amit a vasalásnál jobban utálok, az a seprés. Általában elódáztam, s csak felmostam mindig, mert azt meg valamiért szeretek. De itt nem volt ilyen megoldás. Csupán csak nagyobb seprű. Zenét hallgattam, gondolkodtam a világ dolgairól, a tegnapi napról, s csak sepertem, sepertem…
Ebédszünet. Megkajoltam, de nem voltam valami emelkedett hangulatban, túl sok volt a gondolat. Pedig a nap is sütött, fényesen melengette fagyosra hűlt lelkemet. Igen, fagyos volt és dacos. Lett is volna kedvem összepakolni a hátizsákomat, és elindulni a semmibe… a kaland gondolata mindig világosságot és melegséget költöztet belém.
Egyenesen Hvala alá vezetett az utam. Illetve mellé, ahol volt napfény. Kifeküdtem. Aztán eszembe jutott, hogy van még egy-két elintézni valóm, s gondoltam megoldom Őket. Az első a telenor volt, hogy lemondjam régi előfizetésemet. Tárcsáztam, és jött az sms, hogy egyenlege 300Ft alá csökkent, s a vonal is szétkapcsolt. Nem vettem észre, hogy kaptam már a 600Ft-nál.Újra próbáltam, nem engedte. Nesze neked, végre eszembe jutott, és nem sikerült. Kissé feldúltan, de lapoztam. Az a pár nap már nem oszt, nem szoroz, ha eddig ennyire hanyag voltam.
A második Wendy volt, hogy hívjuk vissza a dokit, az itteni TB számommal kapcsolatban. Levágódtam mellé, hablatyoltam. Neki futottam még egyszer, megpróbálva összeszedni a gondolataimat. Nagyon szét voltam csúszva, és sajnos mostanában keveset beszéltem angolul, így elég nehézkesen fogalmaztam. Megértette mit akarok, de érezhetően teher volt számára. Hozzátettem, hogy ráér ha lesz egy kis szabad ideje, hátha mentem a menthetetlent, de ezen csak felsóhajtott. Problémának éreztem magam, egy gennyes pattanásnak, amit el kell viselni. Elszeleltem.
Kimentem, és keringtem, mint gólya fos a levegőben. Vissza mentem Hvala alá, becsuktam a szemem, és csak dalolásztam. Jöttek a negatív gondolatok, Én meg mosolyogtam rájuk, és megkértem, hogy hagyjanak békén.
Egyszer megjelent Filipe. Érdeklődött miért vagyok egyedül, ez fura neki. Pedig nem szokatlan, hogy elvonulok ebédszünet után. Jól esett figyelmessége, de rá kellett jönnöm, Ő gondterheltebb, mint Én. Segíteni akartam, de nem tudtam. Ez még inkább felzaklatott. Egy mosolyt sem tudtam csalni az arcára. Váltottunk pár szót, s nekiállt telefonálni. Elmentem a masinámért, a botos fűnyíróért, mert délután nyertem egy rövid randit vele.
Mielőtt újdonsült szerelmemmel táncoltam volna, volt egy köröm a seprűvel. Meg utána is. De az a két óra azért jól esett. Ghost house előtt is azzal kellett gazolnom. Na az egy durva eksön volt. Üvegdarabkák..rég elfelejtett szerszámok, csempedarabok… nagyon sok minden volt ott. Fájt, ahogy a repülő darabok nekicsapódtak a testemnek…de most valahogy jól jött. A lelkem tombolt, a testem fájdalma pedig elfelejtette egy kicsit. Újabb dalmata foltokkal gazdagodtam, az üvegdarabkákat meg megúsztam.
Realizáltam..a kiadott feladatot nem fogom tudni elvégezni. Ez újabb zakkanatot okozott, de már elnevettem magam. Mi a fenének izgulok? Kirúgni nem tudnak, és becsülettel dolgozom nap,mint nap. Enyhítette morgolódásomat a dologgal kapcsolatban, de azért nem volt nehéz újabb dolgot találni, amin morconghatok. Hiába, ha már egyedül vagyok, hamár ilyen nap volt, akkor írjuk meg azt a listát, és dühöngjük ki magunkat. Fura, de ettől máris jobb kedvem lett. Pörgettem a kicsikémet, a benzinszag körbevett. Aztán meghalt a kicsike. Nehéz leírni ,hogy mi volt a baja, lényeg, hogy az a része, amin a nejlon szál van, átbukott a legfelső tartóján. Még valami? Tettem fel a kérdést, leültem, és megcsináltam. Közben bevillant egy kép, hogy valami a lábamba áll és vérzik. Ebből kiindulva, körbenéztem, mielőtt folytattam a munkát. És igen, még mindig állítom, hogy vigyáznak rám. Egy rozsdás régi spaklit találtam, a vékonyabb fajtából. Ha az megpördül és bele áll a lábamba… Elmosolyodtam, hiába voltam „késésbe” – ez így nem igaz, mert folyamatosan dolgoztam, egyszerűen a feladat mennyiség volt több - , már nem érdekelt.
Területet váltottam, s a frissen vágott fű szaga ajándék volt, az agyam kikapcsolt, csak a masina a fű illata és Én voltam, amikor… amikor orrba csapott a frissen vágott kutyaszar illata. Ezen nem lehetett nem nevetni. A szag az hagyján, de még az arcvédőm is olyan lett. Meg gondolom a ruházatom egy része is, de azt már inkább nem vizslattam… Itt a CICD-be nem divat, hogy összeszedik a kutyák után az ürüléket… Én meg szépen megtaláltam. :D
Ismét seprés következett. Szerencsére nem éreztem magamon az új, darabos parfümöm illatát. :D
Szar ide- vagy oda, a hangulatom jobb lett. :D
6 óra előtt Dávid érkezett. Beszállt a munkába, és társaságot nyújtott. Jól esett. Nem tudom, hogy érezte e, de a legjobbkor volt a legjobb helyen. :D
Elpakoltunk, visszacaflattunk az épületünkhöz, megbeszéltük, hogy jön értem vacsi előtt s ezek után irány a zuhanyzó és a hajmosás. Megváltás volt. A forró víz ellazította zsibongó testem fájó izmait, s mintha lelkemről is lemosta volna a mai nap mocskát. Mintha simogató kéz lett volna, ami végigsimított, és megnyugtatta volna gyermekded lelkem tombolását.
Készülődtem, hajammal babráltam, nem igazán jutottunk dűlőre. Dávid kopog az ablakon. Még törülközőben vagyok, és amúgy is gondolkozom, hogy csak megetetem a csirkéket, mert a mai nap dolgait a gyomromban dolgoztam fel, s úgy égett, mint egy hatalmas erdőtűz…
Nem hagyta, hogy meglógjak,még azt is felajánlotta, hogy megeteti a csirkéket, amíg elkészülök.
3percet kértem, s így végül együtt mentünk etetni.
Vacsoránál szétváltunk… A vacsorám csendesen telt, nem nagyon volt kedvem beszélgetni, már egész jól voltam, nyoma sem volt a mai napi negatív hullámnak, de féltem, egy sikertelen angol beszélgetés, vagy valaki negatív energiája visszaránt. Hiába, jól voltam, de nem szikla szilárdan, ahogy általában szokott lenni.
Ezek után bementem a tanterembe netezni kicsit. Válaszoltam a levelekre, s egyszer csak egy kép ugrott be, egy férfi arcot láttam, s csak az Ő hangját hallottam, azt, amit Ő mond. Leírtam, s posztoltam az arckönyvön.
Íme:
Ha elfogy a tüzifa, nem lesz más lehetősége...bizony hozzám kell majd bújnia..másként megfagy..vagy inkább megfagyna? Miért ilyen zabos, nem csináltam semmit...Még, még...mi az hogy még? És ha csinálnék?arra nem gondolt,hogy tetszene?? Miért mondja ezt, Én csak élem az életem. Nem, nem azt mondtam, hogy jöjjön hozzám, és csináljon porontyokat...Még csak szexről sem volt szó. Annyit mondtam, hogy nem akarom, hogy megfagyjon...az meg hogy mit gondoltam, az az enyém... Tudja mit..Ha gondolja, itt vagyok,megtalál. Felesleges vitákba nem megyek bele... Méghogy férfiak??? Tudja cicuka, nem csak Maga van a világon...szóval hagyja abba a nyávogást, messze vagyunk még a céltól, úgyhogy hamar össze kell barátkoznunk.. No mi az,hogy felugrott máris meggondolta magát? Ez gyorsan ment... Jah, hogy egy ki'gyó... De hát ez egy bébi.. Már értem,miért nem akar velem aludni...Hogy Én szemtelen? Soha hölgyem, csak kimondom amit gondolok.. A maga világa csupa képmutatás.. az enyém...ezek szerint szemtelen..de Én csak valóságosnak mondanám...
Visszajöttem a szobámba, Petyával dumcsiztam kicsit, s elmentem valamit keresni, amibe be tudom áztatni a ruháimat. Két kisebb lavór szerűséget találtam. Melegvíz, egyikbe a gatyóm, másikba a pulcsim meg a pólóm. Jól bekentem Őket Venish szappannal, s most áznak. A Venish szappan illata elárasztotta a szobát..Imádom.
Mikor ürítettem a zsebeit, találtam benne, 2db rendes lakatkulcsot egy karikán, egy kisebb lakatot, s egy elnyomorodott mini kulcsot. El is felejtkeztem róluk. A nyomi kulcsot seprés közben, a kisebb lakatot és a lakatkulcsokat a ghost house előtt találtam, és még nem tudom miért, de zsebre vágtam. Látok benne lehetőséget, hogy még lesz jelentősége. Egyébként a kulcs, amit a nyakamban hordtam, az a méret, ami lehet nyitná ezt a lakatot. :D Nem lényeg hogy nyitja e. Ami mosolyt csalt az arcomra, az az volt, hogy egy nyamvadtabb napon is találok valami olyat, ami azt sugallja, hogy jó helyen járok. :D
Ezek után elmentem, beszélgettem még kicsit, s mikor visszafelé jöttem, elvarázsolt az ég. Felhőtlen, s rengeteg csillag látszik. Elámultam. Nem érdekelt,hogy vizes e a fű vagy sem, vagy hogy fehér gatyában vagyok,vagy a hideg… hanyatt vágódtam. Bár nem voltam a földön 2 percnél többet, mert tényleg nagyon hideg van és nem szeretnék se fel -, se megfázni, nagyon jól esett megállni egy pillanatra, s ámulni. Már mosolyogva léptem be az első ajtón, szinte magam mögött hagyva a mai nap szarjait – szó szerint - , s oda is mentem Petyához, megölelve kívántam jó éjszakát neki.
Jól vagyok. Úgy volt jó ez a nap, ahogy volt.
Ami a tegnapot illeti. Először lefeküdtem, hogy képtelen vagyok írni, annyira fáradt voltam..Aztán nem bírtam magammal,s megpróbálkoztam vele, de…végül kidőltem, mint akit pofán vertek.
De itt van, amit írtam:
„Megpróbáltam írás nélkül elaludni, de hiába. Inkább kimásztam az ágyból, de muszáj írnom.
Az után, hogy tegnap este beszéltem Ősökkel, s bár fél siker lett, mert nem volt időnk mindent megbeszélni – ilyen az, ha rád zárják az egyetlen helyet, ahol van fedél a fejed felett, és normális net - , nem emlékszem semmire. Becsületszavamra, fogalmam sincs, hogy mit csináltam. Néha úgy emlékszem olvastam, néha meg, meg vagyok róla győződve, hogy mivel 6kor kellett kelnem, tuti nem voltam ilyen felelőtlen. Szóval fogalmam nincs, az viszont rémlik, hogy valaki felkapcsolta a villanyt a konyhába, ami bevilágított hozzám, ez meglepett, ezért kikeltem az ágyból, hogy megnézzem, milyen fény is ez, és így történt, hogy nem felejtettem el a fogszabályzómat. :D
Büszke vagyok a 6órási kelésemre. Bár még mindig bronzérmes vagyok (3. szundi), tökéletesen sikeres volt. Mindenre volt időm…
Az út Birminghambe 3 órás volt. Csendben – már amennyire, azaz autó csendesnek mondható - , bólogatósan – tudjátok, az a kocsiban alvós féle bólogatás, amikor néha fent vagy, néha meg bóbiskolsz és esik le a fejed :D - és fázósan – de legalább formás mellekkel - telt. Komolyan, próbálom arról az oldalról megközelíteni a dolgot, hogy tök jó, ha fázom, mert akkor formásak a melleim… De az igazság az, hogy ha 6 réteg ruha van rajtad, akkor nem igazán mész semmire a formás mellekkel…:D
A humana day konferenciaszerű volt, előadásokkal és persze mini szendvicsekkel és sütikkel…Nem elég, hogy egész nap ülsz, még az ellenállhatatlan kalória bombák is hangoskodnak neked…
Rá kellett jönnöm, hogy a felnőttek is tudnak ugyan úgy „rosszalkodni”, s állandóan párhuzamosan beszélni az előadással… Arról is megvilágosodásom támadt – MÁR MEGINT-, hogy komolyan neki kell állnom angolozni – jó, a lényeget értettem, de ez már nem elégít ki… mégis, a legdurvább az volt, mikor Alicnek odaszóltam magyarul… nézett rám, hogy megismételném… elkezdtem megint magyarul, mire rájöttem, mi a bibi… hát ez gáz…
Magyar beszédemet az írásra kéne korlátoznom.
Az úton sok időm volt gondolkodni… még mindig nem álltam neki furulya tanulmányaimnak… mindig csak tervezgetek, a kutya meg a macska. Nem baj, hamarosan jön a csomagom, abban pedig lesz Post-it. Azzal lehet igazán tervezni. :D Amin nevettem, hogy már rég óta vágyom post it-re, s a humana day-en kaptunk egy mappát, amiben volt 1db beragasztva. Igaz, a színének volt jelentősége… de ha úgy nézem, kívántam és megkaptam. Van post-it-om. :D
Jó volt látni a Birminghamieket… A világmegváltó beszélgetések elmaradtak, és legyünk Őszinték, igen felületesre sikerült a legtöbbjükkel… Zoli volt a kivétel, de erről sunnyognom kéne, mert lebuktatom magam, hogy magyarul beszélgettem…
Persze alkottam egész nap, pl.: egy kézben a mappa meg a vizespohár, elkezd kicsúszni a mappából a cucc, én meg elfordítom a kezem, akkor meg persze a víz borul a szőnyegre… végül a mappa tartalma is a földön köt ki… csak még mellette elővizeztem neki a padlót… :D Meg hasonló apróságok.
A kaland, az előadás végénél volt. Kaptunk kitűzőt mikor megérkeztünk, s Zoli megjegyezte, hogy Ő nem kapott, mikor érkezett. Búcsúzóul gondoltam megajándékozom, és neki adtam az enyémet…De mikor ki akartam jutni a portán…. kérték vissza a cuccost…ÁHÁ…Visszarohantam, s Zoltán urunk már sehol. Aztán Carla látott meg egy árválkodót az asztalon… oda mentem, ott volt Torban… megfogtam a kitűzőt… néztem rá mereven, néztem… nem mondott semmit, így benyögtem egy köszönömöt és már a liftben is voltam…Nem tudom, utólag jutott eszembe, hogy vajon kiét hozhattam el???:D:D:D
Szóval, olyan nyugis nap volt. Nem pörögtem túl a dolgot. :D
Ősökkel befejeztük a tegnapi beszélgetést, neteztem egy hangyányit, aztán jöttem, hogy alszom, mert nagyon álmos vagyok.”
Így utólag, azt hiszem, nincs mit hozzáfűznöm. :D Főleg, ha már úgy kezdtem a mai bejegyzést, hogy „Minden úgy van jól, ahogy van.” – akkor legyen ez is úgy jó, ahogy van. :D
Oldalra néztem, és megláttam a „mindenes” füzetemet, amit kiraktam az ablakba, mert amellett hogy mindenes füzet, egész dekoratív is a micimackóval az elején. Bevillant, hogy ma egy mosolykártyás bejegyzéssel búcsúzok el. (Röviden a mosolykártyáról: Mikor felmondtam a Keroxban, az utolsó szombati túlórámon, kreatív görcsöm volt, és kis kockára vágott lapocskákra mosolygós fejeket rajzoltam, és oda írtam valamit hozzá. Pl.: Mosolyogj! Úgy sokkal szebb vagy!, vagy Kitartás!, ilyenek. ) Végig olvastam, hogy miket írtam, és ezt választottam ma estére:
„Mosolyogj!Minden könnyebb!” :D
